HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Kecskeméti és minden lakosok figyelmébe! Vadul a Tesco, repülnek a cégvezetők

2008.11.20. 22:50 Molnár F. Árpád

Tájékoztatunk minden kedves kecskeméti lakost, hogy a kecskeméti Tesco Áruház a legolcsóbb kenyér árát is csaknem 50%-kal emelte fel, hetek óta ezen az áron tartja, így az ott, helyben előállítandó költségnek két és félszeresét elkérve a helyettük adót fizető lakosoktól. Mivel tudjuk, hogy sokan kizárólag az olcsóbb kenyér miatt jártak oda bevásárolni, valamint ennek reményében utaznak olyan messzire lakhelyükről, a város legvégébe, annak is a legsarkába, így készségesen állunk a lakosság rendelkezésére abban, hogy a továbbiakban érdemes megfontolni mind a kiesett idő, mind a kiesett úti- és/vagy egyéb költségek fényében, célszerű-e ilyen messzire elutazni, ha egyszer a belvárosban is ugyanilyen, egyes helyeken olcsóbb a kenyér és egyes alapélelmiszerek ára.

Tájékoztatjuk továbbá a kedves vásárlókat, hogy a legolcsóbb Tesco-virsli (amelyet annak megvásárlását követő egy-két napon belül célszerű elfogyasztani, mert szétfolyik és valami büdösség száll fel belőle még a hűtőszekrényben is, illetve jelentős hányada már a Tesco polcain is láthatóan romlott, az összes többiben pedig, de kivétel nélkül valamennyiben áll a víz) ugyancsak tartós áremelkedésen esett át, egyébként a szintén Tesco-s párizsival együtt. Ezzel a legolcsóbb élelmiszerek kihaltak a Tesco Globál Áruházból.


Háttérhatalmi, döglött Tesco-macska.
A Tesco tulajdonosai igyekeznek elrejtőzni a lakosság elől,
és amikor ezt olvassák, éreznek valamit,
és ez nagyon alaposan meg lett szervezve.
Avagy akik az új szabályokra fittyet hánynak...

A kenyér árának ellenőrzését néhány naponta elvégezve, a Hírháttéren tájékoztatni fogjuk a tisztelt vásárlókat, ha a Tesco legolcsóbb kenyerének ára a korábbi árra vétetik vissza, melyért viszont e pillanatban az adómentesen a nyakunkon élősködő, parazita multinacionális nagyvállalat kb. két és félszer annyit kér, mint amennyibe neki kerül.

Egyébként a szokványos sátánizmus következménye az is, hogy a kormány még arról sem gondoskodik, hogy akik nem sok száz forintos milliomos-kenyeret vásárolnak, mert a legszegényebbek, vagy mert nem politikus-szintű erkölcsi idióták, miközben mások az utcán hajléktalanként fagynak meg, legalább a kenyeret meg tudnák venni úgy, hogy a multik - amelyek az egész világon példátlanul, kizárólag Magyarországon dőzsölhetnek ekkora adómentességben - ne keresnének az ő szegénységükön többször annyit, még a kenyér árán is, és egyetlen falat kenyérért ne húznának le róluk dupla és még félszer annyit.

Hogy a disznókat egy helyre górjuk, érdemes emlékeztetni arra, ami a mai napon az USÁ-ban hangzott el, amikor a lakosságtól százmilliárdokat kolduló extrémen multimilliárdos autógyártó cégek vezetőinek azt vetették a szemükre, hogy magánrepülőgépeikkel vonultak a találkozóra, koldulni az amerikai néptől. Ha az alapélelmiszereket a kormány nem is biztosítja senkinek, mert úgy vannak vele, hogy az ő bajuk, hiszen, megpróbálva értelmezni a Sátán aljának mentalitását: nekik jut kalács, szaloncukor, meg közpénzen fenntartott luxusautó-park, nem létező szállások és utazások milliárdos költségtérítése, legalább a kenyeret biztosítanák a legszegényebbeknek önköltségi áron.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: kecskemét kizsákmányolás babiloni szajha feudalizmus milliárdosbűnözés adóparadicsom földesúr áruházlánc hipermarketek adópanama kartellek háttérhatalmi söpredék sátán fiai rabszolgatartó emberkereskedők

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr78780381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása