HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Tánczos Gábor az ATV-n; Az MTV-s maffiaklikk ámokfutása

2007.11.11. 22:30 Molnár F. Árpád

Most néztem meg az ATV-n a Tánczos Gáborral a börtönben folytatott riportot, valamint az Édesanyját a stúdióban.

Aki ezt látta, és azt hiszi, hogy a Gábor bűnös, az szorul kezelésre! Aki pedig azt mondja, hogy bűnös, mert főrendőr, újságíró vagy tróger parazita a Kék fényből, azt kell tarkón vágni a búsuló juhásszal! Annak kell a Magdics, a kényszervallató verőlegény, aki - végre kimondták ezt a tévében is - az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet embereként állami cellatársává avattatott a szervezett bűnözés részéről, hogy ott verje, miközben ki-be járhatott a cellából, mint valami lord. Annak kell reggelenként arra ébrednie, hogy a kényszergyógyszerelések mellett még tűszúrásokat is talál a karján, mert stikában injekciózták is, hogy védekezni semmit ne tudjon, viszont a teljes államapparátus előtt a lejáró Horn Gyula előtt mindent aláírjon, aki egyik utolsó leheletével is az ártatlanok elleni '56-os és 2006-os sortüzeket éltette.

Nincs az a bíróság, csak az ördögöké, aki egyetlen ilyen Gáborral és Édesanyjával folytatott műsor láttán ne mentette volna fel a Tánczos Gábort minden vádpont alól!

A Gábort jól ismerem, így nem okozott csalódást a nyilvánvalósága, az evidenciája, a lelkének minden rezdülése, mely mind a hangjában, mind mozdulataiban élesen és metszően az állami rendőri, ügyészi és bírói parazitákra és a pálffysta MTV-s bűnözőkre nézve malomkő nagyságban terhelő és zuhanó, fej betörő és tarkón vágó ítéletet tett.

Meglepett a Gyöngyi (Édesanyja) szókimondása és egyenes természetessége,ugyanis azt hittem, hivatalos helyen hivatalos lesz Ő is. Mondtam Neki az ATV-s szereplése előtt, hogy legyen nyílt, természetes, felejtse el a kamerákat, ne féljen semmit sem, azt mondja el, ami benne van. Ne viselkedjen, ne pózoljon, hogy azt adhassa, ami Ő Maga, és azt adhassa, amit tud.

Nem volt Édesanya Magyarországon, Aki így kiállt volna az ártatlan fiáért. Anyám is ilyen volt, csak fordítva. Visszatérően a Meciar tömeggyilkos keresztapa szlovák miniszterelnök részéről megöletett Robert Remiásnak az Édesanyja jut eszembe a Gábor Édesanyjáról, aki sajtótájékoztatón vágta Vladimir Meciarhoz a virágot, és azt vetette oda megvetően a gyilkosnak:

- Nesze! Ezt a fiam sírjáról hoztam!

Én is hoztam valamit
a pokolgyártóknak, akik ügyről ügyre mintha magának a Sátánnak a szócsöveiként sürögnének-forognának:

Pálffy, fogjátok be végre a pofátokat és fejezzétek be a szervezkedést a Gábor ellen! Jön még kutyára dér! Nem kerülheted el a hazugságvizsgálatot sem Te, sem a bűnbandád! Már az Ördög is Titeket akar, de be nem áll a pofátok!

Milyen élmény, Pálffy, te tróger alkoholista, minden ügyben külsős álarcos moslékjaitokkal a gonosz pártján állni? Milyen élmény állandóan négykézláb járni és moslékot zabálni?

Vadállatnak vadállati a vége. Vadállatnak vadállati a vége.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com

Szólj hozzá!

Címkék: mtv atv mszp fidesz maffia börtön 1956 ördög gyilkosság alkotmány horn gyula vérvád sátán kínzás kuncze gábor emberi jogok btk bűnszervezet hamis vád állambűnözés médiabűnözés szervezett bűnözés rendőrbűnözés vérbíróság tánczos gábor kényszervallatás pálffy istván 2006 október 23 vérügyészség hazugságvizsgálat emberölés médiamaffia robert remiás vladimir meciar genfi egyezmény fogda imei kényszergyógyszerelés kényszergyógykezelés hága bírói bűnözés búsuló juhász igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézet mihail gorbacsov remiásová

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr6225857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása