HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

MAZSIHISZ-botrány a békesség ellen kontra Jézus Krisztus

2007.12.05. 16:55 Molnár F. Árpád

A MAZSIHISZ újabb botrányában, a szegény magyar lakosság között a sértett multimilliomost és multimilliárdost játszva hivatalos és nyilvános nyilatkozatban közölte, hogy nem vesz részt a Sólyom László köztársasági elnök és a keresztyén egyházi vezetők által közösen képviselt vacsorán, mert szerintük Sólyom László Úr nem képviseli elég erélyesen az ő faji gyűlölettörvényüket, azaz nem gyújtogat és nem bujtogat. A MAZSIHISZ újabb botránykeltő nyilatkozatai és kirekesztő aknamunkái miatt születtek erkölcsi jellegű, a MAZSIHISZ-t józan belátásra, békességre és mértéktartásra, mások véleményének és megbecsülésének tiszteletben tartását kérő nyilatkozatok - természetesen nem a tévé által futtatott személyek részéről, hiszen a cseppet sem kisebbségi szolgasorban sínylődő média egy az egyben a többségi erőt és hatalmat bitorló zsidó milliárdosok kezében van.

Vizsgáljuk meg egy kicsit Evangéliumi szempontból a helyzetet, és a MAZSIHISZ felé küldött békebeszédek értelmét:

Jézus Mondta a tanítványainak:

- Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és nektek fordulván meg ne szaggassanak titeket. /Máté 7:6./

Szép dolog a Mossad erőszakos nyomulását, szándékos botránykeresését és ennek a tudatos, antiszemita-gyártó rombolásnak a veszélyeit ilyen nyíltan kimondani. Sokunkban benne van, de nem merjük mondani, pedig azok, akik zsidóknak nevezik magukat, éppen - ahogyan Stoffán György mondja - az antiszemitizmus gyártására törekszenek.

Úgy szoktam ezt mondani, hogy ha két lehetőség kínálkozik egy cél eléréséhez, akkor a "zsidó" azt választja, amelyik háborúhoz vezet.

Ennek oka a vallási és kulturális, valamint a minden népek esetében küllemben és jellemben egyedi görbét eredményező genetikai háttérből ered.

Miért írom mindig idézőjelben a "zsidók" szót, és miért mondom, hogy "azok, akik magukat zsidóknak nevezik"? Azért, mert keresztyén vagyok, és ha másként fogalmaznék, akkor Evangéliumellenesen beszélnék. Ugyanis Jézus Íratja a Jelenések Könyvében:

- Tudom a te dolgaidat, nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy [mármint lélekben, nem úgy, mint a "zsidók", akik meg politikai hatalomban, cégek tulajdonosaiként és irdatlan pénzben stb. - a szerk.]), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

Tehát Jézus a gazdagodós, harácsolós, kapzsi, milliomos és milliárdos "zsidóktól" Megfosztja a zsidósághoz való tartozás címét, és Kijelenti, hogy ők nem zsidók, hanem a Sátán zsinagógája.

Keresztelő János hasonlóképpen fogalmaz (nem csoda, hogy Jézust meggyilkolták, Jánost pedig lefejezték):

- Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. /Lukács 3:8./

Azaz János előre vetíti, hogy a nem fajzsidók közül is teremtethetnek valódi zsidók, a genetikai háttér pedig semmit nem jelent, ha nincs mögötte a Jézus Krisztushoz való megtérés és a bizonyságul szolgáló jó cselekedetek. Ezeket a szavakat éppen az olyan farizeusokra mondta, akik a MAZSIHISZ "zsidó" nacionális támogatói köreihez tartoznak.

A Lukács Evangéliumában Jézus egy példázatban Beszél arról, hogy a MAZSIHISZ-hez hasonló gazdag, multimilliomos "zsidók", akik a szegényeken nem könyörülnek, a Pokolba kerülnek azokkal szemben, akiknek nem segítettek. A szemkilövő-párti mazsihiszizmus más helyeken van megemlítve a Sátán és az ördögök bizonyságtételeiként, hasonlóan súlyos, Istentől Ítélt Megtorlásokkal Kijelentve:

Meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól Ábrahám kebelébe; meghalt a gazdag is, és eltemettetett. A Pokolban felemelte a szemeit - kínokban lévén -, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt [a szegényt, aki mellett elhajtatott sofőrjével a luxusautóján, a faji gyűlölettörvényét, és további egyéb multimilliomos jogait követelve gyarmati földön (lássd Peresz nyulatkozatát!) - a szerk.] annak kebelében. És ő kiáltván, mondta:

- Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt [a szegényt, akinek nemcsak gyűlölettrövényre és Lomnici Zoltánnal való ünneplésre, de sofőrre és multimilliókra sem tellett - a szerk.], hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.

Mondta Ábrahám:
- Fiam, emlékezz meg arról, hogy te javaidat elvetted a te életedben [idegen földön a faji felsőbbrendűségi gyűlölettörvényét, Lomnici Zoltán LB-elnököt, a sofőrt és a luxusautót, a parolákat az antikrisztussal, azaz Gyurcsány Ferenccel - a szerk.], hasonlóképen Lázár is az ő bajait [utóbbi meg az utcán fagyott meg, mert a kormány 42 milliót költött a vizitdíj reklmáozására, ahelyett, hogy 42 hajléktalannak az életét egy lakással megoldotta volna - a szerk.]: most pedig ő vígasztaltatik, te pedig gyötrettetsz. Továbbá: mindenekfelett mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgyhogy akik akarnának innét hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
/Lukács 16.rész/

Látható tehát, hogy a MAZSIHISZ és a függő és szubjektív Lominici Zoltán legfelsőbb bírósági elnök nem zsidó, hanem a Sátán zsinagógája. Nincsen nekik tehát más vallásuk, csak az, amit a Sátán adott.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

3 komment

Címkék: vallás isten genetika káromkodás pokol antiszemitizmus erkölcs biblia evangélium szegénység kereszténység újszövetség kutyák sátán hatalom zsidóság becsület hajléktalanság lázár demagógia mazsihisz ördögök fajelmélet hűtlen kezelés evangelizáció médiabűnözés jézus krisztus erkölcstelenség médiamaffia kirekesztés alsóbbrendűség felsőbbrendűség keresztyénség sortüzesek gazdagság kapzsiság csonttörők tisztesség mennyország jelenések könyve gyűlölettörvény milliárdosok lb sátán zsinagógája lukács evangéliuma fösvénység harácsolás disznócsorda ebek jézus beszédei hamis vallás multimilliomosok oligarchák sólyom lászló köztársasági elnök lopakodó terror disznólélek stoffán györgy hazugok istenkáromlók keresztelő jános lefejezés álzsidók gonoszok hajléktalanok lomnici zoltán legfelsőbb bíróság elnöke ábrahám vizitdíj reklámozása

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr85253378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PÁLOS TREND - palostrend - palos.hu - angyaliszentkorona.hu - · http://www.palostrend.hu 2008.08.21. 13:18:26

JÉZUS KORTÁRS GYILKOSAI, FEKETE MÁGIÁVAL „ünnepeltek”; - az ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉN!


A MOSZAD által delegált magyarországi héber töltelékes kormány már nyíltan „ünnepélyes keretek” között tagadja, tagadhatta meg ANGYALI SZENT KORONÁNKAT, szentségteleníti, szentségteleníthette meg Árpád házi lobogónkat és tagadhatta el az ESKÜ TÉTELBŐL magát a JÓISTENT!!!


Teheti, tehette, mert birkatürelmű szelíd népünk még erre sem ugrik, ugrott + arra sem!

Így hát ezek a Habsburg féle ivadékok, akik hajdanán a Szent Koronánkból miskárolták ki SZŰZ MÁRIÁNKAT most Szekeres Imre utasítására az ÁRPÁD házi piros-ezüst sávos zászlónkat, varratták piros-feketére.


Mondjuk, kivette a részét ebből az univerzális csalásból a fekete mágiával operáló, elmeháborodott Szilvássi karvaly is, de…

…de mégiscsak eme kolosszális bűntény mögött a fenevad ügynökei tornyosulnak hatalmas árnyékká.


Ez a hatalmas, látszatra mindent beborító ÁRNY hivatott sejtetni a HUNMAG nemzetségek számára az egyik, lehetséges jövőt…


A jövőt, amit az istengyilkosok PIROSBAN és FEKETÉBEN, azaz VÉRBEN és GYÁSZBAN akarnak kiharcolni maguknak.


Ez esetünkben, az Ő „tolmácsolásukban” a MAGUNKFAJTA vérét és gyászát jelenti, jelentené…


Feltéve, ha hagyjuk!


Hagyjuk?!


Megoldások: www.palostrend.hu

palostrend · http://palostrend.hu 2008.09.03. 10:27:20

Cigány Terror Józsefváros szívében!


MAGYARMENTÉS INDUL!!!


A magyarországi rendőrség hozzáállása, akik öles betűkkel hirdetik autójukon, hogy szolgálnak és védenek, a következőkkel bíztatják a MAGYAR ADÓFIZETŐT, akik eltartják

ezt a nagyonbátor társulatot:


TŐLÜNK VÉDELEMRE NE SZÁMÍTSATOK!!!


A helyszín nem a Dohány utcai zsinagógánál van, hanem a MAGYAROK NAGYASSZONYA templomnál!


A kiskorú réti niggerek cigiért mentek a kicsiny csemege üzletbe. Nem szolgálták ki őket, hiszen a szabály az, szabály.


Az idős tulajt erre körbe vették, és jobb belátásra akarták bírni. Szerencsére az úriember fia időben érkezett.


Ferenc, aki persze nem Ferenc, de magyar neve van, kifejezetten az ilyen és az ehhez hasonló betámadások miatt, tartja magánál riasztós gázfegyverét.


Így szerettei és önmaga testi épségét védve saját tulajdonú boltjának elhagyására szólította fel agresszív, erős dohányosainkat.

Snitt.


Tíz perc elteltével felsorakozott az ifjak népes családja rendőreink kíséretében, hogy őket, „becsületes állampolgárokat” ebben a boltban nem szolgálták ki, és különben is ez faji előítélet, rasszizmus a javából!


A rend őrei 2 perc alatt termeltek jegyzőkönyv hegyeket a bolt tulajdonosainak elmondása szerint, de a „tisztességes cigányok” útmutatása alapján!


Ezzel, hogy megint lovat adtak a színes fém maffia ismert figuráinak utódai alá; - a magyarországi fakabátok, olyan lavinát indítottak el, ami órákon belül vérontáshoz vezethet.


Azóta nincs perc, hogy eme galamblelkű siserehad ne tegyen fizikai és lelki brutalitásáról tanúbizonyságot, de…

…de ügye, amíg nem folyik vér…, addig a tízmilliárdokból szolgálóink és védőink még a környékre sem merészkednek…


Így aztán MAGYAR CSALÁDUNK a CIGÁNY TERROR még élő?!, leendő áldozatai, maguk kényszerülnek megvédeni magukat.


Most segítséget kérnek TŐLÜNK.


A MAGUNKFAJTÁTÓL!


A MAGYAR GÁRDÁTÓL!


MINDEN olyan MAGYAR HAZAFITÓL, aki érez magában kellő elszántságot és tettrekészséget, hogy jelenlétével demonstráljon eme kicsiny csemegeüzlet előtt a MAGYAR LÉT, a MAGYAR IDENTITÁS és a MAGYAR LÉLEK megmentéséért.


Már csak a miheztartás végett is, hogy az összes hazánkban ingyenélő idegen és vadidegen

agyában tudatosuljon,

hogy ez itten:

MAGYARORSZÁG.


MAGYARORSZÁG + a MAGYAROKÉ!


Akció indul:


TETTHELY: VIII. ker. Rezső tér 6.

PÁLOS TREND*****777 2008.10.08. 15:56:38

KI a PÉNZT a BANKOKBÓL!!!


„INFORMATION CLEARING HOUSE
informationclearinghouse.info

„Az a folyamat, amellyel a bankok hoznak létre pénzt, oly egyszerű, hogy az már visszataszító”, idézi a CNN-től viszolygó mottóval magát hirdető honlap a Harvard Egyetem 2006-ban meghalt, hírneves közgazdászának, John Kenneth Galbraith-nek egy mondását.”


Simon Pereznek az izraeli zombinak kijelentése az országok felvásárlásáról röpke idő alatt vált számunkra véresen komollyá.
Az Amerikából kiinduló világválság mögött ugyanis azok a ravasz és megátalkodott, zsidó gyilkos oligarchák sorakoznak, akik a jóhiszemű amerikai, francia, angol, magyar stb. állampolgárok bankbetétjeit úgy tapsolták el világszerte a beszivárgók telepeinek, lakóparkjainak építésébe mintha az övék lett volna.
Pedig korántsem.
Így viszont nyílt seb, hogy a bankok mechanizmusa a kenetteljes szövegekkel való operálás, az ámítás és a kecsegtető kamat % hangos hírverése nem egyéb, mint a farizeizmus traubi szódája: maró savval, színezékkel és tengernyi buborékkal.
…hát most ezek a buborékok kezdtek kipukkadozni…
…és itt nevezhetjük Lehman Brothersnek, Budapest banknak, uzsorásoknak, kibiceknek vagy vérszívóknak – holt mindegy.
1 valami azonban közös.
Mégpedig az, hogy már megint az emberek milliói fizetik meg ezeknek a pénzsóvár, átkozott FENEVAD kasztnak a „heppeningjét”.
Pedig szó nincs arról, hogy zsebre tett kézzel kell hagynunk.
Igenis minden tisztességes magyar és külföldi mielőbb vegye ki megtakarított pénzét az alattomos zsidók pénznyelőiből.
MIELŐBB.

Halljátok?!