HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A keresztyénség és az emberölés

2007.10.08. 22:38 Molnár F. Árpád

Mindenütt, ahol az inkvizíció és a keresztes háborúk "keresztyéni" mivolta szóba kerül, el szoktam mondani, hogy akik öltek, nem voltak keresztyének. Ezt egyébként minden keresztyén egyház tanítja is, de a nem keresztyénekhez egyebek mellett a katasztrofálisan rossz média, valamint az emberi faj démonizáltsága miatt nem jut el. Az Újszövetség és Jézus soha, sehol és semmilyen körülmények között Nem Engedélyezte, viszont minden létező helyzetben Tiltotta az emberölést. Az inkvizíciót és a pápaságot is Előre Jelezve Közölte, hogy:

- Lesz idő, amikor a gyülekezetekből kirekesztenek titeket, és aki öl benneteket, mind azt hiszi, hogy Isteni tiszteletet cselekszik. De ezt azért teszik, mert nem ismertek meg sem Engem, sem az Én Mennyei Atyámat.

A középkorig gyakorlatilag teljesen el volt rejtve a Biblia eredeti szövege. A pápaság papjai a gyülekezetekben alig mondtak el Belőle valamit, a többit pedig latinul olvasták fel (ahogy a zsidók is elrejtik a Tórát, és nem fordítják le egyetlen nyelvre sem), hogy ne értsen belőle a nép semmit, és lehessen mondani, hogy a Szentírást csak az egyház magyarázhatja (mellesleg a zsidók is ilyen és egyéb címeken dugdossák a Tóra szövegét, de most ebbe részletesen nem megyek bele).

500 évvel ezelőtt Luther - minden idők legnagyobb reformátora - a könyvtárban lelt rá a Szentírásra és lefordította Azt. Megdöbbenve látta, hogy az egyház egészen mást tanít, mint ami a Bibliában áll. Luther ekkor már régen felszentelt pap volt. Az Újszövetség Könyveit fejezetenként fordította le és adta a népnek körözvényekként. A Pápaság dühe irdatlan lett, természetesen gyilkos indulatok halmazával Luther ellen, de mint Jézus Idejében, Luther egymaga Világtörténelmet írt Isten Végzéséből. Az egész világrendszer omlott össze darabjaira lépései nyomán, hogy aztán és eközben új erőre kapva folytassa - mármint a tömeggyilkos és korrupt világrendszer - a rombolást, a jelenen át a végkifejletig, a Jézus Krisztus Eljöveteléig.

Az emberölést a Föld bolygó egyetlen keresztyén egyháza nem engedi, hanem minden körülmények között tiltja, mégpedig ugyanarra az Újszövetségre hivatkozva (ezt is alig tudják azok, akik nem keresztyének, hogy minden keresztyén egyház ugyanazt a Bibliát forgatja). Az egyetlen egyház, amelyik az emberölés visszatérő támogatása miatt kétségbe vonhatóan keresztyén, a katolikus egyház, melynek vezetőjét, tehát a Pápát Luther és Kálvin, Zwinglivel, Ellen Gould White-tal és a többiekkel együtt éppen az inkvizíció és a keresztes háborúk, valamint a politikai hatalombitorlás, a gazdagság stb. miatt antikrisztusnak nevezte. Németh Sándor a Hit Gyülekezete vezetőjeként állt be abba a sorba, amely ellenkezik a katolikus és közveszélyes dogmákkal, ugyanakkor a zsidók oldalán szállva harcba, radikálisan antikrisztusi módon azt hirdeti - hátterében a tömeggyilkos Moszaddal -, hogy senki nem ölhet, csak a zsidó, mert az felsőbbrendű és Istentől Kapja hatalmát és háborúk során szerzett területeit. Azaz joga van háborúkhoz és a népirtáshoz, mert zsidó. Erről az őrültségről Jézus részletesen Beszél az Újszövetségben, egész Élete is Maga a Példázat ennek ellenségeként, de Németh Sándort mintha az Ördög Babilonja vakította volna meg minden csodáival, már se lát, se hall.

Én azt javaslom, hogy olvassa el mindenki az Újszövetséget elejétől végig. Soha, sehol nem engedélyezett, de kategorikusan Tiltott az emberölés.

Annak oka, hogy a mai emberek mind a mai napig nem tudnak különbséget tenni Jézus Krisztus Tanításai és a pápaság propagandája között, miközben a krisztusi keresztyén tanításokat hirdető egyházakat sem ismerik, annak oka - egyebek mellett - a média, valamint az, hogy a keresztyén egyházak tagjai a legkisebb dolgokon is úgy vitatkoznak, mintha a legsúlyosabb dolgokról lenne szó, mint amilyen pl. az emberölés és a háborúk támogatása. Pedig ahogy Jézus Tanította: senkinek nem kell tanítókat keresgélni, mert mind Istentől Tanítottak lesztek. Ahogyan a világ legnagyobb reformátorai mondták Jézus nyomán haladva - így Luther, Kálvin, White és a többiek -:

A Szentírást nem kell magyarázni, mert a Szentírás Önmagát Magyarázza.

A katolikus egyház számos tanítása azonban nemhogy nem krisztusi, hanem Kifejezetten annak a személyiségére és egyházára hasonlít és jeleníti meg, amelyet Így Neveztek az Újszövetségbe foglalt Dokumentumok mindenütt:

A Sátán.

Nem számít tehát, mit mondanak az egyházak, csak az, hogy ki tud olvasni. Aki tud, olvassa végig az Újszövetség nevű történelmi iratokat magában foglaló dokumentumgyűjteményt és lássa maga, hogy valamennyi egyház - egy-két pontocskát eltekintve, szemben a nem keresztyének döbbenetesen elterjedt tévhiedelmeivel - ugyanazt a Szentírást hirdeti, de a katolikus egyház mind a szentek tiszteletével, mind a Mária-kultusszal, mind a szobrokkal, mind a keresztes háborúkkal és az inkvizícióval egy az egyben azt a vallást képviseli és hirdeti, amit Jézus MINDENFELÉ az Újszövetségben halálos bűnökként Hirdetett, és Bejelentette, hogy akik ezeket cselekszik, elkárhoznak.

Ahogyan azt is Mindenfelé Kimondja - szemben a katolikus egyház sok évszázados gyakorlatával -, hogy senkit nem szabad keresztyénségre és Krisztuskövetésre kényszeríteni, mert ez tökéletesen szabad választás kell, hogy legyen. Azaz a pápaság egy sor halálos kitételű bűnt megvalósítva, 180 fokkal ellentmondva a Bibliának, az Antikrisztus vallását jelenítette és képviselte a történelem során. Ennek ellenére persze nagyon sok olyan katolikus van, akik ezeket a gyilkosságokról és vérengző brutalitásokról szóló tanokat nem tartják, szobrokat sem imádnak, és készen állnak az örök élet elnyerésére.

Persze érthető, hogy ateistaként és félkeresztyénként kényelmesebb volna a gonoszt irtani, ahol csak felbukkan, de Jézus Azt Tanította: az antikrisztust sem ölheted meg, mert hagyd, hogy Isten Maga Tegyen Igazságot Akkor, amikor Jézus Krisztus Maga Jön El szent angyalaival a Mennyből, azaz a Kozmosz ismeretlen tartományaiból.

Az emberölők tehát nem keresztyének, maximum vallásosak, és ezt a keresztyén egyházak ekként is tanítják.

Molnár F. Árpád
http://leleplezesek.extra.hu

Szólj hozzá!

Címkék: isten olaszország háború korrupció moszad zsidó fasizmus gyilkosság szentírás biblia németh sándor cionizmus középkor kereszténység újszövetség sátán vatikán róma luther itália menny népirtás inkvizíció kárhozat antikrisztus kálvin ördögök állambűnözés jézus krisztus politikai gyilkosság emberölés genocídium fajüldözés keresztes háború démonok pápaság iii ince pápa calvin zwingli ellen gould white tóra titokzatos nagy babiloni szajha reformátor parúzia hit gyülekezete mária kultusz bálványimádás üdvösség katolikus egyház koncepciós perek

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr79190703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása