HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Veérügyészek globálpácban - Ügyről ügyre emlékezem

2008.03.04. 02:21 Molnár F. Árpád

A "Vizitdíjból több, mint 40 millió Ft öncélú reklámokra: Feljelentettem a kormányt hűtlen kezelés bűntette miatt" című cikkemben olvasható feljelentésem alighanem evidensen telibe talált; nyilvánvalóan politikai okokból azóta sem érkezett rá semmiféle válasz (2007 december 3. óta!). Úgyhogy lassan meg kellene tennem újra a feljelentést, hogy ezeket a szerencsétlen és gyáva bűnözőket mozgásra serkentsem, mert az ügyészség úgy szokta, hogy amit nem mernek elsöpörni, arról úgy tesznek, mintha nem létezne.

Undorodom az ügyészektől. Ebből a 40 millióból, amit a Gyurcsány és a kizárólag nevében "egészségügyminiszter" és tettestársai elpocsékoltak saját magukra (tehát a pénzünket), 200 hajléktalan külön konténerekbe történő elszállásolását lehetett volna megoldani az elkövetkező 30 esztendőre!

200 ember élete! És ez a fagyhalált tucatszám osztogató gyilkos hívja magát egészségügyminiszternek. Azt mondják, hogy olyan Horváth Ágnes, mint egy pulyka. Annyira egyetértenek ebben sokan, de én nem értek ehhez; nem is értem, miről beszélnek.

Az ügyészség gyávaságáról és folyamatosan fennálló, sőt, felálló állandó hitványságáról most is Steven Spielberg "Hook" című filmje jut eszembe, amikor Robin Williams mondta:

- A tudósok mostanában ügyészeken kísérleteznek patkányok helyett, mert van, amit még egy patkány sem tenne meg.

Koncepciós pereknél megkapják a politikai irányelveket, miket várnak tőlük, más ügyben pedig megkapják a közvetlen utasítást a főnöküktől vagy máshonnan, milyen módon karmesetereljék le az ügyet a veérállatjai. Ez az, aminek soha nem mondanak nemet.

A napokban jártam én is a Fővárosi Főügyészségen. Ma meg ugyanott láttam tévén keresztül nyilatkozni a Morvai Attilát, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét. Még sosem volt ilyen hányingerem attól, hogy megláttam, pedig eszembe sem jutott ez utóbbi, 40 millió Ft-unk maffia-módszerekkel történt elrablása és bandáik ennek érdekében tett koncepciózus eltussolása.

A feljelentést egyébként közvetlenül nem nekik, hanem a Legfőbb Ügyészségnek címeztem.

Egy másik ügyükben (a klánról beszélek tehát), a Kóka-féle választási csalás ügyében a Legfőbb Ügyészség (LÜ) felé tett feljelentésemre most kaptam levelet arról, hogy miután az LÜ áthelyezte a Morvai-féle Fővárosi Főügyészségre, ezek tovább passzolták a Budapesti XI. és XXII. kerületi Ügyészségnek. A levél datálása február 27-i:

1) megszólítás semmi (sosem emlékszem hasonlóra),

2) aláírásként ez szerepel, ez áll:
"Dr. Pálfi Márta sk.
ügyész"
Ugyanakkor az sk. aláírás nincs fölötte.

3) A levél közokirat-hamisítás miatt tett feljelentésről beszél, holott én magánokirat-hamisítás és közokirat-hamisítás miatt tettem feljelentést.

Na most ez egy 2008 február 17-ei, az országos médiában is - nevem említése nélkül - visszatérően említett feljelentés volt (több Internetes portál is leközölte), ami pár nap leforgása alatt - tekintettel a médiabotrányra - már a 3. és 4. ügyészségig vándorolt. Azonban minthogy Gyurcsány Ferencék és Kóka Ágnesék 40 millió Ft-os hűtlen kezelésük miatt tett feljelentésemet nem mondta be a televíziókészülék, így a Legfőbb Ügyészség (LÜ) úgy nyelte le (2007 december 3-a óta!) az egész ügyet, mint egyes vizsgálatoknál szoktak a kirendelt úgynevezett "ügyvédek" vádbeszédet mondani a védencük ellen a Fővárosi Főügyészségen olyan vádak védelmében, amelyekben a gyanúsított nem az elkövető, hanem az áldozat, a felrótt bűntetteket pedig a hamisító és vádaskodó rendőrök és NBH-tisztek követték el.

A gerinceteket fogják összetörni, mocskos, alávaló, bűnöző, gyáva, talpnyaló férgek.

Láttam a farkadat előbújni a hasad alól, posztsztálinista veérügyvéd!

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia szdsz korrupció feljelentés gyurcsány ferenc kóka jános horváth ágnes nbh hamisítás bűnszervezet steven spielberg vesztegetés hamis vád hűtlen kezelés szervezett bűnözés állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérügyész koncepciós per választási csalás legfőbb ügyészség hajléktalanság felszámolása eltussolás titkosszolgálati bűnözés fagyhalál közokirat hamisítás egészségügyminiszter vérügyvéd veérügyvéd veérügyész vérügyészségek veérügyészségek fővárosi főügyészség morvai attila szóvivő hook kapitány hivatali visszaélés pálfi márta magánokirat hamisítás vádbeszéd posztsztálinista

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr84364513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása