HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Orbán Viktor vs Molnár F. Árpád (Tényfeltáró: Varga Szibilla Anna)

2010.07.11. 10:39 Molnár F. Árpád

Tényfeltáró glossza: Varga Szibilla Anna (politikai üldözött Echelon-leleplező, a Magyar Sors Online alapító-főszerkesztője, legalább Európa legfőbb női tényfeltárója)

Jó két éve írtam egy cikket: „Ki ez az Orbán Viktor?” címmel. Az egyik fő motiváció e cikk esetében az elhazudott 3,5 milliós népszavazás volt, illetve az utána történő, azaz nem történő események. Később íródott még egy cikk Orbánról, mikoris még lett volna lehetőség elkerülni a népirtó, politikai és gazdasági bűnöző Bajnai Gordon miniszterelnökké való törvénytelen kinevezését, megírtam a „Mi lesz velünk Viktor?” című írásom, hátha felnyílik néhány millió magyar szeme, ki a fő oka annak, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországot teljesen lepusztították.

Most szembe fogok állítani a két embert, a két „karizmatikus”-t, melyből valódi karizmája csak az egyiknek van. A két Illuminatust, melyből az egyik Orbán Viktor, egy precízen beprogramozott és precízen megkonstruált, feladatát szinte, de csak szinte tökéletesen teljesítő illuminatus-termék, és a nagy Illuminati apró szolgája. A másik Molnár F. Árpád, aki szintén Illuminatus, magas rangú illuminátus, beavatása célja az Illuminati rendszerének megborítása. Az alapvető különbség már eleve abból adódik, hogy az egyik, Orbán, a háttérhatalom rendszerét szolgálja, a másik, Molnár F. Árpád pedig a rendszer eltörléséért dolgozik. Molnár F. Árpád feladata az Emberiség érdekében a rendszert megborítani, az embereket felvilágosítani a körülöttük dúló szellemi háborúról, felkészíteni őket a védekezésre, és felismertetni velük, valójában ki és mi uralkodik a Földön, és mi az a valódi hajtóerő, mely a politikai és társadalmi szimptómák mögött megbújik, és mi az az Erő, mely az Emberiség létére törő embereket mozgatja. Mi az a földi eszköz, mellyel lassan eltörlik az Emberiséget a Föld színéről.

Igen, és most mindenkiben felvetődik a kérdés, miért ezt a két embert állítom szembe, mi köze Molnár F. Árpádnak Orbán Viktorhoz, illetve hogyan lehet, hogy egy ember, akiről sokan soha nem is hallottak - itt is megtudhatnak róla néhány apróságot, illetve ő a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, profi filmrendező -, Molnár F. Árpád egy lapra kerül egy cikkben Magyarország jelenlegi - sokak által imádott - miniszterelnökével, Orbán Viktorral. Hát ez, ugye, költői kérdés, pedig nem.

Orbán Viktor elkészülte pontosan el volt tervezve, kiképzése arra irányult, hogy a magyar lakosság soha ne vegye észre, mi folyik körülötte, soha ne lássa meg a valódi tömegpusztító ellenséget, soha ne vegye észre, hogy míg pusztítják a földjét, népét, országát, hogyan tehetne ellene. 20 éve precíz pontossággal és kiváló retorikával (bár ez sokszor nem a sajátja) altatja a magyarságot világszerte Orbán, tökéletes idolt formázva a nép számára. A magyarság óriási problémája, hogy folyamatosan azt várja: a problémáit oldja meg helyette valaki más, egy kiválasztott, egy megváltó, egy vezető. Orbánt tervezték meg ennek a vezetőnek. Orbán kapta azt a szerepet, hogy magához vonzza azt a tömeget, mely döntő módon lenne képes befolyásolni egy választást, egy rendszerdöntést. Ez a tömeg van elaltatva, alvajáróként mágikusan rátapadva Orbán Viktorra, hiába minden mocsok, melyet a kétpólusú demokrácia másik oldalának résztvevői mesterségesen szórnak imádott vezérükre, ettől Orbán egyre nagyobbnak tűnik számukra. A tömeg természetesen gondolkodásképtelen, másképp már réges rég össze kellett volna raknia a mozaikokat, mellyel operál a rendszer. Olyan magas labdákat nem csapott le Orbán az elmúlt 8 év alatt, amit valaki csak akkor lenne képes kihagyni, ha levágták mindkét kezét. De fejelni még akkor is lehetne...

Orbán piárjához kapcsolódott a magyarországi szélsőjobbnak nevezett bohózat a kurucinfó vezényletével, így a megváltó képe már hatalmasra nőtt, hisz ha mindenki szidja szegényt, akkor csak ő lehet a jó. Orbán - mint említettem - egy szellemi máguskör beavatottja és alkalmazottja, interaktív, tehát non-stop gondolati kommunikációval tart kapcsolatot a szellemvilággal, rituális rendszerben él és dolgozik, a világot elpusztítani akaró Fenevad feketemágus illuminátusi rendjében. Sokak azt gondolják, hogy minden valamire való politikus és gazdasági vezető attól hatalmas, hogy szabadkőműves rendek tagja. Ez egy régi lejárt dolog; a szabadkőműves páholyok már csak fedőszervezetek, tulajdonképpen csak protokollt jelentenek. A valódi háttér az Illuminatus Rend, Sorath - azaz a Fenevad, mely a 666-os szám „gazdája” - rendje, a fekete mágia bölcsője, a Fenevad földi világban megnyilvánuló jelenlegi hatalmi rendszere.

Említettem volt Molnár F. Árpádot. Nos, Molnár és Orbán jól ismerik egymást. Molnár F. Árpád Orbán Viktornak dolgozott 2001-2002 között, miután likvidálását nem tudták megoldani az NBH-nál, úgy döntöttek, akkor hátha Orbán hasznát veszi - Orbán beszédei megírásánál például erre sor is került -, mivel nem volt rajta kívül senki, aki a titkosszolgálatoknak ellent mert volna mondani, magyarul Ő volt az ügyeletes Hős, és Orbánnak szüksége volt rá. Itt részletesebben olvashat erről. A mindennapi szintű együttműködéstől kezdve a teljes titkosszolgálati hozzáférésen át, mindenben szüksége volt Orbánnak a Molnárra. Egy probléma volt. Molnár F. Árpád nem az ő oldalát szolgálta, hanem született moralitásának okán nem engedelmeskedett a gyilkos népirtó világi és szellemi bűnözőknek. Viszont, mivel a Molnár is előre tervezett ember, mint mindenki más, a hozzáférés Isten által le volt tiltva hozzá.

Orbán 2002-ben megbukott, döntő részben Molnár tényfeltáró és korrupciókat teregető tevékenysége miatt, mely nem nyilvánosan zajlott, hanem a Molnárnak a napi politikára és a teljes médiára döntő ráhatása volt. Amit mondott, annak súlya volt; például aszerint szerkesztették a híradókat (TV2, RTL Klub, MTV), a politikusok, pártoktól függetlenül (FIDESZ, MSZP) annak hatása alatt nyilatkoztak, mert erkölcsi feddhetetlenséggel rendelkezett, teljesen tiszta volt a gondolkodása - ez mind-mind példátlan volt -, ezért Molnár F. Árpád meghatározóan és mélységekig befolyásolta a napi politikát. Orbán Viktor már együttműködésük alatt is üldözte Molnár F. Árpádot, mivel Orbán és hatalmi apparátusa képtelen volt megfékezni a Molnárt az Igazság kimondása terén, és képtelenek voltak megoldani azt a problémát, hogy Molnár F. Árpádot - akárcsak az NBH, mikor „fedett nyomozója” volt - rábírják olyan Emberiség ellenes és Isten ellenes bűntettekre, ami a legalacsonyabbtól a legmagasabb szinten létező politikust is jellemzi. Hisz a teljes erkölcstelenség és istentelenség a sajátjuk. A Molnár kezelhetetlen, megfélemlíthetetlen, zsarolhatatlan volt, és pénzzel sem lehetett rávenni semmire - ugyan Orbán nem volt hajlandó fizetni semmiért -, így Orbán 1%-os bukása elkerülhetetlen volt, mivel Molnár F. Árpád számos korrupciós ügyét és bűncselekményét a napi közbeszéd tárgyává tette házon belül, azonban a lakosság ebből szinte mit sem tudott. Ahogy Nietzsche mondta: „Minden elhallgatott igazság méreggé válik...” Hát a Molnár nem hallgatta el... A 2002-es Orbán-csőd után Molnár F. Árpádot és teljes tevékenységét, létezését továbbra is ad infinitum államtitokká nyilvánították, azaz a Molnárt örök időkre megpróbálták kiiktatni. Ezután Molnár F. Árpádot életveszélyes politikai üldözés alá vették; bár minden titkosszolgálat által tudott helyen tartózkodott külföldön, a szabályok miatt nem nyúlhattak hozzá.

És elkezdődött... Most felteszem a kérdést, csak más névvel.

Ki ez a Molnár F. Árpád?

A két lábon járó atombomba.
 
Molnár F. Árpád komoly Krisztusi beavatás után, elhivatott és mély keresztyénként elindult az úton, mely bevezet Babilonba. Az Illuminatus Rend legmélyébe. Erre volt kezdetektől tervezve. Mindkét oldal ismeretére, és Krisztus segítségével Babilon, azaz a Fenevad rendszerének leleplezésére, szolgáinak elpusztítására.

Molnár F. Árpád a világ legprofibban kiképzett Echelon-tanúja, azaz az illuminátusok közül az egyetlen, aki nem a rendszert szolgálja, hanem a rendszert borítja és leleplezi. Az Echelon nevezetű technikai rendszer a Fenevad terméke, mely teljesen körbefonja a Földet és kihat az Emberiség minden tagjának agyára. A Gonosz földi eszköze, a materialista fizikai világ olyan mértékű non plus ultra technikai rendszere, mely teljes uralmat biztosíthat az Emberiség gondolatai és lelke fölött.

Az Echelon-technológiák leleplezésére és az Emberiség elé tárására jött létre a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Molnár F. Árpád vezetésével, mely média arról tájékoztatja a világot, hol tart az Emberiség élete, milyen uralmi rendszerben vergődik, és milyen szellemi hatalmi erők készülnek ellene a végső háborúra. Az Echelon rendszer kiépítése több, mint 100 éve kezdődött, rengeteg emberkísérlet kellett ahhoz, hogy a mai szintű fejlettségét elérje. Azok az áldozatok, akik szinte csecsemő koruktól ezekben a kísérletekben részt vettek és túlélték, Echelon-tanúkként számolnak be a teljes ördögi szisztéma minden mozzanatáról. Erre hozott létre Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke 1995-ben egy bizottságot, a „President's Advisory Committee on Human Radiation Experiments”-et (Embereken végzett sugárzási kísérleteket vizsgáló elnöki tanácsadó testület), ahol Valerie B. Wolf, a Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke, aki több száz agykontroll és emberkísérleten átesett Echelon-tanút gyűjtött össze, 50-et állított ezek közül Elnöki Bizottság elé. Lásd filmünket: Egy zsidó Echelon-tanú vagy 10 millió magyar? Ennek ellenére a magyar lakosság még mindig nem hisz a saját szemének, hanem módszeresen imádja Orbánt, ki pontosan ezt a rendszert tartja fent.Komoly titkosszolgálati, Echelon és fekete mágia eszközökkel terrorizálják a Föld lakosságának elméjét, és aki tudatosan nem védekezik ellene, az teljes mértékben gondolkodásképtelen biorobottá válik. Az ember lelke egyrészt a gondolatai által vezérelt, az emberi gondolatok hatalmas erejével közeledhet Istenhez. Ezt tudják a gonosz erők is, ezért építették ki a Földön az elmetechnológiára alapuló Echelon rendszert.

A szellemi háború a Kozmoszban az Ember lelkéért és szelleméért folyik, a Fenevad minél több katonát kíván magának „toborozni”, hogy a végső háborúban alig legyen ember, aki Krisztust felvéve lelkébe, hadba szállhat ellene. Vannak, mint Orbán, akik önként szolgálják a Fenevadat, meg sem próbálnak ellenállni neki, hanem imádják, ahogy elő van nekik írva, és vannak, akik belülről megismerik a rendet, és bomlasztják, illetve beszámolhatnak róla, leleplezhetik. Ők az Echelon-tanúk.

Mindkét embernek, Orbán Viktornak és Molnár F. Árpádnak is van hatalma. Csak nem egyforma. Orbán jelenleg egy világi rendszer elnöki székében ücsörög, egy agyongyötört ország trónjára ült föl, mely trónt a Sátán eszkábálta. Molnár F. Árpád viszont egy láthatatlan trónon ül, melyet Isten készített az Emberiség érdekében. Mindkettőjüknek van szabad akarata, és választhatnak. Orbán nem akarta Istent választani, hisz akkor nem cionista egyházakkal kooperálna, és nem művelte volna azt egész életében, ami az Emberiség ellen való. Molnár F. Árpád szilárdan, tiszta morállal - ami Orbánban sosem volt, mert politikusban nincs isteni morál -, rendíthetetlenül és megfélemlíthetetlenül végzi azt a missziót, melyről minden percben tudja, hol tart éppen.

Molnár F. Árpád interaktív illuminátusként és Echelon-tanúként minden porcikáját ismeri a világuralmi rendszernek, tulajdonképpen lélekből lélekbe kommunikálva háborúzik Obamán, a CIA-n át egészen Putyinig és Orbánig.

A két ember külseje rendkívül árulkodó, hisz egyikük sem taszító. Viszont vannak olyan égbekiáltó különbségek, amiket ha nem is látnak az emberek, de megéreznek.

Ha megfigyeljük Orbán mozgását, erőltetetten simulékony, tulajdonképpen alig tudja leplezni izgágaságát, úgy, mint hadaró beszédét sem mindig, nehezen tudták megtanítani beszélni. A Molnár mozgása pumaszerű, nyugodt, teljes magabiztosságról és a kígyó veszélyességéről árulkodik. Ha szembejön az emberrel az utcán, azt lehet érzékelni, hogy ez az ember rendkívül veszélyes és mégis békés. Orbánról süt a rátartiság, a napóleoni stílus, magassága is ennek megfelelő, így érezhető a kisebbségi komplexusa. Molnár F. Árpád magas, férfias kisugárzásának tudatában lévő ember hatását kelti, és az is. Az egyik, Molnár F. Árpád nők és természetesen férfiak szerint is két lábon járó erotika, szexuális kisugárzása végtelen szelídsége ellenére is érezhető, ennek ellenére az emberek mégis a keresztyén értékrendet érzik, mert az Isteni Morál kiegyensúlyozza a hatásokat. Orbán viszont jóképűségén és hamis mosolyán kívül nem sugároz semmit. A nők, főleg az idősebbek vannak oda érte, mivel a fiatalok megérzik a gyengeséget, a jellemtelenséget, és a babiloni szexualitás tényét.

A szemük végképp megmutatja, mi az a karizma. Orbán Viktor szeme általában a távolba tekintően mélázik, céltalanul járnak gondolatai, és sunyi. Molnár F. Árpád szemébe jobb nem belenézni, legalábbis az ellenségeknek. A szemében ott van minden Istentől kapott félelmetes Erő, Jóság és Szeretet, ami az Echelon és az Illuminati elpusztításához kell, és ami az Emberiség megmentését szolgálja. A Szem Lát, és a Tudás, ami a látás mögött húzódik meg, pusztító erejű. A karizma, mely az isteni hatalmat árasztja, ott van Molnár F. Árpád körül. Orbán körül viszont nincs semmi, csak pózok tömkelege, egy relatíve jó beszélőke, flegmaság és pökhendiség. Az Echelon által lebutított lakosságnak elég egy jó vicc, és egy szájelhúzás, és lába elé borul, mert nem látja, hogy a Sátán vigyorog.

Így lett eltervezve, Orbán beült a trónjába, a Molnár pedig most áll föl a trónjáról. A háború elkezdődött. Már nem egymással dolgoznak, mert az Igazság és az Isteni Morál segítségével Molnár F. Árpád elvégzi, amit mindig is végzett, még anno az NBH-nál is. Elpusztítja a hazug, korrupt, materialista babiloni szolgákat, akik minden próbálkozásuk ellenére tehetetlenek immáron több, mint 10 éve. Mivel a Molnár hozzáférhetetlen. Ahogy Bill Gates Windows-a mondja: „Hozzáférés letiltva!” Minden információ ott van a fejében és fel is fogja használni. Ahogy Leon Panetta CIA igazgató súgta a napokban Kounalakis USA nagykövetünknek: „A Molnárhoz még a fingás is áthallatszik.” Jó lesz vigyázni, mert napforduló van... Az idő megérett mindenre, amitől Orbánék annyira rettegnek. A Molnár elkezd igazán dolgozni, mivel ez a feladata.

Az Echelon-rendszer által lebutított lakosság természetesen ebből semmit nem lát és nem tud, de a Molnár kilépett a rejtekéből, és ahogy elő van írva, nyilvánosságra fogja hozni önmagát, mert Isten így akarja. A háború már nem a színfalak mögött fog játszódni, mint 10 éve, az Erő terjeszkedni akar, és a pusztítás a Földön már olyan mértékű, hogy itt az ideje megálljt parancsolni nekik.

A pénz, a technika, politika mind a Fenevad eszköze, és akik ebben a rendszerben szolgálnak és dolgoznak, mind Emberiség ellenes bűntetteket követnek el. Orbánnak is lett volna lehetősége megfordulni, de nem tette, mert neki jó így. Molnár F. Árpádnak nem kellett megfordulni, még csak szembe sem kell fordulnia Orbánnal, hisz fölötte áll, hanem szellemi erejével fel kell emésztenie azokat, akik mindent elkövettek, hogy elpusztítsák a Földet, a népeket, az Emberiséget, és nem utolsó sorban a magyarság teljes leépítését elérték. A lakosság tehetetlen, mert azzá tették. De a Molnár nem az, mert naggyá tették. Tudja ezt Putyin és Obama is. Alea iacta est - azaz - A kocka el van vetve...

Ez az igazi hidegháború, csak egy a bökkenő:

Valóban tudják, hogy ki ez a Molnár F. Árpád?

Igen, a két lábon járó atombomba. Csakhogy a gomb is nála van.... Egy van belőle, és meg fogja nyomni....

Molnár F. Árpád a világ legprofibban kiképzett Illuminatus Echelon-tanúja

2010. június 21. (Napforduló-kor)

Varga Szibilla Anna

A Magyar Sors Online Media és Társadalompolitikai Folyóirat alapító-főszerkesztője
A Hírháttér Multimédia főmunkatársa, Echelon-tényfeltáró újságíró

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: +36/70/40-888-16
Elérhetőség: Budapest, Kecskemét, Szeged

5 komment

Címkék: isten orbán viktor kereszténység sátán szentlélek new world order jézus krisztus molnár f árpád kvantumfizika echelon tudatmódosítás nagy babiloni szajha illuminati háttérhatalom haarp illuminátus emberprogramozás novus ordo seclorum echelon tanú mfá

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr322144136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palostrend · http://palostrend.hu 2010.08.11. 19:38:15

ORBÁN! - SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYÖRGYNEK!!!

Államformánk: cionista diktatúra

Magyarország a cionista terror legutolsó fázisába, az emberfők metszésének
olyan stádiumába szoríttatott a ZSIDESZ bűnszövetkezet ismételt hatalomra kerülésével, amely bűnszövetkezetnek már különös jóstehetség nélkül is kijár, nagyon kijár! - az irgalmatlanul, csúfos vég!

Ez, az ország nemzeti hányadához képest igen karcsú, de látszólag összefogó, a
karvaly tőke totális háttértámogatását élvező nomenklatúra, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szembe hazudnak, és arcul köpnek.
Ráadásul olyan kíméletlen, sztálini mentalitással bírók, ami nélkülözi a lakossággal szembeni lojalitás fikarcnyi szánalmát; -, ellenben operál az ávós kínzások összes Biszkus hagyományával, míg követendő vérrontásaikban a százszavas, "túlképzett", magyar bajuszos, kommunista Martonyi Jancsi bohóc képezi a kezdetet és a véget.
Ez a kezdet és vég meg abból tevődik, hogy Martonyi agyi szintjére züllesszék Magyarországnak még a CSILLAGVÁLTÁS elöttről (1990. 10.23.) megmaradt, jellegzetesen magyar értékeit...
... úgy formálisan, mint szellem...óriásaiban!

Továbbra is óránként fecskendezik, előre kitervelten, tele vízionálva a társadalom vetítővásznára a fertőt, amit pechünkre majszolunk is mint hülye gyerek a romlott boci csokit.

A magyar emberek egyre darabosabban, érzelem mentesebben - léteznek -,
egyre aggasztóbban viselkednek s csillagszemünk is kezd egyre savóbbá válni, ami végképp kiszolgáltatottá tesz mindannyiónkat, mert már a színes kontaklencsékbe is bele tudunk szerelmesedni mint, ahogyan tetszeni engedjük magunknak már az agyonszolizott száraz szingliket is.

Közben meg arról álmodozunk, hogy még véletlenül se érintkezzünk implantátumokkal; - se testben, se kívüle. Agyrém.

S ez éppen elég ösztönző erő azoknak a vadidegeneknek, akik országunkra, Magyarországra, e világunk közepére, olyannyira hadonászva, szemforgatóan teszik rá csúszós tenyereiket, mint ahogyan a meztelen csigák nedvedzik csíkjaikat, kiszemelt területeikre.

Nedvedzik úgy, hogy a rajta tébláboló őshonos egyedeket semmi más cél ne kergesse, mint a színesebbnél színesebb kupakok begyűjtése vagy a sörös címkék leáztatása.

Nosza hát. Mustrára!

Kezdjük rögtön az átnevelési trükkjeikkel.

A 2/3-os "ÓRIÁSPÁRT" parlamenti könyöklői, sábeszdekliben igyekeznek megfellebbezhetetlenül kinyilvánítani, hogy a még többségi egészséges társadalmat zsidó és cigány szeretővé, egyfajta önfeladó barommá kell kényszeríteni.

...de gondolkozzunk el, hogy mi is lehet ez a motivációs erő, ami hadrendbe képes sorakoztatni megszívott kullancsokat a magyar emberek többségével szemben?!

Eleve és kizárólag földi világunkban senki és semmi mást nem lehet jobban megvesztegetni és nyomorultabbá tenni, mint az oszlásnak indult beteg lelket, "amik" fiktív pénzekért, sukorói javakért és hatalomért az égadta világon mindenre kapható.

Az áldozat (holokauszttúlélők, buzeránsok, született gyilkosok!) örökös szerepjátszásától kezdve a szegénység és megosztottság, folyamatos, fenntartásán túl a vérontás, habzó VÉR...rontásáig mindent, de mindent kér.

Ez a fajta vehemens agresszió évszázadok óta változatlan a bosszúálló isten ivadékainak, az istentelenek degeneráltjainak...
... s mégis rendre beengedjük a lompos farkasokat a házikónkba...otthonainkba...lányainkba.

Úgyhogy azt a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai, beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.

Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a szűzleánygyilkos fajnak a gyökerét, "eszmeiségét" akkor abban a minutában terroristának csippezik!!!

Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...

Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket, akiknek nem mást mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT! okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"!!!

Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája...
Pedig mindnyájan tudjuk - mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős, orrmány kampány!

Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.

Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot, a magyar emberekben lüktető, együvé tartozás, spirituális élményét!

Nonszensz, NA! Nonszensz.

Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.

Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!!

palostrend · http://palostrend.hu 2010.08.11. 19:38:56

István Balázs 2014.08.10. 21:57:20

Olyan tagadhatatlan és cáfolhatatlan bízonyitékaim vannak melyekkel meglehet és meg is lehet semmisiteni a politikai' biroi' ügyészségi, ügyvédi és rendörségi bünszervezetet. Mely világméretü bünszervezet melyben a földön élt, és élő emberek mindegyike részestárs, noha a kőzember felsemfogja szerepét, részességét! Sajnos a média nemengedi nyilvánoság elé tárnom az igazságot, noha a biblia és a szerzője rolam tanuskodik, úgyan is énvagyok az a férfi akit maga a mindenható Isten a főldmegalapitása előt megigért! Bővebben majd ha a teljes nyilvánosság előtt beszélhetek,hogy semit ne lehesen eltitkolni. Mert ezvolt a prédikálok feladata hogy elkészitsék az útat annak aki énvagyok mint Isten egyetlen ismerölye és az ö küldötje!

István Balázs 2014.08.10. 22:04:02

Mint Isten küldötje kilyelentem, hogy a Világ sőtétségéböl énvagyok a kivezető út! Ézsaiás, 28.16, Róma 9.33, Cselekedetek 17.31 stb

István Balázs 2014.08.10. 22:21:09

Őseink pénzéböl épitett és fentartott állami oktató intézményeiben, szűleink adolyábol fizetett tanitok tanitották a Politikusokat, hogy nekünk szolgáljanak majd a Magyarnépnek! Tisztessége fizetésért melyet a mi adonkbol kapnak, s tiszteletet, megbecsülést családjukkal egyűtt'' De ök elfelejtkeztek mindezekröl! Meglopnak bennünket nyilvánossan! Meg gyalázva öseinket és bennünket! De elég!!! Nem örökölheti tovább az utodaink a kifosztok elnyomását!!! Anyák, apák, gyerekek' hozzátok szolok! Himnuszotokban is Istenhez foházkottok és a szabaditás nálamvan! Az ö üzenetét akarom nektekadni! Nemkell mást tennetek, csak hogy követeljétek azt hogy a média minden eszközén szolhassak hozzátok a biblia teljes feltárásával melyre maga az Isten hatalmazott fel!
süti beállítások módosítása