HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Hősök robbantottak a Szilvásy-villánál (is) - Kiáltvány az Emberiség ellenségeivel szemben!

2009.04.16. 08:28 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád cikke és filmje

A Molnár F. Árpád soha nem hitt abban, hogy a szocialista politikusok és más hazaáruló, államszolgálati bűnözők elleni támadások mögött a kormány állna. Viszont mindenki tudja, hogy ilyen szervezett csoportok, akik hazájuk szolgálatában bűnöző politikusokat vernek meg, és a robbantásos "ijesztgetés" módszereit választják, csakis úgy tevékenykedhetnek, hogy a világ titkosszolgálatainak tudtával és a befogadó állam kormányerőinek az orra előtt. Azaz megfelelő nemzetközi, avagy a legfőbb hatalmi védelem mellett.

Bízunk abban, hogy a rendszerreformokat követően minél hamarabb rehabilitálásra és kiszabadításra kerülnek azok a szándékukban is hazafias erők (így azok is, akiket állítólagos robbantásos és egyéb tetteikért most fogtak el), akik a Magyar Köztársaság és az Emberiség MSZP-s és más cionista ellenségei és titkosszolgálati vezető bűnözői ellen, sortüzes-csonttörő, tolvaj, a kurucinfóhoz hasonló hazug, nemzet- és Emberiség-ellenes, a kurucbűnözőkhöz hasonlóan sokkos gyilkos bűnszervezeti államterroristái ellen bármiféle támadásokat indítottak, függetlenül attól, hogy ezt az Emberiség érdekében vagy hitleristákként, a magyarság nevében cselekedték.

Bízunk abban is, hogy minél hamarabb sikerül kiharcolni, hogy a hasznos tettekben bővelkedő valódi hazafias erőknek - így azoknak, akiket az MSZP és a sokszoros és sokkos gyilkos Szilvásy György Nemzeti Nyomozóirodája  megtámadni merészelt - a rehabilitálása mellett sikerül végre az egész bolygón betiltani és börtönbe juttatni ama a CIA és annak draskovics-bűnözői által a nyakunkra szabadított kurucinfós és más, hozzájuk hasonló pártszolgálatos csőcselékmédiumokat, amelyek a szintén Jobbikos Barikádhoz, Nemzeti Hírhálóhoz és Harc Térhez hasonlóan azért támadtak minket, mert mindenki előtt lepleztük le 100 év valamennyi párt és a Vona-banda által elrejtett állami gyilkossági módszereket, szervezettséget és eszközöket, a Vona Gáborék által a PÁRT-tal és a Háttérhatalommal közös egységtömeggyilkos módon, napi hazaáruló és Emberiség-pusztító pártérdekekből elrejtett rendőrségi és titkosszolgálati bűnözést, módszereket, valamint eszközöket, és a világot irányító, az állam-Jobbikos Für Lajos volt katonai kémfőnök miniszter titkosítási hatálya alá tartozott elmeirányító Echelon-rendszereket, mely utóbbi elrejtése, és a maradék tényfeltárók üldözése szólóban felelős a Föld bolygó összes lakosának minden bajáért, a magyarság és a világ népei elleni összes terrorcselekményért, valamennyi háborúért. a kurucbandák által vastapsolt afrikai éhínségért és az afrikai gyermekek elleni éhhalálgyártó kurucsöpredékfaji (JÚDÁSFAJI, anti-Krisztusi) tömegmészárlásokért, minden népirtásért, népek és rasszok gyűlöletéért és megvetéséért, amivel az állattá és pártállattá aljasított lakosság nem cselekedetek, hanem pártok és rasszok szerint üldözi a világ népeinek rászorulóit, megvédelmezve és közös világtömegmészárlási Sátán-koalícióban elrejtve a valódi háttérhatalmi erőket, felelős azért, amit a kurucinfós-barikádos-hazai verás-sághy rékás-harctéres-nemzeti hírhálós-kovács jánosos utcasöpredék tettei kapcsán is az "Utolsó Trianon"-nak neveznek, és közvetlenül felelős - ahogyan az egész bolygón levadászandó és fegyházba vágandó kurucinfós bűnbandák, akik számtalan alkalommal tettek ezért eltörölhetetlen tanúbizonyságot - az Emberiség közvetlen kihalás szélére sodrásáért.

Az Emberiséggel ellenséges, mesterségesen az Isten és a Jézus Krisztus, valamint az Igazság követei ellenségeiként leszerepelt hazaáruló, magyartömeggyilkos, sokkos gyilkos, keresztyénüldöző, igazságtaposó, minket a tényfeltárások miatt gyalázott és üldözött Vona Gábor-féle csőcselékmédiumok terrorista elkövetői a vona-söpredék bűnbandáikkal üldözött és átkozott bennünket, mert igazat mertünk mondani, mert számos kategóriában a magyar történelem csúcsteljesítményű tényfeltárásait tettük meg minden magyar és a világ minden népe és nemzete védelme és szeretete erejében. Fizessenek meg ezen utolsó, terrorista, draskovicsok és CIA-s tömeggyilkos elmeprogramozó bűnözők által a világ minden népe lealjasítására és az Emberiség kipusztítására nyakunkba ültetett pártszolgálatos bűnöző paraziták, az Emberiség ellenségei! Azok fizessenek, akikre azt mondta Bush, Obama és a CIA, ezért ezt visszhangozta a szintén sokkos gyilkos draskovics sortüzes-csonttörő, gyáva és gerinctelen állampártszolgálatos háttérhatalmi bűnöző is, hogy "demokrácia" van, ezért azt csinálnak, amit akarnak! Azaz úgy pusztítják a CIA és Putyin akarata szerint a Földet, ahogyan akarják, mert ezt mondták azok, akik Hitler elmeprojectjeit az USÁ-ba menekítették, ott 60 évvel ezelőtt(!) kiépítették, és kitermelték általa az idősebb, aztán az ifjabb George Bush-t azért, mert előbbi apja, utóbbi nagyapja Hitler legfőbb pénztárosa volt, és a Háttérhatalom, a 2000 éve megjövendölt titokzatos Nagy Babilon mindig fasiszta hátterű volt, és célja ma is, hogy a világ országaiban rasszista háborúkat kirobbantva a lehető legteljesebb pusztítást és globális kiirtást követhesse el, amihez képest Hitler II. Világháborúja - az atom- és a hidrogénbomba, az Echelon elektromágneses globális kiirtó eszközei, a nanotechnológia és a nanorobotika, valamint egyebek mellett a virológia nélkül - csak a bush-kláni nácik ujjgyakorlata volt.

Fizessenek a kurucok, fizessenek az anti-Krisztusok, akik valamennyi segítségünk és tényfeltárásunk ellenében, az Isten ellen, az Igazság megsemmisítésének szándékával az Emberiség totális és globális kiirtására indítottak ellenünk sátáni háborút! Vesszenek azok, akik azt merték mondani és tenni, hogy vesszen az egész Emberiség, és éljen a PÁRT!

Molnár F. Árpád
HÍRHÁTTÉR - Hajtóvadászat az Emberiség ellenségei ellen

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

 

Egyik sokkoló, vérlázító (pár perces), korábban publikált filmünket tekinthetik meg. Vadászat az Emberiség ellenségeivel szemben. Hosszú ideig roppant türelmet tanúsítottunk a kurucinfó és pártbandái iránt, mert bár nem értettünk egyet tömeggyilkos, színes bőrű-irtó stb. nézeteikkel, de próbáltunk általuk is használni az Emberiségnek, melyet mindig gyűlöltek. Ezért megannyi rendőrségi és titkosszolgálati módszert, lakosság elleni eszközt stb. feltártunk, nekik is elküldve, megjelentetésre. Vona söpredék, Emberiség-pusztító bűnbandái - miközben a világon semmit nem hoztak nyilvánosságra - támadásokat kezdtek indítani olyan sátáni háttérrel, hogy a Fenyvesi Theresa miért német származású, a Molnár F. Árpád honnan tud ennyi mindent, biztos azért, mert ügynöki hazaáruló, s miközben a volt katonai kémfőnök miniszter, Echelon-titkosító Für Lajost tolták le az ostoba nép torkán, aki immáron harmadszorra hitette el a lakossággal - ezúttal Vona Gáborral párban lehazudva a csillagokat az égről(!) -, hogy rendszerváltó, Vona csürhéi példátlan támadásokat indítva ellenünk, totális betiltásokat és utcai, tettleges megtorló akciókat követelve, az Emberiséget közvetlen végveszélybe vetett Echelon-technológiák általunk történt feltárásával szemben is példátlan háborút indítottak. Ehhez csatlakozott és betonozódott be a 100 év állampszichiátriai (fürista) tömeggyilkosságait ellenségesen bujtató, minden más tényfeltárásunk ellen is a Vona Gábor-féle államtitkosszolgálati, Fürj Lajos notórius hazudozó haverjához hasonlóan mindenkit átejtett terrorista Vona Gábor többi csőcselékmédiuma is, amelyek a Barikáddal, a Nemzeti Hírhálóval, a Harc Térrel, a kurucinfóval és Vona más pártcselédlapjaival nem sajnálták a magyarsággal együtt az egész Emberiséget is a pillanatnyi pártérdek szeméttelepére hajítani és okádni! Sokáig toleráltuk a betiltási követeléseket is, válaszolván, hogy mi viszont nem akarunk betiltatni senkit. Aztán elég lett ebből az utolsó, mocskos, elektrosokkos gyilkos, a legnagyobb magyarokon és az Emberiség utolsó védelmén taposó sötét-sátáni, anti-Krisztusi, babiloni csürhéből: a JÚDÁSFAJBÓL! Most már akarjuk és követeljük az Emberiség-ellenes terroristák totális és végérvényes betiltását és levadászását az egész Föld bolygón! Ahogy követeljük a sortüzes-csonttörő, a hazafiakat üldöző Draskovicstól, úgy követeljük bushista-obamista CIA-s háttérsöpredékétől is, afro-amerika legsátánibb bűnözőjéig, ellenségünkig, Barack Obamáig bezárólag, akik CIA-s-Moszados elmetechnológiai terrorizmusukkal ültették a nyakunkra a magyar történelem leghitványabb és legmocskosabb pártszemetét! Inkább néhányan az Emberiség leghitványabb férgei közül, inkább a Hazai Vera- és Sághy Réka-féle CIA-gyártott, tömeggyilkos pártsöpredék, sokkos gyilkos hazaáruló antikrisztusok, mint a teljes magyarság és az egész Emberiség! Levadászni azokat, moslék náci CIA-patkányok, Hitler pénztárosának fiai és unokái, levadászni azokat, akik azt szavazták, hogy tovább égjenek az emberi agyak és az állam máglyáin forrjon fel a legnagyobb hősök agyveleje! Barack! Meséljetek már arról - jut eszembe a kuruc-vona-sághy-bandák féltett fürista, titkosszolgálati elektrosokk terápiáiról -: Obama: mondjátok már el, hogyan kell elektromágneses hullámokkal az agy kiválasztott erében csordogáló Veért felforralni! Hogyan bugyog egy sokkos gyilkos, agyégetést szavazó Harc Téres, Nemzeti Hírhálós kovács jános vagy kurucinfós magyari gábor agyának erében a Veér, amikor fél évszázados technológiával mikrohullámú tűz alá veszik!
(Molnár F. Árpád)

(Megírva: 2009.04.10.)


Barikád-fékező-nevelő nyakörvek, állattartó és fémes - hogy jól vezessék az Echelon-áramot - kínzóeszközök. A kívülálló, tudatlan, Für Lajos és Vona Gábor által teljesen megtévesztett és elbutított honpolgár el sem tudja képzelni, milyen csodálatos eszközök léteznek arra, hogy egy Hazai Vera, Sághy Réka, sokkos gyilkos Echelon-söpredék kurucMagyari Gábor, egy Harc Téres vagy Nemzeti Hírhálós Kovács János-féle hentes tömeggyilkosból egyetlen pillanat alatt kezes bárány, más szóval: barika váljon. Kérdésünk: egyetért-e Ön azzal, hogy Vona Gábor és a Jobbik érdekében tovább rejtegessük ezeket a csodálatos módszereket, és a megszállott hazudozó álrendszerváltó és Echelon-titkosító Für Lajos elektrosokk terápiái folytatólagos elkövetése védelmében továbbra is az ártatlanok és a legnagyobb magyarok hulljanak el, vagy itt az ideje, hogy azokat is kezelésbe vetessük, akik minden idők leghitványabb férgeiként meg merték tenni, hogy tapostak 100 év lemészárolt és megégetett túlélő magyarjain, és az egész Emberiséget készek voltak totális megsemmisítés alá vetni, hogy a tömeggyilkos fürista-vonista hentes hazaárulók tovább őrizzék az állam lakosság elleni, 50-100 éve bujtatott tömeggyilkos titkait. Embereket már sokat égettek azok, akik a katonai kémfőnök Für és a Párt nevében az igazak ellen indítottak háborút. Nem kellene-e az emberek és az emberi agyak helyett most már állatokét égetni? Nem volna-e helyesebb embermáglyák helyett állatmáglyákat gyújtani? Elvégre bár Magyarország mindig is olyan volt titkon, Für-titkon, mint a hitlerista Berlin és Auschwitz, de annál is inkább követelhetjük, hogy most már ne égett emberi hús szaga, hanem az állatok égett agyának bűze szálljon fel!
(Molnár F. Árpád)

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

 

Szólj hozzá!

Címkék: kuruc.info barikád jobbik vona gábor sátán kínzás népirtás hitlerizmus hazaárulás echelon für lajos elektrosokk háttérhatalom júdásfaj akasztás nemzeti hírháló harctér utolsó trianon sághy réka hazai vera

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr841067995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása