HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Nem lesz szebb jövő a sábesz-patkány távozása esetén sem

2009.03.29. 13:40 Molnár F. Árpád


A temetőben (a temető is jelkép) az amerikai, gyermekeket szállító gép roncsainak lángjai. Érdemes megfigyelni, hogy mindenütt fenyők láthatók. A fenyő háttérhatalmi jelkép. Azt is jelenti: feldíszítésre váró ember vagy nemzet. A kultikus jelképek szerint pogány Karácsony az, amikor egy fenyőfát e világon feldíszítenek. Fenyők halála emberek vagy nemzetek halálát jelenti. Ha a Barikád és gyűlöletbandáinak vadállati háborúját vesszük alapul, amelyet minden tényfeltárásunk, a nemzet és az Emberiség ellen folytatnak, érthetjük, hogy ha a fenyők lángolnak. De temetőjükben (fognak) lángolni mindazok is, akik megrontották ezt a Földet, és azt mondták: égjen bár az egész világ, csak egy a fontos: ÉLJEN A PÁRT!


 

Molnár F. Árpád előszava:
Molnár F. Árpád 2009 március 22-én éjjel látomást kapott. A Barikád ellenségeskedése viharában azt mutatta egy ismeretlen hatalom, hogy valami egy temető sírkövein gázolt át, a sírok összetörtek. Az jutott eszembe, visszafelé gondolom, mert attól tartottam, valakikre rázuhanhat az a dolog, és nem láttam, nem-e vannak ott, a földön, a temetőben, vagy a sírok nem-e emberek. Hiszen közöttük járunk mi - úgymond - élőkként. A másnap esti ATV-Híradóban - pár perce - a következő hírt közölték: Az USÁ-ban, Montana-ban - ismeretlen körülmények között - (a fenti napon) temetőbe zuhant egy kiránduló gyerekeket szállító gép. 17-en meghaltak.

2009-03-24.
Tánczos Krisztina (Molnár F. Árpád bevezetőjével)

Tánczos Krisztina, a Hírháttér Multimédia nem titkoltan mélységi beavatott (beszervezett), Istentől Elválasztott szerkesztője telefonon hívta fel Molnár F. Árpád főszerkesztőt, és az alábbi, ismeretlen eredetű (tehát Istentől és az Ő angyalától, vagy a Teremtő Által Végzettek szerint a Háttérhatalom dominánssá tett, esetileg feltehetően legalább nem egyértelműen rosszindulatú titkosszolgálatától küldött) kijelentést adta át. Szó szerint közöljük Tánczos Krisztina bizonyságtevő szavait, ahogyan diktálta, aztán telefonbeszélgetésünk lényegét idézzük:

"Gyurcsány viselkedése a mókus-marketingre emlékeztet. Mi a különbség a patkány és a mókus között? Csupán annyi, hogy a mókusnak jobb a PR-ja. [itt Tánczos Krisztina megjegyezte, hogy a "P" és az "R" mindkettője nagybetű volt - a szerk.]. Az MSZP is azt az elvet gyakorolja, amikor a patkányt lecseréli egy mókusra, akinek szép farkát akár Bokros Lajos bajsza is szimbolizálhatja. Gyurcsány lelépésének már voltak előjelei. Miután a pártlapban Hruscsovról megjelent egy életkritika, hamarosan Brezsnyev vette át a hatalmat. A jelenlegi hatalmat a túlélés reménye tartja egyben."

 

 Vagyunk egyre nyíltabbak. Mindent végrehajtunk, és megtudják, hogy arra várt a nép.
Kísérőként egy másik kijelentésről: az itt látható, a Háttérhatalmat, azaz a Jelenések Könyvében Megjövendölt és felépült Nagy Babilont a beavatottak számára cseppet sem burkoltan megjelenítő török(!) videoklip zenéjét Molnár F. Árpád kapta 2009 február 25-én, ébredés után, mégpedig két órával azelőtt, hogy a török légitársaság Boeing 737-800-as járata leszállás közben lezuhant, több tucat ember halálát okozva. Meg is szoktuk kérdezni Gyurcsány Ferencet olykor: mennyi halottat szeretne még, mire a világra borul az általuk végig elrejtett igazság arról, hogy létezünk. Mennyi romlást és halált akar még, melyek közül sok elkerülhető lehetett volna, ha azok, akiknek bejelentjük, hogy valami történni fog, nem állami bűnbandáik évtizedes szervezésű hamis vádjaiba és az Emberiség tönkre tételére és elkárhoztatásába menekültek volna, magukkal rántva minden rosszindulatú, pillanatéletű pártidiótát és mocskos állambabiloni fenevadat.
A török utasszállító katasztrófáját illetően ajánljuk a nem rutinosak figyelmébe, hogy a katasztrófa előtt kapott zene szintén török volt, annak videoklipje a Háttérhatalom és lakosainak életét halmozó jelképekkel telt, halmozottan Biblikus szimbólumok a csillagok és egyebek is, a klip végén pedig két halott égitest ütközése és megsemmisülése látható. És a repülőgép lezuhant...
(Molnár F. Árpád)

Most a pár perces telefonbeszélgetésből idézzük a lényeget:

   Molnár F. Árpád: - Ezt szó szerint kaptad, vagy volt olyan szó...?
   Tánczos Krisztina: - Szavakat, és akkor mutatta magát, hogy hogyan álljanak össze keretbe ezek a szavak.
   Molnár F. Árpád: - A szavakat láttad vagy hallottad?
   Tánczos Krisztina: - Láttam. Futott előttem. Ahogy szokott.
   Molnár F. Árpád: - És akkor jobbról balra ment a szöveg?
   Tánczos Krisztina: - Igen! Igen! Mint ahogy neked a...
   Molnár F. Árpád: - Igen, tudom!
   Tánczos Krisztina: - ... felvételeiden.
   Molnár F. Árpád: - És akkor tehát nem pontosan szó szerinti megfogalmazás, hanem...
   Tánczos Krisztina: - Nem, hanem szavakat, és akkor nekem villog, szinte számozza, hogy hogy rakjam össze a mondatokat.
   Molnár F. Árpád: - Aha... Jól van. Akarod, hogy megjelenjen a szöveg?
   Tánczos Krisztina: - Ha te értékelhetőnek találod, akkor mehet.
   Molnár F. Árpád: - Veszélyes, mint minden ilyesmi, mert esetleg olyan kódok is lehetnek - tudod - benne, amik az Emberiség ellen vannak, de hátha hasznos, és akkor...
   Tánczos Krisztina: - Azért szóltam neked, mert tudod értékelni, hogy...
   Molnár F. Árpád: - És akkor azt is megjelentetném előtte, amit elmondtál, hogy ez hogy volt. Jó?
   Tánczos Krisztina: - Igen. Igen.
   Molnár F. Árpád: - És akkor azt is megjelentetném, hogy sosem tudni, hogy egy adás honnan jön.
   Tánczos Krisztina: - Úgy van! Úgy...!
   Molnár F. Árpád: - Mert akkor nem esünk abba a hibába, hogy halállal fenyegetett minket, meg családjainkat is a Jézus Krisztus, akkor, ha úgy állítjuk valakiről azt, hogy próféta, hogy nem biztos, hogy Isten Szavai voltak...
   Tánczos Krisztina: - Az előjeleim a szokásos. Hogy nem működött a rádióm, elkezdte a jeleket adni, hogy figyeljek. Ahogy nálam ez legtöbbször működik.
   Molnár F. Árpád: - Aha.
   Tánczos Krisztina: - És akkor rákoncentrálok, és akkor ébrenléti állapotban elkezd egy film futni előttem.
   Molnár F. Árpád: - Igen.
   Tánczos Krisztina: - Amin szavak jelennek meg, és akkor villog, hogy a szavakat hogy állítsam össze. És akkor így kikerekedik a mondat.
   Molnár F. Árpád: - Jó.
   Tánczos Krisztina: - És akkor a végén ezeket írom, írom, és akkor a végén, ahogy leírtam, itt van a kikerekedett szöveg.
   Molnár F. Árpád: - Jó! Akkor ha lesz idő, akkor holnapra már megjelenik, meg ha nem kezdek el hát bepánikolni, hogy most miért ne jelenjen meg, meg egyebek. Mert ez bizonyságtétel, bizonyítja Istent és az Echelont, mindenkinek a megfelelő vonalon és mértékben. Mert ez a lényeg, hogy nem ember... hát nem tőlünk van.
   Tánczos Krisztina: - Így jött, hogy a címből így ez alakult ki.
   Molnár F. Árpád: - Ha valami van, akkor majd szóljál, és akkor azt is felírjuk...
   Tánczos Krisztina: - Közben jönnek ilyen dolgok, mint a napokban is. Azt éreztem, hogy ezt el kell mondanom neked, és akkor tudod, hogy mit kell vele kezdeni.
   Molnár F. Árpád: - Ezek borzasztó fontosak. Legyen az a lobbi, amelyik nem hallgat. Mert mindenkit, aki értelmes, meg tudja a Valóságot, azokat mindig hallgatásra veszik rá. Nem csinálnak semmit. Csak olvassák... A gyalázkodók azok nagyon szorgosak, meg a hülyék, akik nem tudják, hogy ez létezik, ezek a dolgok, se Istenről nem tudnak, sem Háttérhatalomról, mindenhez hülyék, azok nagyon szorgalmasak, mert a Sátán nagyon szorgalmas.
   Tánczos Krisztina: - Tudom. Tudom. Tudom. Azért is mondtam ezt el neked.
   Molnár F. Árpád: - Na, akkor megyek dolgozni. Megyek már, mert itt a postás.
   Tánczos Krisztina: - Jó. Szia! Isten Áldjon!
   Molnár F. Árpád: - Szia! Isten Áldjon!

Ez oldal megjelentetése előtt azt a Hatalmi - hogy úgy mondjam - "ajánlást" kaptam, hogy idézzem a postás által hozott levél tartalmát. Nincs miért nemet mondanom, sőt! Ezért most ezt megteszem, és tudom, ahogyan előkészít ez szépen egy nagy-nagy hálakonstrukciót, aminek oka Mihók Attila mocskos, sátánista, gátlástalan és végletekig alacsonyrendű, minden emberrel ellenséges, ostoba, öngyilkos, undorító betiltó-hadjárata, mely közvetlenül okozhatta csak az idén télen több száz hajléktalan ember fagyhalálát! És ez csak egyetlen feljelentés tárgya, mely ellene megfogalmaztatott! A postás a Legfőbb Ügyészség ajánlott levelét adta át, a következő tartalommal:

NF 1796/2009/1-II.

Értesítem, hogy Mihók Attila ellen tett feljelentését az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Főügyészségnek küldtem meg.

Budapest, 2009 március 10. napján

Dr. Misi Mária s.k.
legfőbb ügyészségi ügyész

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek kizárólagos magyarországi leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

*   *   *   *   *   *   *

Az elrejtett Világrendszer megértéséhez, néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...

HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

2009-03-08. - HÍRHÁTTÉR TV: Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Arvo Pärt (észt): Nunc dimittis/
(Film, 23 perc)
Tartalom: Orbán Viktor országértékelő beszédéről lebbentjük fel a fátylat, és mondjuk el, amiről mindenki tud, de csak egymás között mer beszélni, hogy miről szólt valójában a Fidesz elnöke, amikor Új Világrendről beszélt. A politikai életben mindenki tudja, hogy az Emberiség eddigi leggrandiózusabb világreformjának küszöbéhez érkezett, és ennek hátterében és kiváltó mozgatórugójaként mi állunk. A Történelem előre elvégeztetett.
(Megtekinthető és letölthető!)

 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány törökország barikád jobbik kereszténység nemzethalál vona gábor temető titkosszolgálat tánczos gábor prófécia háttérhatalom bokros lajos jövendölés mindenható utasszállító utolsó trianon repülőgépkatasztrófa

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr821032914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása