HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Elrejtett tömegmészárlások - A Legfőbb és Katonai Főügyészségnek, valamint más intézményeknek elküldött levél nyilvánosságra hozatala

2008.08.19. 01:22 Molnár F. Árpád

Látótérkiesésnek is nevezik a titkosszolgálatok azt a jelenséget, amikor valaki nem veszi észre, ami az orra előtt van. Az alábbi levelet - melyből csak a Hír TV konkrét műsorának címét rejtettem el - 2008 július 21-én küldtem el számos médiumnak, a Legfőbb Ügyészségnek és a Katonai Főügyészségnek stb., melyek közül - így a főügyészségek is - válaszoltak alábbi levelemre. Most álljon itt teljes terjedelmében, amiről számos egyéb mellett kizárólag a Hírháttér képes és mer beszélni, mert az utóbbi esztendőkben e téren is a Kádár-rendszer hallgatásának és bűnpártolásának színvonalára zuhant vissza a jobb- és baloldali média egyaránt, szemben azzal, ami a korábbi esztendőkben, kb. 2001-et követően kibontakozóban volt. A Hírháttér vadászni kíván mindazokra, akik a megnyomorítottak és a politikai gyilkosságok áldozatai ellenségeiként pártfogásukat bármi módon kifejezni merészelik a pszichiátriákon Adolf Hitler óta a mai napig megnyomorított és lemészárolt ártatlan tömegek ellen, igen, az EMBERISÉG ELLENSÉGEIKÉNT.

A levélben olvasható rövidítések:
     - OPNI - Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet
     - IMEI - Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
     - MÚOSZ - Magyar Újságírók Országos Szövetsége

 

Tisztelt ... ,


látván, hogy a média már sokadszor a szó szerint tömegeket ártatlanul, politikai okokból megnyomorító, elektrosokk terápiás elbutulásra, valamint a náci koncentrációs táborok lassú lemészárlásait messze meghazudtoló lassú kínhalálra ítélt tömegek ellen évtizedeken át fenntartott OPNI bezárása miatt aggódnak, úgy gondoltam, végre csak írok néhány szót e tömegek nevében a hazaárulás és a mérhetetlen mocskos, gyáva és bitang gaztettekre válaszul, amivel pénzéhes bűnszervezeti bűnözők valamennyiünk ellenségeiként egy központi fasiszta állami intézmény bezárása miatt siránkoznak, az utóbbi esztendőkben totálisan elhallgatva az összes volt és folyamatosan elkövetésre kerülő pszichiátriai bűnszervezeti bűntetteket, melyeket politikai okokból és bűncselekmények eltussolása céljából az abszolúte szabadon garázdálkodó, bűntetteikkel kérkedő pszichiátriai bűnözők hajtanak végre újra és újra, abszolúte maguk mögött tudván a teljes médiát, kajánul kérkedve bűnszervezeti bűntetteikkel, melyekről a titkosszolgálatok digitálisan rögzített felvételei is evidens módon - képletesen fogalmazva - körbeérik a Föld bolygót.

     1. Ki van közöttünk, aki nem találkozott személyesen olyanokkal, akiket a volt és jelen rendszerben politikai okokból, fehér galléros bűnözők akár apró tettei eltussolása végett zártak be és nyilvánítottak elmebetegekké, melynek abszolút állami központja a most a vezető bűnszervezetként működő IMEI mellett az OPNI volt? Szinte mind személyesen ismerünk ilyen áldozatokat, hogy merészelnek védelmükbe venni egy valamennyiünk által köztudottan koncentrációs- és haláltáborként működtetett fasiszta állami intézményt!

     2. Talán nem hallották pl. - egyet a tengerből - Lovas Istvánt, aki pár éve a Sajtóklubban eresztett meg könnyes szemmel - s mert élő műsor volt, nem lehetett kivágni - egy halk mondatot arról, hogy xy-t is, "szegényt bezárták" a rendszerváltás idején, politikai okokból. Halkan mondta, mert az emberben olyan érzés van olykor, hogy ha élő adásban halkabban mond valamit, nem veszi észre senki, csak a jelenlévők.

     3. Talán nem látták az MTV dokumentumfilmjeit és műsorait, ahol pár éve még visszatérően beszéltek arról, teljességgel különböző helyszíneken és abszolút eltérő, egymástól független személyek és lakosok (hiszen köztudott), hogy melyik városban, mennyiért vagy milyen indokból szoktak pszichiáterek egészséges áldozatokat, akaratuk ellenére elmebetegekké nyilvánítani, hogyan szoktak csapdába sétálni az addig (egyébként Önök miatt) teljesen gyanútlan áldozatok, hol divatosabb az ilyesmi, mert - mondták: - ott olyan orvosok vannak; mások nyíltan beszéltek arról, alázatosan, a földet nézve, mint egy szégyenkező, megalázkodó gyermek, hogy a Veér András gyakoroljon legyen szíves egy kis irgalmat az ártatlanok iránt, kegyelmesebben járjon el (mindezt egy olyan műsorban, ahol valami egykori nácik által pincébe hurcolt és megerőszakolt, majd elhalálozott fiatal lány ügyéről készítettek műsort), és megannyi ilyen filmanyag. Hova lett ez a kommunikáció, hova hanyatlott a tényfeltárás! Mit képzelnek, hogy nemcsak védelmezik az összes brutális, fasiszta, közpénzünkből eltartott vérengző gyilkost, de napi politikai okokból még áldásosnak és pótolhatatlannak nevezik a szó szerinti legnagyobb magyarjaink tönkre tevőit, megnyomorítóit és lassú halállal legyilkolóit!

     4. A Mitrohin-aktákról talán nem hallottak? Talán nem olvastak a szovjet érában - messze szerény odavetésről van szó, hiszen az igazságot senki nem meri kimondani - politikai okokból elmegyógyintézetekbe zárt ezrekről, amikor a Mitrohin-aktákban bátorítólag megállapították, hogy Hruscsovtól kezdve kevesebb embert zártak elmegyógyintézetekbe pusztán politikai okokból.

     5. Talán nem nézik az Internetes Hírháttér TV-t, de nem is hallottak róla talán sosem, ahol konkrét ügyeket borogatunk egészen a Lamperth-Medgyessy-Gergényi-féle bűnszervezeti, megnyomorító elektrosokk terápiákig bezárólag? Meglepne, ha nem tudnának a Hírháttér TV-ről semmit, különösen úgy, hogy kvázi senki nem titkolja, aki nálam megfordul, hogy 2001-ben már tudta mindenki (ügyészek, rendőrök, bírók stb. terjesztették), hogy a rendőrségnek, meg az NBH-nak dolgoztam, sokan abban az időben is megvallották ezt, amikor még - 2001 előtt - jóban voltam velük, azaz botrány sem volt, aminek híre mindig futótűzként terjed el, különösen úgy, hogy a legnagyobb és legolvashatóbb volt az egész Interneten!

Javaslom, fontolják meg, kik előtt mernek olyan intézményeket és a több egyéb médiummal közszájon tartott gyilkosokat futtatni, akik valamennyiünk ellenségei, és éppen a magukfajták miatt tehették és tehetik meg, hogy miközben Hitler kényszergyógykezelései óta egész végig, valamennyi ügyet Önök nyelik le és titkolják el a tömegekkel együtt, aközben a mi pénzünkből fizettetik a bűnszervezeti gyilkosoknak a kiemelt állami fizetéseket, ördög az ördögnek adva a megbecsülést a sötétségért és a gonoszért, fedezve valamennyi jelenleg elkövetésre került politikai kényszerbezárást és brutális csonkításokat, igen, Hitlerig visszamenőleg!

Az idő előre halad, a jövőt, amit sokan tudnak, nem lehet elkerülni, és aki fekete listára kerül, annak neve, ha a fene fenét eszik is, ott marad egészen az igazságszolgáltatásig.

E levél másolata - jelen levéllel egy időben - elküldésre kerül a Legfőbb Ügyészségre, az őrnagyi, alezredesi és ezredesi igazságügyi elmeszakértő bűnelkövetők miatt (akiknek bűnszervezeti bűntetteikről bőséges és pontos adatokkal rendelkezünk) a Katonai Főügyészségre, a Hír Tv további 16 címére, az Echo TV címére, az izraeli tulajdonú és felelősségű tv2 több címére, a Duna Tv, a szintén izraeli fennhatóságú és felelősségű RTL Klub címére, a minden érában és valamennyi MÚOSZ-elnöki irányítás alatt a legerőteljesebb bűnszervezeti bűnpártolást aljas indokból vagy célból (anyagi haszonszerzés végett és karrierista okokból, valamint rosszindulatból) elkövető Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) címére, valamint az Amnesty International címére, akik a Föld bolygó valamennyi létező ilyen bűntetteiről, a világ összes országát illetően csaknem 100%-ban hallgatnak, a Magyar Köztársaság vonatkozásában pedig 100%-ban, Adolf Hitlertől, Sztálinon és Kádáron át, Boross Pétertől, Medgyessy Péteren át Gyurcsány Ferenc regnálásáig bezárólag a világon soha, senkit számon nem kértek, az áldozatok ezreiből vagy tízezreiből senkiért szót nem emeltek, senki rehabilitálását nem indítványozták, a rehabilitálás elmaradását és a módszerek, valamint a konkrét cselekmények abszolút eltussolását soha, semmilyen módon számon nem kérték.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád, a 15 milliós magyarságból a tényfeltárásban abszolút vezető Hírháttér Média főszerkesztője, a javában 2006-os lesortüzeltekből és megnyomorítottakból szerveződött Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) alapító tagja.

Tisztelt Hír TV: további, a bűnszervezeti pszichiátriai, valamint az egyebek mellett igazságügyi elmeszakértői bűnözés védelmében folytatott tevékenységüket és nyilatkozataikat figyelemmel kívánom kísérni, és ha kell, drasztikusabb eszközökkel fellépni a további bűnszervezeti bűnözés védelmében kelt valamennyi nyilatkozatuk ellenében. Igen:

VALAMENNYIÜNKÉRT.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

2 komment

Címkék: pszichiátria feljelentés leépítés gyilkosság koncentrációs tábor opni söpredék imei gyilkosok elektrosokk eltussolás bűnözők igazságügyi elmeszakértők katonai főügyészség

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr35622354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palostrend · http://palostrend.hu 2008.08.31. 21:56:24

Mintha nem ide vágna, de mégis...


MAGYARTALAN TUDOMÁNYOS "AKADÉMIA"

Már 1851-ben megvonja támogatását Széchenyi István az általa alapított Magyar Tudományos Akadémiától, mert már akkor a napnál világosabb volt, hogy Bécsből a Rotschild féle bankár kaszt szándékosan ellehetetleníti vérvonalunk kutatását.
Sőt!

Olyan gennyes játékba mentek, ami révén adoptált történészek garmadával létrehívták a földkerekség legátkozottabb eszméjét a finnugorizmut.
Ez a szocionista kreáció pedig nem másra hívatott (mind a mai napig!) minthogy kioltsa a HUNMAG népek több tízezer éves, dicsőült üdvtörténetét!

Ezért háborgó de tiszta szívvel jelentem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem a magyaroké!
Még ma is naponta százszor tagadják és hazudtolják, valós történelmünket az akadémia jelenlegi farizeusai, aminek legárulkodóbb jele, hogy egyik interjúra invitált „akadémikus” sem tud szépen, tisztán, magyarul...

További dózisok: www.palostrend.hu

PÁLOS-TREND · http://www.palostrend.hu 2008.09.01. 22:27:39

Gyalázat!

Egy decemberi kormányrendelet értelmében nem léphetnek be Magyarországra, és nem tartózkodhatnak az ország területén az emigráns tibeti közösség tagjai. A kormánydöntés miatt elviekben a dalai láma sem látogathatna hazánkba.


Csögyal Tenzin abban bízik, hogy a szabály csak egy tévedés következménye. A hatóságok szerint szó sincs tévedésről!

Kiutasították Magyarországról a hat éve törvényesen Magyarországon tartózkodó Csögyal Tenzint, a tibeti emigráns parlament volt képviselőjét. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanító tibeti szerzetesnek - annak ellenére, hogy a napokban kapta kézhez 2010-ig érvényes munkavállalási engedélyét - szeptember 8-ig el kell hagynia Magyarország területét.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) határozata egy 2007. decemberi kormányrendeletre hivatkozik, amely azt tartalmazza, hogy Budapest mely külföldi okmányokat ismeri el a Magyarországra beutazni kívánó, harmadik országból érkezők tekintetében.
A rendelet második mellékletében tételesen felsorolt okmányok között nem szerepel az indiai kormányzat által az ott élő tibeti emigránsok számára kiállított "személyazonossági igazolás".

Mivel Tibet jelenleg Kína része, a menekült és emigrációban élő tibetiek hontalanok, így ezzel az indiai dokumentummal igazolhatják magukat, és utazhatnak világszerte. Ezzel a sárga színű igazolvánnyal utazik például minden gond nélkül a dalai láma is, így - ha a szabályozáson nem változtatnak - jelen pillanatban a Nobel-békedíjas tibeti vezető sem léphet Magyarország területére. "Nem látok szándékosságot, inkább csak tévedést a lépés mögött" - mondta lapunknak Csögyal Tenzin.
A volt tibeti parlamenti képviselő fellebbezett a határozat ellen, s bízik abban, hogy az ügy megoldódik. Erre van némi esély.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jelezte, egy szakértői csoport hamarosan megvitatja a kérdést, bár, mint ahogy egy tisztviselőjük lapunknak elmondta, "szó sincs tévedésről", azaz a decemberi kormányrendelet felsorolásából nem véletlenül maradt ki a tibetieket igazoló indiai dokumentum. Hivatalos választ lapzártáig nem kaptunk az ügyben a minisztériumtól. "Ha mégsem változtatnának a határozaton, az egyben a tibeti kultúra kiszorulását jelentené Magyarországról - magyarázta Csögyal Tenzin -, mivel Kínából csak propaganda szinten juthatna a Tibet-ügy Magyarországra." Ahhoz, hogy a hat éve Magyarországon élő Csögyal Tenzin munkája mit jelent a magyar kultúrának csak egy adalék: a tibeti buddhista szerzetes hamarosan befejezi az első tibeti-magyar nagyszótár összeállítását.
süti beállítások módosítása