HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Elmebeteggé nyilvánítások a Szovjet- és az Európai Unióban - Tényfeltáró cikk az Alkotmányt megsemmisítő állami bűnözésről

2008.01.22. 13:38 Molnár F. Árpád

2008-01-22.
A CIA magyar osztályának és az amerikai Echelonnak ajánlva: Molnár F. Árpád

Anyám a szocialista rendszerben a Magyar Néphadsereg II. számú Katonai Kórházának Ideg-Elme Osztályán dolgozott adminisztrátorként. Ott dr. Sándor László főorvos-ezredes, igazságügyi elmeszakértőt követően dr. Magyar László főorvos-ezredes, igazságügyi elmeszakértő lett a főorvos, helyettese pedig dr. Kiss László orvos-alezredes, igazságügyi elmeszakértő lett. Az utóbbiról egy volt beosztottja, anyám volt munkatársa, aki 2007 decemberének végén hirtelen meghalt tőlem úgy 50 méterre, az egyik szomszédos lakásban szívinfarktusban, azt mondta korábban, hogy Kiss László tüdőrákos.

Dr. Magyar László és Kiss László mindkét rendszer kegyeltje volt: a szocialista és az európai unionista érának egyaránt. Gyermekkoromban nagyon hosszú időket anyám irodájában ülve töltöttem, így nagyon sok mindent láttam. Ott tanultam meg a pszichiátria alapfogalmait is, de gyermekként nem kerültem tudatosan is szorosabb kapcsolatba sem a katonai, sem más titkosszolgálatokkal. Apám korábban a hadseregnél dolgozott, így elő-előfordult, hogy arról beszélgettek halkan odahaza, hogy a hadseregnél ezt, meg azt hogyan csinálták ki, hogy tették tönkre "ezek", de ha rákérdeztem, mindig észbe kapva integettek, hogy á, semmi, csak beszélgetünk. Csak amikor már kitanultam a szakma számos elemét, jöttem rá, hogy apám érintőleges kapcsolatba került a katonai titkosszolgálatokkal.

Dr. Magyar László igazságügyi elmeszakértő esetében volt, hogy torka szakadtából, vörös fejjel ordított a Magyar Néphadsereg II. számú Katonai Kórháza Ideg-Elme osztályának folyosóján, hogy mit képzelnek ezek magukról (a Belügyminisztériumban), hogy ennek, meg annak megrendelték az elmebeteggé nyilvánítását; máskor "csak" a pszichiátriai szempontból alkalmatlanná nyilvánítását rendelték meg a politikailag nem konformmá nyilvánított személyeknek. Ilyen nagy úr volt már a Kádár-rendszerben is egy elmeszakértő, hogy minden következmények nélkül ordítozhatott a BM bűntetteiről egy katonai kórház folyosóján, kockáztatva, hogy a kívülállók is felfogják, éppen miről beszél.

A legtöbb ügy csendben zajlott, amikor a heves vérmérsékletű Magyar László éppen nem ordítozott, hanem egyszerűen végrehajtotta az utasítást, máskor pedig az utalások és üzenetek szerint cselekedett. Magyar László olyan erőteljesen hiszteroid pszichopata volt, hogy megesett, emlékezetkiesése is lett dührohamai közben. Még kisebb gyermekként nyugi cukorkát is akartam neki adni, hogy megnyugodjon, mert azt hittem, azért hívják nyugi cukorkának, mert megnyugtatja az olyan - ma már hadd mondjam a diagnózist - keményen hiszteroid, súlyosan bűnöző alkatú pszichopata bűnözőket, amilyen Magyar László pszichiáter.

Az elmebeteggé nyilvánított személyek között sok rendőr volt (főleg rendőrökre emlékszem), aztán katonatisztek és civilek. Ezeknél az ügyeknél nem ritkán semmiféle politikai indok nem létezett, hanem sima bosszúakciókról volt szó. Az utasítás vagy a BM-ből, vagy a HM-ből, vagy pedig az orvoslobbi csordamérge miatt valósult meg, azaz pszichiáteri vagy más orvos kezdeményezésére. Tehát nem kellett és ma sem kell mindig felülről utasítani egy pszichiátert, hogy az bárkit elmebeteggé nyilvánítson, elég, ha az illető úgy érzi, nem fogják érinteni.

Itt jegyezzük meg, hogy a Mitrohin-aktákból is ismeretes, hogy az ún. "szocialista" érában sok ezer embert nyilvánítottak elmebeteggé és rendeltek kényszergyógykezelésre, de felelősségre vonás a mai napig nem történt sehol. Mint az ismeretes, a nyugati világrendszer Magyarországgal is kötött egy államközi, globalista bűnöző szerződést arról, hogy a szocialista rendszer bűnözőit nem fogják felelősségre vonni. Lám, ez volt a nyugati áldemokráciák közös érdeke. Annyira közös érdek, hogy még szerződést is kötöttek erről. A közös módszerek és közös titkok meghozták az eredményt: a hajdani elkövetők közül egyet sem ismerek, aki nem felfelé bukott volna. A nyugat, az Európai Unió és Washington pedig vastapsol, hiszen náluk is ugyanazt a bűnöző, államfasiszta disznóólat kell fedezni, mint ami itt van.

A rendőrség mind a mai napig hű támogatója és védelmezője az ilyen akcióknak, a hajdani elkövetők pedig kivétel nélkül felfelé buktak (én kivételt nem ismerek, ettől még lehetett, akit nyugdíjba küldtek kiemelt megbecsüléssel és fizetéssel), akik pedig felfelé buktak, a mai napig használatban és hűségszerződésben vannak, csupán a rák kezdett el mostanában aratni közöttük, ami bevett módszer volt azóta, hogy a rákkeltő módszereket és eszközöket, valamint két lábú fegyvereket feltalálták. Tiszta módszer, és a titkosszolgálatok egységbe forrott bűnügyi rendszere miatt sosem leleplezett. A világ országai úgy tesznek, mintha egyetlen esetről sem tudnának, holott az Echelon még a tanyasi parasztember szomszédjának küldött húsvéti telefonos üzenetét is fogja és tárolja. Tehát a CIA magyar osztálya a tömeggyilkos Bush-kormányzattal együtt lehúzhatja magát trónusán, a WC-n.

A rák ellenben tovább arat és fog is aratni, mert időnként aratási idő van.

Olyan is előfordult, amikor a rendőrség nagy nyomást próbált kifejteni az irányban, hogy a Magyar László elmebeteggé nyilvánítsa valamelyiküket, aki éppen célponttá vált, mert az megtámadta az egész testületet, és így akartak tőle megszabadulni; de ekkor nem jött össze a politikai összhang az elmebeteggé nyilvánításához. Ezek az ügyek sokszor sok ember tudtával és orra előtt zajlottak, de ahogyan akkoriban, úgy most sem írták és írják meg sehol, a rendőrségnek pedig soha, semelyik államban nem az volt a dolga, hogy saját kádereit és szövetségeseit, valamint erős lobbikat vegyen tűz alá, mert a célpont mindig és mindenütt a lakosság volt. (Én is rendőrökkel kezdtem a szakmát konspiratív kapcsolattartással, az alvilágba történő beépüléssel.) Az utóbbi esetben (amikor a helyi, bács megyei rendőrség egyik saját emberét akarta elmebeteggé nyilvánítani) emlékszem, hogy mindenki igen nyíltan beszélt erről a rendőrről, a rendőrség nyomulása és az ügy vihara miatt dr. Pigniczki Zsuzsa, dr. Kiss László későbbi felesége, a kémek és a pilóták alkalmasságát is vizsgáló személy éppen úgy nyílt volt, mint dr. Magyar László és azok, akikhez elküldték ezt a személyt. Őt nem voltak hajlandók elmebeteggé nyilvánítani, mert ilyen volt a közhangulat. A pszichológiai vizsgálat végén kijelentették neki, hogy magasabb az IQ-ja, mint az egész állománynak együttvéve. Az illető szidta a rendőrséget, az orvosok meg jókat derültek a szövegén. Világias, nagystílű pasi volt. Nem voltak hajlandóak kivégezni.

Máskor egy nemzetközi vonalon mozgó ürgével ismerkedtem össze az Ideg-Elme osztály folyosóján. Nem mondta el, hogy külföldön titkosszolgálatokkal keveredett, hanem azt mondta falból, hogy üzletember, aki külföldön járt-kelt jó pár országban, és most hazajött pihenni. Amikor észrevették, hogy milyen beszélgető kapcsolatba kerültem az illetővel, az orvosok közül többen sanda szemmel körbejártak, majd amikor anyám mellett ültem az irodában, akkor rajta keresztül üzenték, valamint más úton azt hazudták nekem, hogy ne higgyek el az illetőnek semmit, mert elmebeteg, és beszél össze-vissza. Akkor, gyerekként sikerült megingatni, amit azonnal észre is vett az illető, hiszen okos és értelmes volt, bár már akkor furcsa volt számomra, mert sok minden nem akart illeni a képbe. Csak felnőttként jöttem rá, amikor már beletanultam a szakmába, hogy az illető úgy profi volt, mint annak a rendje. Mai ismereteim szerint nem valószínű, hogy hivatásos kém volt, hanem egyike azon sokaságnak, akik politikai ügyekbe keverednek, ami miatt kapcsolatba kerülnek megannyi állami szervezettel. Őt a keleti blokknak a nyugatival való bűnügyi szövetkezése miatt küldték vissza Magyarországra, hogy megszabadulván az esetleges irdatlan nagy nemzetközi botránytól, itt nyilvánítsák elmebeteggé, és így ne kelljen a körülötte történt eseményekből és kapcsolataiból a világon semmiféle nyomozást, kihallgatást stb. lefolytatni.

Ilyen politikai ügyekben - kivéve, amikor személyeket nem állami akciók végrehajtása érdekében nyilvánítanak elmebetegekké - az a szokás, hogy a pszichiátrián nyomást gyakorolnak a fogolyra, hogy mondja már, hogy külföldön szervezetekkel is kapcsolatba került, hogy egy ilyen nyilatkozatot kihúzva belőle bezárhassák hosszú időre, és kényszergyógykezelésre kényszeríthessék. Ugyanis állambűnügyi értelmezés szerint kevés abnormálisabb dolog akad annál, ha az ember szervezett bűnözés miatt nyomoz, korrupciós ügyekben hallgat meg embereket, a rendőrségnek vagy az NBH-nak dolgozott, ha bűnözőket ismer, ha korrupcióról, olajügyekről, rendőrökről, orvosokról, politikusokról terhelő hang- vagy videofelvételekkel rendelkezik, ha külföldön antiglobalizációs vagy más szervezetekkel kapcsolatba kerül. Ezek mind külön-külön is olyan terhelő adatok egy fogolyra nézve, ami könnyen a memóriájába, a személyiségébe vagy az életébe kerülhet, de mindenképpen életre szólóan látja kárát, amíg elő nem bukkan még egy Szaharov vagy még egy Vlagyimir Bukovszki, hogy megborítsa ezt a globalizációs bűnözői állami maffiahálózatot. Ehhez persze meg kell szabadulnunk a rákban elhunyt Veér Andrásoktól és örök haverjaitól és bűnöző támogatóitól, azaz a Popper Péterektől, akiket éppen bűnözői mivoltuk miatt futtat a média világszerte, valamint azoktól, akik személyes ismerőseikként támogatják a hozzájuk hasonló bűnöző alakokat, és van pofájuk kiállni mellettük annak ellenére, hogy ismeretségük sok évre nyúlik vissza, azaz mindenről életfogytiglani szabadságvesztéssel terhelendő precizitással tudnak, és amiről nem ártana egy baseball-ütős kényszervallatás keretében, kamerára rögzített tanúvallomással, azt az Internetre kitéve meggyőződni. Legalábbis aki neveket akar hallani, és tényleges, nagy horderejű vagy globális változást szeretne, nem pedig Fürösen elcsiripelgetni a semmiről tömeggyilkos honvédelmi miniszterként az állami- és polgári titkosszolgálatok fedezékében.

Emlékezhetünk a Tánczos Gábor esetére is, akinek az elmebeteggé nyilvánítását a rendőrség kezébe adták, hogy az gyakoroljon nyomást a Gáborra, hogy játssza meg az elmebeteget, aki meg is tette ezt egy ideig, amíg rá nem jött, hogy ez csapda. Ellene nem sikerült eljutni a végéig, nem úgy pl. a halálát előre bejelentő és hangoztató Dénes Gábor RSZVSZ-őrnagy esetében, aki 1999-ben az előre beharangozott álöngyilkosság következtében álönakasztás útján életét vesztette, mint N. László Európa egyik legjobban figyelt őrizeteseként. Az állami bérgyilkosokat, amilyen pl. a Kádár-rendszer Leopárd nevű egyéne, vagy amilyen az oroszok és Vladimir Meciar szlovák miniszterelnök üdvöskéje, Josef Rohac volt, általában pár év múlva eltüntetik. Nevezett személyekkel is ez történt.

Magam is beszéltem mostanában egy illetőről, akit 2003-ban kapcsoltak le Kecskemét belvárosában, és a kecskeméti Izsáki úti kórház pszichiátriáján a bűnöző pszichiáterekkel nyilváníttatták elmebeteggé. Az ügyről értesülést szerzett sok egyéb mellett az MTV, a tv2 és az RTL Klub is, de természetesen nem csináltak semmit a mai napig, hanem az összes többi üggyel együtt az egészet szépen elhallgatták, amiért hosszú-hosszú börtönéveket kellene kiosztani ellenük. Ezzel a személlyel pl., aki az akkor még bács-kiskun megyei rendőrfőkapitányként bűnöző Gergényi Péternek, valamint a móri tömegmészárlás elkövetőinek az első naptól való eltussolásában is és Kaiser Ede életfogytiglani szabadságvesztésre juttatásában is benne maradt Lamperth Mónikának volt az ellensége, 10 elektrosokkos kezelésről szóló papírt írattak alá. Fél évig volt Kecskeméten fogságban súlyos elmebetegek között, ami alatt elektromos árammal leépítették és elfeledtették vele, hogy milyen terhelő adatokkal és ismeretekkel rendelkezik Gergényi Péterről és sok ukrán, valamint magyar neves alvilági és közéleti személyekről. Személyisége az agysejtroncsoló bűnözők terápiái miatt eltorzult, és sok egyéb mellett elfelejtette az orosz nyelvet is. A telefonja - amiben számos híres közéleti és alvilági személy neve és telefonszáma lapult - természetesen "elveszett" és azóta sem került elő, annál is inkább, mivel a BM-be történt telefonálás közben "váratlanul" rosszul lett és öntudatlanul vergődő személyt a csodálatosan mesei fordulattal éppen arra járó rendőrök találták meg, akik nem 2006 október 23-án tanulták meg, hogyan kell politikailag terhelő bizonyítékokat politikai utasításra ellopni. Az ügyről a http://hirhatter.t35.com/gazsagszolg.htm oldalon beszélek részletesen a Hírháttér Rádió adásában.

Jelenleg is birtokomban van több olyan személy neve, akit hasonló üldözés ért, és akiket azért nem tudunk felkutatni, mert anyagilag padlón vagyok a sok éves állami botrányok miatt. Jelenleg annyi pénzem sincs, hogy akik korrupciós ügyekben hozzám fordulnak, vissza tudjam őket hívni telefonon, ugyanakkor nem véletlenül Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a 2007 október 26-i erzsébet hídi blokádnál oknyomozóként a rendőrbűnözés megörökítése céljából történ megjelenésemért is a maximális tételű, 50 ezer forintos pénzbüntetést szabta ki, ami önmagában is mintegy 2500 perc telefonbeszélgetés ára. (Erről cikk itt olvasható "Feljelentés Tóth Gábor és Bencze József ellen - Előkészítő kordokumentum az állampolitikai szervezett bűnözésről" címmel.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

A további kapcsolódó cikkekből:
2007-12-19. -
Körözési lista a fehér galléros bűnszervezeti bűnözés ellen nevekkel, címekkel, telefonszámokkal
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Kérjük, hogy akik új adatokkal és további nevekkel tudnak szolgálni a médiamaffia által elhallgatott pszichopata, szociopata, fehér galléros bűnözőkről, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét bűnszervezetben megsemmisítő, ezért életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, fegyházban letöltendőre ítélendő bűnözőkről, írjanak a Hírháttér címére, vagy keressenek a Hírháttérrel közvetlenebb kapcsolatot.

Szólj hozzá!

Címkék: rtl klub tv2 hisztéria mtv maffia usa eu szlovákia kábítószer rák konspiráció öngyilkosság oroszország kgb pszichiátria korrupció cia fasizmus európai unió kecskemét elmebeteg washington szem iq alkotmány mn lamperth mónika gergényi péter szocializmus szu vérvád alvilág profi nbh hadsereg diktatúra gyűlölet emberi jogok szovjetunió áldemokrácia hm tüdőrák bosszú amnézia kémkedés btk bűnszervezet magyar gárda fszb embertelenség állambűnözés tömeggyilkosság médiabűnözés george w bush szervezett bűnözés hírháttér molnár f árpád nemzetbiztonsági hivatal politikai bűnözés rendőrbűnözés vérper kaiser ede tánczos gábor 2006 október 23 politikai gyilkosság rszvsz bm állami gyilkosság elektrosokk terápia echelon pszichózis médiamaffia koncepciós per sis vladimir meciar kádár rendszer államfasizmus rosszindulat szívinfarktus popper péter kényszergyógyszerelés kényszergyógykezelés hírháttér rádió tumor ügyészbűnözés elmezavar orvosbűnözés erzsébet híd blokádja állami terrorizmus bírói bűnözés titkosszolgálatok globalizációs bűnözés eltussolás 2007 október 26 szociopátia bűnöző alkatú pszichopátia fehér galléros bűnözés orvosmaffia eltűnések bencze józsef országos rendőrfőkapitány fegyházbüntetés móri bankrablás n lászló josef rohac faller ferenc vlagyimir bukovszki pszichiátermaffia magyar újságírók országos szövetsége cia magyar osztálya dénes gábor őrnagy altatásos kezelés tóth gábor budapesti rendőrfőkapitány emlékezetkiesés agysejtpusztítás álöngyilkosság pszichiáterbűnözés mentálhigiéne hiszteroid pszichopátia magyar néphadsereg katonai kórház repülőkórház ideg elme osztály sándor lászló ezredes magyar lászló ezredes kiss lászló alezredes igazsáűgügyi elmeszakértő fogyóeszközök d tóth kriszta rákja katonai titkosszolgálat mitrohin akták vaszilij mitrohin csordamérgezés konspiratív kapcsolattartás pigniczki zsuzsa kémek rovki rofki kieg hadkieg vadászpilóták mavi titkos szolgálatok keleti blokk nyugati blokk kémelhárítók antiglobalizációs szervezetek andrej szaharov atomtudós vladimir bukowski veér andrás professzor bodor pál múosz elnök für lajos honvédelmi miniszter polgári titkosszolgálatok önkaasztás izsáki úti kórház agysejtroncsolás személyiségroncsolás alkotmányos rend elleni szervezkedés retezár mária molnár ferencné

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr10307182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása