HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Ahol a cigány mintamagyar, a magyarok pedig egytől egyig disznók

2007.12.13. 02:47 Molnár F. Árpád

HOL A MAGYAR BECSÜLET?

Egy a cigányok mostani szorongatott helyzetében, a romák védelmében íródott, felém intézett levél olvasatán az jutott eszembe, amikor annak idején a sorkatonákkal megrakott buszon, akik a helyi járattal mentek este a laktanyába, a katonák egész úton egy cigánnyal szórakoztak. Gúnyolták, röhögtek rajta, hergelték és bosszantották, mert

C I G Á N Y .

A busz a végállomásra ért, mire a cigány illetőnek elfogyott a türelme.

Lekevert párat néhányuknak, majd abbahagyva elkezdett kiabálni - közben megérkezett a busz a végállomásra, mindenki szállt lefelé -, hogy:

- Majd én megmutatom, mi a magyar becsület! - Ilyesmiket kiabált: - Majd én megmutatom, mi a magyar becsület!

Teljes lett a csend. Egy fia sorkatona sem volt képes többé megnyikkanni sem. Nem azért, mert megszólalt a lelkiismeretük, nem ez volt a fő ok. Akkor még nem. Később biztosan megszólalt a lelkiismerete is mindazoknak, akik nem feltápászkodni képtelen disznók voltak saját vájújuknál, moslékjukban és ganéjukban fetrengve, de akkor még nem a lelkiismeret volt a fő ok, hanem a félelem. A

G Y Á V A S Á G .

Úgy berezeltek attól, hogy aki innentől kezdve cigányozni mer, az kapja a következő pofont, mégpedig az áldozattól, akiről azt hitték, hogy azért, mert cigány, bármit meg lehet vele tenni. Hiszen sokan vannak, fajmagyarok, mélyfajmagyarok, akiknek jó része részegen gőzölgött elő a moslékból. Sietve, teljesen némán sunnyogtak el, nehogy bajuk essen.

A sok disznó fölött az egy szem, addig csendes lúd győzött.

A sok gyáva között az egyetlen bátor.

És tényleg megmutatta az a cigány, mi az a magyar becsület. Helyesebben megmutatta annak hűlt helyét, és cigány magyarként, azt is mondhatnám: mintamagyarként felmutatta a magyar virtust és a magyar bátorságot, mely egyedül benne adatott meg. A magyar becsület egyetlen igazi képviselőjeként.

Életre szóló lecke volt.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

1 komment

Címkék: csőcselék romák fasizmus bátorság rasszizmus skinheadek nácizmus neonácik moslék fajelmélet hitlerizmus molnár f árpád cigányság söpredék gyávaság hitványság gerinctelenség jellemtelenség jézus krisztus beszédei cigánygyűlölet bőrfejűek cigányellenesség magyar becsület sorkatonai szolgálat sorkatonák magyarverés sok lúd disznót győz disznóknak ne hintsd az igét fajmagyarok mélymagyarok a szarból fehérek mélyfajmagyarok nyikhajok mintamagyar

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr52262353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dallos-Nagy János 2008.05.19. 23:21:06

A boon internetes honlapnak adott interjújában leírható
az,
hogy BAZ megye egyes részein már 80%-os a cigányság. A
médiában miért nem lehet leírni, hogy pl. a Baz-megyei
születések 90%-a cigány, de a börtönökben elítéltek aránya
90%-a is cigány? Az Alkotmány kimondja: 61§ A Magyar
Köztársaságban mindenkinek joga van a közérdekű adatok
megismeréséhez és terjesztéséhez, ez miért nem valósul meg?
Miért hátrányos helyzetű az,
aki szinte mindent ingyen kap az államtól, ráadásul
segélyként többet, mint egy dolgozó ember kaphat? Itt a
romák vannak diszkriminálva? Ez pozitív diszkrimináció ami
súlyosan sérti a többi magyar állampolgár
esélyegyenlőségét, és ütközik az alkotmánnyal, mely
kimondja: (66§) A Magyar Köztársaság biztosítja az
egyenjogúságot.
A magyar lakosság 23%-a funkcionális
analfabéta és az oktatás és a foglalkoztatás lehet az
igazi
megoldás. Miért van az, hogy az állam nagyvonalúan minden
támogatást /ingyenes könyv, étkezés, utazás stb./ megad mégsem végzik el a 8 általános iskolát évtizedek óta?
A kényszer miatt jutottak oda, hogy egyetlen
megélhetőségi forrásuk a szociális segély? Kérdésem: Miért
van az, hogy az is jogosult segélyre, aki a felkínált
munkahellyel nem él és közli, hogy dolgozni nem is akar?
Ha
a polgármester foglalkoztatni szeretné a cigányokat, miért
nem támogatják? /pl: Nyírmihálydi/
"Hátrányos helyzetű" térségben
történő milliárdos beruházásokat követően roma "hátrányos
helyzetűek" miért nem dolgoznak, tanulnak? Itt felmerül a
hűtlen kezelés, csalás alapos gyanúja ugyanúgy, mint a
szoc. Polos építkezéseknél, ahol lakás helyett sok esetben
putrikat látni. A romákat a társadalom lökte
erre a pályára? Ez a társadalom félrevezetése,
mely kimeríti a nagy nyilvánosság előtti tények
meghazudtolását, mivel az állam minden erejével támogatja
a
szociálisan rászorulókat. Kérdésem: Azokat az embereket,
akik a szabályokat, törvényeket nem tartják be, azokat
miért támogatják, miért kell támogatni? Miért állnak a törvények megszegői mellé?