HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A "cigányügyi" miskolci rendőrkapitány, a győztes rendőrség, a győztes kormány és az elhasalt jobboldal világos története

2009.02.07. 01:49 Molnár F. Árpád

Előhang helyett:
Mondtam már, hogy ne borulj a tömeggel, se jobbra, se balra, szerencsétlen, mert együtt hasalsz el velük a neked is előre elkészített, trágyával teli, háttérhatalmi kondérba

Molnár F. Árpád cikke

A pártnyomorult, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt kétbalkezes jobboldal, amely mindig a pillanat hatásának, sosem a józan észnek alárendelt, tiltakozván az egész életében minden magyar korrupt, sortüzes-csonttörő és elektrosokkos bűnöző ellenségként harácsoló Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány eltávolítása ellen, mert az a cigányokról beszélt, féktelen butaságában azonnal a rendőri fizetések megemeléséért is hadakozni kezdett, mintha az egy jottányit vagy mákszemnyit közelebb vinné a rendőrséget ahhoz, hogy roma tolvajok és garázdák ellen fellépjen. Mintha pénzen múlna, hogy egy sortüzes-csonttörő, a jobboldaliakat az első intésre halomra lövöldöző pszichopata, ingatag, beteg ember, amilyen az egész életében politikai bűnözőknek szolgáló, a legszörnyűbb bűntetteket tömegével elkövető Pásztor Albert és bandája az ország keleti sarkától a nyugatiig, fellép-e a cigánybűnözésnek elkeresztelt jelenség ellen.

Válaszként a jobboldal sortüzes ellensége, Gyurcsány Ferenc szemfröccsentő, tüdőlövő és elektrosokkos gyilkos máris kamerák elé állt, hogy sortüzes szövetséges rendőri állománya fizetésemelésének lehetőségeiről papoljon, mondván: lehet fizetést emelni, de akkor a pénzt máshonnan el kell venni. Tehát ha sokáig próbálkozik ez a szerencsétlen, nyomorult, napról napra, ész nélkül, mint az állat, tengődő jobboldal, előfordulhat, hogy az ország sok ezer rendőrbűnözője és azok, akik naponta össze-vissza hazudoznak a 2006-os sortüzek és - hogy a kurucinfó és bandái által valami nagyon védendő és imádni valót mondjak - Veérengzések védelmében, a vétlen tömegek ellen, a nép ellenségeiként, amilyen az egész állomány, börtönnel fenyegetve a halomra verteket és az életre megnyomorítottakat, még fizetésemelést is kapnak a cigánybűnözés nevében. Mert a rendőröket utálja a jobboldal, de a cigányokat még jobban, és ezért nincsen elég nagy ár, amit megfizethetne ez a nyomorult, kifosztott föld. Jöjjenek hát a sortüzesek, a bűnözők, a gyilkosok, akik még magasabb fizetés mellett szolgálhatják Gyurcsány Ferenc szeszélyeit, védelmezve kvázi az összes politikai bűnözőt, a teljes Moszadot, az In-Kalt, a jobboldalhoz hasonlóan a CIA-t, az elektrosokk terápiákat, intézeti emberkísérleteket és gyilkosságokat, halomra lövöldözve az utcai tüntetőket, ha ez nem tetszik nekik vagy arra járnak az utcán (ahogy ez 2006-ban történt), és bírságolhatják az idióta jobboldali, teljesen elbutult és elhülyült kurucinfós pancsert, ha az átsétál a sárgán vagy kopott az autója gumija.

 


Pásztor Albert, a Veér András képűre tervezett vérszívó, miskolci rendőrkapitány, aki feje tetejére állított vörös háromszög-kitüntetésével és nyilaskeresztjével büszkélkedik az ostoba, öncsonkító, önkiherélő jobboldal előtt. Nemzeti érdemrendjeit és a nemzet öngyilkossági kísérletét azzal harcolta ki, hogy korrupt, ártatlanok tömegét politikai megrendelések és elvárások szerint, pénzért és karrierért bezárató sokkos hentesként ki akarták rúgni a sortüzes kapitányt, mert rabló cigányokról beszélt.
(Molnár F. Árpád morális és stratégiai felvilágosító kommentárja)

   - Igen, meg kell erősíteni a közbiztonságot - visszhangozza az önkiherélt jobboldal szavait Gyurcsány Ferenc, s miközben a Moszaddal és a CIA-val jókat röhög a markába, aközben a magyarság értelmes maradéka a fejét fogja, hogy itt mindenkinek kevesebb esze van még Gyurcsány Ferencnél és tapló, közönséges, rosszindulatú és barbárállati rendőrbűnöző-ezreinél is.

A magyarok megint megvédték saját felszámolásukra és eltörlésük érdekében a Sátántól létrehozott és fenntartott bűnözőiket és gyilkosaikat, de meg is fizetik ennek az árát. Ugyanis ezzel rengeteg korszakalkotó eseményről és lehetőségről lemaradnak. Akik pedig ismerik a Hírháttért, sejtik, hogy miről beszélek. A bűnért bűnhődés jár. Megsaccolni sem merem, mennyien kerültek Pásztor Albert keresztapa, politikai cseléd és csőcselék rendőrkapitány által, politikai megrendelésre vétlenül börtönbe, kórházakba, és hányan fekszenek temetőkben. Pásztor Albert áldozatainak ilyen alávaló és hitvány, semmire való napi politikai érdekből ismételten és rendületlenül végrehajtott eltiprásáért keserves árat kell fizetnie minden magyarnak, aki ügyről ügyre jobb- vagy baloldali tömegnyomorult masszával borul, ahelyett, hogy mindenkitől "függetlenül" használná az eszét, már ha van mit, ha Kapott ilyet az Istentől. Isten Igazságos: ha az ember önmaga ellenségeként minden vétlent is feláldozhatónak tart, és elektrosokkos, korrupt, egész életében vandál-barbár bűnözőit tolja a feje fölé nemzeti nimbuszként, amilyen Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány, fizesse csak meg az árát. Fizesse csak meg az árát. Fogságért fogság, életért élet jár.

Kevesen értik ezt most, de akik értik, annál jobban értik! Igen, ez a Törvény, és a Törvény jó. S íme, csak ellenségeinket buktatja el.

Hát ennél nagyobb ostobaságot és tehetségtelen vakságot! Micsoda helyzetben van az a maradék, akibe értelem és józan ész szorult, körülnézve ebben az irdatlan nagy butaságban, ahol foggal és körömmel, napról napra védelmezik az ellenséget, és üldözik saját jövőjüket és puszta létüket! Trianonról papolnak, miközben ők maguk minden eddigi, mostani és soron következő Trianon előidézői, miközben a Molnár F. Árpád kényelmesen dőlhet hátra, hiszen amit mindezzel a szerencsétlen hatökörnyájjal szemben letett, senki nem törölheti el, senki nem semmisítheti meg, de ez az, ami megírja nem csak Magyarország, de az egész bolygó történelmét is.

Bizony, félistenek voltunk az állatok között, s mivel azok voltunk, tudtuk azt is, hogy ez ki fog derülni.

Eközben - mert a jobboldal az elmúlt legalább fél évszázad legostobább jobboldala, amit hátán hordott ez a Sátán-verte föld - azért üldözik a Molnár F. Árpádot, mert csuklóból kivágta, hogyan kell egyszerű betechnikázásokkal, fillérekből lebuktatni bármely kertbe járó tolvajt vagy utcai verekedőt, akiket a jobboldal ma már egyszerűen csak cigányoknak nevez, mert már nem lát mást, csak cigányt mindenütt, és azért lát - a Központ, azaz Babilon elektromágneses stb. vezérléséből - cigányt mindenütt, hogy addig se lásson semmit, ami hasznára, és nem további megboldogulására lehetne. A jobboldal egészében annyira ostoba, hogy ahelyett, hogy szemlesütve átvette volna a módszereket, amiket feltártam, vagy akár csak egyetlen pancser pártidióta felvette volna a telefont, hogy szakmai tanácsot kérjen, ehelyett még a Youtube-ról is - a CIA közvetlen odaadó nemzetpusztító és világromboló hadműveleteivel támogatva - betiltatták az "A cigánybűnözés végső megoldása" című rövid műsorunkat, mert annak tartalmát cáfolni nem lehetett, viszont hogyan áll meg istenként Vona Gábor és a Magyar Gárda, amikor már a pancserek is látják, hogy vonulás és trappolás helyett rutinból meg lehetett volna oldani az ilyen ügyeket. És ebben is az a további világszám, hogy azt is előre elmondtam, hogy el van végezve, hogy az a számunkra, nem pártidióták és morális analfabéták számára semmi kis film, minden nagyszájú pancser magyarok örök és eltörölhetetlen, de mondom: ELTÖRÖLHETETLEN(!) csúfságára önállóan is történelmet fog írni, hogy bizonyítsa ennek a megátalkodottan ostoba, buta, primitív és öngyilkos népnek az utolsó napi vergődéseit behálózó szellemi és morális idiotizmusát és analfabétizmusát. Bizony, Isten volt mindig, Aki ilyen Példákat Tett az egész Világtörténelem során. A jobboldal annyira ostoba volt végig, hogy képtelen volt még a Hír TV napi módszereiig is ellátni, hogy ők már régóta rejtett kamerával közlekednek, amivel minisztereket, titkosszolgálati vezetőket, multimilliomosokat és milliárdosokat lehet megbuktatni, nemhogy néhány - a jobboldalhoz hasonlóan - spontán idiótát, akik e téren sem különböznek semmi másban a sápadtagoktól, mint abban, hogy barnább a bőrük színe. De hát eltátja buta száját az álnemzeti debil, és azt mondja, hogyan lehetne trappolás nélkül cigányt fogni.

Még ilyen buta, primitív, öngyilkos és nemzetpusztító álmagyar (vagy mélymagyar?) csürhét nem hordott hátán a föld, legalább a '40-es évek óta. Nincs pusztítóbb az emberi értelemre, szellemre és erkölcsre, mint amikor az ember úgy, ahogyan Gyurcsány tette 2006-ban, s ahogyan a jobboldal 2006 óta egyfolytában - gyűlölettel közelít rá bármire, ráadásul - további végzetes csapásként - a pártfüggetlen és egészséges, józan gondolkodással szemben pártszolgálatos szellemben, mint a rendőrök, a nyilasok, meg pl. az észak-kóreai álkommunista párt.

Menjünk csak tovább, Testvéreim, mert Elkészült az Út, amelyen végigmegyünk, és szemben a tengernyi ostobasággal, mi tudjuk, hogy a győzelmünk előre elkészült.

Molnár F. Árpád, az Emberiség minden problémája és katasztrófája forrásának feltárására létrehozott Hírháttér Multimédia eltörölhetetlen főszerkesztője, aki - Isten Kegyelméből - a teljes bal- és jobboldal sötétségével szemben harcolta ki a világosságot.

A Mindenhatóé Legyen minden Dicsőség a Jézus Krisztusban!
Ámen!

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

4 komment

Címkék: rendőrség börtön pszichiátria miskolc horogkereszt hamis vád babiloni szajha rendőrbűnözés kényszervallatás szabadságvesztés opni imei nemzeti jelkép elektrosokk háttérhatalom fegyház pásztor albert memóriatörlés

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr44927788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KABARCZ 2009.02.07. 11:06:11

"Senkiben nincs nagyobb szeretet, mint aki életét adja másokért."
A témához itt és most nem szólnék hozzá, de ha már a fenti idézettel kezdődik a lap, az írás, akkor az alábbiakat is érdemes talán tekintetbe venni:
1Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. 2Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. 3Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. 4A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 5Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. 6Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. 7Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 8S a szeretet nem szűnik meg soha.

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2009.02.09. 20:03:22

Kedves Kabarcz,

ez mind nagyon szép, de akkor - szemben a passzív, kizárólag saját szenvelgésébe merült, soha, senkiért tenni nem hajlandó mai gazdag keresztyénség gyakorlatával szemben, védelmezve a maradék tenni képes keresztyént - idézzük a Jézus Krisztust, Akinél nem a látszat, hanem a lényeg számít egyedül. A lelkemet pedig túlzottan is ismeri ahhoz, hogy e téren megfeddhetne (remélem, nem veszi Ön sem magára az Idézeteket, ha nem igazak Önre az Idézetek, merthogy az Ön lelkét nem ismerem, azt szintén a Jézus Krisztus Fogja Megítélni):

Máté 7: 3-4.:
- Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?

Máté 23: 23-28.:
Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni. Vak vezérek, a kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megtisztítjátok a pohárnak és tálnak külsejét, belől pedig rakvák azok ragadománynyal és mértékletlenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár és tál belsejét, hogy külsejük is tiszta legyen. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák. Épen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.

Egyébként cikkünk roma jogvédő és állami bűnözés-ellenes.

Isten Áldásával a Jézus Krisztus Nevében
Molnár F. Árpád

KABARCZ 2009.02.10. 00:43:20

@Molnár F. Árpád: Kedves Molnár F. Árpád!
Nem mindenki ellenség. Azt kívántam volna CSUPÁN MEGJEGYEZNI, HOGY AZ IGAZSÁG NEM CSAK AKKOR HALLHATÓ, HA ORRBA VERIK VELE AZ EMBERT.
Én csak szembejöttem az utcán! Távolról sem volt szándékomban szálkát kutatni az Ön szemében. Hogyan is tehetne ilyet egy nyilvánvalóan passzív, kizárólag saját szenvelgésébe merült, soha senkiért tenni nem hajlandó mai gazdag keresztény, akit Ön első pillantásra felfedezett bennem, és nem sajnálta a fáradságot, hogy helyreigazítson.
Köszönöm Önnek. Tanulok az esetből.
És ha legjözelebb ismét szembejönnék az utcán, ígérem, átmegyek a túloldalra.
És Isten áldását kérem én is Önre! JKN
Kabarcz Zoltán

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2009.02.11. 16:18:19

Kedves Kabarcz Zoltán,

akkor merőben, de A-tól Z-ig félreértett. Semmiféle támadás nem volt abban, amit írtam, fel sem merült bennem ilyesmi. Az általános helyzetet vázoltam fel abban az országban, ahol egyetlen olyan erős keresztyénnel sem találkoztam, amilyenekkel külföldi, a Jézus Krisztusért vállalt hajléktalanságom idején viszont csőstől, aki keresztyének a világ minden részéből sereglettek össze, gyakran szintén a Jézus Krisztusért vállalt szegénységért, plusz, akik politikai üldözöttek voltak vagy kvázi az éhhalál szélén álltak, és úgy kerültek Európába.

A tapasztalat a rozzant és lerobbant magyar keresztyénekkel viszont az, hogy gazdagok, önzők, de azt hiszik, szegények, vagy az Úr Akarja, hogy dőzsöljenek, míg mások az utcán fagynak meg, senkin nem segítenek, de azt hiszik, áldozatosak és segítőkészek, kapzsik, de azt hiszik, adakozók (az adakozás a külföldi keresztyéneknél kezdődik, akikkel Krisztus egykori tanítványaihoz hasonlóan szó szerint az utolsó fillért, falatot és ruhát megosztottuk és odaadtuk egymásnak), nem bátrak, viszont gyávák, tehetetlenek, passzívak, túlérzékenyek, szüntelen saját lelki állapotukkal vannak elfoglalva, senki más nem olyan fontos nekik, mint önmaguk, ha félreérthetően szól hozzájuk a szomszéd, van, hogy szó szerint napokig sírnak stb.

De abban igaza van, hogy ha magyarul tárgyal az Interneten, akkor készüljön fel arra, hogy röfögő, ugató és gyalázkodó válaszokat kap, mert ahogyan Fenyvesi Theresa, az Isten Áldásából mindvégig német állampolgár maradt német születésű, az Echelon-titkok feltárásával a világ egyik legjelentősebb személye, aki hatalmas hírnevet fog kapni, mondta:

"De a legnagyobb szégyen az az, hogy még egyetlen értelmes Magyar emberrel nem találkoztam, aki nem valami primitív, s anyázó szöveget ír, pedig a ti országotok, s ti engem szidtok, mert szerettem valamit tenni értettek.?! Bevallom, hogy még egyetlen olyan szemét és buta néppel nem találkoztam, mint ti vagytok, s elszomorít, hogy szerettelek titeket..."

Én folytatom: a tapasztalatom az, hogy keresztyéni beszéddel külföldön ragyogóan, magyar egyházak és gyülekezetek esetében sehogyan nem lehet boldogulni. A lágy beszédre, békés összefogásra hívásra az amerikai baptista egyháztól a Hit Gyülekezetéig a legugatóbb, legigénytelenebb, legröfögőbb és legordenárébb sátáni válaszok és támadások, kirekesztések és betiltások érkeznek, szemben nem csak Istennel, de az egész Emberiséggel. Ez a magyar keresztyénség. A magyar egyházak kimondottan az erőből értenek. Ha nem érzik úgy, hogy a másik erősebb és azonnal lecsap arra, ha rosszindulatúak és sátánisták, ha nem látják be, hogy elmossa őket az erkölcs, és nem kerülhetnek ki győztesen azzal, hogy az Isten és az Emberiség le van tojva, csak most az emberek előtt megigazíthassam magam, akkor maximális helykihasználással törnek mindazok ellen, akiket nekik kellett volna megvédeni. A helyzet az, hogy a magyar egyházak és gyülekezetek lerobbantabb állapotban vannak az ateistákhoz képest, akik sokkal többet tettek a Hírháttéren keresztül is az egész világért, mint ők együttvéve. Azt is leszögezem, hogy egy árva pap, lelkész vagy pásztor megnyikkanni sem mert a Hírháttéren nemhogy Echelon-, azaz Babilonügyekben, de még hittérítőként sem, annyira féltették nyamvadt, hitvány, júdási életüket. Az egyházakon kívüli keresztyének voltak azok, akik a világ minden részéből a Hírháttérre jőve megalapozták a Világtörténelem legjelentősebb változásait. Tették ezt az egyházi vezetők féltékeny, önző, egomániás és rosszindulatú gyűlöletei kellős közepette.

Ezért én sem magyarként zárom soraim, hanem keresztyénként, de nem magyar keresztyénként, mert Isten Előtt megalázkodom, de disznók előtt most inkább nem tenném.

Isten Áldásával a Jézus Krisztus Nevében
Arpad Molnar
hirhatter.com
süti beállítások módosítása