HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Régi-új rendszerek, változhatatlan gyilkosokkal a múlt és a jelen eseményein keresztül

2007.09.22. 20:54 Molnár F. Árpád

Kabai Károly, nyírbogáti vállalkozó - az MSZP örömére - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe (OPNI) menekíttetett a Párt részéről azért, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia.

Azóta, hogy Kabairól azt hazudta a Párt (azaz a politikai rezsim), hogy nem találja, miközben mindenki tudta, hogy bent van az OPNI-ban, mindvégig azon ügyködtek, hogy ne is kelljen megtalálni jó darabig, most pedig nem voltak hajlandóak sem rabkórházba, sem büntető intézetbe szállítani, az OPNI "orvosai" pedig - akik sosem voltak valódi orvosok, mert mindig politikai megrendelésekre dolgoztak azóta, hogy Rákosin, Kádáron, Antallon stb. túl ez a rendszer és feudális diktatúra fennállt - azt hazudták, hogy az MSZP-s Kabai "nincs szállítható állapotban".

Aztán - kérdezem - hogy-hogy? Csak nem élet-halál között fekszik? Vagy talán gerincsérülés miatt mozdíthatatlan?

Íme a maffia, ahol orvosok, rendőrök és politikusok a médiával együtt vonulnak és játszák a tájékozatlant! Íme a maffia!

Egyébként nem tudom, ki hallott arról - ugyanis lehet, hogy nem jelent meg sehol -, hogy a körmendi gyermekgyilkossággal hamisan megvádolt és politikai utasítások szerint cselekvő vérbírókkal elítéltetett Tánczos Gábor azért lett mindig rosszul a tárgyalásokon, mert begyógyszerezték, hogy ne tudjon védekezni. A média erről a perdöntő körülményről is olyan szépen és jól nevelten hallgatott, mintha az életük függött volna tőle.

Olyan is megesett, hogy a Gábor jelentkezett, hogy tanúvallomást kíván tenni. Ekkor keményen begyógyszerezték, és olyan rosszul volt folyamatosan, hogy nem tudott még csak megjelenni sem a kért helyszínen és személy előtt. (Ugyanígy jártak el egyébként a rendőrségi kihallgatások során is.) Ekkor a vérügyész közölte, hogy a Tánczos "nem akar" megjelenni, és mosta a kezét. Annyi került rögzítésre a bűnöző áligazságszolgáltatás dokumentumaiban, hogy az illetékesek szépen és rendben megjelentek, de bizony a vádlott megtagadta a tanúvallomás lehetőségét. Azaz ő a hibás!

Na kérem:

Én, aki belülről ismerem a Tánczos-ügyet és a Gábor ártatlanságáról egy egész hadseregnyi rendőrrel, ügyésszel, bíróval és média-bértollnokkal egyetemben tudok, ha ateista volnék, azt mondanám:

akasszátok fel a vérügyészeket és a vérbírákat.

A manapság - éppen a legfőbb bűnösök, Gyurcsány Úr és társai propagandája miatt - egyre népszerűbb Lenint idézve pedig ismételném, ahogyan Lenin tette:

"Fel kell őket akasztani. Mindenképpen akasszák fel őket."

Még szerencse, hogy nem vagyok ateista, hanem keresztyén.

Azt hiszem, jobb, ha az ember távol marad azoktól a szélsőséges, intoleráns nézetektől és nem is burkolt fasizmustól, amit pl. Tamás Gáspár Miklós hirdet és próbált társaival a bíróságokon is keresztül erőltetni, amikor - egyik eset - azzal támadtak meg egy Fideszes országgyűlési képviselőt, mert ő minden idők legnagyobb tömeggyilkosának, Sztálinnak az 1945-ös magyarországi hatalomra kerülése kapcsán azt merészelte mondani, hogy ne ünnepeljük a következő véres diktatúra hatalomra kerülését "felszabadulásként". Ezért a tettéért "nácimosdatással" és a "hitlerizmus támogatásával" vádolták meg az álliberálisok és az álbaloldaliak, akiknek szociális érzékenysége nem volt kimutatható sem a megölt sok 10 millió, sem a földfosztottak, sem a mai napig élő megkínzottak és megnyomorítottak tudatában!

Valahogy a hajdani szovjet hős, Andrej Szaharov neve jutott eszembe. Ellene gyűjtött össze akkoriban a vérben forgó álértelmiség olyan petíciót és tiltakozássorozatot, amiben azzal a váddal illették az emberjogi harcost, hogy a béke és a szovjet nép ellensége. Akik ezek nevében mertek aláírásokat gyűjteni és felszólalni, a szovjet nép legnagyobb ellenségei voltak és maradnak szégyenfoltként mindörökké.

Miközben Tamás Gáspár Miklós és álliberális, álértelmiségi és álszocialista társai egy a legrosszabb szovjet időkre emlékeztető aláírásgyűjtési sorozattal visszasírták a sztálini diktatúrát - nem tekintve arra, hogy a fasiszta führer, azaz Sztálin minden idők legnagyobb tömeggyilkosa volt -, addig azt is elfejtették, hogy Sztálin magyarországi hatalomra kerülését követően éppen az olyan gazdagokat és bankárokat hurcolták legelőször is Gulágokba, Szibériába és haláltáborokba, amilyen a multimilliomos és a milliárdos nagytőkés-imperialista Gyurcsány Ferenc és családja, Medgyessy Péter és családja, valamint minden a sztálinizmus éltetéséért aggódó és rajongó, ezekkel a szégyenteljes aláírásokkal öndegradált, újgazdag újságírók, álpolitológusok, filozófusok és médiaguruk.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Ne ünnepeljük a Világtörténelem legnagyobb hóhérait. Hagyjuk meg ezt - imádkozván értük - a beteg lelkű, sortűzpárti, cenzúraéljenző gyilkosoknak.

Molnár F. Árpád.
http://leleplezesek.extra.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia gyurcsány cenzúra rendőrség börtön orvos pszichiátria demokrácia fasizmus tamás gáspár miklós tgm kádár jános keresztény liberális keresztyén alkotmány ima lenin szociális baloldal igazságszolgáltatás alvilág jogállam sztálin diktatúra nagytőke szovjetunió nácizmus antall józsef btk bűnszervezet bűnöző egypártrendszer állambűnözés sortüzes despotizmus koncentrációs tábor tömeggyilkos bértollnok médiabűnözés hitlerizmus szervezett bűnözés jézus krisztus politikai bűnözés vérbíróság tánczos gábor d notice gazságszolgáltatás vérügyészség körmend szibéria önkény politológus szabadságvesztés gyermekgyilkosság kabai károly nyírbogát opni országos pszichiátriai és neurológiai intézet rezsim rákosi mátyás áligazságszolgáltatás szaharov andrej szaharov atomtudós hidrogénbomba gulág haláltábor bankár bankszféra imperializmus filozófus álpolitológus világtörténelem sortűzpárti

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr21173376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása