HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Életünkkel tartozunk Budaházy Györgyért (+Bérgyilkost akartak felbérelni a Molnár F. Árpád ellen)

2010.02.02. 00:25 Molnár F. Árpád

2010-02-02.
Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)


A Hírháttér fórumán a mai napon (2010.02.01.) Csiza Csaba aktivista hívta fel a figyelmet a Budaházy György elleni állami koncepciós perek és hamis vádak tömegeire, melyekről azt írta: úgy véli, hogy amilyen vádakat Budaházy György ellen megfogalmaztak, idézem: "néhány hamis tanúval rá lehet húzni bárkire is".

Ilyen esetekben, mint a Budaházy György elleni maffiaper (ahol tehát az állam a maffia), az a szokás, hogy amikor találnak maguknak valakit, arra mindent rá akarnak húzni, többek között azért, hogy javítsák a statisztikát, és az áligazságszolgáltatási bűnszervezeti bűnözők saját előmenetelüket jobban biztosítsák. Ilyen rendőr és titkos szolga férgek között éltem; úgy ismerem őket és módszereiket, mint az ABC-t.

A tengernyi általam feltárt, így aztán részükről eltussolt ügyek egyike - csak ezt sem említettem részletesen, mert annyi ilyen van, mint a nyű -: Nyáron pl. éppen nálam volt egy befutó Echelon-tanú; akkor járt nálam először; egy lány. Az ágyon ült, amikor telefonon hívtak azzal, hogy ki kezdett el szervezkedni a meggyilkolásomra, és mely személyt kereste meg, hogy bérgyilkosként ellenem lefizesse. Az illető személy, aki ezekről értesített, pontosan megadta a felbujtó nevét, hátterét, később pedig a fényképét és egyéb adatait is átadták.

A rendőrség és az ügyészség, a féreg-júdásfaj karaszai, zomborjai, gergényijei és kopasz zsoltjai, és az NBH, valamint a katonai titkosszolgálatok roma sorozatgyilkos és terrorista vezető bűnözői alig várták, hogy valaki meggyilkoljon, de nálam ez az eltussolásuk is napi rutin, mert elmegy esetükben a többi emberölés, romák elleni sorozatgyilkosság (KLIKK!) és nemzetközi repülőrobbantás, meg tömegmészárlás között, amiket mind hiába jelentettünk be- és fel 10 év során, folytatólagosan, azaz folytatólagos üldözésüket és folyamatos halálos fenyegetéseiket is kiváltva. Annyi a terrorelhárító és gyilkolás-elhárító munka, hogy sokszor a saját ügyeimmel sem érek rá foglalkozni semennyire sem.

A lány, aki akkor jött, hallotta a telefonban a beszélgetést, aztán az azt követőt is, és teljesen megrémült. Utána mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem lesz semmi gond, már megszoktam, a munkánkban előfordul az ilyesmi. Mivel eleve bátor volt, hogy egyáltalán el mert hozzám jönni - egy sem hétköznapi, aki megteszi -, így ennyitől is megnyugodott, pedig nem állt mögötte évtizedes nemzetbiztonsági háború és politikai gyilkosságok, robbantásos merényletek stb. sora. A politikusok viszont egy nyamvadt e-mailt is úgy lobogtatnak, mintha halomra lövöldözték volna a családjaikat. Ilyen undorító, mocskos féregbandát, akasztani való sátáni genetikai és elektromágneses hulladékot, ami ebben az országban rákos fekélyként elburjánzott, ilyen nyilvánosan és ekkora súllyal sosem hordott hátán a Föld. Nem véletlenül hívják ezt a várost is Kecskemétnek, annyi Bibliai ganéjt halmozott fel ide a Sátán.

 

 Kopasz Zsolték folytatólagos és minden rekordot megdöntött bűntetteiről készült nagy sikerű, döbbenetes és felkavaró filmünket itt megtekintheti. Ha itt nem indul, ide kattintva le is töltheti! [1.: Bal klikk, 2.: Hivatkozás mentése más néven]. Sokszorosítsák, mert a maffia üldözi! A filmet cikk formájában ide klikkelve olvashatja! Mentse el, mert a maffia üldözi!
 
(A lejátszó jobb alsó ikonjára kattintva teljes képernyőre válthat!)

Mindezen bűnügyi hegyek, töménytelen mennyiségű életveszélyes fenyegetések, robbantási és gyilkossági ügyek, terrorcselekmények és hullahegyek után ellenem indított eljárást ez a tömeggyilkos terrorista banda feljelentésben tett szóval verés címén, a vádként felhozott feljelentésben is eltussolva az említett összes emberölést és gyilkosságot, terrorcselekményt, és azok részükről esztendőkön keresztüli folytatólagos eltussolását 100%-ban lenyelve. A bűnöző állatok, akik sikeresen igyekeztek megdönteni minden idők magyar, de talán egész európai rekordját, a legfontosabb dolgokban pedig minden idők legnagyobb rekordját, neveztetnek Karasz Csabának (Kecskemét rendőrkapitány-helyettese, 2006 évének rendőre), Zombor Gábor (Kecskemét Fideszes polgármestere, Orbán Viktor által kvázi abszolút leplezetlenül megbízott és felbujtott házi terroristája), Kopasz Zsolt (Kecskemét Városi Ügyészség vezető ügyésze) és bűntársai, valamint a kecskeméti Nemzetbiztonsági Hivatal, Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Draskovics Tibor, Juhász Gábor, Balajti László és a többi féreg tömeggyilkos, terrorista és alkotmányos rend elleni bűnszervezeti bűnöző, akik ügyről ügyre minden elkövetésben eltussolók és ellenem bűnszervezeti támadásokat indító népirtó tömeggyilkosok voltak és maradtak.

 


Minden idők polgármesterei közül a legsúlyosabb bűntetteibe Zombor Gábor bukott. Így aztán Orbán Viktor előbb szociális érdemeiért való megjutalmazását szervezte jóvá, majd a 2010-es választásokra képviselőként jelöltette. Orbán bűntetteivel sokat harcolt a Molnár már abban az időben is, amikor Gergényi, valamint Veér András volt a kedvence. A magyarok akkoriban azt sem tudták, hogy a sokkos gyilkos Gergényi - később minden magyar idők legbizonyítottabb sortüzes terroristája és alkotmányos rend elleni fegyveres bűnözője - a világon létezik.

Mondja valaki, hogy nem érdekeltek 2006-os évének rendőre, Kecskemét rendőrkapitány-helyettese, tehát Karasz Csaba, valamint Zombor Gábor orbán viktor haveri polgármestere, Kopasz Zsolt kecskeméti vezető ügyész és mocskos, undorító, okádni való bűnbandái a romagyilkosságok eltussolásában, repülőgép-robbantásban, bombarobbantásokban, elektrosokk terápiák lenyelésében stb., ha egyszer érdekeltek, hiszen mindezeket eltussolták, és életre-halálra, bűnszervezetben üldözték egész életükben és üldözik azokat, akik ezek közül bármiben közérdekű be- vagy feljelentést tettek és tesznek!

Nagyon csúnya folytatásai és elborzasztó vége lesz ennek a soha nem látott tömeggyilkolási tébolynak és vérengzésmániának. Ezek minden határt átléptek, amit ember szabadlábon maradva át tudott lépni. Az életüket tették fel az összes vérengzés és gyilkosság védelmére. Az életüket tették fel mindre!

Az a csoda, hogy engem még nem vádoltak meg pl. a Hercules repülő felrobbantásával, vagy az Air France 2009-es utasainak vízbe fojtásával (KLIKK!) (amiről készített filmünket a magyar multimilliárdosok
Spéder Zoltán, a CEMP-csoport Igazgatóságának elnöke, Magyarország 20 leggazdagabbjainak egyike vezetésével szintén betiltottak), hiszen az előbbiben tényszerűen elkövetők azok, akik ellenem eljárásokat indítottak, az utóbbiban pedig szintén bizonyított, hogy ezen bűntettek elkövetését örökre kívánják biztosítani. Ilyen Kopasz Zsolt, Karasz Csaba-féle kuplerájban Budaházyék elleni, evidensen, mint mindig, hamis vádak tömegét halmozva ajtókormozásokról beszélni életveszélyes, mert ha egyszer csak - ISTENI és/vagy titkosszolgálati szervezésre - a nép meglódul, és az a terv, akkor ezekből a férgekből egy nem marad életben.

Budaházy Györgyért - nem csak mi, keresztyénekként, de az istentelen emberek is - életünkkel tartozunk. Ahogy állami ellenségei kizárólag a rosszindulatban, a bűnözésben, a romagyilkosságokban (KLIKK!), a terrorizmusban és a lakosság tömeges lemészárlásában - ahogy a Jelenések Könyve Írja róluk - féktelen módon vérengző, mocskos állatok, júdásfaji féreg ördögök, úgy nekünk ugyanazzal a szorgalommal kell dolgoznunk, és élnünk, valamint halnunk Budaházy Györgyért, akit egyre többen szeretnénk egy következő Magyarországon a belügyminiszteri poszton látni, rendkívüli jogkörökkel felruházva, és nem a cigányok ellen, hanem azok ellen, akik az ellenségei és minden élő ember és angyal, minden Mennyei és földi ellenségei voltak: akik a bűnpereket megszervezték és kivitelezték ellene és társainak titulált polgári személyek ellen.

Életünkkel tartozunk Budaházy Györgyért.

Molnár F. Árpád

(Írta: 2010.02.01.)



A képen Szabó György vezérigazgató, az ellenséges erők révén évi 20 milliárdos forgalmú Sanoma Budapest Zrt. gyermek-tömeggyilkos, nyíltan terrorista bűnözője, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenséges JÚDÁSFAJI elektromágneses és genetikai selejtje.

 

A Szabó György vezette, az ellenséges titkosszolgálatok által támogatva évi 20 milliárdos bevételre szervezett Sanoma Budapest Zrt. globális terrorszervezet által Karácsonyra betiltott filmlista (Mindet töltse le és terjessze!):
 1. A Világkormány totális uralmi technológiája ;
 2. Transit és Navstar mögött Babilon, Felül az Ég ;
 3. Titok - Elérni egy másik világot (Videoklip) ;
 4. 2012 - Mielőtt Babilon összeomlott ;
 5. Látszat-e a Kozmosz? Lett-e Isten az ember előtt? ;
 6. Eleve Elrendelés a popzenében (Jelenések Könyve; A NOX-tól a Garbage-ig) ;
 7. Abszolút Kontroll! A Trónfosztott Emberiség - Fotonok, Drogok, Nanorobotok ;
 8. Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére) ;
 9. A Föld-del(eted) - Együtt az Új Világkorszakba ;
10. Titok - Bíró Gergő: A Csitári hegyek alatt - Hírháttér kulcsfilmek

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter. com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz. 2.

 

1 komment · 1 trackback

Címkék: orbán viktor kecskemét jobbik drazsé draskovics tibor molnár f árpád nemzeti nyomozóiroda bérgyilkos tömeggyilkosok vérperek mártír budaházy györgy terrorcselekmény cigánygyilkosságok romagyilkosságok zombor gábor kopasz zsolt év rendőre repülőrobbantások cemp csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr341721660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megkezdődött Budaházy pere 2010.02.02. 13:00:02

Ezúttal a Szabadság téri szovjet emlékmű rongálásával vádolják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palostrend · http://palostrend.hu 2010.08.11. 20:39:16

ORBÁN! - SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!

Államformánk: cionista diktatúra

Magyarország a cionista terror legutolsó fázisába, az emberfők metszésének
olyan stádiumába szoríttatott a ZSIDESZ bűnszövetkezet ismételt hatalomra kerülésével, amely bűnszövetkezetnek már különös jóstehetség nélkül is kijár, nagyon kijár! - az irgalmatlanul, csúfos vég!

Ez, az ország nemzeti hányadához képest igen karcsú, de látszólag összefogó, a
karvaly tőke totális háttértámogatását élvező nomenklatúra, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szembe hazudnak, és arcul köpnek.
Ráadásul olyan kíméletlen, sztálini mentalitással bírók, ami nélkülözi a lakossággal szembeni lojalitás fikarcnyi szánalmát; -, ellenben operál az ávós kínzások összes Biszkus hagyományával, míg követendő vérrontásaikban a százszavas, "túlképzett", magyar bajuszos, kommunista Martonyi Jancsi bohóc képezi a kezdetet és a véget.
Ez a kezdet és vég meg abból tevődik, hogy Martonyi agyi szintjére züllesszék Magyarországnak még a CSILLAGVÁLTÁS elöttről (1990. 10.23.) megmaradt, jellegzetesen magyar értékeit...
... úgy formálisan, mint szellem...óriásaiban!

Továbbra is óránként fecskendezik, előre kitervelten, tele vízionálva a társadalom vetítővásznára a fertőt, amit pechünkre majszolunk is mint hülye gyerek a romlott boci csokit.

A magyar emberek egyre darabosabban, érzelem mentesebben - léteznek -,
egyre aggasztóbban viselkednek s csillagszemünk is kezd egyre savóbbá válni, ami végképp kiszolgáltatottá tesz mindannyiónkat, mert már a színes kontaklencsékbe is bele tudunk szerelmesedni mint, ahogyan tetszeni engedjük magunknak már az agyonszolizott száraz szingliket is.

Közben meg arról álmodozunk, hogy még véletlenül se érintkezzünk implantátumokkal; - se testben, se kívüle. Agyrém.

S ez éppen elég ösztönző erő azoknak a vadidegeneknek, akik országunkra, Magyarországra, e világunk közepére, olyannyira hadonászva, szemforgatóan teszik rá csúszós tenyereiket, mint ahogyan a meztelen csigák nedvedzik csíkjaikat, kiszemelt területeikre.

Nedvedzik úgy, hogy a rajta tébláboló őshonos egyedeket semmi más cél ne kergesse, mint a színesebbnél színesebb kupakok begyűjtése vagy a sörös címkék leáztatása.

Nosza hát. Mustrára!

Kezdjük rögtön az átnevelési trükkjeikkel.

A 2/3-os "ÓRIÁSPÁRT" parlamenti könyöklői, sábeszdekliben igyekeznek megfellebbezhetetlenül kinyilvánítani, hogy a még többségi egészséges társadalmat zsidó és cigány szeretővé, egyfajta önfeladó barommá kell kényszeríteni.

...de gondolkozzunk el, hogy mi is lehet ez a motivációs erő, ami hadrendbe képes sorakoztatni megszívott kullancsokat a magyar emberek többségével szemben?!

Eleve és kizárólag földi világunkban senki és semmi mást nem lehet jobban megvesztegetni és nyomorultabbá tenni, mint az oszlásnak indult beteg lelket, "amik" fiktív pénzekért, sukorói javakért és hatalomért az égadta világon mindenre kapható.

Az áldozat (holokauszttúlélők, buzeránsok, született gyilkosok!) örökös szerepjátszásától kezdve a szegénység és megosztottság, folyamatos, fenntartásán túl a vérontás, habzó VÉR...rontásáig mindent, de mindent kér.

Ez a fajta vehemens agresszió évszázadok óta változatlan a bosszúálló isten ivadékainak, az istentelenek degeneráltjainak...
... s mégis rendre beengedjük a lompos farkasokat a házikónkba...otthonainkba...lányainkba.

Úgyhogy azt a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai, beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.

Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a szűzleánygyilkos fajnak a gyökerét, "eszmeiségét" akkor abban a minutában terroristának csippezik!!!

Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...

Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket, akiknek nem mást mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT! okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"!!!

Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája...
Pedig mindnyájan tudjuk - mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős, orrmány kampány!

Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.

Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot, a magyar emberekben lüktető, együvé tartozás, spirituális élményét!

Nonszensz, NA! Nonszensz.

Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.

Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!! :twisted: :idea:
süti beállítások módosítása