HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A gyermekgyilkossággal elítélt Tánczos Gábor ártatlanságát igazoló bizonyítékok erdejéből

2007.09.23. 18:15 Molnár F. Árpád

Tánczos Gábor ártatlanságáról mindenki tud, aki a közélettel bármi említhető formában kapcsolatot tart. A Gábor ártatlanságát igazoló bizonyítékerdőkből most - a terjedelem miatt - csak néhány konkrétumot szeretnék említeni.

- A meggyilkolt kislány, Zsófi körömkaparékában bőrdarabkák voltak, amiket a rendőrség politikai utasításra igyekezett tökéletesen lenyelni. Mint látható, nem sikerült ez sem. A bőrdarabkák - sokak szerint - a gyilkostól származnak, és ez volt az oka annak, hogy a rendőrség szerette volna azokat nem létezőknek nyilvánítani.

- A politikai maffia bűnösségét önmagában bizonyítja az a tény, hogy a DNS-mintákat elvégezték, de azt nem merték nyilvánosságra hozni. A hatóságok össze-vissza hazudoztak a laborvizsgálat megannyi eredményeit illetően. Az úgynevezett "védelem" kérésére a gyilkosságot követően 3 esztendővel(!!!) elvégeztették a DNS-vizsgálatot, ami újfent kiderítette, hogy bizony sem a kislány hüvelyváladékában, sem a combján - ahol hajmintát is találtak - nem leltek a Gáborra utaló bizonyítékot a politikai bűnszervezeti hamisítások irdatlan tömegei ellenére sem! Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő autójának minapi leköpése miatt a politikai bűnözés azonnali DNS-vizsgálatot rendelt el, de a nemzetközi vihart kiváltó körmendi gyermekgyilkosság ügyében 3 évig lenyelték a DNS-tesztet, mintha azt nem végezték volna el, mivel nem találtak egy fia bizonyítékot sem a Gábor bűnösségére!

Nem csak érdekesség, hogy az ügybe sok egyéb mellett belefolyt a német titkosszolgálat (a BND) is, amelynek lobbijai közül több olyan intézkedést tettek külföldön és Magyarországon, ami azt célozta, hogy önmaguk felfedése nélkül nyilvánosságra hozassák azt a tényt, hogy a Gábor elítélésének oka politikai koncepciók szerint történt, azaz bűnszervezeti döntés volt.

- A halottszemléről videófelvétel készült, aminek - úgy emlékszem - a létezését is titkolják a mai napig. Ugyanakkor még az is kiszivárgott, mik láthatók a felvételeken, minthogy azt nagyon sokan látták. Azt vélem, ezeket a felvételeket is úgy kellene köröztetni a milliomosok és a gyáva, bűnpártoló, csőcselék újságírók között, ahogyan a mai napig kering az NBH-tól kicsempészett Boross Tamás-videó, akit az Aranykéz utcában a szlovák titkosszolgálat (SIS) emberei és bérgyilkosai az NBH orra előtt felrobbantottak, hogy aztán a magyar szervek nemzetközi politikai döntés szerint kiengedjék a merénylőket az országból.

Visszakanyarodva a halottszemléről készült videóra: A felvételen látható, amikor ráközelítenek a kislány kezére. A körme alatt többek között egy 44 cm hosszú, 75 mikron vastagságú hajszál látható, mely egy festett, eredetileg szőkésbarna nőtől származik. Az illető haja váll alá érő hosszúságú volt.

Megjegyzem: több személyről maradtak nyomok a kislányon, de a rendőrség azt a Tánczos Gábort akarta, akinek nem volt politikai védelme, ezért könnyű falatnak látszott. Már most kijelenthetjük: nagy hiba volt ezt hinni, mert az ügyészek a bírókkal együtt bukni fognak. Ez csak idő kérdése. A rendőrök olyan kicsik ebben az ügyben, hogy a politikusokhoz és a bírókhoz képest - képletesen szólva - említeni is fölösleges őket. Ennek ellenére részletesen be fogunk számolni róluk is.

Hadd fűzzem közbe: azt mondják nekem, hogy ha ez a maffia életét tönkre menni látja vagy veszélyben, akkor meg fognak kergülni. Hadd üzenjem a maffiának: mi sokkal, sokkal, sokkal erősebbek vagyunk. Labdába sem rúghattok. Gondolkodtatok volna akkor, amikor havi fizetésekért és előléptetésekért elkövettétek az újkori magyar történelem egyik leglátványosabb bűnügyi bukását.

Ki lehet annak a női hajszálnak a tulajdonosa, amit a kislány körme alatt találtak?

A halott kislány édesapja rendkívül befolyásos és közismerten veszélyes hírében áll, számos - később részletezem, milyen üzleti, vezető rendőrségi, főorvosi stb. - kapcsolatokkal. Az édesapa egyik nőismerőse - azt mondják, tanúbeszámolókat követően (minthogy jelentkeztek tanúk) elismerte, hogy bent járt a lakásban, ahol a Zsófit megölték. A rendőrség azonban jobbnak látta elkenni az ügyet és a bizonyítékokat, több kisgyermek tanúvallomásával egyetemben, melyekről szintén később fogok beszélni. Az apa nőismerőse egyike volt a vélhető elkövetői körből valóknak, ám nem az egyetlen, és sok minden arra utal, hogy a zsidó szálak messze nem halva született ötlet. Erről is később.

Csak a női hajszálból, melyet a kislány körme alatt találtak, valamint más személytől származó bőrdarabkákból nyilvánvaló és csak a teljesen szakavatatlanok számára nem evidens módon kiderül, hogy a Gábort soha, sehol, a Föld bolygó egyetlen országában sem lehetett volna emberölésért
elítélni! Bármely bíróság egy ilyen körülmény után azonnal meghozta volna a döntést a szabadlábra helyezésről! Az ilyen, ehhez hasonló és egészen másféle, totálisan mentesítő körülményeknek egész erdeje van, amelyekből elég lett volna normális esetben egyetlen egy is a szabadon bocsájtáshoz.

Következtetés: A bírókat meg kell fogni! Hogy ennek kapcsán még mi mindenről beszélek, szintén a későbbiek során fogom részletezni, noha egy éppencsak nem kezdőnek már ez is bőven elegendő a bírók bűnösségének megállapításához!

- Az úgynevezett "nyomozás" ügyészi felügyelet alatt zajlott - természetesen valójában miniszterelnöki felügyelet alatt, de papír szerint legelső körben az ügyészi irányítást lehet bizonyítani a legkönnyebben -, ami azt jelenti, hogy az ügyészség teljes tudtával és közvetlen koncepciói mentén folyt minden nyomeltakarítás és hamis vád, amit aztán a vérbírósági büntetőperek követtek. Ezekről - és a bírók kapcsolatairól és hátteréről - a későbbiekben részletesen fogok beszélni.

- A kislány körül alig volt vér. Noha átvágták a nyakát, a vér eltűnt! A hidegvérrel elkövetett gyilkosságot nem ott követték el, ahol a kislányt megtalálták. A testet ugyanis ágyba fektették. Azt is pedzegetik, hogy valaki pornóújságot helyezett a szoba asztalára. Erről talán később, ha megfelelő hely(ek)ről megerősítést nyer.

Következtetés: nem annyi idő alatt történt a gyilkosság, ahogyan azt a rendőrök ügyészi felügyelet alatt hazudták. Az elkövető - láttam a Gábor kézírását is, itt van mellettem az 1998-as vallomásából egy fénymásolat - profi volt és alapos, nem olyan, mint a Gábor, aki egy gyilkosságot sem megtervezni, sem arra hosszasan készülni nem lett volna képes. Grafológiából éltem: ránézésre látni a Gábor kézírásából, hogy ártatlan. Személyisége a gyilkosság idején ki sem alakult rendesen, nemhogy olyan karakteres mestermunkát, azzal a kíméletlen precizitással végre tudott volna hajtani, amit a politikai maffia hazudott, mert ahhoz kifejlett, strukturált személyiségre lett volna szükség, nem egy olyan fiatalemberre, mint amilyen a Gábor volt. A bűnöző hatóság minősítései ellenében az az igazság, hogy akár nyílt, akár elfojtott agressziót, valamint brutalitásra hajlamosító pszichopátiát nyomokban sem lehet találni az elítélt fiú kézírásában! A részletes grafológiai elemzést a továbbiakban kívánom képernyőre vetni.

- További bizonyíték, ami miatt a Gábort szabadon kellett volna bocsájtani, hogy a kislány bugyijáról - ami reggeltől estig rajta volt - kimutatták, hogy az teljesen steril volt. Még csak egy mikroszkópnyi vizeletmintát sem sikerült kimutatni, ami a lehetetlennel egyenlő - lenne!

Mit jelent ez?

Azt, hogy a kislány halála után valaki átöltöztette a gyereket! Ez alapos, időigényes munka, és profi, hidegvérű elkövetőre vall. Roppant hidegvérre és rideg, számító magatartásra utal. A Gábor szalmalángszerű személyisége, gömbölyű formákkal halmozott kézírása, a szögletes vonalaktól és a bűnelkövetésre hajlamosító (nemhogy gyilkosságra!) pszichopátiát igazoló vonalaktól való mentessége világossá teszi, hogy a Gábor soha az életben nem tudott volna egy ilyen gyilkosságot sem megtervezni, sem végrehajtani, sem aztán - a kényszervallató verőrendőr állításaival ellentétben - az ismerőséhez felmenni, mintha mi sem történt volna, ráadásul úgy, hogy a torokmetszést követően túl kevés vért találtak a kislány ruháján és a szobában, ami profi, rutinos elkövetőre vall
! Azaz a Gábor szóba sem jöhet elkövetőként!

A gyilkos hidegvérű, strukturált személyiség volt, a bűnöző alkatú pszichopátia számos bizonyítékával.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com

23 komment

Címkék: maffia szdsz agresszió németország zsidó gyilkosság gusztos péter brutalitás nbh dns grafológia titkosszolgálat meh hamis vád pszichopátia állambűnözés médiabűnözés politikai bűnözés bnd rendőrbűnözés vérbíróság tánczos gábor vérügyészség miniszterelnöki hivatal emberölés koncepciós per sis politikai per véroer körmendi gyermekgyilkosság sakter metszés aranykéz utca boross tamás robbantásos merénylet nyomeltakarítás bizonyíték eltüntetés íráselemzés kéjgyilkosság

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr57174400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.11.10. 01:16:40

Kedves Tímea,

ha a maffia meg nem akadályozza, akkor januárban.

Üdvözöl Molnár F. Árpád, egyelőre a ahirhatter.extra.hu -ról.

Pözdör 2007.12.02. 14:54:30

Egy pszichiáter azt javasolná Tánczosnak, hogy legalább a büntetés letöltése után ismerje be tettét. Ettől végre megnyugodhatna.

Osama 2007.12.02. 19:55:45

Nem kell neki megnyugodnia, ezt értelmes ember nem hiszi el hogy ő tette.Megnyugodnia a sok mocskos embertől kellene ,aki ide jutatta! Én vadásznék rájuk!!!

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.03. 16:01:57

Kedves Pözdör,

Istennek Hála - a Gábor is vallásos -, ezt még egyetlen pszichiáter nem mondta Neki, sem Róla, noha a gaztettek kényszergyógyszerelések és éjjelenkénti injekciózások terén is az égig érnek. Úgyhogy e tekintetben telibe trafáltad a dolgot, csak éppen fordítva. Ezeket azért kapta, hogy beismerő vallomásokat tegyen - ahányat elétettek, annyifélét, mindig a pillanatnyi állami koncepció szerint -, és olyan rosszul volt azoktól a gazemberektől, akik kényszergyógyszerelték, hogy fekve is hányingere volt, forgott vele az ágy és a cella, miközben az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézet embere, Magdics Tamás térdelt a mellkasán, kényszerítette és gyötörte a cellában éjt nappallá téve, hogy beismerő vallomást tegyen úgy, ahogyan a rendőrség kérte. Így naponként változó módon, mert a pártutasítás naponként változott arról, mi történjen a gyilkosság előtt, alatt és után.

Talán előbb olvass el legalább egyetlen cikket, amely a konkrét részletekről szól, mielőtt bárkit gyilkosnak kiáltasz ki, mert annak idején azt mondta be a televízió.

Üdv. Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.03. 16:15:58

Kedves Osama,

jól beszélsz: "értelmes ember nem hiszi el, hogy ő tette". Valóban nem kell hozzá sok értelem, hiszen elegendő egyetlen nem állami megrendelésre és jattért való meghunyászkodásért írt cikket elolvasni a témában, akik konkrétumokról számolnak be az irdatlan mennyiségű hamisításról, kényszervallatásról, a nyilvánosságtól való bírói elzárásról, a kényszergyógyszerelésektől való rosszullétekig stb. bezárólag.

Hogy a pokolba lehet, hogy az értetleneknek még annyi sem tűnik fel, hogy ha magányos gyilkosról lenne szó, hogy a pokolba lehetne, hogy aki csak az ügyben nem a Gábor bűnösségéért lobbizott, azt megfenyegették, rendőrök zaklatták országszerte, mert nemzetbiztonsági vonalról rájuk küldték őket, Balaton Balázs újságírót BIT-es, azaz rendőrségi autóból kiugró államállatok verték össze, a grafológusnőt, mert tanúsította, hogy a Gábor nem lehetett elkövető, csontjait törték, engem civil ruhás rendőrök igazoltattak Budapesten, miután beszéltem az egyik tanúval, aki a Gábort igazoló bizonyítékokat mutatott, betörtek a gépembe, kitiltottak a Virtusról, mert egy leleplező cikket közöltem olyan dokumentumot idézve, amit 7 évig nem mert nyilvánosságra hozni senki, mert féltek az állami megtorlástól, azaz aki csak bizonyítékkal szolgált a Gábor ártatlanságáról akárcsak szegről-végről, azt üldözés alá vették, és nem túlzás, hogy azoknak az élete is veszélyben van. A Gábor nagyapját, tehát a nagypapáját meg rendőrök állították meg a napokban is Körmenden, és belekötnek. Kötekednek a családdal, az ügyészmaffia indít Ellene hadjáratot a médián keresztül is, úgy be van tojva mindenki attól, hogy a Gábor kijön és elkezd beszélni arról, mit műveltek Vele a börtönben 10 év leforgása alatt.

Tényleg csak a hülye az, aki elhiszi, hogy egy magányos gyilkos esetén ekkora mennyiségű és ilyen kiterjedt állami hadjárat indul azok ellen, akik pár szót mernek szólni a Gábor védelmében. Na, azok közül sokan pszichiáterre szorulnak, különösen azok a szociopata és antiszociális bűnözők, akik állami vonalon - így az ügyészmaffia is - bűnszerevezetként rombolnak és pusztítanak, fejüket falba verve, mára már tényleg félholtan.

Kevés undorítóbb van az ügyészmaffiánál.

Üdvözöl Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu

Pözdör 2007.12.04. 12:03:49

T. Molnár F. Úr!

Sok cikket és egyéb dokumentumot elolvastam. Ezek alapján alakult ki bennem az a vélemény, hogy Tánczos ölte meg a kislányt. Ha esküdt lennék, erre meg is esküdnék.

Az ártatlansága mellett kardoskodók stílusa, ellentmondásossága pedig annyira riasztó, hogy - horribile dictu - már el sem olvasom.

Üdv.!

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.06. 02:48:04

T. Pözdör Úr!

Alapvetően illogikus és jogilag nonszensz és elfogadhatatlan szemlélet azzal érvelni, hogy mivel a megkínzott és összevert, fejét autóba vágott, pofon vert, öngyilkosságba hajszolni akart, a beismerő vallomásért kényszergyógyszerelésekkel gyötört, injekciós terápiákkal kínzott Tánczos Gábort 10 esztendő után még mindig védelmezők stílusa koszos, tróger bűnözők ellenében az igazság, az emberség és a törvény hangján kifogásolható azoknál, akik az embertelen gaztetteket és kegyetlen brutalitást támogatják és éltetik, ezért maga semmilyen bizonyítékot nem hajlandó figyelembe venni és megvizsgálni, abszurdum. Ha maga esne áldozatul ilyesminek, bizonyára másképpen látná, de hogy nem maga az áldozat, ezért a kíméletlenség és a barbár kegyetlenség pártjára áll. Ugyanis épeszű ember, megvizsgálva és meghallgatva a Tánczos-ügy bármely részletét, soha az életben nem juthat arra a következtetésre, hogy a fiú bűnös. Tapasztalataink szerint bűnösségét azok hangoztatják, akik pártolják a fegyvertelen civilek elleni sortüzeket, szemkilövéseket és egyéb barbár, kegyetlen, fasiszta vérengzéseket, gaztettet és bűntettet. Nekik vannak stílusbeli kifogásaik, akik a stílus helyett a kegyetlen kínzásokhoz és csontzúzásokhoz vastapsoltak.

Az ügyben nem is jelentek meg olyan cikkek, amik tényfeltárók lettek volna az irányban, hogy a Tánczos Gábor bűnös. Az ellentábor - a szervezett bűnözést pártoló lobbik - nem érvelni szoktak, hanem a jogerősnek nevezett ítéleteket lobogtatják, nem képesek lévén arra, hogy az ügy bármely részletét illetően vitába szálljanak, mert ez esetben azonnal megbuknának. Éppen emiatt volt Tánczos Gábor 3 egész teljes esztendeig eltiltva attól is, hogy akár a médiának, akár a Szüleinek nyilatkozzon, mert azon nyomban kiderült volna az állam bűnszervezeti felállása az ügyben, és a kegyetlen kínzások apró részletei, melyeket sem maga, sem a többi burtális sortűzpárti pszichopata nem fog tudni megakadályozni.

IGENIS, MINDEN ÁRTATLANÉRT KIÁLLUNK, AKÁRHOGYAN SZERVEZKEDNEK AZ ÖLTÖNYÖS-NYAKKENDŐS BŰNÖZŐK ÉS AZ ALÁJUK CSAPÓDOTT BRUTÁLIS PSZICHOPATÁK.

Ezt a felvételt ( hirhatter.t35.com/bortonvilag.htm ) én terítettem először ezen a bolygón. Ha Franciaországban vagyunk, és nem a fasiszta Magyarországon, akkor országszerte zavargások törtek volna ki egy ilyen felvétel hallatán, ugyanis Franciaországban - úgy tűnik - a lakosság jobban becsüli az emberi jogokat, mint a szabálysértés hamis vádjára válaszul sortüzes-csonttörős-fejbelövős Magyarországon.

Ez a fiú - Édesanyjával együtt - egyik köztársasági elnöktől sem volt hajlandó kegyelmet kérni, mert azt mondta a Gábor mind a mai napig, hogy:

- Egy ártatlan ember nem kérjen kegyelmet.

Ha tudná, mi az a becsület és tisztesség, akkor nem az embertelen, nyilas típusú fasizmus pártján állna, kifogásolva a megkínzottak és tönkre tettek érdekében szólók stílusát, miközben a szemkilövőket, a csonttörő, szélsőséges bűnöző alkatú pszichopata bűnözőket támogatja.

Kitaláltam pártállását, ugye. Ugyanis nemcvsak Tánczos-ügyben, de minden ügyben, ahol civil kerül szembe az állam vezető bűnözőivel, ez a tradíció. Azoknál a fajtáknál van öltöny és nyakkendő, sima modor, és a Jézus Krisztus Erkölcsi Szózatai helyett vipera, dorong, ujjakat lerobbantó gránát, nyugdíjas asszonyokat tudatosan fejbe lövő puskák és meztelenre vetkőztető álarcos rendőrbűnözők.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád, a patológiai bűnözéssel szemben az emberi jogok és az ártatlanok védelmezője.
hirhatter.t35.com

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.06. 03:05:15

Kedves Pözdör Úr,

kardoskodjanak a rendőrbűnözők a fegyvertelen civilek ellen. Aki pedig ember akar maradni, álljon a védtelenek és a gyámoltalanok, meg a földön visító nők mellé - talán emlékszik a rendőri mészárlások videóira 2006 októberéből -, és stílusvizsgálatok helyett a szilárd tényekből kiindulva érveljen.

Na: ez az, amiért a Gábort három esztendeig eltiltották a külvilágtól, legyógyszerelték, hogy a bíróság előtt se tudjon védekezni, és ez az oka, hogy sem velem, sem másokkal nem tud vitába szállni senki, aki ismeri az ügyet. Nincs az a felvetés, amire ne tudnám a választ.

Egyébként hadd kérdezzem meg, mint rutinos oknyomozó: hogyan olvasta volna el pro és kontra az érveket, amikor röpke pár mondatos hozzászólásában máris ellentmondásba keveredve kijelenti, hogy akik a Gábor ártatlansága mellett érvelnek, azokat el sem hajlandó olvasni?

A tájékozatlanság nem bűn, de a gonoszság már átok.

Ha maga egy ártatlan emberbe rúg, hogy saját barbarizmusát építgesse és istápolja, akkor mutassa meg a cikket és az általam kínált anyagait a feleségének, a munkatársainak, a szomszédainak, és nézzen közben a szemükbe.

Sosem fogja megtenni.

Tudta, hogy a nácik ugyanezekkel a jogilag semmilyen szavakkal söpörték le az ártatlanok mellett szólók érveit és bizonyítékait? Szélsőségest, riadalomkeltést kiáltottak, öltönyt és nyakkendőt húztak hozzá. Az embertelenség mindig azonos volt, és sosem változik.

Na, itt a horror:
hirhatter.t35.com/bortonvilag.htm

Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com

Pözdör 2007.12.08. 13:22:31

Tisztelt Molnár F. Úr!

Nos, erről beszéltem. A két hozzászólás primitív tartalma, kusza mondatszerkesztése önmagáért beszél.

Egyébként nő vagyok (és jogász).

Üdvözlettel!

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.10. 01:26:39

Tisztelt Pözdör Asszony,

ha jogász, akkor kvázi kolléga, ugyanis én meg a rendőrséggel kezdtem a szakmát annak idején, konspiratív kapcsolattartással, így aztán már az elejétől kitanultam, hogy a világon senki nincs, aki a jogásztársadalomból megúszhatná úgy, hogy maga ne válna bűnözővé, ha rendőrként, ügyészként vagy büntetőperes bíróként helyezkedik el a szakmában. A kényszervallatásokról is - hiszen jogász - bizonyára bővebb felvilágosítást tud adni nálam, hiszen nincsen községtől felfelé rendőr sem az országban, aki ezekről ne teljes részletekbe menően tudna beszámolni.

A borzalmakról pedig - amit a gazságszolgáltatási maffia (melynek brutális és patologikusan elszánt védelmezője: talán jusst vár érte?) -, tehát a borzalmakról pedig ékesen szól lekezelő, butálisan igénytelen és a bűnöző alkatú pszichopátiához mániákusan ragaszkodó, semmitmondó, az érveket és a bizonyítási eljárást bűnöző kollégáival egyezően semmilyen szinten nem igénylő hozzászólásai. Tudja, Spitz János és Gombkötő Ottóné bírókon kívül Steven Spielberg rendező Amon Goeth tömeggyilkosa jut eszembe, aki miután lelőtte a zsidó építészt, mert az konstruktív irányban fejezte ki segítőkészségét, nyegle mondattal intézte el a kérdésre adandó választ, miért gyilkos.

Ha már jogász, elárulná a nevét? Biztosan büszke rá, és arra, milyen színvonalon teljesít? Tudja, vannak jogászok, akik kimosakodván az állami disznóólból, gyakran hangoztatják, hogy ha valaki mond valamit, ahhoz vállalja a nevét, ha bajba kerül, akkor is. Biztosan jól jön a karrierjéhez és a szakmai megítéléséhez eddigi kardcsörténk, hiszen "szakértő". Csak a szakértéseket hiányolom, ugyanis eddig csakis én hoztam fel érveket, Ön pedig semmi többet, mint fuj, micsoda stílus, nahát, meg sem hallgatom azokat, akik a Tánczos Gábor ártatlanságát igazolják, aztán hallja a sírást, zihálást a fenti hangfelvételen, ahogyan én hallottam anno a kínzások ordításait a rendőrségen, máskor pedig előttem verték meg a bűnözőt, és mai napig fordulnak hozzám ilyen fasiszta bűntettekben, segítéségért, támogatásért, míg sokan éppen pszichiátrián fekszenek, mert hétköznapi, ártatlan civil lakosokként nem tudták kiheverni a magukfajta fasizsta-párti bűnpártoló és a szervezett bűnözést építgető és ápolgató bűnöző áljogászok ártatlanok és megkínzottak vérétől leszéregedett tántorgását, ütlegeit és fasiszta sortüzeit.

Egyik nagy költőnk verse jut eszembe Önről, amelyben végén a vérbíró elé gurulnak álmában a fejek. Fejek gurulnak a vérbíró elé, amikor alszik. Fejek gurulnak a vérbíró elé, amikor alszik.

Ha nem haragszik, emlékezetessé teszem szakmai álláspontját, és nevét mostantól - ahogyan Ön kapcsolta össze ezzel a borzalomhangfelvétellel, én is - összekapcsolom az állami borzalom eme MP3-ával.

Szakmai karrierjéhez és hírnevéhez jól fog passzolni:
hirhatter.t35.com/bortonvilag.htm

Üdvözlettel Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.10. 02:01:53

Tisztelt Pözdör Asszony,

bár Jézus szentül Tanítja, hogy disznóknak ne vessétek az Igét, nehogy csülkeikkel bármikor is azt megtapossák, nektek fordulván pedig mesgszaggassanak Titeket - tudja, ahogyan a szintén keresztyén Tánczos Gábort szokták a kollégák (a másik fajta, nevezzük Júdásfajnak) -, azért én ajánlanám a gondozásunkban lévő másik honlapot, a Jézus Rádiót is (jezusradio.extra.hu), talán nem olyan heves gyűlöletére, mint amilyet Lomnici Zoltán tanúsít úton-útfélen a keresztyénség és minden nemes, törvényes és jó dolog ellen; egyébként ama keresztyénség ellen - hiszen disznónak hiába is vetik az Igét -, amely a Tánczos Gáborért imaláncot szervezett évekkel ezelőtt, s amely most is körbeéri a Földet. Ugyanis ami a magukfajtának bevett rutin, napi szokás (gondolok itt a kényszervallatások és a kínzások széles skálájára, az embertelen brutalitás rendkívül gazdagon kimunkált változataira, a hamisítások, a hamis vádak, a rosszindulat és a gyűlölet meghatározó sötétségére), az a keresztyéneknek is szemet szúr, ha annyira hivalkodnak is azzal a megszállott törvénytelenséggel, ahogyan Ön és a magukfajták teszik. Úgy látszik, hogy a keresztyéneknek nemcsak morális és jogi szakmai érzékeik, de kulturális és tisztasági igényeik is meghaladják a sortüzes, csonttörő, emberkínzó és kényszervallatómániás megszállott pszichopaták - Jézus ördögöknek Nevezi őket - igényeit és életmódját.

Kérem, írjon még egy levelet, és ígérem, hogy beajánlom Önt egynesen a Legfelsőbb Bíróságnál és Lomnici Zoltánnál (talán az ORFK-nál is megszellőztetem legfelülre, Bencze József Úrhoz célozva), hogy vegyék figyelembe az Ön szakmai zsenijét és segítsék erkölcsi minőségük szerint további boldogulásában és karrierjének igazgatásában. Ha igénylik további heroikus és humanitárius szolgálatait, segítsék és lökjék a megfelelő irányba. Ha jogász, akkor tudja, hogy az ilyesmi sosem marad konzekvenciák és odaadó figyelem nélkül.

Őrzök egy versecskét egy ideje, melyet most e helyütt adok tovább. Válogasson tartalomszolgáltatásomban jó kedve és akarata szerint, mert bár világunkban nagy a nyomor, ha erkölcsről és bátorságról, önzetlenségről, alaposságról és logikai igényességről van szó, azért akadnak helyek, ahol a tartalomszolgáltatás vonatkozásában nagy a bőség:

Hulló fejét falba vágják,
Falhoz vágják Hulló fejét.
Reccs! - reccsen Hulló feje,
Neki-nekivágják őt a falnak.

Nem érinti őt a kéz,
Mégis két-három rang körbeállja,
Nem mozdulnak, nem mozdulnak,
Hulló fejjel neki lendül
Nem érinti őt a kéz,
Mégis lendül neki a falnak

Asszony keze nyúl felé,
Hófehér az, hófehér,
Halvány mosoly arcán átfut,
Homlok sercen, Hulló reccsen,

Három alak nem mozdul,
Körbeállják, nincsenek ott,
Nincsenek ott, de körbeállják,
Érintés nélkül megérintik,

Egyik feje autóba hasít,
A másiké betonkőbe koppan,
A harmadikét villamos vágja,
A negyedikét nyomás sújtja,
Az ötödiknek haja lángol,
A hatodikban harangzúgás,
A hetedik fejben rák burjánzik,
A nyolcadikban hasad az ér,
A kilencedik, a tizedik,
Tizenegy és tizenkettő.

Nem ámulnak ügyészférgek,
Érzik azok már a véget,
De nem tudnak tenni semmit,
Titkuk sírjuk, Titkuk sírjuk,

Jól van ez így, jól van ez így,
Nem csak gonosz van világ fölött,
Jól van ez így, jól van ez így,
Van Felsőbbség, van Igazság.

Titkuk sírjuk, titkuk sírjuk,
Ügyészférgek agyzsugorban,
Agyzsugorban ügyészférgek,
Keresték rég ezt a véget.

Ördögkriptában leltek hont,
Trónt emelt magának a vér,
Sötétség az úr odabent,
Ügyészférgek jóllaktak mind

Jóllaktak a férgek vérrel,
Vért ittak és vért itattak,
Pusztították ők a Földet,
Fogyó agyak, fogyó agyak

Igazság és elbutulás,
Butulás és sötétedés,
Nincs menekvés, nincs menekvés,
Ügyészhorda, elbutulás

Pözdör 2007.12.18. 12:12:19

T. Molnár F. Úr!

Tulajdonképpen sajnálom Önt. Nem lehet könnyű élete, ennyi gyűlölettel a szívében! Szexeljen többet, aztán megnyugszik.

Üdvözlettel: Pözdör

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2007.12.18. 16:57:31

Drága Pözdör Asszony,

csakhogy végre hallok Önről! És nem kell egy fiát sem csalódnom: régi jó, maradéktalanul antikrisztusi pártbürós KGB-s-Mossados szokás szerint rögtön, ha meglát egy keresztyént, egy erkölcsösebb embert vagy egy politikai üldözöttet, rögtön a szexről és perverz fantáziájáról kezd el beszélni. Azért, ha nem haragszik, ezt meghagynám a magukfajtának, mert mi fajtánk inkább az embert, az életet és a törvényt választja, ha teheti, a KGB-s szexuálmosléktól, zsarolásoktól és bűnözéstől a lehető legtávolabb.

Megérdemli a jövőt, amit rólam fog hallani. Abban fogja lelni halálát és végső vesztét. Nekem már a kezdő sebességet sem kellett megadni azon a disznókkal trappoló lejtőn, ahová Önt a Sátán vágta és hajította. A gyűlölet végez az Ön törvénytelen, sötét, fekete sátáni lelkével.

Itt a juss - Bibliai Kifejezéssel élve - vérengző fenevad:
hirhatter.t35.com/bortonvilag.htm

Na meg a beígért levelek a hivataloknak. Bekopizva a teljes anyagot, ahogyan ígértem.

Jó mulatást! Aztán vigyázzon azzal a padsorral, ami nyakon vágja. Mert amit mondtam, történik.

Az erkölcs sosem lehet kényszer. Mindenki, aki disznókkal trappol, megérdemli a végzetét.

Violyn 2008.02.17. 01:27:32

Kedves Molnár Úr ! Csodálom a türelmét, hogy szóba áll ilyen magukat jogászoknak valló nőkkel. Ezért tart itt az ország, ahol tart, mert ilyen Pözdör-félékkel vannak tele a bíróságok és a hivatalok. Én közben( értelmiségi lévén is) lassan kezdem szégyellni, hogy szombathelyi vagyok. Jó, hogy vannak még ilyen emberek,mint Ön, vagy Dr. Somos és szerencsére még sorolhatnám... Remélem, fény derül a teljes igazságra... mert épeszű ember nem hiszi el, hogy Gábor volt a gyilkos.

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2008.02.17. 18:04:56

Kedves Violyn,

köszönöm a szavait a család és pártfogóik, valamint minden emberjogvédő és valódi szabadságra és biztonságra vágyó nevében.

Szerencsére egyre többen küzdenek az ügyészi és bírói korrupcióval és más bűncselekményekkel szemben is, és egyre több ember egyre több dologról mer beszélni, amiről eddig szuinte vagy egyáltalán senki. Ez pedig a jövő útja is, mert a nyitottság felé haladunk mind.

Győr, Sopron stb. térségében igen nagy a közéleti élet, úgy fest - vagy csak én vagyok túl figyelmetlen -, hogy a legsikeresebb és legtehetségesebb igazság-, törvény- és emberjogi harcosok onnan kerülnek ki (Budapest és környéke mellett). A többi helyekről csak egy-egy - többször történelmi - név merül fel.

Sajnos itt, Kecskeméten sem sikerült eddig egyetlen akármire is használható csapatot összehozni, így akikkel együtt dolgozunk, azokkal vagy messziről tesszük, vagy időnként találkozva. Igaz, Kecskemét kezdettől fogva a nemzetközi orosz- és olajmaffiáról, valamint az ezt mindig-mindig védelmező, roppant puruttya, szerencsétlen, tehetetlen, éktelenül tehetségtelen, konkrét ügyekben pedig szinte mindig bűnöző újságíróiról és médiájáról volt elhíresült. Ez itt nemzetközi maffiacentrum, ezért a média, a rendőrség és az önkormányzat is ehhez igazított, azaz a média pl. úgy tesz, mintha a világon soha, semmi nem történne.

Szóval itt is van közéleti élet, ahogyan Győr és messze tájékában megvan az ilyen összefogás, csak éppen az Igor Korolok után is a bűnözők és a hirhedt, testőrökkel közlekedő, multimilliomos, nagy szájú, politikai védettségű gengszterek lezüllött, korrupt és hentes nyomortanya módján, ami itt, körülöttünk tenyészik és burjánzik Gergényi előtt és azóta szakadatlan.

A neve alapján talán a klasszikus zenét szereti. Én sajnos jó pár éve már nem tudok rá szinte semmi időt szakítani, de a fülem megmaradt. Ha szereti, akkor mondom: nekem Schumann, Rachmaninov, Prokofjev, Bartók Béla, Scoenberg, Berg, Ravel, Respighi volt többbek között a kedvencem; legtovább az első kettő. Jelenleg már szinte csak bitonális és politonális zenét hallgatok, és leginkább a számítógép előtt, mert nincs rá idő.

Tisztelettel Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu

Szilvia Balazs-Toth 2008.02.22. 09:07:31

Kedves Molnar Ur!

Minden tiszteletem az öne...
Regota követem nyomon a Gabor sorsat es nagyon örülök, hogy "epsegben" szabadult. Remelem, hogy sikerül neki a terveit megvalositani...
Kivanok tovabbi jo munkat es azt, hogy ne adja fel!!!
Mindig lesznek olyanok- mint a kedves jogaszasszony - ha az??, akik vedik majd a munder becsületet, de ettöl a tenyek meg tenyek maradnak..
En ilyenkor nem kivanok mast az illetöknek csak, hogy a sajat gyermekük kerüljön ugyanilyen helyzetbe es akkor majd meglatnank, hogy elegedettek a rendszerrel???
Kivanom, hogy vegere tudjon jarni ennek az ügynek es hogy vegre kiderüljön a teljes igazsag.

Tisztelettel

Szilvia Balazs-Toth

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2008.02.23. 01:11:38

Kedves Szilvia Balázs Tóth,

igazán köszönjük a kedves szavait.

Való igaz, hogy ha az ember nem tanul erkölcsöt és empátiát, akkor evidens mód a világosabb útra térítéshez, ha az erkölcstelenségbe hullott ember maga is áldozattá lesz, hogy abban tanuljon emberséget, feltápászkodva a - elnézést, de Jézus Példázatai szerint szólok; tehát feltápászkodva - a disznóólból, amelyben addig vaksága miatt olyan nagy kedvét lelte. Bár a keresztyénség tiltja az ilyen módszereket, kétségtelen, hogy hatásosabb orvosság ennél nem sok létezik.

Egyébként a Gábor - alig 2 órája beszéltem Vele telefonon - rendszeresen a Bibliát forgatja; most is Ezékiel Könyvének 38.Fejezetét olvasta fel, megosztva gondolatait.

A gyilkossági ügyben nagy jövő van; természetesen nem ül el a dolog. Mi azt állítjuk: még el sem kezdődött.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu

kayley 2008.04.04. 10:13:35

Kedves Molnár úr!

Csatlakozom az előttem pozitívan felszólalókhoz. Örülök neki, hogy vannak még olyan emberek ebben az országban, akik képesek kiállni egy ártatlan ember mellett. Mindegy, hogy a bíróság milyen ítéletet hozott is.

Igyekeztem minél több információt elolvasni az üggyel kapcsolatban. Megdöbbent, hogy egy civilizáltnak, demokratikusnak mondott világban, ekkora igazságtalanság megtörténhet! Ki fogja visszaadni az életét és a becsületét ennek a fiúnak? Megdöbbent az is, hogy Strassbourg nem talált semmilyen szabálytalanságot!

Tiszta szívemből kívánom, hogy egyszer kiderüljön, ki is valójában a tettes?
Kívánom, hogy Gábornak sikerüljön az életét egyenesbe hoznia!

Üdvözlettel: Kayley

Molnár F. Árpád · http://hirhatter.com 2008.04.07. 12:51:44

Tisztelt Keyley,

köszönettel jóindulatú szavaiért, nagyon progresszívnek tartom, hogy Strassbourg-ot is felhozta példaként, hogyan forr egybe az egyik állam szervezett bűnözése egy másik állam szervezett bűnözésével. Önmagáért beszél, hogy Strassbourg a Helsinki Bizottsághoz hasonlóan a világon semmi tenni valót nem talált a kényszervallatások, kényszergyógyszerelések, szexuális nyomásgyakorlások, fenyegetőzések, hazug alkuk tengerében, a körmendi rendőrök gyökeresen eltérő tanúvallomásaiban a szombathelyiekhez képest, a nyomeltakarításokban, hogy a Gábort soha nem merték bevinni a lakásba helyszínelésre, hogy a hazugságvizsgálatot a Gábor kérte, amin 18 éves tapasztalatlan fiúként azonnal átment stb., stb., stb. Strassbourgba egyébként hallatlan szorgalommal emiatt utazott ki Lomnici Zoltán, hogy személyes befolyásával állítson meg minden kísérletet, ami törvényes irányba terelhetne az ügyben bármit is.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád
hirhatter.t35.com

palostrend · http://palostrend.hu 2008.07.18. 10:42:56

Hogyan lehettek a zsidó celeb luvnyák - MAGYAR NŐKKÉ és MAGYAR ANYÁKKÁ?!:lol:

Eltűnődtek már azon, hogy a földkerekség legtökéletesebb, legformásabb, legszebb hölgykölteményei miért Magyarországon BIMBÓZNAK, nyílnak és borulnak virágba, ha oly veszettmód keveredett nép vagyunk, ahogyan ezt a megszálló, kiváltságos pozíciókat betöltő GÉNTORZONBORZ BÉLLÉNYEK, híresztelik?!
Eltűnődtek?!

EGY frászt!
Hagyták magukat megvezetni mindenféle alattomos, megélhetési „kultúrgyilkosok”, buzeráns ösztönlények deffiníciói által.
Amely deffiníciók hazugságtartalmát soha, de soha nem kértük rajtuk számon (immáron 200 éve!); - mint ahogyan nem is fullaszthattuk őket a saját maguk által kreált hazugságok mocsarába!
Máig!

Hajdanán, amikor a HAJ nal hőt adott a hűsbe - vagyis a HŰ(S)Égbe, akkor a ragyogás vagyis a Rag…Jó…gŐS meg ejtette a forma világát és a (T)EST ölében TESTET öltött a BOLDOGASSZONY.
Imigyen az első NŐ ősneve ÉNEDRE kelt vagyis ENDRE lett.
Endre mindamellett, hogy András is leginkább hangugrással azonosítható be: ENDER jelentéssel, ami ügyebár - EMBER a javából!

Kedvesen de HŐzöng(v)e kiáltom torkom szakadtából, hogy Jézus keresztrefeszítése után feleségét NEMBERként illették, amit aztán a Sátán népe ringyóvá „fokozott”- ezzel is kifejezve utálatukat és megvetésüket a JÓISTEN fia által - MAGDALAI MÁRIÁBA oltott VÉRVONALnak!


Mivel az első NŐ leánygyermekei szűz nemzéssel születtek, mivel ÖN-MAGJÁT! vagyis önmagát termékenyítette meg és NŐ NI kezdett.
Ennek az aktusnak köszönhetően az ISTENNŐ megszülte ÖNvérét, ami az idők folyamán NŐ VÉRré majd EMBERRÉ szelidült.
Egyenes OK, hogy az első ember NŐi mivoltából fakad az EMBER FŐ (FIA) fiatalja; - vagyis az örökös…térörökös, soron következő: FI.

Na most akkor egy kézifékes megfordulással vissza a MAGYAR NŐ legendás szépségéhez, családszeretetéhez és hűségéhez, ami a mostani mostoha viszonyok mellett is dicséretre méltó.

Figyeltek Albert Györgyik, Lendvai Ildikók, Kálmán Olgák, Ungár Klárák?
Figyeltek?!
Na azért,
mert nem rólatok szólok, hanem a MAGYAR NŐKről!
…és igenis kikérem magamnak, ha a beteges falkátok titeket állít be példaképeknek, „női” ideáloknak holott a meddőségen, a frusztráción kívül semmi más nem jár jobban veletek, mint a HALÁL.
…mert halált hoztok és terméketlenséget.


„Reggeli járat - Kevesebb születés, több halál”
KSH: Egyre jobban fogy a nemzet

Az év első négy hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11 százalékkal volt alacsonyabb.
A természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006. év első négy hónapjában. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 056 ezer fő volt – tudatta a KSH.


Az előzetes adatok szerint 2007 első négy hónapjában 30 751 gyermek született és 45 736 lakos hunyt el.

Hosszú évek óta az év első hónapjaiban kötik a legkevesebb házasságot, önmagában nem meglepő tehát, hogy az erről az időszakról nyert adataink az idén is alacsonyak. Figyelmet érdemel azonban, hogy a trend határozottan csökkenő, a korábbi évtizedekben ilyen kevés házasságkötés az év első négy hónapjában még nem fordult elő. 2007. január–áprilisban 7452 házasságkötés történt, 930-cal (11 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 2,3 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2006. január–áprilisi 3,9 ezrelékről 4,5 ezrelékre emelkedett. A csecsemőhalálozási arányszám 2007 első négy hónapjában csökkent, ezer élveszületésre 5,2 csecsemő halott jutott.

A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a 2006. január–áprilisi 13 068-cal szemben 2007 első négy hónapjában 14 985 fős volt.

Na, ilyenkor mi van Albert Györgyik, Lendvai Ildikók, Kálmán Olgák, Ungár Klárák?!


GENOCÍDIUM!!!
Ezt eszközlitek… ezt tapodjátok minden tramplis döngölésetekkel…
Ezt csaholjátok veszett falkáitok idegbeteg rángásaiban…
…mert még így is KÉR a MAGYAR NAP NÉP…
Pechetekre persze!

Ugyanis a MAGYAR NŐK szépek!
Külcsínyben és belbecsben egyaránt, mert a VÉR igenis NEMES és TISZTA
- mi ereikben csörgedez.

Na ezért ŐK a példaképek és nem Ti, akárhogy is igyekeztek ezt felülírni a médiákban, plakátokon, újságokban „terpeszkedő” pofázmányaitokkal, szellentett szellemiségetekkel…
- magyar nőknek adva ki magatokat.


Lehullt az álarc!

Eltűnődtek már azon, hogy a földkerekség legtökéletesebb, legformásabb, legszebb hölgykölteményei miért Magyarországon BIMBÓZNAK, nyílnak és borulnak virágba, ha oly veszettmód keveredett nép vagyunk, ahogyan ezt a megszálló, kiváltságos pozíciókat betöltő GÉNTORZONBORZ BÉLLÉNYEK, híresztelik?!
Eltűnődtek?!

Szívből remélem, hogy „L fognak”… ;)

Dallos-Nagy János 2008.08.01. 09:35:27

Mekkora hordereje lett volna nemzetközileg,ha címlapokon egy pájeszes gyermekgyilkos génhulladék fotóit közlik le.Pláne ha azt is megírták volna,hogy ez nem egyedi eset,hanem ez egy zsidóhagyomány része.Olyan szinten elbutultak már az emberek a médiától,hogy a politikai hatalomnak érdeke,hogy lehazudja a csillagot az égből,csak megvédje a zsidóságot.A zsidók belénk erőszakoltak egy képet magukról.hogy ők az egész történelem folyamán,csakis ártatlanok és a gonosz nácik kiszolgáltatottjai voltak.

Havasigyopár 2009.05.17. 12:23:37

Kedves Mindenki!

Ezeket a leveleket olvasva, nem is Tánczos Gábor ártatlanságán gondolkodtam el, inkább az járt a fejemben, hogy Úristen, kikkel vagyunk mi körülvéve...
Nem gondolom, hogy Gábor ártatlan, sem az, hogy bűnös, de ezekben a dolgokban soha nem lehet az ember biztos!!!Ha esetleg az Önök gyermekei közelébe kerülne egy ilyen ember, nem hiszem, hogy nyugodtan ülnének a babérjaikon és azon vitáznának, hogy milyenek a mai rendőrök, milyenek a politikusok..stb.
Nem tartozom azok táborába, akik a mai politikai tevékenységet pártolják, sőt éppen ellenkezőleg!
Tisztában vagyok azzal, hogy ma Magyarországon nem minden, sőt inkább semmi nem úgy megy, mint ahogy kéne..De ha Önök ülnének a Parlamentben, ennyi gyűlölettel a szívükben vajon jobban mennének a dolgok???Ha Önök irányítanák a rendőrséget, akik nincsenek úgy megfizetve, amennyire veszélyes tevékenységet folytatnak, akkor nem történt volna meg 2006??? Mit gondolnak csak a rendőrök tehetnek arról, hogy mi történt akkor???Én azt gondolom, (és akinek nem inge, ne vegye magára), hogy talán nem kellett volna kocsikat gyújtogatni, köveket dobálni, és talán akkor a rendőrök sem így álltak volna a tüntetőkhöz...Néznek Önök híradót???Látják, hogy külföldön (ahol Önök szerint minden működik), hogyan zajlik a rendőri intézkedés egy hasonló tüntetésen??Hát annyit mondhatok, hogy nem így!!Én nagyon sajnálom az embereket, akik ott megsérültek, de nem kötelező a rendbontásokon is résztvenn!!!!
Elismerem, hogy vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, hogy forradalom kell, hát legyen!!!!Én is megyek, harcolok, ha kell, de nem ilyen módon, ahogy 2006-ban történt!!!Nem azzal változtatunk a mai rendszeren, hogy szétszedjük a várost és utána a rendőröket szidjuk...
Elég sok dolog nem működik ma az országban, mint ahogy a Tánczos-ügy végére sem tudunk pontot tenni, de ne egy fórumon szidjuk egymást és próbáljuk meggyőzni egymást arról, hogy mi jó és mi nem!!!!Ha kell lépjünk, de egy fórumra küldött üzenettől semmi nem fog változni...
süti beállítások módosítása