HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


Háborúban Putyinnal és a KGB-vel - Molnár F. Árpád publikus KGB-botrányai Kecskeméten és...

2009.09.11. 11:12 Molnár F. Árpád

Előszó helyett: 9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az…

Szólj hozzá!

Címkék: maffia csehország oroszország kgb cigány orbán viktor putyin keresztény moszkva nbh sátán titkosszolgálat nemi erőszak fszb echelon nemzetbiztonsági törvény laborc sándor budaházy györgy közösülés latimer

ALAPMŰ!: Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón

2009.06.30. 11:01 Molnár F. Árpád

A cikket a Hírháttér Rádió feldolgozásában, zenei kísérettel meghallgathatja, ha ide kattint, és letöltheti MP3-ban, ha (sok gépen az egér jobb gombjával) ide klikkel! (A cikk készült: 2009 június 20. A Hírháttér Rádió zenés feldolgozása: 2009 június 24. Írta és…

Szólj hozzá!

Címkék: csurka istván kereszténység morvai krisztina vona gábor miép fizika nemi erőszak megerőszakolás komolyzene klasszikus zene nagy babilon háttérhatalom emberkísérletek büntető törvénykönyv jobbik magyarországért mozgalom emberprogramozás fenevad bélyege fotonbiológia zsidó nők nemzeti tanácsa kasztrendszer

Galgagyörki romaháború - Egy állam, ahol csak a bűnözőknek vannak jogaik; egy állam, ahol az igazságszolgáltatás a mi feladatunk

2008.06.24. 15:03 Molnár F. Árpád

A galgagyörki bűnüggyel többen megkerestek. Az eset nagyon röviden - a média szerint - a következő: magyarok lakásába költöztek be cigányok, a tulajdonos fizeti utánuk a számlákat (most pl. 28 ezer Ft vízdíjat, plusz villanyszámlát stb.), kilakoltatni nem lehet őket, a…

1 komment

Címkék: mszp történelem gergényi diszkrimináció alkotmány rebisz nemi erőszak magyar gárda állami bűnözés rendőrbűnözés cigánykérdés galgagyörk jobbik magyarországért mozgalom párt

HÍRHÁTTÉR TV: A Sátán antikrisztusai - Legújabb keresztyén filmünk minden ateistának is

2008.04.15. 00:18 Molnár F. Árpád

Legújabb keresztyén filmünk - messzemenően minden ateistának is - e világ vezetőiről és a Sátán világrendszerének globalista uralmáról a Jézus TV (JTV) és a Hírháttér TV (HTV) prezentálásában. A témakörök között említésre kerül az egyházaknak a politikai hatalommal…

1 komment

Címkék: homoszexualitás isten oroszország korrupció igehirdetés törvény erkölcs evangélium németh sándor cionizmus prédikáció kereszténység sátán zsidóság zsarolás nemi erőszak kongó mazsihisz vlagyimir putyin jézus krisztus molnár f árpád keresztyénség sortüzesek titokzatos nagy babiloni szajha hit gyülekezete állami gyilkosságok szemjon mogiljevics jézus rádió sion hangja rádió antikrisztusok tömeggyilkosok sátán zsinagógája politikai gyilkosságok feldmájer péter szeva bácsi hírháttér tv nagy sándor naleksz htv nagy zsóka zoltai jtv shr mose kacav egyházi vezetők babilonizáció

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: 'Ha a Kóka megbukna, akkor vele buknának ők is' - Riport Mali Zoltán SZDSZ-es polgármesterrel

2008.02.23. 16:45 Molnár F. Árpád

Tartalom:A felvételen: Beszélgetés Mali Zoltánnal és az Ormánságban végzett munkájáról. A 9. perctől az SZDSZ-ről és a Kóka Jánossal kapcsolatos botrányokról.Az adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3Ismertető:Mali Zoltán, Drávapiski SZDSZ-es polgármestere…

Szólj hozzá!

Címkék: statisztika interjú család maffia szdsz liberalizmus fodor gábor globalizáció cigányok erkölcs vizitdíj riport gusztos péter horváth ágnes emberi jogok egészségügyi reform fogyatékosok zsarolás becsület nemi erőszak megerőszakolás rehabilitáció ormánság vakság több biztosítós rendszer népszerűség molnár f árpád erkölcstelenség kórházi napidíj gyilkos ágnes választási csalás vakok cigánykérdés hírháttér rádió életveszélyes fenyegetés pártbűnözés közéleti bűnözés szegények drávapiski mali zoltán polgármester kóka jános pártelnök felmegyek a miniszterhez politikai maffia ormánság pitbullja ormánság messiása csökkent látók romakérdés vakok rádiója elvtelenség autólopás

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: A halál miniszterelnökei; Nemzeti lobogók; Veér András és klubja

2008.02.08. 03:08 Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ:A tartalomból:1. A halálfejes miniszterelnökök bűnbandái és a Biblia.2. Nemzeti jelképek vagy önkényuralmi jelképek?3. Veér András és tettestársai; a "jobboldal" menekül.(Zenei bejátszás:…

Szólj hozzá!

Címkék: afrika starwars amerika mszp fidesz maffia usa franciaország eu mátrix szdsz isten mdf románia olaszország izrael palesztina oroszország csőcselék zsarnokság európa szabadság kgb pszichiátria demokrácia korrupció mártírok cia gyurcsány ferenc fasizmus európai unió orbán viktor globalizáció pokol szem ariel sharon erkölcs biblia evangélium alkotmány boross péter medgyessy péter horn gyula ceausescu kereszténység tehén szilvásy györgy egyenlőség hazaszeretet újszövetség júdás gumilövedék diktátor nbh sátán sztálin sorozatgyilkos kuncze gábor ateizmus oscar díj szovjetunió haladás nácizmus zsidóság rebisz teizmus antall józsef testvériség népirtás kínaiak zeusz horogkereszt nemi erőszak kárhozat mózes btk bűnszervezet kálvin póthaj egyesült államok elmegyógyintézet sátánista vlagyimir putyin fszb ószövetség despotizmus mephisto mefisztó médiabűnözés george w bush hitlerizmus adolf hitler szervezett bűnözés betiltás jézus krisztus állami bűnözés megrontás politikai bűnözés erkölcstelenség rendőrbűnözés legfelsőbb bíróság elnöke 2006 október 23 fejbe lövés arabok parazita francia becsületrend médiamaffia genocídium alsóbbrendűség felsőbbrendűség kádár rendszer keresztyénség sortüzesek rákosi mátyás tömegmészárlás kapzsiság csonttörők söpredék egyházak popper péter szemkilövő törpepárt pápaság titokzatos nagy babiloni szajha parúzia bálványimádás üdvösség vallásszabadság bizonyítékeltüntetés fejlövés pál apostol jelenések könyve gyávaság paráznaság könnygázgránát bűnbánat életveszély antikrisztusok rudolf jános tömeggyilkosok titkosszolgálatok salamon berkowitz bábel tornya bűnöző alkatú pszichopaták patriotizmus nicolae szabad sajtó sábesz dekli júdásfaj önakasztás francia idegenlégió éhségsztrájk magyar újságírók országos szövetsége tom lantos nemzeti trikolór 7 évig volt titok mentálhigiéne elter zsanett bölcskei gusztáv református egyház bodor pál múosz elnök szabó istván rendező vér és becsület eretnekség veér andrás pszichiáter mentálhigiénia köztörvényes bűnözők halálfejesek társasága tamás evangéliuma krónikus hazudozás kancelláriaminiszter sátán követei állami elektrosokk terápia sóbálvány sodoma és gomora lót felesége veérzászló sátán világrendszere isten országa arany serleg tisztátalanság vérfröcskölés sarló kalapács evilág királyok judaizmus jézus eljövetele júdáspénz júdásbér isten bosszúja jean calvin bankárpárti bűzbanda ésaiás 33 kénkő gyehenna sötétség országa nemzeteszme dávid csillag önkényuralmi jelképe vaszilij mitrphin oszkár díj világpolgár háborúk öltöny nyakkendő nemzeti szocialista úrpápa úrgyurcsány pártrendőrség likvór agyvíz sapkabojt írástudók és farizeusok köpőcsésze lomnici zoltán lb elnök boba fett 2007 október 23 autóstop héra görög mitológia szövetség az európai magyarországért sátán felesége szem a láncban carrie underwood jesus take the wheel szergej prokofjev rómeó és júlia

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Egészségügy és tudatos állami népirtás: Tényekről, amelyekről mindenki hallgat

2008.02.05. 01:20 Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3 Újra feltöltve! Letöltés és sokszorosítás MP3 Újra feltöltve! A tartalomból: Az állampártok (valamint államhatalom) és a bűnöző globalista nagytőkés bűnszervezet ama gazdasági összefonódásáról, amely az egészségügy számára gyártó és…

2 komment

Címkék: afrika kína mszp fidesz maffia bűnözés börtön ukrajna szdsz isten mdf tesco japán pornográfia izrael szombathely 1956 demokrácia aids cia moszad zsidó gyurcsány ferenc kerékpár fasizmus orbán viktor pakisztán globalizáció egészségügy ördög erkölcs biblia evangélium kóka jános dávid ibolya kereskedelem kereszténység horváth ágnes újszövetség tolókocsi ávh multik nbh tervezés sátán közpénz sztálin holocaust kártérítés szovjetunió belgium nácizmus testvériség népirtás nemi erőszak árverseny tolószék kongó titkosügynök bűnszervezet akkumulátor sátánista vadkapitalizmus rabszolgaság egypártrendszer tömeggyilkosság államhatalom mountain bike médiabűnözés adolf hitler szervezett bűnözés hazaárulás jézus krisztus állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérbíróság gazságszolgáltatás dedó lomnici zoltán alkotmányos rend gyilkos ágnes alsóbbrendűség felsőbbrendűség kádár rendszer keresztyénség sortüzesek tömegmészárlás emberkereskedelem csonttörők néphatalom titokzatos nagy babiloni szajha hit gyülekezete simon peresz jelenések könyve kisebbségi erzsébet híd blokádja titkosszolgálatok globalizációs bűnözés sátán zsinagógája salamon berkowitz milliárdosbűnözés elitbűnözés globalista bűnözés szexkereskedelem népuralom zsidó világszövetség népfelkelés fegyházbüntetés sábesz dekli mossad lb elnök európa legmagasabb menórája sátán országa szemkilövés belga királyság vérbírák országgyűlés feloszlatása bankrendszer jános apostol eljárás spanyolfal pervez musharraf gyógyászati segédeszközök vizsgáló asztal emberiség elleni bűntett rokkantkocsi vérnyomásmérő ambu kézi lélegeztető mediker gyógyszergyárak kiváltságosok érinthetetlenek papírlepedőtartó tömeggyilkos ágnes egészségügyminiszter ávós felakasztás felgyújtás gengszterbanda magasságmérő akasztófa csecsemőhosszmérő holocausttúlélő szovjet hadsereg vörös hadsereg martin luther holocausttagadás próféciák próféták pathmos szigete látomások elragadtatás hangvilla infúziós álvány paraván magic johnson pártok támogatása forgószék globalizációs bandaháború műszerasztal röntgenfilmnéző életfogytig tartó szabadságvesztés sábesz dekni zsidó sapka nem életszerű alkotmányos rend fegyveres erőkkel történő megdöntése büntető törvénykönyv

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Egy kecskeméti cigánygyilkosságról

2007.12.14. 00:22 Molnár F. Árpád

2007-12-14. -HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ:Egy kecskeméti cigánygyilkosságról/Molnár F. Árpád/Tartalom: Kiss Norbert meggyilkolásáról, érintve az áligazságszolgáltatás totális megbízhatatlanságát, valamint beszélve a rasszizmusról és a helyes bűnüldöző stratégiák módszereiről.…

Szólj hozzá!

Címkék: anglia mszp fidesz alkohol isten románia agresszió németország gyurcsány ferenc fasizmus verekedés esélyegyenlőség magyarság nagy britannia keresztény lopás bencsik andrás gyilkosság evangélium keresztyén rasszizmus gergényi péter nacionalizmus újszövetség nbh megfigyelés tehetség emberi jogok részegség nácizmus zsidóság rebisz titkosszolgálat hm nemi erőszak btk magyar gárda vona fajelmélet állambűnözés médiabűnözés hitlerizmus molnár f árpád oknyomozás rendőrbűnözés d notice rszvsz kubicsek andrás belső elhárítás emberölés nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat médiamaffia börtönbüntetés hataloméhség kapzsiság für lajos titkos információgyűjtés fejlövés gyávaság cigánykérdés möm hírháttér rádió bírói bűnözés bankármaffia globalista bűnözés bankárbűnözés bűnözők hatalommánia fegyházbüntetés politikai üldözöttek jézus krisztus beszédei magyarbűnözés zsidóbűnözés cigánygyűlölet honvédelmi minisztérium cigányellenesség kiss norbert cigánygyilkosság romagyűlölet garázdaság halált okozó testi sértés sztojka jános karóval romaellenesség fortuna presszó kanalas mária kanalas mihály büdös magyar ittasság verőrendőr betőrés leszúrás disco verekedés kovács géza magyar önvédelmi mozgalom oroszbűnözés amerikai bűnözés mikrokamera turisták multinacionális bűnözés szuahéli kuklux klán tettenérés

süti beállítások módosítása