HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A Babiloni Szajha ördögsiralmai: Meghalt Tom Lantos, sírnak az ördögök

2008.02.13. 00:33 Molnár F. Árpád

A háborús fenevad emlékére

A Teremtő Isten Igaz Ítéletéből Tom Lantos, amerikai képviselőnek nevezett izraeli képviselő, az Egyesült Államok törvényhozásának egyik több évtizede meghatározó tömeggyilkos diktátora, az amerikai nép nagy ellensége, a magyar lakosság és a világ népeiből való civilek 2006-os sortüzeinek, kényszervallatásainak és meztelenre vetkőztető kínzásainak odaadó híve és támogatója 80 éves korában elhunyt. A megtévesztett magyarok és a Sátán politikai- és médiaszajhái - hazug módon - mélységes gyászuknak adtak hangot. A 30 ezer magyarországi hajléktalan mindössze 3-4 milliárd Ft egyszeri kiadás útján történő végleges elszállásolásáról és a tucatnyi megfagyott politikai áldozatról a Sátán rabszolgái nem ejtettek szót, csak a tömeggyilkosról. Csak őt siratták.

Nicolae Ceausescu, a tömeggyilkos álkommunista, magyargyűlölő diktátor nagy barátjáról, aki az Irak elleni - már akkoriban az egész világ előtt leleplezetten hazugságokra épülő - háború egyik legfőbb akarnokáról és szószólójáról, Tom Lantosról Orbán Viktor exminiszterelnök a következőket mondta:

"Tom Lantos személyében egy családapát, egy amerikai államférfit, és egyben a magyarság ügyének lelkes pártfogóját is elveszítettük."

Orbán Viktor tudatosan alamuszi és sunyi szavaival ellentétben Tom Lantos a magyarság ügyének csak mesebeli lelkes pártfogója, aki valójában a fél életét a magyar falvak lerombolásában és a politikai gyilkosságokban ugyancsak élenjáró Ceausescu barátjaként, gaztettei hűséges fedezőjeként és védelmezőjeként töltötte el, és odaadó módon vett részt a román lakosság elleni állami brutalitások és államhatalmi erőszak-akciók védelmében és pártfogásában. Az elektrosokkos Tom Lantos, a sokkos gyilkos Veér András korábbi nagy támogatója, a Veérrel az elektrosokk terápiákat illetően teljesen egy húron pendülő Orbán Viktor, saját gerinctelenségében a világ legutolsó tömeggyilkos disznóinak mocskában és bélsarában fetrengő és csúszó-mászó bűnözőként, aki eltussolta az ellenem folytatott állami lejárató és tönkre tevő kampányt és megvédelmezte az elkövetőket, akiket szinte kivétel nélkül kineveztek, mielőtt elkezdett volna aratni köztük (egyebek mellett) a rák, és aki (Orbán) a saját embereit küldte rám az évtized első felében, a következő szavakkal illette a világ sátáni bűnözői mellett a nekik kiszolgáltatott, tehetetlen lakosságot, a Gyurcsány Ferenchez hasonlóan a világ nehezékeként működő Tom Lantos vonatkozásában:

"Egész Közép-Európa tisztelettel adózik Tom Lantos sokéves állhatatos munkájáért, amellyel meghatározó mértékben hozzájárult a régió demokratizálásához."

A Ceausescu- és a nyugati, háborús- és tömeggyilkos diktatúrákat megveszekedetten támogató szélsőségesről, Tom Lantosról gyakorlatilag a teljes politikai, undorító, saját hitványságuk mocsarában elsüllyedt antikrisztusi disznóól dicsőítéseket és hálaénekeket zeng, ahogyan az egypártrendszeri perrendtartásnak megfelelően viszont a Jézus Krisztusról jeruzsálemi utasításra kolosszális (valamint kolosszeumi) egységszándékkal hallgat.

A Hírháttér ugyanakkor döbbenetének ad hangot a KDNP nevében nyilatkozó frakcióvezető-helyettes Lukács Tamás szavainak olvasatán. Míg a Fidesz kommünikéjében is azt nyomja le a lakosság torkán ama titokzatos Nagy Babiloni Szajha ágyasaként, miszerint - idézem - "tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarország igaz barátját veszítettük el", aközben Lukács Tamás némi átfedést mutatva a Jézus Krisztus Tanításaival ezt nyilatkozta:

„Keresztényeknek ilyenkor az első gondolata, hogy imádkozunk a lelki üdvéért”, majd sokat sejtetően hozzátette, hogy szerinte nem ez az a pillanat, amikor egy ember életét és tevékenységét értékelni kellene. Nem sok esélyt adhatunk arra, hogy a KDNP-s Lukácsot az izraeli nyomás - tehát az egész világ nyomása - sokáig megtartja ezen a félig Jézus Krisztus szerinti úton Tom Lantos hovatartozásának kommentálását illetően. Mi viszont kijelenthetjük a keresztyének nevében, hogy igen, imádkoznunk kell szeretetben a tömeggyilkos bűneinek bocsánatára, de abszolút kizárt, hogy a Föld bolygó egyik legveérmesebb háborús fenevada, sok tízezer ártatlan iraki civil hentese, megszámlálhatatlan román, magyar és megannyi nemzetiségű védtelen lakos halálának közvetlen felelőse és előidézője nem a Pokolban várná ki a hátralevő 1000 esztendőt, rettenetes kínokban, hogy aztán Megítéltetve Istentől és többek között az általa legyilkoltatott világ keresztyénjeitől, akik a Szentírásban foglaltaknak megfelelően az Utolsó Napon ítélnek majd fölötte, nem a kénkővel égő tüzes tóban végezné örök szenvedésben.

Göncz Kinga, MSZP-s külügyminiszter elmondta: Tom Lantos egyszerre volt amerikai és magyar.

Itt nekünk, akik nem vagyunk sem politikusok, sem idióták, nem azt kell hozzátennünk, hogy továbbá zsidó, hanem újra kell fogalmaznunk a mondatot:

Tom Lantos mindenekelőtt zsidó volt, olyan zsidó, aki származását tekintve sem volt egyéb, és csak másodsorban volt amerikai, de mindenesetre alig a II. Világháborút követő időktől egyfolytában az emberi jogok és a világ népeinek nagy ellensége volt és maradt, Isten Igaz Bosszújából - Aki a bűnt gyakran bűnnel Büntette - élete utolsó pillanataiban csapta a legnagyobb csatazajt, mégpedig úgy, mint egy őrült csataló, a Sátánnal a nyakában.

A babilonista és echelonista hóhér Lantos halála előtt pár héttel azt közölte telefonon Göncz Kingával, hogy bízik abban: legyőzi a betegségét. A Magyar Gárda nagy ellensége, a Kurucinfó, a Jobbik.net, valamint a Hírháttér és a fogságba vitt más alapos ismerője az ördögök mentális sötétségével nem figyelt oda arra, hogy a Molnár F. Árpád idézőjelben "prófétikus" szavait nem kerülheti el: már végeztek felőle és meg kell halnia. Mint szinte mindig, a sötétség nagy szolgálói vakon teljesítették uruknak és atyjuknak, a Sátánnak akaratát, teljesen megvakulva az igazságra.

Gyurcsány Ferenc sortüzes miniszterelnök egyebek mellett Tom Lantos úgynevezett "őszinteségét" emelte ki, érthető módon önmagára gondolva. Az őszödi beszéd és a világ lakosai elleni sortüzekben mindvégig egyetértő idegen lelkű hóhérpáros ebben az "őszinteségben" és "népszeretetben" vonult kéz a kézben, Kiss Pétert illetően pedig kart karba öltve (vagy fonva).

A Jézus Krisztus Tanításai szerint e világ mindenkori vezetőit ellenkrisztusoknak, tehát antikrisztusoknak nevezzük. Nos: az antikrisztus Gyurcsány Ferenc kifejezte:

„Tom Lantos megérdemli, hogy Közép-Kelet-Európa és Magyarország milliói egy pillanatra rá gondoljanak és őrizzék meg az emlékét”.

Azt hiszem, egy egész tenger nevében mondhatom: valóban elég, ha csak egy pillanatra állunk meg a tömeggyilkos zsidó-román diktátor veéres Pokolban őrjöngő lelke előtt, ami pedig az emlékét illeti, hát azt bizony nehezen fogják elfelejteni mindazok, akik a Jézusi Példázat szerint megtapasztalták a XX. és XXI. század történelme során, hogy az út szélén félholtan fekve hogyan sétált el Tom Lantos a rablókkal és a gyilkosokkal kéz a kézben, nagy osztozkodásban és nyereségben, gyakran bele-belerúgva az áldozatokba, olykor - gondolok itt pl. az államilag védett, nemzetközi fehérgalléros bűnözői hálózatokra - gyermeklányok megkínzott, megerőszakolt véres testét szorongatva sátáni bálványként.

Az MSZP közleményében mondotta, hogy:

"Tom Lantos az életével bizonyította be, hogy a demokrácia, a szabadság és az emberség képes győzni a diktatúra és az embertelenség fölött".

Minthogy a sortüzes zsidó-orosz párt (félrevezető nevén az MSZP) kénytelen volt hallgatni a román nép nyomoráról és a szocialista rendszer óta elkövetett politikai gyilkosságokról, melyekben Lantosnak oly kiemelkedő és történelmi szerep jutott, így szükségesnek látták egy több, mint 60 esztendeje eltűnt/meghalt másik tömeggyilkos diktátor, megint egy bizonyos Adolf Hitler ellen szónokolni a sortüzes Tom Lantos védelmében, hozzátéve, hogy Lantos "állhatatosan és kitartóan" küzdött a mai szélsőségesek ellen is. Azaz - gyakorlatilag erről szólt az egész élete - mindenki ellen, aki nem az állami Izraelnek hajtotta a vizet, beáldozva természetesen - hiszen politikusról van szó - mindazokat is, akiket a Sátán országának bűnbandái kiszámoltak maguk közül a további szabad rablásból vagy mészárlásból, és likvidáltak, továbbá állami módszerekkel halomra gyilkoltak. 'Állami Izrael' alatt tehát nem a népi, hanem a hatalmi, tehát a sátáni Izraelt értem, megkülönböztetve a - Jézusi Definícióval - valódi zsidókat azoktól, akik csak genetikailag és/vagy szertartásaikat illetően tűnnek zsidóknak, de - ahogyan Jézus Tanítja - valójában nem zsidók, hanem az Ördögatya gyermekei és a Sátán zsinagógái. Ezek viselkedésükről ismerszenek meg: kapzsik, fösvények, rosszindulatúak, romboló és intoleráns módon nacionalisták, hatalom- és dicsőségéhesek, erősen belterjesek, a nem "fajzsidókkal" szemben kirekesztők, elzárkózók, elszeparálódók, bizalmatlanok és gyanakvók, mert nem szeretik az embereket, csak saját magukat és saját vélt fajukat stb.

Még az őszödi beszéd hazugságait is lehengerlő, Gyurcsány úr legrosszabb formáit idéző szavakkal az MSZP kijelentette: Tom Lantos "kérlelhetetlen demokrata, szabadságszerető humanista volt."

Az MSZP-re még nem szakadt rá az ég ekkora irdatlan világméretű hazugságok ellenére sem, noha a rá nehezedő légkör miatt némiképp - lássd a párt népszerűségi statisztikáit - a folyamatos hazudozás, a csődbe vitt gazdaság és a szakadatlan brutalitás miatt erősen összezsugorodott.

A színes bőrű Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok véghetetlen szegénységi bizonyítványaként a szemkilövő - nem magyar, hanem zsidó - diktátorról, minden afrikai árulójaként „igazi amerikai hősnek” titulálta a fajvédő cionista mészárost, Afrika nagy kifosztóját, az afrikai emberi jogok, az afrikai és iraki olajmezők nagy kirablóját, aki Isten Haragja miatt élete végéig folytatta ezt ku-klux klánra emlékeztető interkontinentális tömegmészárlást. A zsidók - ahogyan azt az Úr Krisztus tanította - kétszer is körbejárták a Földet, hogy egy pogányt - így a színes bőrű Rice asszonyt is - zsidóvá tegyék, s miután zsidóvá tették, kétszerte inkább a Gyehenna fiává tették önmaguknál. Így nem csoda, hogy Condoleezza Rice ezt mondta a fasiszta sortüzesről:

„Nagyon drága barátom volt, lesújt a távozása”.

S ha igazat mondott (volna) Rice asszony, mennyire sújtja le Lantos halála, hogy egy kicsit belegondolhassunk, fordítsuk le a mi, azaz a nép nyelvére is: lesújtotta, mint lantosi-gyurcsányista pártszolgálatos REBISZ-es az angol, francia és amerikai stb. turistákat 2006 október 23-án, államizraeli megrendelésre.

Mint azt a színes bőrű, ám sátánistává züllesztett cionista, háborús fenevad külügyminiszter-asszony nyilatkozta - feltehetően nemcsak Afrikára, de Irak tönkre tételére és lelakására is gondolva - : Tom Lantos nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Amerika a szabadságot és a jólétet máshol is terjessze.

Washingtonban a White Hall (Fehér Ház) és a Capitolium előtt - a Pokol legmélyebb bugyraiba tovább süllyedő amerikai hajón - félárbócra eresztették a zászlókat.

Babilon(nak) 8-ról és az állami filmesztétákról adott örök tudósítást Molnár F. Árpád.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia amerika mszp fidesz usa franciaország isten kdnp izrael demokrácia kongresszus fasizmus képviselő nagy britannia pokol biblia evangélium cionizmus újszövetség göncz kinga sátán diktatúra condoleezza rice nácizmus zsidóság rebisz egyesült államok ördögök ószövetség tömeggyilkosság jézus krisztus állami bűnözés sortüzesek tömegmészárlás rosszindulat titokzatos nagy babiloni szajha mennyország képmutatás népuralom nicolae ceausescu tom lantos nyelőcsőrák alsóház külügyi bizottság elnöke demokrata párt külügyminiszter lukács tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr26337112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása