HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Befejezzük Morvai Krisztinával - A kurucinfó akasztófája

2009.06.01. 15:31 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád

Tartalom: Morvai Krisztina megülte a Veres Fenevadat, amelynek homlokán a káromlás nevei. A Hírháttér Multimédia több munkatársa azzal keresett meg - találkozván a kurucinfó és társai anti-Krisztusi gyalázkodásaival -, hogy most már elég volt. Mondjuk el az igazat, és ne fedezzük az ellenségeinket és az Emberiség árulóit. Az alábbi eredetileg egy blog gyorshozzászólása volt.

A Hírháttér Multimédia munkatársainak kérésére

A Kurucinfó akasztófája


Az összeállítás végén olvasható, hogy előre jelezték a Jobbikba furakodó ügynököket. Ezt nem kell előre jelezni, csak a pancserek nem tudják, hogy egy pártnál és civil szervezetnél természetes a villámgyors elözönlés.

Ki nem érti, hogy Morvai Bánó András és Baló György feleségeként tősgyökeres állami emberekkel, akik egész életükben hű kiszolgálói voltak az államnak, és betartották a konspirációs szabályokat, teljes egészében betartották a állami pártfegyelmet, a titkosszolgálatok és működésük, valamint lakosság elleni eszközeikről soha, egy árva szót sem szóltak, tehát ki nem érti, hogy nem lehet Morvai úgy belsősök felesége, hogy ne tudja meg a rendszer működését, annak módszereit és eszközeit, és ne kerülne ügynökként beszervezésre.

Miféle párt az (válaszolom: olyan, mint a többi), amelyiknek a hívei is annyira igénytelenek, hogy úgy kerülik az igazságot, és olyan gyűlölettel üldözik, amikor azzal szembesülnek, mint ördögök a szentelt vizet! Egy párt szavazóinak igénytelensége azonos a párt vezetőinek igénytelenségével. Ahol a vezér alantas és hitvány, ott a szolganép lealjasult. Ha egy párt vagy közösség vezetői gerinctelenek és JÚDÁSFAJI anti-Krisztusok, ott annak hívei is az Emberiség hazug, az Életet eltitkoló ellenségei lesznek, ahogyan Morvai Krisztina, aki azért nem mert minket kritika tárgyává tenni, mert tudta, hogy ami lesz, elkerülhetetlen, és ebben az esetben egy előre bekövetkező bukásával azonnal elveszít mindent, és ezt később mindenki tudni fogja.

Morvai Krisztina a kurucinfóval oda került, ahová minden magyar idők legocsmányabb stílusú szennylapjának emberei valók:

a történelem szemétdombjára. Remélem, gyávaságába és gerinctelenségébe, amivel Gaudi-Nagy Tamással még szólni sem mertek a Jobbik szennylapjainak, hogy fogják be a pofájukat, amikor rólunk firkálnak, mert a párt is rámegy, és ki fog derülni, hogy mi tártuk fel egyedül a valóságot, azaz aki szembe megy, az veszített(!), és alantas hazaárulóként fog megbukni, nem fog sem ész, sem erkölcs költözni, hogy megpróbáljon árulásaiból kihátrálni. Azaz remélem, nem keres meg minket, hanem a disznóólban marad, ahol jól érezte magát a moslékostál fölött. Olyanként, aki mindig tudta, mert mindig mélységi beszervezett volt, hogy mi történik, ahogyan a kurucinfó levelezéseiből is egyértelműen kiderül, hogy tudtak az Echelonról, és abszolút evidens állásfoglalással hajtogatták, hogy ők bizony egy árva szót fel nem tárnak róla, és le vannak sz...va az áldozatok az USÁ-tól Magyarországig. Vesszen az Emberiség!

Morvai Krisztina síremlékét elmentettük: jól mutatnak a minket az Igazságért gyalázó náci kurucinfós szennyoldalak fölött elhelyezett Vona-Morvai reklámcsíkok. Jó lesz mutatóba és reklámnak, amikor már mindenki tudni fogja, hogy valamennyien tudták a valóságot.

Morvai Krisztina: mi megbocsájtóak vagyunk. Minket egyáltalán nem érdekel, hogy ki Moszados, FSZB-s, BND-s vagy III/III-as. Minket az érdekel, mit tud letenni az asztalra. Te pedig irdatlan csúfosan megbuktál és lerongyolódtál. Próbálhatsz tovább hátrálni, ahogyan politikusoknak kell, máról holnapra élve, pillanatról pillanatra ejtőernyőzve, mint a kommunisták próbálták átmenteni magukat, de a hazugságaiddal és azzal, hogy az Igazságot elrejtve az emberek elől, szemfényvesztőként minden magyar idők legocsmányabb stílusú és azaz igényű Emberiség-ellenes rongy állami bűnözőivel, mint a kurucinfó kötöttél szövetséget, előre megástad saját bukásodat. Menj tovább, hazudj még. Hazudj, hazudj, Morvai, hazudj rendületlen, tovább és tovább, meneteljetek egy már általunk főbe lőtt, a holttestével a föld felé zuhanó halott rendszer testének tudatosan hazug részeként, és reménykedj, ahogyan társaid, a politikusok teszik, hogy majd csak lesz valahogy. Lesz is.

Ragaszkodom a következő nürnbergi perekhez. És azoknak, akik ennyire szélsőségesen ellenségei voltak az Emberiség puszta túlélésének is, ugyanolyan igényes és körítésű perekkel kell felelniük az Emberiség elleni tudatos bűneikért.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

UI.: Kommentnek készült, de elküldve Morvainak, Gaudinak, és valószínűleg számos helyen meg fogjuk jelentetni.

A fenti text első megjelenése kommentként: http://csakajobbik.blog.hu/

Morvai Krisztina, aki olyan titkosszolgálati személyekkel töltötte a fél életét, mint Bánó András és Baló György, még azt is letagadja, hogy ismeri a titkosszolgálatokat, és az állam konspirációs pártfegyelmének örök hű szolgálója és követője a mai napig. Vona Gáborral és Gaudi-Nagy Tamással azokat a lapokat reklámozzák, amelyek ellenségeinkként halálos ellenségei minden tényfeltárásnak és az Emberiség puszta túlélési érdekeinek, bezárva a legsúlyosabb vészhelyzetek, az Echelon-eszközök totális elrejtésével, azok feltáróinak üldözésével, mindenen taposva, ami szent és az Igazság feltárása szolgál. A hazugságon híznak és dagadnak ezek a bitang haza- és Emberiségáruló ügynöki paraziták, az Emberiség borzalmaiból zabálva, lakomáikon a magyarság történelmének legutolsó ördögeivel tobzódva és dorbézolva, e faj leghitványabb árulóival egy tányérból élősködve a világ népeinek testén. Morvai Krisztina megülte a Bibliai Titokzatos Veres Fenevadat, amelynek fejein a káromlásnak nevei. Hordozza a vörös fenevad, ő pedig vörös ruhába öltözve kínálja és nyomja, nyomja, nyomja le a torkunkon saját tisztátalanságának és antikrisztusi sötétségének mocskos gyümölcseit. A Sátán fiainak minden felöklendezéseit. De ebből elég volt! Sokak kérésére most már kezdjük el tényfeltárni, kicsoda Morvai Krisztina. Gyía!


Tekintsék meg korábbi filmünket arról, milyen az a veres fenevad, amelyen Morvai Krisztina nyargal, szégyellve az Igazságot, ügynöki JÚDÁSFAJI antikrisztusként elbujdosva a Valóságtól, egy tálból zabálva hazug és szemfényvesztő árulóként a JÚDÁSFAJ tömeggyilkosainak már kiselejtezett korcsaival és szörnyszülötteivel, a Párt legfőbb ideológiai tálentumaiként hirdetve úton-útfélen a kurucinfós és fajtabeli árulókat, ellenségeinkkel, az Emberiség JÚDÁSFAJI, Veérfasiszta ellenségeivel, a kurucinfóval közös temetkezési gödörben, de még mindig ásva és ásva és ásva egyre mélyebbre! Arról a kurucinfóról láthatnak, amely kérkedett azzal, hogy az elmetechnológiai Echelon-eszközök világméretű pusztításait elrejti és kérkedett azzal, hogy hadd hulljanak annak áldozatai az egész bolygón. Igen: Az Emberiség kipusztítására.
Ne feledjétek a szentek, az igazak és mindenek vérét, akiké kiontatott a Földön, és akarjátok a nürnbergi pereket az Emberiség e leghitványabb ellenségei ellen!
(Molnár F. Árpád)

Szólj hozzá!

Címkék: hazugság jobbik gyilkosság morvai krisztina baló györgy vona gábor kínzás magyar gárda hazaárulás bánó andrás echelon rosszindulat gyávaság antikrisztusok elektrosokk államügynök kurucinfó veres fenevad gaudi pártszemét

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr131157013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása