HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


Így épül fel egy láncban tömeggyilkos bűnszervezet - Olaszliszka sok százszorosa!

2009.11.19. 19:41 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, filmkészítő, Echelon-tanú) Igyekezvén egészen rövid lenni, leírom, hogy működik egy láncbűnözés, hogyan rajzolódik ki és egyben bukik meg nyilvánosan egy bűnszervezet, hogy…

1 komment

Címkék: fidesz feljelentés orbán viktor kecskemét merénylet nbh terrorizmus indonézia zsarolás megfélemlítés repülőgépek kiskunfélegyháza kecskeméti televízió kovács tamás legfőbb ügyész cigánygyilkosságok zombor gábor dávid károly rendőr főkapitány eckhardt balázs főszerkesztő kopasz zsolt

HÍRHÁTTÉR TV: Szókimondóan a kormány- és rendőrbűnözésről

2008.04.18. 04:55 Molnár F. Árpád

Közlemény az érintett Orbán Viktor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökök felé: Az állami, bűnszervezetben szervezett hamis vádakkal és az engem bűntettben elmarasztaló koncepciós per hazug megállapításaival ellentétben nem írtam alá titoktartási nyilatkozatot…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz maffia szdsz csőcselék gyurcsány ferenc orbán viktor rendőrterror alkotmány dobrev klára lendvai ildikó gergényi péter államtitok demszky gábor nbh kuncze gábor emberi jogok bene lászló zsarolás megfélemlítés btk bűnszervezet hamis vád szervezett bűnözés vérbíróság gazságszolgáltatás vérügyész lomnici zoltán koncepciós per sortüzesek csonttörők söpredék szemkilövők titkos információgyűjtés állami terrorizmus kőrösi imre pocsékolás lb elnök gyurcsányizmus rendőrségi törvény veérállatok vérügyvéd veérügyvéd apró klán életfogytigtig tartó szabadságvesztés titkos nyomozás népvagyon aki fogságba visz mást rendőrperek apróizmus

HÍRHÁTTÉR TV: A Sátán antikrisztusai - Legújabb keresztyén filmünk minden ateistának is

2008.04.15. 00:18 Molnár F. Árpád

Legújabb keresztyén filmünk - messzemenően minden ateistának is - e világ vezetőiről és a Sátán világrendszerének globalista uralmáról a Jézus TV (JTV) és a Hírháttér TV (HTV) prezentálásában. A témakörök között említésre kerül az egyházaknak a politikai hatalommal…

1 komment

Címkék: homoszexualitás isten oroszország korrupció igehirdetés törvény erkölcs evangélium németh sándor cionizmus prédikáció kereszténység sátán zsidóság zsarolás nemi erőszak kongó mazsihisz vlagyimir putyin jézus krisztus molnár f árpád keresztyénség sortüzesek titokzatos nagy babiloni szajha hit gyülekezete állami gyilkosságok szemjon mogiljevics jézus rádió sion hangja rádió antikrisztusok tömeggyilkosok sátán zsinagógája politikai gyilkosságok feldmájer péter szeva bácsi hírháttér tv nagy sándor naleksz htv nagy zsóka zoltai jtv shr mose kacav egyházi vezetők babilonizáció

Kérdések és válaszok a Hírháttér MSZP-s és SZDSZ-es szavazóinak áskálódásaira és Emberiségellenes gyötrelmeire válaszul

2008.04.12. 10:44 Molnár F. Árpád

Minthogy rendszeresen visszajut a fülembe, hogy a civilekkel és a fegyvertelen bel- és külföldiekkel, valamint a keresztyénekkel szemben halmozottan ellenséges MSZP-s és SZDSZ-es szavazók itt, nyíltan nem, de a hátam mögött rendszeresen uszítanak és gyűlölködnek, a hivatalos…

Szólj hozzá!

Címkék: sólyom lászló nbh kínzás zsarolás megfélemlítés állami bűnözés vérbíróság kényszervallatás vérügyészség koncepciós per sortüzesek államtitoksértés ügyészbűnözés titkosszolgálatok szociopaták pszichopaták alkotmányos rend megdöntése antiszociális viselkedés ügyészmaffia bántalmazás hivatalos eljárásban titoktartási szerződés fedett nyomozó gyurcsányi állami terrorizmus veérügyészség veérbíróság

A gyurcsányi-orbáni bandák fenyegetéseire és koncepciós pereire válaszul

2008.03.18. 14:33 Molnár F. Árpád

Alapvető különbség mutatkozik a hatalom rabszolgái és gerinctelen talpnyalói, valamint azok között, akik az igazságért, a demokráciáért, egy bűnözésmentesebb világ érdekében munkálkodnak. A tapasztalat az, hogy a gerinctelenek, a júdások és az antikrisztusok nem értik, nem…

1 komment

Címkék: mszp fidesz maffia fenyegetés szdsz mdf konspiráció izrael mártírok gyurcsány ferenc orbán viktor etika hazafiak hősök erkölcs cionizmus alkotmány medgyessy péter hányinger zsidóság zsarolás hamisítás titkosszolgálat bűntett btk bűnszervezet hamis vád szervezett bűnözés állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérper vérbíró vérbíróság vérügyész koncepciós per kapzsiság rosszindulat informátor titkos információgyűjtés államtitoksértés életveszélyes fenyegetés megvetés milliomosbűnözés fösvénység alkotmányos rend megdöntése titkosszolgálati bűnözés nbh bűnözés undor fegyházbüntetés közokirat hamisítás politikai üldözöttek sábesz dekli beépülés vérügyvéd veérügyvéd veérügyész magánokirat hamisítás titoktartási szerződés életfogytiglan terjedő szabadságvesztés veérbíró fedett nyomozó nemzetközi bűnözés okirathamisítás veérper

Tényfeltáró cikk a globalizáció polgári titkosszolgálatairól és az egyes népek szervezett bűnözéséről

2008.03.03. 15:10 Molnár F. Árpád

A profi bűnözés, amely a legfenyegetőbb egy társadalomra nézve - úgy tapasztaltam -, kifejezetten és toronymagasan fehér specifikus. Számos országot bejárván, ismereteimből, tapasztalataimból és (volt) kapcsolataim közlései miatt ejtenék most kevés szót, tételesen sorolva egyes…

1 komment

Címkék: afrika kína pedofilia maffia usa franciaország ausztria ukrajna egyiptom isten agresszió szexualitás konspiráció prostitúció németország izrael oroszország európa szaúd arábia kgb cia moszad ázsia fasizmus etika globalizáció lopás bevándorlók jordánia antiszemitizmus erkölcs önkritika biblia evangélium rasszizmus hálózatok nacionalizmus wtc újszövetség alvilág nbh sátán skinheadek diktatúra pánszláv nagytőke marokkó emberi jogok nácizmus zsidóság zsarolás diplomácia titkosszolgálat neonácik world trade center virtus kongó feketék bűnszervezet fszb szadizmus szado mazo despotizmus titkos szolgálat bűnpártolás szervezett bűnözés jézus krisztus állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés politikai gyilkosság médiamaffia gyermekgyilkosság alsóbbrendűség felsőbbrendűség kéjgyilkosság emberkereskedelem fehérgalléros bűnözés rosszindulat újfasiszták bírói bűnözés titkos ügynök marc dutroux öltönyös nyakkendős bűnözés mossad multimilliomosok leánykereskedelem örök élet konspiratív szabályok cseka profi bűnözés arab világ örvénylő moslék gruppenszex szexparti szexuális perverziók aberrációk viszonosság elve színes bőrűek osztrák titkosszolgálat tolvajlás ügynökhordák emigránsok politikai menekültek aldous huxley szép új világ george orwell 1984 pánarab parancsuralmi rendszer zaire disszidensek beépülés olajállam olajsejkek multimilliárdosok veérkutyák vérügyvéd veérügyvéd

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: 'Ha a Kóka megbukna, akkor vele buknának ők is' - Riport Mali Zoltán SZDSZ-es polgármesterrel

2008.02.23. 16:45 Molnár F. Árpád

Tartalom:A felvételen: Beszélgetés Mali Zoltánnal és az Ormánságban végzett munkájáról. A 9. perctől az SZDSZ-ről és a Kóka Jánossal kapcsolatos botrányokról.Az adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3Ismertető:Mali Zoltán, Drávapiski SZDSZ-es polgármestere…

Szólj hozzá!

Címkék: statisztika interjú család maffia szdsz liberalizmus fodor gábor globalizáció cigányok erkölcs vizitdíj riport gusztos péter horváth ágnes emberi jogok egészségügyi reform fogyatékosok zsarolás becsület nemi erőszak megerőszakolás rehabilitáció ormánság vakság több biztosítós rendszer népszerűség molnár f árpád erkölcstelenség kórházi napidíj gyilkos ágnes választási csalás vakok cigánykérdés hírháttér rádió életveszélyes fenyegetés pártbűnözés közéleti bűnözés szegények drávapiski mali zoltán polgármester kóka jános pártelnök felmegyek a miniszterhez politikai maffia ormánság pitbullja ormánság messiása csökkent látók romakérdés vakok rádiója elvtelenség autólopás

Gőbl György és Molnár F. Árpád feljelentései az SZDSZ választási csalása ügyében

2008.02.18. 12:05 Molnár F. Árpád

Magam is terveztem feljelentést a napokban kirobbant, a média és Kóka János pártelnök által eltussolni akart választási csalás miatt, amely irreverzibilis történelmi károkat okozott a Magyar Köztársaságnak. Mint emlékezetes, az SZDSZ-nek a lakosság körében is…

Szólj hozzá!

Címkék: maffia történelem fenyegetés szdsz sopron hír tv korrupció feljelentés fodor gábor kecskemét kóka jános alkotmány zsarolás hamisítás btk visszaélés hírháttér molnár f árpád d notice választási csalás legfőbb ügyészség eltussolás megvesztegetés bírói korrupció gőbl györgy pártelnökválasztás lelkiismeret 88 rendőri korrupció ügyészi korrupció soproni városi rendőrkapitányság szabad demokraták szövetsége magánokirat hamisítás vétsége közokirat hamisítás bűntette

süti beállítások módosítása