Molnár F. Árpád
A szinte vagy egészében véve a teljes nyugati világbirodalom összefogásával sikerült kihozni Líbiából a jó pár esztendeje ott raboskodó bolgár ápolónőket, akiket Moammer el-Kadhafi országában azzal ítéltek halálra, hogy AIDS-szel szándékosan fertőztek meg több száz kisgyermeket, akik közül azóta jó páran meghaltak.

Emlékezhetünk a megbukott esetek közül pl. arra, amikor az USA - néhány évtizeddel ezelőtt - halálos vírussal fertőzött meg Afrikában hatalmas néptömegeket - a szokványos emberkísérletek céljából és politikai okokból -, aztán azt követően sem adták be az ellenszert, hogy azzal már bizonyítottan rendelkeztek. A gyógyírt ugyanis - napi rutin, napi művelet - elrejtették, és hagyták az embereket meghalni. Természetesen utóbb derült ki ez is.
Hadd jegyezzem csak meg: nahát, micsoda dolog, hogy Magyarországon erről sem harsog a média sehol, hanem úgy hallgatnak a tájékoztatás eme minimumáról is, mintha nem léteznének ilyen ügyek naponként és rendszeresen a világon mindenfelé, hatalmas összefogásban.
Éppen a napokban írtam valakinek, hogy összesen 2, azaz kettő darab újságírót nem tudok mutatni ebben az országban, aki ha bárki bajba kerülne, megmozdulna. Mind a saját zsebét lesi, mind a lobbik előtt hódol és hajlong. Aki pedig beszélni kezd kisebb dolgokról, ha csupán helyi összefonódásokról is, magától értetődő módon rúgják ki mindenhonnan, ha pedig rendőr, akkor gyakran megölik.

...
Az ártatlan civil áldozatok tömege tengernyi, és ez csak egyetlen akció volt, csak egyetlen abból a láthatatlan tengerből, ami utóbb megbukott.
Hová írjunk ezek ellen a napi tömegmészárlások ellen tiltakozó petíciót vagy feljelentést? Talán az Amnesty International-nek? A GreenPeace-nek? Vagy az Európai Uniónak? Az Európa Parlamentnek? Strassbourgnak? Hágának? Röhej. Hol kell feljelenteni az elkövetőket, ha maga a legfőbb hatóság az elkövető, a nevükben emberjogi szervezetek pedig mással sem foglalkoznak, mint a saját presztízsükkel és politikai egyeszségeikkel, minden sürgős esetben a tájékozatlant szimulálva, valami olyasmi látszatpiárt építgetve, amilyeneket a fehér galléros, öltönyös és nyakkendős bűnözők.
A bolgár ápolónők esetében viszont - szemben a megbukott konstrukciók és ügyek evidenciájával - csak találgattam, mégpedig a szokványos állami módszerek gyakorlatának ismeretei birtokában, a hazai médiumokban agyonhallgatott, de bukott, világméretű tömeggyilkos esetekből kiindulva, ó, jó öreg Zsivkovos, gyilkos, vaskos és vasnehéz Bulgária.
Nekem sem hiányoztok. Úgy látszik, azért akármennyire szeretnétek, ennyire én sem felejtek.
Azt, hogy a bolgár ápolónők között volt-e (és ha volt, akkor hány) hivatásos állami

A bolgár ápolónők lehetnek ebben az ügyben egyébként akár ártatlanok is, akik így egy rajtuk kívül eső állami csatározás két tűz közé szorult áldozataivá válhattak volna. Azaz ebben az esetben az AIDS-vírussal végrehajtott tömegmészárlást máshogyan követték el, nem a bolgár ügynökökön keresztül.
Bár ami a bolgár állam minőségét, múltját és jelen egészségügyi-bűnügyi gyakorlatát illeti... Hát, mintha a nyugat többi államát vennénk szemügyre; na nem médiaszemmel, bezsebelve a hazugságokkal járó anyagi hasznot, hanem reálisan, a maga valóságában. Túl ezen tudjuk, hogy ahogyan a Szovjetunióban kiderült, úgy Bulgáriában sem volt ennél rózsásabb a helyzet: a Szovjetunióban a KGB-be a lakosság minden harmadik-negyedik tagja be volt szervezve. Azaz négy ápolónőre legalább egy államügynök jutott.
Szóval volt és van erkölcs rogyásig.

Legyen szó akár a Líbiában elkövetett nyugati, gyermekek elleni tömegmészárlásokról, akár a WTC-ről, ahol a gondoskodó állam a saját lakossága ellen fordította a fegyverét (egy francia titkos ügynök szavai szerint napi ügyként), nem kell egy gazos, bogáncsos erdő legbelső fájáig eljutni ahhoz, hogy az erdő bármely útban lévő fáját félig átfűrészelve, vagy ágaiból letörve, igen, tördelve, szépen és lassan, komótosan, pillanatok alatt meg tudjuk állapítani, mi is történt valójában.
Ilyen ügyekben mutatni kell egy lobbit, amelyről természetszerűleg tudjuk, hogy ismeretében kellett lennie annak, mi készül és kik voltak a megrendelők. Aztán rámutatni az egyik haszonélvezőre, aki sokat takart a mészárlásból, és azt mondani:
- Beszélj!
A hullalelkűek pedig - reagálván az ismert típusú ellenvetésekre és fordított bizonyságtételekre - tegyenek bizonyságot továbbra is átokként, hiszen máshogyan úgysem tehetik meg soha.