HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A szexualitás alapfogalmairól - Szexuális fantázia bal- és jobboldalon, tabuk nélkül

2007.08.31. 11:58 Molnár F. Árpád

 Én nem kedvelem - ha tényfeltárásról van szó - a tabutémákat. Most sem fogok ilyenekkel bővelkedni, csupán a konkrét személyek megnevezését fogom kategorikusan és radikálisan elkerülni. Azonban aki bővebb információkat szeretne - amennyiben maga is rendelkezik ilyenekkel -, szeretettel várom a jelentkezését, nem bűnügyi botrányok kirobbantása, hanem információcsere érdekében. Aki elolvassa ezt a futó glosszát, garantáltan örök emlékeket szerez.
 
 A homoszexualitás nem nagyobb betegség, mint amivel a heteroszexuális - különösképpen férfiak - rendelkeznek. Ha megtekintünk egy újfasiszta, amolyan igazi karlendítős nácit, és összevetjük egy homoszexuálissal [hadd írjam a továbbiakban az egyszerűség kedvéért homokosnak, mert meleg nem vagyok], azt találjuk, hogy már a szocializációt, a toleranciát, az általános emberszeretetet és a békés egymás mellett élést tekintve is égbe kiáltó a különbség. Ha pedig megtekintjük a tetoválásokat, akkor máris megérkeztünk a neonácik szexuális identitásához, amely - nem azért, mert én ateista koromban panaszkodhattam e téren - messze hajmeresztő és extrém. Egy neonáci nemi identitása ritkán hasonlíthat egy Szeteys Holdvilágos együttléthez, még ha az az együttlét naponta cserélődő partnereket jelent, akkor sem, hiszen egy hitlerista szexuális fantáziája olyan, mintha Hasfelmetsző Jack romantikázna a következő hullajelöltjéről elmélkedve. Alighanem a REBISZ színvonala az, amelyik pártszemétként 2006 október 23-án csoportosan vetkőztette meztelenre a járókelőket a rendőrségen, na nem azért, hogy nyomást gyakoroljanak, hanem mert szexuális téren is olyanok, amilyenek a legantiszociálisabb és valóban legperverzebb vadállatok. Az ilyen REBISZ-es szexuális pártsöpredék csak a Popper Péter-féle sortüzes, Veérgőzös pszichopaták számára ártatlan, akinek annyi köze van a pszichológiához politikai pártszolgálatosként, amennyi a REBISZ-es hordáknak, meg a hitleristáknak az önkritikához.
 
 Azt mondják a magukat jobboldalinak nevezők közül sokan, hogy a homoszexualitás betegség. Persze - vágom rá -, ahogyan Jézus is Azt Tanítja, hogy minden betegség, ami egy emberben fellelhető. Az emberre, mint fajra az jellemző, hogy ami tisztátalan, azzal kérkedik úgy, mintha a büszkesége lenne. De ha megvizsgáljuk - a neonácikat most félre tévén - a homokosüldözőket, a homokosok ellen tüntetőket, akkor tehetnénk megint egy gyorstour-t a lelkivilágukba, vajon kinek egészségesebb a szexualitása? Ha egy meleg lelkivilágát tekintjük - én is ismertem, ahogyan mind, jó néhányat -, és összevetjük az őket meghajigáló, vagy az utcákra óbégatva vonulók szexualitásával, megintcsak jelentős különbségekre bukkanhatunk. Már a szocializációnál komoly gondjaink lesznek, hiszen a homoszexuálisokról nemcsak mások, de ők maguk is azt hirdetik, hogy "puhány gyerekek" ők. Ez nem hátrány, hanem előny, ha a normális egymás mellett élést és a törvényes életet vesszük alapul, ahol a krisztusi liberalizmus (merthogy Krisztus soha nem követelt!), tolerancia és szeretet törvénye szerint jól elfér egymás mellett homokos, hetero, náci, de még cionista zsidó is, egészen addig, amíg - tehetsége miatt főleg - az utóbbi nem titokban szervezkedik azért, hogy embereket börtönbe, kórházakba, illetőleg temetőkbe juttasson - ahogyan a cionisták általában ezt cselekszik, mert nem cigányok és nácik ők, hogy amikor eliminálni akarnak, nyíltan és ököllel, vagy pajszerral a kezükben tegyék, ahogyan a gój népek cselekszik csaknem mind. A zsidók használják a saját öklük helyett az olyan szerencsétleneket, mint amilyen Lomnici Zoltán Úr, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor miniszterelnökök.
 
 Visszakanyarodva eredeti témánkhoz: tehát egy homoszexuális ösztönélete ugyan nagyon buja, de statisztikailag távolról sem olyan veszélyesen degenerált, mint amilyen azoknak az ösztönélete, akik agresszív kirohanásokat intéznek ellenük. Hogy honnan tudom? Úgy, hogy pszichológiával és pszichiátriával foglalkoztam, és nem vagyok sem pártember, hogy elfogulttá váljak, sem analfabéta. Megnézném én - ha ateista lennék - a heteroszexuálisok közül kimondottan a férfiak, nemhogy azok közül is a rátartibb, erőszakosabb jellemek ösztönéletét: azt hiszem, a belső fantáziaélmények terén volna moslék és ganéj, brutalitás és agresszivitás bőven, jóval több, mint amennyit általában egy nő, vagy egy átlag homoszexuális talán főként a hímtagok, a fenék, meg a sperma körül produkál.
 
 A nácikra is az a jellemző, hogy nincsenek tisztában saját erkölcseikkel. A nácizmus ennek a betegségnek, melyből aztán rengeteg egyéb betegség is származik, szélsőséges és eklatáns példája. Enyhébb szinten állnak azok, akik nem nácik, de ateista erkölcseiknél fogva magukat fajilag és egészségi szempontból a homoszexuálisok fölé képzelik, meg sem látva, hogy fellépésük már önmagában arra bizonyíték, hogy az ő ösztönviláguk feltehetően sokkal mocskosabb, mint azoké, akiket tűz alá vesznek vagy megvetnek.
 
 A homoszexualitás egy sajátosságáról is érdemes szót ejteni, melyet bevallom, hirtelen nem tudok megmagyarázni. Ez a homokosoknak abbéli hajlandósága, hogy a fiatalabb fiúkat és a gyerekeket jobban kedvelik, mint az érettebb férfiakat. A melegeknél az állandó szexuális túlfűtöttséget még csak-csak meg tudnám magyarázni, de a pedofíliához való gátlástalan vonzódásuknak vajon mi az oka? Vagy - máris magyarázom: - netán nem csak a pedofília indexük magasabb, hanem a gátlástalanságuk is, amellyel ebbéli ösztöneiknek sokkal szabadabb utat engednek, ezért jobban fejlesztik is, mint a nem homoszexuálisok.
 
 Ugyanis - még egy életen át tanult, mesterkélt prejudikáció: - nem igaz, hogy a faj (az emberi fajról beszélünk) szexualitása úgy van beállítva, hogy 18 éves korig eszébe sem jut a jobboldali magyarnak, 18 éves korától pedig hirtelen rágerjed az ellenkező nemű személyre. Az, hogy ezt így hirdetik - különösképpen a nácik, akik meg aztán (egyszerű pszichológia ez) olyan pedofilok belül, mint amilyen militáns és romboló egy B52-es nehézbombázó -, annak az az oka, hogy egy ember egész életén át azt tanulja ebben a kultúrában, hogy 18 év alatt csak gondolni is ilyesmire súlyos betegség. Ugyanakkor ez nem zavarta a zsidókat az ókorban, akik - mert születésüktől kezdve másféle nevelést kaptak -, hogy gyerekeket vegyenek feleségül, és velük a legtermészetesebb módon akkor kezdjenek valódi házaséletet élni, amikor a gyerek úgy gondolja, hogy megérett rá, és eljött az ideje. Afrikában egyes törzseket sem zavar a nyugati Büntető Törvénykönyv, ahol a gyermekkorú csemeték a falu és a szűz gyermek nagy örömére, ünnepség keretei között, a sátor leple alatt vesztik el szüzességüket, méghozzá az édesanyjuk által. A nyugati emberben ez - szinte mindannyiunknál - undort kelt, ráadásul éretlen szexualitással, amilyen egy gyermeké, még inkább, de mivel ott az emberi utód azt tanulta születésétől fogva, hogy ez nemcsak hogy nem rossz, de dicsőség, és a férfivá válás küszöbe, amelyet át kell lépni, így az eltérő szocializáció okán a nemi identitás is a tanult irányba építkezett, azaz a szülő felé, életkorra programozva.
 
 A másik fontos hajlandóság a genetikai háttér. Cigány ismerőseim sosem titkolták, hogy "a cigányok korábban kezdik". Mit törődnek ők bármiféle törvénnyel, hiszen eltérő módon vannak programozva. Egy 12 éves gyerek köztük sokszor olyan érettséggel rendelkezik, amilyennel a magyarok közül egy 18 esztendős. Nem ritka közöttük a gyermekkorban a testvérek közötti nemi élet, nem kényszerből, hanem a genetikai háttér okán, és megesett annak idején, amikor bűnözők után nyomoztam, hogy véletlenül rajtakaptam férfit az anyjával kettesben.
 
 A nőkről úgy hírlik - mert erre nevel a média és a kulturális tradícionálás -, hogy kevésbé hajlamosak a pedofíliára. Erről csak egyetlen példát mondok, noha sokkal többet mondhatnék: emlékszem, amikor nyáron, Budapesten járván, a buszon ülvén láttam, hogy felszáll egy körülbelül 12 éves fiú, akin nem volt felül semmiféle ruha. A velem szemben ülő, érett, illusztris, a jobboldali közönség számára is megnyerő asszony egy sötét napszemüveget vett fel, de látható volt, ahogyan fejét elfordítva, mintha másfelé figyelne, nagyon úgy mustrálja a vele átellenben elhelyezkedő napbarnított gyereket, ahogyan érett nők mustrálják a reklámfilmekből ismeretes macho-kat. Ki ne tudna ilyen esetekről beszámolni? De figyeljen csak oda mindenki a környezetében lévő nőkre: mi mindent fog észrevenni! Ezért jutott eszembe, hogy amit a homoszexuálisok gátlástalanságuknál fogva hajlamosabban művelnek legalább a fantázia terén, az a hétköznapi emberek messze többségénél is megvan, csak a tanult viselkedés, és a külvilág előtti hamis pózolás elfedi azt. A neonácikról és a hitleristákról pedig e téren - hadd hangsúlyozzam - jobb nem is beszélni, mert ott aztán van antiszocializáció, pedofília és vérengző szadizmus annyi, mint a Vörös-tenger. Sőt, magának a fajüldöző és agresszív fasizmusnak a kiváltó oka is sokszor nem egyéb, mint a szexuális aberráció és a nemi, antiszociális, kirobbanó agresszió, mely tehetetlen kínjában nem találván magának utat, a látszólagos erő fitogtatásában próbálja meg kiélni szadista és gyilkos módon romboló nemi hajlamait.
 
 Aki állami korrupciós ügyekkel és politikai gyilkosságokkal foglalkozik, ahogyan én tettem, nyomozván megannyi konkrét bűnügy után, kitapasztalja, hogy ahol megszaporodnak az öltönyök és a nyakkendők, ott megszaporodnak a pedofil hálózatok is. Így csak az altatókúrában alélt, a média egészséges és jól nevelt viselkedésről szóló, példamutató meséi által eszméletüket vesztett nagyközönség nem tudja, hogy a legtöbb szexuális bűncselekmény, továbbá a legrozzantabb és legocsmányabb, ráadásul kiélt fantázia, valamint a pedofília és a pedofil bűncselekmények sehol nem jelentkeznek és realizálódnak jelentősebb mértékben és nagyobb mennyiségben, mint az ún. "értelmiség", a "függetlennek és objektívnek" hazudott média, valamint a(z egyébként ritkán nem bűncselekmények lajstromából) meggazdagodott milliomosok, multimilliomosok és milliárdosok között. Ezekről a pedofil hálózatokról - az egyetemi tanárok és professzorok (általában cionista bérencek) - pedofil hálózatairól szóló hírek, mely hálózatok mérete gyakran körbeéri a Földet, azok is értesülnek időnként a médiából, akik soha, semmi többet nem tudnak annál, mint amennyi a híradásokban megjelenik. A közélet öltönyös-nyakkendős szexuális bűnözésének és iszonyúan ocsmány bűnügyeinek (amikhez képest egy videómegosztó portál és chat-klub semmiség) valódi mérete a médiában megjelent híradásokban közöltek sokszorosa, de a társadalminak nevezett beágyazódottság miatt az ügyészségek az ilyen rendkívül befolyásos és roppant köztiszteletben álló személyekből álló hálózatokat nem borítják meg, nem buktatják meg. Azaz politikai összakarat kell ezen bűnbandák egyes csoportjaiból valóknak is a megbuktatásához, és a multinacionális tőke által távvezényelt ügyészség(ek) politikai-tőkés "feletteseinek" utasítása arra, hogy most ebből a hálózatból ennyit és ennyit, ezeket és ezeket lehet, máskor kell megbuktatni. A legvédettebb bűnözői körök a média emberei, a milliomosok és a milliárdosok, az egyetemi tanárok és professzorok, valamint a rendőrség vezetőiből tevődnek össze. Sokan hallhattunk azokról a halmozottan aberrált drogos-piás szexbulikról, amelyeken országos politikusok, az ország vezető rendőrtisztjei, valamint a média híres sztárjai mellett bírók és ügyészek jelennek meg. Az ilyen bulikról - erről is sokan hallhattak - nem hiányoznak sem a drog, sem a politikai lobbik által védett prostituáltak, ahogyan sajnos gyakran a súlyosan bedrogoztatott, bekokóztatott stb. tizenéves, gyermekkorú lánykák sem.
 
 Ami a jobboldal - és itt kiemelném a jobboldali sajtó és médiamoslék - szexuális bűnügyeit illeti, akkora a képmutatás a külső pr-tevékenység és a valódi bűnözés között, aminél csodálkozhat az ember, hogy nem szakad rájuk az ég. Igen, sokszor az a jobboldal a leghangosabb nemi erkölcsök védelme terén (de csak a színpadon, nem a kulisszák leple alatt), akik úgy örvénylenek a KGB-s emlékezetű szexuális mosléktól, hogy meg nem lehet őket különböztetni az állampárti oldal szexuális gaztetteitől.
 
 Innen is üzenek a Fidesz politikusainak és a jobboldali újságíróknak: természetesen helyeslem - hiszen ráadásul keresztyén is vagyok - a nemi jellegű cselekmények korlátozását, amelyekről keresztyénként tudom, hogy azok halálos bűnök. Sőt, annak örülnék a legjobban, ha törvény tiltaná a médiában a meztelenkedés összes létező formájának bemutatását, nem korlátozva ugyanakkor senkit abban, hogy budapesti klubokban, Interneten stb. összejöjjenek, amennyiben természetesen nem gyerekek megrontásáról vagy felnőttek megerőszakolásáról van szó. Azonban ki kell mondani, hogy köztetek és a baloldal, valamint a liberálisnak nevezett (valójában szélsőjobboldali zsidó) média és politikai tábor tagjai között soha, semmiféle különbség nem létezett, és a ti szexuális magatartásotok és identitásotok, közös gaztetteitek és közösen védett kollektív bűncselekményeitek között - és itt az állandó önfelmentése miatt kiemelném a KDNP-t is - soha, semmiféle különbség nem létezett, egészen a Gyurcsány Ferenc színre lépéséig, mert Ő és bandája minden addigi elődjét túlszárnyalta. Azonban - a nemi eredetű és indíttatású bűncselekmények terén feltétlen (pozitív minősítésben) a többiek fölé emelve Orbán Viktor miniszterelnököt - az örvénylő moslék valamennyiőtöket elnyel, és ez sosem volt másként. Az egyszerű emberek persze azt hiszik, hogy ti képviseltek valamiféle szexuális erkölcsöt, holott magatok vagytok a romlottság fiai, a babiloni szajha (mely nem ember, hanem rendszer) díszei, parázna ékei és koronái a paráznák házában, az utálatosság anyjában. Furcsa lehet az az állapot, amivel egyrészt bolha esetén is farkast kiáltotok (itt van csak példának a Szetey-ügy, vagy a homoszexuálisok maradékának tüntetése), miközben ti magatok sokkal, sokkal rosszabbak vagytok annál, mint amit bármely tisztes honpolgár, aki szerencsétlenségére a való élet és a megfelelő ismerősök és kapcsolatok helyett tájékozódását az örvénylően moslék és képmutató Hír TV-ből, a vele e téren (is!) egy színvonalú tv2-ből, vagy a kormányról kormányra mindig selejt maradt MTV-ből szerzi. A KDNP-nek is innen üzenem: nem helyes a bolhákat megszűrni, miközben ti ugyanott tevék vagytok. De ha bolhát sokat szűrtök - így Szetey Gábor bolhabűneit -, miért nem a tevéire mentek rá? Hiszen ha nem a nemi identitását vizsgálgatnátok - ahelyett, hogy saját cselekedeteiteken szörnyülködnétek -, hanem Szetey Gábor politikai karrierjét és azt, hogyan is tűrheti meg maga mellett Gyurcsány Ferenc, akkor volna mit a nyilvánosság elé tárni. De azt is hogyan, ha egyszer ti mindannyian ugyanannak a klubnak, ráadásul a tettek súlyát tekintve csaknem tökéletesen ugyanúgy a tagjai vagytok. Ahhoz pedig, hogy az igazságot bármilyen szinten képviseljétek - akár a lakosság szexuális erkölcsei, akár az ún. "demokrácia" terén, kellene valami, ami soha nem volt Magyarországon (sem); úgy hívják:
 
 TÖBBPÁRTRENDSZER.
 
 A valódi keresztyének persze tudják, hogy van ennél Valaki, Aki sokkal több mindezeknél, a biztonság és a hitelesség Forrása, továbbá az elhatárolódás és a tiltakozó tüntetésekkel szemben a türelmes tolerancia Záloga:
 
 A JÉZUS KRISZTUS.
 
 Azt viszont még egyszer el kell mondani a Fidesz és a KDNP védelmében, kiemelve Orbán Viktor miniszterelnököt: Gyurcsány Ferenc óta az a vérvörös, ráadásul világra kérkedő moslék, amely teljesen uralkodóvá vált az MSZP emberei és médiaférgei, valamint az SZDSZ-nek a lobbija (nem a politikusai) között, s melynek legfőbb okozója és felelőse, ahogyan feltétel nélkül felelősségre vonandó személye a mostani miniszterelnök, radikális különbségekkel képviseli és képviselteti magát a világ előtt, különösen kiemelve a negatív hősök közül Kiss Pétert és a blokk más, főleg MSZP-s pártfunkcionáriusait Orbán Viktorhoz, a Fideszhez és a KDNP-hez képest. Nem én tehetek arról, hogy Orbán Viktor és a Fidesz, valamint a csak névleg keresztyén KDNP mindenről hallgat és mindenről üzletet köt a saját kárára is, hanem saját gyávaságuk, erkölcstelenségük és stratégiai ostobaságuk a felelős mindezekért.

http://leleplezesek.extra.hu

Szólj hozzá!

Címkék: média afrika tv2 homoszexualitás jog mtv mszp orbán fidesz maffia hálózat gyurcsány bűnözés szdsz agresszió genetika bíróság kdnp izrael erőszak hír tv tolerancia meleg liberalizmus kgb jézus pszichiátria korrupció ferenc náci zsidó október 23 viktor globalizáció pedofília krisztus pedofil törvény tanár szélsőjobb liberális erkölcs cionizmus alkotmány pszichológia kiss péter kokain andrás felelős brutalitás újszövetség ügyészség hitler péter popper zoltán sperma fasiszta cionista értelmiség milliomos dns rebisz gábor állami titkosszolgálat titkos bűnügy ondó szervezett szűz szetey homoszexuális legfelsőbb lomnici bűncselekmény homokos szüzesség tízparancsolat heteroszexualitás újfasiszta neonáci hitlerista adolf agresszivitás szocializáció szadizmus perverzió pszichopátia veér gój ösztön hímtag fenék fajelmélet libidó ószövetség macho független és objektív média egyetemi professzor milliárdos nagytőkés szolgálat szexbuli drogbuli önfelmentés babiloni szajha egypártrendszer többpártrendszer jogszolgáltatás

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr92153746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.