HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Így épül fel egy láncban tömeggyilkos bűnszervezet - Olaszliszka sok százszorosa!

2009.11.19. 19:41 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, filmkészítő, Echelon-tanú)

Igyekezvén egészen rövid lenni, leírom, hogy működik egy láncbűnözés, hogyan rajzolódik ki és egyben bukik meg nyilvánosan egy bűnszervezet, hogy onnantól bármely hivatalos személy, aki ezt nem akarja észrevenni, automatikusan a bűnszervezet részévé és fegyházzal büntetendővé váljon:

Példának legyen a Hírháttér egyetlen ügye:

Feljelentések tömegeit küldöm esztendőkön át gyilkosságok, robbantásos ügyek, sorozatgyilkosság, belföldi, 2006-os terrorizmus, nemzetközi terrorizmus, amilyen az indonéz repülőgép 80 fős tömegmészárlása, de minden eltussolásra kerül:

Egészen addig, amíg az egyikbe bele nem írom, hogy ebből elég volt, sok száz hulla lett, meg sem állnak, eközben az elpusztításunkra törnek, ezért szét kell verni Zombor Gábor orbán viktori kecskeméti polgármester, metzinger éva, aki zombor jegyző csicskája és karasz csaba kecskeméti rendőrkapitány-helyettes, azaz mindig, mindent eltussoló bűntársuk fejét. Ekkor szintén mindent eltussolnak, de 100%-ban, ahogy eddig! Ugyanakkor házkutatást, büntető eljárást, elhurcolást, lefoglalásokat - hogy többé semmi ne kerülhessen nyilvánosságra - szerveznek és kezdenek a feljelentő ellen fejszétveréssel fenyegetőzés címén, amiről azonnal kisütik, hogy annak semmi előzménye nem volt, továbbá a feljelentésben semmi vizsgálni vagy érinteni való nem olvasható ezen kívül. Ez szó szerint így történt! Tehát hirtelen meglódul a disznókonda, és egyenest szörnyhalált hal a tengerben, a lejtő legalján.

Hogyan?

Megérkezik a Molnár F. Árpád sokadik-sokadik feljelentése Zombor Gábor polgármesterhez, aki mert bűnöző, mindig is az volt, mint a bűnszervezeti lánc összes többi tagja is, azonnal bűnöző társához, a levélben szintén érintett karasz csaba kecskeméti rendőrkapitány-helyetteshez fordul. Ezzel küldi tehát tovább metzinger éva jegyzőnek a levelet.

metzinger éva jegyző, aki szintén érintett, elküldi bűntársuknak, karasz csabának, akinek titkos e-mail címe az asztalán hever, hiszen töménytelen bűntettet és eltussolást közösen intéző bűnözők.

karasz csaba rendőrkapitány-helyettes - olvasván, mennyi bűntettet tussolt el, és hány száz ember halt ebbe bele - azonnal feljelentést tesz a bűnbanda vélt védelmében, mégpedig mindent eltussolva, ahogy eddig is közösen tették, és feljelentést téve a feljelentő ellen, azaz ellenem.

Dávid Károly bács-kiskun megyei rendőrfőkapitány - karasz örök főnöke - azonnal ismét belefolyik az ügybe, és elrendelik, hogy az ügy Kecskemétről a közeli Kiskunfélegyházára kerüljön, mondván, hogy saját beosztottaik ott már függetlenek tőlük, azaz saját főnökeiktől.

Kiskunfélegyházán - kézhez véve karaszról, zomborról és bandájáról a tömeggyilkosságokról szóló bizonyítékokat, amik alapján karasznak és társainak az előzetes letartóztatását azonnal el kellene rendelni - azonnal eljárást indítanak, de természetesen nem ellenük, hanem ellenem, a feljelentő ellen, és ügyészhez fordulnak.

Mivel mindenki tömeggyilkos bűnöző, ahol a korlátlan és féktelen bűnözés napi rutin, és a szó szoros értelmében semmiféle gátlás nem létezik, akármilyen súlyú és akárhány áldozattal járó Emberiség-ellenes, alkotmányos rend elleni, terrorista, népirtó stb. életellenes bűntettről van szó, az ügyész - kézhez véve a haverjairól és napi munkatársairól szóló végzetes bizonyítékokat - azonnal jóváhagyja a feljelentő elleni büntető eljárást és házkutatást rendel el a közérdekű bejelentő ellen. Azaz ő is magára gyújtja a házat, és a lángoló épületből többé nem távozik. A bűnözés mindenek előtt!

A világ minden részén elkövetett tömegmészárlásokért összeröffent, közpénzből himpellér bűnszervezet bizonyított létszáma ekkorra már az egy tucat elkövető felé közelít. Ezeket a hatályos törvények szerint - nem beszélve a jog egyenlőségről -, mindet előzetes letartóztatásba kellene helyezni! Mind a bűntettek súlya, mind azok folytatólagos és elszánt elkövetői jellege, mint abszolút tetten ért és nem is leplezett(!) tények, mind az összebeszélés és a bizonyíték-meghamisítás, valamint bizonyítékeltüntetés kockázata ezt FELTÉTLEN KÖTELEZŐVÉ TESZI!

Az eljárás és körülményei stb. miatt részletes, paragrafusok legalább fél tucatjával feljelentést teszek és rendőri védelmet kérek a Kecskemét Városi Ügyészségtől és a főügyészségtől. Erre aztán hónapokon át - minden sürgetés ellenére - sem történik semmi. Viszont:

Beidéznek a rendőrségre, ahol közlik, hogy újabb eljárásokat indítottak. Érdeklődnek az anyagi helyzetemről, és arról, miért fürdök hideg vízben, és miért nem fűtök télen, mert az kvázi, illetve gyakorlatilag lehetetlen.

Az ügyészséghez tett feljelentés olyan súlyú, hogy hónapokon át senki nem mer abban írásban ellentmondani. Az természetes, hogy saját maguk és bűnbandáik ellen nem járnak el, hiszen ettől bűnszervezet és ettől is féktelen, mindhalálig gyilkolni szándékú és szándéknyilatkozatú tömeggyilkosok. Sokkal később érkezik a Kecskemét Városi Ügyészség csoportvezető ügyészétől, varga évától egy elutasítás - következetesen nem tisztázott, milyen beadványra -, hogy ez a Molnár még több és több zaklatást is elkövetett ellenük, bántja őket a Molnár, ezért az ellene való eljárást okvetlenül folytatni és kiterjeszteni kell! Ugyanakkor egyetlen feljelentésem tárgyát képező paragrafusra, és a rendőri védelem kérvényezésére egyetlen árva sor vagy betű nem található, hiszen ahhoz szakmai válaszokat kell adni, nyilvánvaló tényekre és paragrafusokra pedig nem léteznek ellenválaszok! Ezért azokról úgy kell tenni, mintha egyáltalán nem léteznének! Így nem marad más, csak az, hogy a Molnár bántja az ártatlan tömeggyilkosokat. varga éva és főnöke, Kecskemét vezető ügyésze, kopasz zsolt pont úgy járt tehát el, ahogyan zombor gábor polgármester utasította el fél évvel korábban és folytatólagosan a Hírháttér összes törvényi felvetéseit, bejelentéseit, feljelentéseit, kérvényeit és ajánlatait!

Az ügyekben évek óta bűnpártoló Kecskeméti Televízió főszerkesztője, Eckhardt Balázs menekül és bujkál az őt megkereső és a médián keresztül megszólító Hírháttértől, és kamerák előtt újabb baráti megbízásokat kap bűntársától, zombor gábor orbán viktori polgármestertől.

A feljelentő Molnár F. Árpád személyesen fordul Kovács Tamás legfőbb ügyészhez és más bűnszervezetekhez, ahonnan természetesen irodavezetőkhöz továbbítanak mindent, hogy ne saját aláírásukkal bukjanak bele a legfőbb ügyész és más vezető bűntársai. Ezek aztán a legfőbb ügyész utasítására, a legfőbb ügyész és más vezető bűnözők nevében a bűnözés mellett mindhalálig tanúságtétellel mindent rendben találnak, hogy folytatólagos, éppen elkövetés alatt lévő emberölésekben is alájuk beosztott hatóságuk mindent lenyelve a feljelentő ellen feljelentésben való csúnyán viselkedés címén folytassanak tömeggyilkos hatású bűnszervezeti bűnpereket, holott ember nincs, aki ne ránézésre látná, hogy itt mindenki bűnöző, és azért indult a feljelentő ellen büntetőper, folyt házkutatás, történt elhurcolás, zsarolás, megfélemlítés stb., mert ő viszont nem az!

A Hírháttérrel Budapestre megyünk, és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főépületében személyesen teszünk feljelentést nemzetközi terrorizmus és támogatása, roma sorozatgyilkosság folytatólagos megszervezése, az összes bejelentés és bejelentési kísérlet eltussolása, a Hírháttér és személyünk ellen bűnszervezetben folytatott diffúzált és kiterjedt üldözés stb. miatt. Mielőtt fogadnának is, nagy cécó előzi meg, aztán úgy tesznek, mintha gőzük sem lenne, kik vagyunk (miközben országszerte felismernek, és az elmúlt talán 80 év egyetlen titkosszolgálati leleplezői vagyunk), és az iszonyú sokadik eltussolás érdekében közlik, hogy tegyünk feljelentést az NBH címére az Interneten, mert most csak - abban a hatalmas épületben - egy irodista áll rendelkezésre tömegmészárlás és nemzetközi terrorizmus-ügyben, ahol az ügyekben összegyűlt halottak száma már több száz. Tehát tegyük meg e-mailben a sok századik feljelentést, melyre hivatalos formában soha a Hírháttér történelme során nem érkezett egyetlen árva válasz sem, hacsak a Hírháttér ezek miatti gyors le-, majd későbbi felkapcsolását nem nevezzük annak.

Íme, aki csak szembesül bármilyen bűnüggyel, mint ez esetben, máris láncszerűen, mint a rabszolgák Steven Spielberg "Amistad" című filmjében, malomkővel zuhan a tengerbe - csakhogy itt lökni sem kell őket, mert ugranak maguktól -, vet véget utolsó esélyeinek is. Máris benne van a rendőrség, az ügyészség kihelyezett és legfőbb szervezete, a lokális és az országos, legfőbb politikai hatalom, a titkosszolgálatok legfőbb és vidéki kirendeltségei (a kecskeméti NBH-val való ugyanilyen háború 10 éve tart(!), zombor és bűnbandája ezeknek félig hivatalosan, karasz csaba kapitányhelyettes rendszeres raporttal teljesen hivatalosan dolgozik!), a teljes média, de nem csak ők...

Orbán Viktor Kecskemétre jön, és úton-útfélen azt hajtogatja, hogy abban az ügyben, a Molnáréban teljes hatósági erővel kell fellépni. Annyira tele vannak a féktelen babiloni bűnözés vérrel telt aranyserlegének minden keresztyént és népet itató tébolyult részegségével, alig leplezetten, hosszasan beszéli el a nyilvánosság előtt is (nevem említése nélkül), mennyire fel kell lépni az ilyenek ellen, mint a Molnár F. Árpád. Eközben is baráti pártfogását fejezi ki az akkorra már minden idők legsúlyosabb bűntetteibe belebukott és előlünk elbujdosott polgármestere, zombor gábor mellett, akiről hosszú hónapok óta csak úgy emlékezik meg a Hírháttér filmjeinek és cikkeinek sora, mint alvezéréről és házi bűnözőjéről. Orbán sem tartja ezt titkolni valónak. Amint zombor tömeggyilkosságba bukik, azonnal az Országházba rendelik szociális érdemeiért kitüntetésre, amint Orbánról bűntetteinek legsúlyosabb filmjei jelennek meg, amik életében megjelentek, Orbán Viktor Kecskemétre látogatva személyesen fejezi ki Zombor Gábornak kiválóságáért és nagyszerűségéért való további elismeréseit és háláját, számítva a további együttműködésére!

De ekkorra már nagyon, nagyon, nagyon sok minden történt. Az ügy régóta ott hever és folyamatosan bombázott vele Barack Obama és stábja, a CIA, az NSA, a putyini FSB, az EUROPOL - amely hivatalosan is válaszolt azzal, hogy konkrét ügyekkel nem ők foglalkoznak, míg a többi kifejezett aknamunkákkal és tettleges cselekmények tömegeivel, melyekről sokat szóltunk -, és számos más állami titkosszolgálat, melyeket úgy belebuktattunk az általuk végig szervezett, védett és pártolt tömeggyilkosságaikba, cigánygyilkosságaikba és nemzetközi, repülőrobbantó terrorizmusaikba, amik már régen evidenssé tették, hogy akit csak megkerestünk, az ezekbe az ügyekbe, mint időzített WTC-kbe, terrorista tömeggyilkosként belebukott, és akinek karrierjét tönkre akarjuk tenni, vagy akit életfogytig tartó fegyházra akarunk juttatni, avagy megöletni, azzal nem kell mást tennünk, csak felkeresni és be- vagy feljelenteni, mi minden történt és mi minden készül. Részletesen, kimerítően halálos precizitással. Halálbiztosan.

Mert a WTC-k evolúciója ez:
       1. Megszervezni egy WTC-tömegmészárlást, de a lakosság még jó ideig nem tudja meg, hogy saját vezetőik szervezték meg saját lakosságuk halomra gyilkolására.
       2. Megszervezni egy WTC-tömegmészárlást, amilyen az indiai Mumbai volt, ahol már két nappal később kiderült, hogy nem csak az indiai rezsim, de az egész világ tudott róla, sőt, már hónapokkal előtte hivatalosan szólt az angol titkosszolgálat, hogy minden idők legnagyobb Indiában végrehajtott terrorcselekmény-sorozata készül.
       3. Megszervezni egy WTC-merényletet, de úgy, hogy - mint a romák elleni sorozatgyilkosságnál volt - már közben, aztán pedig - mint Indonéziát illetően kvázi, más kollapszusokat illetően egészében - már a tömegmészárlások előtt leleplezni, hogy mi készül, aztán a buta és bamba nép orra előtt mindent levezényelve ellenük és tömeges irtásukra, végrehajtani azt.

A jog mindenkire azonos mértékben vonatkozik. Aki másként tesz, börtönbe való! Az olaszliszkai lincselők közül többet életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek, pedig ezekkel a tömeggyilkosokkal szemben
       a) egy rendbeli, nem folytatólagosan, több száz rendbeli emberölésről van szó,
       b) hirtelen felindulásból elkövetett cselekményről van szó (ami gyakorlatilag kizárja az életfogytiglant), míg vargáék előre megfontolt szándékból, különösen aljas indokból és célból, sem eszközökben, sem bűntettekben nem válogatva követtek el mindent,
       c) a tömeges lincselés szintén enyhítő körülmény, szemben a bűnszervezettel, ahol előre terveznek és kíméletlenül hajtanak végre,
       d) az olaszliszkaiak szegények voltak, de karaszék és orbánék közpénzekből kapták és kapják fizetésüket, a nép nyakán annak tömeggyilkos hóhéraiként élősködve, mint a legveszélyesebb paraziták,
       e) megbánást az olaszliszkaiak tanúsítottak, viszont karaszék minden lépésben egyértelművé tették, hogy mindörökkön örökké a tömeggyilkos folytatólagos bűnözés mellett maradnak(!), és soha nem hagyják abba(!),
       f) Olaszliszkán nincsenek meg a tettesek, amit a bíróság elismert, ennek ellenére három életfogytiglant is kiosztottak(!); ezek viszont folytatólagosan aláírták egységszándékban elkövetett, paragrafusokban és irtózatosan széles bűntetteiket! Az elkövetőket keresni sem kell, hiszen maguk írtak alá minden alkalommal!

Ne kerüljék el az igazságszolgáltatást. Az államnak meg kell torolnia bűntetteiket! Ha Olaszliszka kisstílű huligánjainak ez jár, akkor a magyar történelem példátlan rosszindulatú és tömeggyilkos élősködő parazitái ne csak életfogytig tartó fegyházbüntetéssel bűnhődjenek! Az Állam Maga roppantsa össze gerincüket, agyukat és bordáikat!

Gyertek csak, halottak! Jöjjetek, zombik!

A kapcsolódó irodalomtengeréből:
2

2009-10-31. - Horrorpillanatok kerge kurva varga éva csoportvezető ügyészbűnöző életfogytos bűnszervezeti bűntetteinek okaiból /Molnár F. Árpád (politikai üldözött emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 2009-10-31. - Tömegmészárlásokért zihál a kecskeméti ügyészség - Nyílt levéllel kopasz zsoltnak, kecskemét vezető ügyészének /Molnár F. Árpád (politikai üldözött emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 2009-10-20. - HÍRHÁTTÉR TV: Feljelentés és Bizonyító Törvényi Vádbeszéd Gyurcsány Ferenc és társai, a teljes 2006-os rendőri állomány, továbbá a média számos személye (konkrét esetekben életfogytig tartó) fegyházbüntetésére! /Molnár F. Árpád (politikai üldözött emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/ /Zene: David Julyan/ (Film, 83 perc)
 2009-10-14. - HÍRHÁTTÉR TV: Index és Origó, terrorizmus és szájba szarás /Tánczos Krisztina (emberjogvédő, tényfeltáró, Echelon-tanú) - Soós József "Kárpáti Magyar" (emberjogvédő, tényfeltáró, Echelon-tanú) - Molnár F. Árpád (emberjogvédő, tényfeltáró, Echelon-tanú)/ /Zene: Ligeti György: Lux Aeterna/ (Film, 32 perc)
 2009-10-07. - HÍRHÁTTÉR TV: Ügynökhullám totális pusztításért - Hogyan fogjunk ügynököket? /Molnár F. Árpád (politikai üldözött emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró)/ /Zene: Molnár F. Árpád/ (Film, 26 perc)
 2009-10-05. - HÍRHÁTTÉR TV: Rendőri védelem csak bűnözőknek - Tatárszentgyörgy, Elter Zsanett és a Hírháttér /Molnár F. Árpád (politikai üldözött emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/ /Zene: Elliot Goldenthal: Libera Me/ (Film, 13 perc)
  2009-09-27. - A tömeggyilkos terroristák alkotmányos rend elleni bűntettei a Hírháttér felszámolására /Soós József "Kárpáti Magyar" (emberjogvédő, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 2009-09-27. - Tényfeltárás a Hatalom irányításának szerepéről, a Rendszer látszat-igazságszolgáltatási működéséről /Tánczos Krisztina (emberjogvédő, gazdasági elemző, Echelon-tanú)/
 2009-09-23. -HÍRHÁTTÉR TV: A cigánygyilkosságok szervezői háborúban a Molnár F. Árpád ellen /Molnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/ (Film, 44 perc)
 2009-09-23. - Egy politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú újságíró - a politika és a titkosszolgálati terrorista bűnszervezet megbízásából elkövetett - gyalázatos meghurcoltatásáról /Tánczos Krisztina (emberjogvédő, újságíró, Echelon-tanú)/
 2009-09-21. -HÍRHÁTTÉR TV: Házkutatás, lefoglalások, elhurcolás - Állami háború a Hírháttér és a Molnár F. Árpád ellen /Molnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/ (Film, 42 perc)
 2009-09-21. - A MAZSIHISZ-hez fordult a Hírháttér magyarországi újságíróüldözés és a romák elleni állami sorozatgyilkosság ügyeiben /Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 2009-09-17. - Egyedülálló tényfeltárás! A romák elleni sorozatgyilkosság fegyházzal büntetendő állami elkövetőinek halállistája, a letartóztatásukhoz szükséges vádbeszéddel /Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 
2009-09-16. - Molnár F. Árpád első és leleplező cikke, mióta a politikai és titkosszolgálati terrorista bűnszervezet elhurcolta
 /Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 
2009-09-11. - Háborúban Putyinnal és a KGB-vel - Molnár F. Árpád publikus KGB-botrányai Kecskeméten és...
 /Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 
2009-09-08. - Bosszúhadjáratot hirdetünk Vlagyimir Putyin és bandája ellen /Molnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 
2009-09-01. - Kettős leleplezés! A cigányok elleni állami sorozatgyilkosságról a Molnár F. Árpáddal egy időben egy ismeretlen személy dokumentumokat borított /Molnár F. Árpád (tényfeltáró, Echelon-tanú)/
 
2009-08-31. - HÍRHÁTTÉR TV: Leleplezés: A romagyilkosságok állami tömegmészárlások /Molnár F. Árpád (politikai üldözött tényfeltáró, Echelon-tanú)/ /Zene: Molnár F. Árpád: A Halálról indítva és titkon most (K.9)/ (Film, 12 perc)

Stb., stb., stb...

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter. com
Tel. : 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

1 komment

Címkék: fidesz feljelentés orbán viktor kecskemét merénylet nbh terrorizmus indonézia zsarolás megfélemlítés repülőgépek kiskunfélegyháza kecskeméti televízió kovács tamás legfőbb ügyész cigánygyilkosságok zombor gábor dávid károly rendőr főkapitány eckhardt balázs főszerkesztő kopasz zsolt

A tömeggyilkos terroristák alkotmányos rend elleni bűntettei a Hírháttér felszámolására

2009.09.27. 12:58 Molnár F. Árpád

CIKK: Soós József (tényfeltáró, publicista, Echelon-tanú)

Tisztelettel üdvözlünk Mindenkit! Egy kisebb szünet után ismét folytatjuk működésünket. Molnár F. Árpád úr JOGTALAN, TÖRVÉNYTELEN, ALAPTALAN, elhurcoltatása, meghurcoltatása óta ez az első cikkem, melyet írok. Az újraindulás pillanatától már több cikk is megjelent tőlem, de azok mind azelőtt lettek megírva, hogy a MERÉNYLET, FELSZÁMOLÓ-KORLÁTOZÓ HADJÁRAT elindult ellenünk! Sajnálatos módon azokat a cikkeket, melyek el lettek küldve Molnár Úr részére, mind az "enyészeté" lettek, hiszen a MŰKÖDÉSÜNKHÖZ SZÜKSÉGES ESZKÖZÖKET a karhatalom lefoglalta, és a GÉPEKEN TÁROLT ÖSSZES INFORMÁCIÓ HOZZÁFÉRHETETLENNÉ VÁLT SZÁMUNKRA!!! A SAJÁT MAGUNK ÁLTAL NAGY LELKIISMERETTEL MŰKÖDTETETT HÍRHÁTTÉR Multimédia több napig hozzáférhetetlen volt, mivel a KÓDOKAT és egyéb informatikai lehetőségeket elzárták előlünk. Kénytelenek voltunk FELTÖRNI a saját tulajdonunkat képező HÍRHÁTTÉRT, hogy cikket és egyéb anyagot tudjunk felrakni rá!!!!

Ezért KÖZVETLEN MÓDON FELELŐS és FELELŐSSÉGRE VONHATÓK az alábbi ÁLLAM-patkányok:

    - Kovácsics Ferenc: (KBH) Katonai Biztonsági Hivatal; VEZÉRŐRNAGY rangban működő emberiség ellenes bűnöző féreg!
    - Karasz Csaba: Kecskemét BŰNÜGYI IGAZGATÓJA, egy hitvány korrupt féreg, hasonló Gergényi Péter és Draskovics Patkányhoz.
    - Farkasné Benke Aranka: rendőralezredes (ismerem a fajtáját, mert volt már dolgom hozzá hasonló görényekkel...).
    - Varga Zsolt: Rendőrségi Alosztályvezető; szintén Kecskemét városában tevékenykedik, végzi gyalázatos munkáját.
    - Dávid Károly bács-kiskun megyei RENDŐRFŐKAPITÁNY hasonlóan patkány bűnöző, mint méltó előde volt, Gergényi Péter 2006-os NÉPSORTÜZES hazaáruló BŰNÖZŐ!
    - Gergényi Péter: egykori bács-kiskun megyei RENDŐRFŐKAPITÁNY, aki idővel - mint az lenni szokott - felfelé bukott a karrierlétrán, és kinevezték a (BRFK) budapesti rendőrfőkapitányi posztra. Az idő előre haladtával eljött 2006 ősze, és ő lett az elmúlt 20 év legnagyobb sortüzes bűnözője. Ennek a "nagyszerű tettének" jutalma sok-sok állami dicséret, KITÜNTETÉS, és a végén a csendes távozás SOK-SOK-SOK, SŐŐŐŐTTTTTTT, rengeteg PÉNZEL!!!... (Az adófizetők, vagyis a TI pénzetekkel távozott ez a PATKÁNY NÉPSORTÜZES FÉREG!!!)
    - Draskovics Tibor: Igazságügyi és Rendészeti MINISZTER!!! "Kapafogú patkány", hol van itt az igazság??????? Mert a hozzád hasonló férgekre még egy macskát sem mernék rábízni, nem egy ország lakossága az ALKOTMÁNYOS RENDJÉNEK MEGŐRZÉSÉT!!!
    - Juhász Gábor = Iváncsik Imre = Balajti László: ők mind ugyanazt a posztot töltik be, mivel NINCS KÖZÖTTÜK KÜLÖNBSÉG, mert BŰNÖZŐK mind a hárman, ezért egyenlőségi jelet tettem közéjük!!! Egyébként a POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK IRÁNYÍTÁSÁBAN KÖZREMŰKÖDŐ ÁLLAMTITKÁROK ők!!!! Jajjjjjjjjj!!! Jajjjjj nektek magyarok!!! Mert ezek a férgek irányítják a biztonságotok...
    - Ficsor Ádám: POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOKAT IRÁNYÍTÓ TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER!!! Én egyszerűen csak "takony Ádi"-nak nevezem, mert egy féreg kölyök, aki életében egy NAPOT MÉG NEM DOLGOZOTT; az első munkahelye egyszerre a parlamentben volt!!! Hallod, TAKONY, neked üzenem, hogy elegem van abból, hogy az EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOMAT ROMBOLJÁTOK, és az újabb szokásotok velem kapcsolatban, hogy a SZEMEMET HATALMAS FÁJDALOM TERHELI!!! TALÁN ARRA AKAROD FELHÍVNI A FIGYELMEMET, HOGY OLYANT LÁTOK, AMIT NEM LENNE SZABAD NEKEM, és ezzel szimbolizálod, mint egykoron a KGB??? Rossz módszer, mert még dühösebb leszek! TE SZARHÁZI TAKONYPÓC!!!!!
    - Dr. Szilvásy György = Dr. Demeter Ervin: hasonló posztot töltöttek be egykoron, mint most Ficsor Ádám; ők is titkosszolgálati miniszterei voltak!

NEMZETBIZTONSÁGI HIVATAL (NBH) = Magyar TITKOSSZOLGÁLAT!!!

Ezt le kell írni, mert sok barom él még ebben a szétrabolt, megcsonkított, tönkretett országban, aki még azzal sincs tisztában, hogy LÉTEZNEK MANAPSÁG TITKOSSZOLGÁLATOK!!!

Ennyi kis ismertető után visszatérünk az eredeti TÉMAKÖRÜNKHÖZ!

Az előbbiekben FELSOROLT bűnözők mindegyike kivétel nélkül a HÍRHÁTTÉR Multimédia, és annak tagjai ellen szövetkezve a részleges, illetve a TOTÁLIS felszámolást tűzték ki célul. Ezzel egy újabb EMBERISÉG ELLENES BŰNT elkövetve, ami kimeríti a világ összes alkotmányának a BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN rögzített ÉLET- és EMBERISÉGELLENES bűnök mindegyikét!

A Hírháttér Multimédia NULLA, azaz 0 forint ANYAGI HASZONNAL DOLGOZÓ EMBERJOGVÉDŐ SZERVEZET, amely semmilyen pénzügyi ellenszolgáltatást nem várt, és nem is vár el ezután sem SENKITŐL!!! Saját magát MŰKÖDTETI, üzemelteti; ezt AKADÁLYOZTÁK MEG az előbbiekben felsorolt SZEMÉLYEK, "jogi személyek" (sajnos nem lehet őket annak venni, még emberszámba sem tekinteni...).

Egy kicsit részletesebben azokról a napokról, mikor a MŰKÖDÉSÜNKET MEGSZÜNTETTÉK.

Ahogy lenni szokott, Árpád és én szinte MINDEN NAP telefonos kapcsolatban vagyunk. Ez így volt azon a napon is, mikor kimentek Molnár F. Árpád Úrhoz; előtte talán 2 órával beszéltünk 20 percet telefonon. (Ezt le is lehet nyomozni, bárki megteheti a GSM-rendszer CELLAINFORMÁCIÓIBÓL! (amit nem akart megtenni az állam a Roma gyilkosságok kapcsán!)) Délután magasságában HÍVOTT engem TELEFONON Molnár F. Árpád, hogy ELVITTÉK ŐT A RENDŐRÖK, és LEFOGLALTAK MINDENÜNKET, ami a Hírháttér működéséhez elengedhetetlenül SZÜKSÉGES!!!!!!!

Ezzel EGYÉRTELMŰEN a TELJES, TOTÁLIS FELSZÁMOLÁST kívánták elérni az előbbiekben részletesen ismertetett ÁLLAMI BŰNÖZŐK!!! De legalábbis azt, hogy RÉSZLEGESEN, lehetőség szerint MINÉL HOSSZABB IDEIG a Hírháttér MŰKÖDÉSKÉPTELEN legyen! Hiszen így amíg NEM ÜZEMEL, nincs lehetősége arra, hogy az Ő MOCSKOS EMBERISÉGELLENES, ALKOTMÁNYELLENES BŰNTETTEIKET nyilvánosságra hozza!!! (Mivel az összes MÉDIUM és SAJTÓORGÁNUM a HÁTTÉRHATALOM és annak AL-projekte, az ÁLLAM kezében van, így még LEHETŐSÉGE SINCS A LAKOSSÁGNAK ARRA, hogy az IGAZSÁGRÓL TUDOMÁST SZEREZZEN!!!) Az egyetlen, saját maga MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEIT, egyéb TÉNYEZŐIT önállóan megvalósító HÍRHÁTTÉR Multimédia FELSZÁMOLÁSÁT akarták megvalósítani. Hála Istennek, és a mi megfeszített munkánk következménye, hogy csak RÖVID IDŐRE, RÉSZLEGESEN SIKERÜLT ez nekik!!! De ezzel a néhány nappal is HATALMAS KÁROKAT OKOZTAK, mert legalább 8-10 TÉNYFELTÁRÓ CIKK és 3-4 nagyobb terjedelmű VIDEO nem kerülhetett a NYILVÁNOSSÁG elé! Ami következtében hatalmas károk keletkeztek! A segítségért hozzánk fordulók legtöbbjére azóta sincs lehetőség MÉG CSAK VÁLASZOLNI SEM!

Az előbbiekben RÉSZLETESEN ismertetett HÁTTÉRHATALMI-ÁLLAMI PÁRTBŰNÖZŐK az alábbi BŰNCSELEKMÉNYEKET KÖVETTÉK EL! Amivel tovább szaporították a már így is tengernyi méretű, tömérdek bűneiket!

    - ALKOTMÁNYOS REND FELSZÁMOLÁSA!!! (Éppen úgy, mint annak idején 2006-ban a Gyurcsány patkány által vezetett MSZP-kormány NÉPSORTÜZES BŰNÖZŐ Gergényi Görény Péter irányítása alatt álló, külföldi, de főleg IZRAELI eszközökkel felszerelt LAKOSSÁGVERŐ RENDŐRSÉG tette!!!) Az Alkotmányos rendet számolták fel, közben temérdek sérelmet, sőt, életellenes bűncselekmények halmazát követve el a TUDATLAN LAKOSSÁG ELLEN!!! A NEMZET VAGYONÁN, MUNKÁJÁN, PÉNZÉN, NYOMORÁN fenntartott BŰNÖZŐ, ALKOTMÁNYOS TÖRVÉNYEKET SÉRTŐ RENDŐRSÉG, mint BŰNELKÖVETŐ HATÓSÁG, és a fölöttük álló ÁLLAMI MAFFIA klán, mely mindezt MEGRENDELTE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezt úgy nevezik, hogy ALKOTMÁNYOS REND TOTÁLIS FELSZÁMOLÁSA!!!

    - A SAJTÓSZABADSÁG és a SZÓLÁS SZABADSÁGJOGAINAK a sárba tiprása!!! Az ALKOTMÁNYBAN rögzítve van, hogy a SZABAD VÉLEMÉNNYILVÁNÍTÁSHOZ MINDENKINEK JOGA VAN, ezt megteheti akár úgy is, hogy SAJÁT MAGA ÖNEREJÉBŐL MEGVALÓSÍT EGY MÉDIÁT!!!

Ezt tettük mi!!! Önmagunk létrehoztunk a KÖZJÓ, KÖZSZOLGÁLTATÁS ÉRDEKÉBEN egy FÜGGETLEN MÉDIUMOT, mely a VILÁGTÖRTÉNELEMBEN EGYEDÜLÁLLÓ MINŐSÉGBEN ÉS HITELESÉGGEL mondja el a TÉNYEKET!!! A SAJÁT MAGUNK TULAJDONA, de nem kezeljük, és nem használjuk fel önző, magánjellegű céljainkra, CSAK KIZÁRÓLAGOS MÓDON A KÖZ JAVÁRA fordítjuk!!!

    - Így elérkeztünk egy ÚJABB BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ: a MAGÁN TULAJDON SÉRELMÉRE ELKÖVETETT, SZERVEZETTEN, ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY-SOROZATHOZ!!!


Eckhardt Balázs, a Kecskeméti TV igazgatója, Zombor Gábor házi talpnyalója és pártszolgálatos sortüzes kommentátora a világon semmiféle tájékoztatni valót és közérdekűt nem talált abban sem, hogy a tőszomszédságában lévő egyetlen valóban keresztyénekből álló, ráadásul emberjogvédő, oknyomozó és tényfeltáró multimédia és szerkesztői ellen terrorista, megfélemlítő, zsaroló, elhallgattató és ilyen célú keresztyén- és újságíróüldözés keretében azok törtek be, akik az Eckhardttal közösen eltussolt bűntettekben éveken át tartó segítségkérések tömegét követően, megsemmisítő bűnszervezeti egységagresszív bűntetteikre válaszul feljelentésre kerültek. Eckhardt, a mocskos gyilkos állat, féreg JÚDÁS-patkány yilván úgy vélte, hogy a Kecskeméten naponként középpontba került és a világot körbejárt tömeggyilkossági, terrorista és roma sorozatgyilkos botrányok abszolút és totális eltussolása mellett igazán elfér a közérdekű bejelentők és tényfeltáró újságírók elleni köztörvényes állami maffia üldözése, elhallgattatása és börtönnel fenyegetése. A tömeggyilkos féregfajzatot nem véletlenül nevezték ki az alkotmányos rend megsemmisítésében és minden rendű és rangú népirtásban korlátlanul elkötelezett Emberiség-ellenes bűnözők a Kecskeméti tv élére, és nem véletlenül fizetik a magyarság kiirtásában és az Emberiséggel rekordokat rekordokra halmozottan ellenséges akasztani való férgei! Megígérem, eckhardt balázs, hogy amint a lehetőség adott, kommandóval fogok rád és a téged fizető gengszter bűnbandára (maffiára) törni a Kecskemétinek nevezett népgyilkos maffiatévé szerkesztőségével együtt, összebűnözött ingatlanjaitokban pedig házkutatást tartva és lefoglalva - "kollega" - az összes eszközödet, váglak minimum 30 év letöltendő fegyházba, viszont ahogy a nürnbergi perek idején is visszamenőleges hatályú törvényekkel végezték a náci bűnösöket is!
(Molnár F. Árpád)

 

A HÍRHÁTTÉR Multimédia és annak minden vagyona MAGÁNTULAJDONT KÉPVISEL, mely kizárólagos módon a MEGALKOTÓ, ALAPÍTÓ Molnár F. Árpád Urat ILLETI MEG!!!

MAGÁNTULAJDON SÉRELMÉRE, JOGTALAN LEFOGLALÁSÁRA-ELKOBZÁSÁRA nem volt joga semmilyen "állami hatóságnak" sem!! Mivel nincs JOGALAPJA TETTÉNEK ELKÖVETÉSÉRE!!!

    - Ezen felül még JOGTALANUL TARTOTTAK HÁZKUTATÁST, és KÉSZÍTETTEK VIDEÓFELVÉTELEKET Molnár F. Árpád úr hajlékában! Indokolatlanul törtek rá otthonában, és sértették meg a legbensőségesebb MAGÁNSZFÉRÁJÁT!!! JOGTALAN HÁZKUTATÁS, és JOGTALAN BEHATOLÁS A MAGÁNTULAJDONBA!!!!!!!!!!

    - Az előállításának a folyamata is JOGSZERŰTLEN VOLT, és indokolatlan!!!

Lehetne hosszú-hosszú ideig sorolni a BŰNCSELEKMÉNYEK HALMAZÁT, melyeket az államgépezet rendelt el, és a rendőrség, mint végrehajtó szerv kivitelezett, melyek MINDEN ALKOTMÁNYOS TÖRVÉNYEN TÚLMENŐEN A LEGSÚLYOSABB BŰNCSELEKMÉNYEK VOLTAK!!!

Közöttük a legnagyobb az ALKOTMÁNYOS REND SZERVEZETTEN ELKÖVETETT FELSZÁMOLÁSA!!! Ami az akcióban résztvevő ÖSSZES személynek - beleértve a MEGRENDELŐKET is - legalább 30 év FEGYHÁZBÜNTETÉSSEL sújtható!!!

Kicsit most szakmailag megismertetve a dolgokat!

SEMMILYEN SZÜKSÉG NEM VOLT A HÍRHÁTTÉR Multimédia ESZKÖZEINEK A LEFOGLALÁSÁRA, hiszen azt NEM INDOKOLTA SEMMI!!! Mivel a Föld bolygó bármely szegletéből HOZZÁFÉRHETŐ BÁRMILYEN RENDSZER, és azon belül egy ADOTT SZÁMÍTÓGÉP belső adattára! Így akár Árpád lakhelyével földrajzilag éppen szomszédságban elhelyezkedő KECSKEMÉT REPÜLŐTÉR bármelyik IRODÁJÁBÓL akár KÁVÉ és SÜTEMÉNY mellett is HOZZÁFÉRHETŐ MINDEN ADAT, mely a mi gépeinken van tárolva!!! Sőt!!! MINDEN TEVÉKENYSÉG ANALIZÁLHATÓ-LETAPOGATHATÓ, mely a számítógépeinken történik. Még egy billentyűnyomást sem lehet tenni anélkül, hogy arról a TITKOSSZOLGÁLATOK TUDOMÁST NE SZEREZNÉNEK!!! Minden pillanatban HOZZÁFÉRHETŐ AZ ÖSSZES ADAT és TEVÉKENYSÉG, amelyet a HÍRHÁTTÉR végez!!! Természetesen a TITKOSSZOLGÁLATOK ezt KI IS HASZNÁLJÁK, és MEGVALÓSÍTJÁK a TOTÁLIS Kontroll ezen fajtáját is!!! Az összes MŰVELETRŐL - beleértve a TELEFONBESZÉLGETÉSEKET és ELEKTRONIKUS LEVÉLVÁLTÁSOKAT -, mindenről PONTOS, RÉSZLETES információkkal rendelkeznek, amik az ECHELON- technológiák által KÖZPONTILAG TÁROLVA is vannak!

Ez úgy működik, mint a BANKI TRANZAKCIÓ, mikor PÉNZT VESZ FEL VALAKI A BANKI pénzautómatánál; akkor a "rendszer" AUTOMATIKUSAN, EMBERI BEAVATKOZÁS NÉLKÜL regisztrál, és ha ezt kéri az előfizető, akkor VISSZA IS IGAZOLJA például egy Mobil-SMS levél formájában!!!

ÍGY MŰKÖDIK EZ NAGYBAN IS!!!!!!!

Így BIZONYÍTOTTUK, hogy semmilyen ok nem indokolta azt, hogy "ADATSZERZÉS CÉLJÁBÓL" LEFOGLALJÁK A SZÁMÍTÓGÉPEINKET!!!

Ennek a célja az volt, hogy a MUNKÁNKAT IDEIGLENESEN, RÉSZLEGESEN KORLÁTOZZÁK, AKADÁLYOZZÁK!!!

Így elérkeztünk ismét ahhoz a SÚLYOS ALKOTMÁNYOS EMBERI JOG MEGSÉRTÉSÉHEZ, SÁRBA TIPRÁSÁHOZ, hogy a SZÓLÁSSZABADSÁG ÉS A SAJTÓ SZABAD VÉLEMÉNNYILVÁNÍTÁSA MEG VOLT AKADÁLYOZVA!! Ezekkel EMBERI JOGOKAT, és ALKOTMÁNYOS TÖRVÉNYEKET SÉRTETTEK MEG!!! Ezekben "HÚZÓERŐK" voltak az előbbiekben, és azóta már sokadjára említett ÁLLAMI BŰNÖZŐ személyek, akiknek a NEVEIT többször leközöltük! Mivel semmilyen eszköz nincs a kezükben az olyan "TAKNYOKNAK", mint amilyen a Ficsor Ádám, és a többi is... A legtöbb, amit tehetnek a TERROR, és a MEGFÉLEMLÍTÉS, ANYAGI és egyéb jellegű ELLEHETETLENÍTÉS!!! Ezt HASZNÁLJÁK, ez a MÓDSZERÜK!!! Ahogy eddig is, MOST is bebizonyították, hogy ők semmilyen szabályokhoz, korlátokhoz NEM KÖTIK MAGUKAT, nekik semmi sem drága, és MINDENT SZABAD!!!

Mi pedig kizárólag az ISTEN TÖRVÉNYEIT, azokat a SZENT PARANCSOLATOKAT KÖVETJÜK, melyek a VILÁG LEGNAGYOBB KINCSÉBEN, A BIBLIÁBAN BENNE FOGLALTATNAK!!! Azok a VILÁGI TÖRVÉNYEK (ALKOTMÁNYBAN RÖGZÍTETT TÖRVÉNYEK) vonatkoznak ránk, melyek EGYSÉGBEN VANNAK A SZENTÍRÁS ALAPELVEIVEL, így ISTEN és egyszülött Fia, KRISZTUS URUNK SZÁNDÉKÁVAL!!! Vagyis az EMBERI ÉLETEK VÉDELME, KÖZFELVILÁGOSÍTÁS mindenen felül helyezése!!! Mert nekünk minden ÉLET DRÁGA és KINCS!!! Ellenben velünk szemben ellenséges a SZEMKILÖVETŐ, CSONTTÖRŐ, ALKOTMÁNYOS RENDET FELSZÁMOLÓ Gergényi Péter, volt bács-kiskun megyei rendőrfőkapitány, majd későbbi BRFK-vezér, AKINEK SOHA EGYETLEN ÉLET SEM SZÁMÍTOTT, és az ország, melyet nemzedékek vérén, verejtékén építettek fel, ALKOTMÁNYOS RENDJÉNEK FELSZÁMOLÁSÁN DOLGOZOTT!!! Ahogy HOZZÁ HASONLÓAN méltó utódai, és egyéb elődei is ezt tették, és a HAMAROSAN BEKÖVETKEZŐ VILÁGVÉGE IDEJÉIG tenni fogják, és tették mindvégig, mert Isten és Ember ellenségei voltak! A SZENT ATYA ezért ŐKET HALÁLLAL FOGJA BÜNTETNI!!!

 


Elme-Bajnai Gordon és Draskovics Tibor, minden idők egyik legundorítóbb férgei és - jogi kategória szerinti - hazaárulói és JÚDÁS-patkányai közül valók. Az undorító, akasztani való férgek rengeteg be- és feljelentésre a közérdekű bejelentő Hírháttér Multimédia elleni általuk szervezett bűnszervezeti támadások irdatlan sorával válaszoltak! A Hírháttér elleni rendőrségi, ügyészségi és bírósági támadások példátlan az újságírók elleni állami és hivatalosan is alvilági terrorizmust illetően! 1990 óta hasonló sem fordult elő! Az, hogy az első napunktól mindmáig valamennyi őket keresésünkre terrorizmussal, és egyre nyíltabb és kérkedőbb agresszivitással, megfélemlítéssel, zsarolással, nyomásgyakorlással és a terrorizmus egyre radikálisabb és súlyosabb eszközeivel válaszoltak, önmagában is befejezetten bizonyító erejű körülmény és a bírósági ítéletekhez bőségesen elegendő bizonyítékhegy és bűncselekményi halmazat arra, hogy ők az elkövetők! NÜRNBERGI JOGGYAKORLAT BEVEZETÉSÉRE VAN SZÜKSÉG! ELÉG VOLT!
(Molnár F. Árpád)

IGEN!!!! Ha nem tetszik, mocskos patkány Ficsor-féreg, akkor tegyél panaszt a MINDENHATÓ ISTENNÉL!!! Nálam ne, mert én nem segítek az EMBERISÉG GYILKOSAINAK!

Mi a véleményed erről Draskovics????? Adj jelet, küldj jelet a TITKOSSZOLGÁLATOK, BABILON által!!!

Most éppen NEM FÁJ SEMMIM, és RENDEZETTEK A DOLGOK körülöttem, nincs kedvetek FELBASZNI A NYUGALMAT velem kapcsolatban; ahhoz nagyon értetek ám... de semmi máshoz nem!

Mit ér a te életed, Draskovics Tibor???

Mert nem érsz annyit sem, mint a lehúzott BÉLSÁR a WC-csészében, éppen úgy, mint a többi FÉREG, aki mindvégig az EMBERISÉG ELLENSÉGE VOLT!

Ja!!! Még egy kérdés! Meddig kívánjátok még GAZDASÁGILAG, ERKÖLCSI-MORÁLIS szinten a magyart TÖNKRETENNI??? Hisz' mégiscsak kellene tudnia a lakosságnak, hogy mire számítson, és hogy merre meneküljön!... Bár BABILON elöl, és a KIÉPÍTETT TECHNOLÓGIÁK HATÓSUGARA ALÓL NEM KÉPES KITÖRNI SENKI SEM!

Éppen ezért kell kérni a MINDENHATÓ ATYÁT és SZENT FIÁT, A KRISZTUST, hogy SEGÍTSEN A JÓ SZÁNDÉKÚ EMBEREKEN, mert máskülönben NEM MARADHAT ÉLETBEN senki sem. Aki NINCS AZ ATYA VÉDŐ SZÁRNYA ALATT A SÁTRÁBAN, arra mindre a szörnyű kínok várnak, és RÉVÜLETBE jövén fog elpusztulni! Mert ha azok a napok és órák meg nem rövidíttettek volna az Atya kegyelme által, akkor senki sem maradhatott volna életben még a KIVÁLASZTOTTAK KÖZÜL SEM!!!

Ezekkel a sorokkal búcsúzom az Olvasóktól, és ígérjük, hogy a továbbiakban is HATALMAS INFORMÁCIÓHALMAZZAL LÁTJUK EL ÖNÖKET!!!

Neked, Draskovics, és társaidnak csupán RÖVID IDEJE VAN HÁTRA, mind a HATALOMBAN, mind pedig az ÉLETBEN egyaránt!!!

Felelős Főszerkesztő: Molnár F. Árpád
Szerkesztő: Kárpáti Magyar (Soós József)

(Írta: 2009.09.26.)

Kapcsolódó cikk:
Molnár F. Árpád első és leleplező cikke, mióta a politikai és titkosszolgálati terrorista bűnszervezet elhurcolta

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

1 komment

Címkék: feljelentés merénylet rendőrterror terrorizmus letartóztatás sajtószabadság hazaárulás rendőrbűnözés cigánybűnözés sorozatgyilkosság házkutatás életveszélyes fenyegetés bács kiskun megyei rendőrfőkapitányság katonai titkosszolgálatok eljárás kecskeméti televízió cigánygyilkosságok kiskunfélegyházi rendőrkapitányság újságíróüldözés hírháttér multimédia

Egy politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú újságíró - a politika és a titkosszolgálati terrorista bűnszervezet megbízásából elkövetett - gyalázatos meghurcoltatásáról

2009.09.23. 16:54 Molnár F. Árpád

2009-09-23.
Tánczos Krisztina cikke (emberjogvédő, újságíró, Echelon-tanú)

 


Molnár F. Árpád Füzesgyarmaton, a Macskási telepen 2009-ben, ahol az államvédelmi bűnözők olajoztak. A telepet a rendőrség heves tiltakozása ellenére Karancsi Tibor rendőr százados buktatta meg 1995-ben. Cserébe a söpredék rendőrférgek az állammal összefogva elmebeteggé akarták nyilvánítani, majd kirúgták. Molnár F. Árpád a 2000-es évek elején itt is nyomozott, sokakat meghallgatott. Akkoriban alig pár száz méterre a helyszíntől a titkosszolgálatok itt is életveszélyesen megfenyegették, ha az ügyben tovább mer nyomozni. Tovább nyomozott. Azóta úgy egy tucat ellensége halt meg. Valamennyi "természetes", azaz titkosszolgálati halállal, de senki, aki szövetségese volt.
 (A teljes méret a képre kattintva!)
 (A felvételt Nagy Sándor operatőrünk (Naleksz) készítette.)

Több ezren értesültünk a 2009 szeptember 14-én történt döbbenetes eseményről, hogy házkutatás után elhurcolták Molnár F. Árpádot, a napjainkban nem csak szűkebb hazánkban, hanem talán a világban egyedülálló olyan újságírót, aki először hoz nyilvánosságra bizonyítottan ismereteket, bekövetkező tragédiákat, melyek közül csak néhányat említenék: repülőszerencsétlenségeket, cigányok ellen elkövetett gyilkosságok tetteseit, közéleti személyiségek bűntetteit, akik üldözik a nekik nem engedelmeskedő, nem bűnhálózatukhoz tartozó, véleményt mondani merő, természetesen az igazság feltárása miatt üldözött, segítséget kérő egyéneket.

2009 szeptember 14-én, 10 óra 30-kor Molnár F. Árpádnak tárgyaláson kellett megjelennie, ami Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető pásztora, mint feljelentő és Molnár F. Árpád között zajlott volna. A tárgyalás megkezdése előtt pár perccel Németh Sándor a bírósággal telefonon közölte: nem kíván megjelenni a tárgyaláson, de pereskedni akar. Az ügy Németh Sándor prédikációjának, nézeteinek súlyossága miatt fontos (Izrael és Palesztina háborúskodásának megítélése, Izrael tetteinek elismerése). Németh Sándorra ez a hozzáállás - hogy szemtől szemben nem meri felvállalni a tetteit és a tetteiért való kritikát - jellemző. Nem tudni, hogy ezt gőgből teszi vagy butaságból.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a velem kapcsolatban történtekről.

2005 augusztus 24-én tértem meg. A Hit Gyülekezet tagja lettem. Először az újdonság hatása; ott ismertem meg az imádkozást és a hittel kapcsolatos átszellemülést. Később negatív érzéseket váltott ki belőlem a politika erőteljes bevitele az Istentiszteletekbe, a politikai nézetek, amikkel én nem tudtam azonosulni.


Tánczos Gábort 10 évre ítélték koncepciós pereket követően a körmendi gyermekgyilkosság vádjával. Akik az ügyben akkor és azóta nem a rendőrség és a titkosszolgálatok oldalán szólaltak meg, vagy csak megmozdultak, minimum megfenyegették vagy összeverték, hogy törött csontokkal került kórházba. Balaton Balázs újságírót pl. BIT-es, azaz rendőrségi rendszámú autóból kiugró bűnözők verték össze. Molnár F. Árpádot pedig már 2001-ben is azzal fenyegették a titkosszolgálatok, hogy ha bármiben ellent mer mondani Orbán Viktornak és a Fidesznek, Tánczos Gáborhoz hasonlóan ártatlanul fog börtönbe kerülni. Az ügyben minden mozgást azóta is kiemelt állami üldözés kísér, a computeres betörésektől az utcai igazoltatásokon át számtalan módon, bármerre nyomozzon az ember az országban. A Molnárt 2007-ben és 2008-ban is állandó titkosszolgálati szervezésű rendőrségi zaklatások érték, ahányszor az állam bármely városában vagy települései között Tánczos Gábor-ügyben nyomozva megfordult.
(Kommentár: Molnár F. Árpád)

 

Továbbá megalázó az a hozzáállás, amit Körmenden kaptam P. Zsolt presbitertől. Bibliaoktatás kezdődött, és az oktatásra szerettem volna elvinni rokonomat, Tánczos Gábort, aki 10 évet ült ártatlanul börtönben, és úgy éreztem, a sok szenvedés után testi, lelki gyógyulást jelentett volna Istenhez minél közelebb kerülnie. Annak ellenére, hogy tudomásukra hoztam, hogy Tánczos Gábor a börtönben keresztény lett, a kérésemre a válasz az volt: meg kell kérdezni a pásztorunkat, és az ő hozzájárulását kérni. Ennyit egy esendő, segítségre szoruló támogatásáról. (Tánczos Gábor mottója a 35-ös zsoltár; erről szinte az egész országban tudomást szereztek.)

2007 augusztus 10-e meghatározó lett az életemben. Velem együtt hét ember esett áldozatul egy rablásnak. Készpénzem, bankkártyám, amin egy kis lakás vásárlásához az önrészem volt tartalékolva. Pontos személyleírás ellenére a rendőrség nem találta meg a tetteseket. Az ügyet lezárták. Akkor is és most is albérletben lakom, azaz hajléktalan vagyok. Még albérleti tető van a fejem felett, de ez a gazdasági helyzet gondoskodik arról, hogy egy nyugdíjasra már nincs szükség, és sok társammal együtt a szó szoros értelmében hajléktalanok legyünk.

Segítséget kérve írtam a pásztoromnak, C. Ferencnek és Németh Sándornak is. A mai napig válaszra sem méltattak. A pesti imádkozós stábtól imát kértem; azt a választ kaptam: "ne várjam a sült galambot, hogy a számba repüljön, tegyek is valamit a sorsom megoldásáért". Özvegyként, nyugdíjasként nem sok perspektíva áll rendelkezésemre. Nem vádolok senkit, nincs harag bennem, mert nem akarok bűnben élni.

E kitérő után - amit úgy éreztem, le kell írnom - visszatérek Molnár F. Árpád tényfeltáró újságíró, a Hírháttér főszerkesztője ellen elkövetett törvényellenes letartóztatásnak eseményeire.

A Németh Sándor-Molnár F. Árpád tárgyalás előtt pár percre jelent meg a Molnár F. Árpád lakásán négy nyomozó filmfelvevőgéppel. Engedély nélküli erőszakos behatolásuk a Molnár F. Árpád tudta nélkül történt; a törvénysértések sorozatát követték el. A bűne az volt, hogy miután évek óta tájékoztatta, bizonyítékokkal alátámasztva Zombor Gábor kecskeméti polgármestert és Karasz Csaba, Kecskemét bűnügyi igazgatóját és bűntársaikat az általuk eltussolt bűncselekményekről, a rengeteg halottért, a Molnár F. Árpád folyamatos üldözéséért és a Hírháttér Multimédia beszüntetéséért folytatott állandó fenyegetésért a Molnár F. Árpád az egyik e-mailben azt írta: szét kell verni a fejüket. Erre válaszul ők feljelentést tettek zaklatás címén. Sehol a világban nem szerepel a Btk.-ban olyan paragrafus, hogy a zaklatás kategóriájába tartozó vádpont miatt valakit le kell tartóztatni, házkutatást tartani, és A MUNKAESZKÖZÉT, A KÉT SZÁMÍTÓGÉPET ELKOBOZNI; agyalágyultak tudnak csak ilyen indokot kitalálni, hogy azt az e-mailt keresik, és azt az IP-címet, ahol ez a fenyegetés megírásra került. A lakásba hatolás törvénytelensége tehát már ott kezdődött, hogy Molnár F. Árpád engedélye nélkül, távollétében, hatósági tanúk nélkül hatoltak be a lakásba. A lakásban tartózkodó keresztyén vendéget félrelökve, sem magukat igazoló okiratot, sem házkutatási parancsot nem bemutatva, a vendéget utasítgatva elkezdték a lakás feltúrását. A vendég elmondása szerint ha valamiben ellentmondott volna, durván helyben hagyják, megverik. A vendég a mai napig beteg, az idegeit megviselte a bánásmód, amiben részesült ártatlanul.

 


Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere segítségkérésre üldözéssel, tényfeltárásra annál több és egyre nyíltabb tömeggyilkosságokkal és bűnszervezeti bűntettekkel reagál. Mint Lukasenko Fehéroroszországában, Orbánéknál is így ég a ház: pl. Fehéroroszországban levelet írt egy tudós Lukasenko elnöknek Csernobil káros hatásairól. Ezért rendőröket küldtek rá és terrorváddal lecsukták. Putyin gyilkosságai, NBH-s orosz maffia fegyverkereskedelem, indonéz terrorcselekmények, romák elleni sorozatgyilkosság stb., nyúljunk bármihez, Zombor Gábor, Orbán jobbkeze és házi gengsztere mindig az első helyre pofátlankodik: a tömeggyilkosságok oldalán. De soha nem egyedül: a rendőri szervek és a titkosszolgálatok orbán döglött büdössége rothadó globális szagával.
(Kommentár: Molnár F. Árpád)

Közben a rendőr telefonon értesítette Molnár F. Árpádot, igyekezzen haza, mert itt vannak a lakásán. Miután felforgattak mindent, lefoglalva egy tíz éves, kis méretű baseball-ütőt, és hangsúlyozom, AZ ÚJSÁGÍRÓ MUNKAESZKÖZÉT (számítógépeket), a házkutatást végző rendőrök, tehát négyen kísértek egy embert, azaz Molnár F. Árpádot Kiskunfélegyházára. Ott történt a kihallgatás, jegyzőkönyvírás stb. Miután mindez megtörtént, elbocsájtották, és ahogy azt mondani szokták: menjen isten hírével haza, ahogy tud. Kívánságuk teljesült: Molnár F. Árpád kiállt stoppolni, és hangosan mondta a következő szavakat: hol van a Katonai Biztonsági Hivatal? Ugyanis a törvény szerint ez esetben nekik védelmet kellene biztosítani számára. Szinte azonnal a kérdés kimondása után két katonatiszt állt meg mellette, és kocsival szerencsésen hazaérkezett. Tipikus Echelon-ügy.

Az újságíró - nevezetesen Molnár F. Árpád - tevékenysége nem csak a társadalomra hasznos, hanem az Interneten keresztül a Föld lakosai számára is, mert nem csak hazánk szervezett, előre kitervelt terrorcselekményeit tárja fel, hanem a világ maffiaösszefonódásainak dokumentált gyilkosságait is. Immár 8 éve folyamatosan megkapják, de lesöprik az asztalukról, tovább passzolják, a válasz hallgatás, úgy tesznek, mint aki nem tud semmiről. A végeredmény folyamatos üldözés, megélhetés alapja szociális segély, amit Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere meg akar vonni, teljesen ellehetetleníteni a Hírháttér működését. Az ajánlatot, hogy a Hírháttér működjön közhasznú munkaként, lesöpörte. Ez a felajánlás - megjegyzem - Molnár F. Árpád részéről nemes gesztus volt. A polgármester nem volt hajlandó semmilyen szerződést kötni. Az ellehetetlenítésre törekvés tovább folytatódik, az üldözéssel és az életveszélyes fenyegetésekkel együtt.

Mindez miért történik?

Molnár F. Árpád, a tényfeltárásokban egyedülálló bátorsággal leleplező személy, ezért a legfőbb ellenség.

Felteszem a kérdést: mi jár azoknak a zomboroknak, karaszoknak, orbánoknak, szilvásyknak, laborcoknak, benczéknek, dávidoknak, kovácsicsoknak, draskovicsoknak és még sorolhatnám tovább, akik tömeggyilkosok, gyilkosságra felbujtók. Mi jár a szervezőknek? Örökre eltűnni az élet palettájáról oly módon, ahogy ők távolították el nekik nem tetsző, ellentmondani merő, seggüket nyalni megtagadó "honfitársaikat".

Molnár F. Árpádnak pedig: nagyon-nagyon sokan veled vagyunk, ami az elfogatásodkor bebizonyosodott.

Keresztény lévén Isten áldását kérem minden jó szándékú Nézőnek, Olvasónak, akár hívő, akár nem!

(Írta: Tánczos Krisztina; 2009 szeptember 22.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: vallás egyház szombathely palesztina moszad putyin németh sándor nbh letartóztatás fszb kiskunfélegyháza molnár f árpád tánczos gábor körmend hit gyülekezete házkutatás katonai biztonsági hivatal zombor gábor bírósági per karasz csaba

Egyedülálló tényfeltárás! A romák elleni sorozatgyilkosság fegyházzal büntetendő állami elkövetőinek halállistája, a letartóztatásukhoz szükséges vádbeszéddel

2009.09.20. 09:54 Molnár F. Árpád

A romák elleni sorozatgyilkosságok hátterét is elsőként és kizárólag a Molnár F. Árpád leplezte le! Az MSZP és a Fidesz bosszút hirdetett!
2009-09-17.
Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

Mint az a Hírháttéren ügyről ügyre és tömegével bizonyítást nyert, a titkosszolgálatok és a rendőrség olyan sorozatosan bukott bele csak az én üldözésem kapcsán abba, hogy ügyről ügyre nem akarnak tetteseket fogni, amihez foghatót nem tudok mondani a magyar történelem során; de ha ismer bárki hasonló esetet, az szóljon, és nyilvánosan ütköztetünk.

A rengeteg bűncselekményről és állami gyilkosságról tett be- és feljelentéseim tömegeire válaszul 2009 szeptember 14-én, hétfőn, az általam feljelentettek és évekre visszamenőleges eltussolásaik miatt általam számon kért állami bűnözők által ellenem, közérdekű bejelentő ellen végrehajtott házkutatás és számítógép-lefoglalások, valamint elhurcolásom szervesen kapcsolódnak a napokkal korábbi tényfeltárásaimhoz és az ellenem irányuló, hirtelen felduzzadt mennyiségű életveszélyes fenyegetések és tettleges akciók részemről rendőrségen történő bejelentéseihez. Ezekre válaszul az a rendőrség, amelynek bács-kiskun megyei vezetője Dávid Károly, a rendőrgyilkos és sokkos gyilkos, valamint 100 ezer embert szétlövő sortüzes Gergényi Péter egyik utódja, minden életveszélyes fenyegetést és merényletet eltussolt, az összes általam bejelentett gyilkossági, robbantásos és terrorcselekményügyet A-tól Z-ig, ami részleteiben és külön-külön is bizonyítja a bűnrészességét és a korrupciós ügyektől a gyilkosságok, valamint a romák elleni sorozatgyilkosság valódi elkövetőinek tovább fedezési szándékát, továbbá Zombor Gábor kecskeméti fideszes polgármester (Orbán Viktor barátja és személyi végrehajtó gengsztere) bűnszervezeti összejátszását minden felmerült és elkövetkezendő bűntett, és ezen belül is a Hírháttér megsemmisítése szándékában, amit csodálatos módon előre bejelentettem és hallatlan, tényleg sosem látott bőséggel és tömegével az elkövetők bizonyítottak is. Valódi igazságügyi eljárásban sem nekik, sem végrehajtó bűntársaiknak, amilyen a Dávid Károly vezette megyei rendőrfőkapitányság kiskunfélegyházi "rendőrségi" fiókszervezete, az ég világon semmiféle védekezési lehetőségük a továbbiakban nincsen. A nullát sztornózták nullára, aztán azt is nullára és nullára, hogy még csak kétség sem férhessen ahhoz, hogy kimondottan állami megrendelésre, pénzért és állásért stb., azaz aljas indokból és célból fedeztek minden korrupciós ügyet, életveszélyes fenyegetést, befejezett és előre bejelentett gyilkosságot és nemzetközi terrorcselekményt stb. Tekintettel a hatalmas terjedelemre, most egyet kiragadva a cigányok elleni állami holocausttal, sorozatgyilkosságokkal foglalkozunk a tekintetben, miért kell ezeket a bűnszervezeti maffiózókat azonnal letartóztatásba vágni.

Az, hogy a romák elleni sorozatgyilkosság kezdettől állami gyilkosságsorozat volt, amit a katonai és polgári titkosszolgálatok - idegen megrendelésre - készítettek és hajtottak végre, általam nagy bőséggel került publikálásra, sokkal azt megelőzően, hogy az ügyben holmi végrehajtó elkövetőket produkáltak. (Egyik ilyen cikkünket ide klikkelve olvashatják.) Részletesen feltártam nem csak azt, hogy rengeteg információhoz fértem hozzá a romák elleni sorozatgyilkosságok előkészítő és végrehajtó szakaszairól, de azt is, hogy ezen információkból rengeteget bármikor kész volnék átadni a(z elkövető) nyomozó szerveknek és titkosszolgálatoknak, ahogy azt sem titkoltam, hogy ha Zombor Gábor polgármester és titkosszolgálati bűnöző gengszterbandája békén hagyna, már rég megtaláltam volna a végrehajtókat is, továbbá őket bármikor meg tudom találni egyetlen fillér ráfordítása nélkül, de az állam nem volt hajlandó semmiféle bűnügyben semmiféle adat- és bizonyíték átvételére sem, hanem folyamatosan üldöz és terrorizál, valamint próbálja megsemmisíteni a Hírháttért, nehogy megbuktassa őket. Pedig megteszi.

 


Orbán Viktor sokkos gyilkos 8 esztendeje üldözi a Molnár F. Árpádot. Most a romák elleni tömeggyilkossági ügyekbe is csicskájával, az alább is látható Zombor Gábor terrorista és tömeggyilkos kecskeméti polgármesterrel bukott bele. Nem csoda, hogy az NNI-vel is jó előre készülve azóta is gengsztereivel indítja egyik bírósági pert is a másik után! Rohadt tömeggyilkos JÚDÁSPATKÁNY!

Bajnai Gordon - Gyurcsány Ferencet követően - személyesen irányította a romák elleni tömeggyilkos holocaustot és az igazak elhallgattatását és megtorlását. Utolsó, undorító, Veérengző, mocskos férgek vagytok! Véretek fröccsenjen az áldozatokért a legrohadtabb kínzókamrák padlójára, rohadt állatok! Mindhalálig ellenetek háborúzok a megbukott cigánygyilkosságaitok leleplezésére!

Draskovics Tibor és Bencze József, a romák elleni sorozatgyilkosság bűnszervezeti terroristáinak legfőbb elkövetői közül valók, akik a tényfeltárást rendőri és titkosszolgálati eszközökkel, az alkotmányos rendet bűnszervezetben megdöntve üldözik, életüket fenyegetve és terrorizálva azokat, akik az ügyben kezdettől igazat mondtak, és előre megjelentették az elkövetkezendőket.

Zombor Gábor kecskeméti fideszes nemzetközi terrorista polgármester, Orbán Viktor sokkos gyilkos személyi végrehajtója, a romák elleni sorozatgyilkosságokat fedező, a tényfeltárást üldöző nemzetközi terrorista tömeggyilkos, akiről jó előre mondtuk (most már színről színre bizonyította is), hogy minden igazs
ág és a Hírháttér megsemmisítésére tör, mögötte pedig az NBH és Orbán Viktor tömeggyilkos cigánygyilkos áll.

Kovácsics Ferenc, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) cigánysorozatgyilkos terrorista vezetője és katonai vonalon annak legfőbb szervezője!

Madarász Károly, a Katonai Felderítő Hivatal (KFH) cigánysorozatgyilkos terrorista vezetője, katonai vonalon ő felelt a külföldi, ellenséges és cigánysorozatgyilkos titkosszolgálatok teljes körű kiszolgálásáért, hogy annyian ártatlan ember kerüljön halomra mészárlásra, amennyit csak a CIA, a KGB és a Moszad akar.

Laborc Sándor, az NBH KGB-s hazaáruló igazgatójaként szervezte és vezette a romák elleni sorozatgyilkosságot. Többek között az ő védelmére rontottak rá a Molnár F. Árpádra, hogy Laborc tömegmészárlásait terrorista eszközökkel tussolják el.

A világon elsőként tártam fel a cigánygyilkosságokról is olyan adatokat, amik alapján le kellett volna tartóztatni Ficsor Ádámtól Szilvásy Györgyön, Laborc Sándoron és Bencze Józsefen át, Zombor Gábor polgármestertől Dávid Károly megyei rendőrfőkapitányon át, Kovácsics Ferenc és Madarász Károly katonai titkosszolgálati főnököktől Petőfi Attiláig, a Nemzeti Nyomozóiroda vezetőjéig bezárólag mindenkit, minthogy ezek egy része megszervezte és végrehajtotta, a maradék hányada pedig fedezte, a tényeket elhallgatta, továbbá megsemmisítő egységszándékkal üldözte azokat, akik bármi jót tettek volna, a tényfeltárásokban egyedülálló bátorsággal leleplező személyig, azaz személyemig, a Molnár F. Árpádig bezárólag, aki a tényfeltárások egyedülálló volta miatt a legfőbb ellenségüknek neveztetett a romagyilkosságok vonatkozásában is!

Amit a titkosszolgálatoktól kicsempészésre szervezett, a média fő híreibe juttatott dokumentumban olvashattunk, azt a végrehajtással meggyanúsított személyek megnevezésén kívül elsőként és egyedül én hoztam nyilvánosságra (az állami elkövetők közül viszont többet is megnevezve), majd publikáltam az Interneten az itt megtekinthető film formájában, melyet a média 100%-ban agyonhallgatott. Ugyanis az általuk homloktérbe vetett dokumentum az általam publikált filmhez képest semmi, a Hírháttér filmje viszont olyan bizonyító erejű és ügyészi vádbeszéd, ami alapján Kovácsicstól Laborcig mindegyik cigánytömeggyilkos féregnél már régen házkutatást kellett volna tartani, és az előzetes letartóztatásokat azonnal(!) el kellett volna rendelni! Minthogy ezeket is publikáltam, ráadásul válaszul sorozatos állami életveszélyes fenyegetéseket kaptam, melyek keretében három nap alatt négyszer lyukasztották ki a kerékpárom gumiját, egy alkalommal pedig - míg kamera alatt lezárva hagytam - átlőtték, így érthető, hogy az elkövetők következő lépéseként - hiszen tömeggyilkosokról van szó(!) - az ellenem végrehajtott házkutatás, számítógép-lefoglalás (hogy a Hírháttér ne működhessen és ne leplezze le a tömeggyilkosságaikat) és elhurcolásom volt a válasz.

Lássuk most írásban és nagyon röviden, pl. a cigányok elleni állami sorozatgyilkosság esetében többek között miről van szó, miért is vagyok én rettegett és gyűlölt ellenség, és miért is kellett volna az általam megnevezett elkövető sorozatgyilkosokat már régen házkutatást követő előzetes letartóztatásba vetni, és a szokásnak megfelelően megkínozni a tanúvallomások kicsikarása érdekében:

Az állam is beismerte, hogy 8 romák elleni merényletből 8 helyen ugyanazt a telefont használták. A SIM kártyát (azaz a telefonszámot) kicserélték, de a telefont nem! Az első merényletet követően megvolt az összes telefonszám és IMEI-szám, melyek a bűncselekmény idején abban a kicsiny körzetben használatba kerültek! Az IMEI-szám a telefon azonosítására szolgál. Ha a SIM kártyát kicserélik, de a telefont nem, a telefon IMEI-száma elárulja, hogy ugyanazt a telefont használják. Mivel az egymást követő merényletek során ugyanazt a telefont használták, így annak birtokosait már létszámuk kicsinysége miatt is játszi könnyedséggel leellenőrizték - volna, ha nem tudták volna kezdettől, kik az elkövetők! De tudták, és bizonyítjuk ezt! Az elkövetők a végrehajtáskor használt telefont az első merényletet követően is használták. Így pontosan tudjuk, mikor és hol jártak, kikkel és mit beszéltek. Azt is tudjuk, hogy az első merényletet követően azonnal SIM-kártyát cseréltek, azaz már az első elkövetés után a legvalószínűbben ők az elkövetők! A kockázatelemzések során szisztematikusan haladunk, már ha nem vagyunk júdáspatkányférgek, és emellett nem Zombor Gábor orbán viktori patkány és Kovácsics Ferenc, meg Draskovics a főnökünk, mert akkor a célunk az, hogy gyilkosokat gyártsunk és ártatlanokat öljünk, akinek pedig ez nem tetszik, azt lehetőleg szintén likvidáljuk. Tehát mi a csillagokat, ők pedig a szemetet és a ganéjt gyűjtik egybe. Ki-ki ahhoz vonzódik és ahhoz társul, ahová való.

Az első akció után megvolt a tettes, de valójában az állam rendelte meg a merényleteket, és ők adták az eredetileg pénztelen embereknek a több tízmilliós terepjáróarzenált is az elkövetésekhez! Aki nyomozott állami gyilkosságokban, mint én (amilyen a Seress Zoltán, a Boros Tamás stb. elleni merényletek), az tudja, hogy az állami gyilkosságok gyakori velejárója, hogy jól láthatóan nincsenek anyagi korlátok, mert a gyilkosságokat közpénzből fizetik! A pénz nem számít semmit! Ugyancsak az állami gyilkosságok tényét bizonyítja - aki ért hozzá, tudja -, hogy egyrészt nem cigány bűnözők, hanem ártatlan, adófizető, dolgos, továbbá éppen munkába induló romák, valamint ártatlan gyermekek voltak a gyilkosságok célpontjai. Az is a politikai gyilkosságokat bizonyítja, hogy a "népi" emberölés eme bevezető formája nem rendőröket, ügyészeket és bírókat, nem önkormányzati és országgyűlési politikusokat célzott, hanem cigányokat, ráadásul ártatlan romákat! Ilyen a természetben nem fordul elő! Emögött csakis és kizárólag rasszista indíttatástól mentes, tervezett politikai gyilkosság, azaz állami elkövetés áll! Punktum!

A következő romák elleni merénylet megszervezése és végrehajtása a gyanúsan hirtelen meggazdagodott társaság esetében ugyanazzal a telefonnal került végrehajtásra! Arról az állam tagadhatatlanul már minden részlettel rendelkezett! Hogy kik és mely hivatalok azok, akik a tömeggyilkosságokban feltétlenül benne voltak, alább (nem mindet) tételesen felsoroljuk! Minthogy a második esetnél is ugyanaz a telefon, tehát ugyanaz az IMEI-szám került felhasználásra, így a helyzet az, hogy egyetlen rövid, két soros, nem több, mint egy Commodore-64-es (C-64) régi számítógépen általam is pillanatok alatt képernyőre vetett programmal két egyszerű összehasonlítást végzünk!:

   1. A program összehasonlítja a két elkövetési helyszín mobiltelefonos cellainformációinak a merénylet időszakán belül használt mobiltelefonjainak telefonszámát,

   2. A program összehasonlítja a két elkövetési helyszín mobiltelefonos cellainformációinak a merénylet időszakán belül használt mobiltelefonjainak IMEI-számát!

Egyetlen olyan IMEI-szám volt, amely a két elkövetési helyszínen megegyezett: az elkövető száma! Azaz a második esetet követő összes merényletet és fél tucatnyi gyilkosságot is teljes katonai és polgári titkosszolgálati kontroll és irányítás alatt hajtották végre, ahol a Zombor Gábor-féle orbán viktori önkormányzatnak és médiájának, továbbá az ország összes rendőri szerveinek - legfőképpen a Nemzeti Nyomozóirodának (NNI) és annak vezetőjének, Petőfi Attilának - minimum(!) a hivatalos személy részéről elkövetett bűnpártolás és a közérdekű bejelentők elhallgatása, valamint a gyilkosságsorozat zavartalan lefolytatásának minden nemű bűnszervezeti védelme jutott. A rendőrök sem bejelentést nem tehettek, sem nyomozást nem folytathattak, azaz a fegyházbüntetések elkerülhetetlensége rendőrségi vonalon is irdatlan tömeges, ahogyan a rutinos és régi róka, a titkosszolgálatokkal teljes egységben mozgó és engem 8 esztendeje folyamatosan bűnszervezetben üldöző Orbán Viktor halmozott bűnrészességéhez sem fér a világon semmiféle jogi és bizonyítási kétség!

Mint utóbb beismerésre került, az első esetet követően az összes többi gyilkosságnál is ugyanazt a telefont használták! Az úgy világított körbe a Földön, a mobil jeladóktól a világűr telekommunikációs és kémműholdjaiig, valamint a világ államainak Echelon-rendszereiig bezárólag, ahová csak vitték, mint Vlagyimir Putyin bérgyilkosának sugárzó anyaga, ahogy keresztülsétált vele egész Európán, hogy George W. Bush és Tony Blair előzetes egyeztetésével megölhesse Alekszandr Litvinyenkót! Az egész világ a romagyilkosságok elkövetőit nézte és hallgatta, elemezgette, hogy a lakásukba telepített kamerák kereszttüzében hogyan éltek nemi életet és hogyan jártak vécére, azaz minden a szokásos kerékvágásban ment, ahogyan az ilyen első pillanattól köztudott és egyértelmű állami gyilkosságoknál - mindenki részvételével - menni szokott!

Így nem csoda, hogy Obama és a Moszad is kizárólag a Molnár F. Árpád tényfeltáróban talált hibát, az amerikai FBI pedig a magyar elkövető bűnszervezeti, közpénzből fizetett gyáva és gerinctelen hordáknak kínálta magyar- és cigánytömeggyilkos segítségét, mondván tettel, hogy szintén ugyanúgy nem keresik a tetteseket (hanem mehettek a jó büdös obamista kurva anyátokba!, ezt meg én üzenem, az egyetlen leleplező!), ahogyan Draskovics Tibort sem akarták megtalálni soha, semmilyen ügyben, viszont gazdagon megjutalmazták ezúttal is obamista és CIA-féreg gerinctelen, söpredék rendőrgyilkos és cigányok elleni tömeggyilkos hibbant és Veéreskezű voltáért. Azért, mert az FBI büdös patkányai obamista tróger mocskos állat módjára tükörbe nézve - Draskovics és Laborc, valamint Szilvásy és Kovácsics tömeggyilkosok kapcsán is - magukra ismertek.

Az FBI magyarországi hivatalos bejelentkezésétől kezdve már hivatalosan is az Obama-kormányzat és a CIA részvételével folyt a romák elleni Holocaust.

Az a tény, hogy ugyanazt a telefont használták legalább 8 esetben, azt jelenti, hogy a gyilkosságok szervezésében, azok teljes körű védelmében és fedezésében, valamint a felderítők és tényfeltárók üldözésében 100%-ban benne maradtak a következő személyek és szervezetek, akiknél az előzetes letartóztatásokat és bírósági elítéléseket a hatályos törvények értelmében menthetetlenül végre kell hajtani!: hivatalból a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és annak döntéshozói, azaz Szilvásy György titokminiszter, Laborc Sándor NBH-igazgató (KGB-patkány), Szilvásy utódja, azaz Ficsor Ádám, továbbá  Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter - akinek törvényben rögzített menthetetlen végrehajtása volt a titkos információgyűjtés aláírása (engedélyezése) és annak rendszeres ellenőrzése(!) -, továbbá Bencze József országos rendőrfőkapitány (aki sehogy sem tud félreértelmezni egy ilyen pofátlanul egyszerű helyzetet(!), magyarán egy büdös tömeggyilkos(!)), Petőfi Attila (a Nemzeti Nyomozóiroda vezetője, aki végig a nyomozás irdatlan erőkkel és összegekből finanszírozásának totál bebukott színjátékát vezényelte és kommentálta, ahogy ügy sincs az NNI-nél, ami ne így történne!), továbbá a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) és annak vezetői, az azóta megdöglött tömeggyilkos Stefán Géza és helyettese, aki követte őt a sátáni trónon, a tömeggyilkos Kovácsics Ferenc, s mivel az elkövetők hirtelen vagyongyarapodása önmagában egyértelműsíti az állami megrendelői hátteret, így hivatalból bűnrészessé és szervező-eltussolóvá döglött Katonai Felderítő Hivatal (KFH) és vezetője, Madarász Károly tömeggyilkos, katona- és rendőrgyilkos titkosszolgálati hóhér, aki nem elhárítja az idegen titkosszolgálati tevékenységeket, hanem behozza és fedezi azokat!

Ezeknél a személyeknél házkutatást kellett volna tartani, számítógépeiket és pendrive-jaikat lefoglalni, őket pedig előállítani, bevádolni és előzetes letartóztatásba helyezni, majd feltétlenül elítélni, minthogy a tényállás egyértelmű! Ahogy az is napnál világosabb, hogy mivel én viszont teregettem ezen bűntetteket, továbbá napi háborúban álltam velük a felderítés evidens eltussolása és a bizonyító erejű adatok és tényfeltárás átadása terén, így pl. Dávid Károly (Bács-Kiskun megye cigánytömeggyilkos rendőrfőkapitánya) és tettestársa, Zombor Gábor (Kecskemét polgármestere, Orbán Viktor személyi tömeggyilkos gengsztere és személyes Veérszomjának házi végrehajtója) egységszándékban, egységagresszivitással üldöztek és próbálták kétségbeesetten a napvilágra került bizonyítékokat és a Hírháttért megsemmisíteni, engem hamisan megvádolni és lecsukatni, börtönbe, kórházba vagy temetőbe juttatni, töménytelen halálos fenyegetésekkel és a kiskunfélegyházi végrehajtó rendőrség által már a rendőrség részéről sem titkolt nyilvános tettleges akciókkal övezve terrorizálni és végleg elhallgattatni. Így a kiskunfélegyházi bűnbandát - akik keresték a bajt, életüket Dávid Károly és a szintén tömeggyilkos háttér egyetlen gyűlöletpillanatára és más tömeggyilkosok védelmére tették fel - a kötelező házkutatásokat követően szintén előzetes letartóztatásba kell helyezni, melyet indokol a szökés, az összejátszás, a bizonyítékeltüntetés, a rendőri elkövetés tényének kiemelt és halmazati súlya, a bűnrészesség, a cselekményeik roppant szörnyűsége, melyek a magyar kriminalisztika második legtöbb halálos áldozatot követelt bűncselekménysorozatában való kiemelkedő egységagresszív szándékot deklarálták, mely tényállásokat tovább egyértelműsíti, hogy az eddigiek korlátlan eltussolása, valamint a teljes életükre kinyilvánított folytatólagos elkövetés egyértelmű evidenciája részükről befejezetten és nyilvánosan publikálásra került!

A jog egyébként sem ismer felmentő körülményként olyan fogalmat, hogy tömeggyilkosságok fedezéséből és a bejelentők üldözéséből és elhallgattatásából megtérésének pl. tipikus rendőri esete. Azaz a hatályos törvények értelmében a fegyház nem elkerülhető. Ez azt is jelenti, hogy Dávid Károlynak a vele eggyé vált, minden tömegmészárlásukat fedező kecskeméti és bács megyei sajtóban publikálandó, irányomban tett sűrű bocsánatkérései és a részemre Bencze József országos rendőrfőkapitány aláírásával kifizetendő milliós összegű kártérítései mellett továbbra is szívesen ajánlom fel az általam választott legkiemeltebb ügyekben a szándékukkal szemben aktivizált villámgyors nyomozást, felderítést és azonnali bizonyítások és letartóztatások biztosítását, melyekért cserébe - megfelelő állami helyzetbe kerülvén - talán megkímélem az életét, és megelégszem pl. 10-12 esztendőnyi letöltendő fegyházbüntetésével. Tehát ez az ajánlatom, de ha söpredék tömeggyilkosként tovább erőszakoskodik és fenyegetőzik, lesz még ennél sokkal rosszabb is! Mert neked, patkányféreg, sokkal jobban kellett volna tudnod, mi a helyzet romatömeggyilkosság-ügyben is, és mit kell tenni, és kiket kell feljelenteni! Amint lehetséges, úgy váglak minimum életfogytig tartó szabadságvesztésre seggnyalóiddal együtt, mint a huzat! Kicsit elaludtál a közeljövőket illetően, idióta NBH-s, draskovicsi benczepatkány!

Kimondjam a varázsszavakat, mik fognak történni, hogy megtörténjenek? Mondjam-e megint, hogy közelebb, Dávid-patkány, közelebb!

Az alábbi dokumentumokat - melyek beillesztésére tegnap kerítettem sort először - ismét linkelem. Ezek az ellenem 2009 szeptember 14-én végrehajtott házkutatás és a Hírháttér ártatlanok tömegeit és a nemzetet védelmező tényfeltárásai beszüntetését célzó állami terrorista számítógéplefoglalások és elhurcolásom napján tett tanúvallomásom két oldala. A terrortámadás hivatkozási alapja egy tényfeltárásaim ellen tett feljelentésük "zaklatás" címén, melyeket megfogalmazott Zombor Gábor orbáni végrehajtó kecskeméti polgármester és Karasz Csaba bűnügyi igazgató (Dávid Károly és az NBH végrehajtó tömeggyilkos féreg gengsztere, a rendőrségen és a sitten tarkójánál koponyacsont-reccsentésekkel szétrugdosni való undorító romák elleni tömeggyilkos rendőrgyilkos rendőrférge).

Ha képre kattint, a dokumentumot teljes méretben láthatja!
Jobb klikkel a tanúvallomást letöltheti!

Ha képre kattint, a dokumentumot teljes méretben láthatja!
Jobb klikkel a tanúvallomást letöltheti!

(Írta: nem publikus; Publikálva: 2009.09.16.)

Epilógus helyett emlékeztető:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

1 komment

Címkék: mszp fidesz orbán viktor merénylet bajnai gordon nbh terrorizmus drazsé draskovics tibor nemzeti nyomozóiroda sorozatgyilkosság kecskeméti rendőrség katonai titkosszolgálatok zombor gábor polgármester cigus cigánygyilkosságok kiskunfélegyházi rendőrkapitányság dávid károly rendőrfőkapitány cigány önkormányzat büdös cigány

Molnár F. Árpádot elhurcolta az ávó! - Újra jelentkezik!

2009.09.16. 14:28 Molnár F. Árpád

Tartalom: Molnár F. Árpád egypártrendszerű kényszerelhurcolásának politikai terrorista és életveszélyesen fenyegető és terrorista előzményei, rendőrségen tett tanúvallomásának dokumentációjával és megannyi elkövető konkrét megnevezésével. Bár a rendőri bűnszervezet a bizonytalan jövőbe tolta a Hírháttér kódjainak is átadását, hogy a közérdekű üzemként működő Hírháttér működését megsemmisítse, mi ügyesebbek voltunk, és "meghekkeltük", amit kellett.

HÍRHÁTTÉR - Miután bejelenti, történik
Molnár F. Árpád első és leleplező cikke, mióta a politikai és titkosszolgálati terrorista bűnszervezet elhurcolta

2009-09-16.

Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

Zombor Gábor kecskeméti polgármester (Orbán Viktor barátja) és Karasz Csaba (Kecskemét bűnügyi igazgatója) és bűntársai részére évek alatt folytatólagosan és tömegével elküldött, a Btk.-ban a legsúlyosabb tételekkel büntetendő, általuk pedig eltussolt bűncselekmények általam történő borítását követően, miután az egyikbe beleírtam, hogy az eltussolásokért és a rengeteg halottért, valamint részükről való üldözésemért szét kell verni a fejüket, az összes bejelentésemet továbbra is 100%-ban eltussolva, közösen, hogy összejátszásuk végső bizonyítást nyerjen, feljelentést tettek ellenem úgynevezett "zaklatás" címén. Az elkövető Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya, a népsortüzes, 60 ártatlan embert járókelésért fejbe lövető és rendőrgyilkos Gergényi Péter egyik utódja, a titkosszolgálatok utasítására a beosztottjára, Karasz Csaba bűnügyi igazgató szentségére és sérthetetlenségére sátánisteni tekintettel eljárást kezdeményezett ellenem (tehát saját és mocskos büdös bandája feltétlen bukására), és az alá besorolt Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra tette át az ügyet azzal, hogy a lehető legsúlyosabb bűntettek elkövetésével reagáljanak.

Ez megtörtént.

A kiskunfélegyházi rendőrségről tudni kell, hogy amúgy alárendelt szerepet játszik mind a megyei rendőrfőkapitány, mind a kecskeméti és a bács megyei rendőrség tekintetében. Számos megfigyelési stb. akcióban is a kecskeméti rendőrség küldi félegyházára a teljes alosztályt, mikoris az akciókba a félegyházi siserehadnak semmiféle beleszólása nincsen. Annak idején a Gergényi vezette rendőrséggel és az NBH-val dolgoztam napi munkakapcsolatban, amíg meg nem elégeltem a végeérhetetlen bűntetteiket és háborúba nem kerültem velük. Ennek 8 éve; azóta a háború folyamatos.

A félegyházi állampolitikai bűnöző rendőrség a feljelentésük tárgyát képező, töménytelen mennyiségben részükről elkövetett, általam évek alatt sorolt bűntettek összességét (és a feljelentéseim tömegeinek tényét) abszolút, és hiánytalan 100%-ossággal eltussolva kizárólag az egyiknek ama részleteire volt kíváncsi, amelyekben mintha kikezdhetően kötöttem volna nyakkendőt a feléjük megfogalmazott stílust illetően. Így a milliárdos korrupciós ügyek és tömeggyilkosságok, továbbá nemzetközi terrorcselekmények, valamint mindezek általuk elkövetett töménytelen mennyiségű és mértékű eltussolási tengerére spongyát borítottak, és azt mondták, mint a szovjet éra KGB-s bírósági tárgyalásain, hogy "na de ilyen stílusban!" Minthogy a tömeggyilkosságok és azok esztendőkön keresztüli, részükről folytatólagos eltussolása és az én - mint közérdekű bejelentő - üldözésem helyén való volt az elkövetők részéről, így az alapján indítottak a közérdekű bejelentő, azaz ellenem eljárást, hogy miért tettem hozzá, hogy bűntetteikből és eltussolásaikból - melyek miatt meghalt egy csomó ember, romáktól magyarokon át indonézekig - elég volt, és szét kell verni a fejüket baseball-ütővel. A Szilvásy-Laborc-klán megtorlásul az előtte lévő napokban részemről a cigánygyilkosságaikat bizonyító körülmények részletes feltárására (mely sorozatgyilkosságokat ők terveztek és szerveztek, bizonyítékaimat egytől egyig az összes többivel végig lesöpörték, hogy megölhessék a romákat!), a vígjáték kategóriáját kimerítő "zaklatás" vádjával kvázi kommandót vezényeltek a lakásomra, mint 1998-ban a Kuzma Mihály rendőrtiszt és családja ellen, mert ő is rendőrségi és politikai olajügyekben nyomozott, az ellenem általuk megfogalmazott bűntett kategóriáját sem kimerítő vétség címén házkutatást tartottak, és szájkaratémra hivatkozva mint valami fő terrorista eszközt, lefoglaltak egy 10 éves, kis méretű baseball ütőt (ha már nagy nem volt). A kis baseball-ütőjükkel nagyon boldognak látszottak, annak ellenére, hogy kézigránátot, gázspray-t, és Laborcuk-féle sok tízmilliós cigányirtó titkosszolgálati terepjárókat hiába is kerestek volna. Tehát olyan fegyvereket és tízmilliós terepjárókat, amikkel Laborc Sándor volt NBH-igazgató, Szilvásy György titokminiszter és Kovácsics Ferenc, valamint Madarász Károly katonai titkosszolgálati vezetők felszerelték a romák elleni sorozatgyilkosságok elkövetőit, és amelyek kapcsán nem voltak hajlandók átvenni a birtokomba került, a merényletek azonnali leállítását kényszerűen szükségessé tevő tényanyagokat, hogy kiirtathassanak fél tucat és dolgozni járó becsületes, tisztességes és ártatlan embert. A pár forintos baseball-ütőről természetesen azt hamisították, hogy azt nem voltam hajlandó előadni, miközben jól láthatóan ott hevert az előszobában, a szekrényen, a többi berendezési tárgy között. Így azt már a lakásba előzetes engedélyem nélküli belépésüket követően hiába is igyekeztek volna nem észrevenni, ráadásul úgy, hogy a Molnár ellen, mint veszélyes oknyomozó és tényfeltáró leleplező ellen négy rendőrnyomozót vezényeltek filmfelvevő géppel, mint egy Kuzma-rajtaütéshez, biztos, ami biztos alapon, hogy nagyobbat bukhassanak az idióták.

Az előtte lévő napok is mozgalmasak voltak, nem véletlen az egybeesés. Mivel kerékpárral 3 alkalommal közlekedvén 4-szer lyukasztották ki a kerékpárom gumiját(!), miután azt bárhol lezártam. A négyből kettő úgy esett, hogy a rendőrségtől pár méterre lévő NBH épülete előtt a kamerákba és ordítva telefonáltam, hogy a titkosszolgálatok fejezzék be a provokációkat, és a KGB terrorista tevékenysége és egyebek részemről is megtorló viszontválaszokat fognak szülni. Mindkét ezen telefonálást követően a Tesco-hoz mentem, lezártam a kerékpárt, s úgy negyed órával később, miután az áruházból kijöttem, már hatalmas és legalább egy lyuk tátongott a kerékpáron. Mivel a keréklyukasztások előtt telefonon egyértelműen profi, államtitkosszolgálati hátterű fenyegetésekkel közölték, hogy a kerékpár gumijait ki fogják lyukasztgatni, továbbá az utolsó napokban azt, hogy tartsak attól, hogy lőni fognak, így a Tesco-nál kihívtam a rendőrséget, ugyanis következetesen a Tesco kamerája alá helyeztem a kerékpárt, hogy felvegye a zombor-karasz-féle dávid károlyi (Bács-Kiskun megye minden rendű és rangú tényfeltárást iszonyú gyűlölettel üldöző és megtorló rendőrfőkapitánya) és a velük teljesen egy NBH büdös terrorista férgeinek elkövető bűnözőit. A rendőrség - mondanom sem kell - sehogy sem akart kijönni, különösen akkor, mikor meghallották, hogy a kamerákkal netán fogtunk egy KGB-st, de úgy három napra rá készséggel tört rám a laborc-szilvásy kommandó azzal, hogy a századik eltussolt feljelentésemben, amelyben gyilkossági és robbantásos merényletek tömegeinek eltussolását kértem számon azzal, hogy ezért szét kell verni Zombor Gábor kecskeméti polgármester és Karasz Csaba bűnügyi igazgató fejét, hiszen ellenem törtek azért, mert saját és mások élete védelmében közérdekű bejelentőként életünk védelmére eltussolhatatlan feljelentések tömegével éltem, de az állami terrorista rendőrség ezredszerre is lesöpörte az összes feljelentést, és annak nevében tartottak házkutatást, hogy miért sértegettem Karasz Csaba és Zombor Gábor (Orbán Viktor barátja és bűnszervezeti szövetsége) őszentségét, ezért a fehérorosz mintára végrehajtott újságíróüldözések keretében a számítógépeket is lefoglalják, engem pedig erőszakkal elhurcolnak, mert hátha van még a gépen olyan mondat, ahol hasonló "zaklató" kijelentéseket tettem odahaza a monitor előtt.

A terrorista és cigánygyilkos, valamint rendőrgyilkos mocskos féreg rendőri és nemzetbiztonsági bűnbanda által megszervezett és végrehajtott erőszakos és sokadik kényszerelhurcolásomat követően a Hírháttér fórumán olyan szófordulatok és olyan című topic-ok tömegei jelentek meg, ami szófordulatok kizárólag a kiskunfélegyházi rendőrségen, nem több, mint egy időben kélt nyomozó előtt hangzottak el. Azaz egyértelmű az államügynöki, tehát bűnszervezeti és terrorista háttér. Egyértelmű! Egyértelmű, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok megbízott bűnszervezeti elkövetői láttak hozzá ahhoz a művelethez, amit a titkosszolgálati szakzsargon a KGB-től a Moszadig (többek között) "demoralizálásnak" nevez. Én sem csináltam volna másképp, ha én is laborc-dávid-szilvásy-féle patkányféreg és romák elleni sorozatgyilkos lennék, csak én hozzájuk képest sokkal tehetségesebben tettem volna, mert annyira azért mégsem vagyok hülye, mint egy rendőr vagy egy laborcpatkány-féle KBH-s és KFH-s Moszad- vagy KGB-idióta.

További, csak egy pártidióta számára nem érthető mozzanat, hogy a Hírháttér fórumán külön jelentek meg a rengeteg munkát igénylő módon beszerkesztett, topicok tömegeibe ugyanazokat bemásolt pornófelvételeket tartalmazó, továbbá szintén a titkosszolgálati minőséget és módszereket bizonyító vulgáris, ellenem szóló, köztörvényes mocskolódásokat halmozó, és ugyanazokat mindenhová bemásoló személyek, akik külön speciális feladatokkal, egyénenként eltérő tartalmú megbízatásokkal kerültek szánalmas gerinctelen patkányférgekként, Dávid Károly-színvonalon, Bajnai- és Orbán-minőségben, rendőrszínvonalon és bölcsességgel ide söprésre. Ezek pornóképeiket és köztörvényes röfögéseiket - amilyen minőség miatt, mert nem fajuk, hanem én érintettem egyik feljelentésemben (pornó nélkül), kiszállt hozzám a kommandó - számos topic-ot nyitva, mindegyikbe ugyanazt másolva terjesztették. Sok-sok és temérdek új topic nyitására azért volt szükség, hogy a rendőrség, a politikai maffia és a titkosszolgálatok tömeggyilkosságait, nemzetközi terrorcselekményeit és eltussolásait, valamint megintcsak tömeggyilkosságait, valamint az Echelon-technológiákról szóló kommentek irdatlan tömegeit elfedjék, ugyanis a rendőrterrorista államvédelmi férgek öngyilkos terrorizmusa előtt a Hírháttér fórumán ezek vitték prímet, nem Laborc és Szilvásy, valamint Orbán romák elleni sorozatgyilkosságainak eltussolására a pornó és a dávid károlyi és félegyházi állami, bohócegyenruhába bujtatott disznóröfögés.

Az ügy hosszas részletezése helyett idézem a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon tett tanúvallomásomat, amelyet azért nem írtam alá, mivel annak egyoldalú lezárására és berekesztésére került sor, márpedig én nem nyilatkozom olyat, hogy mást elmondani nem kívánok, addig, amíg egyéb közlendőm is van saját és mások élete védelmében.

Tájékoztatni kívánom továbbá a terroristákat, hogy ígéretemhez hűen személyesen megjelenve feljelentést tettem ellenük a Nyomozó Ügyészségen

   - bűnpártolás (ezen belül annak hivatali személy részéről elkövetett minősített esetei),

   - közérdekű bejelentő üldözése,

   - népirtás bűntette (egyes csoportok vagy annak egyes tagjai olyan létfeltételek közé kényszerítése, amelyek egyes csoport vagy csoportok tagjait vagy egyes tagjait pusztulással fenyegetik, ez kezdve a cigánygyilkosságok eltussolásával bezárva a Molnár F. Árpád üldözéséig minden szinten egyértelmű),

   - hivatali visszaélés bűntette,

   - kötelező feljelentés elmulasztása (alkotmányos rend elleni bűntettek esetében a feljelentés elmulasztását is bünteti a törvény!),

   - közérdekű üzem működésének megzavarása bűntette (a Hírháttér Multimédia hírközlő üzem, a bűntettek annak működése teljes megsemmisítését célozták),

   - továbbá kötelező segítségnyújtás elmulasztása bnűncselekmények miatt.

Ezek
   - esztendőkön át folytatólagosan kerültek elkövetésre,
   - halmazati bűncselekményekről van szó,
   - továbbá egyértelmű a bűnszervezet tagjaiként való elkövetési mód, mely utóbbi egymagában is kötelező érvénnyel ratifikálja a végrehajtandó szabadságvesztések letöltésének helyét fegyházban történő végrehajtásban.

Túl ezen a támadásukat megelőző napokban dömpingjével kapott, egyértelműen titkosszolgálati háttérrel bíró fenyegetések tömegeire, melyek között volt, amely lelövéssel fenyegetett, a nyomozó ügyészségen kértem soron kívüli rendőri védelmet éppen azok ellenében, akik rám törtek, házkutatást tartottak és elhurcoltak, hiszen ugyanettől a rendőrségi és bűnszervezeti nemzetbiztonsági rétegtől jöttek az összes előre bejelentett és halmozott tömegeivel végrehajtott fenyegetések is! A zombor-orbán-dávid károly-laborc-nbh-kovácsics-fajta állambűnszervezeti rendőrségi támadásokra továbbá alig azt követően került sor, hogy az ellenem lőfegyverrel végrehajtandó titkosszolgálati támadás bejelentését követően kerékpárom gumiján egy jól látható, kis kaliberű bemeneti és széles, roncsoló kimeneti nyílással rendelkező, ránézésre is "csendes" lőfegyverrel (titkosszolgálati eszközzel) elkövetett merénylet nyoma látható. Az ügyem kísértetiesen hasonlít a Kuzma Mihály és Dénes Gábor rendőrtisztek halálával végződő rendőrségi és titkosszolgálati terrorista támadásokra, és a szintén tömeggyilkos fehérorosz állam újságírók elleni politikai terrorizmusára. Kuzma ellen magyar vonalon legfőbb megrendelői szinten Horn Gyula és a katonai titkosszolgálatok idegen lelkű igazgatói szerveztek állami üldözést és gyilkosságot, Dénes Gábor ellen pedig Orbán Viktor Fideszes miniszterelnök, valamennyi idegen titkosszolgálati kívánalom és elvárás előtt földig hajolva, mint az összes létező ügyben, ami az elmúlt 20 esztendő során elkövetésre került. A két rendőrtiszt ügyei után rengeteget nyomoztam, és nagyon sok civil és alvilági, továbbá titkosszolgálati személlyel beszéltem, többek között az NBH, a KBH, a KFH, Orbán Viktor emberei és Medgyessy Péter MSZP-s és SZDSZ-es bűnbandái roppant mennyiségű és súlyú életveszélyes fenyegetései halmozott kereszttüzében!

Én nem fogok mostanában sem meghalni, megígérem. Értse mindenki, aki lát: nem fogok!

A zaklatás címén tett bűnszervezeti kommandós terrorizmusról még annyit: amikor valaki pl. egy móri bankfiókban 9. személyként bejelenti Orbán Viktor sokkos gyilkos haverjának és bűntársának, Zombor Gábornak és Karasz Csabának, hogy bűntettek történtek és bűntettek fognak elkövetésre kerülni, akkor Zombor Gábor és Karasz Csaba nem nézheti végig a mészárlást, és aztán nem hagyhatja futni az elkövetőket azzal, hogy pártjuk megbízásából öltek, és nem tehet feljelentést a bankfiók kilencedik, túlélő tagja ellen zaklatás címén azzal, hogy miért zargatja őket - a halottak tömegei után -, akkor már ilyen fenyegető stílusban. Ki látott már olyat, hogy tömeggyilkosságok után a bejelentőnél tartanak házkutatást azok, akik a mészárlásokban az első pillanattól az utolsóig benne voltak, és bizonyítékként az ellen indítanak megsemmisítő célú (népirtó) háborút, aki esztendőkön át folytatólagosan bejelentette a fajtájuk és általuk egységagresszív bűnszervezetben elkövetett és elkövetés előtt álló bűncselekmények hegyeit. Ahol vétség kategóriájában házkutatást tartanak, ott ezen tömeggyilkos bűnözők esetében halálbüntetést és élve feldarabolást kell ítéletként hozni.

Így valamennyien, akik ebbe az ügybe az állam oldalán a közérdekű bejelentő Molnár F. Árpád ellen bármit tettek, a hatályos törvények értelmében fegyházbüntetéssel feltétel nélkül, visszamenőleges hatályú törvénykezéssel (kétharmados alkotmány-módosítást követően) kívánság szerint halálbüntetéssel büntetendők. A Btk. nem ismer kifogást.

Az életveszélyes fenyegető terroristák ellen jelenleg sokkal biztonságosabb helyen tartózkodom. Telefonon a terroristák számára elérhető vagyok, a terrorista titkosszolgálati díszkíséret pedig folyamatos és természetes.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon tett tanúvallomásom (a Molnár F. Árpádé) alább olvasható:

Ha képre kattint, a dokumentumot teljes méretben láthatja!
Jobb klikkel a tanúvallomást letöltheti!

Ha képre kattint, a dokumentumot teljes méretben láthatja!
Jobb klikkel a tanúvallomást letöltheti!

(Írta: nem publikus; Publikálva: 2009.09.16.)

Epilógus helyett emlékeztető:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp orbán viktor merénylet szilvásy györgy terrorizmus nemzetbiztonsági hivatal sorozatgyilkosság életveszélyes fenyegetés laborc sándor bács kiskun megyei rendőrfőkapitányság galgagyörk katonai biztonsági hivatal katonai felderítő hivatal kisléta cigánygyilkosságok zombor gábor kiskunfélegyházi rendőrkapitányság karasz csaba bűnügyi igazgató roma holocaust fekete terepjáró

Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk (Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül)

2009.09.14. 08:04 Molnár F. Árpád

Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk
 (Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül)

Molnár F. Árpád: Előszó helyett:
Ígéretet teszek arra, hogy amint lehetőségem van a hadseregnek és más titkosszolgálatoknak az emberi gondolkodást és tapasztalást irányító eszközei nyilvános megmutatásához, be fogom mutatni az elmeirányító gépet a teljes lakosságnak, és azt a mentális devianciák ("kezelhetetlen" hisztéria, vészes depresszió stb.) teljes megszüntetésére fogom felhasználni. Ezen jótéteményeket az eddig is a világon minden tekintetben az állammal és a Háttérhatalommal együttműködő országgyűlési és azon kívüli pártok vezetői soha nem tették volna meg, s mivel valamennyi az állam biorobot rabszolgája, így nemhogy a szerkezetek és számítógépek bemutatásáig nem óhajtottak soha eljutni, és fel sem vetettek ilyet(!), de még az ezekről való tényfeltárást is gyűlölt ellenségként üldözték!


Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

A titkosszolgálatok minimum közel fél évszázada nagyon hasonló módszerekkel dolgoznak beszervezendő és beszervezés alatt álló célszemélyek esetében. A különbség eredetileg abból adódott (adódik), hogy a különböző államok az ismeretlen központú Háttérhatalomtól eltérő időben kapják meg azokat a titkosszolgálati és mentális befolyásolásra és irányításra szolgáló eszközöket (drog, elektromágneses technológiák stb.), amelyeket a szakértőknek tekintendő leleplezők fölöttébb egyöntetű véleménye szerint legalább a 80-100 éve regnáló és az egész világot uralma alá vetett valódi Háttérhatalom, a Központ, Bibliai Nevén a titokzatos Nagy Babiloni Szajha oszt szét a világ államainak, halálpontos terveknek és az Emberiség történelme előre tervezett totális kontrolljának, irányításának és szervezésének megfelelően.

Mivel a megosztható ismeretekkel, amelyekre nem könyvekből tettünk szert, lexikonokat lehet megtölteni, így most is csak egy nagyon szűk tartományból és röviden érintünk.

Magyarországon az ügynöki beszervezéseknek - mint a világon mindenütt - kétféle formája létezik:
 - a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírásával,
 - a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírása nélkül.

A titkosszolgálatokba roppant sokféle mélységben történnek a beszervezések, személyenként eltérő "fejlődéssel-fejlesztéssel", és a lakosság elgondolni sem tudja, milyen iszonyú roppant mennyiségben vannak túlsúlyban azok a beszervezések, amelyek során a világon semmiféle titoktartási nyilatkozat aláírására nem kerül sor, és az ügynökök soha nem ülnek le szemtől szemben egyetlen titkosszolgálattal és annak képviselőjével sem!

Van egy nagyon fontos tény: akit beszerveznek a titkosszolgálatba, történjen az bármilyen mélységben, az onnantól quasi 100%, hogy a világon mindenben engedelmeskedni fog, kapjon bármire utasítást! Az emberi fajnál roncsabb, undorítóbb, meghunyászkodóbb, gyávább, szolgalelkűbb, szervilisebb férget nem hord hátán a Föld, ahogy a Biblia szerint a Világmindenség sem hord Magában ennél mocskosabb dolgot, kizárólag e pöcegödörben, amit Földnek neveznek, de itt gyakorlatilag 100%-ban! Ama roppant kevés kivétel, aki belőlem és az általam bejuttatottakból áll, akik a világon semmilyen titkosszolgálatnak nem hajlandók engedelmeskedni, nemhogy ritka, de egyetlen személyen, bizonyos agyonhallgatott Kopács Miklóson kívül még csak nem is hallottam soha életemben olyan magyarról, aki ne hajolt volna földig a titkosszolgálatok utasításainak! Azóta is mi vagyunk az egyetlen leleplezők, míg pl. Kopács Miklós már régen beadta a derekát, és az államnak engedelmeskedve felszívódott. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a KGB-ről nem titok, hogy az a szovjet éra alatt a lakosság 25-33%-át beszervezte, ebből bármiféle leleplezésben összesen nem akadt fél évszázad során senki, csak néhány olyan, aki átállt pl. a CIA-hoz, és onnantól annyit hozott nyilvánosságra, amennyit a CIA engedélyezett és elvárt, akkor láthatjuk, hogy e szovjet fennhatóság alatt felduzzasztott, hatalmas méretű magyar titkosszolgálat is milyen faji söpredékként deklarálja a teljes magyarságot, amelyből kerüljön sor bárki beszervezésére, az onnantól egészen biztosan hazaáruló és az Emberiség ellensége lesz! Csak mi nem tartunk be semmilyen konspirációs szabályt, csak mi nem engedelmeskedünk senkinek! Ezért aki a mi ellenségünk, az egész biztosan a nemzet és az Emberiség ellensége is! Csak az szóljon ellenünk, aki többet mond és tár fel, mint mi! És amint ezt megtenné bárki, azonnal megelőznénk, hiszen engem sem korlátoz más, csak az ügynökállami, titokrácia által a népbe szervezett és plántált butaság és elbutítás: Azért nem mondhatok el többet, mert a barom módjára és államvédelmi pártok disznóaklaiba vágóidiótaként terelt csorda lakosság olyannyira ellenséges az igazmondással és saját túlélési érdekei képviseletével szemben, hogy azt kell kijelenteni szüntelen: szemét a szeméttelepre, ürülék a vécébe, disznó a párt disznóóljába és annak vágóhídjára való! Van valami közös pl. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, a Jobbik államvédelmisei és köztem: mind tudjuk, hogy a nép vágóbarom, és mind tudjuk, hogy ők annak is használják őket: primitív, baromként manipulálható és felélhető fogyóeszköznek. Ők élősködnek ebből, én meg leleplezem. Ezért őket a Háttérhatalom multimilliomossá teszi és hősnek nevezi, engem pedig mint ellenséget üldöznek és üldöztetnek.

Tovább folytatva, amit a pártok és az álnemzeti parazitáktól soha nem tudnának meg a szerencsétlen, nyomorult pártféreg lakosok, hanem helyette kapnának még egy és még egy titokminisztert, hol Orbántól, hol Csurkától, hol Vonától és Fürtől stb., akik a világon minden módszert és eszközt elrejtenének továbbra is, hogy uralhassák és irányíthassák a lakosságot, gazdagon megjutalmaztatva a Háttérhatalomtól és a Sátántól, ahogy mindenütt így ment a Föld bolygó történelme során: a beszervezések fő vonalába tartozik az utcai beszervezés. Ennek lényege, hogy a titkosszolgálatok (az NBH, a KBH, a KFH vagy valamelyik másik) ügynökökkel környékezik meg az illetőt, általában járókelőknek álcázva. Mögé érnek és sétálnak mögötte, odaállnak a buszon, a metrón, a villamoson, ahol éppen ül, telefonálást mímelnek stb., és közben gyakran szóról szóra átadják, amire utasítást kaptak/kapnak. Nem ritka a demonstratív követés is, amikor egyetlen szót sem szólnak, de tudatják a célszeméllyel, hogy a nyomában vannak, és általában ennél sokkal többet is. Azaz ahogy az utcai ügynökök, ismertetik a beszervezendő, majd nyomás alá helyezett személlyel, hogy ismerik a kedvenc színét, ismerik a szexuális szokásait, gyermekkori és felnőttkori stiklijeit, összes kapcsolatait, hogy mit csinál a lakásban, a fürdőszobában, a WC-ben vagy a sötétben, a paplan alatt, mindent. Ha nem engedelmeskedik, általában - és a világ összes titkosszolgálata ugyanezeket teszi - rögtön a szexualitására tesznek megjegyzéseket, megzsarolják, hogy leleplezik a család előtt, hogy megcsalta a feleségét, megzsarolják, hogy koncepciós pert szerveznek ellene, ahol a cége vagy munkahelye legapróbb dolgából elefántot kreálnak, hamis tanúkkal, és a médiát egy az egyben lejáratására fogják mozgatni, és/vagy bűnözőkkel belekötnek vagy megverik az utcán, aztán ha Ausztriában vagy arabok között van, akkor meglopják (az osztrák titkosszolgálatoknál pl. kiemelkedően tradicionális hagyományai vannak a lopásnak, ahogy az araboknak kimondottan lételeme ez; fölöttébb gusztustalannak tartom mindkettőt), és megzsarolják, hogy ő vagy kedvelt családtagja rákos lesz, felmegy a cukra és megvakul, infarktust kap, és ez nagyon, de nagyon "szar lesz", vagy más módon megölik.

Ezek ellen a leghelyesebb mód a nyilvánosság. Még egyszer mondom: soha nem engedelmeskedni, soha nem meghajolni! NYILVÁNOSSÁG! Azért van az Internet, hogy ahol Orbánék halálos áldozatoknak szántak a Kuzma Mihály és Dénes Gábor leleplező rendőrtisztektől a civil polgárokig bezárólag mindenkit, aki csak véletlenül valamivel kapcsolatba került, ami nekik nem tetszett, ahol Orbán Viktor, Kövér László, Demeter Ervin, Gyurcsány, Bajnai, Csurka és a többi ügynök- és ügynökvezérlő, nemzetelvesztő parazita, bűnszervezeti bűnöző halálba kergetné vagy közvetlenül megölné az áldozatokat vagy az igazság védelmezőit azért, mert pl. nem olyan alacsonyrendű Pesty Lászlós és Hír tv-s, vagy Magyar Nemzetes Néző Lászlós féregállat, mint ők, az használja az Internetet! Az állam fekete söpredéke ekképpen hiába reménykedik a teljes elhallgatásban és elhallgattatásban, mert csontvázaikat elegánsan, őket pedig mamutlábakkal taposva lehet a világ elé borítani, míg nekik csak a régi szép időkről való nosztalgiázás marad, amikor még a lakosság csak ahhoz és úgy fért hozzá, amit ezek a söpredék, lumpen féreg elemek saját zsebeik és pozícióik bűnözői érdekében nyilvánosságra kívántak hozni.

A titkosszolgálati beszervezések másik területe kevésbé gyakori, de nem ritkán az előbbiek kombinációjával alkalmazzák: ilyenkor az illető személy közvetlen munkahelyi, szomszédi és/vagy rokoni környezetét használják fel a beszervezések és irányelvek akár legnyíltabb konkretizálására (azaz a munkatárs, rokon stb. közli, hogy a titkosszolgálat ezeket és ezeket tudja, ez és ez fog történni, ezt és ezt kell tenni stb.), továbbá nem ritkán a célszemély környezetét alkalmazzák a titkosszolgálati eszközök átadására. Nagyon ritka, hogy bármi szolgálatért bárki bármiféle anyagi vagy egyéb juttatásban részesülne. A titkosszolgálatoknak való totális megfelelés sokkal inkább kiszolgáltatott lábtörlővé és fogyóeszközzé degradálja az egyént, semmint stabil egzisztenciájúvá vagy gazdaggá. A titkosszolgálati eszközök átadása alatt legtöbbször nem több értendő, mint a fülbe helyezhető hangszóró, amely elemmel működik, és amely hangszóró olyan kicsi, hogy a fül mélyére tolva az emberek úgy több, mint felénél semmi sem látszik. Arról nem szoktak külön tájékoztatást nyújtani, de mi megtesszük, hogy ezen eszközök külön mikrofonnal is (és egyebekkel, amikről csak személyesen beszélünk) el vannak látva, mely mikrofon távirányítással aktiválható. Így eggyel több forrás adott arra, hogy hallják, ami az ügynök környezetében történik. A titkosszolgálatok mindenről halmozottan igyekeznek gondoskodni. Akinek olyan a füle, hogy hiába tolja be a hangszórót (poloskát), mégis meglátszik, vagy a haja nem takarja eléggé, ott vattával szokták fedni, hogy a hangszóró (a titkosszolgálati szleng "fülbevalónak" nevezi) ne láttassék meg mások előtt. A vatta használata nem kívánságműsor, annak alkalmazására is a titkosszolgálat ad utasítást. Olykor előfordul, hogy az ügynök érzékenyebb a fülbe tolt hangszóróra, ezért azt akár negyed óránként cserélgeti egyik füléből a másikba. Amikor ilyen személyektől megkérdik, miért van a fülükben vatta, pl. azt mondják, hogy mert a fülük érzékeny a huzatra. Amikor pedig tudatlan környezetük akár nevetve megkérdezi, hogy alig később miért került át a másik fülükbe a vatta, olyankor hiába adnak képtelen magyarázatot, pl. azt, hogy "á, mindkettő érzékeny, csak cserélgetem" vagy hasonló, mert a nem beavatott környezet és az emberi értelem olyan buta és primitív, hogy ami nem illik sehogy sem a képbe, és semmilyen magyarázattal nem tud szolgálni a feloldására, azt is elfogadja, mint az állat, azzal, hogy valahogy van és kész.

Aki a titkosszolgálatokkal kezdőként harcol, alapvető fontosságú, hogy ha bármi nem illik a képbe, akkor azért nem illik, mert ott valami tényleg nem stimmel! Ezek fölött a profi bűnözők java is elsiklik, pedig nem szabad! Ha valami nem stimmel, annak halál pontos oka van! Olyan nem létezik, hogy valami valahogy van és kész. Semmi sincs valahogy, mindennek pontos okai vannak! Viszont aki nem elég verzátus (jártas) a Valóság ismeretében, ugyanezekkel a manőverekkel kegyetlenül félre is lehet vinni, ezért aki nem tud mindent, ami kell, az ne higgyen el semmit, amit lát és hall!

Visszatérve és folytatva: amikor pl. a vattás fülbevalózás létét nyilvánosságra hoztam (természetesen ezt is elsőként minden magyarok közül), sokan jelentkeztek nálam azzal, hogy környezetükben az elmúlt években (is) találkoztak ilyen vattás személyekkel, és szerintük az állam mozgatta őket, fülbevalóval a fülükben. Arra is kitértek, amiről szintén beszéltem az Interneten (elsőként minden magyarok közül, mint rendszeresen ezer és ezer dologról), hogy feltűnő volt, amikor akár negyed óránként is egyik fülükből a másikba került a vatta, és annak magyarázatára fölöttébb zavaros és értelmetlen válaszokat adtak. De így már - mondták - érthető.

A pár évvel ezelőtti Big Brother valóságshow egyik média által kiválasztott csoportjánál láthattunk pl. olyan felvételeket, amikor a ház lakói csendben és látható konspiratív módon osztogattak egymásnak valamit, ami bőven elfért a tenyerükben, és már ott, ahol átvették, tolták is bele a fülükbe. A magyar titkosszolgálatok vagy általuk bármely külföldi már akkor jelezte felém - valójában a véleményemet várták -, hogy ha sumákolnak a Big Brother házban, az feltűnő, feltűnő-e. Nem szóltam semmit, hiszen éppen az volt a szándékom, hogy az egész titkosszolgálat, A-tól Z-ig minden eszközzel együtt megbukjon, és lehulljon erről az álszent, áldemokratikus, akkor még független és objektív médiának nevezett álköztársaságról, totális diktatúráról a lepel, de a hallgatásom is bőven elegendő volt arra, hogy ez az osztogatós és fülbe tolós sumákolás a tv2 műsorában eztán (tudtommal) ne forduljon elő. Amikor Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító a Hírháttér TV-ben arról beszél, hogy titkosszolgálati ismeretekkel az ember másként látja a tévé műsorokat és a híradásokat is, mert olyan dolgokba lát bele, amikről egy hétköznapi embernek fogalma sincs, akkor többek között ezen egyszerű és régi-régi technológiáról is beszél, de sokkal többről is! Ahogyan egy CIA-ról könyvet írt bennfentes újságíró adta közre könyvében úgy 10 évvel ezelőtt: a CIA hatalmas kapacitását tölti azzal, hogy a tévét nézi a világ minden részén. A CIA-hoz bejáratos író - aki eredetileg szimpatikussá akarta tenni a CIA-t - nem tette hozzá, én is csak az értelmesebbek felé üzenem, hogy messze-messze nem csak azért néz tv-t (és Hírháttért) a CIA az egész világon, hogy milyen elvétéseket és egyebeket tesznek újságírók, médiaemberek stb., hanem azért, hogy miket tesznek, amikről halvány fogalmuk sincs, hogy miért tették vagy hogy egyáltalán tették! Hogy amiről beszélek, az a lényeg és az esszencia, azt tudják azok, akik általunk vagy a titkosszolgálatok által bejutottak, avagy elég értelmet kaptak az ISTEN Gondviseléséből ahhoz, hogy a Hírháttért nézve, hallgatva és olvasva megérthessék!

A fülbevalóhoz visszatérve: az egy-egy vezényszavas, valamint hosszabb szöveges utasításra olyan tévéműsort és operatív akciót lehet kivitelezni, amely kapcsán a nézőknek halvány fogalmuk sincs, hogy a mondatokig bezárólag megrendezett jelenetről van szó. A hangutasításnak sokszor látható egyéb jele, hogy az illető egy másodpercre vagy annak tört részére, megdermed, szeme jobban elkerekedik és egy helyre mered; ilyenkor kapja az utasítást, ilyenkor figyel. A tévé műsoraiban éppen úgy, mint az utcai és munkahelyi ügynököknél stb. tehát ekképpen is észlelhetjük ezen hangutasítással történő operatív beavatkozásokat. Az oroszok annak idején 50 ezerért árultak olyan poloskairtókat, amik eme fülbe tolt hangszórókat is észlelték, ahogy számos egyéb tartományban sugárzó lakásba stb. helyre rejtett poloskát is. Ugyanakkor nem lehet poloskát találni, csak ha a titkosszolgálatnak kimondott célja, hogy csaliból vagy más okokból egy látszólag sikeres poloskairtást kivitelezni lehessen! Ennek részletezése meghaladná e cikk méretét, de később beszélni kívánunk erről is, meg aki akar, továbbra is érdeklődhet telefonon vagy személyesen. A munkahelyi, szomszédolási, saját lakásban tett fülbevalós akciók kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a helyiség be van technikázva, és semmit nem tehetünk észrevétlenül, ahogyan utcai akcióknál is minden digitális rögzítésre kerül, de mi szemmel csak a fülbevalósokat fogjuk észlelni. A titkosszolgálatokat nagyon nehéz átejteni, egy bizonyos szint fölött pedig már nem lehet, viszont különböző technikákkal rá lehet venni őket társasjátékozásra, megrendezett stratégiai harci viadalra, presztízsháborúkra stb. Ugyanakkor minden pillanatban tudni kell, hogy a titkosszolgálatok a Sátán Háza, és azokban a szó legszorosabb értelmében sem lakik semmiféle erkölcsi tartás, becsület vagy bármiféle, akár nyomokban fellelhető tisztesség! Aki a titkosszolgálatokkal háborúzik, az a Bibliai farkassal, a Gonosszal harcol és a Sátánnal folytat háborút. Amikor komolyabb a tét, olyankor pedig mutatott játékos kedvüket is átveszi a mérhetetlen és legalacsonyabbrendű állati ösztön és gyűlölet; nem mintha egyébként bármilyen szinten magasabbrendűek lennének a legutolsó állatoknál.

(Írta: 2009.09.13. Publikálva: 2009.09.14.)

Epilógus helyett emlékeztető:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: kgb moszad biblia besúgó államtitok nbh big brother titkosszolgálat fszb echelon valóságshow háttérhatalom katonai titkosszolgálatok titkosszolgálati eszközök szolgálati titok beszervezés spicli kbh kfh poloskairtó

Háborúban Putyinnal és a KGB-vel - Molnár F. Árpád publikus KGB-botrányai Kecskeméten és...

2009.09.11. 11:12 Molnár F. Árpád

Előszó helyett:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.


Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

Vlagyimir Putyinnal és a KGB-vel való (megtévesztő új nevén FSZB) sok éves botrányaimról mindenki bőséges információkkal rendelkezik a Földtekén, aki annak utána akar járni, vagy hivatalból ismer. Így nemzetbiztonsági vonalon arról is tud mindenki (politikustól a gazságszolgáltatás képviselőiig), hogy a rendőrséggel és az NBH-val való 1998-tól 2001-ig tartó bilaterális és titkos munkakapcsolatom során, amikor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában dolgoztam, már megkörnyékezett a KGB (amitől az NBH Fideszes szárnya nagyon ideges lett), 2001-ben pedig - életemet kockáztatva - hozzájuk, a KGB-hez fordultam, miután velük összefogva kíséreltem volna megbuktatni Orbán Viktor bűntetteit, az ő vezetése alatt álló terrorista NBH-t és minden velük összeborult mocskos, provokatív, közveszélyes és az alkotmányos rendet nyíltan megsemmisítő bűnbandát (Btk.139.§). A 2001-es összefogási és a közös, Oroszországból történő Fidesz-megbuktatási tervek nem jártak sikerrel, mivel az orosz KGB-söpredék nem csak a halom dokumentumokat és hangfelvételeket nem volt hajlandó átvenni (melyek másolatait közvetlenül az orbáni titkosszolgálatokon keresztül szerezték meg, ugyanis teljes összejátszás volt és maradt), de abszolút mindenről tudva és a Molnárból színről színre felkészülve egyértelműsítették, hogy egy az egyben ki fogják szolgálni Orbán Viktort és bűnbandáját. Közös titkok, közös módszerek, amikor pedig nem erről van szó, akkor is ott a vörös sátánféreg sötétsége, amelynek mindegy, valami milyen következményekkel jár, mert mindig vannak, amik mindent megelőznek: a rosszindulat, a bűnözési hajlam és a bűnöző életmód bármi áron történő akarása. Okkal és cél nélkül, ha annak következménye a biztos bukás, akkor is. Ez a titkosszolgálatok egyik legfőbb alaptörvénye.

Vlagyimir Putyinnal az amúgy is sötét Oroszország sátánvörös, mégis ébenfekete középkora következett be. A Fenevadat orosz szerencsétlenek tetováltatják, égetik bele bőrükbe és húsukba, totál elbutítva és leépítve az orosz állam nagy testvéri elektromágneses és kemikáliás torzszülöttje által, Vlagyimir Putyin és a Sátán vezette Háttérhatalom Emberiség-ellenes pusztító disznóóljában.

Putyinnal való ellenségességem gerince már kifejezetten Putyinnak a mindennemű keresztyénséggel és Isten-bizonyítással szembeni fékevesztett, szó szerint tébolyult, ámokfutó gyűlöletére és kimondottan a Latimerre, azaz Putyin és büdös sátáni bűnbandája által létrehozott interkontinentális titkosszolgálati terrorizmusra vezethető vissza. Főképpen ezek adhatják a háború gerincét. A Latimer - mint azt ide klikkelve olvashatják először (mi lepleztük le, a magyarok pedig valamennyi áruló pártjukkal szorgosan, saját vesztükre hallgatták el ezt is, mint a világon minden mást is!) - a világ bármely részén az Emberiséget uralma alá vetett és az Emberi Fajra a legveszélyesebb és legalattomosabb technológiák (Echelon) bárminemű leleplezői és tanúi ellen, munkájuk és létük ellehetetlenítésére és megsemmisítésére irányuló világterrorista, sátáni gyűlölethadjárat. Világháború, melynek célpontja és megsemmisítendő ellensége az Emberiség. (A magyarok ezért is hallgatják el, mert a magyar soha nem látott erkölcsi leépülésen ment keresztül, és mára szólóban is megtestesíti azt, amit a Hatalom JÚDÁSFAJ-nak nevezett el.)

Putyinnal és közvetlen környezetével sokszor és sokféle módon kerültem kapcsolatba az eltelt 8 esztendő során, a világ számos országában. Rám soha nem volt jellemző az egyoldalú ellenségesség, így a KGB részéről is a vörös baromállat és stratégiai, súlyosan pszichopata és kezelésre szoruló vörös idióta, Vlagyimir Putyin kezdeményezett háborút, hiszen ISTEN küldetésének elhivatottjai és a Sátán tömegpusztító gyűlöletbandája soha nem kerülhet közös nevezőre, mert akkor annak magvát disznóólnak és Kremlnek nevezik, nem erkölcsnek, nemességnek, bátorságnak, hősiességnek, igazságnak, hűségnek, odaadásnak és az Emberiség Isteni szolgálatának.

Ugyanakkor egy világvezetőnek kötelezettségei is vannak, így ha azoknak nem felel meg, már az is bőséges ok a háborúra. Így hatalmi hátterünk - mely sem országhoz, sem párthoz, sem titkosszolgálathoz nem köthető, hanem a legtöbb - azt is örök rossz néven és a megtorlás elkerülhetetlenségének bizonyosságával kommunikálta, amikor Putyin személyesen intézkedett arról, hogy a Hírháttér elszigetelése érdekében (a Latimer keretén belül is) a móri tömeggyilkos és roma sorozatgyilkos KGB-s és Moszados katonai titkosszolgálatok nemzetünket és az Emberiséget elárulva szolgálják a vörös fenevadat, a kiirtani való terrorista bűnöző Putyint és hibbant, Veéres kezű néró és idióta klánját és családját. Ennek az eseményfolyamnak csak apró szelete volt a Kozenkay Jenő volt III/II-es kémelhárító által nyilvánosságra hozott eset, amikor Kozenkay megírta, hogy Putyin emberei jártak a korábban leleplező Kozenkaynál, de annak ellenére, hogy fölöttébb adekvát hátterű és erejű megkeresések érkeztek ezt követően is Putyin felé, csak ellenségeskedés és nyílt konfrontáció volt a válasz. Putyin, az ámokfutó vörös idióta őrjöngött azért, hogy Kozenkayék - akik előre tervezetten és tudatosan szálltak be az Echelon világméretű leleplezési Projectjébe - a katonai titkosszolgálatok férgei és a Háttérhatalom (a Sátán) által vezetve inkább az Emberiség elárulása mellett törjenek lándzsát. Kozenkayék ugyanis titkosszolgálati vezérlésre ültek vissza a csendes sarokba, persze így is sokkal többet téve, és pont az ellenkezőjét annak, amit egy olyan vörös, undorító patkányféreg, amilyen Putyin, akart volna.

Putyin jó pár évvel ezelőtti Emberiség-ellenes, saját népét is (tehát ellenségeit) tudatos totális elbutulás és kiirtás prédájára szánt terrorizmusa is bőven elegendő ok arra, hogy kezdve Magyarországgal a teljes moslék és tömeggyilkos, országrabló, és mint a Szovjetunió ideje alatt, minden elérhető vagyont Oroszországba maffializáló és elpocsékoló orosz maffiát (a KGB-t) és annak összes érdekeltségét sokkal nagyobb hatékonysággal kifüstöljük, ahogyan azt a hülye magyaroknál sokkal értelmesebb és kulturáltabb Csehország tette, miután a vörös orosz féreg Prágát akarta megtenni az orosz maffia világközpontjának. A cseh kifüstölésre amúgy a magyarországi drog-, fegyver- és leánykereskedelem, prostitúció, olajmaffia stb. KGB-s kiszélesítése és világközpontosítása következett a féreg KGB részéről. Ezt a ganéj, mocskos, összeférhetetlen, igénytelen, ótvar, rosszindulatú, agresszív, undorító putyini bűnbandát minden eszközzel ütni-vágni, darabolni, gázolni, mérgezni, sugározni és irtani kell, amíg csak egy is marad belőlük akár Magyarországon, akár a világon másutt! A söpredék söpörtessék vissza oda, ahonnan jött; a mindenki ellen kiirtó rosszindulatú féreg pofájú sátánmoslék ott építse tovább a vörös álmot: ahol az emberek éhen halnak, a családok embereket rabolnak, ölnek és tesznek a lakás hűtőszekrényében, illetve adják el darabjaikat állati húsnak állítva azért, hogy legyen mit enniük, és a börtönökben szintén annyira nincs ennivaló, hogy a rabok ott is megeszik egymást. Az orosz álom minden moslék bűnözéssel egyben maradjon Putyiné, családjáé és idiótáié, akik erre vágynak a patkányféreg atomrakétáinak és Echelon-objektumainak mindenkit elbutító, tönkre tevő, drogkábulatba és öngyilkosságba vető árnyékában. Akinek ez kell a magyarok közül, az menjen oda, aztán élje ő a vörös féreg ótvar patkány megálmodott, létrehozott és fenntartottan fejlövött sátáni disznóól-paradicsomját.


Halálos ellenségünk, Laborc Sándor Veérengző pszichopata bűnöző, a romák elleni sorozatgyilkosságok egyik legfőbb szervezője és irányítója, a Putyin vezette KGB leglátványosabb magyarországi idiótája, akit csak a tudatlan barmok számára meghökkentő módon éppen Orbán Viktor titokminiszteri szövetségese, a romagyilkosságokba menthetetlenül belegabalyodott Demeter Ervin tisztogat és ápol, nehogy Laborcnak komolyabb baja essen. Orbásöpredék pedig a háttérben sunnyog és lapít, azt mormolva a sajtó minden kérdésére, hogy nem tud semmit és semmi nem az ő hatásköre.
(Molnár F. Árpád)

 

És természetesen kezeskedni kell arról, hogy Putyin - mint az Emberiség szemete és utolsó galandférge - bukjon bele abba a világtörténelmi hazudozásba, amit saját mocskos büdös döglött teteme pillanatnyi - mert nem több - védelmében tervezett saját népe és az egész Emberiség ellen, üldözve, de az egész bolygón, mindenhol(!) azokat, akik igazat mondtak, azokat, akik az elmetechnológiai projectekből és technológiai ismereteiből akár csak egy szemernyit is nyilvánosságra hoztak vagy akartak publikálni! Belebuktatni ezt a hibbant pszichopata, ámokfutó, tömeggyilkos bűnözőt azzal az Echelonnal, amellyel Mihail Szaakasvili grúz elnököt szétzilálva a grúz háborút elkészítette, és amellyel az összes létező elmetechnológiai eszköz létét elhallgatta, üldözve mindazokat az egész bolygón, akik ezek bármely vonatkozásáról beszélni mertek. Putyin ezekkel az eszközökkel csinált legelőször is és legfőképpen a saját lakosságából bábot, droidtenyészetet, állatfarmot, és a hülyék nemzetközi, vörös, ötcsillagos állatkertjét.

A hibbant agyalágyult vörös baromállat kapcsán a mostanában felerősödött, és a magyar, valamint minden szintén idegen titkosszolgálatok előtt nyílt és leplezetlen háborúnk némely aktuális epizódjából említést érdemel az az eset, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kecskeméti kirendeltsége előtt abszolút evidens operatív jelleggel és háttérrel mobiltelefonáltam, a konspirációs szabályokat úgy legyalulva, mint Isteni úthenger az laborci és orbáni sokkos gyilkos államférget. (Az idén ez volt a második NBH előtti telefonálás. Az elsőről itt olvashatnak és hallgathatják meg a felvételt! (KLIKK!)) A roppant zajos operatív telefon tartalma Vlagyimir Putyin választás elé állítása (jót tesz vagy rosszat, ez esetben viszont mi is megtorlásokhoz kezdünk) és többek között a romák elleni sorozatgyilkosság volt. Ezt követően - minthogy a politikai üldözöttek nem autóval járnak, ugyanis becsületesek, nem söpredék féreg, a Rákosi-rendszert ismételni érdemes módon kiirtani való, Emberiség-ellenes multimilliomosok - a Tesco-hoz kerékpárral mentem. Miután a hipermarketből kijöttem, a kerékpárt látványos defekttel már kilyukasztották. Minthogy az 1995. évi CXXV., a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény kötelező érvénnyel írja elő a betechnikázásomat, méghozzá az útvonalig bezárólag, amelyen közlekedem, így a Nemzetbiztonsági Hivatal MSZP-s és orbán viktori sátánférgei ugyanúgy premier plánban néztek végig mindent, ahogyan a romák elleni sorozatgyilkosságoknál is, azaz mélyen meghajolva engedelmeskedve minden arra járó idegen titkosszolgálatnak, a KGB-től a Moszadig.

A telefonálást követően tehát megjött putyinfaszfej első gyors válasza a kerékpár precíz kilyukasztása formájában, noha előre jeleztem, hogy ami nekem fillérekbe kerül, az neki milliókba fog, rubelben, euróban, dollárban, fontban és minden más pénznemben. Igen, ilyen precízen. A következő telefonálás ugyanígy történt. Első lépésben 2009 szeptember 7-ről 8-ra virradóra, éjfél után pár perccel publikáltam több állam szerverén a "Bosszúhadjáratot hirdetünk Vlagyimir Putyin és bandája ellen (KLIKK!)" című példátlan elsőosztályú anyagokat dióhéjban soroló, tehát a júdásfaji magyarok által 100%-ban el is dugdosott, a nemzetközi terrorizmust önmagában is leleplező cikket, majd aznap, tehát 8-án elvittem a kerékpárt gumijavításra.

A javítást követően egy-egy megállást követően nem jutottam messzebbre, és összesen nem mentem 3 kilométert! A titkosszolgálatok látványos laborci-szilvásysta-draskovicsista-ficsorista-orbánista bűnszervezeti követése (védelme) most is meghozta az eredményt, mint a romák elleni tömeggyilkosságoknál, az olajügyeknél, a robbantásos stb. cselekményeknél: összesen nem mentem a kerékpárúton három kilométert, két helyen tettem csak le a biciklit, már vissza kellett vinni azt a szerelőhöz, a következő gumijavításra. A külön érdekesség az, hogy egyre oroszosabb a helyzet Magyarországon a téren is, hogy nem csak engem, de senki mást sem érdekelnek túlzottan a konspirációs szabályok, mert ahogy Gyurcsány és sörétessel szitává lőni és galgagyörkien szanaszét lyuggatni való házú és családú draskovicsféreg büszke volt a 2006-os lakosság elleni, életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntetendő fegyveres terrorizmusra, úgy a titkosszolgálatok sem vártak egyetlen napot sem, mondjuk a látszat kedvéért, mintha nem ők lennének az elkövetők, így én is evidensen közölhettem a kerékpárjavítás során, hogy hamarosan jövök vissza, mert Putyin újra ki fogja lyukasztatni a kerékpár gumiját. Az eset külön felhívó jellege az, hogy az egyszerre több helyen kilyukasztott guminál olyan helyen is produkáltak lyukat, ahol amúgy nem fordulhat elő: a kerékpár fém felnijére felfekvő részen, ahová tehát semmiféle tüske és egyéb sehogyan nem hatolhat, azonban cirka 100 évvel ezelőtt és Rutherford előtt is publikus volt (csak a magyarok olyan hülyék, hogy nem tudnak erről sem), hogy irányított fotonnyalábbal érintés nélkül is lehetséges a tűhegynyitől az ágyúgolyó méretén át akármekkora lyukat égetni, és publikus, hogy egyébként fagyasztani is. Tehát pl. úgy tudunk kiégetni gumit vagy bármi mást, hogy a környezetét atomi pontossággal közben elfagyasztjuk. Így pl. az anyagot el is párologtathatjuk, miközben a perforáció mentén akármilyen "bizonyítékot" produkálhatunk. Ez ma már elemi fizika azoknak, akik pl. nem a kurucinfót olvassák, mert akkor olyan hülyék maradnak, mint az írni-olvasni sem tudó oroszok, akik saját ellenségüket égetik a húsukba, ahogyan szegény magyarok is a kurucinfót nevezték el nemzeti sajtójuknak, és már ezen röhög - hogy úgy mondjam - a fél világ, míg a másik fele ezért hány attól a szótól, hogy "magyar".

Az ámuldozó szemeket követően, hogyan lehet lyuk ott, ahol nem lehet, csak Babilon Megjövendölt csodái által, a gumicserére került sor, mire ismét közöltem, hogy ma nem jövök, mert a következő putyini defektre bezár a bolt, hanem majd másnap.

Ismét elmentem hát operatív telefonálni a kecskeméti NBH-kirendeltséghez, hogy jó alaposan fel lehessen venni, a felvételeket körbe lehessen adni az egész bolygón, és ott világosan közöltem (Putyint a tömeggyilkos Vlad Tepes alapján főként Vladnak szólítva), hogy - így mondtam - az a helyzet, hogy hálából faszt fogok szerelni a fejére, és képzelje, milyen hatással fog ez járni az egész bolygón, miután bármi módon a médiába kerülök. Ott közöltem azt is, hogy nem tetszik az, ahogy a Malévet Borisz Abramovicson keresztül fegyverszállításra használta, és ahogyan Iránnak utasszállító gépeinkkel rakétát szállított. Felvetettem, hogy ideje lenne ezekről pontos referenciákkal leleplezéseket kezdeményezni, a KGB-t pedig mint a szemetet, kirugdosni Magyarországról, amelyről tudja, hogy megy az ilyen, ha valahol elkezdődik, terjed az ilyesmi, mint a járvány. A saját lakóházaik felrobbantásában részt vett és a csecsen háborús bűntettek védelmében Moszkvától Angliáig tömeggyilkoló pszichopata ámokfutót ismételten emlékeztettem arra, hogy ami nekem pár forint, az az ő üzleti érdekeltségeinek sok millió rubel, dollár, euró és font stb., nem beszélve a hírnevéről, ha meglátják, hogy a Molnár (az Echelon-tanú) faszt szerelt a fejére, és egyébként mi erről a véleménye, merthogy ez már elkerülhetetlen, és nem tetszik, amit a kerékpár gumijával művel. Emlékeztettem minden titkosszolgálati nézőt és hallgatót Mahmúd Ahmedinezsádnak az Echelon-rendszerek leleplezése kapcsán irányunkban tett gerinctelen, hitvány hozzáállása vonatkozásában Szaddam Husszein bécsi bukására is, amit Hussein király felakasztása követett. (Vannak szabályok, amikről a lakosságot még nem, csak értelmeseket lehet tájékoztatni; így erről most nem többet. A titkosszolgálatok az egész esetsorozatról olyan részletességgel tudnak, ahogyan arról egy kívülálló álmodni sem merne!)

Ezt követően, hogy a kötelező megfigyelést itt is biztosítottam, így az elkövető személyt is, ismét (kerékpárúton) a Tesco-hoz mentem, amelynek parkolójában körbenéztem (a Tesco kameráinak pásztázásai mentén), majd a főbejárat melletti kamera alá zárva a kerékpárt, kb. 20 percre bementem vásárolni. Miután kijöttem, nem csak felborította az elmebeteg és egész maffiájával szanaszéjjel kirugdosni és kiirtani való idióta marhája a kerékpárt, de akkora lyukat kreált rá a "magyar" polgári és katonai titkosszolgálatok orra előtt, mintha keresztüllőtték volna.

A Tesco biztonsági kamerái amúgy vásárlásom ideje alatt odabent is érdekes részleteket rögzítettek, amelyek abszolút Vlagyimir Putyinnak szóló üzenetek voltak, ugyanis következetesen készültem a Ficsor-Szilvásy-Bajnai-Orbán-banda terrorizmusára, így tökéletes és duplázott jelet hagytam a Tesco két legnagyobb LCD-képernyője előtt arról, tudom, hogy mi fog történni, s hogy ezért bal lábammal fogom eltaposni a baloldalinak nevezett vörös férget, ott, a lábaim alatt, ahogyan a csikket tapossa el jó alaposan az ember a Tesco biztonsági kamerái előtt, csavargatva lábát, dörzsölve a padlóba, mint Putyin moslék, undorító pofáját elkerülhetetlenül az ISTEN.

Tehát nem csak a móri és roma sorozatgyilkos, népsortüzes mocskos laborc-, kovácsics- és madarászpatkányok (KLIKK!) készültek, de én is, hogy legyen mit vizsgálni, legyen mit eltussolni, aztán egyetlen megfelelő kormányváltással hazaárulás és népirtás stb. bűntettei miatt az életfogytig tartó fegyházbüntetéseket, illetve a szokásos politikai gyilkosságok útján történő családi likvidálásokat végre lehessen hajtani. Tehát ahogy eddig, csak ezúttal népi örömtüzek mellett, ahogyan 1956-ban akasztották fel és égették el az utcán a ficsorféle antikrisztusi ávós hazaárulókat. Mert el kell égetni a fejüket. Még egyszer mondom: a fejüket mindenképpen el kell égetni.

A kerékpár gumijának újabb - aznap már a második, két üzemnap alatt pedig a harmadik - titkosszolgálati kilyukasztására további válaszul becsengettem a Tesco hátsó, személyzeti bejáratán, ahol a biztonsági őrökkel közöltem, hogy a kamerájuk alatt kilyukasztották a bicikli gumiját. Végül abban állapodtunk meg, hogy kihívom a rendőrséget.

A 107-es segélyhívó számot hívtam, ahol közöltem, hogy a Hírháttér Multimédia alapítója és főszerkesztője vagyok, a gumit előre bejelentetten kilyukasztották, de a kezelő sehogy sem akart foglalkozni az üggyel, amint meghallotta, hogy a KGB-vel kerültem összetűzésbe, Putyin ügyeit borogatva. Mindenképpen el akarta tussolni az ügyet. Pedig - mondom - ha a kamera odanézett, van egy KGB-sünk (mármint lebuktatva). Minthogy sehogy sem akart kötélnek állni, hogy kiküldjön valakit (noha ilyeneket követően pl. lőfegyver, kézigránát vagy rakétatámadás szokott következni), közöltem azt is, hogy egyébként Magyarország legfeltűnőbb újságírójaként most jövök az NBH épületétől, ahol fölöttébb rögzített telefonálást eszközöltem (Borisz) Abramovics (a Malév nemrégiben leköszönt KGB-s tömeggyilkos főigazgatója) rakétaszállítmányairól és Putyin vonatkozásában, de engem most a kerékpár gumija érdekel, nem Abramovics (illegális) fegyverszállítmányai az arab államokba és Iránba (háborús célokból). Minthogy még mindig nem állt kötélnek, tájékoztattam nyomásgyakorlás céljából arról, hogy az 1995-os nemzetbiztonsági törvény előírja a megfigyelésemet, és gumilyukasztásról gumilyukasztásra hivatali kötelességből úgy felvették a történteket, mint annak rendje!

Meggyőző erőm hatására - hogy bajok lesznek, ha ennyire eltussolóra fogják - két rendőr érkezett; egyikük felment és megnézte az idevágó felvételeket, és azt tanácsolta, rongálás címén, ha akarok, feljelentést tehetek.

Már ott, a Tesco-nál várakozva eszembe jutott Elter Zsanett esete, aki ellen annyira szervezkedett az állami maffia, hogy amikor megeresztett egy telefont a barátnőjének arról, miért nem azt mondta a rendőrségen, amiben megállapodtak, hiszen neki az életéről van szó, akkor ez a hibbant és Veéreskezű gyurcsány-draskovics-maffia (a galgagyörkiesen szétlyuggatni való házú és családú) rögtön rendőrségi védelmet szervezett Zsanett barátnője számára, hogy a média előtt bohóckodhasson arról, mennyire veszélyes terrorista Elter Zsanett. Mintha egy kislány bármit árthatna. Az a lány, aki  feljelentése miatt a "rendőrök" után napokig sterilizálták a rendőrségen a kamerák alatt az autót, hogy semmiféle nyom ne maradjon, erről széltében és hosszában mindenfelé tudtak(!), s amíg így tettek, addig a rendőrség és a kormány a már kirobbant botrányra sem reagált egyetlen szóval sem. Amikor pedig szó szerint szitává lövik a romák házát, és már nem tudják eltussolni, hogy éppen megfigyelés alatt állt a galgagyörki támadó, ismét biztosítják a rendőri és a titkosszolgálati védelmet: az elkövetőknek.

Egy pert - én írtam le ezt először, már 2003-ban - akárhogy meg lehet szervezni; úgy is, hogy abban egyetlen árva valódi bizonyíték nincsen, hanem minden állambűnszervezeti szerkesztés és hamisítás. A Nemzeti Nyomozóiroda - akik belülről ismerik, azok tudják a legjobban - már annyira nem nyomozó szerv, csak politikai takarító- és bűnszervezet, hogy ott egyetlen dokumentum, egyetlen aláírt tanúvallomás, egyetlen tárgyi bizonyíték sem hiteles. Akik elég tájékozottak, azok elől ők maguk sem szokták titkolni, hogy itt minden hamisítvány, amit felhoznak ellene. A titkosszolgálatok világának belső ismerete egyértelműsíti, miért kell ezeket az utolsó mocskos férgeket főnökeikkel együtt megmérgezni, elgázolni, elrákosítani, agyonlőni, felakasztani, feldarabolni és elégetni. Budaházy György minden mentális tapasztalási átka szálljon rájuk és családjukra; családjaikra pedig azért, hogy ezzel is ezeken a moslék állampatkányokon állhassunk bosszút.

Abban az országban, ahol a maffia KGB-s és Moszados stb. tömeggyilkosokból áll, Nemzeti Nyomozóirodának, REBISZ-nek és titkosszolgálatoknak nevezve, ott Elter Zsanett és Budaházy György ajtókormozással vádolt neveztetik veszélyes terroristának, a KGB pedig pedig nem az állami bűnözés cinkosának, hanem az elkövetőnek szerepében, mint úr tetszeleg. De azon a sor drótkötélen, amelyen Bajnainak, Gyurcsánynak, Szilvásynak, Draskovicsnak, Laborcnak, Kovácsics Ferenc és Madarász Károly katonai titkosszolgálati főnököknek a helye, ott kell lógnia Orbán Viktornak és Demeter Ervinnek, a cigányok elleni tömeggyilkosok (KLIKK!) két moslék Fideszes fedezőjének és kezdettől eltussolójának is.

(Írta: 2009.09.10. Publikálva: 2009.09.11.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: maffia csehország oroszország kgb cigány orbán viktor putyin keresztény moszkva nbh sátán titkosszolgálat nemi erőszak fszb echelon nemzetbiztonsági törvény laborc sándor budaházy györgy közösülés latimer

Botrány!: Putyin titkosszolgálati terrorizmusa Magyarország és a világ népei ellen!: A Gormor és a Latimer

2009.08.25. 12:52 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)


Egypártrendszer, Globalizáció: A vörös terroristát, Vlagyimir Putyint, mert az az Emberiség ellensége, a hibbant és Veéreskezű Time magazin az év emberének választotta.
(Molnár F. Árpád)

 

Mindenkinek a bölcsességére bízom, hogy többek között miért Gormornak nevezték el azt a Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett akciósorozatot, amelyet a KGB az Oroszországban felbukkanó, az Echelon, azaz a Bibliában 2000 évvel ezelőtt Megjövendölt Háttérhatalom, annak módszerei és eszközei leleplezésére tényfeltáró és bizonyító tevékenységbe kezdett egyes személyek és roppant kis csoportok lejáratására, teljes társadalmi és állami elszigetelésére, tökéletes anyagi ellehetetlenítésére, hamis vádakkal börtönbe és káderi elmegyógyintézetekbe zárására, valamint meggyilkolására lett létrehozva. A (cirill betűkkel olvasva) Gormor a Putyin által létrehozott és irányított KGB-s titkosszolgálati terrorizmus fedőneve, amely tehát kifejezetten Oroszországon belül glasszál állami pszichopata bűnözőivel és taposni való titkosszolgálati férgeivel, valójában az orosz nemzet legnagyobb hazaárulójaként, minden elkerülhetetlen jövő és világváltozás Sodomában és Gomorrában megkövesedett vörös putyini idiótájaként. Putyint csúnyán átverte az a Fenevad, amelynek George W. Bush és az amerikai illuminátusok Koponya és Csontok szektájához hasonlóan szolgál, alávetve buta fejét és ostoba, vörös ködbe fúlt udvartartását, mert egy vesztes háborúba kezdett az ISTEN és az Emberiség ellen, mely kapcsán az ISTEN sokkal kevesebbért is Kiirtatott teljes uralkodóházakat - Kinek Áldassék ezért a Neve! Bízunk benne, hogy Putyin, aki Oroszország és a fél világ Vadállataként kötelezővé tette a Sátán pecsétjének homlokra vételét, viselését, bőrbe és húsba égetését - és továbbra is ahogy a Biblia Jövendölte Meg -, megölve azokat, akik nem voltak hajlandóak felvenni a Fenevad Pecsétjét, ezzel az ostoba, öntelt, exhibicionista, gyalázatával az orosz lakosság Megjövendölt Echelon-eszközökkel történt teljes szellemi, intellektuális és morális tönkre tétele miatt eddig kényelmesen kérkedő antikrisztusa és minden orosz JÚDÁSFAJI söpredék árulója ugyanolyan lámpavason végzi, amilyenen Draskovics Tiborék, Medgyessy Péterék és Orbán Viktorék és lakájaik végezzék, megégetett fejjel, meztelen holttestekkel. A Gormor - mely tehát orosz földre hivatott korlátozódni - nemcsak banki stb. képzett vezetőkkel, hanem írni-olvasni sem tudó orosz bérgyilkosokkal és bűnbandákkal is ugyanúgy dolgozik, tehát minden ízében, tetőtől talpig magán viseli az orosz állami alkoholizmus putyini bűnözői jellegét. Azt az Emberiséget kihalással fenyegető orosz állami bűnözést, amely vezetőjének kifejezetten célja, hogy senki emberben becsület ne legyen, aki a Földön él, és semmi más ne létezzen a Föld bolygón, csak állami szervezett bűnözés, ahol a törvényeknek és az emberi jogoknak a legvégső szikrája is végre kiirtásra kerül. Ez is eljön a maga idejében, éppen az ilyen ocsmány féreg faji söpredékre és selejt bűnözőkre megszervezett igazságos megrontó Bosszúként, hogy arra teljes kiirtásuk következzen, ahogy a Biblia ezt is Megjövendölte!

 


Vlagyimir Putyin és Gyurcsány Ferenc 2006-os sortüzes nemzetközi terroristák, a Latimer Júdásfaji söpredéke és Emberiség-ellenes heródesi szemete, a Jézus Krisztus és a keresztyének, minden oroszok és magyarok, valamint az egész Emberiség árulója, akasztani és fejüket 1956-hoz hasonlóan szénné égetni való sátáni hulladék, genetikai és elektromágneses, programozott selejt söpredék.
(Molnár F. Árpád)

A Gormor fedőnévvel ellátott öngyilkos titkosszolgálati Babilon-alkoholizmus és KGB-idiotizmus mellett lett létrehozva, azzal teljesen egy időben vagy csaknem ugyanakkor, ugyancsak Putyin bűnöző alkatú, ön- és mindenkire közveszélyes és kezelendő pszichopátiáiból, súlyos-súlyos(!) személyiségzavaraiból (azaz personopathiáiból) és Emberiség-ellenes gyűlöletbűnözéséből a Latimer, amely szintén a putyini elmerokkant, homlokára a tömeggyilkos fenevad pecsétjét örök kárhozatára bélyegzett KGB (FSZB) őrületének terméke, és melynek célja a titokzatos Háttérhatalom leleplezésére végsőképpen ismeretlen eredetű (ISTENI) Emberiség-barát és ISTEN-erkölcsű erőinek az orosz felségterületű Gormoréhoz hasonló célokból történő (az Emberiségvédő erők) lejáratása, ellehetetlenítése, tönkre tétele és likvidálása, hogy sehol a Földön senki ne tudja meg - helyesebben a lehető legkésőbb -, miféle technológiai eszközökkel uralkodnak a világ népein - a beszervezettek igen egyöntetű becslése szerint - legalább 80 éve, ha nem minimum 100 esztendeje! A cél tehát az is, hogy a Putyin-klán által elmeprogramozó terrorista eszközökkel leépített orosz lakosság tízmilliói minél később ébredjenek rá arra, hogy Putyin úgy félrevezette és olyan totálisan átverte őket, ahogy még soha, egyetlen politikus sem a Világtörténelem folyamán(!), és nem csak a jövőjüket és becsületüket, nem csak értelmüket és felfogóképességüket tiporta el ocsmány medvetalpával, de kötelezővé tette minden orosz számára a Fenevad Pecsétjének felvételét homlokára vagy jobb kezére, mindenkit üldözve és megöletve, aki az örök kínszenvedés kárhozata helyett - az elmeprogramozás leleplezésével - az örök béke és halhatatlanság Honát, az ISTEN Kozmikus Birodalmát és a Teremtő Lelkét választotta, vagy legalább az igazmondással szerette volna Oroszországot ebből a vörös hibbant és soha nem látott módon elmebeteg állapotából a világ népei fölé emelve dicsőségessé, hatalmassá és uralkodóvá tenni. Méltó ez az utolsó elmebeteg arra, hogy hamarosan igazmondó kisgyermekek talpai tapossanak mocskos és imádatra programozott állóképén, poszterén, a Kreml vörös árnyékában és a világ kameráinak reflektorai előtt! Hadd lássa mindenki, milyen volt minden oroszok legnagyobb ellensége!

A Latimer tehát Putyin nemzetközi titkosszolgálati terrorszervezeti akciósorozatának fedőneve, és Magyarországon éppen úgy jelen van, éppen úgy őrjöng a vörös féreg, ahogyan a Gormor Oroszországban, ahogyan a Sátán őrjöng dühöngve, az írástudatlan bunkók bevert orosz orrával, Putyin szellemi és erkölcsi igényességével és minőségével, keresvén keresve, hogy még kit nem nyelt el, mert elvettetett az ISTENTŐL a Nagy Vörös Állat, a Vörös Bestia, a Szajha, a Ringyó, a Kurva, és mint aki tudja, hogy kevés ideje van!

A Latimer alapvető feladatai között szerepel az orosz kémek és fedőügynökök Magyarországra telepítése, továbbá minden legális és illegális vonalon, továbbá minden látható és nem látható diplomáciai és állami katonai terrorista és titkosszolgálati eszközökkel a magyar kormány és ellenzék, a magyar civil stb. szervezetek, a magyarnak nevezett idegenlelkű és ellenséges média, továbbá a magyar igazságszolgáltatásnak nevezett szemétdomb állami fizetésű lakájainak és gerinctelen csőcselékének a megzsarolása, lefizetése, javarészt hamis ígéretekkel történő elhitetése, és az 1990-es orosz állami maffia territoriális előre nyomulása és inváziója az Emberiséget uralma alá vetett, az orosz lakosságot (is) teljesen lelakott, népirtott és tönkre tett elektromágneses és narkotikus stb. eszközök, kvantumtechnológiák és fegyverek létezésének és leleplezőinek üldözése és megsemmisítése. Amivel eddig a Gormor javarészt sztálini őrjöngő halálbrigádokkal végezte a Sátánnak szolgálatait Oroszországban, úgy vágtat bolond, JÚDÁSFAJI orbáni disznópestyses agyalágyultként, sokszor írni és olvasni sem tudó vörös, meggymagnyi agyú D-209-es helyett pl. D-dupla nullás hibbant és Veéreskezű néró idiótáival Ukrajnában, Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában, Angliában és másutt.

A Gormor (terrorizmus az orosz nép ellen) és a Latimer (világterrorizmus az egész Emberiség ellen) azt mondják, más fedőnevekkel is neveztetnek, ahogyan az amerikaiak is át- és átnevezték ugyanazon elmeprogramozó projectjeiket is, mert azok állandóan lelepleződtek. A Gormort és a Latimert most először megint a Molnár F. Árpád leplezte le itt, éppen az Önök szemei előtt.


Ide kattintva filmünket láthatja!: Az Echelon és a totális elmekontroll alapjainak alapjai, első osztály, első lecke. Napokban megjelent, következetesen mindössze 11 percbe sűrített rekordtényfeltáró előadásunk címe - mely már megjelenését követően nagy siker lett(!) - "A tapasztalásszkennelés és az agyirányítás alapjai".

(Molnár F. Árpád, Európa talán legfőbb szakadárja, akit ezért a bűnszervezeti, megtorlandó elgórandó gazságügyi média 8 kerek esztendeje agyonhallgat, miközben, s mert kvázi naponta teregeti a legnagyobb és legkorszakalkotóbb botrányokat.)

Az orosz titkosszolgálatok - nem jut eszembe a pontos kifejezése, a jelentése szerint - kb. "szakadároknak" nevezik azokat, akik az Echelon, azaz a Bibliában Megjövendölt Háttérhatalom és annak homlokra pecsétet sütött katasztrofális rémuralma létezését és annak világméretű uralmát le akarják leplezni. Ezeket a személyeket és összetömörült csoportokat Putyin és a KGB eszeveszett vörös ködbe elmeborult sátáni gyűlölettel üldözi és átkozza. Elképesztő az az ostoba gyűlölet, ahogyan Putyin, a vörös elmebeteg állat, a homlokra kötelező érvénnyel pecsétet sütő fenevad viselkedik, ahányszor az ISTEN Képviseletének, Nagykövetségének, az Emberiség védelmének és az Igazmondásnak akár csak szikrájával találkozik! Elképesztő, hogy aki - mert az ISTEN Gyűlöli - átokra Teremtetett, ilyen mélységesen el tud butulni és le tud aljasulni. Az írni-olvasni nem tudó tömpe orrú orosz maffiaidióták felfogóképességét is alulmúlja egy ilyen - tettei alapján kénytelen vagyok kimondani - elmebeteg vörös állat.

Az orosz állami - sok éve putyini, majd putyini és medvegyevi öngyilkos, ostoba, antikrisztusi és JÚDÁSFAJI Emberiség-ellenes terrorizmus ellen a leghatékonyabb védekezés az, ha a nyugat egy egységes, akár az Európai Unió rendkívüli törvényeiben és szerződéseiben megfogalmazza az orosz diplomaták és minden orosz illetőségű üzletember és magánszemély szabad mozgásának, pénzügyi befektetési lehetőségeinek és munkavállalásának stb. radikális, azaz a gyökerénél megragadott(!) korlátozását, mely minden állam nemzetbiztonsági alapérdeke, és egy-egy nemzet nemhogy minden népek fölé emelkedésének lehetőségét, de egyenesen nemcsak a nemzet, de az egész Emberiség puszta túlélését szolgálhatja! Amely állami személy nem akarja az orosz állami maffia kiszorítását és határán belül az orosz kémek és kollaboránsok likvidálást (állami meggyilkolását), annál a személynél autentikusan felmerül a kollaboráns, a hazaáruló és a KGB-s kettős ügynök stb. bármely szinonimája is. Minthogy a politikusok nem keresztyének, hogy aggályaik legyenek - az ISTEN Félelme okán - a politikai gyilkosságoktól, így aligha lehet kimagyarázni, ha egy politikus bármilyen indokkal az orosz maffia további előre nyomulásának és világméretű pusztításának érdekeiben hablatyolva, össze-vissza dadogva kiállni merészel az orosz érdekeltségű személyek állami meggyilkolása ellen. Ahogyan az orosz diplomáciai szemetet egyetlen irányzott infarktussal eltakarították Budapesten, és amelynek vizsgálatát közvetlenül a Molnár F. Árpád Hírháttéren történt tényfeltárása okán állították le egyik pillanatról a másikra, úgy a Magyar Köztársasággal és az Emberiséggel kiemelkedően ellenséges és közveszélyes terrorista orosz nagykövet, Igor Szavolszkij likvidálása is már réges régóta időszerű lenne. Semmi szükség ilyen putyini ámokfutó bajkeverőkre, van itt disznópestys lászlóból és orbán viktorból, meg elmebeteg multimilliomos gyurcsányokból és agybajnaikból éppen elég! Egy Szavolszkij minden magyar lábtörlő vendégszeretetét kellene, hogy élvezze, ahol Szavolszkijjal együtt Putyin összes embere lábtörlő, és amibe saját mocskát is minden arra járó magyar és külföldi beletörölheti. Jellemző, hogy az idegenlelkű és terrorista kurucinfó Gáspár Győzőből készíttet lábtörlőt, hogy amíg a kurucidióta hibbant álmagyar lumpen söpredék Győzikézik, addig Putyin a KGB-vel és a CIA-val egy szándékon pusztíthassa a Földet!

A Hírháttér Multimédiában előre tervezetten, és predesztináltan tudottan fellépett Kozenkay Jenő, volt III/II-es kémelhárító leírta a Polgárok és Polgármesterek Szövetsége (PPSZ) honlapján, amikor pl. Putyin testőrei jártak nála, és a magyar államiak valamiért ezt akkor éppen nem tolerálva belekötöttek az utcán. Ez azért meglepő, mert a magyar állami férgek időtlen idők óta egyek az orosz KGB-vel és annak alvilági terrorizmusával egyaránt. Maguk a katonai titkosszolgálatok vezetői is először KGB-ügynökök, aztán Moszadosok, akár a nemrégiben végre megdöglött, a hatvanas évektől katonai titkosszolgálati tégla Stefán Géza, akár utódja, Kovácsics Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatója, akár a Katonai - csak nevében - Felderítő Hivatal (KFH) főigazgatója, Madarász Károly altábornagy kerül szóba. Ezek mind éppen úgy lámpavasra valók, jó nagy rántásokkal, mint Putyin, Medvegyev, Gyurcsány, agy-Bajnai és Orbán Viktor, a sábesz-deklis háborús bűnös terrorista Likudos-sharoni Moszad-patkány, akinek bűntettei megbuktatása céljából hiába fordultam már 2001-ben az orosz KGB-hez (FSZB), mert megátalkodott szorgalommal igyekeztek maradéktalanul biztosítani arról, hogy ők bizony Orbán Viktort és társait (a legkisebb beosztású elkövetőig) nemcsak teljes haderővel megvédeni kívánják, de közös titkaik és lakosság elleni módszereik biztosítására legyek benne biztos, még meg is jutalmazzák! Kovács László, az MSZP korábbi KGB-s külügyminisztere nagy elégedettséggel vigyorgott azon, hogy a KGB orbánpatkánnyal közös nevezőn tobzódott ama ominózus egyik első CD megsemmisítésén is, és amelynek másolata közben legalább a fél világ titkosszolgálatai trezorjaiban és számítógépeikben kerültek tárolásra, mert adatmegsemmisítések jó pár évtizede csak a mesékben léteznek. A KGB 2001-es, az orbánpatkánnyal egységterrorista szándéknyilatkozatai és tettei azóta minden előléptetéssel együtt maradéktalanul kivitelezésre kerültek, Borda Ferenctől Gergényi Péterig! Az eredmények ismertek: A Moszad-KGB-egypártrendszerű világméretű terrorizmus következménye lett 2006 is, minden magyar idők egyik legocsmányabb, és minden idők legjobban bizonyított állami bukású népsortüze, minden idők legpusztítóbb hatású következményeivel. Ha a hibbant és bunkó magyarok akkor, amikor Gergényi Péter bűntetteit és jellemét egyedül én teregettem, de micsoda tömegével és részletességgel(!), miközben valamennyi médium és minden megvezetett népi barom dicsőségódákat zengedezett róla, rám hallgatnak, 2006 sem következett volna be soha! De hát hibbant és Veéreskezű népnek hibbant putyini és likudos patkányok valók, hogy a férgese oda kerüljön, ahová való: a Világtörténelem teteje helyett annak legaljára!

Az Emberiség ellenségeit tehát ki kell rekeszteni az országból, és a Szavolszkij-félékkel együtt infarktussal, rákbetegségekkel stb. kell eltakarítani, mint veszélyes betegséggócokat és élősködő parazitákat a Föld testéről. Fegyver-, drog- stb. csempészeteik közben - melyeket az ellenőrzéstől mentesített diplomáciai csomagokkal és a hadsereg, valamint a polgárinak nevezett állami légitársaságok (a Malév most is KGB-kézben van!) repülőivel és vonatszállítmányaival szoktak ki-be hordozni - egy irányított lövéssel tönkre tett gépjármű stb., vagy pl. egy irányított követségi baleset során úgymond "véletlenül" előkerült fegyver-, drog- stb. arzenál miatt világméretű botrányt rendezve a nagykövetig bezárólag nem kiutasítani, hanem nemzet- és Emberiség-ellenes bűntettekért magyar katonai bíróság elé állítani és életfogytig tartó fegyházbüntetésre vetni ezen ellenségeinket.

Olyan munkában, hivatásban, küldetésben, amilyet én végzek, rengeteg titokra, szolgálati és államtitokra tesz szert az ember a világ minden részéből. Már régóta mennem sem kellene sehova, mert a titkok házhoz jönnek. A Kozenkay-incidensről is csak azért tettem említést, mert Kozenkay Jenő kémelhárító maga hozta nyilvánosságra, így az már nem titok. Ahogy az sem, hogy Kozenkay az egyike, akinek kapcsolatai miatt Vlagyimir Putyin összes ellenem és ellenünk elkövetett bűntetteit és Emberiség elleni irtó hadjáratát elnézve felajánlották neki, lehetőséget biztosítva nem csak a békességre, de pártfogásunk és támogatásom által a védelmére is, mellyel addig és azt követően is kizárólag fordítottan élt. Putyin súlyosan pszichopata, szélsőségesen közveszélyes JÚDÁSFAJI genetikai és elektromágneses hulladék mind saját magára, mind beteges családjára, mind nyomorba és butaságba, ostobaságba és tömeges elhullásba és fogyatkozásba taszított, lezüllött és tovább züllesztett népére, mind az egész Emberiség ellen. Az ilyenekkel, amik ennyiszer és ilyen megátalkodott Mao Ce Tung-minőségű őrülettel bizonyítottak, mindenki, aki számít, azt mondta, nem szabad senkinek, aki normális vagy tud kettőig számolni, szövetségre lépnie. Egy agyalágyult idióta, aki a kenyeret adó kezet üldözi a legnagyobb ellenségként, és képtelen arra is, hogy felfogja: amire most azt mondja: egy, az holnap kettő, aztán négy, nyolc, tizenhat, majd egymillió és egymilliárd lesz, nem csak minden idők legundorítóbb férgei közé vetve érdemel kiselejtezést, de az ocsmány patkány méltó arra, hogy Nagy Heródesén naponta túlmutatni akaró Jézus Krisztus elleni árulásai - ahogyan Izraellel Tette az ISTEN - ne csak őt magát zabáltassák fel férgekkel, saját férgeivel - amik ebből az ocsmány, undorító, döglött tetemből éltek -, de egész nemzetére is az ISTEN Igazságos tüzét és vészét hozzák. Nem azért, hogy az orosz népnek még rosszabb legyen, hanem mert az ISTEN Példázatos Igazsága mindenek felett való, annak nem állhatja útját a Sátán Echelonvörös orosz elmebaja, és annak az egész Emberiség előtt örök, a Világtörténelembe vésett tanulságul kell szolgálnia, ahogyan a Biblia összes Könyve is ezt a célt Szolgálta, Szolgálja és fogja Szolgálni a korok korain át, örökkön és örökké!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

1 komment

Címkék: magyarország oroszország kgb orbán viktor putyin kereszténység moszkva gergényi péter terrorizmus agykontroll fszb jézus krisztus politikai gyilkosság medvegyev echelon kémelhárítás háttérhatalom katonai titkosszolgálatok magyar honvédség elmeprogramozás

süti beállítások módosítása