HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Bogár László Disznó drámája vs Illuminati

2010.06.22. 00:05 Molnár F. Árpád

Írta: Varga Szibilla Anna (politikai üldözött tényfeltáró, a Magyar Sors Online alapító-főszerkesztője, Európa legfőbb női tényfeltárója)

Molnár F. Árpád által megírt rövid, illuminátusoknak és szakavatottaknak szóló soraihoz írom Vele teljesen egyetértő (meg)látásaimat.

Kizárólag Illuminátusoknak és Szakavatottaknak íródott Molnár F. Árpád lejjebb közölt kommentje zárt körben, mely azt fedi fel, kik is a disznók, és miért is azok. A disznók nem államok, nem kiszemeltek, nem gazdasági jelenség résztvevői, a disznók azok, kik Krisztust és az Isteni Szellemet tagadják, elhallgatják,  elutasítják, meggyalázzák...

Akik Emberiség ellenes bűnőket elkövetve mellébeszélnek, akik az Emberiség és Krisztus ellen törve hazudnak és manipulálnak, akik az Emberiséget disznó állapotba süllyesztették, nem

pénzemberek, nem gazdasági társaságok, nem államok, hanem maguk is disznók. Ez az igazi disznó-influenza....

Mindenki disznó, ki meggyalázza a Szentséget, ki nem Isteni Rend szerint cselekszik, Tesz és Él. Az Idő nekünk dolgozik, az Idő elpusztítja a Pénzt, a gazdaságot, a földi determinált matériát, elpusztítja tehát a disznókat, és Isteni Rend szerint Éli Teszi, amit az Idő már Mutat.

 


HÁBORÚ LESZ...

Éli Teszi, Éli éli, HÁBORÚ lesz....HÁBORÚ! Éli, Idő, Mutat... Lélegzik a Föld, Éli a Szabadságot, mert Éli Teszi majd szabaddá a disznóktól. Nyílnak a Pecsétek, Éli, Éli, Éli, disznók a Föld alá!

Nyílnak a Pecsétek, a Malomkő repül, Éli Repülő, Teszi, Ég a Pénz, Nyílik a Föld, fel-fel-fel, nyílik a Föld, az Erőt Éli Teszi, taposás-taposás-taposás, HÁBORÚ! Krisztus Éli Általunk, nyílnak a Pecsétek, feljebb-feljebb-feljebb, jön fel a Földből, repül a Malomkő, Éli, Éli, Éli! Krisztus Éli, Általunk, Éli Tapos, az Asszony Fényben, Mutat, fel-fel-fel, Tűzben, lángban, HÁBORÚ, PÉNZ, nyílnak a Pecsétek, Krisztus Éli, Általunk, feljebb-feljebb-feljebb!!! Általunk a Repülő, Molnár, Malomkő, Asszony, feljebb-feljebb-feljebb!!! GYERE! Gyere közelebb, feljebb! Az Asszony Fénylik, Krisztus Éli, a Nap Éli, Általunk Teszi, fel-fel-fel, az Idő Mutat, nyílik a Föld széjjel, nyílnak a Pecsétek, Vér, vér, vér... Pénz, pénz, pénz...  szakad a Föld, vérzik a Föld, DISZNÓK A FÖLD ALÁ! Éli az Erő, Éli Teszi, az Erő Teszi, Krisztus Éli, az Asszony Fehér, Éli tapos, tapos, tapos... Gyerünk, feljebb, KÖZELEBB!


SORATH - A FENEVAD

 

Sorath - a Fenevad

Nyílnak a Pecsétek. Villám, Fekete minden, csak az Asszony fénylik, Mutat, Éli tapos, tapos, tapos, feljebb, KÖZELEBB! GYERE KÖZELEBB! Vihar, HÁBORÚ, Villám, tűz, tűz, tűz, Ég a Pénz, az Idő eljön, feljebb-feljebb-feljebb, a Malomkő Repülő, Lángol a Sötétség, Lángol a Vér, Sír a Föld, Tűz mindenütt, az Asszony Fehér, Szakad a Föld, mindenütt Vér, DISZNÓK A FÖLD ALÁ! Nyílik a Hetedik Pecsét, feljebb-feljebb-feljebb, GYERÜNK! GYERÜNK! GYERE FÖL, GYERE KÖZELEBB, MÉG KÖZELEBB! Ide hozzánk, KÖZELEBB HOZZÁNK! Krisztus Éli, ÁLTALUNK, ÁLTALUNK, ÁLTALUNK, ÉLI, ÉLI, ÉLI!!! Az Asszony Ragyog, Krisztus Nap Fénye világít, a Démon Napja világít, Éli, Malomkő, Repülő, Ragyogás, Repülő Malomkő vakító Ragyogása, KÖZELEBB, HÁBORÚ, HÁBORÚ, HÁBORÚ! Az Idő Mutat, Az Asszony Vakítóan Ragyog a Napban, Éli az Erő Malomköve, Repülő Malomkő, Darál a Molnár, Krisztus Napja Ragyog, Krisztus Éli ÁLTALUNK a Napot, fel-fel-fel, KÖZELEBB, ÁLTALUNK GYERE KÖZELEBB!! GYERÜNK! Vér, vér, vér - Krisztus Éli, Tűz, tűz, tűz - Krisztus Éli, Szakad a Föld - Krisztus Éli, Sír a Föld - Krisztus Éli, Disznók a Föld alá - Krisztus Éli, Tüzes Vérben fürdik a Föld - Krisztus Éli, Nagy Babilon megnyílik - Krisztus Éli, Nagy Babilon kínozza a Földet - Krisztus Éli. ÁLTALUNK! Gyere közelebb, gyere MÉG KÖZELEBB, a Repülő, Mutat a Malomkő, Krisztus Éli Általunk.

 


ÉLI TESZI


SORATH

 

ÉS FELJÖTT! GYERE KÖZELEBB, IDE GYERE! GYERÜNK, MÉG KÖZELEBB! Ide a NAPBA, ide Krisztus Napjába, Általunk, Az Asszony Mutatja az utat, Éli, Longhinus, Szikla, és a Malomkő Repül... Gyertek közelebb, HÁBORÚ, VÉR, TŰZ, PORRÁ ÉG A PÉNZ, nyitva a Szakadék... Disznók a Föld alá! Az Erő Általunk megnyitja a Napot, Krisztus Éli, Felragyog az ÉN VAGYOK! ÁLTALUNK felragyog az ÉN VAGYOK! Feljött, egyre feljebb, Szikla, Longhinus, Éli, Erő, Krisztus Által ÉLI TESZI! Krisztus Által ÉLI TESZI! Krisztus Által ÉLI TESZI!

Krisztus által ÉLI ÁLL a Holtak Földjén. A Malomkő pihen. Az Asszony vár. Az ERŐ-ÉLI megnyitotta a Napot.

És megszólalnak a Harsonák! Szólnak a Harsonák! HÉTSZER! HÉTSZER! HÉTSZER! Éli a Hetes! Éli Teszi, a Hetes Teszi Krisztus által, Krisztus Éli a Napot Általunk.

 


ÉLI, A REPÜLŐ

Éli áll a Holtak Földjén, a Szakadék véres, a disznók égnek a szakadékban, REPÜLŐ, REPÜLŐ, REPÜLŐ! Éli, Asszony - REPÜLŐ! Éli Teszi Repülő az ÉLŐK FÖLDJÉRE az Asszony által, Krisztus Én Vagyok Igéjében.

ÉLI, ÉLI, Megdicsőítettél engem! Éli által Repülő a Kékség felé, az Új Földre, az Élők Földjére.

Felhangzik az Én Vagyok, Krisztus által Én Vagyok, Krisztus a Napban ÉLI az Én vagyok!

ÁLTALUNK az ÉN VAGYOK, Holtak Földjén darál a Malom.

Malom, Molnár, Asszony, Malomkő - Éli a Repülő, Éli az Új Világba Krisztus által viszi az Én Vagyok-ot.

Ragyog a Nap.

HÁBORÚ VOLT! HÁBORÚ, HÁBORÚ....

ÉN VAGYOK, ÉN VAGYOK, ÉN VAGYOK, Krisztus által Éli , az Erő az ÉN VAGYOK, Éli, Erő, Asszony, Repülő...

ÉN VAGYOK!
 

Varga Szibilla Anna
Magyar Sors Online alapító-főszerkesztő
a Hírháttér Multimédia főmunkatársa
 

2010-05-20 - írta Molnár F. Árpád

Ha Bogár László annyira aggódik a lakosságért, miért nem mondja el, hogy be van szervezve és tud a totális lakossági Echelon-lefedettségről. Aki erről hallgat, olyan betegséget kezel, amelyet még meg sem nevez, és miközben hagyja elmérgesedni annak kártékony erejét, olyan tüneti hatásokra fókuszál, amelyeket a bajok oka megnevezése nélkül zéró.zéró eséllyel lehet elhárítani.

Az ISTEN és a Jézus Krisztus Jelenések Könyvében végig azt láthatjuk a Bibliai Hét Csapás során is, hogy az ISTEN, a Jézus Krisztus és az Igazak ellensége nem csupán a Fenevad és a világ elnökei, hanem maga az Emberiség. Aki ellen az ISTEN Harcol - mi sem árulunk zsákbamacskát - az Emberiség. Annak csaknem teljes kiirtása készül, miután - ahogy e napokban is - levizsgázott önpusztító rosszindulatból, irigységből, káromlásból, az Igazság és az Igazak elhallgatásából, az Igazak üldözéséből és legyilkolásából, azaz mindenből, ami bizonyította: e faj legalább 90%-a erkölcsileg és felelősség szempontjából életképtelen, alkalmatlan a túlélésre, és minősíthetetlen ahhoz, hogy bármilyen felsőbb Kozmikus és Isteni Rendbe, mint halhatatlan boldog lény integrálásra kerüljön.


BESTIAL SATANIC TERROR

 

A népet Krisztus is disznónak Nevezte. Mi is így teszünk. Mégsem emelhet senki ellenünk követ, mivel egyedül mi mondtuk el a hazugok és az árulók, a minket, az Igazságot és az Életet elhallgató és halálra adó hazugok és Emberiség elleni beszervezett bűnözők között a VALÓSÁGOT, mely kizárólag adhatott volna védelmet, és adott azokból valóknak, akik ezt elfogadták, és Megkapták, hogy erkölcsi felemelkedésüknél fogva átléphessék az örökkévalóság és a halhatatlanság Isteni Kapuját.

A többi azért lett, hogy az ISTEN-t és az Ő Teremtett választottait ezek ellenségei gyalázatával dicsőítse meg, melyet hordozni fognak az Örökkévalóságon át.

Disznó-mennyország nem létezik. Disznóknak csak Veéres vágóhíd, elektrosokk és valami furcsa halhatatlanságban való örök feldarabolás készült.

Molnár F. Árpád

 

* * *
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító pszichoaktív Echelon-rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450


Disznó dráma (Forrás: Magyar Hírlap) (Írta: Bogár László)

PIGS! (Disznók!), vért imitáló vörös betűkkel ezt a szót mázolják egyre gyakrabban elegáns athéni bankok falaira. PIGS, írja egyre gyakrabban a világsajtó, mert, hogy ez a „hivatalos” neve a Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország kezdőbetűiből álló rövidítésnek, és összeolvasva hogy, hogy nem, ez is azt jelenti, disznók.

Az egyezés nyilván csak a véletlen műve, hiszen hogy is folyamodna a méltóságteljes, becsületes globális média az uszítás ilyen ócska és aljas eszközeihez. És ezek az országok most nagy bajban vannak. Népeiket, amelyek elkeseredetten próbálják megvédeni a globális pénzhatalmi rendszer terrorja ellen élettereiket, azért kell a disznók jelentésű rövidítéssel eleve megbélyegezni, nehogy bármilyen együttérzés születhessen azokban az országokban, amelyek ezt követően lesznek e terror áldozatai. Ám, hogy megértsük, hogyan válik majd hamarost a görög dráma az ember(iség) tragédiájává, ahhoz kicsit vissza kell mennünk az időben.

Lassan két éve annak, hogy a globális válságörvénylések látványos nyitánya lezajlott. És lassan a kép is összeáll arról, hogy mi is történik valójában. Analógiaként: az olyféle merényletekről, mint a Reichstag felgyújtása, a Kennedy-gyilkosság vagy 2001. szeptember 11., két dolgot tudhatunk biztosan. Azt, hogy úgy nem történhettek meg, ahogy a hivatalos magyarázat állítja, s azt is: bár sosem tudjuk meg a hogyant, de a következmények azért csak kirajzolják a valóság sziluettjét.

A globális pénzhatalmi rendszer a jelek szerint professzionális módon kitervelt és kivitelezett csapdába csalta a világot. E csapda lényege az volt, hogy a mesterségesen szított vagy inkább „megtörténni engedett” látványos bankcsődökkel 2008 őszén drámai folyamatokat indítottak el.

A globális média heteken át szította is a hisztériát, ami a társadalomlélektani örvényléseken keresztül soha nem látott méretű pánikot váltott ki. Ekkor megzsarolták a világ nemzetállamait, hogy ha nem tesznek „valamit”, akkor az egész világ romba dől, a társadalmi anarchia és káosz pedig kezelhetetlen, planetáris polgárháború-sorozatot indíthat el. Ez a „valami”, mint kiderült, némi pénzügyi segítség volt. Az a „jelentéktelen” összeg, amelyet így kizsaroltak a nemzetállamok költségvetéséből, kb. 12 ezermilliárd dollárt tesz ki. Ez Magyarországnak az elmúlt évszázad során megtermelt teljes nemzeti jövedelmével egyenlő. Homályos elmélkedések voltak arról, hogy akkor ez most hitel vagy állami tulajdonszerzés, vagy egyszerűen csak nagyvonalú „ajándék” – de a jelek szerint egyértelműen az utóbbiról van szó.

A hivatalos magyarázat az volt: ebből a pénzből fognak majd hitelezni, hogy így csökkenjen a kockázat, és rendeződjön a helyzet.

De mi történt valójában?

Először is, biztos, ami biztos, gigantikus prémiumokkal jutalmazták meg önmagukat azért, hogy ilyen ügyesen félrevezették és kifosztották a világot. Amikor ez kiszivárgott, nem annyira tetszett a világnak, még az amerikai elnök is megmorogta őket, de ettől nagy bajuk nem esett. Az ingyen pénz megmaradt részét betették a jegybankokba, hogy azért kamatozzon is, mármint nekik. Az eredeti cél – hogy ebből esetleg hitelezniük kellene, hogy ne menjen tönkre a világnak az a része is, amely még talpon maradt – teljesen elmosódott, így tovább szították a most már valóban elmélyülő válságot. Ezt követően kis taktikai csend következett, majd lassan elindult a globális média második manipulatív kampánya arról, hogy itten számos állam mennyire el van adósodva, és hogy ez mennyire aggasztja a világ pénzhatalmi rendszerét. Azt persze már nem tették hozzá, hogy a világ állami költségvetései éppen azért adósodtak el, mert valamiből elő kellett teremteniük a pénzhatalmi rendszernek folyósított 12 ezermilliárd dollárnyi ajándékot. És itt „kerül a képbe” Görögország, illetve a „PIGS” államok. Kétségtelen, Görögországban krónikusan magas volt a költségvetési hiány és az ebből származó államadósság, ám ez semmilyen komolyabb gondot nem okozott volna. Az ügyesen szított hisztéria azonban – amelyben a planetáris véleményhatalom, a világot fegyelmező globális média döntő szerepet játszott – rövid idő alatt képes volt Görögországot a világ „legkockázatosabb” országává manipulálni. Ennek ugyan kezdetben semmi alapja nem volt, de aztán, mintegy önbeteljesítő jóslatként, lett! Ami főként arra volt jó, hogy a várható, és valóban bekövetkező, mentőcsomag csillagászati összegű 110 milliárd eurója (több mint az egész évi magyar nemzeti jövedelem) a kezeiket dörzsölő spekulánsokhoz vándoroljon. És mindez arra is jó volt, hogy, mintegy további „haszonként”, a görög ingatlanárak és általában a görög nemzeti vagyon földcsuszamlásszerűen leértékelődjön, újabb hatalmas nyereségekhez juttatva az ugrásra kész globális befektetőket.

Ezzel a csapda bezárult. Most elkezdik „levágni” a disznóként (PIGS) titulált legsebezhetőbb országokat (Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország), amelyeket így most már a harmadik kifosztási fordulóban megszabadítanak minden vagyonuktól. Aligha kétséges, ha ezzel a munkával végeztek a globalo-böllérek, akkor a közép- és kelet-európai országok kerülnek sorra. Az a talány, hogy a globális pénzhatalom miért is örül a Fidesz kétharmados győzelmének, itt nyeri el végső értelmét. Azt várják ugyanis, hogy a hatalmas többség birtokában az ország vezetői „önként” alávetik népüket a jelek szerint fokozódó globális kifosztásnak, ami az ő szótárukban „szerkezeti reform” címszó alatt szerepel. Úgy, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Bogár László

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 70/40-888-16
Elérhetőség: Budapest, Kecskemét, Szeged

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: illés háború bogár lászló apokalipszis biblia újszövetség ügynök gondolatolvasás angyal titokzatos nagy babilon jézus krisztus molnár f árpád echelon jelenések könyve látomás háttérhatalom illyés elragadtatás illuminátus éli

Gyermeki rajz- és mesefilmek és a Háttérhatalom

2010.06.21. 00:05 Molnár F. Árpád

Cikk: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

Hány olyan mesét szokott nézni a gyermeke, amelyik bármilyen valós és hasznos információt, történelmi, a környező társadalmi, földrajzi, csillagászati stb. ismeretet csempész a mesékbe, vagy teszi ezeket a mesék gerincévé, hogy valamit tanítson a gyermek számára, miközben ösztöneit, azaz legalacsonyabbrendű állati funkcióit megszólítva igyekszik szórakoztatni? Látott-e már valaki olyan rajzfilmsorozatot, amelynek végére bármelyik kisgyerek megtanulhatta az ABC betűit, holott észre sem vette, hogy nem mesélnek neki, hanem titkon tanítják? Láttak-e olyan mesét, amelynek egy-egy része pl. az ABC betűire tanította meg a gyermeket? Pl. az első részben az "A" betűs bolygóra látogattak volna a főhősök - ahol a lények "A" betűkből álltak, a háttérben is "A" betűk voltak -, hogy a gyermek a mese végére megtanulja az "A" betűt. A következő részekben a "B", a "C", az "E", "L" stb. betűs bolygóra látogattak volna. Ugye, nem látott ilyen mesét senki? Azért nem, mert van egy erő, amelyik visszatartja a világot attól, hogy a világ oktató, tanító, értékes, tartalmas meséket gyártson. Hanem kizárólag olyanokat készítenek, amelyek minden gyermeket leépítenek, elbutítanak, álomvilágba ringatnak, nehogy megtanulják, milyen valójában a világ, és mire lesz szükségük, hogy naggyá, ne pedig biorobot idiótákká és az elitet kiszolgáló ostoba, buta, primitív, képzetlen és bunkó rabszolgákká váljanak.

A gyermekmesékben nincs semmiféle tudományos és reál alapú képzés. A gyermek nem tanulja meg, mi veszi körül, nem tanulja meg, hol él, hogy amikor átmegy egyik városból a másikba, akkor nem országot, csak várost vált, hogy a Föld körül kering a Hold, amely szintén gömbölyű, ahogy a Föld, de nincs rajta levegő, hogy Magyarországon jó ideje miniszterelnök van, nem király, ahogy a mesékben, hogy az ő teste gömbölyűnek látszó atomokból áll, és szilárd pontja valójában nem is létezik, hogy van ISTEN és a Jézus Krisztus stb. Nincs a mesékben történelem, nincs bennük fizika, nincs bennük földrajz..., nincs bennük semmi, amit a gyermek későbbi életében használni tud. A gyermekek a meséktől elbutulnak és leépülnek, ahogyan a gyermeküket gügyögéssel, homoklapátolással és éjt nappallá tévő mesenézéssel kiszolgáló anyák is látványosan leépülnek, akik azt hiszik, hogy a gyermeknek nem a játékos képzés tesz jót, hanem a játékos játék, melynek lényege az idiotizmus. Az ördögi társadalom defektes normái nem a játszva tanítás, hanem a gügyögés, az együgyű mókázás, a meseolvasás és mesenézés (ami pedig a hazudozás és virtuális álomvilágba ringatás jelenkori formáinak egyik legfőbb veszedelme). A mesékben szereplők és főszereplők - népi módon szólva - komplett idióták, pszichiátriai szempontból a szó szoros értelmében szkizofrének, tudathasadásos elmebetegek. IQ-juk - azaz értelmi hányadosuk - roppant alacsony, tevékenységi köreik rendkívül testiek, hétköznapiak, vagy egyszerűen a valóságtól a lehető legmesszebb rugaszkodó képtelenségek és szó szerint marhaságok. A mesehősök látótere és érdeklődési köre primitív és beszűkült. Problémáik kicsinyesek és erősen egocentrikusak, azaz antiszociálisak. A mesehősök buták, idétlenek - a mesegyártók célja, hogy figuráik tehetségtelenségén és hibáin a gyermek nagyokat kacagjon, mint kurucinfón nevelkedett emberdisznó az ártatlan lakosok tömegei elleni elektrosokk terápiákon és állami gyilkosságokon.

A meséknek nem marhaságoknak, hanem maximum is csak kitalált, de a valóságba illeszthető történeteknek kellene lenniük, ahogyan ilyenek a filmek, de még a science fiction (sci-fi) filmek is. A gyermeknek pedig - miközben rajzba ágyazott valóságot néznek - tudatosítani kellene, hogy ezen oktató és nevelő mesék a valóságot mondják el a betűkről, a számtanról, a történelemről, a Jézus Krisztusról, a csillagászatról, a fizikáról. Miközben a jelenkori társadalom a gyermekek és fiatalok számítógépes játékok általi virtuális torzulása és fogsága miatt jajong, az ördögi Háttérhatalom elmetechnológiai praktikái miatt sosem vette észre, hogy a virtuális computervilág előtt is egy nem létező, ostoba, primitív, és az akciójátékoknál sokkal butítóbb virtuális álomvilágban nevelték a gyermekeiket: ezek pedig a mesék, a  rajzfilmek és a bábfilmek virtuális világa. Nem létező világgal, nem létező és elmebeteg figurákkal, ostoba főhősökkel, torz külsejű és nem létező emberszabású tébolyultakkal, sosem létezett, továbbá torz, groteszk, vagy éppen mókásan debilis és inbecil (idióta) külsejű állatokkal.

Észlelhető egy tudatos, nagyon is tervszerűen haladó háttérerő, amelynek célja a lebutított társadalmat folyamatosan létrehozni és mindvégig fenntartani, amely a valóság helyett az álomvilágban él már születésétől fogva. Aldous Huxley embergyárai felett már régen eljárt az idő: a Háttérhatalom (a titokzatos Nagy Babilon) embergyárai elektromágneses és közvetlen belső beavatkozású technológiákkal dolgoznak, melyekhez ragyogó keresztül-puzzle a mesék agyalágyúsító morbid, beteges és schizophren világa. A gyermek a mesék nem létező hősei és személyei nem létező világban való eseményfolyamaitól a spirituális képességeit és valóságérzetét elveszíti, és tudatlanságában a leginkább alkalmas arra, hogy a sátáni Háttérhatalom fogságában testével együtt lelkével is az örök kárhozatra jusson: az ISTEN nélkül, a Jézus Krisztus nélkül, és a tudományos ismeretek összesétől csontja és lelke legbelső velejéig megfosztva!

A hasznavehetetlen meséket éppúgy ömleszti a költséges és látványos kivitelben marhaságokat okádó Walt Disney mesegyár, ahogy a debileket és szkizofréniás elmebetegeket gyártó Minimax nemzetközi mesecsatorna. Tulajdonképpen nem a Minimax mesecsatornát okoljuk választásaikért, minthogy hiába is keresgélnének, a világpiacon néhány mesénél többet nem találnának, amely képzi a gyereket, és nem leépíti, elbutítja, elhülyíti.

A nevelés eredménye: holt ateista, spirituális képességekben nulla.nulla virtuális gyermek-szörnyszülöttek, akik magas IQ-jú felnőtteként, leérettségizett huszonévesekként - élő példákat mondok(!) - sem tudják, ki Magyarország miniszterelnöke, mit jelent a titokminiszter szó, hogy néz ki egy atom (az egyetemet végzettek is azt hiszik, amit a fizika 1900 előtt tartott(!), hogy az ember és a tárgyak mozdulatlan részecskékből, nem pedig sebesen keringő és száguldva forgó-pörgő alkotórészekből állnak!), amelyből minden, ami látható, felépül stb., stb., stb. A Bombahír TV riport-összeállításának minap megtekintett lajstromát idézem: az egyetemisták irdatlan sokasága nem tudja, mettől meddig volt a II. Világháború (de akkor hogy érettségiztek le?!), és nem tudják, hogy amikor egy ember a Holdon állva elenged egy tollat, az - ahogy az űrhajós sem repül el a Hold felszínéről, úgy a toll is - a Holdra esik. Sokan azt hiszik, a Holdon nincs is gravitáció, és vannak egyetemisták, akik szerint a Holdon elengedett toll felrepül az égbe! Döbbenetes, vagy inkább katasztrofális! A megkérdezettek sora nem tudott ezen kérdésekre felelni, illetve a legnagyobb őrültségeket válaszolta! Közben nekik kellene részletesen elmagyarázniuk az agyprogramozás tudományos, biofizikai és kvantummechanikai hátterét! Azon egyetemista számítástechnikusoknak, műszakiaknak és bölcsészeknek, akik ennyire képzetlenek azon területeken is, amelyek az általános iskola alsó tagozatának alapismereteiből valók, mint pl. az atom felépítése (hogy annak egyetlen mozdulatlan pontja sincs!), vagy pl. az, hogy a II. Világháború 1939-től 1945-ig tartott.

Persze van a butaságnál rosszabb is: ez pedig a sátáni rosszindulat. Nemcsak a Walt Disney és a Minimax, valamint a társadalmi módon félrenevelt és felelőtlen, tudatlan szülő, de a kuruc.info és a Jobbik pártsajtói által is láthatunk meséket és kacifántos képregényeket. Ezekből megtudhatjuk - elvesztve józan eszünket -, hogy a cigányok mind gonoszok, és nem dolgoznak, de bezzeg a sokkos gyilkos, ártatlanokat hahotázva (KLIKK!), hippokrateszi posztkommunista orvosokkal gyilkoló, heil vonázó és Hitlert éltető magyarok jók. Hogy a színes bőrűek niggerek, a norvégok cigányok, a cigányok norvégok, de amúgy mindegy, mert fogyóeszköz mindkettő, annyira felsőrendű a magyar faj; megtudja az elbutult népi barom, hogy a homoszexuálisok buzik, és szét kell verni a pofájukat, és a világ legklasszabb dolga, ha az ember nagyon-nagyon mélymagyar, ezt bizonyítván pedig ugat, röfög, bunkó, tahó, álneves betoji gerinctelen féreg, ami semmiért nem vállal felelősséget soha (ez a pszichopátia egyik legfőbb szimptómája), és agresszív. Ezek láttán pedig elgondolkodhatunk, mit tegyünk gyermekünk asztalára ész, értelem, bölcsesség, tudás, stratégia és hatalom, illetve a Hatalom helyett:

A Disney és a Minimax együgyű, boldog idiotizmusba merítő virtuális altatóit és szkizofrén meséit, vagy amiket a népnemzetiek szolgálnak fel: disznóólos disznóknak Veérhányást, okádást, és bőségesen áradó, tömeggyilkos sokkos gyilkos, "D" betűsen hahotázó mélymagyar népi moslékot.


Rodin "Gondolkodó" (The Thinker) szobrával Molnár F. Árpád, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, legalább Európa legjelentősebb Echelon-tanúja, és a Titán Soós József, aki az Echelon-leleplezésekkel minden idők egyik legfőbb tényfeltárója lett. Mindketten keresztyének (keresztények).

 

Az értelmesek pedig azt mondják: egyik sem kell: és leülnek gyermekükkel játékosan ABC-t, számtant, csillagászatot, fizikát és történelmet tanulni, és leültetik gyermeküket a számítógép elé, amelyre olyan játékokat tettek, amelyek tudatosan arra készültek, hogy a lehető legjátékosabb módon - hogy a gyermek tényleg észre sem veszi, hogy a tudásért ült a computer elé - megtanítják az ABC-re, az állatok és az országok felismerésére, a környező bolygók megismerésére, a számtanra, a mértanra, a fizikára, és csakis ezek után(!) a művészetek bármelyikére, vagy azok sorára.

És akiket nem gyermekmeséken és kurucinfón neveltek, hanem tudománnyal, az ISTEN Kegyelméből, tudni fogják, hogy aki két lábbal áll a Valóság talaján, tudja, hogy sem a talpának, sem a talajnak nincsen egyetlen mozdulatlan pontja sem. Hanem mindezek kavargó, pörgő, keringő energia, és elektromágneses száguldás. Meg a mi kell...

(Írta: Molnár F. Árpád; 2010.06.05., Budapest)
 

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul
első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 70/40-888-16
Elérhetőség: Budapest, Kecskemét, Szeged

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás vicc humor cartoon network gyereknevelés animáció rajzfilm minimax nevelés tanítás szkizofrénia bábfilm háttérhatalom mesefilm gyurmafilm agyprogramozás jimjam jetx mese csatornák mese tévé

Cogito és a VAGYOK (Publikus gondolatolvasás, eleven titkosszolgálati eszközök)

2010.06.18. 17:00 Molnár F. Árpád

Tényfeltáró: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

Miközben Vona Gábor fanatikusai és a CIA által pénzelt, és ügynökökkel, továbbá Echelon-eszközökkel irányított kuruc.info portál a népet butító és lealjasító hahotázós "D" betűkkel próbálja bagatellizálni az Emberiséget végvesztésbe söpört és hajított elmetechnológiai eszközök létét és totális alkalmazását, a titkosszolgálatok egyik cége, a Suspect Detection Systems (SDS) Ltd. nyilvánosságra hozta és leplezetlenül piacra dobta következő olyan népi kirakateszközét, a Cogito-t, melynek létét azért nem titkolta el senki már 2008-as nyilvános áruba bocsátásakor sem, mivel a titkosszolgálati alprojecteknél is hosszú évtizedek óta elavult. A publikáló céget, a Suspect Detection Systems (SDS) Ltd.-t magas rangú Moszadosok és CIA-sek, valamint katonai és állami titkos szolgák alapították, azaz teljes egészében titkosszolgálati pénzekből, reklámozásra és irányításra működik.

 


A Cogito kiszúrja a Háttérhatalomra veszélyes egyéneket. Világos, hogy a kuruc.info és Vona Gábor ártatlan hősök elleni elektrosokk terápiákon és állami gyilkosságokon kacagó Jobbikos vigyoridiótái (smileidiótái) az Emberiségre csakugyan vastagon közveszélyesek, de a Háttérhatalomra és a Sátánra a legkevésbé sem. Annál is inkább, mivel az ártatlanok halomra mészárlásán való tobzódó boldog idiotizmus, továbbá az üres derű kimondottan az, amit Leon Panetta CIA-igazgatótól Simon Pereszig bezárólag minden antikrisztus és pokolfajzat gyárt és kíván.

A Cogito (azaz "Gondol", "Gondolkodik") nevű elektronikus rendszer egy olyan gondolatolvasási és érzelmi, valamint emocionális (és szexuális) lehallgató és leolvasó eszköz, amely nagy tömegből is kiszúrja az ellenséges személyeket, azok élettani működését figyelve. A tapasztalásszkennelés és a tudattalan, továbbá tudatalatti biokémiai funkciók stb. letapogatása és a Cogito számítógépes szoftverével történő azonnali idejű kielemzése egyszerű őskövületi módszer, és eddig is csak a népi agyalágyultak nem fogták fel annak létezését, a minket ez előtt a hülye és primitív nép előtt teljesen nyilvánosan üldöző CIA (KLIKK!) és MOSZAD titkosszolgálatok és kormányok által az emberiség totális uralom alá vetésére alkalmazott Echelon-eszközök hatására.

A nemzetközi titkosszolgálatoktól a Cogito magyarországi forgalmazását egyébként az első Orbán-kormány ideje alatt, 2001 június 6-án alapított Power Shield Biztonsági Szolgálat Kft. kapta meg. A Power Shield többek között természetesen állami beszállító is. A cég népi beetető eszközökkel és valódi, tehát a bamba birkanyáj elől elrejtett titkosszolgálati eszközökkel mindkét törvényi kategóriában kereskedik. Egyéb iránt ez nem is lehetne másként, hiszen a HÍRHÁTTÉR fennállása óta engem is jó párszor kerestek meg olyan hivatásos titkos szolgák és nemzetközi kereskedők, akik publikus és nem publikus titkosszolgálati eszközökről beszámolva kínálták felénk is változatos portékáikat. Köztük volt olyan beszervezett is, aki első szavai között máris olyan - a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szerkesztőségében egy nappal korábban műsorért rögzített - beszélgetésekből játszott be részleteket, amelyek soha nem kerültek nyilvánosságra. Mi - beavatottak - megszoktuk, hogy teljes életünket titkosszolgálati megfigyelés és csúcstechnológiai kamerák és megfigyelési eszközök kereszttüzében éljük. Ezeknek lényegi része a nemzetbiztonsági szaknyelvben már nem a szigorúan titkos, hanem az úgynevezett kozmikus szigorúan titkos kategóriába esik, helyesebben - emlékeztetve egy nagy vihart kavart amerikai űrhajós szavaira - nem esik, hanem a kategóriát fedi.

A Cogito egyike azon intim letapogatási eszközöknek, amelyek eltérő, továbbá egyszerűbb eszközeit naponta dobják nem titkolt piacra a világon, a nyilvánosság előtt repülőtereken stb. történő terrorelhárítás és számos egyéb címén. Alkalmazási területük csak azért nem jellemző rendőrségi, titkosszolgálati és hadászati vonalon, mivel ott ezeknél évtizedekkel fejlettebb módszerekkel és eszközökkel dolgoznak (természetesen a kihallgató rendőrök konkrét eszközi beavatása nélkül), a Cogito pedig az úgynevezett "beetetés" kategóriájába tartozik, ahogyan a titkosszolgálatok gyakori módszere pl. az, hogy azért helyeznek el egy-egy helyiségben vagy magánlakásban több, olykor akár több tucat rejtett mikrokamerát, mert az a cél, hogy a detektorokkal azokat a célszemélyek megtalálják. A valódi megfigyelési eszközök, amelyek helyben vannak, olyan kicsik és összehangoltak, hogy semmilyen - a nemzetközi alvilági és titkosszolgálati piacon - kapható eszközzel nem fellelhetők. A világ vezető pénzügyi, monetáris ezermilliárdosai, oligarchái és titkosszolgálati legfőbb vezetői (a bolygó bábelnökeivel egyben) teljes egészében tehetetlen alanyai és aktív kommunikátorai a totális megfigyelésnek és irányításnak, a Rendszer (a Háttérhatalom) engedelmes bábjai és kiszolgálói, interakítv illuminátusok, míg az emberiség primitív és tudatlan áldozat, melynek java ma, 2010-ben még csak nem is tud arról, hogy disznóólján és malacszemű csonkított agya buta gondolatain kívül létezik világ, ahol az információk áramlását semmi más, csak az Egy Hatalom Akarata korlátozza.


Molnár F. Árpád, legalább Európa legfőbb Echelon-tanúja, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapítója és főszerkesztője. Molnár és a stáb azzal, hogy az emberéletek védelmével és az igazmondással - ráadásul keresztyénekként - nem a sötétség Egypártrendszerét, hanem az ISTEN-t, a Jézus Krisztust és az Emberiséget szolgálják, Barack Obama amerikai elnök és CIA-igazgatója, a tömeggyilkos globális titkosszolgálati terrorista Leon Panetta és a MOSZAD bűnbandája hatalmas gyűlöletét és folyamatos üldözését váltották ki. Obama és mocskos globalista bandája egy személyre kívánta fókuszálni a HÍRHÁTTÉR üldözésének abszolút gerincét. A HÍRHÁTTÉR azt mondja: Neki is ez volt a célja, de azért, mert nem csak látta az eredményt, hanem akarta is... Ez azt is jelenti: még közelebb, ördögök és antikrisztusok! KÖZELEBB!

 

Ezt az Egy Hatalmat hívják a keresztyének (keresztények) ISTENNEK, míg mások ősöknek, földönkívülieknek, illetve az illuminátus rendek legfőbb urának, ama nagy illuminátusnak, aki először szerezte meg a totális irányítás technológiáját és uralta le ezekkel és az első eszközökkel exponenciálisan kirobbanó fejlesztéseivel az egész világot. A Valóság szerkezetéből és törvényszerűségeiből evidensen adódik, hogy a Valóságban, azaz a Világmindenségben Istennek maximum is csak egyszer kellett megteremtetnie, onnantól kezdve minden más Világegyetemet és civilizációt az az első hozott létre és hagyott totális irányítása alatt, ha nem lett volna mindig az az ISTEN, Aki mindig volt, és mindig Vezérelte és Formálta a Valóságot, a Világmindenséget, amely mindig Személyesen Maradt az ISTEN. Ha egy isten a hatalmat, amelyet létrehoz, nem kontrollálná, az a hatalom - elszabadulván - a létrehozó isten megsemmisítésére törne, hogy övé legyen a totális boldogság és végtelen szenvedés, valamint az örökkön örökké tartó uralom világtechnológiája. Tehát Isten mindenképpen létezik, azok számára is érthető módon, akik még nem értik, vagy nem tudják, hogy a Valóságban ISTEN mindig volt, és ezért sosem keletkezett. Azaz soha nem volt, hogy ne lett volna az Abszolút Uralkodó, Akinek Neve: VAGYOK. (KLIKK!)

A Cogito egy csepp a tengerből. Abból a tengerből, amely mind a baloldal, mind a jobboldal für lajosista katonai titkosszolgálati áruló pártokrácia részéről teljes elhallgatásra került (KLIKK!), a területen tényfeltárók elleni egységszándékú üldözésével és pártokrata gyűlölésével. Azzal, hogy az emberiség végveszélybe sodortságát és helyzetét minden magyar idők legfőbb tényfeltáróiként (egyébként legalább egész Európa legfőbb tényfeltáróiként) lelepleztük, a szakértelmet mocskos pártaklokban üldöző, heil vonázó aljamagyarok Veérbe mártogatott trikolórból fröcskölve az ártatlanok, a keresztyének és az emberiség vérét, a Bibliai Nagy Babilon féktelen aljassága gyűlöletével és káromlásával gyalázkodtak, minden emberi lény bukására és örök kárhozatba juttatására. Mialatt a CIA és a MOSZAD egy követ fújt az MSZP-vel, Orbánnal és a Jobbikkal tényfeltárásaink globális és teljes megsemmisítésére, rendre azt láttuk, hogy a színházaktól az RTL Klubon át a tv2-ig foglalkoztatott színészek, valamint celebek, énekesek, humoristák, producerek, számos hírigazgató, vagy pl. a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai mindenfelől - sajnos nem a média nyilvánossága előtti - szimpatizánsaink, pártfogóink, továbbá kifejezett csodálóink voltak és vannak. Ehhez képest az állami moslék úgy dől Leon Panetta CIA-igazgató, Barack Obama, Szilvásy György, Meir Dagan MOSZAD-főnök, kovács tamás sokkos gyilkos legfőbb ügyész és ügyészi bűnszervezetei, ahogy orbán viktor politikusi bűnbandái részéről, mintha az egész bolygó ISTEN-káromló gyűlöletférgekből és agyalágyult, pszichopata, elmebeteg és öngyilkos heil vonázó tömeggyilkosokból állna. Azt láttuk, hogy a moslék kovácsics ferenc-féle katonai titkosszolgálatok és juhász gáborista terrorista titkosszolgálatok, valamint álnemzeti féreg vonista állatok minden ügynöki és hazaáruló, továbbá JÚDÁSFAJI összkínlódása ellenére a Molnár F. Árpád mindenfelé közkedvelt lett, és az utcákon az őt felismerők részéről mindeddig kizárólag kedves szavakkal illetett, továbbá hasznos háttérhatalmi-illuminátusi üzenetekkel megszólított személy, ahogyan az erőteljes, a diplomáciai stílust nem éppen elsajátított ifjú és veszélyes Titán, a Soós József is rendkívül népszerű lett.

A Cogito nemzetközi és helyi beszállítói nem leplezik, hogy az eszköz éppen úgy javasolt kihallgatásokon és börtönökben, harci helyszíneken és bűnügyi helyszíneléseken, forgalmi csomópontokon, reptereken és buszállomásokon, mint munkahelyeken a munkavállalók (mindennapi és folyamatos) ellenőrzésére is. Az eszközről annyit ismertek be, hogy azt már rendszerbe állították és folyamatosan használják Izrael és az USA, India, latin-amerikai banánköztársaságok, továbbá ázsiai diktatúrák és többpártrendszerek. A Cogito természetesen - nagy baj ennek a népnek, hogy ezt is külön kell említeni - rendelkezik az adattárolási és összehasonlítási hardveres és szoftveres funkciókkal is, miközben egy tízéves kisgyerek is felszerelheti olyan legális forgalomban kapható, filléres adattovábbítási eszközzel, amelyekkel a Cogito pillanatonként megszerzett információi egy másodpercen belül már a Föld bolygó túlsó oldalán, egy számítógép winchesterén landolnak. Ezzel azt is akarjuk sugallni, hogy a vásárló állami és magánszervezetek (és csak minden hájjal megkent állami bűnszervezeti bűnözők kapnak a Cogito-ra vásárlási engedélyt) úgy lopják és továbbítják, illetve kereskednek a lakosság titkaival, ahogy csak akarnak. Mivel ők maguk a titkosszolgálatok és azok kegyelt extrém gazdag milliárdosai, így paráznaságuk is - ahogy a Biblia Írja - féktelen; tetteiket a titkosszolgálat és a kormány a legkevésbé sem korlátozza. Ha a Kedves Olvasó túlzottan agyi rokkant, elég csak a tükörbe néznie, és máris megállapíthatja, hogy ekkora disznó, legyen bármilyen primitív, arra azért van esze, hogy ilyen cég vezetőjeként olyan mélységekben turkáljon mások és környezete titkaiban, amilyen mélységekben és bőségben tud!

 


Ezúttal egy régebbi fotó a mostani Obama-kormány CIA Directoráról, Leon Panettáról, és Bill Clinton amerikai elnökről, akinek felesége, Hillary Clinton a CIA-s tömeggyilkos Obama-kormány bafometimádó, programozott külügyminisztere. Az illuminátus Bill Clintont az 1995-ös, az évtizedekkel korábbi CIA-s emberprogramozásokat látszatvizsgáló és tanúmeghallgató Elnöki Bizottság létrehozásáért sokszor méltattuk, mert a tömeggyilkos és sokkos gyilkos Veérállat legalább tett valamit, nem csak kétszarvú fenevadas vaginát nyalt és vadászfegyveres szexrabszolga-vadászatokat folytatott, amilyenekről Cathy O'Brien Echelon-tanú is beszámolt. Az ISTEN azonban mindig Igazságos. Egy mocskos Veéresszájú embervadász tömeggyilkos és pedofil kéjgyilkos, amilyen a háttérhatalmi Clinton, menjen oda, ahová valóban tartozik: a kriptások, meg a Skull and Bones bushista elmebetegeinek legaljára. Ha bármi jót tett, feledje el neki az ISTEN, és vesse az Emberiség legocsmányabb és legundorítóbb háttérhatalmi férgei közé, ahová mindig is tartozott. Tegye az ISTEN úgy, ahogyan az egész Világtörténelem során Tette, Tanúsítva a Bibliában a múltban és a Jelenések Könyvében a jövőben egyaránt: a családot a kutyáikkal együtt, Jézabelestől és bafometestől kiirtva, miután már mindenki azt tette, hogy tovább és tovább építse le barbár, ostoba, moslék erkölcseiket és következetlen, ősbálvány, ostoba értelmüket, de értünk és felemeltetésünkre, az Emberiségért, és a MINDENHATÓ Örök Dicsőségére téve rajtuk a Világtörténelem legcsúfabb bukásait és örök kínzatásait! PANETTA! Tiltass be még egy filmünket, ahogy a VIMEO-n tetted az összes keresztény Echelon-filmünkkel, provokálj tovább Obama ágyasával, az amerikai nagykövet Echelon-terrorista Kounalakis-szal (KLIKK!) és nagykövetségi bűnbandájával, ahogy a napokban Budapesten ismét tetted, aztán fizess - de minden alkalommal külön számlázva - az egész Emberiségért, JÚDÁS! Ne lásd meg lélekben, amit bennetek teszünk, hogy bukj és pusztulj, Emberiség tömeggyilkosa!

A Cogito-ba az izraeli titkosszolgálatok által és az USA Védelmi Minisztériuma megbízására egyaránt - nyilvánvalóan egymástól függetlenül is - olyan technológiai egységeket szerelnek, amelyek további lélekelemzési és adattovábbítási funkciókat biztosítanak. A titkos bővítési projectekben (prodzsektben) - mondták el nekünk - éppúgy benne vannak az amerikai katonai titkosszolgálatok, mint a zsidók. Az ilyen eszközi beszerelések olyan változatos módon kerülnek elkövetésre, ami külön cikk tárgyát kellene képezze, de a magyar lakosság olyan elképesztően buta, alulművelt és barbár, hogy úgy látjuk, kénytelenek vagyunk számos olyan titkosszolgálati módszert és eszközt elhallgatni, amelyek a lakosság és az emberiség ellen irányulnak, de a kurucinfók és vona gáborok által tudatosan épített népi ostobaság miatt akkor tehetünk jobbat, ha sok mindenről még csak érintőlegesen sem szólunk. A népi baromlét így veti magát minden oldalról - az emberiséget szolgálni akarók és a sátáni ellenség részéről is - butaságba, és a disznóól párthordalékkal halmozott mszp-s és népnemzeti hányásába és bélsarába.

A Cogito-t a forgalmazó szervezetek teljesen megbízhatónak hirdetik, mert nem fedik fel a rendszer feletti, valamint a rendszereket bekebelező rendszereket. Szakértőkként viszont tudjuk, hogy egy ilyen eszköz egy másik, fejlettebb eszközzel nagyon könnyen manipulálható, így megbízhatósága a titokban beépített titkosszolgálati eszközöktől és operátoraitól függ, továbbá a Háttérhatalom titkosszolgálati (nagyon helytelen kifejezéssel "nemzetbiztonsági") szervezeteinek távoli, továbbá interkontinentális, valamint kozmikus szigorúan titkos minősítésű beavatkozásainak és vírustámadásainak a függvénye. (Vagyis) az eszköz automatizáltsága és computer-szoftver-háttere maga kínálja a hekkelhetőség számos könnyebb formáját is. Eközben arról is be kell számolni, hogy az emberek - különösen a kémek, hírszerzők és szintén interaktív illuminátusok stb. - külön is olyan háttérrel rendelkeznek, ami gyakran nem titkoltan cseréli le az élettani funkciókat olyan szimulációkra, amiknél a csalást aztán a világon semmiféle titkosszolgálati szkennereszköz észre nem veszi, hanem szó szerint kizárólag az ISTEN! Ezért is fordul elő, hogy elválasztott beszervezettek és beavatottak külön kérik a kimenő biofizikai stb. jelek és adatok kicserélését, továbbá perelnek az ellen, amikor bizonyos demonstratív helyzetekben hangjuk, hőmérsékletük, pulzusuk stb. számukra nem kívánt kicserélésre kerül. A szakértők értik, mire gondolunk, a nép meg ráér megérteni utólag, amikor netán érdemessé válik arra, hogy megtudja és megértse, mi veszi körül a kuruc.info boldog idiotizmusán és CIA-programozott "magyarságtudatán" kívül.

A Cogito csak csepp a tengerből, egy a nem titkok közül. De hivatalos és publikus referenciája szerint is nem hazugságvizsgáló gép, mert sokkal jobb annál. Nem állításokat elemez ki, hanem megmutatja az akciót még csak tervező potenciális elkövetőt. Mindezt automatikusan, emberi beavatkozás nélkül. A legforgalmasabb repülőterek és utcák embertömegeiből kiemelve az állam, a Háttérhatalom ellenségét. Nincs szükség kamerára, elég egy kamerának vagy bármi másnak álcázott Cogito eszköz, vagy annak valamely generációja, hogy a gyanútlan járókelő - miközben azt hiszi, hogy egy-két fényképfelvétel készül róla a hídon, utcákon stb. haladásáról, aközben - bugyijában és alsógatyájában turkáljanak arról, éppen milyen irányú szexuális fantázia (KLIKK!) fűti, vagy milyen mélyen veti meg orbán viktort (KLIKK!) annak kurucinfós 'heil-heil vona gábor(!)' hurrázású elektrosokk terápiáiért (KLIKK!), ártatlanok elleni kínzásaiért, tömeggyilkosságaiért, és a szocialistának nevezett rendszerből 100%-ban átmentett pszichiátriai és elmegyógyintézeti bűnözőiért.

Pedig a Cogito-t sem reptereken és népi forgalmú utakon, valamint az In-Kal Security céghez hasonló titkosszolgálati maffiaszervezeteknél alkalmazott takarítónőkön kellene bevetni annak címén, megbízható-e az illető, és szimpatizánsa-e a Háttérhatalom, ama titokzatos Nagy Babilon barack obama és Leon Panetta-féle tömeggyilkosai emberiség-ellenes bűntetteinek (KLIKK!), vagy hogy In-Kal-bűnözéskompatibilis vagy sem, hanem orbán viktoron, gyurcsány ferencen, és az általuk védett tömeggyilkosaikon, amilyen a Pintér Sándorral örök gyilkos barát Csányi Sándor OTP-vezér (KLIKK!), Szűcs Attila pszichiáter professzor, vagy pl. Pigniczki Zsuzsa (KLIKK!), a Kádár-érából átmentett, mai napig állami bűnöző és sokkos gyilkos igazságügyi elmeszakértő szociopata és pszichopata ringyó, gátlástalan, kapzsi, harácsoló és rosszindulatú alkotmány-ellenes bűnöző és tömeggyilkos.

De itt már kicsit továbbléptünk. Többek között oda is, hogy ha - amiként a napokban is tettük - a pigniczki-faj egy osztályon dolgozott (az MN II. Katonai Kórháza Ideg-elme osztályán működött) állami bűnszervezetéből 6 nevet mintegy véletlenszerűen felsorolunk, azt láthatjuk, hogy az elmúlt pár évben a 6-ból 5 rákban, infarktusban eliminálásra került. De amikor - igen, évek óta hangoztatom - ezen kiirtani való JÚDÁSFAJ-ból csak egy is megmarad, mert életben hagyták, pedig meg kellett volna halnia, ahogy a többiekkel Tette, tehát amikor a javíthatatlan és féktelen pszichopata bűnözőkből - mint pigniczki zsuzsa - egy is megmarad, miközben gyilkos munkatársainak közel fél tucatját likvidálták, akkor ezen utolsó ringyó miatt is globális az előre tervezett káosz és tömeges, tömeges, tömeges háború.

Mert ahol ma a Sátáni gyilkos él, és az ártatlanok hullanak, ott már régóta a kárhozat és a halál angyalian, sőt, istenien(!) Megtervezett és előre ezerszer Bejelentett MEGTORLÁSA készül...

(Írta: Molnár F. Árpád; 2010.05.31., Szeged környéke)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

Szólj hozzá!

Címkék: pszichiátria kuruc.info jobbik keresztény gondolatolvasás vona gábor kémkedés gondolatrendőrség földönkívüliek biometria háttérhatalom titkosszolgálati eszközök biofizika magyar tudományos akadémia hírháttér multimédia leon panetta suspect detection systems ltd power shield biztonsági szolgáltató kft polográf biometrikus kémkedés

Titkok sikolyai - azaz Global Top Secret: Hírháttér-elemzés (Naleksz)

2010.06.18. 09:11 Molnár F. Árpád

Írta: Nagy Sándor (keresztyén újságíró, tervező, szerkesztő)

TITKOK SIKOLYAI
azaz
Global Top Secret: Hírháttér elemzés

„Nincsenek titkaink!” – valahogy így kezdte Gandhi első nyilvános beszédét Dél-Afrikában hallgatósága (elnyomott színes bőrűek, legfőképp indiai vendégmunkások) előtt. Kitanult jogászként úgy lett belőle politikai óriás, hogy sohasem engedett az igazságból szemernyit sem.

Nem azt tanulta Oxfordban, de mégis képes volt úgy az emberi törvények „jó” és „rossz” szétválasztására, hogy az utóbbiaknak nem felelt meg. Erőszakmentesen, passzív ellenállással olyan elszántsággal szállt szembe velük, hogy bármikor készen állt az életével is fizetni. Nem birodalom, nem párt vagy vallási felekezet diktált neki normákat. Nem csordában bűnöző tömeggyilkos volt, hanem „csak” egy ember, aki létével nem pusztítást, hanem tanítást és megváltást hagyott maga után.

Mára eléggé vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne vegyük észre a sokat és sokféleképpen emlegetett Háttérhatalmat, annak általános butulást és nyomort árasztó rendszerét. Csakúgy, mint Istenhez, a Háttérhatalomhoz is eljuthatunk logikai úton. Például miközben gyerekkorunkban úgy nevelnek minket, hogy tilos társaságban sugdolózni, aközben felnőtt korunkra hagyjuk, hogy hazai és külföldi katonai, félkatonai és civil - ám mégis; mintha egy tőről fakadó - szervezetek parazita hatóságként ránk erőltessék alapjaiban rossz törvényeiket, hivatalaikat, állami vezetőiket, gerinctelen beosztottaikat és nem utolsó sorban a haszontalannál sokkal-sokkal pusztítóbb tevékenységük busásan pazar költségét.

A 2010. április 1-től (bolondok napjától) hatályos, a most levonult országgyűlés több, mint 2/3-ával megszavazott 2009. évi CLV. törvény, a minősített adat védelméről már nem tartalmazza ugyan az „államtitok” vagy a „szolgálati titok” fogalmát, de az elhallgattatáshoz négy minősítési szinttel ragaszkodik, csakúgy mint a NATO, a NYEU és az EU. Ennek a törvénynek célja az alapvető jogok (az emberi jelző nem véletlenül hiányzik) tiszteletben tartása. Erkölcsi alapon azonban nem létezik olyan alapvető törvény, amely tolerálná az akár 30 évre történő titkosítást.

Az állam ezen nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítése közben a közérdekű adatok nyilvánosságát korlátozza, megteremtve ezzel a különösen nagy károkat okozó bűntettek eltitkolását, azaz a bel- és külföldi (állam)maffia ellenállás nélküli beágyazódását.

Tehát a mit sem sejtő néptömeg, a kirekesztettek, valójában a mindent megfizető állampolgárok, a jelenkori demokratikus jogállamisággal azt a hazugságot kapják, hogy életük jelképes menyasszonya szűz maradt, miközben tudtuk nélkül minden óra potenciálisan egy olyan rituális nászéjszaka, amiken a nemi erőszak összes minősített fázisával meghágják a jóba vetett hitüket megtestesítő isteni szépséget. Nem tudnak róla, de a tudatlanságában fogvatartott, ártatlan hiszékenységükkel mindig feltámasztják - és ezzel újabb nászra tálalják - a végül perverz kéjgyilkosság következtében lelkét rendre kilehelő ideáljukat. Világszemléletük, törekvéseik célja, életük értelme, mi több: életük, állandó veszélyben van, hiszen mások dönthetnek a következő gondolatukról, tettükről, egészségi állapotukról.

Ma már nem kell szem ahhoz, hogy lássanak, nem kell fül ahhoz, hogy halljanak minket és nem kell hang ahhoz, hogy gondolatot indukáljanak agyunkban. Szintén nem kell ahhoz ajtónak kinyílnia, hogy bejöhessenek rajta, mint ahogy ahhoz sem kell háború, hogy a földjeinket elfoglalják.

Ez az Echelon. Ez az, ami alatt, mellett elmehetünk ugyan szó nélkül, de aki így tesz, az bűnt követ el: az árulást. Számukra rém rossz hír: az árulókat Dante tölcsérszerű poklának fagyos legalja, Lucifer társasága várja.

A titkokról, a titokkezelésről mindig eszembe jut ennek az ördögi rendszernek már a puszta működésével is önmagát parodizáló természete, vagyis az, hogy egy titokká minősített adat a gyakorlatban azt jelenti, hogy hangszórón mondják azt be az összes „illetéktelen” fülébe. Miközben az emberek szeretnek titkokat fecsegni, aközben ezek a mihaszna, nemzeti titkosszolgálatok akár egymás között is keresztbe-kasul informálódnak. „Mindenki tud mindent.”

Többször megerősítették ezt a Hírháttér Multimédia írásban, szóban, filmben történő publikálásai. Molnár F. Árpád, legfőbb Echelon-tanú szemmel láthatóan nem megtört, szorongó titkosszolgaként, hanem felsőbbrendű tényfeltáróként avatja be az érdeklődőket, az arra érdemeseket és a továbbra is röfögő idiótákat is.

Lassan, de biztosan, eljön az az idő, amikor az utolsó halandó is tudni fog az alkalmazott emberiségellenes technológiákról. A tömeggyilkos működtetők, dúsgazdag haszonélvezők, illuminátus rendszergazdák vigyázó szemeik egyre inkább a Hírháttérre vetik.

Most még hallgatnak, hunyászkodnak a júdáspénzért, nem élnek a kézenfekvő eséllyel, egészen addig, amikor már késő lesz tolakodni. Híres emberként még senki sem teszi, hogy tiszta szívvel és bűnbánó lélekkel tájékoztatja a lakosságot - korlátozás nélkül.

Nagy Sándor
Soroksár, 2010 május 27.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

Szólj hozzá!

Címkék: india keresztény tényfeltárás gondolatolvasás titkosszolgálat gondolatrendőrség megtérés titkos szolgálat hírháttér molnár f árpád echelon bűnbánat háttérhatalom gandhi nagy sándor naleksz hadviselés illuminátus mfá titkosítások titkos szolga

CIA és Obama az Emberiség ellen - Echelon, pénz, szex, erőszak, arabok, hatalom (titkosszolgálati csúcs-tényfeltárás)

2010.06.01. 12:18 Molnár F. Árpád

Cikk: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)
Közreműködött:
Varga Szibilla Anna (tényfeltáró, weblaptervező, a Magyar Sors Online alapító-főszerkesztője, minden eddigi magyar idők legfőbb női tényfeltárója)

Fejezetek:
   1. Obama volt szeretője, az ingatlan- és bankármaffia-vezér Kounalakis lett Magyarország nagykövete
   2. Titkosszolgálati és százezer-milliárdos médiaháború és politikai üldözés a HÍRHÁTTÉR és a világ Echelon-tanúi ellen, Obama és Panetta, a tömeggyilkos CIA-főnök vezetésével
   3. Forrón az ágyban: Obama és a görög
   4. Obama CIA-főnöke: a sistergő tömeggyilkos
   5. A kuruc.info oka, és kapcsolata a CIA-val: titkosszolgálati eszközökkel az utolsó helyért
   6. Belovai, Evo Morales bolíviai elnök és CIA-s meggyilkolása, Molnár F. Árpád, Rózsa-Flores és a többiek
   7. CIA: megölni Evo Moralest; de hogyan is?
   8. Világszerte kilakoltatottak, emberjogvédők és a média Obama ágyasa, az amerikai nagykövet ellen
   9. Maffiát magyarországra, háborút Irán ellen; Az arabok, Líbia és Irak (Iraq), valamint Palesztina

1. Obama volt szeretője, az ingatlan- és bankármaffia-vezér Kounalakis lett Magyarország nagykövete


Barack Obama amerikai nagykövetének férje, Markos Kounalakis a kép bal oldalán. Középen Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke. Jobbra Obama volt szeretője és mostani budapesti nagykövete, a görög ingatlanmaffia-vezér Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, az Echelon-tanúk (Echelon Testimonies) multimilliárdos üldözője.

 

A görög származású ingatlanmaffia-vezér és globálisan hírhedt bankárbűnöző Eleni Tsakopoulos-Kounalakis asszonyt 2009 októberében választotta a vele korábban forró intim viszonyt ápolt Barack Obama az USA magyarországi nagykövetének, a tervezett, és a lakosság elől elhallgatott görögországi gazdasági válság és zavargások kirobbantása előnapjaiban. A görög bankári manipulációk és lakosság elleni globalista, szervezett bankármaffializmus a befektetőinek hazudott állami-monetáris bűnszervezeti bűnözés tipikus esete, amiből származtak a görögországi, és onnan diffúzáló zavargások.

Nancy Pelosi asszony, az amerikai képviselőház elnöke - Obamához hasonlóan - nagy támogatója a magyarországi amerikai nagykövetasszony Kounalakis-nak. Nancy Pelosi férje, Paul Pelosi hírhedt kaliforniai bankárvezér, akinek a budapesti amerikai nagykövet Kounalakis asszony apjával, a görög gengszter Angelo Tsakopoulos-szal való kétes ügyleteiből bevallása szerint is legalább 2 millió dollár körüli vagyongyarapodása keletkezett, azaz ennek minimum a többszöröse. Szakértői nyilatkozatok szerint a 20 millió dollárt kényelmesen ráírhatjuk. Az amerikai nagykövet apja, Angelo Tsakopulos egyébként busás pénzeket fizetett Al Gore és Hillary Clinton kampányába, és aludt a washingtoni Fehér Ház Lincoln hálószobájában is. Ehhez képest gyurcsányi hazugságok tömegét hordja össze az egész banda arról, hogy senkinek semmi köze a pénzhez és egymás lefizetéséhez, hanem Kounalakis-t azért küldte nagykövetnek Budapestre az amerikai és kaliforniai bankár-ingatlanmaffia-klán, a zsebre vágott Barack Obamával az élen, és azért süppedt el a multi-multimilliárdos nagykövet, azaz Kounalakis a repülőrobbantási globalista Veérmaffiával együtt a magyarországi újságíró-üldözések és a Föld Echelon-tanúi elleni hajszában, mert az afro-amerikai tömeggyilkos Barack Obama keresve sem találhatott volna szakmailag alkalmasabb személyt korábbi ágyasánál, a görög bankárterroristánál. Az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi (is) tehát litániákat zengett Eleni Kounalakisról a szenátusban, hogy magyarországra küldjék nagykövetnek.

Bush és Obama szokott ilyen himnuszokat énekelni a kuruc.info amerikai működése érdekében, melyről mindketten halmozottan el szokták volt mondani, hogy az (lefordítva: pl. a nácizmus magyar terjesztése és az Echelon-tanúk üldözése) mennyire fontos az USA demokráciája szempontjából. A pár hónapja még MSZP-s és Bajnai kötődésű Katonai Felderítő Hivatal (KFH) egy magas rangú tisztje eközben - hivatalos minőségében, tehát össze-vissza hadoválva - azt nyilatkozta a Molnár F. Árpádnak, hogy magyarországnak kizárólag szövetségesei vannak (alább majd láthatjuk, pl. mifélék). Miközben Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, a globális méretű maffiaklán egyik fő címeres alakja Kounalakis hazafiságát méltatta, elmulasztotta megemlíteni a túlzottan jól tájékozott szenátus előtt azt is, hogy a nagykövetté választott görög ingatlanterrorista - az apjával, a szintén görög Angelo Tsakopoulos-szal - csak az utóbbi időben cirka tízezer amerikai családot lakoltatott ki csak Dél-Kaliforniában, ugyanúgy bedöntve a lakáshiteleket, és nem biztosítva a megélhetést, ahogy Bajnai Gordon magyar miniszterelnök oldalán lobbizta, rendelte és tette, immáron magyarországon, az USA felforgató és aknamunkákat halmozó kém-nagyköveteként. A görög ingatlanmaffiózó bankárklán népirtó cégének neve: AKT Development Corporation. E maffiacégnek a maffiaügyletekben mindvégig vezető mostani amerikai nagykövet Kounalakis 1997-ben lett hivatalosan is az elnöke.
 

2. Titkosszolgálati és százezer-milliárdos médiaháború és politikai üldözés a HÍRHÁTTÉR és a világ Echelon-tanúi ellen, Obama és Panetta, a tömeggyilkos CIA-főnök vezetésével

 


A HÍRHÁTTÉR-t gyűlölő, az Echelon-tanúkat az egész bolygón a federal (re)search keretében üldöző Barack Obama és szintén tömeggyilkos szövetségese, Leon Edward Panetta, a CIA főigazgatója.

Barack Obama CIA-főigazgatója, Leon Edward Panetta, aki a magyarországi halálos közúti balesetek és erőszakos cselekmények egyik legfőbb szervezője és végrehajtatója, a körülötte, valamint Barack Obama és Eleni Kounalakis körüli HÍRHÁTTÉR-botrány (így a HÍRHÁTTÉR 100%-os elhallgatása, folyamatos betiltása, keresztyén újságíróinak üldözése) szervesen kapcsolódik az ugyanilyen hálózatok által évente 20 milliárd forinttal támogatott Sanoma Budapest Zrt. maffiacéghez, és annak hírhedt karácsonyi Echelon-film-betiltó keresztapjához, a minket bíróság elé citált Szabó György vezérigazgatóhoz és elkeserítő jövőjéhez, aki nemzetközi háttérrel vásárolta be a HÍRHÁTTÉR és az Echelon-technológiai leleplezések totális megsemmisítése érdekében legsötétebb elévülhetetlen ügyleteibe a BBC-t és az Info Rádiót is magába olvasztott CEMP-csoportot, mely utóbbi forintban szerény becslések szerint is százezermilliárdos vagyonnal rendelkezhet. A BBC-s CEMP európai CIA-s és Moszados gengszterhálózata és a Sanoma médiamaffia-hálózat akkor húzódott vissza kissé (nem biztos, hogy csak emiatt), amikor a kapuvári Soós József Úr, minden idők egyik legfőbb Echelon-tanúja - látványos botrányok közepette - bevitte a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz és az asztalra hajította azt a DVD-t, amely az európai médiamaffia-hálózat közvetlen és tömeges egységszándékú maffia-bűntettei és tömeggyilkosságokban való aktív bizonyíték-eltüntetési és tömeggyilkosság-gyártási őrületének leleplezése kapcsán minden magyar idők legüldözöttebb dokumentumfilmjeinek egy jelentős részét tartalmazta, és folyamatosan kiváltja ellenünk a tömeggyilkos világterrorista Egyesült Államok vezetése - Barack Obama és Leon Panetta CIA-főnök - egyre elkeseredettebb üldözését.

Az Echelon-tanúk USA-kormányzat részéről való Föld méretű kezelését valamiért "federal (re)search"-nek is nevezik. A federal reasearch feladata az Echelon-tanúk felkutatása és semlegesítése, amiben benne van az anyagi tönkre tételtől a globális betiltásokon át a politikai gyilkosságig minden. Vannak aztán az érinthetetlenek, akikhez csak korlátozottan szabad/lehet hozzáférni. Ezt itt nem részletezném; akik tudják a konstrukciót, általában abban keresgélhetnek. Az Echelon-tanúk és üldözésük kapcsán jó pár hónapja visszatérő hivatkozási alap Joe Biden neve, aki egyébként a hírhedt Dick Cheney-t követte az alelnöki poszton, aki (Dick Cheney) az amerikai Echelon-tanúk üldözése, a szexrabszolga-kereskedelem, a pedofil és kéjgyilkos elnöki és arisztokratikus orgiák és az elit vadászfegyveres embervadászatait illetően minden idők talán leghírhedtebb alelnöke lett - eddig. Dick Cheney szexuális és emberkereskedelmi bűntetteiről egyébként olyan kiemelkedő Echelon-áldozatok is beszámoltak, mint Cathy O'Brien.


Barack Obama és Leon Panetta CIA-főigazgató által gyűlölt tényfeltáró: Molnár F. Árpád, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja.

 

Barack Obama és Leon Panetta CIA-főigazgató többek közt 2009 októberében folytattak zárt ajtók mögötti megbeszéléseket a magyar helyzetről és a várható fejleményekről. Obama elnök Joe Biden alelnök nézetét követte, miszerint minden eszközzel fel kell lépni a magyarországi Echelon-tesztimónik (Echelon Testimonies, azaz Echelon-tanúk) megfékezésére, lejáratására és eliminálására. Mint mondták: külön kitértek Európa és a régió legfőbb Echelon-leleplező gócpontjára, a Molnár F. Árpádra, és mind a hárman (Biden alelnök, Panetta CIA-igazgató és Barack Obama) egyetértettek abban, hogy semmiképpen sem szabad a Molnár F. Árpádot nyilvánosságra hozni, viszont a maximalizmusig kell fokozni a társaság elnémítását és lehető legteljesebb bomlasztását, illetve a kockázati elemek figyelembe vételével a likvidálását. Köztudott, hogy a HÍRHÁTTÉR elleni politikai rendőrségi házkutatás illetlen stílusú feljelentés címén 2009 szeptember 14-én volt, pontosan azokra a percekre szervezve, amikor Molnár F. Árpád főszerkesztőt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete országos vezetője citálta arra a bírósági tárgyalásra, amelyen akkor Németh Sándor már másodszorra sem jelent meg, ezért a feljelentését el kellett utasítani. Németh szándékosan csak pár perccel a tárgyalás előtt közölte a bírósággal telefonon, hogy most sem fog megjelenni. Eközben esztendők óta és azóta is folytatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA összes filmjeinek a totális betiltatását a Föld bolygón, és közben kitüntetéseit a MAZSIHISZ-től, vaskos bankszámláinak jelentős részét az Egyesült Államokból és a CIA üzletembereitől kapja, mert minek a látszatra bármit is figyelni, ha Izrael és az USA-kormány a sátáni, anarchista és terrorista tömegpusztító háttér.
 

3. Forrón az ágyban: Obama és a görög

 


Barack Obama nem csak az ételt szereti. Szenátorként a mostani budapesti nagykövettel, a csak Dél-Kaliforniában tízezreket kilakoltató Eleni Kounalakis bankár-ingatlanbűnöző vezérrel közösült.

A Magyarországra helyezett amerikai nagykövet Eleni Tsakopoulos-Kounalakis-nak - aki az amerikaiakat is sok ezrével lakoltatta ki - Obamával való ismerettsége az afro-amerikai terrorista szenátori idejére nyúlik vissza. Obama, a későbbi elnök sokszor járt Kounalakis san francisco-i házában, és a könnyű vérű Kounalakis-szal hamar összemelegedett. Szűkebb ismerőseik szerint Kounalakis jól feküdt az ágyban, és egyébként is olyan, aki könnyen lefekszik, a légyottokon pedig igen heves. Az Obamával való légyottok ugyancsak forróak és hevesek voltak. Az ingatlanmaffiózó nagykövet mostani férjével, Marcos Kounalakis-szal való házasságánál - bizonyára ezt sem írta meg eddig soha, senki - jelentős szerepet kaptak az első szexuális együttlétek. Férjével való megismerkedését követően hat hét múlva már meg is házasodtak.
 

4. Obama CIA-főnöke: a sistergő tömeggyilkos

Leon Panettáról, az Obama-Biden-banda Echelon-tanúkat üldöző terroristáinak CIA-igazgatójáról mondják, hogy sokat tart magáról, és pillanatok alatt vált át nyers arroganciába. Munkamódszerében még élénkebben, de másként mutatkozik meg a kettősség. Valahogy így mondják róla: a bárányos külső vérengző farkast takar. Kissé az a fajta, mint Eichmann volt: állítólag Eichmann - szemben Panettával - csendes, jó modorú, udvarias volt, aki úriember benyomását keltette; eközben írta alá tíz- és százezrek, ártatlan civilek, nők és gyermekek tömeges kivégzését. Ez a Leon Panettával való párhuzamként akképpen mutatkozik meg, hogy a CIA-főnök obamai tömeggyilkos a civilek elleni utcai és otthoni, infarktussal és pszichiátriai kényszer-elzárással stb. elkövetett kivégzéseket és a tömeggyilkos, külföldi államok és kontinensek területén és fölött végrehajtott katonai-titkosszolgálati intervenciókat egyaránt mosolyogva és kedélyesen írja alá. Fontosnak tartják megjegyezni, hogy a körmönfont bájosság mögött gyakran sistergő gyűlölet lapul, és számítsunk erre, ha leleplezéseink vonatkozásában Panetta meghallja a "HÍRHÁTTÉR" szót vagy a Molnár F. Árpád nevét. Azt mondják, hozzuk csak nyilvánosságra Obama kutyájának ügyeit, amennyit csak bírunk, és húzzuk le őket oda, ahová valók: a sírgödörbe.
 

5. A kuruc.info oka, és kapcsolata a CIA-val: titkosszolgálati eszközökkel az utolsó helyért

 


Leon Edward Panetta CIA-főigazgató, a magyar balesetek és halálos betegségek egyik legfőbb szervezője, a kuruc.info fő pénzelője, a HÍRHÁTTÉR és a Molnár F. Árpád sistergő gyűlölője sokat derülhetett a magyarok butaságán és előre bejelentett öngyilkos barbárságán.

A kuruc.info-ról elmondták, hogy azt az elejétől pénzeli a CIA, és eleve arra a célra jött létre, hogy demoralizálja, lezüllessze és fasizálja a magyar köztársaság lakosságát. Nem titkoltan kiemelt szerepet kaptak a HÍRHÁTTÉR tényfeltáró munkássága elhárításában, lejáratásában, és a világ Echelon-tanúinak - régi titkosszolgálati módszerekkel történő - meggyalázásában. Ezekre azért van szükség, hogy a lakosság egyfajta boldog idiotizmusba merülhessen alá, és ne tudatosuljon benne, mi veszi körül, így ne tudjon védekezni sem a rendőrségi és polgári nemzetbiztonsági, sem a katonai titkosszolgálati módszerek, állomány és eszközök ellen, továbbá az Echelon-tanúk kollektív megvetésével elvágja a lakosság minden menekülési és kiemelkedési lehetőségét és útvonalát. Tehát a CIA arra hozta létre, illetve ült a kuruc.info közepébe, hogy megsemmisítőleg lépjen fel arra, nehogy a magyar köztársaság és lakossága a tényfeltárásokkal a világ legnagyobb nemzetévé válhasson. Ebben - mondják - több kuruc.info-s azt sem tudta, mit csinál, mivel ők csak arra voltak beállítva, hogy zsidózzanak, cigányozzanak, lehetőleg a legtrágárabb stílusban, ömlesszék a primitív, állati sorba döntő proli humort, miközben körbevették őket olyan titkosszolgálati Echelon-eszközökkel (a lakásuktól a szomszédjaik utcai lámpáiig), amikkel kényelmesen irányítják gondolataikat, érzelmeiket, indulataikat, és azt íratnak velük, amit akarnak. A titkosszolgálati eszközök kiterjednek a bilaterális - tehát kétoldalú - kommunikációk ama operatív eszközeire is, ahol a náci köntösbe öltöztetett ügynök lakásában a titkosszolgálat elektronikus berendezésekbe szerelt kicsiny hangszórón keresztül utasítja idegen titkosszolgálati felforgató tevékenységre rendszerbe állított biodroidját, hogy mit írjon és mit ne. Ezeket - mondják - a szokványos, utcán végrehajtott konspirációs módszerekig bezárólag alkalmazzák, ahogy esetükben a tapasztalható és nem észlelhető vegyi titkosszolgálati drogokat is.

A fentiek fényében bőven világossá dereng, miért állt ki a szenátusban George W. Bush-tól az afroamerikai tömeggyilkosig, Barack Obamáig mindenki a kuruc.info védelmében, és miért hazudta végül együtt az egész világ - sokszor Draskovics Tibor magyar igazságügyi és rendészeti miniszter fogcsikorgató gyűlöletével egyetemben -, hogy nem tudják, kik és honnan üzemeltetik a kuruc.info-t, ugyanis sem a magyar titkosszolgálatok, sem a CIA és az amerikai titkosszolgálatok - a modern műholdas felderítés és űrtechnológiai Echelon-rendszerek korában - nem tudnak leellenőrizni egy nyavalyás IP-címet sem, honnan, melyik lakásból, ki és milyen szexuális perverz gondolatok mentén helyezi fel az Internetre éppen a következő felforgató, gyűlölködő, tényfeltárókat, keresztyéneket és Echelon-tanúkat gyalázó és mocskoló igénytelen anyagot. Bush és CIA-igazgatója, Michael Hayden, valamint Barack Obama és CIA-s tömeggyilkos kémfőnöke, Leon Panetta tényleg annyira hülyéknek nézték a magyar lakosságot, amennyire hülye a magyar lakosság, így ez azt ette meg disznóként, amit a Nagy Testvér moslékként eléje rakott. A fentiek fényében az is érthető, miért csinált az amerikai szenátus akkora világméretű reklámot a kuruc.info amerikai és magyar demokratikus jogai nevében, ahelyett, hogy 100%-ban elhallgatták volna, ahogy a magyarság és az Emberiség szempontjából végzetesen létkérdés és életkérdés HÍRHÁTTÉRREL tették, vagy egyszerűen lekapcsolták volna, ahogy a HÍRHÁTTÉRREL számos alkalommal megtették, teszik és tenni fogják, mindannyiszor világméretű diplomáciai és bűnügyi botrányhullámokat keltve, amelyeket 100%-ban szorgosan agyon is hallgattak, folytatva a főszerkesztő, Molnár F. Árpád és a stáb üldözését és totális anyagi ellehetetlenítését, miközben a kuruc.info-t agyonpénzelték, és a magyar köztársaság országgyűlésébe juttatták.
 

6. Belovai, Evo Morales bolíviai elnök és CIA-s meggyilkolása, Molnár F. Árpád, Rózsa-Flores és a többiek

 


Rózsa-Flores Eduardo-t 2009-ben lövette le a bolíviai elnök, Evo Morales. Aki elnököt akar ölni - különösen Dél-Amerikában -, nem csinál magából előtte Internetes, könyv- és mozisztárt.

Belovai István alezredes 2009 novemberében halt meg. A CIA sem elektromágneses hullámokkal, sem gyógyszerekkel nem segített rajta. Egykoron a CIA-nak dolgozott, amiért a magyarok halálbüntetésre ítélték. Az USA 1990 után még rehabilitációt sem harcolt ki neki. Inkább megállapodtak Belovai halálos ellenségeivel, a pártállam kövületébe zárt oroszokkal.

Evo Morales bolíviai elnök kokacserjével.

Eközben olyan gumicsontokat dobáltak a bolíviai elnökkel, Evo Morales-szel közösen, hogy a bolíviai elnök utasítására 2009 április 16-án agyonlőtt Rózsa-Flores Eduardo CIA-megbízásokat teljesített, mert a Balkánon állítólag találkozott és pénzt vett át a 2009 novemberében az USÁ-ban elhunyt Belovai Istvántól, aki magas rangú katonai titkos szolgaként a legmagasabb katonai képesítést szerezte meg, és 1985-ben ítéltek halálra magyarországon az oroszoktól a CIA-nak átjátszott katonai titkok címén. Belovait az 1990-es fordulattal elengedték, aki az USÁ-ba költözött. Miután Rózsa-Flores Eduardo-t lelőtték, Belovai István pedig betegség következtében elhunyt, kényelmes volt rájuk fogni bármit. A módszer klasszikusan titkosszolgálati volt: két halottat terheltek meg hamis vádakkal. Hogy a CIA-vád bármiféle kapcsolattartás esetén önmagában miért gumicsont, bizonyítja, hogy a mi fajtánk - akik a legjobbak bátorság, aktivitás és tényfeltárás terén - természetes, hogy a legjobbakkal kerülnek kapcsolatba, miközben azt is meg kell érteni, hogy egy bizonyos szint fölött - mint esetünkben - lehetetlen elkerülni a titkosszolgálati beszervezéseket. Ez alatt azt értem, hogy miközben a legjobbakra az jellemző, hogy kapcsolatot keresnek egymással, függetlenül attól, hogy hova tartoznak vagy tartoznak-e valahova (a legjobbakat keressük fel egymásban), a titkosszolgálatok is megkeresnek minket, mivel rá vannak kényszerülve, hogy állandóan velünk foglalkozzanak. Rózsa-Flores Eduardo-val nekem is volt érintőleges kapcsolatom, életében egészen szoros kapcsolatra és közös csúcsmentő Emberiség-védelmi és tájékoztatási projectjeinkre is közvetlen bizalmasai ajánlották, miközben Belovaival egykor folyamatos kapcsolatom volt, és azt is tudtam róla, hogy erőteljesen CIA-s kötődésű, hiszen a CIA nyújtott neki védelmet a magyar állami és népi bűnöző magyar söpredék elől. Ha Belovai - minthogy üzletember is volt - akár egy találkozásunk esetén pénzt adott volna nekem (ahogy Rózsa-Flores esetében vádolják ezzel), de ha akár a CIA adott volna Belovainak eseti megbízást erre, az sem jelentené azt, hogy én vagy bárki más a CIA-nak dolgozott. Egyébként Rózsa-Flores barátai és szoros kapcsolatai közül ahányszor megkerestek, amikor konkrétumok hangzottak el, mit kellene tenni, mindig az arab titkosszolgálatokból lettek pozitív módon megnevezve, de soha nem a CIA. Az ilyenek, mint Kopács Miklós (a magyarság máig 100%-ban agyonhallgatott egykori titkosszolgálati csúcs-tényfeltárója, akiről 13-15 millió hülye magyar agyonhallgatásával szemben kizárólag a Molnár F. Árpád beszélt), Rózsa-Flores Eduardo, de még Kőrösi Imre, Kozenkay Jenő és Lakatos Pál is, nem beszélve a Molnár F. Árpádról, ha előbbiek közül egyiknek-másiknak volt is valamiféle huzalma, végig egyetlen titkosszolgálat sem irányíthatta őket, mert túl ISTENI háttérből kerültek ki, túl bátrak voltak, túl önállóak. A legjobbak közül kerülnek ki azok, akiket nem egy nyamvadt, korcs és primitív-bunkó cég vagy bármilyen hülye nép mocskos pártja, hanem valamilyen cél vagy eszme tart legalább jelentős befolyása alatt. Nyilvánvaló pl., hogy cigányozni csak a debilek és a titkosszolgálati felforgató ügynökbűnözők cigányoznak. Aki profibb, általában legkisebb gondja/küldetése is nagyobb annál, hogy krumplitolvajokkal és roma származásúnak kikiáltott utcai verekedők mocskolásával töltse az idejét. A HÍRHÁTTÉR köre pedig valamennyien abszolút engedetlen minden titkosszolgálatnak, és embereink jellemző mércéje az ISTEN, a Jézus Krisztus akarata és az Emberiség életképes hányada megmentéséért való tájékoztatás elsődlegessége, princípiuma. Bárki, aki velünk azért került szoros kapcsolatra, mert szoros kapcsolatot akart, személyesen győződött meg erről, és miközben legtöbbjük egyenesen a Háttérhatalomba került beszervezésre, aközben végig azzal a HÍRHÁTTÉR-instrukcióval, hogy semmilyen titkosszolgálatnak és államnak, pártnak stb. soha ne engedelmeskedjen, hanem kizárólag az Erkölcs és az ISTEN Jézus Krisztusi Erkölcse legyen az, Aki mérceként szolgál, az információkat pedig azért kapja a Rendszerről, hogy azokat megossza a Föld lakosaival. Egyébként az itt felsoroltak közül - muszáj szerénytelennek lennem - a Molnár F. Árpád maradt a legstabilabb pont az elkötelezettség megvetése és a célirányultság elsődlegessége, prioritása terén; utánam Kopács Miklós következett, aki azóta elsüllyedt, aztán az Evo Morales által a CIA, a Moszad és az FSZB tudtával meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo. Ami Kopácsot és engem illet, egymástól függetlenül voltunk elszántak abban, hogy a lakosságnak a világon mindent meg kell tudnia a látszatdemokráciákról és a Föld államtitkokba rohadt és totálisan pusztító kézbe degradált világrendszeréről, valamint a lakosság ellen az egész bolygón közösen használt titkosszolgálati eszközökről.
 

7. CIA: megölni Evo Moralest; de hogyan is?

 

Molnár F. Árpád, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője Rodin "Gondolkodó" szobrának pózában, mely a "Pokol Kapui" című sorozatból való. Felvétel: Varga Szibilla Anna MSO-alapító-főszerkesztő, aki legalább fél Európa legfőbb női tényfeltárója.

Egyébként az kizárt, hogy Rózsa-Flores Eduardo azért ment Bolíviába, hogy az elnököt meggyilkolja. Amiért odament, nem lehet több egy politikai aktivista szerepénél, aki rendelkezett a titkosszolgálatokba avatottak gyakorlott profizmusával. De hogy hagyományos úton meggyilkolni egy dél-amerikai elnököt! Dél-Amerikában olyannyira el van harapózva az oligarchikus bűnözés, és olyan hatalmas a drogkartellek között vívott háború, az országban a káosz, hogy egy elnöknek - így Moralesnek - akkora védelme van, aminek áttöréséhez olyan hatalmas kapacitás kell, ami messze meghaladja egy a nyilvánosság előtt tényfeltáró, film-főszereplő színész, Rózsa-Flores Eduardo médiasztár lehetőségeit. A titkosszolgálati kivégzők és bérgyilkosok nem mutogatják magukat a tévé képernyőjén, a világ legnagyobb nyelvén folyamatosan publikált blogon, és nem csodálhatók meg a mozik filmvásznain. Ami a Bolíviában törvénytelenül fogságban tartott Tóásó Elődöt illeti, ő pedig maximum is a példaképnek tarthatott Rózsa-Flores barátjaként ment Bolíviába, hogy ifjú korai kalandvágyát és tapasztalatszerzési hevét csillapítsa. Kizárt(!), hogy egy csúcsvédelmű dél-amerikai elnök meggyilkolásához bármi reális köze lett volna! Kizárt! Ahhoz eme hagyományos úton jobbára egy hadsereg kell, állig felfegyverzett konvojjal, és páncéltörő rakétákkal.

Ami Evo Morales ama állítását illeti, hogy őt a CIA meg akarja gyilkolni, reális, mind Obama, mind Leon Panetta CIA-főnök részéről. A Rózsa-Flores-ügyig Obamáék szemében sokkal inkább halálos ellenséggé vált. A CIA a Rózsa-Floresék elleni kivégzési világbotrány óta kopogtatott az ajtón, hogy egy másféle, hatékony és ma még nem tetten érhető módszerrel Evo Morales likvidálásra kerüljön. Hogy mire gondolok, majd Evo Morales elmondja, ha akarja, ezt üzenem, és akkor a világ tetejére kerül, a CIA és a Moszad pedig a legaljára. Saddam Hussein (Szaddam Husszein) annak idején a hallgatást és egy másik utat választott, ami okszerűen okozta az iraqi király felakasztását. Evo Morales eldönti, mi akar lenni. Egy Tóásó Előd-ügyet pedig könnyű lerendezni, hogy az embernek ne kelljen hátrálnia. Ha politikusként nem akarom beismerni az ártatlanságát, elengedhetem elnöki kegyelemmel, és akkor presztízsveszteségem sem lesz, megfelelő médiatálalással pedig népszerűségem is megugrik. Érdekes egyébként, hogy míg a szegény Bolíviában a hajléktalanok tömeges elszállásolásra kerültek, addig a Bush- és Obama-féle, Kounalakis-fajzatú Panettás dúsgazdag és világgazdasági legfőbb hatalom USÁ-ban és annak magyarországán iszonyatos tömeges kilakoltatásokat hajtottak végre, a panetták, obamák és kounalakisok dúsgazdaggá tételével. Van egy állam, amely Echelon-arzenáljával és a világban elkövetett kérkedő tömegpusztításával az egész világot kiirtással fenyegeti: ez az Egyesült Államok, na meg persze ikersorvadéka, Izrael. Tehát az ellenség.
 

8. Világszerte kilakoltatottak, emberjogvédők és a média Obama ágyasa, az amerikai nagykövet ellen

 


A heves szerető Eleni
Tsakopoulos-Kounalakis, Obama szeretője a bafometimádó Hillary Clinton külügyminiszterrel.

A görög ingatlanmaffiózó és Echelon-tanúkat üldöző gengszterhálózat obamista amerikai nagykövetének, az afro-amerikai elnökkel intim viszonyt ápolt Kounalakis-nak az alkalmatlansága és népirtó bandája miatt az általuk és tőlük öngyilkosságba kergetett és megölt személyek már nem, de a totálisan szétzüllesztett amerikai családok és emberek, valamint a világsajtó bőven felszólaltak, és szerveztek az ISTENT bosszúra előkészítő jogi lépéseket. Rajtuk kívül ugyancsak felszólaltak ezen globális terrorista VIMEO-s és youtube-os média-bankár-politikai bűnbanda ellen - a magyarországi emberjogvédőkön és Európa legfőbb tényfeltáróin (tehát az USA és az Obama-féle CIA politikai üldözöttein) túl - államilag védett amerikai jogvédők is. A CREW jogvédő társaság egyik vezetője, Melanie Sloan azt nyilatkozta, hogy a Kounalakis-jelenség felhívja rá a figyelmet, hogy a nagyköveteket nem alkalmasság, hanem a legjobb kapcsolatok szerint nevezik ki.

A CREW jogvédőknél őszintébb amerikiaiak és újságírók világosabban fogalmazva beszélnek arról, hogy Nancy Pelosi férjét, a bankár Paul Pelosit Kounalakis és társai busásan lefizették azért, hogy a bankárgengszter felesége, az amerikai képviselőházi elnök Nancy Pelosi a görög maffiózót, Obama ágyasát támogassa a szenátus előtt, valamint az egyéb háttérhatalmi összeröffenéseken és a médiában. Mindezen ámokfutás Barack Obama orra előtt zajlott, amiért - ha csak a Kounalakis-karrier nagyköveti részét vesszük, és nem is megyünk bele az előbbiekbe és a későbbiekbe - Obamát máris le lehetne ültetni számos hivatali és más bűncselekmény elkövetése miatt. Ráadásul sok mindent nem is kell külön bizonyítani, hiszen csak a sátáni bíróságok előtt tesznek úgy az állam közpénzeken fizetett bűnöző bírói, hogy nem egyértelműek olyan tényállások, amik minden normális ember számára azonnal evidensek és tulajdonképpen első ránézésre adekvátan bizonyítottak.

Miközben Barack Obama és a CIA össze-vissza kalimpál Kounalakis és saját maguk lehetetlen tisztára mosásáért, aközben Kounalakis Magyarországon hálálkodik az őt személyesen kinevező gengszterének és korábbi ágyastársának, Barack Obamának. Az Amerikai Nagykövetség hol burkoltan, rávezetőleg, hol nyíltan magasztalja Barack Obama személyét, hőstettei hiányában merő általánosságokra szorítkozva.
 

9. Maffiát magyarországra, háborút Irán ellen; Az arabok, Líbia és Irak (Iraq), valamint Palesztina

 


Mahmud Ahmadinezsád iráni, Evo Morales bolíviai elnök.

Eleni Tsakopoulos-Kounalakis első magyarországi beszéde is bicskanyitogató lett volna azon amerikai tízezrek számára, akik - a gyurcsány-bajnai-féle ugyaneme globalista maffiahálózat tudatos népirtó spekulációi miatt - Kounalakis miatt az utcára kerültek. A hajléktalan tízezreket futószalagon gyártott, ezért sűrű parolázások közepette fogadott nagykövet első szavai között máris kapcsolataira hivatkozva - tulajdonképpen megfenyegetve magyarországot - megígérte, hogy igyekszik behozni amerikai nagybefektető barátait (az ingatlan- és bankárspekuláns kémeket és felforgatókat) a magyar köztársaság területére. Itt külön kiemelte a nagyvállalatokat, majd Iránnal folytatva burkoltan a háború támogatására szólította fel a díszes oligarchákat, sólyom lászló köztársasági elnökig, bajnai gordonig és orbán viktorig bezárólag. Mint mondta: ENSZ-határozat kell Irán ellen, de megeshet, hogy ez kevés lesz ahhoz, hogy Iránt megfordítsa. Felelős beosztású iráni ismerőseink már a 2010-es választások előtt arról panaszkodtak, hogy magyarországon a jobboldal is elfordult tőlük, kiemelve e téren a Fideszt, Orbán Viktort és társait. Az arab államokat már 2003-tól sűrűn figyelmeztettük, hogy életben maradásuk közvetlenül függhet attól, hogy az államtitkok rendszerét - melyben égig érő elhallgatni valója Izraelnek, az USÁ-nak és az Európai Uniónak stb. van, nekik sokkal-sokkal kevesebb - leleplezik-e, a leleplezésekkel a világ népei szabadságát és az Emberiséget szolgálva. Ez időben számos keleti és nyugati titkosszolgálattal voltunk roppant közvetlen kapcsolatban: az Emberiség előtti államtitkosszolgálati leleplezéseket, tehát az igazmondást megtagadó államok között - a nyugati államok hallatlan primitív és rosszindulatú, kuruc in fososan vigyorgó, klasszikusan titkosszolgálati módszerű idiotizmusán kívül - találjuk a Saddam Hussein-féle Iraq-ot, Szíriát, Jordániát, Egyiptomot, Líbiát, az Egyesült Arab Emirátusokat, a túl erős amerikai üzleti-maffiológiai elkötelezettségek miatt is mindig nagyon érzékeny Szaúd-Arábiát. A legpozitívabb módon egyébként a kis olajsejkség, Qatar, rajtuk túlmenően pedig a Jasszer Arafat vezette Palesztina reagált, miközben - jellemző az arab diplomácia gerinctelenségére és céljaik semmikért való teljes feladására - az arab államok (nem beleértve Palesztinát és a Saddam Hussein-vezette Iraq-ot) mindent elkövettek azért, hogy a Moammer al-Kaddzáfi (Moamer Kadhafi) által vezetett Líbiát akképpen szemléltessék - mindezt Kadhafi orra előtt -, mint az arabok számára is szalonképtelent. Az árulásért cserébe a nyugat a szokásos "nesze semmi, fogd meg jól" védelmet ígérte. Egyébként a kicsiny és dúsgazdag olajsejkség, Qatar, valamint Palesztina szinte mindig kedvesek és - a politikai üldözés előli meneküléseim során - a legfogadókészebbeknek bizonyultak. Palesztinát akkoriban - itt jön elő az ISTENI háttér - még a zsidók is (a Moszadot hívjuk így a titkosszolgálatokon belül) óvatosan kezelték számos tekintetben. A palesztin titkosszolgálattal ez időben sokat találkozgattam főképp a magyarországi Békéscsabán és az ausztriai Bécsben.

Molnár F. Árpád titkosszolgálati tényfeltáró,
legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja
(Publikálva: 2010.05.25.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

Szólj hozzá!

Címkék: görögország kuruc.info lakásmaffia bolívia szerető molnár f árpád barack obama bankármaffia olajsejkek szaddam husszein amerikai nagykövet rózsa flores eduardo ingatlankereskedelem ahmadinejad eleni tsakopoulos kounalakis ingatlanmaffia leon panetta cia igazgató politikusszex belovai istván

Obama és CIA-terror Magyarországgal (az amerikai milliárdos görög ingatlanmaffia-vezér nagykövettel, Kounalakis-szal)

2010.05.25. 00:05 Molnár F. Árpád

 


Tömeggyilkosok tömeggyilkosokkal paroláznak. Az Echelon-tanúkat az egész bolygón üldöző Elme-bajnai gordon, minden magyar idők egyik legmegvetettebb és legpusztítóbb miniszterelnöke Obama és az állami amerikai sajtóbűnözés egyik kiemelkedő alakjával, az ingatlan- és bankárbűnözés görög származású bűntársával, a multimilliárdos Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettel. Mielőtt annak idején elkezdtük lenyomozni, egyfajta révületben furcsa volt, miért küld személyesen Obama magyarországra amerikai nagykövetként egy még a nevében is görögöt. Minden a pénzről szól; a pénzről és a hatalomról; de azzal nem számoltak, mert az ISTEN nem avatta be őket... Eközben ugyanez a globalista milliárdosmaffia betiltatta angol nyelvű, az Emberiség elleni Echelon-technológiák tanúinak és áldozatainak, valamint életünk védelmében a világ Echelon-tanúihoz és lakosaihoz intézett felhívásainkat, az összes elmetechnológiai leleplező filmjeinkkel. A támadás most is összehangoltan került kivitelezésre, egyszerre megsemmisítve az egymástól teljesen független és átjárhatatlan regisztrációinkat. Bűnünk volt, hogy keresztyének vagyunk, nem Sanoma Budapest Zrt.-s, szabó györgy-féle és CEMP-csoportos terroristák és tömeggyilkosok...

A görögországi bankárbűntettek, melyek a görög lázadásokhoz és összeomláshoz vezettek, a bafometimádó tömeggyilkos Hillary Clinton oldalán is leplezetlenül mutatkozik. Az újságírókat és az Echelon-tanúkat az egész bolygón üldöző Kounalakis amerikai nagykövet nem csak görög származású. Kalifornia állam egyik leghatalmasabb ingatlanfejlesztési cégének, az AKT Development Corporation mammutnak a multimilliárdos elnöke. Mivel Görögországban is bankárbűnözői hazaárulónak számít, így amerikai demokrata pártiként aktivistája az amerikai-görög közösségnek, férje pedig az Obamát egyenesen Washingtonban kiszolgáló Washington Monthly nevű politikai lap tiszteletbeli elnöke.

A tömeggyilkosság nem jár egyedül. Kounalakis görög ingatlanbűnöző washingtoni-kaliforniai maffiavezér a magyarországi kilakoltatások és nyugati befektetői bűnözés minden magyar idők egyik legfőbb és legnépszerűtlenebb terroristájával, az újságíró-üldözések és repülőrobbantások, az Echelon-tanúk és -áldozatok üldözése, valamint a sztálini-gyurcsányi-orbáni pszichiátriai bűnözés és elektrosokk terápiák meghatározó titkosszolgálati bűnözőjével, Szilvásy György lakosság elleni sortüzes gyurcsányi titokminiszterrel.

Válságcsinálók közös boldogsága. Az ingatlanmaffia egyik legfőbb magyar védnöke, Sólyom László az ingatlanmaffia kaliforniai és Obama által személyesen megkoronázott királyával, az amerikai jelzálog-összeomlások egyik meghatározó bűntársával és szervezőjével, valamint eltussolójával, a gyurcsányistán multimilliárdos görög származású válságcsináló Eleni Kounalakis-szal.

Obama személyesen küldte a multimilliárdos ingatlanbűnözés egyik legfőbb amerikai multimilliárdosát, Eleni Kounalakis-t magyarországra. Ez a bankári, milliárdosi, gyermekkereskedő, pedofilszervező háttérhatalmi bafometista bűnözői terrorista kör nagyon zárt a világ előtt, de azért vagyunk, hogy napról napra egyre több mindent leplezzünk le, ellenségeink pedig nekünk rontva pillanatok alatt lemezteleníttessenek. Kounalakis, a globálisan ingatlanterroista, és a pedofil gyermek-. és szervkereskedelmet kezdetektől pártoló obamista nagykövet Orbán Viktor társaságában. Bár hirtelen nagyon összegyógyultak, konvencionálisan közvetlen nemi aktusra még nem került sor. Ha erről értesülünk, ígérjük, ezt is megosztjuk a lakossággal.

Obama és a CIA közös terrorizmusa Magyarországgal - Gyorsjelentés (A világméretű ingatlanbűnözés multimilliárdos görög bankári terrorista amerikai nagykövettel: Eleni Kounalakis-szal)

Tényfeltáró: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetsége
Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 12.
Telefon: +36 1 475 4400
nagykövet: Eleni Tsakopoulos Kounalakis

Rövid, (grammatikai javításért nem újraolvasott) gyorsjelentés


Az amerikai szerveren működő VIMEO pár percen belül mindkét olyan regisztrációnkat törölte, az összes filmmel együtt megsemmisítve, amelyek Echelon-tanúkkal és Echelon-áldozatokkal, valamint róluk és a technológiáról készültek. Ezzel szemben már Föld méretű botrány van, levelek tömegeit kapták erről angolul, mégsem válaszolnak egy árva kukkot sem. Nem tőlük azt szivárogtatták hozzánk, az USA részvételével való nemzetközi médiamaffia-hálózat van az ügyben, így gyakorlatilag az USA kormánya fenyegeti a VIMEO-t, ha nem törli az Emberiséget védelmező filmeket. A CIA és az NSA (mely egy), valamint az USA kormánya és Barack Obama - mondják - teljes mellszélességgel támogatja ezen ezermilliárdos médiamaffiát, és vállalja a teljes nyilvános eladósodást is.

A 2009 szeptember 14-i, a romagyilkosságok és általunk bejelentett repülőmerényletek és más bűntettek miatti házkutatástól kezdve az összes filmet megsemmisítették. Valakinek elég volt az USÁ-ban odaszólni, és máris megsemmisítettek minden Echelon-tanúkról és áldozatokról szóló filmet. Az USA pont azt csinálja, ami miatt hozzájuk fordultunk a magyar állami nyílt újságíró-üldözése ellenében. Azt tapasztaljuk, hogy az USÁ-ban esztendők óta folyamatosan törölnek minden magyar nyelvű keresztyén emberjogvédő anyagot, amelyek a romagyilkosságok állami hátterét, az eltussolt nemzetközi terrorcselekményeket vagy az Echelon-technológiákat politikai üldözött és agyonhallgatott tanúkkal leleplezik. Eközben elnökről elnökre adják a kilincset egymásnak, hogy a keresztyénséget és az Echelon-tanúkat gyalázó kuruc.info, mely minden magyar idők legmocskosabb stílusú, leplezetlen náci portálja, elnökről elnökre az amerikai szenátusban és világméretű sajtónyilvánosság előtt védjék meg, mondván: az USA szabad ország, nekik kell az Echelon-tanúkat üldöző, antikrisztusi és ISTEN-káromló, nyíltan hitlerista portál, amely minden állami pszichiátriai bűnözést és az összes átmentett és mai napig ugyanúgy foglalkoztatott elkövetőt is védelmezi egészen a szocialista-szovjet érától Adolf Hitlerig visszamenőleg, nyíltan hatalmas hurrákat és röhögéseket rendezve az összes megkínzott, megcsonkított és halomra öldösött áldozaton.
 
Úgy gondoljuk, mivel angol nyelvű életvédelmi segítségkérésünket, mellyel a világhoz fordultunk, ismét az USA semmisítette meg, így angolul a világhoz fordulunk, elárasztva a Földet az Obama-kormány és a CIA magyarországi és a világ minden népe elleni újságíró-üldözések és globális terrorcselekmények, valamint Echelon-háború tényeivel, mint minimum egész Európa és minden idők legfőbb Echelon-tanúi. Megnevezve mindazon politikusokat, médiahálózatokat és azok konkrét legfőbb vezetőit és beosztott elkövetői, akik részt vettek az Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettek védelmében, a bizonyíték-megsemmisítésekben, a terrorcselekmények eltussolásában és a leleplezett tömeggyilkosságokban, irdatlan botrányok és üldözésünk közepette, esztendőkön keresztüli szakadatlan összhangban és szándékegységben.

Az alábbi nevek azokból valók, akik az Emberiség elleni elévülhetetlen bűntettekben abszolút és hiánytalan, adekvát gyűlöletet és üldözést tanúsítottak:
Magyarország:
Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Orbán Viktor (miniszterelnökök), Draskovics Tibor (igazságügyi és rendészeti miniszter), Szilvásy György és Juhász Gábor (titokminiszterek), Laborcz Sándor és Balajti László (a magyar nemzetbiztonsági hivatal főigazgatói), Szekeres Imre (honvédelmi miniszter), Kovácsics Ferenc (a katonai biztonsági hivatal főigazgatója és polipként terjeszkedő titkosszolgálati családja), Madarász Károly (a katonai felderítő hivatal főigazgatója), Pintér Sándor (új belügyminiszter és titokminiszter, a '90-es évek magyarországi orosz-izraeli robbantásos merényleteinek és az orosz maffiának akkori legfőbb nyilvános helytartója és keresztapája, jelenleg és akkoriban is Orbán Viktor most fellépett új miniszterelnök közvetlen beosztottja, bizalmasa és az izraeli, amerikai és orosz egységszándékú és szervezésű bűncselekmények és Emberiség elleni bűntettek személyi végrehajtója), Kovács Tamás (legfőbb ügyész, volt katonai főügyész), Kovács Árpád (katonai főügyész, az összes bűntettek mellett a 2006-os amerikai és izraeli szervezésű lakosság elleni sortüzek és csonkítások, valamint törvénytelen és tömeges bezárások legfőbb ügyészi eltussolója) és mások.

USA:
A CIA, az NSA és az amerikai titkosszolgálatok, továbbá George W. Bush és Barack Obama elnök. Az üldözésekben kiemelendő Michael Hayden és főként az őt követő, Barack Obamát kiszolgáló és felbujtó Leon Panetta CIA-igazgatók, akik nevéhez számos magyarországi katonai merénylet, baleset és rituális gyilkosság, valamint a globális pedofil és gyermekek elleni kéjgyilkos, fehér galléros nemzetközi gyermekkereskedelem fűződik. Leon Panetta a nyilvánosan pozícionáltak közül a legfőbb, aki a nemzetközi, általunk megbuktatott és a polgári lakosság ellen végrehajtott repülőgép-merényletekben, a magyarországi romák elleni állami sorozatgyilkosságban és újságíró-üldözésekben, az ezekről szóló bizonyíték-megsemmisítésekben (dokumentumok, hangfelvételek és filmes tanúbeszámolók stb.) és eltussolásában a leginkább meghatározó és végrehajtó volt. Panetta kapcsán egyöntetű a tanúságtétel, hogy nem tudtak olyan magyarországi és nemzetközi lakosság elleni bűntettet és terrorcselekményt letenni, amit ne támogatott volna vakbuzgó elszántsággal. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények mellett mindent megteszünk azért, hogy ne csak Magyarországon legyen nem kívánatos és kiutasításra kerülő a CIA, az NSA, és pl. a magyarországi romagyilkosságokat nyíltan eltussolt és bizonyíték-megsemmisítő FBI teljes állománya, de az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségi szinten se lehessen jelen sem Magyarországon, sem a világ többi pontján, és a már bizonyított Echelon-tanúkat kivéve egyetlen amerikai állampolgár se léphessen a Magyar Köztársaság területére, kizárólag vízummal és teljes körű nemzetbiztonsági ellenőrzést követően, amelynek költségeit természetesen a beutazóknak kell állniuk. Akik az Emberiség ellen viselnek háborút, és ezt annyira elszántan teszik, hogy még az ezt leplező látszattal is annyira törődnek, mint bármelyik képzetlen és agresszív kocsmai pszichopata bűnöző, totálisan életképtelenek és közveszélyesek arra, hogy bárminemű diplomáciai képviseletet bárhol a Földön betölthessenek, kriminalisztikai, népbiztonsági és nemzetbiztonsági szempontból pedig állásaik és puszta létük tarthatatlan a világ bármely pontján, az amerikai egyesült államokat kivéve. Az ellenséges és felforgató kémeket és ügynököket csak olyan államokban fogadják, ahol az állam vezetői maguk is idegen kémek és büntetőjogi szempontból hazaárulók. Egy ország legfőbb feladata az állampolgárok védelme és szolgálata. Az Egyesült Államokból nem létezett olyan grandiózus és csekély bűntett, amelyben az USA kormánya, Barack Obama, a CIA és vezetése, az NSA és vezetése ne teljes mellszélességgel tett volna bűnrészességéről tanúbizonyságot. Azt láthattuk, hogy bármilyen amerikai követségről volt szó (legyen az diplomáciai vagy hivatalosan is titkosszolgálati), ott mindig, mindenki azonnal tudta, hogy feladata az összes felmerült üldözés, bizonyíték-megsemmisítés, gyilkosság, sorozatgyilkosság, lakosság elleni terrorcselekmény és lakosság elleni titkosszolgálati és haditechnikai eszközök teljes körű eltussolása, és kivétel nélkül minden ügyben és esetben minden bűntett akadálytalan és korlátlan biztosítása.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A Legfőbb Tanú

és Molnár F. Árpáddal, aki minimum egész Európa legfőbb Echelon-tanúja,
politikai üldözött keresztyén és ingyenes emberjogvédő, a Magyar Sors Online (MSO) főmunkatársa, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) alapító tagja, az Amnesty International (AI) tagja, újságíró és filmrendező

(Írta: Molnár F. Árpád: 2010.05.22.)


A kétfejű sárkány (vagy a Sárkány két fejéből, ahogy tetszik) Leon Panetta CIA-igazgató és az iszonyatos világtörténelmi babiloni bűntettekben folyamatos ikerszörnye: Barack Obama. A magyarországi százmilliárdosok médiumai 100%-ban elhallgatták mindkét CIA-főigazgatót: a Bush-éra magyarországi tömeggyilkosát, Michael Hayden-t és Obama ugyanilyen terrorista és Emberiség-ellenes bűnöző Leon Panettáját. Kizárólag a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA leplezte le őket! Kizárólag!

Kapcsolódó friss gyorscikk:
ISTEN-káromlásért Pakisztán elérhetetlenné tette a CIA-s youtube népirtó portált (KLIKK!)


A CIA, az NSA (mellyel réges-régen kvázi napi kapcsolatban vagyunk), az FBI, Barack Obama és az USA Nagykövetsége és és két nagykövete kivétel nélkül minden magyarországi keresztyén- és újságíró-üldözés, nemzetközi, lakosság elleni repülőrobbantás, apartheid roma sorozatgyilkosság, volt sztálini és mai pszichiátriai politikai bűntett és átmentett, gyakorló bűnöző mellett kiálltak, és mindenféle emberjogi, jogi és politikai jogot és védelmet megtagadtak. Az USA terrorista bűnbandájára a HÍRHÁTTÉR nem Áldást, hanem világbotrányt, bukást és örök átkot Tett.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

 

1 komment

Címkék: görögország orbán viktor sólyom lászló szilvásy györgy hillary clinton bankármaffia háttérhatalom bankcsőd sanoma budapest zrt eleni tsakopoulos kounalakis amerikai nagykövetség ingatlanmaffia central intelligence agency usa nagykövetség ingatlanbűnözés vimeo.com leon paletta cia főigazgató cia igazgató kurimay tamás

ISTEN-káromlásért Pakisztán elérhetetlenné tette a CIA-s youtube népirtó portált

2010.05.24. 07:00 Molnár F. Árpád

Tartalom helyett: A CIA világszerte folyamatosan elkövetett felforgató és mind a keresztyének, mind a muszlimok ellen irányuló ISTEN-gyalázó bafometista tevékenysége miatti fórumos felszólalást és e cikk megírását (utóbbi publikálását megelőzően) követően, alig később és egyetlen óra leforgása alatt megsemmisítette a CIA operatív irányítása alatt álló VIMEO megosztó mindkét, egymástól teljesen független és tulajdonképpen egymáshoz képest láthatatlan regisztrációnkat és valamennyi filmünket. Ami egy éven át minden betiltás nélkül zavartalanul működött, hirtelen szőnyegbombázással 100%-ban megsemmisítendő lett! Külön kiemelendő, hogy angolul ott kértük (és folyamatosan(!)) életünk védelmét, az amerikai Echelon-tanúkhoz és a Föld lakosaihoz fordulva. Ez önmagában is elegendő ok, hogy az Obama-kormány teljes megsemmisítéssel válaszolt. A következő Föld méretű diplomáciai botrányhoz már hozzákezdtünk...

ISTEN-káromlásért Pakisztán elérhetetlenné
tette a CIA-s youtube népirtó portált

Írta: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

 


Barack Obama és az USA Nagykövetsége kivétel nélkül minden magyarországi újságíró-üldözés, nemzetközi, lakosság elleni repülőrobbantás, apartheid roma sorozatgyilkosság, volt sztálini és mai pszichiátriai politikai bűntett és átmentett, gyakorló bűnöző mellett kiálltak, és mindenféle emberjogi, jogi és politikai jogot és védelmet megtagadtak. Az USA terrorista bűnbandájára a HÍRHÁTTÉR nem Áldást, hanem világbotrányt, bukást és örök átkot Tett.

A messze főleg CIA-s operatív irányítású Youtube-hozzáférést egészében betiltotta a lakosság számára Pakisztán. Indokuk az volt, hogy a féreg CIA-s terrorista gyűlöletportálon - mely főleg az USA titkosszolgálatainak rosszindulatú célzatú, a világ összes országa elleni felforgató, gyűlöletkeltő és népirtó célokból működtetett - versengés folyt az ISTEN káromlása terén.

A kuruc in fos minőségű - tehát bushista és obamista - terrorista és antikrisztusi CIA-portállal nekünk is számos alkalommal meggyűlt a bajunk: békés, a civil lakosság tömeges lemészárlását a világ egyetlen népe esetében sem helyeslő filmjeinket visszatérően betiltották, amikből rendre világméretű diplomáciai botrányok lettek (és lesznek), mely botrányokat a féreg CIA-s bushista és obamista globális terrorhálózat 100%-ban el is hallgatott, az amerikai nagykövetség pedig látványosan bujkált. Amikor már muszáj volt minket értesíteni - az USA Nagykövetsége nyilvános szabályainak megfelelően -, a HÍRHÁTTÉR munkatársaiból valókat keresték, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA főszerkesztőjével, a Molnár F. Árpáddal szemben viszont folytatólagosan minden vállalt és betartott szabályt felrúgva mintegy élőhalottnak vagy holt tetemnek tettették magukat. Az USA Nagykövetsége - melyet a magyarok és a CIA, valamint az FBI által szervezett és eltussolt repülőgépek elleni merényletek, a romák elleni sorozatgyilkosság, a magyarországi világcsúcsokat is döntő újságíróüldözések és politikai, valamint emberjogi életvédelem érdekében megkerestünk, kivétel nélkül mindenkor Bush és Obama Sátánvörös falaiba ütközve - mindezekkel is egyértelműsítették, hogy a globális terrorcselekmények és minden nép ellen irányuló, valóban kuruc in fos-szintű népirtások és civilek elleni merényletek irdatlan tömegei mögött nem csak rendszeresen ott állnak, de kivétel nélkül minden létező esetben teljes körű bűnszervezeti terrorista védelmet és menedéket biztosítanak az elkövető terroristák számára: az Emberiséggel szemben.

George W. Bush, Hitler pénztárosának unokája a Bibliában Megprófétált kétszarvú fenevad szolgálatában.

 

Az amerikai kormányzat ugyanakkor visszatérően szólalt fel, mit sem titkolva - és máris megérkeztünk a pakisztáni hasonlóságokhoz - minden magyar idők legistenkáromlóbb és legmocskosabb szájú, a világ összes Echelon-tanúját rekordszinten gyalázó, a magyar történelem összes állami elektrosokk terápiáját, pszichiátriai és elmegyógyintézeti kényszerbezárásait, kínzásait és népgyilkosságait nyíltan és világcsúcsokat döntő tömegével hahotázva és kéjhurrázva éljenző fasiszta-náci és szexista tartalmakat ömlesztő kuruc.info kapcsán: a magyargyilkos és minden néppel ellenséges állami bűnöző náci terrorista portált maguk az USA elnökei vették védelmükbe (mint tudjuk: a Háttérhatalom kezdettől mélyen hitleri és náci elkötelezettségű volt, George W. Bush maga is Adolf Hitler legfőbb pénztárosának unokája, ez volt meghatározó, hogy az USA elnöke lett), mondván: az Amerikai Egyesült Államok demokráciájának minőségét mintázza, hogy a kuruc.info működhessen az Egyesült Államokban; értelmezem: a CIA ISTEN-káromló, az Echelon-tanúkat gyűlölő és üldöző bafometista, sátáni és antikrisztusi, júdásfaji akaratából.

Mint azt a titkosszolgálatokat létrehozó és irányító forrásból közölték pár napja: Barack Obama egyébként is a Háttérhatalom zsebében van, és - tették hozzá utóbb - bármit végrehajt.

(Írta: Molnár F. Árpád: 2010.05.21.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

 

Szólj hozzá!

Címkék: youtube iszlám kuruc.info pakisztán keresztény muszlimok háttérhatalom vimeo illuminátusok amerikai nagykövet april h foley mohamed próféta eleni tsakopoulos kounalakis amerikai nagykövetség central intelligence agency michael hayden leon panetta federal bureau of investigation vadállat pecsétje arab államok

Postabontás után - A Hírháttér ma felbontott leveleiből

2010.05.23. 20:00 Molnár F. Árpád

Tartalom: Természetesen úgy, hogy a levélírókat semmiképpen ne lehessen azonosítani, nevük és közelítő adataik kitakarásával most először közlünk a Hírháttér Multimédiának eljuttatott gratuláló és segítségkérő levelekből. Most kettővel találkozhatnak, amelyek felbontására ma (május 11-én) került sor. A második levélhez mellékeltük a Hírháttér főszerkesztője, Molnár F. Árpád válaszát is.

 

1. levél:

H. írta nekünk:

Tisztelt Molnár F. Árpád Úr, és a Hírháttér többi szerkesztője, munkatársa, tagja!

Nagyjából fél éve követem napi rendszerességgel a honlapjukat, illetve az azon található, talán világtörténelmi jelentőségű és kvalitású videó, audió anyagokat, valamint az írott dokumentumaikat. (...) ... az önök által prezentált, a háttérhatalom évtizedekig visszamenőleg érvényes munkálatairól szóló anyagaik sorozata azonban rendkívül nagy hasonlóságot mutatnak az általam elsajátított világképpel, valamint a már évek óta bennem élő gyanúval a világ (és elsősorban a magyarországi) megkreált forgatókönyvét illetően. Már tinédzserkorom óta éreztem, hogy az engem körülvevő környezet, az egymást, már-már filmbe illően nyomon követhető módon felváltó kormányok, valamint az a szinte megállíthatatlan társadalmi és gazdasági (a politikai az én szememben említést sem érdemel) romlás és pusztulás egyáltalán nem a véletlen műve, hanem egy alaposan kidolgozott, az emberiség szeme elől elrejtett terv tüneteggyüttesei. (...) A Hírháttér Multimédia által demonstrált videó és hanganyagok azonban méginkább megerősítettek meggyőződésemben és ezért most szeretném megköszönni önnek, valamint szerkesztő társainak, hogy az internet segítségével elérhetővé teszik az egész világ számára az igazságot. (...) A honlapjukon található videókban rendkívül jól rámutatnak arra, milyen tragikus szinten manipulálják, irányítják, butítják és ami a legszomorúbb, uszítják a háttérben megbúvó hatalmak közvetve, az általuk irányított színészek (politikusok, média, stb.) pedig közvetlenül a magyar nép döntő többségét. Bár lehetne valamit tenni ez ellen, de sajnos ma még az emberiség (kiváltképp a magyar nép) nem érett meg erre....vagy talán mégis? Reméljük. Befejezésül szeretném mégegyszer megköszönni eddigi és ezutáni lelkiismeretes munkájukat, amellyel talán nem csak Magyarország, de az egész világ jövőjét mentik meg talán majd egy szép napon. További sikeres munkát kívánok!

 

2. levél:

Üdvözlöm, ... vagyok, ... éves, minden hátrányosságot jól ismerő ... gyerekes anyuka, aki most Kiskunmajsán él (...).

(...) ...az ország hajléktalanellátásában voltunk pár évig, és miután kifosztottak eme szociális intézmények teljesen, sok hasonló sorstársunkkal együtt, mint otthontalan családosok, albérletekben élve egész életükben (akik hivatalosan semmilyen hajléktalanokhoz nem sorolhatók!!!), tavaly utánajártunk néhány hajléktalanüggyel kapcsolatos kérdésnek. (...) ...csak a hajléktalan családokat gyilkolók neveit említem meg, talán lehetne a cím:

MAGYAR HAJLÉKTALAN CSALÁDOK GYILKOS RENDSZERE

(...) Túl vagyunk a keserű bosszú, és egyéb negatív önromboló lelkületen, immár letisztulva, higgadtan felfogtuk, hogy az Önök által említett hatalmi globális rendszer ellen túl sokat tenni nem tudunk, de mentalitásunkhoz híven sosem vallottuk:

BÚJJUNK EL, ÉS AKKOR NEM LEHET SEMMI BAJ!

(...) Hozzászólásom lenne a magyar (ha még ki merjük ejteni ezt a szót!) társadalom túlnyomó részéről, vagyis a láthatatlan kisebbségről, akik meggyőződésem szerint az ősmagyarok tudásával és adottságaival megáldottak, csak még alusznak szegények, vagy az Önök által leírtak szerint: echelon agymosás alatt vannak.

Igen erős altatószer, az tuti. Sokszor olyan érzésem van, süketnémák élnek itt, aki beszívtak, elnézést a vulgáris beszédért, de ez az igazság.

(...) ... nem sikerült sehol kimosni az agyamat, hála az Égnek.

Örülök, hogy a magasabb dimenzióbeli életről nemrég tudomást szereztem a neten (...), másképp nem tudom, mi lenne velem. Mert ugyan hasznosak az Önök által közzétett igaz információk,de ezeket meg is kell enni!!! Csecsemő, vagy inkább újszülött korban lévő magyarság, aki óránként eszik (romlott, nyugtatózott tejet), és alszik folyton, finoman fogalmazva, meg kell ennie a nyers húst, amit a HÍRHÁTTÉR közvetít, ismét mondom: hála az Égnek!

Meg tudja-e a NÉP enni, és emészteni mindezt?????

Mint eddig mélyen alvó mondom mindezt, és szeretném tisztázni a MOTIVÁCIÓMAT, amely szerencsére már nem sértődött önérzetemből fakad, hanem a TUDATOSSÁGBÓL, ami köt az eltiport magyarságomból, emberségemből, anyaságomból, és hitem szerint a világmindenséget jobbá tehető Krisztusi tudatomból! Nagyon fontos, hogy az ÉLETMENTŐ NEGATÍV INFORMÁCIÓK mellé valahogyan juttassuk el a MARADÉKHOZ, VAGY ÉBREDEZŐKHÖZ az ÉLETMENTŐ POZITÍV INFORMÁCIÓKAT. Mint Probiotikum, vagy emésztést segítő szert. Egyensúly a lényeg AZ ÉLETBEN. (...)

(...) a tiszta krisztustudat, és a magasabbrendű civilizációról való ismeret. Szintén eltitkolt információk, amik a magyarság valóságos, kiváltságos szerepét leplezi le, és ad tájékoztatást e nép egyedi, igazi rendeltetéséről, melyhez minden adottságot magadott a Teremtő, csak a HÍRHÁTTÉR által bemutatott, gyilkos rendszer nem engedi, hogy visszataláljon (...), ahol még volt Istene, hite, egysége, öntudata (...).

A teljességhez, a HÍRHÁTTÉR tájékoztatása, ami nélkülözhetetlen, mellett szükség lenne a tömény terrorból való kivezető utat is megmutatni (...). A gyakorlati része az érdekes, mert a HÍRHÁTTÉRHEZ hasonló formában, radikálisan szókimondó formában, és nem light-os honlapok által (és ez nem kritika!) kellene kivitelezni az információk terjesztését, amely természetesen ugyanolyan botrányforrás lenne, mint a HÍRHÁTTÉR. Talán lehetne HÍRHÁTTÉR PLUSZ, vagy nem tudom, mindez csak elmélet, még senkivel sem beszéltem erről. (...)

... (ki fogja elismerni, hogy a mélyszegénységben (...) élők hordozzák a tudás magját, sokszor teljes lecsúszott körülmények között és állapotban) (...).

KIKNEK AZ ÉRDEKEIT FOGJA MINDEZ SÉRTENI???
KIK FOGNAK VÉRES HARCOT VÍVNI AZ IGAZSÁG ELLEN???
NEM NEHÉZ KITALÁLNI!!!

(...) ... a társadalom hajléktalan családjait érintő embertelen jogtalanságokat leleplező információinkat és dokumentumokat, amelyek átláthatóvá teszik a HAJLÉKTALAN CSALÁDOK uniós országbeli, használhatatlan jogrendszerben élését, CSALÁDOKAT minden képzeletet felülmúlón porig alázó, a még meglévő testi, lelki, szellemi értékeiket kiirtó ÁTMENETI CSALÁDOTTHONOKBAN, MAGÁNTULAJDONÚ ALBÉRLETEKBEN történő tudatos, jogi rendszerünk védelmét élvező, teljes körű kifosztásáról, szétrombolásáról, amikről a média hallgat!

KÉRJÜK JELENTKEZZENEK,MERT ANYAGILAG NULLÁN VAGYUNK A BÉRLETI (VÉRLETI!) DÍJ MIATT, ÉS NEM TUDJUK FELHÍVNI ÖNÖKET, HOGY A RÉSZLETEKET MEGBESZÉLJÜK.

A NÉPÜNK ÉRDEKÉBEN TETT ÁLDOZATOS MUNKÁJUKAT IS MEGKÖSZÖNVE, VÁROM VÁLASZUKAT:  

 
 ... ÉS ...
 06... VAGY EZEN AZ E-MAIL CÍMEN.

 

Molnár F. Árpád válaszlevele:

Tisztelt ... és ...,


köszönet a megkeresésükért és felvilágosult gondolataikért!

A hajléktalansággal sokat foglalkoztunk és foglalkozunk: célunk annak teljes felszámolása, minthogy az Alkotmány 100%-ban tiltja bárki kilakoltatását, nemhogy családokét! Továbbá: a kilakoltatások és a hajléktalangyártás a Btk. szerinti, a Népirtás és más bűntettek kategóriájába tartozó bűncselekmény, melyek közül az előbbiért életfogytig tartó fegyházbüntetés adható.

Van tehát jogi háttere a kilakoltató bűnöző politikusok végleges elszámoltatásának, csak ehhez el kell venni a bűnszervezeti rezsim embereitől a bűnözői irányítást, és a Rezsim újaiként érvényesíteni kell a hatályos törvényeket, melyeket a Btk. szerinti Alkotmányos rend elleni bűntettek életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntetendő bűncselekmények sorozatos és folytatólagos elkövetéseivel semmibe vettek és eltiportak.

Mivel emberjogvédők és keresztyének vagyunk, így magunk is állami üldözés alatt állunk, pénztelenül. Telefonálni nem igen tudunk, de ha Kiskunmajsa felé megyünk, telefonálni szeretnénk személyes találkozó végett.

ISTEN Áldásával a Jézus Krisztusban, eredményes Küldetést kívánva
Molnár F. Árpád, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, filmrendező, Echelon-tanú

(Készült: 2010 május 12.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország lakásmaffia kereszténység emberi jogok hajléktalanság kiskunmajsa molnár f árpád életfogytiglan médiamaffia kilakoltatás bankárbűnözés háttérhatalom világkormány büntető törvénykönyv gyermekfalu hírháttér multimédia családjogok sajtókultúra krisztustudat átmeneti családotthon