HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Kik a nemzet valódi szolgálói és kik a nemzetárulók? - Szakszerűen és szemtől szemben ügynökökről és nemzeti jobboldalról

2008.11.28. 23:23 Molnár F. Árpád

Annak idején, amikor a nemzetközi vérkeringésbe kerültem, naponként küzdve és harcolva az országért, a legvaskosabb bűntetteket teregetve, rendszeres politikai gyilkossági, gyakorlatilag teljesen nyílt fenyegetések között, azok a jobboldali, Internetes lapok és azok a jobboldali, csatlós tömegek, amelyek most hangosak, sehol sem voltak. Egy sem volt belőlük sehol. Senki. Egyáltalán senki.

A mostani helyzet nagy csatazaj mellett gyakorlatilag ugyanolyan siralmas és sivár. Akik akkor a hazájukat valóban szolgálták, mint most is, roppant kevesen voltak, és az Istenen kívül senkire nem számíthattak, akár az életükről, akár nemzetükről, akár az egész bolygó túléléséről volt szó. De abban az időben legnagyobbjainkat a most hallatlanul nagypofájú álhazafiak betoji és teljesen csendes, bujkáló figyelme kísérte (ugyanis mert nem érezték, hogy tömegesen óbégathatnak a kormány ellen, ezért inkább csendben otthon maradtak), most pedig azok, akik tesznek is valamit, azt tapasztalják, hogy az erkölcsi értékek, amikért küzdöttek, az igazmondás, amiért szó szerint készek voltak életüket áldozni, ugyanannyit ér az álnemzeti, álmegváltó, az államtitkokat szintén dugdosó, a lakosság elől elrejteni akaró hazaáruló jobboldalon, és ugyanolyan agresszív, igénytelenül etikátlan, rosszindulatú, korrupt, sőt, a velük nem tökéletesen egy húron pendülő himpellér gonosztevők elleni koncepciós perekkel és politikai gyilkosságokkal a titkosszolgálatokhoz hasonlóan, akik házon belül nyíltan, a kurucféle, Jobbik-párti jobboldal pedig az egész bolygó előtt nyíltan kérkednek. Amiről tehát az Országgyűlés pártjai, a titkosszolgálatok és a gazságszolgáltatás, valamint a teljes egész média csak házon belül büszkélkedett, mert tudta, hogy az emberek előtt szégyen még mondani is, mindazt a hozzájuk képest is mélyebbre zuhant fekélyes és féreg jobboldal, kezdve a kurucinfóval és kivégezve a Barikád által már nyíltan is felvállalja és úgy hirdeti a teljes ország és a Föld népeinek morális hanyatlására, lealjasulására és végső bukására. Azt tapasztaljuk, hogy akik abban az időben olyan ügyekbe keveredtek, ahol államtitkokról volt szó, és/vagy politikai gyilkosságok stb. felderítéséről, ahogyan akkoriban senkihez nem fordulhattak, úgy most is kizárólag hozzám fordulhatnak. Olyan ügyekben, amikben ügyvéd és magánynyomozó, ha a legjobb is, egész biztosan cserben hagyja ügyfelét, de mindenkit, legyen az bárki, amikben a bal- és jobboldali sajtó, az MSZP-től a Jobbik pártszolgálatos nyulam-bulamiig, egyetlen nyikkanni sem mer, minden olyan üggyel és problémával egyedül és kizárólag a Hírháttér kereshető fel, mert szó szerint sehol másutt nem számíthat senki sem nyílt megbeszélésre, sem a titkosszolgálatokat fedező PÁRTvirtualitást semmibe vevő jó tanácsra, sem stratégiai irányelvekre, sem valódi információkra, sem pedig konkrét, igen, konkrét védelemre. Ugyanis mindenki betartja a PÁRTkommunikációs szabályokat, ami a virtualitást és az állam-, valamint a Háttérhatalom elvárásainak való, életen át tartó teljes engedelmességet jelenti, legyen szó a gyáva újságírás 100%-áról, vagy az ügyvédi és magánnyomozó praxis legaljától annak legtetejéig. Magyarul: senki nem segít senkinek, ha kimondatlan tabukról, ha a titkosszolgálat által elvárt tömeggyilkos elhallgatásokról, valamint ha államtitkokról van szó. Az ilyen esetek bármelyikében az emberélet és a nemzet, valamint a Föld minden népeinek élete is abszolút fogyóeszköz, forduljon bárki, bárkihez!


Illegális szemétlerakó az ideális környezetben. Kozenkay Jenő "látomásában" Gyurcsány Ferencet lámpavasra felhúzva élte meg; mi azt is elmondjuk, hogy a villanypózna három lábon áll. Alant pedig annak udvarnépe, a bal- és jobboldal söpredéke és nemzeti világhulladéka, mely fölé csodálatosan és hatalmasan tornyosul az armageddoni, hármas Babilon- és Echelonkonstrukció.

Kicsit visszatérve az alapokhoz, vizsgáljuk meg, mit jelent a hazát szolgálni, mert újabban nagyon sokan hadoválnak erről, de egyre igénytelenebb az az intellektuális stb. bázis és lelki háttér, amivel áthatva erről beszélnek, miközben a titkosszolgálatoknál mindig is ugyanaz volt: a PÁRT féregléte, a kipusztításra váró vírus és betegség, a pestisjárvány a bolygó testén.

Mert az nem úgy működik, ahogyan Kozenkay Jenő mondta a nyilvánosság előtt, hogy a szovjet érában az ember úgy szolgálta a hazáját, ha annak a rendszernek dolgozott, ha pedig - mondom tovább - kapitalizmus van, akkor meg úgy, ha annak szintén felülről kapott irányelvei szerint szolgál. Mert egyrészt

     1. nemzeti érdekeknek való szolgálatról a hírszerzésben csak akkor beszélhet bárki (mégpedig a nemzetével ellenséges módon, mert másképp nem lehetséges), ha az ember ugyanakkor az egész Emberiséget totális rabszolgaságba döntő, a világ tömeggyilkosságait minden népek ellen válogatás nélkül elkövető sátáni, globalista világrendszer előtt hasra esik, azaz onnantól a Sátán ügynökeként szolgál,

     2. másrészt pedig nem lehetséges semmiféle tisztességes nemzetszolgálat úgy, hogy az ember ne az egész Emberiséget szolgálná, mivel a kettőt egymástól elválasztani teljességgel lehetetlen.

Aki azt mondja, hogy a hazájának szolgál, az vagy túlzottan keveset tud, és valahonnan a Kossuth-térről jöhetett - mert ott általában mit sem tudó suhancok és álmatag ideológusok, valamint nácik jelentek meg -, vagy pedig (aki azt mondja, hogy a hazájának szolgál) profiként egész biztosan hazaáruló. Hogy a pokolba szolgálhatna bárki a hazájának úgy, akár idegen titkosszolgálatok és államok elleni kémkedéssel, találmányok stb. ellopásával, ha nem magával az egész, egységes, felülről, központilag irányított Világrendszerrel, Babilonnal áll szemben! Aki nem ellensége a Háttérhatalomnak, azaz Babilonnak, az minden ember ellensége! Itt nem léteznek nemzetek, nincsenek nemzeti érdekképviseletek, hanem vannak az amatőrök és a pancserek, akik bár tudnak a Rendszerről, de az által értelmükben megfojtva nemzetieskednek és hadoválnak arról, hogy ők a hazájuknak szolgálnak és a magyarságot, vagy bármely más nemzetet képviselik, és vannak a nagyon is hivatásos profik, akiknek sem önzéséhez, sem kapzsiságához, sem evidens rosszindulatához kétség sem férhet. Ők megint arról mesélnek, hogy a hazájuknak szolgálnak, közben bármely titkosszolgálat(ok) sátáni keblében degeszre keresik magukat, és a világon mindenről, de mindenről jó PÁRTszolgálatosokhoz méltó módon hallgatnak, ami csak az Emberi Faj életét, lelkét, jövőjét és a világon mindent, ami bármit is számít, meghatároz. Tevékenységük és önfelmentésük olyan, mint amikor az ember trágyában a feje búbjáig alámerülve úszik és kalimpál, és amikor felmarkol abból egy maréknyit, felkiált: "Megvan a gonosz, a hazámat szolgálom!" Mi pedig - akik nem pr-tevékenységet, hanem valódit folytatunk - nem a látszatokban, virtuális és nem létező helyzetekre, a fövenyek fövenyére, tehát a nagy büdös semmire alapozva, hanem a lényeg és a valóság szerint cselekszünk, és egyszerűen kirugdossuk a gátat, ami a híg trágyával teli medencét olyan méretesre duzzasztotta, és ügynököstől, államspiclistől, kémestől és minden nagypofájú, üres fejű, erkölcsi idióta hírszerzőstől vízesésként ömlesztjük a szakadékba.

Ti, ügynökök és minden más, magukat nem ügynöknek nevező államférgek, akik tudtok a Valóságról, de abban élősködve elhallgatjátok azt, ti nem a hazátoknak szolgáltok - amiről annyira szerettek mostanában éktelen hülyeségeket regélni -, hanem ti becstelen, semmire kellő, felfújt hólyagok vagytok, akiket már régen kidurrantottunk, csak annyira keresitek a Sátán kegyeit az együttes bűnpártolásban és az Emberiség összes jajjáért és minden kínjáért felelős közös hallgatásban, a PÁRT hallgatásában, hogy éppen atyátok és uratok, a Sátán technológiája által nem tudatosult bennetek elég mélyen, mennyire végetek van, és mennyire eltörölhetetlen maradt közös, egypárti szégyenetek, a PÁRTszégyen, amelyet - szépen előkészítve az egész világ előtt való leégéseteket - naponként hirdet világgá a Hírháttér, a teljes MSZP-s-SZDSZ-es-Fürös-kurucos PÁRTvonat összes utasának totális megszégyenülésére és nyilvános leégésére. Mindazok nyilvános leégetése készült el az igazság folyamatos hirdetésével és az azzal szembeálló bal- és jobboldali PÁRTpártok és PÁRTmédiumok megalázásával, amelyek azért, mert mi mindenkinél jobbak, világosabbak és bátrabbak voltunk, ezért szembe fordultak velünk, vagy pusztán mint ürülék a fűben, lapítottak, várva a fejleményeket, íme, az egész Emberiség elleni PÁRTszolgálatos, föld alatti vakond- és görénylétet, a PÁRTfegyelmet jól nevelt óldisznóként megvalósítva, a Föld mindenkit naponta kihalásra és kiirtásra vetett élősködőiként és parazitáiként. Az Emberiségnek nincs szüksége erre az egyik részét tekintve rosszindulatú, másik részét tekintve gyáva disznóólra, hanem megkapják az Igazságot és a tényfeltárást a Hírháttértől, amely alaposan tanúskodott arról napról napra, hogy mindenki más csak zombiként lehessen az Igazság feltárásának pokolian lassan kapcsoló, sőt, sokáig napról napra egyre jobban elhülyülő és az ól moslékjába boruló, csak majdani követője. Hogy akik a semmire vártak vagy a semmire építve, a Molnárral, a Fenyvesivel, a Gálfalvyval, avagy a Drábikkal és másokkal szemben csak nyikkanni mertek, hogy de miért beszélnek ezek, ahelyett, hogy minden söpredékhez méltón, tehát utolsó disznókként hallgatnának, azok történelmi bizonyítékokkal messze elsöprő módon túlbizonyított és végső leégése naponként készíttessen halomra, örök tanúbizonyságul a világ népei számára, ahogy ez a cikk is ellenük szóló, eltörölhetetlen történelem, mellyel kérkedni fog az utókor, mondván: ilyenek voltak az Emberiség árulói, akik miatt abba a helyzetbe jutottunk, amibe kerültünk valamennyien. Íme, ezek voltak, akik visszatartották az Igazságot, íme, ezek voltak a nemzet és a világ népeinek legnagyobb ellenségei, ócska, élősködő, kívülállókból is ügynökökké váló parazitái.

Mi pedig itt, a jelenkorban voltunk az elsők, mindenki más pedig, a többiek - miután közös láncsoron egymást vonszolt butaságuk és igénytelen, nemzetieskedő haza-, nemzet- és Földárulásuk tovább már nem volt vonszolható - idővel szépen beálltak a tényfeltárásban mögénk, a követők sorába, de nem a horizont mögé bukó, látótávolságon kívüli messzeségből elindulva, hanem szó szerint csillagközi távolságokból megmozdulva, a behozhatatlan hátrány kétségtelen világtörténelmi bizonyítékaival. Mert akik elsőkként tettek, már sosem válnak másodikokká. Hölgyeim és uraim, minden idők magyarságának legnagyobbjait illetően végeredmény született, és ezt már semmiféle gyurcsány, orbán, für, vona, meg kurucinfó nem fogja tudni megváltoztatni, végképp nem a titkosszolgálat morális-sátáni, legocsmányabb sötétségét nemzeti értékként hirdető és világgá kiabáló kurucinfós és szélsőjobbos, béka feneke alatt láncra fűzött úgynevezett magyar mércéjével. Mert ti, a Jobbikot pártoló Internetes és utcasöpredék, rosszabbakká, aljasságotokkal kérkedőbbekké és kirekesztőbbekké lettetek mindenkinél, miközben a náci lakosok közül mind a mai napig egyetértő és drukkoló üzenetekkel keresnek meg, míg korábban hitleristák is megtért keresztyénekké válnak, veletek ellentétben, akiken betelt a Jézus Krisztus Szava, Aki majdnem szó szerint Így Szólott ellenetek, a Júdásfaj ellen:

     - Bizony mondom nektek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten Országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de ti ellenségei voltatok, a vámszedők és a paráznák viszont megtértek. Ti pedig, amikor már mozgásteretek sem maradt a hazugságban, akkor sem tértetek jó útra.

Ti árulókként butaságba és kárhozatba vezettétek ezt a népet, amelyre éjjel-nappal esküdöztetek! Ti - miközben hazát emlegettetek és rongyot ráztatok hozzá, betiltva és kitiltva minden igaz és becsületes szót, aközben - saját lakosságotok ellen folytattatok irtóháborút, az egész Emberiség szellemi és erkölcsi leépítésére és szó szerinti vesztére! Elporlaszt titeket az Igazság, akik egyik napról a másikra éltetek, mint a legalantasabb állatok, mit sem törődvén azzal, hogy holnap bukásotokat már nem kerülhetitek el.

Azok, akik pl. az Egyesült Államokban "volt" CIA-sokként, a kormánytagok szexrabszolgáiként stb. történelmi tényfeltáró könyvet írtak a Rendszerről, tehát a Háttérhatalomról, Babilonról és annak eszközeiről, valamint módszereiről, amik miatt - a tények sűrűjében - miniszterelnökök kényszerültek egymásra kenni a felelősségeket, nem véletlenül hangoztatják a Föld legnagyobb hősei annyiszor ugyanazt még a világ legnagyobb gazdasági és hadászati hatalma, az Egyesült Államok nemzetfiaiként is, ahol sokak szerint a világ legnagyobb nacionalizmusa van: hogy ők az Emberiség védelmében írtak könyvet, pereskedtek, cselekedtek, az Emberiség érdekében és az Emberiség iránt érzett szeretetükből fakadóan adták át a világnak az elrejtett igazságot, és nem véletlenül nem beszélek én sem nemzetről, nem hivalkodok a mesterségesen és a közös elbutulás felerősítésére a Központ által megjelentetett magyarkodó hólyagokkal, mert mi keresni valója van a "nemzet" fogalmának olyan kérdésekben, ahol megkerülhetetlenül és kizárólag a teljes Emberiség életét és puszta túlélését képviselik. Nemzetieskedjenek azok, akik nemcsak nemzetük, de az egész Emberiség árulói. Azok, akik miatt az emberben nem csak a "nemzet", de a "magyar" szó hallatára is az undor terebélyesedik el, mely pedig a lelki egészség ama törvényszerű következménye lett, amely nem akar egyszerre elbutulni és morálisan szanaszéjjel lealjasulni azzal az Istenellenes és globálisan pusztító sötétséggel, amelyet a magyarok féktelen rosszindulatú, ellenünk totális betiltásokat, abszolút kirekesztést, hamis vádakat, koncepciós pereket, kínzásokat és más szervezett, erőszakos bűntetteket, továbbá börtönbüntetéseket és gyilkosságokat követeltek. [Klikk a glosszára!] Ha nemzetben gondolkodnék, nem a Cathie O'Brienekkel a Világtörténelem tetején, hanem a magyarkodó, hülyeségekről óbégató, cigózó és norvégozó, szüntelen a pénzükért aggódó ördögi bűvölettől tajtrészeg és rosszindulatú, Veérgőzös, pszichiáter gyilkosokért tüntető, az általuk ártatlanul és hősiességük miatt megnyomorítottakat és megölötteket megtaposó, rosszindulatú, napi szinten a legapróbb ganéjért és egyetlen fillérért is megvehető magyar disznók és idióták között lenne méltó helyem, disznóként abban az irdatlan büdös és a rothadt tetemektől egyre inkább hemzsegő, csakis trágyával táplált kutyaólban, amit Magyarországnak neveznek.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: nemzet cia haza kurucinfo vona gábor hírszerzés kémkedés babiloni szajha echelon állami gyilkosságok titkosszolgálatok háttérhatalom államtitkok jobbik magyarországért mozgalom haarp span titkos ügynökök

A Párttal, a néppel, a fröcskölő Veérrel - ahogy a Jobbik is "megcsinálta" (REKORDFILMMEL!)

2008.11.25. 13:43 Molnár F. Árpád

 

Molnár F. Árpád betiltott történelmi válasza, melyről már megjelenése pillanatában azonnal kimondtuk, hogy ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM. Én sem a vérgőzös, minden igazságot üldöző és betiltó bal- és jobboldalnak köszönhetem, hogy életben maradtam, és úgy hirdethetem a magyarság és a világ felemelkedésére mindazon örök igazságokat, amiket a 15 millió magyarból mindeddig soha, senki nem mert megtenni. (A film innen letölthető!)
(Molnár, F. Árpád, Hírháttér)

Az MSZP-SZDSZ-Moszad-kormányzat 2006 őszi sortüzei óta meredek ütemben zuhant le a jobboldali sajtó erkölcsi és kulturális színvonala is. Ebben húzóerők a titkosszolgálatok által mesterségesen létrehozott nacionalista és brutalitáspárti, a gyűlöletet és a rosszindulatot a lakosságban tudatosan elplántáló, államfasiszta háttérből termesztett és azáltal fenntartott kurucinfó és más hasonló pártorgánumok lettek. Ezek - miközben látszólag valami újat kínáltak - mindent megtettek, hogy a valódi rendszerreformot megtorpedózzák, és a lakosság figyelmét és felfogóképességét az állatok színvonalára degradálják. A hivatalos állami cionista médiával egységesen léptek fel az addig titkolt rendőrségi és titkosszolgálati módszerek leleplezésével és az összesen is egy-két leleplezővel szemben, hogy a lakosság elleni szolgálati és államtitkok, valamint minden az Emberiség puszta túlélését szolgáló titkok megőriztessenek, elfedessenek, másrészt mindazokat össztűz alá vették, akik ezekből a közösen őrzött titkokból, módszerekből és államtitkokból bármit nyilvánosságra kívántak hozni. Eme abnormális cselekedetek hátterében mind a hivatalosan is cionista, mind az országgyűlésen kívüli, ugyancsak brutalitáspárti és rosszindulatú médiumok pillanatnyi vélt érdekei és vélt pártérdekei játszották a vezető szerepet. A bal- és a jobboldal részéről tartósan igényelt, épített és egységesen növesztett pártszolgálatos igénytelenség történelmi destruktív szellemi, erkölcsi és stratégiai csapást mért a teljes magyarságra.

Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító a maga kategóriájában a legbővebb beszédű és belső információkat nyilvánosan terítő tényfeltárónak bizonyult az eltelt több, mint fél évszázadban. Minthogy minden társánál többet mondott el az addig valamennyi lakos elől elrejtett módszerekből, titkokból és gaztettekből, így természetes volt, hogy legfőbb célpontjává vált a nemzetinek hazudott fasiszta gyűlöletsajtó és annak szellemileg és morálisan egyaránt lerobbantott pártszolgálatos követő szerencsétlenjei számára. Amennyiben Für Lajoshoz hasonlóan - aki honvédelmi miniszterként lett a titkosszolgálatoknak kvázi legfelsőbb vezetője - a világon mindent elrejtett volna a nép elől, akkor nem vált volna elsőrendű célponttá az államvédelmi módszerek rejtegetését halmozó, a tényfeltárókat üldöző és hamisan rágalmazó Jobbikos pártszolgálatos sajtó erőszakos bűntettekre és koncepciós perekre buzdító morális analfabétái számára. A magyarok hallatlan erkölcsi idiotizmusának örök csúf bizonysága lett és marad, eltörölhetetlenül, hogy úgy viselkedve, mint az állatok, amint azzal szembesültek, hogy valaki a sok-sok ezres beavatottak tengeréből elkezdett beszélni, és az nem a félistenné avatott hazug rendszerváltó, a piszkos lakitelki honvédelmi miniszter, Für Lajos volt, mert Für soha, egyetlen államformában sem terített semmit, azonnal - mint állat a mozgásra reagálva - Kozenkayra vetették magukat.

A magyarok megtanulták állati létükből fakadóan az aljanép leckéjét: ha az olajszőkítő, elektrosokkos, OPNI-s és IMEI-s disznót, az ártatlanok miniszteri-hadászati hóhérát - így Für Lajost - pártod vezetője nevezi csodálatosnak, nevezd te is annak, ha viszont tényfeltáróval találkozol, aki korrupt, olajszőkítő és gyilkos párteminensed helyett kezd el beszélni arról, amiről pártod bálványa nyikkanni sem volt hajlandó soha, azt gyűlöld, de tiszta szívedből, ütődött, teljes lelkedből, te állat, és minden erődből, hibbant, a Veérrel bemázolt disznószörny, mint egy torzan hibridált, Jobbikos szovjet emlékműroncs, amely a gyalázatban kereste és lelte meg vágyva vágyott dicsőségét, s most ott virít a szovjet emlékmű dicsőségeként, mint minden régi és mai hős magyar hóhérainak állított államgörény, fehérre meszelt és a Veérrel kolorizált családi ördögkripta.

Természetesen nem a megkívánt színvonalhoz képest messze-messze alulteljesített, a Hírháttér által világtörténelmi szinten teregetett Echelon-titkok nyilvánosságra hozatala elől később titkosszolgálati pártfegyelemből, utasításra visszahúzódó Kozenkay Jenő védelmében vagy a tényfeltárásban szintén az egész teljes Jobbikot és söpredék pártszolgálatos, nyilas stílusú és hitelességi igényű pártsajtóját messze elmosó, az Echelon-, azaz Babilon-titkok feltárásának előkészületeiben szintén részt vett Kőrösi Imre védelmében írom e szavakat, hiszen ők is megvehetők és meg is vették őket. Hanem arról szólok, hogy ellenben ezzel a gyűlölködő, ostoba és undorító pártszolgálatos sajtófalkával, amely szó szerint és leplezhetetlenül lelökte a teljes magyarságot az igazság és a felemelkedés útjáról, amelyet kizárólag az általuk és mocskos, Veéreskezű, gyűlölködő pártférgeik által üldözött és hamisan vádolt Hírháttér képviselt, a mai napig mindent, amit a zsidó média eltitkol, mindazt a zsidó médiával közösen hallgatják el, az USÁ-ban teregetett és e régióban elkövetett állami, az OPNI-ban, az IMEI-ben és másutt végrehajtott politikai elektrosokk terápiákat, kényszerbezárásokat és gyilkosságokat az MSZP-vel és az SZDSZ-szel együtt közösen fedezik, ahogyan hallatlan igénytelenségükben

   1. Draskovics Tiborhoz és Szilvásy Györgyhöz fordultak a totális betiltásunkért és

   2. nyíltan, kérkedő módon hamis vádakkal történő bebörtönzésünkért, miközben

   3. az általuk hazafiaknak nevezett utcai, randalírozó náciktól kértek nyilvános segítséget a megtámadásunkra és az összeverésünkre. Ezeket a Jobbik házi kutyaként tartott kurucinfó nevű hitlerista sajtója a mai napig nyíltan hirdeti és visszatérően, hol itt, hol ott mit sem leplezve képviseli.

Amit a Jobbik és pártgörénylétű, pártszolgálatos disznósajtója megvetett, az nem kevesebb, mint az Emberiség jövője és annak a Bibliában megjövendölten üldözött szigetei.

A nyílt üldözés első lépésekben kiváltó oka az volt, hogy a Hírháttér pártok nélkül, belsősként és szakértő módon folytatta az általuk egyáltalán nem vitt és át nem vett tényfeltárásokat, melyekkel a titkosszolgálatok által és az állami, pszichiátriai körülmények között, politikai szervezésre ártatlanul megnyomorított és halomra mészárolt magyar hősöket képviseltük és képviseljük, és amely politikai gyilkossági módszereket és ezek puszta tényét is abszolút, de hiánytalan teljességgel titkolják, másrészt visszatérő, általuk pártfogolt motívum volt, hogy megtévesztett vagy erkölcsileg szétbomlasztott idiótáik által, az általuk védett politikai gyilkosságok áldozatain, hős magyar halottainkon, vélt napi pártérdekeket minden élő és halott ember elé helyezve tapostak. A feltárt, a lakosság és minden szabadságértékkel szembeni, állambűnszervezeti, rendőrségi módszereket elleplezték, a titkosszolgálatok működését, módszereit és eszközrendszerét a hivatalos állami médiával, a Friderikuszokhoz és más baloldalinak nevezett pártszolgálatos, agresszív vadállatokhoz lecsúszott színvonalon mindvégig titkolták, másrészt minket átkoztak és gyaláztak, vádként és bűneinkként nem szégyellve ismereteinket megnevezni, továbbá ellenünk szervezkedtek azért, mert mi e söpredék, minden magyarok szégyenével és mocskos, alávaló, hazaáruló, brutális és tömeggyilkos szemetével szemben teregettük és teregetjük az általuk és pártjuk által a mai napig rejtegetett titkokat és államtitkokat, és nem átallanak a Magyar Gárdából és lezüllesztett pártszimpatizánsaik részéről olyan fasiszta moslékokat felhörögni, amikor nyíltan képviselik a Für Lajos és társai által elkövetett, és/vagy a Jobbik által védett állami koncepciós, továbbá kínzási és gyilkossági módszereik teljes körű védelmét, nem szégyellve, mocskos hazaárulókként és az Emberiség ellenségeiként nyíltan kimondani olyan dolgokat, hogy a Für Lajos minisztersége alatt elkövetett politikai gyilkosságokat meg kell védeni, a holtak túlélő hozzátartozóit nem rehabilitálni, hanem igenis, taposni kell, mert a párt gyilkosságai és kegyetlen bűntettei és mészárlásai attól védeni valók, hogy azokhoz a párt embere, Für Lajos keze tapad. Ezért nem magyar, hanem a magyarság ellensége az, aki a párt állami, a hadseregben és a civil szférában elkövetett állami gyilkosságokban az úgynevezett hősi halottak és a túlélő hozzátartozók védelmére kel. Túl ezen - mondták a gárdából és visszhangozták a kurucinfóhoz hasonló pártszolgálatos sajtósöpredékből - a volt titkosszolgálati kémfőnök, Für Lajos oldalán kell mocskolni a vele ellentétben tényfeltáró, az NBH-t és a titkosszolgálatokat bármennyire is ismerő hősöket és haladó szellemeket, a magyarság legtöbbet tett és legnagyobb alakjait, aki pedig nem röfög és tapos disznóként a kondával, az nem magyar, hanem spicli, kollaboráns és hazaáruló.

Így nem csoda, hogy a haladó szellemek egyrészt elfordultak a Jobbiktól és a gárdától, másrészt sokan - mint esetemben történt -, egy idő után a "magyar" szó puszta hallatára is megundorodtak. Akik ugyanis nem voltak eléggé agresszívek és kulturálisan igénytelenek, inkább abszorbálták, hogy aki nem primitív és állati, az nem lehet magyar, viszont abszorbálván azt is, hogy csakis az magyar, aki őrjöngő módon vadállati és disznó, természetesen sokan egyesültünk azzal a lelki sajátossággal, hogy akkor mi viszont nem vagyunk magyarok, de a továbbiakban nem is akarunk annak még csak látszani sem, hiszen ki akar lecsúszni arra a színvonalra, ahol ők, egymás között beltenyésznek, kivetve mindenkit, aki nem pont olyan, tehát nem primitív, közönséges és alulfunkcionált, mint ők. Tehát amit bélyegként aggatott ránk a legigénytelenebb és legdurvább sötétség, azt - látván az önjelölt, magyarkodó képviselők szellemi és morális színvonalát - a világosság további bizonyságaként éltük meg.

A Hírháttér a magyarság világosságának és jövőjének egyedüli és abszolút kizárólagos forrásaként hirdette a helyes utat, és mondta el azt, mik azok, amiket semmiképpen követni nem lehet, továbbá mik azok, amiket mindenképpen meg kell tenni a magyarságnak nevezett valami további lealjasulása és felismerhetetlen moslékká történő szörnyváltozása megakadályozása érdekében. Olyan bizonyságtételt Kaptunk Istentől, amelyet már senki, sehogyan sem el nem vehet, sem el nem törölhet, ahogyan soha, senki nem fogja lemosni a gyalázatot arról az önmagát magyarnak és hazafinak nevező pártszolgálatos, államgörénylétű jobboldalról, amelyik megvetette az igazakat, megvetette az igazságot, és ellenségként üldözött mindenkit és mindent, aki és ami egy szikrányit is jobbnak és magasabb rendűnek találtatott ócska, mocskos, igénytelen, korrupt, koncepciós, brutális, erkölcstelen és abszolút kultúrbarbár színvonalánál.

Azonban tudjuk, hogy ezek a tömeges öngyilkosságok csak intermezzói, közjátékai az elkövetkezendőknek. Így megígérjük mindenkinek, aki többet és jobbat szeretett volna az Emberiségnek annál, mint amit ellenségeinktől kapott e nép és általuk az egész Emberiség, hogy akárhogy is próbálkoztak, akármennyit is tesznek ezt követően is azért, hogy az igaz szó és az elrejtett Babilon feltárása a butaság és a vak, az egész Emberiséggel ellenséges barbárság sötétjébe vesszen, hogy csakis másutt, más népek arathassák le a dicsőséget, tőlünk indult el az Igazság és az Emberiség testi-lelki létének és szabadságának hamarosan mindent elsöprő képviselete. És ezt már senki nem fogja tudni elvenni. Sem az országgyűlési, sem az azon kívüli pártok és pártszolgálatos biodroidióták utolsó trianoni, Veérszomjas szörnyei. NEM, NEM, SOHA!

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: kuruc.info barikád jobbik vona gábor magyar gárda echelon für lajos nagy babiloni szajha titkosszolgálatok kurucinfó nemzetbiztonsági szolgálatok nemzeti hírháló

Ifj. Hegedűs Lóránt pert nyert az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb sortüzes-csonttörője, Lendvai Ildikó ellen

2008.11.24. 12:50 Molnár F. Árpád

 


Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész
(Hírháttér-felvétel)

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész pert nyert a Bánáti János vérügyvéd (az Ügyvédi Kamara elnöke) által védett sortüzes-csonttörő Lendvai Ildikó ellen. A Veérengző, a világ népeiből valók ellen válogatás nélküli állami sortüzek és szilánkos arccsont- és koponyacsonttörések stb., valamint a rendőrségeken elkövetett csoportos meztelenre vetkőztetések és nők elleni kínzások nagy védelmezője és előidézője az MTV Nap-kelte egyik 2007 őszi adásában olyan kijelentést tett, miszerint: "…azt is mondja Hegedűs Loránt, vagy bárki, hogy irtsatok ki valakit…", mellyel - a Pataky Árpád bíró nevével fémjelzett ítélet szerint - Lendvai megsértette Hegedűs személyiségi jogait és emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát. Pataky Árpád bíró Lendvai Ildikót 400 ezer Ft kártérítés, valamint a 29 ezer Ft-os perköltség megfizetésére és arra kötelezte, hogy az MTV sortüzes-náci, pártszolgálatos, csonttörő műsorában saját költségen tegye közzé az ítélet rendelkező részét, továbbá a sortüzes-párti, vérengző és Veérnáci politikus fejezze ki sajnálkozását jogsértő állítása miatt. Az első fokú ítélet a világ népeiből valókat nyomorékra verető, lövető, törető, zúzató és vágató Lendvait eltiltotta a további apró jogsértésektől.

Bánáti Jánost is érintő parádés Hírháttér-cikket ide kattintva olvashatnak, valamint ide klikkelve megtekinthetnek egy Hegedűs Lóránt beszédéről Kecskeméten készült Hírháttér-filmet.

Molnár F. Árpád, a Hírháttér főszerkesztője
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp pap jobbik lendvai ildikó ifjabb hegedűs lóránt lelkész sortüzesek csonttörők református egyház hitleristák hentesek presbitérium presbiter

Titkosszolgálati tanulmány a magyar jobboldalról - főként a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hírháttér, valamint az ellenséges kurucinfó vonatkozásában

2008.11.23. 10:44 Molnár F. Árpád

 

A szélsőségeseknek álcázott, java részben a jobboldal Internetes médiumaiból (kurucinfó és más Internetes és nem Internetes orgánumok) álló ügynöki provokátorok két kategóriába csoportosíthatók:

   1. Az egyik ama réteg tagjaiból áll, akik a titkosszolgálatokról tudnak, de a Háttérhatalomról (az Echelon-hatalomról) nem. Ezek tudattalanul szolgálják - a titkosszolgálatok által - a Központi Titkosszolgálatot, azaz a Háttérhatalmat és annak központját.

   2. A másik réteg már a Háttérhatalomba tudatosan beszervezett, azaz – szemben az előzővel, mely tudattalan szolgálja annak mindenkori érdekeit – tudatos szolgálatában áll a világot elnyelt, legsötétebb globalista erőknek.

Posztulátum, hogy aki a Föld bármely állami titkosszolgálatának engedelmes szolgája, az mindig a Háttérhatalom ügynöke, és a Föld népeinek ellensége.

Az 1. pontban meghatározott réteg a Háttérhatalommal tudatosan kapcsolatot nem tart, hanem azt hiszi (vagy a Hírháttér megjelenéséig azt hitte), hogy aminek szolgál, azt csak titkosszolgálatnak nevezik. Ez a beszervezett réteg az állami hálózatokkal rendszeresen kapcsolatban áll, a titkosszolgálatok az utasításaikat, irányelveiket, megrendeléseiket, jóváhagyásaikat, véleményüket velük rendszeresen kommunikálják, ügynökeik pedig eltérő mélységekig vannak beavatva/félrevezetve atekintetben, mit, miért tesznek. Elképzelésekkel, elméletekkel mind rendelkezik arról, mit szolgál. A pitibb ügynökök tettei mögött éppen úgy megtaláljuk motivációként a jobboldal gyengítésének szándékát, ahogy sokaknál fellelhető a cionista térhódítás erősítésének indítéka. Ezt többféle eszközzel erősítik:

   a) a tehetségek kiszorítása és elüldözése, valamint ellenséggé tétele,

   b) a jó ötletek és ötletadók kirekesztése, üldözése és lejáratása,

   c) a szélsőséges, igénytelen és mind morálisan, mind intellektuálisan könnyen támadható, diffúzálandó kommunikációk és rasszista evidencia felerősítése.

Nem nehéz kitalálni, hogy mindezek legélénkebb képviselője és megvalósítója – valamennyi médium közül – a kurucinfó volt és maradt, amely szisztematikusan felszámolta azokat az erőket, amelyek a jobboldal és a kurucinfó segítségére siettek. A kurucinfó által támadott két legfőbb gerinc az értelem és az erkölcs üldözése, lejáratása, valamint a lehető legszélesebb körben történő megsemmisítése volt.

A kurucinfó esetében az a jelenség, hogy az őket támogató jobboldaliakat, illetve mindenkit, akinek több esze vagy több ötlete van a kormánnyal és/vagy az Országgyűléssel, avagy az egész Rendszerrel való szembenállásra, mint amit a kurucinfó képvisel a maga „gyúcsány-takaroggy”-színvonalán, azt a jobboldallal kell üldöztetni, lehetőleg összerántva minden tenni akaró lelket saját kivégzésére, a kurucinfó államügynöki állatlétéből fakadó szándékos ország- és Földrombolás. A kurucinfó célja, hogy elvegye a lakosság maradék immunrendszerét, miközben a tevékeny erők lealjasításával abszolút felületet képezzen a cionista világpolitika és világmédia részéről arra, hogy Magyarországon először kimutathatóvá, majd kiemelkedővé válhasson a rosszindulatú rasszizmus, fajgyűlölet, nemzeti alapú kirekesztés és genetikai alapú – tehát soha, senkit nem tettek szerint mérlegelő – zsidógyűlölet.

A Hírháttér nem akar zsákba macskát árulni, így elmondjuk, hogy mindezek puszta feltárása is a Globalista Titkosszolgálat malmára hajthatja a vizet, mert a gerinctelen ügynököknek erkölcsi tartást és észt nem adhatunk, a lakosság barbárságán pedig az igazság mit sem segít, mert lakossági törvény, hogy az mindig egyik lealjasulásból a másikba zuhanjon. Ugyanakkor ha ezekről nem beszélünk, akkor sem lesz jobb a helyzet, így marad a régi felállás: aki értelmet kap, értelmesen fog elmozdulni, aki meg ostoba, az csapódik a tömeghez.

A fentebb taglalt, beszervezett, de a Háttérhatalommal tudatos kapcsolatba még nem pozícionált réteg tagjai személyenként változó mélységben ismerik a titkosszolgálatok kapcsolattartási és minden más munkamódszereit, és természetesen mindezek közül a világon semmiről nem rántják le a leplet, egész egyszerűen azért, mert nem kapnak erre konkrét állami utasítást. A Háttérhatalomba (Babilonba) beszervezett ügynökökkel természetesen ugyanez a helyzet.

Eme – eddig főként a Háttérhatalommal (a Központtal) nem tudatosan, hanem tudattalanul aktív – provokátor, valamint kivétel nélkül az összes, de en bloc valamennyi államügynöki hálózatok helyett tereget a Hírháttér mindent, amit mindenki más elhallgat: a politikai gyilkosságok módszereitől és mikéntjétől, a titkosszolgálati eszközökön át az Echelon-struktúráig bezárólag, mely miatt rengeteg támadás érte a kurucinfó és a Jobbik, valamint a gárda és megvezetett, szerencsétlen támogatói részéről. Ezen és egyéb támadások jelentős része olyan titkos háttérakciókból származott, melyek mögött – csak példaként – Novák Előd körül álló szövetségesei és csoportjai voltak fellelhetők.

Egyes hangosabb jobboldaliakról, akikről konkrétan nem tudjuk, mégis nehezen elképzelhető, hogy csak tudnak a titkosszolgálatokról, mint pl. Novák Előd, mert valószínűbb, hogy a Háttérhatalomba is be vannak szervezve, ahogyan Für Lajos és a lakitelkiek csaknem mindegyike beszervezett volt már 1990 előtt. (Le kell szögezni, hogy a Háttérhatalomba beszervezett ügynökök jelentős része ama vonatkozásban szikrányit sem rosszabb a mélybe be nem szervezett államügynökökhöz képest, hogy mind a két kategóriába tartozó személyek kaphatók bármire. Aki bármiképpen a Rendszerrel szembe fordul, olyan ritka, ahogyan azt a Hírháttér vagy az amerikai, "kiugrott" CIA-sok, Mark és Cathy, valamint társaik puszta léte demonstrálja.)

A Háttérhatalomba történő beszervezési hajlandóságot az adott személy múltja, pozíciója és vagyoni helyzete erősíti. Ha a Háttérhatalom titkosszolgálati vezetője lennék (azaz olyasmi, mint Szilvásy György, Laborc Sándor, amilyen Für Lajos volt vagy beosztottai), akkor a háttérhatalmi beszervezést – pl. Vona Gábor esetében – én már régen elrendeltem és elvégeztem volna, hogy gonoszként minél nagyobb hatékonysággal rombolhassak. Vona Gábort illetően Napnál világosabb, hogy minimum beszervezett, a titkosszolgálatokkal összenőtt, azokat fedező ügynök. Ennek további bizonysága, hogy soha, semmit nem leplezett le, sem módszereket, sem eszközöket, sem semmi egyebet, hanem helyette mindig politizált, ahogyan Für Lajos tette Lakitelek óta, aki meg egész életében a Háttérhatalom illuminátusainak beszervezett, majd vezető titkosszolgálati pozícióba tolt ügynökbábuja volt. De egész teljes életében.

Vona Gábort illetően talán egy hónapja vagy régebben szóltak nekem arról, hogy a Háttérhatalom szorosabb fogságba vonja. Annak napja, amikor erről szóltak, talán visszakereshető. Ezt követően láthattuk, ahogyan Vona Gábor az elmaradt és elárult rendszerváltás helyett a rendszerváltás befejezéséről kezdett el beszélni, mondván, hogy rájuk (már csak) ez a feladat maradt. Az, hogy közben az RTL Klub, a tv2 és az ATV lerombolásáról beszél arra az esetre, ha hatalomra kerülnek (s mely tett valóra váltását jelen pillanatban komolyan nem vehetjük), a látszatnál többet semmit nem jelent, mert a Jobbik, a gárda és teljes sajtója még mindig, mind a mai napig nem állt elő egyetlen államilag elrejtett módszer és eszköz feltárásával, sem az államilag megnyomorított és lemészárolt tömegek üldözési és legyilkolási módszereinek feltárásával, sem semmivel, ami egyáltalán az államot, annak módszereit és működését bármi módon leleplezné, holott Für Lajos önmagában is az egyik legfőbb beavatott háttérhatalmi, titkosszolgálati vezető volt a Magyar Köztársaság területén, örök jó káderként, akivel már a piszkos lakitelki álrendszerváltást is ragyogó államfedezéssel végre lehetett hajtani. Önmagáért beszél és bevégzett bizonyság, hogy Vona Gábor bizalmasa, Für Lajos maga is a Háttérhatalom örök beszervezett ügynöke és annak teljes fedezője és rejtegetője volt és maradt a mai napig, aki honvédelmi miniszterként (természetesen) nem elhárította az állami olajszőkítések, kínzások és állami mészárlások tömegeit, hanem kiemelt titkosszolgálati pozícióból előidézte nemzetünk legbátrabbjainak és valódi ellenállóinak elhallgattatását és legyilkolását is, mindig engedelmeskedve a Háttérhatalomnak.

A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a Jobbik és a gárda megbízhatónak titulált, a titkosszolgálatokba mélyebben még nem beágyazott emberei ugyancsak láthatóan vágynak arra, hogy bel- és külföldi titkosszolgálatok beszervezzék őket, mely motiváció – úgy tűnik – a karrier- és kalandvágy, valamint a pénzkereseti lehetőség által egyaránt dinamizált. Sajnos látható – ahogyan minden ember esetében, akik nem hozzám fordulnak ilyen ügyekben –, hogy a másik világgal való kapcsolatteremtés szándéka mögött soha nem a tényfeltárás, hanem a titkosszolgálatokba történő önérdekelvű, konspiratív és leplezett integráció vágya áll. Ez olyan elterjedt jelenség az egész bolygón, hogy nyugodtan beszélhetünk az Emberi Faj tragédiájáról, hiszen mélységes önzésről, gerinctelenségről és felelőtlenségről árulkodik, melyért egész fajunk megfizetett, és végzetesen fog megfizetni a világ csaknem valamennyi embere.

Fontos elmondani, hogy a Hírháttér felé a Jobbik és a gárda részéről történtek olyan kapcsolatfelvételek is, melyek kimondottan diplomáciai és stratégiai jellegűek voltak (értve ezalatt, hogy a Molnárral legalább érdemes jóban lenni, különben…). Ezek mögött az értelmes, tehát a Jobbik és támogatóinak jelentős része értelmi felfogóképességével radikálisan szemben álló, a kurucinfó barbárságát nem adoptált lépések mögött nem állt közvetlen állami utasítás, hanem „magánkezdeményezések” voltak. Ugyanis mind a Jobbik és a gárda állami, tehát titkosszolgálati provokátorainak, mind a Jobbik és a gárda képzetlen és tapasztalatlan, primitív idiótáinak kifejezetten az volt a célja mindig, hogy e szervezetek szemben álljanak a Hírháttérrel. Az állam kimondottan azért igyekezett mindig ez irányban, mert tudta, hogy legalább mi a Hírháttér, és mindig rettegett attól, hogy egy világi tömörülés (egyébként bármelyik) fúzionál a Hírháttérrel és annak láthatatlan hátterével, mivel mindenki tudta, hogy ennek következménye a termonukleáris fúzió jelenségeihez válhat/válik hasonlóvá, mégpedig kimondottan a Rendszer totális összeomlására. Ez nem lokális, hanem bolygó méretű, globális robbanást jelent. Akik a Jobbikból és a gárdából, valamint annak környezetében tudatosan pusztítottak, sokan fel sem fogták, mit hajtanak végre, csak vakon engedelmeskedtek, másrészt sokan sejtették, de a gerinctelenség és a titkosszolgálatoknak való, gyakorlatilag a beszervezettek 100%-át elnyelő hitvány meghunyászkodás végzett velük, míg voltak, akik kimondottan – beszervezett, államügynöki csőcselékként is – olyan hitványra voltak kalibrálva, amilyenhez hasonló minőségűek az országgyűlési politikusok és a beszervezett, háttérhatalmi nagyvállalkozók, amilyen a Széles Gábor vagy a Csányi Sándor (bármelyiket lehetne mondani, kivétel nélkül valamennyi ilyen). Ezek a pillanatok emberei, mindig azt akarják, ami éppen és a megszokott, betanított formák szerint elérhető, aztán a holnappal pedig úgy vannak, hogy majd csak lesz valahogy, ahogyan tették ezt elődeik az 1990-es „rendszerváltás”, vagy pl. a mostani gazdasági világválság előtt. Ezen percemberek és másodpercrétegek állatiabbak az állatoknál, ostobábbak a barmoknál.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő 2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
/Molnár F. Árpád cikke/
Részlet: ... ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: kuruc.info jobbik államtitok vona gábor nbh hadsereg titkosítás rezidens magyar gárda echelon beavatás titkosszolgálatok háttérhatalom beszervezés mcultra bluebird artichoke haarp span

Kecskeméti és minden lakosok figyelmébe! Vadul a Tesco, repülnek a cégvezetők

2008.11.20. 22:50 Molnár F. Árpád

Tájékoztatunk minden kedves kecskeméti lakost, hogy a kecskeméti Tesco Áruház a legolcsóbb kenyér árát is csaknem 50%-kal emelte fel, hetek óta ezen az áron tartja, így az ott, helyben előállítandó költségnek két és félszeresét elkérve a helyettük adót fizető lakosoktól. Mivel tudjuk, hogy sokan kizárólag az olcsóbb kenyér miatt jártak oda bevásárolni, valamint ennek reményében utaznak olyan messzire lakhelyükről, a város legvégébe, annak is a legsarkába, így készségesen állunk a lakosság rendelkezésére abban, hogy a továbbiakban érdemes megfontolni mind a kiesett idő, mind a kiesett úti- és/vagy egyéb költségek fényében, célszerű-e ilyen messzire elutazni, ha egyszer a belvárosban is ugyanilyen, egyes helyeken olcsóbb a kenyér és egyes alapélelmiszerek ára.

Tájékoztatjuk továbbá a kedves vásárlókat, hogy a legolcsóbb Tesco-virsli (amelyet annak megvásárlását követő egy-két napon belül célszerű elfogyasztani, mert szétfolyik és valami büdösség száll fel belőle még a hűtőszekrényben is, illetve jelentős hányada már a Tesco polcain is láthatóan romlott, az összes többiben pedig, de kivétel nélkül valamennyiben áll a víz) ugyancsak tartós áremelkedésen esett át, egyébként a szintén Tesco-s párizsival együtt. Ezzel a legolcsóbb élelmiszerek kihaltak a Tesco Globál Áruházból.


Háttérhatalmi, döglött Tesco-macska.
A Tesco tulajdonosai igyekeznek elrejtőzni a lakosság elől,
és amikor ezt olvassák, éreznek valamit,
és ez nagyon alaposan meg lett szervezve.
Avagy akik az új szabályokra fittyet hánynak...

A kenyér árának ellenőrzését néhány naponta elvégezve, a Hírháttéren tájékoztatni fogjuk a tisztelt vásárlókat, ha a Tesco legolcsóbb kenyerének ára a korábbi árra vétetik vissza, melyért viszont e pillanatban az adómentesen a nyakunkon élősködő, parazita multinacionális nagyvállalat kb. két és félszer annyit kér, mint amennyibe neki kerül.

Egyébként a szokványos sátánizmus következménye az is, hogy a kormány még arról sem gondoskodik, hogy akik nem sok száz forintos milliomos-kenyeret vásárolnak, mert a legszegényebbek, vagy mert nem politikus-szintű erkölcsi idióták, miközben mások az utcán hajléktalanként fagynak meg, legalább a kenyeret meg tudnák venni úgy, hogy a multik - amelyek az egész világon példátlanul, kizárólag Magyarországon dőzsölhetnek ekkora adómentességben - ne keresnének az ő szegénységükön többször annyit, még a kenyér árán is, és egyetlen falat kenyérért ne húznának le róluk dupla és még félszer annyit.

Hogy a disznókat egy helyre górjuk, érdemes emlékeztetni arra, ami a mai napon az USÁ-ban hangzott el, amikor a lakosságtól százmilliárdokat kolduló extrémen multimilliárdos autógyártó cégek vezetőinek azt vetették a szemükre, hogy magánrepülőgépeikkel vonultak a találkozóra, koldulni az amerikai néptől. Ha az alapélelmiszereket a kormány nem is biztosítja senkinek, mert úgy vannak vele, hogy az ő bajuk, hiszen, megpróbálva értelmezni a Sátán aljának mentalitását: nekik jut kalács, szaloncukor, meg közpénzen fenntartott luxusautó-park, nem létező szállások és utazások milliárdos költségtérítése, legalább a kenyeret biztosítanák a legszegényebbeknek önköltségi áron.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: kecskemét kizsákmányolás babiloni szajha feudalizmus milliárdosbűnözés adóparadicsom földesúr áruházlánc hipermarketek adópanama kartellek háttérhatalmi söpredék sátán fiai rabszolgatartó emberkereskedők

Pártgörénylét nélkül a dunaszerdahelyi vérengzésekről - elemzés

2008.11.20. 10:24 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád elemzése

Mottó helyett:
Magyarországon a nemzeti bőrbe bújt igénytelen,
szakbarbár, közönséges és brutális
szélsőségesek fasiszta szócsöve,
a kurucinfó az utcán szerveződik,
Szlovákiában viszont maga a kormány.

A Sátán egyiptomi piramisa globalista hierarchiájának magasabb posztján Angela Merkel német kancellárt szintén korrupt és gyilkos ölebjei magasztalják. A hála most sem maradt el: A Nagy Szajha ember- és lélekkereskedői szabadon onthatják - teljes Uniós védelem mellett - a magyarok vérét, a cseh kancellária pedig üti hozzá a vastapsot.
Balról: Mirek Topolanek (cseh miniszterelnök), Angela Merkel (Hitler jogkövető módján egyszerűen csak kancellár) és Robert Fico, "a buta miniszterelnök"

A szlovákiai, történelmi sikernek is betudható dunaszerdahelyi magyarverések kapcsán a Hírháttér most szólal meg először. Azért nevezhetjük történelmi sikernek, mert a szuicid szlovák kormány olyan nyíltan mutatta ki brutális igénytelenségét, olyannyira mit sem leplezve valódi arculatáról, amelyet – ahogyan a magyar kormány a 2006-os események öngyilkos bukása során – soha nem fogja letörölni róla senki. Megbuktak, és a mostani világpolitikai hadoválások és butítások csak intermezzói az eltörölhetetlen és tanított történelemmé váló ténynek: a szlovák kormány primitív, igénytelen, vadállati barbársággal szerepelt le a történelem színpadán, nem véletlenül éppen egy Krisztián (a szó azt jelenti: „Krisztus-követő”, „keresztyén”) nevű, ártatlan fiút félholtra verve és megnyomorítva. Nehéz volna azt feltételezni, hogy Krisztián ezen kiválasztottsága a Sátántól, semmint inkább legalább emberektől, vagy Magától az Istentől lett Elrendelve, méltó jutalmaként ennek az egyre süllyedő, ostoba, állati bűnszervezetnek, amelyet a szlovák kormány miatt az egész bolygón Szlovákiának neveznek.

Igen meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc nem csak felszólalt a fasiszta szlovák kormányzat magyarverései ellen, de ezt ráadásul őszinte igazságérzet kísérte. További elem, hogy Gyurcsány Ferenc látható félreérthetetlenséggel próbál jóban lenni a szlovákokkal – egyébként az ilyen jellegű politizálás kétségtelen mestere Kovács László volt, aki ma is meghatározó tanácsadó lehet ilyen ügyekben –, és az első napokhoz képest sokat fejlődött abban (a miniszterelnök), hogy azt tanúsította: az MSZP-nek nincsen szüksége a magyarországi, kuruc stílusú és minőségű fasiszta lobbi támogatására ahhoz – alig leplezetten feléjük kacsintgatott –, hogy a magyarokat képviselhesse Szlovákiában és a Föld bolygón. Az első napokban ugyanis udvarias mosolyokkal billegetett a magyarországi, primitív, Slota-szintű és minőségű szélsőségesek felé. Az már persze a ló túloldala, hogy ha Magyarország bármi módon a Szlovákiába demonstrálási szándékkal átmenni akaró csoportokat vagy szervezeteket törvényileg visszatartani akarja, mert ez nem csak az általános emberi jogokba és a magyar Alkotmányba ütközően törvénytelen, de erkölcstelen is.

Magyarországnak nem kell eme állami despotizálás terén is lecsúsznia a Fico-Slota-féle neofasizmus despotikus államálma színvonalára, hanem az ilyen, nem az országgyűlési pártok által támogatott csoportok átruccanása azoknak a problémája, akik ezeket a – eddig semmiféle említhető problémát nem okozott – csoportokat aktivitásra késztették, s most keresik az egyébként eddig nem is létező szeplőt. Ugyanis ezek a magyar jobboldali átruccanások csak azért neveztetnek botránynak, mert Fico és Slota kimondottan keresik a bajt, és Slota idézőjelben a kínok kínját szenvedi, hogy eddig képtelen volt kimutatni az általuk kreált szlovákiai nácizmus ellenében bármiféle szembe állítható szlovákellenességet. Az eltelt évtizedek alatt ugyanis az öngólok száma olyan jelentős volt a szlovák fasizmus részéről, hogy az állás talán az 50:1 vagy 550:1 arányában kifejezhető. A magyaroknak pedig az az érdeke, hogy ez a fényes bizonyságtétel szemernyi öngóllal se csorbuljon. Ilyen ügyekben tulajdonképpen nem is tud gólokat lőni senki a másiknak, hanem mindenki a saját kapujába lövöldözi az öngólokat. Aki a szlovák állami fasizmus barbárságára hasonló módon válaszol, az saját nemzetének kapujába rúg gólokat. Akiket a Fico-Slota-ikerpár ki akar tiltani Szlovákiából, tiltsa ki, aztán ha nemzetközi botrány van belőle, viseljék annak következményeit.

Ellentétben Gyurcsány Ferenc és a média óvatos megközelítéseivel, melyekkel Ficót igyekeznek Slota által kissé túlzottan befolyásolt, mintegy valamiféle áldozati bárányának feltüntetni, a helyzet az, hogy Robert Ficóról – és ezt Gyurcsány is tudja, a híradások felvételeiből (Gyurcsány Ferenc akarata ellenére) már az arcáról is leolvasható – a magyar miniszterelnök egyértelmű véleménye, hogy Robert Fico olyan vaskosan és primitíven, destruktív és romboló módon nacionalista, ahogyan azok is ezt konstatálják, akik legalább hébe-hóba beletekintenek a szlovákiai kormányzati, már csak idézőjelesen politikába.

Tapasztaljuk, hogy az Európai Unió kifejezetten azon ügyködik, hogy a szlovákiai, már az Unióba lépés előtt is rettentő töménységgel, minőségben és mennyiségben halmozott állami emberi jogsértések kimondottan ama relációk mentén kerüljenek teljes nemzetközi védelemre, hogy a szláv blokk nagyobb, mint a magyar, ezért a szlávok azt csinálnak a szlovákiai és magyarországi magyarokkal, amit akarnak.

Magyarországon – engem is elérnek ezek a hatások – jelentős nyomás van az irányban, hogy aki határozott és korrekt álláspontot képviselhetne a szlovákiai, egyértelműen fasiszta kormány „kisebbségekkel” szembeni cselekményeit illetően, az teljesen hallgasson, aki pedig megszólalhat, Robert Fico malmára hajtsa a vizet. Nincsen okunk azt feltételezni, hogy ez az aljasság nem ugyanilyen, a Központból vezérelt tendenciát mutatna világviszonylatban is, Svájctól az Egyesült Államokig. Amit a magyarok nem értenek, de a politikából mindenki, és amit kizárólag a Hírháttér mer felvállalni, megtesszük, demonstrálva, hogy a Hírháttér az első médium volt messze az egész térségből, amely nem a betanult hazugságok és demagógiák mentén szólalt meg világpolitikai és lokális kérdésekben, hanem a Valós, Központi Konstrukcióból (is) szemlélve a világ történéseit, pusztán a lakosság mesterségesen fenntartott butasága miatt fékezve a még nyíltabb szókimondást. Világosabban: Szlovákia és Robert Fico, valamint szárnysegédje, Jan Slota mögött a Nagy Babiloni Szajha áll, azaz a globalista titkosszolgálat, a Központ, és az erőlteti rá akaratát és romboló kényszerét az egész világra. Az/azok teszik ezt, aki(k) jelenleg – másik mozdulatukkal – a cionistákat tolják az Emberiség legfőbb, nacionálisan is lokalizálható világuralmi pozíció tetejére.

A szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót a globalista titkosszolgálatok legalább régóta az „a buta miniszterelnök”-ként szokták emlegetni. Őt már színre lépésekor is – tudván sok mindent az elkövetkező eseményekről – afféle nagydarab, mesterségesen kreált és kiállított díjbirkózóként demonstrálták, mint aki legalábbis nagyon hasznos lesz arra, hogy nagypolitikai érdekeket bábuként kiszolgáljon, és ettől (a megvetett, buta mivolta mellett is) szimpatikus. Robert Fico ugyan messze rossz értelemben vett nacionalista, bármi értékelvűségre és a becsület látszatára is egyre igénytelenebb, de érzékelhetően nem annyira meggyőződésesen primitív, mint párja, Jan Slota, hanem sokkal inkább politikus alkat.

Jan Slota, akinek intellektuális, morális és kulturális igénytelensége olyan kifejezett, hogy a magyarországi, Országgyűlésen kívüli jobboldaléhoz hasonlít, jellemzően minősített esete annak az irdatlan butaságnak és öngyilkos ostobaságnak, amellyel szeretné azt hinni, hogy a szlovák népet képviseli, miközben a világ valós helyzetéről egy árva kukkot sem szól, és ezzel – elterelve minden valódi problémáról a figyelmet – népét éppenhogy tapossa és a disznók mocskába döngöli. Mindazzal, amivel felemelhetné Szlovákiát és szó szerint hat ökröt csinálhatna a magyarokból, azaz a titkosszolgálati módszerek feltárásával, az államtitkok elsöprésével, a Föld Világrendszerének lórúgásokban történő leleplezésével, ezzel megelőzve a világ minden népét, a szlovákokat az Emberiség csúcsára tolva, nem teszi meg, mert primitív és állatias módon ügynöktípus. Az igazság helyett – mint Für Lajosék és a többi álrendszerváltó – alantas pótcselekvésekbe menekülve magyaroz és cigányoz, mi pedig – ha akarjuk – kényelmesen megáshatjuk neki és társainak is az egzisztenciális sírjukat azzal, hogy mielőtt a részéről is ismert világesemények bekövetkeznek, azaz a világra borul az elektromágneses stb. világuralmi valóság, addig százszor mondhasson nemet a szlovák nép felvilágosítására és az általuk teremtett sötét középkorból való kiemelésére.

Ismétlem, amit a napokban egy magánlevélben írtam:

„…az a gyakorlat, hogy jelen történelmi szakaszunkban aki e térségben patrióta, az egyúttal idióta is…”

Ehhez és a Fico-Slota-jelenséghez kapcsolódik az is, hogy ahogyan Magyarországnak mérhetetlenül sokat árt az a vulgáris és igénytelen, az igazságra semmit nem adó, hanem azt és a tényfeltárókat ellenségként és árulókként üldöző szélsőjobboldali, álnemzeti (mert valójában rettentően és totálisan nemzetpusztító) igénytelenség, amelynek vezető szónoka a kurucinfó és az általa védett pártszolgálatosok, úgy ez a determinizmus Szlovákiát is a csatorna mélyére húzta, és akiben az egészséges szellemiségre való igény, intellektualitás és kulturáltság legalább valamelyest fellelhető, az elfogulatlanul irtózik mind a magyar, mind testvérpárja és közös atyával rendelkező ikre, a szlovákiai, hírhedten primitív és igénytelen nacionalizmustól. A kettő ugyanis egy: közös értelem, közös erkölcs, közös elfogultság, közös nacionalizmus, közös demagógia, közös butaság, közös stratégiai barbárság, közös agresszivitás, közös igénytelenség, közös hazudozás, egységes közönségesség és az elmaradhatatlan, közös atyai háttér, amely maga az antikrisztusi és bábeli sötétség, a Sátán plántája, aki teszi, hogy oszd meg és uralkodj, miközben mind a jobb, mind a bal kezéből ugyanazt kínálja fel. E képletben pedig kimondottan a jobb kezéből etetve a Fico-Slota-féle nácizmust a magyarországi, nemzetinek vélt idiotizmussal.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia isten európai unió kereszténység zsidók dunaszerdahely angela merkel jan slota jézus krisztus sis robert fico nagy babiloni szajha csallóköz magyargyűlölet dunajska sreda mkultra magyarverések

A Hatalom tulajdonsága - Akik az Igazságot hirdetik, azoknak nem kell védelem

2008.11.18. 23:28 Molnár F. Árpád

A Hírháttér és Molnár F. Árpád

 


Az állítólagos támogatók szerint ártalmas az, ha az ember az igazat hirdeti, de áldásos, ha az ördögök szerint hazudik. Mi azonban a sötétséggel szemben minden lánggal tüzet gyújtunk, a Földet beborítjuk velük, és - mert ismerjük a bejárandó és helyes utat - ez ellen nem tehet senki, semmit.

Gálfalvy Gallik Bélát az Echo TV által betiltott tényfeltárása miatt olyan helytelen kritikák érték a jobboldalról, miszerint túl sokat mondott el nevéről, forradalmári mivoltáról, a Háttérhatalom létéről és működéséről, és azt a nép nem érti, ezért a nép szintjén kell kezdeni a tényfeltárást, tevékenysége pedig - az igazmondás miatt - többet ártott, mint használt. Azért, mert nem hazudott, mint a többiek, márpedig - sokak szerint - hazugságában él a nemzet. Azaz le kell tagadni tudásunkat, meg kell tagadni identitásunkat, és mindent a kor nem Internetes, hanem az az alatt szűkölködő lakossági sötétséghez kell igazítanunk, ahhoz a színvonalhoz, amelyet a babiloni ördögök - médiástól, gazságszolgáltatástól, milliomostól és milliárdosostól - diktálnak. Lám, amikor az Igazság hallatán az emberek - plántált sötétségüknél fogva - nem az Igazság áttöréséért való összefogásban találják meg az utat, hanem abban, hogy az Igazság képviseletét nevezik a kártékonyság forrásának, a sötétség és a hazugság fiait, az ördögöket pedig a jövő útjának és ama mércének, amelyhez szerintük mindenkinek alkalmazkodnia kellene.

Azonban ezzel éppen azokat erősítjük meg és segítjük, akik minden korban és helyen álrendszerváltókként, az utolsó pillanatig őrizték a régi rendszert, és ejtőernyősökként átmentve magukat a látszólagos rendszerváltásokat hozták létre, minden igazat és valódi felvilágosultat kiszorítottak az Emberiség védelméből. Akik a magyar nép butaságához akarták és akarják igazítani az Igazság képviseletét, ők a lassú tűz miatt soha nem az Emberiséget, hanem annak ellenségeit képviselték, biztosítva, hogy Világosság egyetlen pillanatig se plántáltathasson erre a Földre.

A helyzet az, hogy Gálfalvy Gallik Béla az Igazság kimondásával az Emberiség legfőbb személyei közé emelkedett, toronymagasan elhagyva sok milliárd emberi lényt, és - ha csak le nem aljasul a hatalom és a környező butaság hatására - az Emberiség ekként is fogja elismerni, mert fáklyát hordozott, az Igazság fáklyáját egy bolygó méretű sötétség ellenében, ahol azt kérték számon tőle - ahelyett, hogy együtt hirdették volna az Igazságot -, miért mondta el az Igazat, ahelyett, hogy a Moszaddal, az FSZB-vel, a magyarokkal és a világ pártjainak stb. sötétségével együtt, egy akolban hazudott volna, az egész Emberiség vesztére.

A Hírháttér egyértelmű és helyes álláspontja a kritikusokkal szemben az, hogy a tényfeltárást nem a lakosság színvonalán kell kezdeni, nem azon a színvonalon, amelyen az állami-titkosszolgálati médiumok tárolják és termesztik őket, hanem az Internetes közösség színvonalán kell folytatni, de minden létező fórum előtt. A Hírháttér azzal, hogy az Echelon-titkok feltárását a látható, hallható és olvasható formákban Európában valószínűleg messze toronymagasan, amúgy pedig egyértelműen világszínvonalon cselekszi, nem csak a magyarság, de a világ népeinek egyik legfőbb jogi- és túlélési képviselője lett, eddig is olyan eltörölhetetlen nyomokat hagyva az Emberiség szolgálatában, melyek miatt meg fog hajolni előtte nem csak az utókor, de hamarosan... És tudjuk ezt, ahogy megannyi bejelentett katasztrófát is.

A Hírháttér egyértelműen képviseli, hogy az Igazság kimondását nem pártokhoz, hanem minden párttól abszolút független erkölcsökhöz és a józan észhez kell mérni. Az Igazság feltárásához nincsen szükség semmiféle törvényi és párt-, vagy bármilyen társadalmi támogatásra és lobbira. Ahogyan Jézus és Luther is egyedül formálta át a Földet, kizárólag Istentől Támogatva, úgy a Világosság képviselőinek sincsen szüksége senki másra, csak Istenre, Aki Kiválasztotta azokat, akik - ha sokan csak ideig-óráig is - az Igazságot képviselhetik és hirdethetik a sötétség világbirodalmában. Aki az Igazságot hirdeti, ahogyan Gálfalvy Gallik Béla tette, az minden más csoport és személy fölé emelkedik, és haladó gondolkodását - ha leromlik is utóbb - a Világosság képviselőjeként fogja jutalmazni az Emberiség. Ezért nekünk nem a kor sötétségéhez kell igazodnunk, alkalmazkodva a hivatalos állami médiumokhoz (amilyen az Echo tv, a Hír tv, a tv2 és a többiek), valamint az álmagyar, jobboldali pártokhoz és pártsajtókhoz, amilyen a mindenről tudott és mindent elrejtett Jobbik és ügynöki nemzetroncsaik, a kurucinfó tette, hanem az ismert és elkerülhetetlen közeljövő Emberiségének ismereteihez, mely Emberiségnek minden világosságát és értelmét mi, az elsők hoztuk el és plántáltuk el az egész bolygón, tudván azt is, hogy kiút nincsen, csak az ismeret bolygó méretű elterjedése, menekvése e világból pedig csak azoknak adatik, akik Értik és Teszik a Jézus Krisztus Igazságát, mégpedig az Élő Isten Hátterével, mert másként nem is lehetséges.

Akik Gálfalvy Gallik Bélát kritikával illették, nem értették meg, hogy a Hatalom tulajdonsága az, hogy nincsen szüksége lobbikra. Aki a megfelelő helyen, a megfelelő lelki hozzáállással hirdeti az Igazságot, annak nincsen szüksége a Föld egyetlen államának, titkosszolgálatának, pártjának, társadalmi szervezetének vagy ezek bármelyike legkisebb csoportjának a támogatására sem, mert Abban részesedik, Akinek nem kellenek, csak azok, akik Belőle valók. Akik kritikusan léptek fel, nem vették vagy nem akarták észre venni, ami láthatatlan erőként nem csak az orruk előtt volt mindig, de egész lényüket behálózva fogta és fogja át az egész világot. A haladás és az Emberiség korszaknyitásának fékezői kövületekben, látszatokban és mesterséges klisékben gondolkodtak.

Nem sokan voltak a Föld bolygón, akiknek Istentől Kapott - mert anélkül nincsen - haladó világosságát és terveit az egész világ ünnepelte meg. Nem véletlenül használjuk az iménti szavakat. Azért használjuk, mert tudjuk a jövőt...

A Hírháttér, mely elmondja a Jövőt

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: cia nasa kihalás emberiség nbh nsa fszb echelon forradalmár titkosszolgálatok vitéz gálfalvy gallik béla gálfalvi elektromágneses hadviselés rádióhullámok haarp szabadságharcos

A PÁRTügyvéd mondja: védence a gyilkos - Magyartalan szemmel a bal- és jobboldali, Egypárti, tömeggyilkos és öngyilkos pártszolgálatos PÁRTbűnözésről

2008.11.16. 15:54 Molnár F. Árpád

A tényt, hogy a móri vérengzéssel - politikai vezérlésre - sokadik személyként meggyanúsított Nagy László nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták a cellában, valószínűleg a Hírháttér hozta először nyilvánosságra a Föld bolygón, mely éppen eme szakértelme miatt gyűlölt a kurucinfó-féle, államgörény portálokon és csatlós birkái között. Másodszorra valószínűleg az a Kozenkay Jenő kémelhárító hozta ezt nyilvánosságra, akit szintén azért átkoztak a Központból távvezérelt, magukat magyarnak nevező vengrimajmok, mert vezető módon volt tényfeltárója ennek a döglött, primitív népségnek, amit magyarnak neveznek. Akik pedig üldözték, a Jobbik és PÁRTsajtója, azok azok, akik nagy védelmezői a kórházakban Hitlertől, Sztálinon és Kádáron át, Boross Pétertől, Orbánon át Gyurcsányig szintén politikai okokból elkövetett pszichiátriai és elmegyógyintézeti kényszerbezárások, elektrosokk terápiák és politikai gyilkosságok végeláthatatlan tömegeinek, melyeket a magyarság legnagyobb alakjai ellen követtek el, követnek el és fognak elkövetni, amíg ezt az egész, primitív, a magyarságot Gyurcsánnyal és Orbánnal közösen pusztító csürhét el nem takarítják. Azt a csürhét, amely a mai napig azt kéri számon rajtam, miért értek a rendőrségi- és titkosszolgálati módszerekhez, és miért nem hazudozom, mint a PÁRT Jobbik-alszárnyának Für Lajosa, a honvédelminek nevezett és titkosszolgálati kémfőnök (spicli és olajszőkítő tömeggyilkos), hogy én a világon semmiről nem tudok. Ugyanis hazugságában él a vengridióta (a "vengri" a színes bőrű "nigger" megfelelője, magyarokra vonatkoztatva), és aki azt hazudja, mint Für, hogy az ország szinte összes besúgójának és titkos szolgájának főnökeként, az álrendszerváltó és bukott-piszkos Lakitelek Őszödi hazudozójaként, az elektrosokk terápiák és infarktusos gyilkosságok egyik legfőbb beavatottjaként a nép hű szolgálója, áldozatos hőse volt, az előtt leborulnak a disznók az ólban, és félistenként imádják és imádtatják, mondván, nem magyar az, hanem hazaáruló, aki nem imádja a fenevadat. Így aztán én is - mint sokan mások - kigyógyultak a magyarságból, és engem pl. személyesen sért, amikor magyarnak neveznek, hiszen nem vagyok én titkosszolgálati és primitívfaji, bűnpártoló pártdisznója és pártsöpredéke sem a jobb-, sem a baloldalnak.

Bánáti János, a PÁRT ügyvédje, a tartományi Ügyvédi Kamara elnöke, a bűnöző ügyvédek szakszervezeti PÁRTképviselője, megbízott holtbiztos

Köszönjük, de mi, akik nem süketelésben és hazudozásban éltük az életünket, hanem szó szerint napi üldöztetések és halálos fenyegetések között, nem kérünk ebből a PÁRTfajta elbutulásból, hanem maradunk az elsők a tényfeltárás és az ország - helyesebben annak választottai - példátlan felemelése legmagasabb rendű képviseletében. Azért nem az országról beszélek, mert az ország - ahogyan Jézus Tanította a világ minden népe vonatkozásában is - disznókból és primitív, lealacsonyító, önmagukat magyarnak nevező droidiótákból áll. Így akik e fölé emelkednek, már nem csak a droidióták által nem neveztethetnek magyarnak, de önmagukat sem gondolhatják magyarnak, hiszen a "magyar" szó minden hivatalos és nem hivatalos szinten összenőtt a butasággal, az erkölcsi aljassággal és az agresszív disznólét elektrosokkos és minden államtitkot rejtegető, a tényfeltárókat üldöző és ellenük agresszív bűntetteket szervező, gyilkos majomállati söpredékkel, ahol mindenek előtt van a PÁRT, aztán második helyen már nincs semmi.

Mivel nem vagyok magyar (nem is akarom magam ennyire lealázni), így elsőként hoztam nyilvánosságra, hogy Nagy László, Európa egyik legjobban figyelt őrizetese nem lett öngyilkos - nem is lehetett volna, hiszen kamerák kereszttüzében élt -, hanem meggyilkolták, mégpedig precízen állami megrendelésre és kurucinfós típusú, tehát PÁRTfasiszta óvó-szerető végrehajtás mellett.

Ebben a pártszolgálatos, az államtitkokat a Jobbik részéről is napi, és csak látszólagos politikai érdekek mentén védő pártdisznóólban nem csoda, hogy zavartalanul lehetett végrehajtani annak a tv2-nek a létrehozását, amelynek vezető részvényese a Zsidó Világszövetség elnöke volt. Ő vásárolta fel sokkal-sokkal kevesebb pénzért a frekvenciát, mint amennyit a magyarok saját frekvenciájuk megvásárlásáért felkínáltak. Ez a tv2 - a tényfeltárás miatt 2001-re visszamenőleg ellenségünk Bárdos András (Máté Kriszta oldalán) - kommentálta be, jól nevelt pártsöpredékként a Nagy Lászlót lejárató zsidösszeállítást is (nyelvújító: Molnár F. Árpád), melyben ugyan emlékeztettek arra, amit az első napoktól kezdve mindenki tudott, csak a bal-jobb-féle, pártszolgálatos, vandál állatiság mocskos, kurucinfós szelleme miatt a lakosság évekig nem tudhatta meg, aki pedig beszélt róla, azt - ahogy most teszi a Veérgőzös Jobbik-konvoj - üldözték, nehogy kiderüljön az igazság, hogy ebben az ügyben már éveket is ültek hamis vádak alapján, így Kaiser Ede és Hajdú László is, azonban mivel Nagy Lászlót már eltették láb alól, így most - sokadik kipécézett elemeként ennek a népnemzeti burleszknek - "rájöttek", hogy akkor annál is inkább ő volt a tettes, mert a halott úgy sem tud védekezni.

Nagy László tanúvallomását természetesen filmként rögzítették, mely tengernyi anyagból sem sikerült olyan pillanatösszeállítást összetákolni, amelyben Nagy László beismerte volna a móri mészárlást. Ugyanis a gyilkossággal hamisan megvádoltak jelentős hányada, ha a rendőrség ragaszkodik ahhoz, hogy ő volt az elkövető, beismerő vallomást szokott tenni, mégpedig pontosan az állami bűnözés instrukciói és kívánalmai szerint. Az államnáci pszichológusok azt mondják, nem tudják, miért e jelenség az egész bolygón - merthogy a világ minden országában így van ez -, a Hírháttér pedig tudja, s mivel nem kurucinfós Fürpártnáci, így el is mondja, elsőként a 15 millióból:

Egyszerűen azért, mert elektromágneses hullámokkal, drogokkal stb. (az egyik önmagában is elég) fékezhetetlen szándékot szülnek a kipécézett áldozatban arra, hogy hamisan beismerő vallomást tegyen. Minthogy Nagy Lászlóról abban az időben nem sikerült ilyen nemzetközi (Moszados-FSZB-s stb.), Központilag navigált koalíciót összehozni, így nem tett beismerő vallomást.

Nagy Lászlóra - akire a szokásos perrendtartás szerint, ahogy a rendőrségnél és az NBH-nál tanultam - természetesen igyekeztek volna más bűncselekményeket, így a veszprémi postásgyilkosságot is ráverni, szóval ez a Nagy László egy Radovan nevű illetőre hivatkozott, összekapcsolván e személyt a móri mészárlás végrehajtásával és más gyilkosságokkal. Az állami ügyvéd egy kezdő agyalágyult bőrébe bújva, a rákosi-sztálini idők beismerő vallomásaira emlékeztető módon közölte a PÁRT kamerája előtt, hogy bizony, még ő is elhitte Radovan létezését, de hát aztán kezdett a PÁRT által sulykolt verzióra (perverzióra: a kiegészítés Molnár F. Árpádtól) hajlani, hogy hát tényleg nem is létezhet ez a Radovan, ugyanis mégsem hihető, hiszen - teszem hozzá - Nagy László már meghalt, így aligha fog az Ügyvédi Kamarához fordulni, viszont a Veérügyvéd - a politikai gyilkosság és a védenc további földbe taposása jutalmaként - megkapja a további PÁRTszolgálatos, állami Veérmegrendeléseket, hogy tovább rabolja az emberi jogokat a lakosság kárára és hanyatlására, valamint - ahogyan Boross Péter nyíltan is - ahogyan Für Lajos csak házon belül teszi ezt ugyanilyen szorgossággal - demonstrálta annyiszor, mi a legfontosabb: - az állam szabadságára.

A politikai gyilkosság áldozata, Nagy László ügyvédje a vörös szivacsba tollbamondta a PÁRT pillanatnyi utasításait, miszerint sajnos úgynevezett védence a gyilkos. A vörös szivacs fő tulajdonosa, a Zsidó Világszövetség értelmesen bólogatott, és Moszkvával sűrű egyetértésben fő műsoridőben adta le a saját hírét a magyarok (vengrik) további elbutítására és lealjasítására.

Nagy László ún. "védője" széles mellénnyel érkezett a tv2 roppant megértően mosolygós, államnáci riporteréhez, és a bánáti-féle Veérügyvédek természetes PÁRTreflexével ország-világ előtt közölte, hogy - idézem - :

- Talán egy első időszakban, azért, ugye - mint ahogy a nyomozók is - én hittem ebben a Radovan-féle sztoriban, aztán egy idő után már azon vettem észre magamat, hogy inkább csak én is szeretnék benne, és nyilvánvaló, hogy a végén már kikristályosodott, hogy akkor ez... sajnos, úgy tűnik, hogy ez nem, nem, nem helytálló.

Így aztán nem is csoda, hogy eme három "nem, nem, nem" szavazat az ügyvédi bűnözés hírhedtségének és a méltóképpeni ügyvédalázásnak folyományaként (hogy valami nagyon érzékenyet érintsek, amikor az ügyvédi politikai bűnözésről van szó, hiszen nagyon sokan 2001 óta ismernek közülük, és mindenki ismer, aki számít) nem csak az Ügyvédinek nevezett színészi Kamarában aratott elismerést (melyért azonnali hatállyal kellett volna úgy kivágni, hogy a lába ne érje a földet), de a Zsidó Világszövetség és Moszkva, valamint a tv2 állambűnszervezeti hírszerkesztőinél is osztatlan, a megrendeltek szerinti örömet aratott.

Végül csodáljuk meg a Magyar Ügyvédi Kamara PÁRTállamnáci vezetőinek szégyenletes, állampolitikai, politikai gyilkosság-párti, kapzsidó (a "kapzsi zsidó" rövidítése; nyelvújító: Molnár F. Árpád) fekete listáját, ama klasszikusan "felelős értelmiség" PÁRTkövületeit:

Az Ügyvédi Kamara elnöke: Dr. Bánáti János.

Elnökhelyettesek: Dr. Asbóth Ede, Dr. Csenterics Ferenc, Dr. Fekete László, Dr. Kovács Kázmér, Dr. Sulyok Miklós, Dr. Szűcs Andrea.

Utószóként pedig - hogy mindenki helyén legyen - a "zsidó" szót nem a származásra értem (én sem tudom, zsidó származású vagyok-e), hanem zsidónak a Moszad és a cionisták típusos és tipikus, azaz Emberiséget pusztító, önző, egomániás, kapzsi és a pénz istenének, tehát a Sátánnak a bűvöletében élő, antikrisztusi Júdásfaját nevezem.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia jobbik magyarok tényfeltárás butaság nagy lászló bűnszervezet vérper vérbíróság kaiser ede móri bankrablás kurucinfó ügyvédi kamara vengrik

süti beállítások módosítása