HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon

2008.08.22. 15:33 Molnár F. Árpád

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő


Legkevesebb 70-80 éve tudjuk, hogy nem csak Isten Tud égi jeleket (UFO-kat) Helyezni az égre. Tesla 70-80 esztendős nyilvános, csak éppen agyonhallgatott felfedezése óta tudunk arról, hogy a légkör magasabb területein fókuszált csekély 1 wattos besugárzással mi is létre hozhatunk ufókat. Ha a fókuszálás közben a puskaantennát mozgatjuk, akkor a mesterséges UFO az égbolton látszólagos mozgásba kezd. Valójában azonban nem az objektum mozog, hanem a besugárzott területet változtatjuk.

Hitler színre lépésének ideje alatt a világ kormányainak beismert tudományos eredményei szerint - tehát nem a nyilvánosságot jóval megelőző valóság szerint - a fizikusok és a társadalom gondolkodni képes maradéka már tudta, hogy mikrohullámú besugárzással közvetlenül meg lehet változtatni az élőlények, az emberek és az állatok gondolkodását, hangulatát, közvetlenül lehet hatni a motivációikra. Ezt azonnal felfogta mindenki, aki értelmesebb volt, mivel már régen nem volt titok, hogy elektromágneses sugárzással az élő szervezeteknek nemhogy testi funkcióira, valamint puszta életben maradásuk vonatkozásában, hanem a körülmények messze csekély változtatására sokkal érzékenyebb agy szórásával a mentális funkciók bármely részére, illetve teljes egészére "azonnali" befolyást eszközölhetünk, természetesen az agy mikrohullámú besugárzásával magukra a testi, vegetatív funkciók bármelyikére is.

Azaz már Hitler alatt elkészült a lehetőség, ezért evidens, hogy megvalósult az alkalmazása is annak, hogy személyautóba, látszólag csupán távvezetéknek használt köztéri, valójában katonai eszközbe, aztán harckocsiba, tankba, illetve bármely köztéri tereptárgyba el lehet rejteni olyan műszereket, amelyekkel nemcsak személyek, de hatalmas tömegek is a fény sebességével terjedő fotonsugárzással (kvantumcsomagokkal) manipulálhatók, hangulatuk kívánság szerint formálható az agresszivitás, a kedvetlenség, a felfokozott éber állapot és érzelmi hevületek, avagy a teljes tompaság irányába. Lehet ez által tüntetéseket előidézni, rendőrök elleni rohamokat generálni, ragyogó szónoklatokra inspirálni vagy ötlettelenségre és tompaságra butítani személyeket és hatalmas tömegeket egyaránt.

Az USA államhatalmi project-jei közül pl. a HAARP-project esetében már annak építése megkezdésekor nyíltan elismerték, hogy a HAARP-pal - politikai döntés esetén - szólóban el lehet pusztítani az egész bolygót. Nem tudom, felfogta-e mindenki: beismert tény! Mint ahogy az is beismert tény - el lehet képzelni, hogy mi akkor eme állami titkosszolgálati projectet illetően az elrejtett valóság(!) -, hogy a HAARP-pal kívánság szerint irdatlan heves és pusztító viharokat lehet generálni, és akkora energiát képes egyszerre továbbítani a tanyasi földgáz elektromágneses hullámokká transzformálásával, hogy ha azt nem a légkörbe, hanem a föld mélyére irányítják, kívánság szerinti mélységekből lehet hatalmas felszíni földrengéseket előidézni. Igen, olyan rétegek besugárzásával, amilyen rétegeket csak választani akarunk!

Amiről Hitler hallgatott, de a tudósok már akkoriban is tudták, az sem titok: ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel. Előttünk nem kérdéses, miért van az, hogy ennek ellenére a magyar történészek is Hitler csodájáról rebegnek, hogy micsoda hipnotikus hatást tudott kelteni szónoklataival, ahelyett, hogy világosan kimondanák, hogy a totális diktatúra számára abszolút kézenfekvő volt a 70 évvel ezelőtt már beismerten létező technológia(!) tömegek elleni alkalmazása, a sorozatgyártást követően természetesen a teljes lakosság átformálását szükségszerűvé tevő létre hozása, amit - mondjuk ki világosan - az extrém ritka, a természetben is előforduló értelmi analfabétákat kivéve csakis azok nem értették és értik meg azonnal, akik maguk is mesterségesen vannak eltompítva és lepusztítva.

Gondoljuk csak el, milyen régi a technológia! Milyen egyszerű és törvényszerű, hogy nincs a világon olyan kormányzat, amely a felfedezést követően ne költené azonnal a világ pénzét a lehető leggyorsabb, valamennyi ellenséget megelőző kutatások kiterjesztésére és a project-ek mindenki más előtt történő kifejlesztésére, és ne akarná azt azonnal a teljes lakosság ellen, saját biztonsága szavatolására alkalmazni és bevetni. De ha arra gondolunk, hogy Nicola Tesla már jóval korábban, messze Hitler előtt elkészítette a mai HAARP-project elméletét annak tömeges alkalmazási módozataival együtt (legalább 80-90 esztendős eredményekről van szó!!!), akkor mindazok, akik személyre szabottan nincsenek teljesen lebutítva, azonnal felfoghatják azt is, hogy mekkora hazugság az a hivatalos nyilatkozat, hogy Tesla felfedezését egyszerűen félretették, és csak a közelmúltban vették elő a HAARP-project látható, tehát nem titkolt felépítésekor. Értjük? Azt a technológiát, amivel a világot szólóban uralni lehet!

Ki az, aki elhiszi, hogy egy az egész világot nemcsak időjárási anomáliákkal, viharokkal és földrengésekkel uralni, de az egész bolygó elpusztítására beismerten képes technológiát, amit Tesla a hivatalos állítás szerint nem külső behatásra, hanem a riasztó kilátások miatt tett félre, azt a világ egyetlen országa sem készítette el a legkésőbb Tesla felfedezését követő néhány esztendőn belül! Sőt, azt állítják, hogy a világon senki nem készítette el a vihar- és globális kipusztítás abszolút hatalmi győzelmet biztosító állami monopóliumát, mert a kormányok azok köztudottan olyan becsületesek voltak mindig, Nérótól kezdve Heródesen és Hitleren át Gyurcsány Ferencig bezárólag, mióta ember élt a Földön, hogy sosem jutott volna eszébe egynek sem közülük, hogy megszerezzék az egész világ fölötti hatalmat és az abszolút ellenőrzést!

Igen, Babilonról, a Központról, a Globalizáció Titkosszolgálatáról beszélünk, az elsőről/elsőkről, akik először készítették el azt a project-et, amely egyszerre volt képes elektromágneses hullámokkal nemcsak a világ viharainak, földrengéseinek és a Föld teljes elpusztításának előidézésére, de az Emberiség felfogóképességének, intellektuális, érzelmi-, hangulati- és ösztönös szabályozásának teljes kivitelezésére is, amit természetszerűleg követett az, hogy e titkos Háttérhatalom, azaz a - 2000 évvel ezelőtt Pathmos szigetén, egy prófétának, Jánosnak Istentől Kinyilatkoztatott - titokzatos Nagy Babiloni Szajha valamennyi személyre elkészítette a programot számítógépekkel tervező emberi elmével összekapcsolt computerekkel.

Miközben a világ legfőbb, a nyilvánosság elől - Istenhez hasonlóan - rejtőzködő Háttérhatalom előre meghatározott terveinek megfelelően az USÁ-ban visszatérően robbannak az NSA és a CIA alproject-ek biorobotjainak botrányai, valamint az elit (mely elit szintén alproject-je Babilonnak) számára készített szexrabszolgák botrányai, olyan botrányok robbannak, amik miatt az amerikai sajtótájékoztatókon a kormányig bezárólag kényszerülnek védekezésre, gyakran más amerikai miniszterelnökökre kenve a konkrét felelősségeket, miközben az USÁ-ban - Isten Kegyelméből - "kiugrott" NSA-s, konkrét állami célokra kifejlesztett biorobot projectemberek írnak könyvet arról, hogyan működtette őket az Egyesült Államok hatalma, milyen módokon hoznak létre biorobotokat és szexrabszolgákat, élő, közlekedő és törölhető memóriájú lexikonokat, miközben ezeket a módszereket és tetteket tudományos eredményekkel alátámasztva és levezetve könyveket írnak, addig Magyarországon totális a csend. A média abszolút D-Notice-t tesz az ügyre, a közélet 100%-osan hallgat, aki pedig beszélni kezd - mert ezekről pokoli sokan tudunk, és nem könyvekből, meg dokumentumfilmekből(!) -, azokat vagy agyonhallgatják, vagy a Babilon által vécének használt, Bibliai Kifejezéssel a ház tisztességtelen edényei, azaz bábjai által indítanak abszolút bukásra ítélt és bukásra elvégeztetett támadásokat, melyek azért vannak teljes bukásra ítélve, mert az elborzasztó, a manipulált lakosság számára azonban a Központi Hatalmi cselekvés szerint könnyedén, sőt, piti problémákat előtérbe helyeztetve könnyen elviselhető, sőt, közönnyel fogadott valóságot már csak valóban rövid ideig lehet elkendőzni. Már csak rövid ideig lehet elkendőzni, hogy ezen technológiák léte és a Föld rendszerének globális átalakítása, újraformálása a Tervek szerint történik, és hamarosan a világ összes országa lakosai számára bemutatott lesz. Ezt mindannyian tudjuk, de csak azok beszélhetnek erről, akik Isten Kegyelméből nem kell, hogy a világ tompaságával és mesterséges sötétségével együtt tartsanak, hanem Babilon is kénytelen legalább e részben alkalmazkodni hozzájuk, vagy Istentől erre formálni őket. A globális rendszer-újraalakításról mindannyian tudunk, ahogyan a '80-as évek első felében azt is tudták a vezető politikusok, a média eminensei, hogy Magyarországon úgynevezett "rendszerváltozás" lesz. Mindenki tudta, mert a Központ, Babilon, valamint az Isten Által Biztosított, általában emberi vagy egyéb csatornákon keresztül a mesterségesen lebutított és irányított lakosság egyes alproject-jei, társadalmi rétegződései előre kapnak információkat a fontosabb dolgokról. Isten szükségszerű létét persze nem mindenki fogja fel azok közül, akik tudnak a 2000 évvel ezelőtt megprófétált titokzatos Nagy Babiloni Szajha rémuralmáról, s hogy a bizonyítékok tömegei ellenére is képtelenek arra, hogy Istenre következtessenek, ugyanez az elmemanipuláló, a legegyszerűbb összefüggések megértését is képtelenné tevő háttérhatalom az oka. De a Hírháttér azért is Rendeltetett, hogy ezt is bebizonyítsa úgy és olyan erővel, ahogyan eddig senki nem tette meg.


Közel a földfelszínhez (tehát nem a magas légkörben), Zala megyében, Nagykanizsa határában, 1989-ben, újságírók így látták és fotózták le. Sok egyéb formában is megjelent. Az biztos, hogy nem légköri jelenségek voltak. Hanem?
(Erdei András felvétele.)

A súlyosan leépített és egyre leépülő Magyarországon, kezdetben a tájékoztatás céljából megépített Hírháttéren keresztül, megszégyenítő módon jövőt mondunk, de még csak a beavatottak és az Isten Kegyelméből erre kiválasztottak értik:

 

A Hírháttéren megjelent és innen szaporodó és diffúzáló ismeretek szerte az országban fényeket fognak gyújtani a téli égbolton, és ok-okozati koherenciává kovácsolják az ebből származtatott társadalmi átalakulást. Egy olyan Lakitelket, amilyenhez képest semmi volt az, ami a '80-as évek végén kialakíttatott. Egy olyat, ami a Lényeget mondja el, az Egyetlen Fontosra irányítja a figyelmet, sőt, bizonyítja Azt és a háttérhatalom létét, és alapjaiban fogja megírni Magyarország történelmét, ami ellen senki, sehogyan nem tehet semmit. Semmit, senki nem tehet, mert az út elkészült, az utat nem mi készítettük, és úgy lett megalkotva a project, hogy az úton ha tetszik, ha nem, végig fogunk menni.

Hozzánk csak a választottak juthatnak el, és csak az Istentől Kivetettek átkozódhatnak.

 

Hírháttér - Elmondja a jövőt

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kísérlet fasizmus biblia államtitok sátán hadsereg fizika katonaság földönkívüliek telepátia tudatmódosítás civilizáció emberkísérletek fenevad hamis próféta akaratátvitel mikrohullámok tömegmanipuláció elmemanipuláció

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr93627888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása