HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Államhatalmi cenzúra a Kurucinfó és a tömegtájékoztatás ellen

2007.09.05. 12:54 Molnár F. Árpád

Gyurcsány elvtárs - Brüsszelben Merkelékkel elvtársaknak hívják egymást - a Kurucinfó ellen tervez cenzúrát, hogy a lakosság nehezebben tudja elérni a portált. Mivel a Kurucinfó külföldön üzemel, a bűnpártoló, idegen titkosszolgálatokat betelepítő, csak a hülyék számára külön bizonyításra szorulóan bűnözők most nem tudják elérni, hogy teljesen megszüntessék a Kurucinfót.

Nagyon nem vagyok híve semmiféle cenzúrának, minthogy keresztyén vagyok, Jézus pedig soha, semmit nem tiltott be. Az Evangéliumban még az Ördögnek a beszédei is Olvashatók, és azok beszédei sem lettek kitiltva, akik Jézust ördögnek nevezték. A Gyurcsány-EU-Izrael eredetű cenzúrákról a tavaly október 23-i lakosság elleni, válogatás nélküli sortüzes leszámolások jutnak eszembe. Akkor alig egy nappal előtte a Reinerek, Hellerek és sortüzes vérengző csőcselék bűnbandái voltak, akik fegyveres erőket hívva titltották be a kossuth-téri gyűléseket, hogy oda senki ember még csak ne is tehesse a lábát. A hellerista-gyurcsányista-reinerista-vadaista-bánóista-friderikuszista -mazsihiszista betiltásokat követő egy nappal már válogatás nélküli sortűz zúdult a fegyvertelen és minden nemzetközi emberjogi- és életvédelemtől megfosztott, az EU és Izrael által eladott és kiszolgáltatott tízezrekre.

Ismerjük már a mindent elrabló, tönkre tevő, lelakó idegen állami erők és azok posztkommunista szolgáinak cenzúráit és az azokat követő lépéseit.

MERT A CENZÚRA EGYBEN MINDIG PRECEDENS IS, AMIT AZ ÁLLAMHATALOM DRASZTIKUSABB INTÉZKEDÉSEI KÖVETNEK. EZ TÖRTÉNELMI TÉNY!

Mindeközben napok óta szeretnék megakadályozni, hogy Szeszák Gyulának, Hajdú-Bihar Megye korábbi főügyészének, aki annak idején megbuktatta a 66 vagonból álló, a legfőbb ügyész, a legfelsőbb bíróság elnöke, és egyebek mellett Hajdú-Bihar Megye legfőbb rendőri vezetői által védett nemzetközi olajvonatot, ennek a Szeszák főügyésznek a Talmudról szóló tanulmányát megjelentessem a Hírháttér oldalain. Természetesen ennek ellenére a tanulmány meg fog jelenni, és továbbra sem vagyok hajlandó semmiféle cenzúra képviseletére, sem a jobboldal, sem a baloldal igényei szerint.

Molnár F. Árpád.

13 komment

Címkék: friderikusz sándor maffia leszámolás gyurcsány cenzúra eu izrael 1956 korrupció zsidó európai unió keresztény brüsszel ördög biblia evangélium keresztyén kurucinfo sátán kapitalista angela merkel tőkés emberi jogok legfelsőbb bíróság antiszemita titkosszolgálat október23 olajszőkítés rendőrfőkapitány bűnöző mazsihisz elvtárs vadkapitalizmus olajügyész talmud államhatalom milícia titkos szolgálat sortűz bűnpártolás szervezett bűnözés hazaárulás betiltás jézus krisztus reiner m jános heller ágnes vadai ágnes bánó andrás kiszolgáltatottság fegyveres erők szeszák gyula hajdú bihar papp imre ferenczi flóra györgyi kálmán legfőbb ügyész solt pál olajvonat hírháttér 66 vagon

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr38157909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PÁLOS TREND - palostrend · http://www.palostrend.hu 2008.04.11. 10:45:00

RAJTUK ÜTÉS!


FOJTOTT HÁBORÚ

azaz

MAGYAR HARC az ÉLETÜNKÉRT!!!


2007. 04. 11. 16. 00


Békeidőben KÖPNIVALÓ lenne, amikor egy köztörvényes „ORRtopéd” gyurcsányi, (aki olyan szélsőséges magyarirtó parlamenti pártnak az elnöke, amelynek sorai között dögivel tespednek a gyilkosok, a most is kémek! és a társ tettesek) nagy nyilvánosság előtt uszít a többségben lévő magyarokkal szemben.

Súlykolom: BÉKEIDŐBEN!

…de most MAGYARORSZÁGON, FOJTOTT HÁBORÚ van: a MAGYARSÁG és a megszálló cionista zsidó telepesek között.

…ha tetszik, ha nem: ténykérdés.

Persze a precízen kiszámított terrorizmus ördögi körében rendre fő szerepet osztanak a cigányokra is, mint „vektorokra”!

Magyarország megkaparintásáért és a világ édesvízkészletének 70%-ért persze mindenre képesek.

Ezért aztán heti gyakorisággal mindig megspékelik a világ legbirkább népének „köznyugalmát” a cigánykártyával és a fasiszta veszéllyel, hogy nevető

harmadikként kaszálják gennyesre magukat az országnak okozott tőzsdei krachokkal, előre kitervelt országrontó tranzakcióikkal!

Kétségbeejtő, hogy ebbe a véres, héber pankrációba olyan ostoba, pozícióba tolt egyforintos figurákat is belekevernek, mint ez a szárnyaszegett Sólyom László, aki ugyan hetente jelent a zsidó világszövetségnek, de azért mégiscsak nekünk kéne hitelesen eljátszania a magyarokért az utolsó véréig harcoló köztársasági elnököt.

Mivel csak békeidőben köpnivaló ez a fajta MAGYAROK elleni kirohanás és gyűlöletterror; - a háborúkra ez érvényét veszíti.

FOJTOTT HÁBORÚBAN a HAZA SZER e TETT mindig FÖLD INDULÁSSAL JÁRÓ változásokat SZÜL.

MEGSZÜLETNÜNK pedig MA KELL!!!

PÁLOS TREND - palostrend - Palos-Trend - · http://www.palostrend.hu 2008.05.08. 08:00:08

A pápai zsidó gyerek jelentése - Izraelben!

Gyurcsány a pápai zsidó gyerek, a notórius
hazudozó, exKISZ-es anifaszista! kollaboráns, a
haza kiárusítását túlélvező, velejéig romlott
pszichopata, illegitim kém miniszterelnök…-
Ehud Olmert, a hasonló faj és jellem vádirattal
bíró izraeli miniszterelnök invitálására, a
cionista zsidók által 60 éve kiparcellázott majd
azt egyre nagyobb műveleti területekkel
„kordonizáló” gyilkos horda
ünnepségeire hivatalos.
Imigyen a zsidó „államformába”
repíttetik…minő szeplő; - éppen PÜNKÖSD
idején.

Ennek a vércunamiban térképre maszatolt talmudista
törpeállamnak az első 6 évtizedét remélhetőleg már
nem követi újabb hat, hiszen amire volt módunkban
rácsodálkozni a szűzlánygyilkosok országlásában;
az inkább volt merő kirekesztés, mintsem
kiválasztottak általi és emberbarát!
Ezek az egyedek, akik ha egy másodperces késéssel
kerülnek ki a kübliből már csúszó - mászóként
húznák a csíkot lábaink között….
….szóval, ezek a szétfolyós, izzadós kezű,
dülledt szemű, nyálzó, élősködők még így is vannak
kellőképp annyira önhittek és übergázok, hogy a
faji felsőbbrendűségüket bele sejpítik az ősi
vérvonalú nemzetek arcába:
- …hogy ő nekik már az előtt állt itt
zsinagógájuk, mint ahogy a bolygónk keletkezett.
Persze. Úgy, hogy MA ezek az élősködő, kicsöppent
kémcső potyadékok látván önfenntartásra képtelen,
borzalmas KÉMCSŐdületüket inkább „űznek
fényt!” az USA adófizetőinek pénzén mintsem,
hogy becsületes munkába fognának.
Mindeközben bőven marad punnyadt testükben annyi
fölös, spekulatív energia a közvetlen
szomszédjaik, amerikai atomarzenállal való
riogatására, halomba lövetésére, ami méltán vívta
ki személyük és cselekedeteik iránt a világ
leggyűlöltebb és legutáltabb népének, első
helyezését.
Ne feledjük, hogy ezt a látszatállamot bosszúálló
diktátorok, véres kezű karhatalmisták, elsősorban
Kelet-Európából és a Szovjetunióból özönlő zsidó
terroristák alapították ama még ma is funkcionáló
cionista lobbiszervezet közbenjárására, amit még
napjainkban is ENSZ-ként sziszegünk fogaink
között.

Az antifaszisták!, amint kikövetelték maguknak azt
a földcikkelyt, Sztálint megszégyenítő trükkökkel
és praktikákkal indítottak faji háborúkat a
földjükön évezredek óta élő „arámi”,
magyarab! és arab őslakosság ellen úgy, hogy az
USA dollármilliárdjait szó szerint beleölték a
népirtásba és az általuk
„misszionált”, nemzetközi
terrorizmusba!!!
„A világon elterjedt "ethnic cleansing"
(etnikai tisztogatás, a faji alapon történt
gyilkosságok, lakóhelyről való elűzések és egyéb
fajellenes indítékból elkövetett emberiség ellenes
bűncselekmények gyűjtőneve) kifejezést az 1940-es
években azok az angol újságírók használták
először, akik az angol katonák elleni gyilkos
zsidó terrorista akciókról, majd később Izrael
megalakítását követő kegyetlen és véres
arabüldözésekről tudósítottak”.
Korunk cionista erkölcsű bosszúmámorát mutatja,
az-az álszentség, bájgúnár mosolyt húzó MIAZHOGY!
FAJGYŰLÖLET, ami mártírokkal és véráldozatokkal
igazoltan a világon legjobban veszélyezteti a
világbékét és a földi életet.
Ennek ellenére a mostani kamuünnepen, tucatjával
lesznek magyarországi, köztörvényes
„yerrymausek” akik térdig koptatják
majd lábukat, hogy a szilárd sárig makkoljanak
valamelyik izraeli politikussal.
Az, hogy ebben az aidsesre hajazó kurvaferi, a
világ egyetlen zsebtolvajfaterral büszkélkedhető
magyarországon garázdálkodó moszad ügynök fog élen
járni az már csak azért is bíztató, mert
„tutkeráj”, hogy valamit elkap a
trógerektől.
Tehát ezek után tényleg ne sajnáljuk már
gyurcsányitól és szemtelenül lopó sleppjétől, hogy
ily „NAGY” részt vállalnak a fürdős
kurvák és pajeszbuzik örömködésén, a mi
adóforintjainkon, mert még MÁS OKKAL! - zuhanna le
a külön gépük…

Ennél szebbet meg ne is álmodjanak!...:))

PÁLOS TREND · http://www.palostrend.hu 2008.05.16. 16:13:21

„OPENHEIMEK” állnak az INDIÁN HOLOKAUSZT mögött!

Engedjék meg, hogy töretlen hittel és szeretettel köszöntsem MINDANNYI JÓNKAT! …a 70-ik rész apropóján:

… a SZÍVÜNK KINCSE’M RÁDIÓ csillagos éterében!


TE RAM KÓDOK PERUBAN és a KÖRny ÉKÉN – 2 rész.


A tengerszint feletti magasságok ellenére vegyünk mély lélegzeteket, mert egy szuszra ez sem megy.

Ha tízes skálán veszem, akkor PERU és titokzatos népének története a MAGYAR KIRÁLYSÁG és NAP NÉPÜNK történetének összehasonlításában 5-ös.

Se több, se kevesebb.

Miért mondom ezt?

…mert Peru ősi törzseinek évszázados virágzása csak addig tartott, amíg nem kellett ÖNMAGUKAT ÁTLÉNYEGÍTENI az ÁLDOZATOK istentelen konkvisztádorainak pusztításai miatt.

Tehát ha nem juthattak 6-RA, akkor a nyomtalanul eltűnésük fázisa nem lehetett több 5-nél.

…de 5 megvolt, mert 5 LÉTESEK voltak és ÁT LÉNYEGÜLTEK!

Szajkózom: ÁTLÉNYEGÜLTEK!

– tehát nem kell TI TOK OK BAN keresgélni a választ és eltűnésben gondolkodni.


Ui: ...a további dózisok a www.palostrend.hu-n.

PÁLOS TREND - palostrend - palos.hu - angyaliszentkorona.hu - · http://www.palostrend.hu 2008.05.23. 08:38:12

Felháborító, hogy a tengernyi uzsorás bank közül
az egyik pénzkóceráj a másik után még arra is vetemedhetett,
hogy az amúgy is komplett idiótáknak szánt reklám
szpotjaiban, EMESE ŐSANYÁNK nimbuszát járassa le.

Neeeem.


Korántsem piti ez az ügy annyira, mint ahogyan azt a lélek manipulátor
ANTIFASZISTÁK akarják bagatelizálni.

Korántsem.

Ellenben KIBASZOTT KÉSŐ!!!

– mert ez a KAFTÁNBA HÚZOTT NEMZETI VÁGTA, kifejezetten a MAGYAR
TŰRÉSHATÁR és a MAGYAR ÖNBECSÜLÉS ellen való és annak utolsó utáni tesztje.
Hiszen, annak a magyargyűlölő zsidó, identitáshiányosnak a kampánya ez (geszti péter!) aki a TE ORSZÁGOD eljöttét hirdette SZDSZ füttyre.

Olyan magtalan, buzeráns abortuszhavarok lélekhadjárata EZ, akik óriásplakátokon buzdítottak a NEMre és tagadtatták meg velünk határon túli testvéreinket.
Ezek a júdás kajafások éppen azok a büdöszsidók, akik kétezer évvel ezelőtt kivéreztették a JÓISTEN fiát, KERECSENT.

Azt a KÖROSZTÁSÚ JELZÉST, aki a FÉNYT, a
MEGVILÁGOSODÁST hozta a SÖTÉTSÉGBE…

MA ezek a nemzetidegen, cionista telepesek újra, percenként „kísérelik” kioltani a FÉNYT...-csillagszemeinkből!

Kétségtelen, hogy ebben a NEMZETI VÁGTÁBAN már megint ezeknek a terrorista cionistáknak a legférgesebb „SÁBŐREI” készülnek megrontani és elrabolni a JÓISTEN, HUNMAG NÉPÉNEK lelkét.

…téve ezt az ŐSHONOS HUNMAG törzsszövetség
SZŰZANYAFÖLDJÉN, ottan ahol a jöttmentek soha nem
látott arroganciával és büntetlenül szívják a DONOR vérét.
Ha május végén békében hagyjuk végigvágtázni ezt az elvetemült kaftános hordát „LÓHÁTON”...

...ha békében hagyjuk a biboldókat vért hányni és port szórni ŐSEMLÉKEZETÜNKRE,
akkor a ZSIDRÁK ágynak dönti a MAGYAR EMBERT.
Ráadásul olyan alattomos módon, hogy a porhintés végén még a diagnózist is ez az átokfaj, istengyilkos
sáskahad rágja bele templomaink karzatába.

…de VAN MEGOLDÁS! - immáron LÓHALÁLÁBAN, de VAN.

IGENIS, TEDD MEG!

PÁLOS TREND · http://www.palostrend.hu 2008.05.24. 19:00:20

JUT ESZEMBE!

Alföldi Géza : „A patkányok dala”

Éljen a halál! Éljen a pusztulás!
Éljen a szenny, a mocsok, a szemét!
Piszokról, bűzről zengjen most dalunk,
Mert mi vagyunk a kiválasztott nép:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Ahol rothad, erjed, gennyed, ami szép,
S csatornákban szennyvíz possadoz,-
Vidám dalunkkal odarohanunk,
Hol dögöket az ár hulláma hoz:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Megrágjuk mi az élőt is, hogyha rab,
Ha védelemre nincs már ereje.
A rothadásnak hű színt mi adunk,
Mert mi vagyunk a vége s kezdete:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Hogyha új hajót épít a szorgalom,
Ki elsőnek ver benne új tanyát,
Mi vagyunk! Mi! Mind rája rohanunk,
S a korhadásig szétrágjuk falát:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

S ha málló roncs, mert szétrágta fogunk,
A süllyedést mi tudjuk legelébb,
El is hagyjuk, haj, futva rohanunk,
- míg életet remél a kerge nép,-
- mert mi a híres patkányok vagyunk!

Ahová egyszer betettük a lábunk,
Minden szépet és jót szétrombolunk,-
Erre rendelt a sors, Dicső Fajunk!-
Nincs, amit szét nem rág fogunk:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Szétrágunk mi Istent, templomot, hazát,
Családot és a szent becsületet,
Szennyes a bőrünk, szagunk és szavunk,-
Mégis urak e nagy világ felett:-
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Átkoz, sároz, mocskol, hej a balga nép,
Kiirtana, de ki nem irtható.
Csak gyarapszunk, de ki nem halhatunk,
-A tisztaság is hiábavaló,-
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

S míg a világ világ, mi csak leszünk!
Rombolunk, irtunk, rágunk, szennyezünk.
Mindig a világ réme maradunk,
Mert a sátán, a bűn, a szenny velünk,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Te hülye, ki szebb jövőről álmodol,
Vedd le előttünk gyűrött kalapod,
Tedd Istenné rút, utált alakunk,
S tőlünk a hírt, a fényt is megkapod,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Mert Isten nélkül felépülhet a világ,
De patkány nélkül nem élet a lét,
S mi kegyelmet az égnek sem adunk,
Dalold hát hittel fajunk szent nevét:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

A szobrunk álljon minden utcasarkon,
Költő csak rólunk zengjen éneket!
Az ég üvöltse dicsérő dalunk,
Mert úr lettünk az ég s a föld felett:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

PÁLOS TREND - palostrend - palos.hu - angyaliszentkorona.hu - · http://www.palostrend.hu 2008.07.02. 10:43:07

CIGÁNY a MÉREG – NEM A CIÁN!


1000 milliárdokban mérhető évente a magyargyűlölő cigányok és zsidók szándékos károkozása: MAGYARORSZÁGON!


A minap rojtosra dumáltuk szociálpszichológus barátommal a témát.

Osztottunk. Szoroztunk.

… és átnéztük az ezer fő bevonásával készült mintavételünket cigányokról, zsicikről, hogy mibe is fájnak ezek a MAGYAR NEMZETNEK.

Papíron, állami gondozottból 35000 van, ami a „visszabérlések” miatt hellyel-közzel állandó. Ezeknek több mint 95%-a cigány, míg a fennmaradók vegyes „házasságok” szüleményei.

Mindezeknek a szerencsétleneknek sorsát, maradék államunk 90 000.- Ft-tal egyengeti – nem mellékesen a magyar dolgozók adójából!

…de, hogy ne érezzék magukat „kurvaanyátlanoknak!” még bankszámlát is nyitott nekik a magyarországi kajmán kormány banditái, amire külön havi „járandóságot” is tolnak még az egyedeknek – persze szintúgy a MAGUNKFAJTA kontójára.

Ez az összeg „hivatalosan” 10.000.- körül mocorog, de felső határa fehéreknek nem látható...


Viszont látható és szemet szúr, hogy ez a dolgozók zsebéből minima kihúz 45 milliárdot, amihez hozzácsapódik az évente 10-11,5%-ot kitevő nagykorúvá váló „váladék”, akiket 2,5 milkával ösztönöznek a becsületes élet elkezdéséhez.

Így fájdalmunk ára itt: 10 milliárd.


Külön üröm az örömben, hogy a magyarországi vajdák 1,8 millió cigányt feltételeznek, ami szám híresen igazmondó fajtájukat ismerve legalább 2.500.000 db.

Azért írok darabot, mert terhet, mint passzív biológiai masszát akkor sem személyesíthetünk meg, ha akarnánk; - ugyanis a közösség értékeihez soha hozzá nem adó, ellenben azt állandóan le és megnyomorító erőt csakis, mint megoldandó küzdést „aposztrofálhatunk”, hiszen ez a dolgos többség számára 2,5 millió megoldást igényel.

…és akkor olyan korrekt, jóindulatú optimista ember vagyok, hogy minden egyes cigány esetében elsőre feltételezem jobbító szándékunk sikerét!...


…de ne vízionáljunk…

…és fogadjuk el a cigányság mérték adóinak számait, amit osszunk is el 6-tal ama átlagos cigány család „sarokszámával”.


Ez biza nem kevesebb, mint 300.000 azaz háromszázezer cigány család.

Ez az adat azért is irónikus mert ez családonként forintban is leszámolható (havonta!) ezeknek a mikro közösségeknek, mindenféle segílllyes! meg pótlíííkos!

jogcímeken.


…és itt ér a MAGYAR DRÁMÁNK egyik emlékezetes állomásához, mert ez 1 évre vetítve úgy veri agyon az 1000 milliárd forintot, mint cigány raj a MAGYAR TANÁRT!


Nem említettem de eleven seb a havi rendszerességgel milliárdos károkat okozó színes fíííííím rablás is, amit lelkiismeret-furdalás nélkül visznek el vasúti kereszteződésekből, pályaudvarokról, kórházak, villamosok, metrók, transzformátor telepek, autópályák kábel elosztó állomásaiból, amitől emberéletek ezreinek irányítása válik végleg halálos veszedelemmé!


De… ez a „NYŰansznyi”, a magyar dolgozók és a tisztes adófizetőkl ellen elkövetett előre kitervelt, szándékos, esetleges halált okozó rablássorozat és bűnlajstrom valahogy kívül esik a a rothadt lelkületű cionista lobbi máskor oly önérzetes képernyő képtelen holokamus pofáin; - és az évezredes közerkölcsöt pofátlanul tipró kufárjain, „kurjancsiain”!


…valahogy kívül esik…elsikkad mintha nem akarnának ezeknek a halálos közjátékoknak sanszot adni a liberálbolsi anyagyilkosok, korházbezárók, agyonverők nemzet degradáló média kibucaiban…!


...az ingyenes zabáltatásukról, iskoláztatásukról, utaztatásukról, orvosi ellátásaikról, a rendőrségi kiadásokról, büntetőjogi perköltségekről valamint a bűnözésük által okozott közvetett és közvetlen károk, ill. azok helyreállításának a költségeiről…

… a környezet elleni szennyezésükről, betegség terjesztéseikről és ezen monumentális pusztítások kármentesítéseinek feltornyosuló, százmilliárdokban mérhető kárát szintúgy azok az izzadós, fehérgalléros tettestársaik síbolják ki a szorgos magyarok államkincstárából, akiknek semmi sem drága és akiknek TRIANON SEM FÁJ!

Ha a kullancsok és a sáskák 3 milliós állományának valós és számszerű volumenével indítanék, akkor…


…akkor tényleg RENDSZERVÁLTÁS JŐNE és MAGYARORSZÁG örökre azzá lehetne AMI: MAGYARRÁ és ORSZÁGGÁ!


Éljük is át a CSODÁT; - és éppen ezért ne csak a törpéktől óvakodjunk, mintsem inkább az adalékanyagoktól.


Azoktól az adalékoktól, amit a messziről bűzlő méregkeverőink kevertek ki és bele… az élelmiszereinkbe… és nem csak a tartósba!


…és most megint nem a gesztikulák ROMÁK nélküli, színtelenebb világára gondolok, hanem épp ellenkezőleg…


…a cionbuzik, túl színesére!


„Hiperaktív idióta akarsz lenni? Zabálj élelmiszerszínezéket


Tanulási és koncentrációs zavart, valamint hiperaktivitást okoz gyermekeknél egy, az édességekben, üdítőitalokban, tejdesszertekben gyakran előforduló élelmiszerszínezék – állapította meg a Southampton-i Egyetem. Az Európa Parlament egyelőre a termékek csomagolásán figyelmeztetne a festékanyagok okozta veszélyre.

A Southampton-i Egyetem kutatási eredményei szerint egyes, jellemzően az édességekben és üdítőitalokban található ételfestékek (E102, E104, E110, E122,E124 és E129), a gyermekekre fokozottan károsak, mivel nátrium-benzoát tartósítószerrel együtt fogyasztva hiperaktivitást, tanulási és koncentrálási nehézségeket okozhatnak.”


Vigyázzatok!

PÁLOS TREND - palostrend -PÁLOS-TREND- · http://www.palostrend.hu 2008.07.09. 21:28:21

VÖRÖSKERESZTes hadjárat - Habsburggal az élen!


Azt, hogy a „Magyar” Vöröskeresztet a cionista vezérlésű segély és alapítványipar tulajdonolja, ízetlen nagydobra verni.

Mármint azoknak az ájtatos kéregetőknek és fenyegetőknek, akik így vagy úgy, áldott jó szívünkre játszva, kivasalják belőlünk még ritkuló forintjaink sűrűjét is.


Ágikát, ezt a becsületes, derék asszonykát tavaly szeptemberben kérték fel, hogy rendezze ennek a nagy múltú segélyszervezetnek hírhedten rendetlen pénzügyeit.


Mondjuk Ő volt a balga, hogy elvállalta, - de egy magyar nő már csak ilyen.

Lelkiismeretes.


Na, éppen ezt a gyenge pontját lovagolta meg a fajtalankodók állományába tartozó, állatorgia származék (Habsburg György), aki minden csigalépcsőn és zománcos bilire állva azt óbégatja, hogy vérvonalában a zsidó őseire a legbüszkébb.


Hmmmmm.


…úgy látszik, hogy ez a véresen komoly zsidó büszkeség csak JUDAPESTEN „virágzik” csak igazán; - pláne ha slussz plussz ez még a rojtos seggűek büszkeségének napjával is egybe esik…


MÁS életkép,
hogy a megszállt Palesztína, Izraelnek hazudott területein éppen a zsidó rendőrség gyapálja csomósra ezeket a beteg egyedeket, mégpedig úgy, hogy nem csak az élettől megy el a kedvük…- hanem, a házasságtól és az örökbefogadástól is…


Nem úgy IDEHAZA,

ahol a magyargyűlölő zsidók által letaposott MAGYAR FÖLDÖN, CSÓTÁNY (gyurcsány) bajusz cirókájára a karvalyok csőrében száradó Sólyom is RÁNG még egyet a buzi Chartán.


MI KELL MÉG?!


…mi kell még ahhoz HAZAFIAK, hogy a zárt osztály szököttjeiről (SÓLYOMról, GYURCSÁNYról és a többiekről…), végre elhiggyétek, hogy ŐK erőszakolták meg az öregedő feleségeiteket, hogy ŐK élték fel gyerekeitek családi pótlékait, hogy ŐK veretik agyon cigányokkal tanáraitokat és, hogy infúzióra kötött anyátokat ŐK csatolták le a lélegeztetőgépről megmérgezett apátok előtt?!


MI KELL MÉG?!
MI KELL MÉG?!
MI KELL MÉG?!

PÁLOS-TREND-PALOS.HU- · http://WWW.PALOSTREND.HU 2008.07.25. 21:41:03

Kapitális Agymosás!
Megszületett az orosz Lyapis Trubeckoy zenekar Capital című szerzeményének magyar átirata - a Pálos Trend előadásában.
Letölthető:WWW.PALOSTREND.HU

palostrend · http://palostrend.hu 2009.03.14. 20:10:19

A FENEVAD BÉLYEGE!

JEGYZETEK MENÜPONTBAN A WWW.PALOSTREND.HU-N.

...csak, hogy tudd - hová is tartozol!

palostrend · http://palostrend.hu 2009.09.08. 14:26:54

ZSINAGÓGAi parti turha és egy 18 éves "nő" ARANYKÖPÉSE!

A KAPZSI DONOR által „rendszerbe!” HÍVott kapitalista diktatúra; - ami szakadatlan egy az igen „közeli” jövőben elkövetkezendő szép új világ HO(M)OGRAMM eszményképeivel édesgette magához a tősgyökeres, előre kitervelten munkába belerokkantottakat - …mára már arra is alkalmatlanná vált, hogy elfojtsa fajtája irigy bűzmirigyeit és a médiákból okádók kénbűzös lehelletét.
Ez a lehellet saját hibáinkból adódóan sajnos ősidők óta ismert, hiszen az ördög fújja…!

A kitalált történelmek fősodrában, munkatáborok szögesdrótjain onnan; - az ott „dolgozó” zsidó tisztek kizárólag csak keresztény nőket kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra.

A munkatábori bordélyok boxai a nagynyilvánosság előtt abszolút tabu témának számítottak a túlélők tömkelegei között mivel igencsak sarkalatos pontja lehetett volna az azóta 13-szor kártalanított magyarországi! zsidóság erkölcsi kérdéseiben, akiket a szexrabszolgatartás vádjának kimerítésében bűnösnek találtathattak volna.

…már ha valóban következetesen akarnánk kiegészíteni és ítéleteket hozni a Nürnbergi koncepciós per ártatlanokat felakasztó gyakorlatát folytatva…az idevágó szakirodalmak tátongó hiányának pótlására.

„Heinrich Himmler 1941-ben rendelte el a koncentrációs táborokban bordélyházak felállítását, a náci vezető ugyanis úgy gondolta, hogy a férfi rabok jobban teljesítenek a munkatáborokban, ha jutalmuk szex lehet. Himmler emellett a táborok férfi lakói közötti szolidaritás megbomlasztására is alkalmasnak találta a "speciális blokkok" létrehozását.

1942-től kezdve 200-300 női fogoly került ki a ravensbrücki női táborból, akiket 10 koncentrációs táborba osztottak szét. A prostitúcióra kényszerített nők keresztények voltak, többségük "antiszociális" magatartása miatt került fogolytáborba, tehát feltehetően már korábban is alvilági, félvilági körökben mozogtak. Bár a náci Németország hivatalosan törvénytelennek minősítette a prostitúció intézményét, az SS elit alakulatai elégedettek voltak a tábori bordélyházak üzemelésével, így elkerülhetőnek látták a homoszexualitás katonák közötti megjelenését is. Az örömlányokat természetesen minden más hadsereg alkalmazta, és azóta is alkalmazza, még, ha érthető okoknál fogva erről nem is beszélnek szívesen.

A prostituálttá vált foglyok közül sokan önként jelentkeztek a feladatra, mivel azzal hitegették őket, hogy hat hónap elteltével szabadon távozhatnak. Később névsor alapján, végül pedig már a gyengélkedőről is vittek el nőket. Kiváltságos helyzetük kimerült abban, hogy nem kellett tábori ruhát viselniük, fizikailag viszont teljesen tönkrementek, fertőzéseket kaptak el, kísérletezések alanyaivá váltak, abortuszra is kényszerítették őket. A nőknek minden este két órát kellett szórakoztatni a rabokat. A megjutalmazottak számára két birodalmi márkába került a nőkkel töltött 15 perc. A tarifát sokan a még életben lévő rokonok által küldött pénzből tudták fizetni, az összegeket a német tisztek egy külön tábori számlán tartották nyilván.”

Erről beszéljetek Libajnai Gordonok és Gyurcsányik...!

Eme tények ismeretében ugyanis már jóval visszafogottabban képviseltétek volna kémségetek fajtáját - a budapesti zsinagóga partiján.
Vagy nem?!
…de ez is mint ahogyan minden más már akkor aktualitását veszítette személyeteket illetően, amikor az öregecskedő apró Dobrevek dobni akartak benneteket egy ropogós buzikurváért.

Bizony-bizony!
…azóta vágjátok magatok alatt a "répát"!

Mint ahogyan az a koszovói „favágó”, aki mindennel és mindenkivel szembemenetelve megtalálta az eleddig fellelt piramisok közül a legrégebbit.
Persze ezt is mint a munkatáborok bordélyait úgyan úgy igyekeztek eltusolni, de már késő!
Ez is!
A nyugati „kultúr és eredet terror” ezennel végleg kivégezte önmagát, hiszen ha Európában vannak a legrégebbi épített emlékeink, akkor minden innen indult, mint ahogyan minden ide is érkezik…
S hozhatom itt példának akár a kolosszális piramisok eleve elrendeltség RENDjén történő megmutatkozását, akár annak az éltető NAPnak az erejét, ami megsokallva a számlálhatatlan élet ellen irányuló szentségtörést, szűnni nem akaró hőhullámmal kezdi kihúzni az igazságot a KAPZSI DONOR világuralomra való ferde hajlamából!!!

Valójában semmi más nem történik az égadta világon, mint ami általában történni szokott a sátán népével…
KIŰZETNEK a PÁR (FÉRFI és NŐ!) DICSŐ…HONából!
A PARADICSOM=PÁR(j)a...DICSŐ...HON!!! meg minden cionista ármány ellenére itt volt, itt van és itt is marad a KÁRPÁTOK=KÖR pá(N)tok gyűrűjében.

Mivel a legjobb ALMA azóta is itt terem, mint...
...mint ahogyan erre az első MAGYAR ember pár ADAM=MADgAr és EVA=EVŐ példamutatásával már jóval korábban utaltam… - és itt nem az azóta a zsidók által kivéreztetett és elbitorolt üdvtörténelem cikkejeire utalok csak, hanem az egyetemes MIT…HOL…Okaiban (MYTHOLÓGIA!) rótt TEN TANjaira!!!

A viszokói piramisok! - azaz a VÉSettKŐI PEREMESEK!!!

A monumentális peremesek egy olyan bosnyák kisvárosban rejtőzködtek eleddig, ahol csak a legenda tartotta a reményt - a helyi lakosságban.
Mióta a legenda újra megelevenedett SEMIR OSMANAGIC amerikában élő hazafi jóvoltából még a régész és hamistörténész! társadalom jelentős része is foglalkozni kényszerült vagy kényszerül a kolosszális felfedezéssel, mert hamarosan egyenes adásban vagy felvételről kényszerülnek világgá kürtölni az eddigi, dinasztiális maffia hazugsággyárának dezinformációt, amivel korántsem végső soron, mesterséges államokat merészeltek létrehozni!!!
Már a feltárások elején tucatnyi megdöbbentő eredmény a PEREMESEK ismerőit igazolják.
Ezek köt a prímet az viszi, hogy a települést körbeölelő öt építmény közül a Nap, a Hold és a Sárkány nevét viselő szinte tökéletesen egyenlő oldalú háromszöget zár be.
Slusszpoén, hogy, a radar felvételek a két hegyet összekötő, közel négy kilométeres alagutat jeleztek, a közvetlen környezetről készült hő térképen.
Ráadásként még a föld alatt mesterségesen kialakított, kevésbé „döngölt”, hamarabb kihűlő rétegek találhatók.
Mindezen tények emberi vagy más már nem ismert földi lények alkotásait, beavatkozásait viselik a közszemlére állított kőzetdarabokon is, amelyeknél jól kivehető a nagyobb darabokból pattintott faragások nyomai.
„A NASA felvételeiről számítógéppel lehántották a hegyeket borító növénytakarót, aminek következtében még élesebbé váltak a piramishegyek szélei, amelyek ráadásul az év napjaival azonos - 365 méter - hosszúságúak. A hasonlóságok immáron elkerülhetetlenné teszik a gizehi Cheops piramissal történő összehasonlítást. Utóbbi dőlésszöge a függőlegeshez képest 51,5, míg a Visocicáé 53 fok, a Cheops magassága a mérésektől függően 146 és 148, míg alapélei 230-232 méter hosszúak. A Nap piramis ezzel szemben majd 200 méterre emelkedik a település fölé, alapélei pedig elérik a 400 métert.”
Kedveseim! Ez a történet azért is érdekes mert a néplélekben olyan elevenen élő és közszájon forgó legenda éledt ezennel újra, immáron háromdimenziós valóságában, ami csak az IGAZSÁG órájának közeledtével szokott.
Legalábbis egy MAGYAR LEGENDA szerint.
Ennek a hírnek az örömén azt is szívesen megosztom, hogy ezzel a közelmúltban előbukkanó piramissal a PEREMESEK történetének még nincsen vége, hiszen a világ közepe itt van még mindig MAGYARORSZÁG területén.
El tudnák képzelni, hogy éppen itt nincsenek piramisok?!

Na ügye!

...és most jöjjön a várva várt ARANYKÖPÉS a női 800m-es síkfutás vb aranyérmes Caster Semenya szájából...

- Mit üzen azoknak, akik megkérdőjelezik női mivoltát?
- Leszophatnak!

palostrend · http://palostrend.hu 2009.11.10. 20:20:14

2009.11.11 - Fokozódik a ZSIDÓ INVÁZIÓ!!!

Ügye nem árulok el nagy titkot azzal, hogy 2009.11.11-én újabb a földgolyóra kiterjedő CIONISTA INVÁZIÓ és INKVIZÍCIÓ lesz a zsidó érdekeltségek mindegyikében; - a TELE VÍZIÓKTÓL az OLTÓANYAGOKBA rejtett NANO TERROR technikáin keresztül az új generációs ÉLELMISZERMÉRGEK "gombnyomásra" éles aktiválásáig?!
Hasonlatos lesz ez a talmudisták korábbi LELKI TERROR mechanizmusához amik történelmi tényekké avanzsálták a PIRX Kalandjainál is kacagtatóbb HOLDRASZÁLLÁSt vagy a bányarobbantással porig rombolt WORLD TRADE CENTER épületeit minekután LELKIISMERETLENNÉ lett a ZSIDÓ VILÁGURALOMl TERRORJA!

…mintahogy csak a hűséges élettársak és feleségek ismerik igazán a férfiak leggyengébb pontjait…; - na úgy áhitják tudni a zsidók a VILÁG IRÁNYÍTÁSÁÁNAK JÓISTENI TITKÁT, de...
...de totál alkalmatlanok erre.
Na azt, hogy ezt be is lássák; - kellenek az ártatlan emberek milliárdjainak minnél kegyetlenebb és brutálisabb feláldozásai...s lehetőleg ÉLESBEN és EGYENES ADÁSBAN!

…HÁL' ISTEN, hogy vannak akik csak akkor egészségesek, mint a makk, ha a makkjjuk is egészséges - és ez akkor is így lesz, ha totális lesz a HIGH TECH TERROR!

Ügye azzal sem árulok el nagy titkot azzal, hogy a magyar lakosságot szisztematikusan mérgezik és 6 millióban állapította meg a bankár kaszt azt a lélekszámot, ami szerintük optimális?!

Röviden.

6 millió magyar „droid” munkájából érzik biztosítottnak az 1 millió taknyos idegen eltartását.
Feltéve, ha nem nőnek meg ugrásszerűen a taknyosok igényei!
a S O R V A S Z T Á S
Lelkileg és hangsúlyosan a Kiegyezés évétől: 1867-től.
Szellemileg és hangsúlyosan, Trianon évétől: 1920-tól.
Fizikailag és hangsúlyosan a Nemzet árulás évétől: 1989-től.
Az ASZPARTÁM mérgezés!
Hazánkban az aszpartámmal való mérgezés 1994-től fokozódik látványosan.
Ugyanis ekkoron fektettek és köttettek olyan fondorlatos paktumok, hogy mindenféle ajzószer korlátlanul kerülhet terítékre Magyarország területén.
Végül is az aszpartám „csak” egy olyan ADALÉKANYAG, ami úgy bomlik le a vérbe kerülve, hogy odabent olyat művel, ami a sejtek legmélyére rakódik, bármilyen szövetben.
Köszönhető mindez annak a faszesznek, mai nevén metilalkoholnak, ami formaldehiddé, majd hangyasavvá változik.
A formaldehid meg csak halált okoz!
Tehát a hatás olyannyira feltűnésmentes, hogy eleve haláli…
HATÁSAI
Az aszpartám hatásai: csengő fülek, szemfájdalom és látászavar, epilepsziás rángások és görcsök, szűnni nem akaró fejfájások, szédülés, megromló emlékező képesség, közönnyel járó levertség, a végtagok zsibbadása, hallucinációk.
Felgyorsult és váltakozó szívverés, hányinger, hasmenés, légzészavar, asztma, herpesz, borviszketés és csontig hatoló fájdalmak.
…hogy mikbe is raknak aszpartámot?
Mindenbe mi „energiamentes” és „gyógyszer”!
A rágógumiktól kezdve az üditőkön keresztül a fagylaltokig.
A tablettáktól kezdve a gyerekvitaminokon át a lehelletfrissítőkig!
MIÉRT?
„Drákói intézkedéseket kell foganatosítanunk a népesség lélekszámának csökkentése céljából, ha kell, a lakosság akarata ellenére.
A születési arányszámok csökkentése elégtelennek bizonyult, ezért a halálozási rátát kell növelnünk.”
A jegyzett részlet az USA egykori külügyminiszterének Robert McNamara sajtónyilatkozatából volt idézve.
Magyarország…Napjaink
2003. 03. 05.
Az egészségügyi miniszter kiemelte: április elsejétől több mint ezer gyógyszer ára csökken átlagosan 16 százalékkal, miközben, mint mondta, alig néhány gyógyszer ára nő hat százalékkal. Emlékeztetett arra, hogy január elsejétől nyilvános licit határozza meg az egyes gyógyszerek árát, ami csökkenheti az árakat.
Nos, ezek után minden elhangzott egybecsengés direkt! - és a jelenlegi kormányzat részéről előre kitervelt koncepciós nép írtás!
A többi intézkedésükről meg momentán csak azért nem ejtek szót, mert várom a pillanatot, amikor minden olyan legális szavazó, akik az MSZP-SZDSZ létjogosultságát hosszabbították meg mandátumukkal…
Szóval, ezektől a félrevezetett emberektől azt várom, hogy igenis kergessék el mindörökre azokat, akik annyira átpasszírozták a fejüket, mint naylon harisnya a frissen sült kamaszt!
Magyarország… a Kiegyezés előtt.
Aki tételesen átvilágítja megalapításától kezdve napjaink magyargyűlölő fennhéjjáig a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvről (és a magyar történelemről) alkotott hivatalos véleményét, bizony leesik az álla: a magyar nyelvről és történelemről alkotott magyar tudományos vélemény a Kiegyezés után Pálfordult: mégpedig úgy, hogy a magyarokat szinte álattá fokozta.

Ugyan mi volt a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye e nagy pálfordulása előtt? A Magyar Tudományos Akadémia 1860-as kiadott szótárából ez világosan kiderül.
(Ez az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmező szótár, melynek előkészítésében Vörösmarty Mihály is aktívan részt vett.)
E szótárban láthatjuk: a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye akkoriban az volt, hogy a magyar nyelv ősnyelv, s például az ókori nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek) is a magyar nyelvnek csupán leány-nyelvei vagyis különböző képpen romlott változatai.
Még a romlás okát is feltárja a szótár előszavának írója:

E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merő lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd öszvevisszahányva saját szerveikhez és izlésökhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és képzőiket épségben hagynák, s alapérteményökről öntudatok volna.
Ezekben a szoros ért. vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működik.

Tehát a magyarból lett leány-nyelvek (ógörög, latin, mai európai nyelvek stb.) keletkezésének oka: kihalt e népekből a nyelvalkotói érzék, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működött.
(Ez a nyugateurópaiak látletete is.)
Az MTA-nak ez a szótára a megfelelő címszavakban rendre meg is adta, hogy az a szó mely nyelvekbe került át az ősi időkben: latin, ógörög, szanszkrit, német, angol stb.
Nagy költőnk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelvet, s eredményéről így ír:
„Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja”.

Nos egy ilyen népnek, mint a HUNMAG - akiknek a feljegyzései és róvás írásos emlékei az USA Roosvelt városkájában 1947-ben becsapódott UFO-nak az irányítópultján is jelen voltak, amiben végül is négy földönkívüli lény maradványát is megtalálták.

Nos egy ilyen titokzatos múlttal és vérvonallal rendelkező HUNMAG népnek a minket körbevevő mutánsok és klónok klánjai nem nagyon tudnak újat mutatni.

Viszont ellenünk és ellenünkben rendkívül tetemes kárt tudnak okozni a megemlített mérgezésen túl is!
Mindezt elkerülendő azt tanácsolom, hogy minden egyes étkezésünk előtt és után mondjunk el egy IMÁT.

Az Atyának, az Anyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében, aki áthatja és élővé teszi a VILÁGEGYETEMET.

palostrend · http://palostrend.hu 2009.11.18. 07:52:55

GESZTIKULÁKNAK! - "IZRAEL" PSZICHOTERRORISTÁJÁNAK!

Az egyik vita portálon fellelhető pajeszos észlény irománya:
Hívjuk is mindjárt, Ralfnak.

„Ma már, főleg felénk, talán feledésbe is merült, hogy a vallás alapvetően egy nép önazonosságának, eredetének, hagyományainak misztikus környezetű, transzcendentális összegzése.

Aki indiánkönyveket olvasott, tudja, hogy szinte minden törzsnek megvoltak a maga istenei, eredetmítoszai, rítusai, ami összetartotta őket.

Ilyen a zsidó vallás is, a zsidó vallás és a zsidó nép nem létezik egymás nélkül.

És ugyanilyenek a magyar mondák a Turulról, Hunorról és Magorról.

Aztán eljött egy pillanat, amikor a megreformált zsidó vallást néhány lelkes önkéntes elkezdte terjeszteni szerte a Római Birodalomban,

A kereszténység, ami hamarosan hihetetlenül eltávolodott a zsidó vallástól, sok nép közös kultúrájának az alapjává vált, de ez a kultúra már nem kötődött néphez, sőt (kizárólagosságra törekvése) hatására népek sora hagyta elveszni ősi saját kultúráját (pl. a magyarok Géza és utódai uralkodása idején).

Ma európai fejjel már ezt tekintjük vallásnak.
Az a gyanúm, hogy az Ime, az ember felkiáltás nem lehet a Biblia középpontjában, mert egyetlen konkrét emberre (Jézusra) vonatkozik. Az igazi "Ime, az ember" a humanizmus, amikor a keresztény világ elkezd isten dicsősége mellett tudomást venni az emberről is.

De ez éppen egy egyház- és vallásellenes forradalom, ami a felvilágosodáson keresztül eljut oda, hogy a vallás magánüggyé "degradálódjon".”

Ide fülelj, Te beszivárgó!

Az, hogy kreáltatok magatoknak egy királyt DÚVAD-ból (DÁVID!!!), ami annak a FENEVAD-nak a neve, amivel a PÁRTUS herceg KERECSEN, KÖROSZTÁSOS JELZÉS, azaz JÉZUS KRISZTUS illette „ŐSAPÁTOKAT” még csak-csak...

…De, hogy ne Én fejtsek meg Neked mindent, előbb válaszolok

GESZTIKULÁKNAK!
... a NEM-re buzditó magyargyűlölőnek, a TE MELYIK TÉVÉT FOGLALNÁD EL?! 2006-os magyar mészárlást előkészítő pszicho terroristájának, akinek a magyar néplélekhez való antiaffinitása, HÁLA A JÓISTENNEK!; - SZABADSÁGHARCCÁ nemesítette az izraeli megszállók és a titkosszolgálati rabszolgák, vérre menő provokációját, RÉGIÚJ HONFOGLALÁSÁT!

A gesztikhez és a vad ide gén! nyomorultjaihoz!

Ha kérhetem, még MA ássátok ki a Habsburg családfát - mielőtt a szátokba rázzátok a "termését" vagy mását, holnap este!

Program:
Nyargaljatok ki Gyál határába oda, ahol a régészeti feltárásokon a keréknyomok kb. úgy gyűrődtek egymásra mint ahogyan Ti görnyedtek november 19-én 18.00-tól az ELTE Lágymányosi Campus-ának (Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A) alagsorában a Szakkollégiumok Éjszakáján.

Jó hír, hogy még fémkeresőt sem kell vinnetek.
Ellenben, átellenben a logisztikai központtól (54 lépés keletnek!) még a termékenység istennőjéből is kikaparhattok.
Ráadásul olyat, amiben NIMRÓD ÍRÁSSAL vannak feltüntetve a számotokra oly vicces MAGYAR történelem bizonyítÉKjai.

Tudom, hogy sok munkával jár ez a lelet lelősdi, de még mindig jobb mint egy rühes cigány alatt sinylődni 2010-ben a szűkre szabott celláitokban hazaárulás, népírtásra való buzdítás és a cigánygyilkosságok kivitelezésében vállalt zsíros részvételetek miatt...
...de, hogy utána nem fogtok poénkodni a MAGYAR ÜDVTÖRTÉNELEM (jelenlegi ismereteink szerinti!) 72.000! éves szakralitásával és nemzeti jelképeink isteni eredetével az 7 szentség!

JA!

Mindaddig nem adom le Nektek a 2-ik órát, amíg meg nem látlak benneteket valamelyik héber orgánumotok címlapján a következő szalagcímmel:

NIMRÓD a MAGYAROK és a FÖLDKEREKSÉG, ELSŐ KIRÁLYÁNAK
kézzel fogható lelet együttesei: GYÁLON!

... a JÓISTEN VELÜNK!

palostrend · http://palostrend.hu 2010.07.01. 19:56:34

VILÁGPREMIER - 2010.07.12-től a video megosztókon: FAKARÓK!

"Az ELTE jogi karára járt 22 éves egyetemista, akit 22 ember tervezett megölésével,

gondolat merénylőként vágott sittre a magyarországi szocionista erőszak szervezet; -

írt egy naprakész verset Fakarók címmel.

Ezt az opust formálta a Pálos Trend zenekar a Ma Magyarországának radikális rock

nótájává, amit reményeink szerint annyian hallgatnak meg a magyarok mint a

magyargyűlölők!"

Köszönettel: Pálos Trend
süti beállítások módosítása