HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Cogito és a VAGYOK (Publikus gondolatolvasás, eleven titkosszolgálati eszközök)

2010.06.18. 17:00 Molnár F. Árpád

Tényfeltáró: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)

Miközben Vona Gábor fanatikusai és a CIA által pénzelt, és ügynökökkel, továbbá Echelon-eszközökkel irányított kuruc.info portál a népet butító és lealjasító hahotázós "D" betűkkel próbálja bagatellizálni az Emberiséget végvesztésbe söpört és hajított elmetechnológiai eszközök létét és totális alkalmazását, a titkosszolgálatok egyik cége, a Suspect Detection Systems (SDS) Ltd. nyilvánosságra hozta és leplezetlenül piacra dobta következő olyan népi kirakateszközét, a Cogito-t, melynek létét azért nem titkolta el senki már 2008-as nyilvános áruba bocsátásakor sem, mivel a titkosszolgálati alprojecteknél is hosszú évtizedek óta elavult. A publikáló céget, a Suspect Detection Systems (SDS) Ltd.-t magas rangú Moszadosok és CIA-sek, valamint katonai és állami titkos szolgák alapították, azaz teljes egészében titkosszolgálati pénzekből, reklámozásra és irányításra működik.

 


A Cogito kiszúrja a Háttérhatalomra veszélyes egyéneket. Világos, hogy a kuruc.info és Vona Gábor ártatlan hősök elleni elektrosokk terápiákon és állami gyilkosságokon kacagó Jobbikos vigyoridiótái (smileidiótái) az Emberiségre csakugyan vastagon közveszélyesek, de a Háttérhatalomra és a Sátánra a legkevésbé sem. Annál is inkább, mivel az ártatlanok halomra mészárlásán való tobzódó boldog idiotizmus, továbbá az üres derű kimondottan az, amit Leon Panetta CIA-igazgatótól Simon Pereszig bezárólag minden antikrisztus és pokolfajzat gyárt és kíván.

A Cogito (azaz "Gondol", "Gondolkodik") nevű elektronikus rendszer egy olyan gondolatolvasási és érzelmi, valamint emocionális (és szexuális) lehallgató és leolvasó eszköz, amely nagy tömegből is kiszúrja az ellenséges személyeket, azok élettani működését figyelve. A tapasztalásszkennelés és a tudattalan, továbbá tudatalatti biokémiai funkciók stb. letapogatása és a Cogito számítógépes szoftverével történő azonnali idejű kielemzése egyszerű őskövületi módszer, és eddig is csak a népi agyalágyultak nem fogták fel annak létezését, a minket ez előtt a hülye és primitív nép előtt teljesen nyilvánosan üldöző CIA (KLIKK!) és MOSZAD titkosszolgálatok és kormányok által az emberiség totális uralom alá vetésére alkalmazott Echelon-eszközök hatására.

A nemzetközi titkosszolgálatoktól a Cogito magyarországi forgalmazását egyébként az első Orbán-kormány ideje alatt, 2001 június 6-án alapított Power Shield Biztonsági Szolgálat Kft. kapta meg. A Power Shield többek között természetesen állami beszállító is. A cég népi beetető eszközökkel és valódi, tehát a bamba birkanyáj elől elrejtett titkosszolgálati eszközökkel mindkét törvényi kategóriában kereskedik. Egyéb iránt ez nem is lehetne másként, hiszen a HÍRHÁTTÉR fennállása óta engem is jó párszor kerestek meg olyan hivatásos titkos szolgák és nemzetközi kereskedők, akik publikus és nem publikus titkosszolgálati eszközökről beszámolva kínálták felénk is változatos portékáikat. Köztük volt olyan beszervezett is, aki első szavai között máris olyan - a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA szerkesztőségében egy nappal korábban műsorért rögzített - beszélgetésekből játszott be részleteket, amelyek soha nem kerültek nyilvánosságra. Mi - beavatottak - megszoktuk, hogy teljes életünket titkosszolgálati megfigyelés és csúcstechnológiai kamerák és megfigyelési eszközök kereszttüzében éljük. Ezeknek lényegi része a nemzetbiztonsági szaknyelvben már nem a szigorúan titkos, hanem az úgynevezett kozmikus szigorúan titkos kategóriába esik, helyesebben - emlékeztetve egy nagy vihart kavart amerikai űrhajós szavaira - nem esik, hanem a kategóriát fedi.

A Cogito egyike azon intim letapogatási eszközöknek, amelyek eltérő, továbbá egyszerűbb eszközeit naponta dobják nem titkolt piacra a világon, a nyilvánosság előtt repülőtereken stb. történő terrorelhárítás és számos egyéb címén. Alkalmazási területük csak azért nem jellemző rendőrségi, titkosszolgálati és hadászati vonalon, mivel ott ezeknél évtizedekkel fejlettebb módszerekkel és eszközökkel dolgoznak (természetesen a kihallgató rendőrök konkrét eszközi beavatása nélkül), a Cogito pedig az úgynevezett "beetetés" kategóriájába tartozik, ahogyan a titkosszolgálatok gyakori módszere pl. az, hogy azért helyeznek el egy-egy helyiségben vagy magánlakásban több, olykor akár több tucat rejtett mikrokamerát, mert az a cél, hogy a detektorokkal azokat a célszemélyek megtalálják. A valódi megfigyelési eszközök, amelyek helyben vannak, olyan kicsik és összehangoltak, hogy semmilyen - a nemzetközi alvilági és titkosszolgálati piacon - kapható eszközzel nem fellelhetők. A világ vezető pénzügyi, monetáris ezermilliárdosai, oligarchái és titkosszolgálati legfőbb vezetői (a bolygó bábelnökeivel egyben) teljes egészében tehetetlen alanyai és aktív kommunikátorai a totális megfigyelésnek és irányításnak, a Rendszer (a Háttérhatalom) engedelmes bábjai és kiszolgálói, interakítv illuminátusok, míg az emberiség primitív és tudatlan áldozat, melynek java ma, 2010-ben még csak nem is tud arról, hogy disznóólján és malacszemű csonkított agya buta gondolatain kívül létezik világ, ahol az információk áramlását semmi más, csak az Egy Hatalom Akarata korlátozza.


Molnár F. Árpád, legalább Európa legfőbb Echelon-tanúja, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapítója és főszerkesztője. Molnár és a stáb azzal, hogy az emberéletek védelmével és az igazmondással - ráadásul keresztyénekként - nem a sötétség Egypártrendszerét, hanem az ISTEN-t, a Jézus Krisztust és az Emberiséget szolgálják, Barack Obama amerikai elnök és CIA-igazgatója, a tömeggyilkos globális titkosszolgálati terrorista Leon Panetta és a MOSZAD bűnbandája hatalmas gyűlöletét és folyamatos üldözését váltották ki. Obama és mocskos globalista bandája egy személyre kívánta fókuszálni a HÍRHÁTTÉR üldözésének abszolút gerincét. A HÍRHÁTTÉR azt mondja: Neki is ez volt a célja, de azért, mert nem csak látta az eredményt, hanem akarta is... Ez azt is jelenti: még közelebb, ördögök és antikrisztusok! KÖZELEBB!

 

Ezt az Egy Hatalmat hívják a keresztyének (keresztények) ISTENNEK, míg mások ősöknek, földönkívülieknek, illetve az illuminátus rendek legfőbb urának, ama nagy illuminátusnak, aki először szerezte meg a totális irányítás technológiáját és uralta le ezekkel és az első eszközökkel exponenciálisan kirobbanó fejlesztéseivel az egész világot. A Valóság szerkezetéből és törvényszerűségeiből evidensen adódik, hogy a Valóságban, azaz a Világmindenségben Istennek maximum is csak egyszer kellett megteremtetnie, onnantól kezdve minden más Világegyetemet és civilizációt az az első hozott létre és hagyott totális irányítása alatt, ha nem lett volna mindig az az ISTEN, Aki mindig volt, és mindig Vezérelte és Formálta a Valóságot, a Világmindenséget, amely mindig Személyesen Maradt az ISTEN. Ha egy isten a hatalmat, amelyet létrehoz, nem kontrollálná, az a hatalom - elszabadulván - a létrehozó isten megsemmisítésére törne, hogy övé legyen a totális boldogság és végtelen szenvedés, valamint az örökkön örökké tartó uralom világtechnológiája. Tehát Isten mindenképpen létezik, azok számára is érthető módon, akik még nem értik, vagy nem tudják, hogy a Valóságban ISTEN mindig volt, és ezért sosem keletkezett. Azaz soha nem volt, hogy ne lett volna az Abszolút Uralkodó, Akinek Neve: VAGYOK. (KLIKK!)

A Cogito egy csepp a tengerből. Abból a tengerből, amely mind a baloldal, mind a jobboldal für lajosista katonai titkosszolgálati áruló pártokrácia részéről teljes elhallgatásra került (KLIKK!), a területen tényfeltárók elleni egységszándékú üldözésével és pártokrata gyűlölésével. Azzal, hogy az emberiség végveszélybe sodortságát és helyzetét minden magyar idők legfőbb tényfeltáróiként (egyébként legalább egész Európa legfőbb tényfeltáróiként) lelepleztük, a szakértelmet mocskos pártaklokban üldöző, heil vonázó aljamagyarok Veérbe mártogatott trikolórból fröcskölve az ártatlanok, a keresztyének és az emberiség vérét, a Bibliai Nagy Babilon féktelen aljassága gyűlöletével és káromlásával gyalázkodtak, minden emberi lény bukására és örök kárhozatba juttatására. Mialatt a CIA és a MOSZAD egy követ fújt az MSZP-vel, Orbánnal és a Jobbikkal tényfeltárásaink globális és teljes megsemmisítésére, rendre azt láttuk, hogy a színházaktól az RTL Klubon át a tv2-ig foglalkoztatott színészek, valamint celebek, énekesek, humoristák, producerek, számos hírigazgató, vagy pl. a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai mindenfelől - sajnos nem a média nyilvánossága előtti - szimpatizánsaink, pártfogóink, továbbá kifejezett csodálóink voltak és vannak. Ehhez képest az állami moslék úgy dől Leon Panetta CIA-igazgató, Barack Obama, Szilvásy György, Meir Dagan MOSZAD-főnök, kovács tamás sokkos gyilkos legfőbb ügyész és ügyészi bűnszervezetei, ahogy orbán viktor politikusi bűnbandái részéről, mintha az egész bolygó ISTEN-káromló gyűlöletférgekből és agyalágyult, pszichopata, elmebeteg és öngyilkos heil vonázó tömeggyilkosokból állna. Azt láttuk, hogy a moslék kovácsics ferenc-féle katonai titkosszolgálatok és juhász gáborista terrorista titkosszolgálatok, valamint álnemzeti féreg vonista állatok minden ügynöki és hazaáruló, továbbá JÚDÁSFAJI összkínlódása ellenére a Molnár F. Árpád mindenfelé közkedvelt lett, és az utcákon az őt felismerők részéről mindeddig kizárólag kedves szavakkal illetett, továbbá hasznos háttérhatalmi-illuminátusi üzenetekkel megszólított személy, ahogyan az erőteljes, a diplomáciai stílust nem éppen elsajátított ifjú és veszélyes Titán, a Soós József is rendkívül népszerű lett.

A Cogito nemzetközi és helyi beszállítói nem leplezik, hogy az eszköz éppen úgy javasolt kihallgatásokon és börtönökben, harci helyszíneken és bűnügyi helyszíneléseken, forgalmi csomópontokon, reptereken és buszállomásokon, mint munkahelyeken a munkavállalók (mindennapi és folyamatos) ellenőrzésére is. Az eszközről annyit ismertek be, hogy azt már rendszerbe állították és folyamatosan használják Izrael és az USA, India, latin-amerikai banánköztársaságok, továbbá ázsiai diktatúrák és többpártrendszerek. A Cogito természetesen - nagy baj ennek a népnek, hogy ezt is külön kell említeni - rendelkezik az adattárolási és összehasonlítási hardveres és szoftveres funkciókkal is, miközben egy tízéves kisgyerek is felszerelheti olyan legális forgalomban kapható, filléres adattovábbítási eszközzel, amelyekkel a Cogito pillanatonként megszerzett információi egy másodpercen belül már a Föld bolygó túlsó oldalán, egy számítógép winchesterén landolnak. Ezzel azt is akarjuk sugallni, hogy a vásárló állami és magánszervezetek (és csak minden hájjal megkent állami bűnszervezeti bűnözők kapnak a Cogito-ra vásárlási engedélyt) úgy lopják és továbbítják, illetve kereskednek a lakosság titkaival, ahogy csak akarnak. Mivel ők maguk a titkosszolgálatok és azok kegyelt extrém gazdag milliárdosai, így paráznaságuk is - ahogy a Biblia Írja - féktelen; tetteiket a titkosszolgálat és a kormány a legkevésbé sem korlátozza. Ha a Kedves Olvasó túlzottan agyi rokkant, elég csak a tükörbe néznie, és máris megállapíthatja, hogy ekkora disznó, legyen bármilyen primitív, arra azért van esze, hogy ilyen cég vezetőjeként olyan mélységekben turkáljon mások és környezete titkaiban, amilyen mélységekben és bőségben tud!

 


Ezúttal egy régebbi fotó a mostani Obama-kormány CIA Directoráról, Leon Panettáról, és Bill Clinton amerikai elnökről, akinek felesége, Hillary Clinton a CIA-s tömeggyilkos Obama-kormány bafometimádó, programozott külügyminisztere. Az illuminátus Bill Clintont az 1995-ös, az évtizedekkel korábbi CIA-s emberprogramozásokat látszatvizsgáló és tanúmeghallgató Elnöki Bizottság létrehozásáért sokszor méltattuk, mert a tömeggyilkos és sokkos gyilkos Veérállat legalább tett valamit, nem csak kétszarvú fenevadas vaginát nyalt és vadászfegyveres szexrabszolga-vadászatokat folytatott, amilyenekről Cathy O'Brien Echelon-tanú is beszámolt. Az ISTEN azonban mindig Igazságos. Egy mocskos Veéresszájú embervadász tömeggyilkos és pedofil kéjgyilkos, amilyen a háttérhatalmi Clinton, menjen oda, ahová valóban tartozik: a kriptások, meg a Skull and Bones bushista elmebetegeinek legaljára. Ha bármi jót tett, feledje el neki az ISTEN, és vesse az Emberiség legocsmányabb és legundorítóbb háttérhatalmi férgei közé, ahová mindig is tartozott. Tegye az ISTEN úgy, ahogyan az egész Világtörténelem során Tette, Tanúsítva a Bibliában a múltban és a Jelenések Könyvében a jövőben egyaránt: a családot a kutyáikkal együtt, Jézabelestől és bafometestől kiirtva, miután már mindenki azt tette, hogy tovább és tovább építse le barbár, ostoba, moslék erkölcseiket és következetlen, ősbálvány, ostoba értelmüket, de értünk és felemeltetésünkre, az Emberiségért, és a MINDENHATÓ Örök Dicsőségére téve rajtuk a Világtörténelem legcsúfabb bukásait és örök kínzatásait! PANETTA! Tiltass be még egy filmünket, ahogy a VIMEO-n tetted az összes keresztény Echelon-filmünkkel, provokálj tovább Obama ágyasával, az amerikai nagykövet Echelon-terrorista Kounalakis-szal (KLIKK!) és nagykövetségi bűnbandájával, ahogy a napokban Budapesten ismét tetted, aztán fizess - de minden alkalommal külön számlázva - az egész Emberiségért, JÚDÁS! Ne lásd meg lélekben, amit bennetek teszünk, hogy bukj és pusztulj, Emberiség tömeggyilkosa!

A Cogito-ba az izraeli titkosszolgálatok által és az USA Védelmi Minisztériuma megbízására egyaránt - nyilvánvalóan egymástól függetlenül is - olyan technológiai egységeket szerelnek, amelyek további lélekelemzési és adattovábbítási funkciókat biztosítanak. A titkos bővítési projectekben (prodzsektben) - mondták el nekünk - éppúgy benne vannak az amerikai katonai titkosszolgálatok, mint a zsidók. Az ilyen eszközi beszerelések olyan változatos módon kerülnek elkövetésre, ami külön cikk tárgyát kellene képezze, de a magyar lakosság olyan elképesztően buta, alulművelt és barbár, hogy úgy látjuk, kénytelenek vagyunk számos olyan titkosszolgálati módszert és eszközt elhallgatni, amelyek a lakosság és az emberiség ellen irányulnak, de a kurucinfók és vona gáborok által tudatosan épített népi ostobaság miatt akkor tehetünk jobbat, ha sok mindenről még csak érintőlegesen sem szólunk. A népi baromlét így veti magát minden oldalról - az emberiséget szolgálni akarók és a sátáni ellenség részéről is - butaságba, és a disznóól párthordalékkal halmozott mszp-s és népnemzeti hányásába és bélsarába.

A Cogito-t a forgalmazó szervezetek teljesen megbízhatónak hirdetik, mert nem fedik fel a rendszer feletti, valamint a rendszereket bekebelező rendszereket. Szakértőkként viszont tudjuk, hogy egy ilyen eszköz egy másik, fejlettebb eszközzel nagyon könnyen manipulálható, így megbízhatósága a titokban beépített titkosszolgálati eszközöktől és operátoraitól függ, továbbá a Háttérhatalom titkosszolgálati (nagyon helytelen kifejezéssel "nemzetbiztonsági") szervezeteinek távoli, továbbá interkontinentális, valamint kozmikus szigorúan titkos minősítésű beavatkozásainak és vírustámadásainak a függvénye. (Vagyis) az eszköz automatizáltsága és computer-szoftver-háttere maga kínálja a hekkelhetőség számos könnyebb formáját is. Eközben arról is be kell számolni, hogy az emberek - különösen a kémek, hírszerzők és szintén interaktív illuminátusok stb. - külön is olyan háttérrel rendelkeznek, ami gyakran nem titkoltan cseréli le az élettani funkciókat olyan szimulációkra, amiknél a csalást aztán a világon semmiféle titkosszolgálati szkennereszköz észre nem veszi, hanem szó szerint kizárólag az ISTEN! Ezért is fordul elő, hogy elválasztott beszervezettek és beavatottak külön kérik a kimenő biofizikai stb. jelek és adatok kicserélését, továbbá perelnek az ellen, amikor bizonyos demonstratív helyzetekben hangjuk, hőmérsékletük, pulzusuk stb. számukra nem kívánt kicserélésre kerül. A szakértők értik, mire gondolunk, a nép meg ráér megérteni utólag, amikor netán érdemessé válik arra, hogy megtudja és megértse, mi veszi körül a kuruc.info boldog idiotizmusán és CIA-programozott "magyarságtudatán" kívül.

A Cogito csak csepp a tengerből, egy a nem titkok közül. De hivatalos és publikus referenciája szerint is nem hazugságvizsgáló gép, mert sokkal jobb annál. Nem állításokat elemez ki, hanem megmutatja az akciót még csak tervező potenciális elkövetőt. Mindezt automatikusan, emberi beavatkozás nélkül. A legforgalmasabb repülőterek és utcák embertömegeiből kiemelve az állam, a Háttérhatalom ellenségét. Nincs szükség kamerára, elég egy kamerának vagy bármi másnak álcázott Cogito eszköz, vagy annak valamely generációja, hogy a gyanútlan járókelő - miközben azt hiszi, hogy egy-két fényképfelvétel készül róla a hídon, utcákon stb. haladásáról, aközben - bugyijában és alsógatyájában turkáljanak arról, éppen milyen irányú szexuális fantázia (KLIKK!) fűti, vagy milyen mélyen veti meg orbán viktort (KLIKK!) annak kurucinfós 'heil-heil vona gábor(!)' hurrázású elektrosokk terápiáiért (KLIKK!), ártatlanok elleni kínzásaiért, tömeggyilkosságaiért, és a szocialistának nevezett rendszerből 100%-ban átmentett pszichiátriai és elmegyógyintézeti bűnözőiért.

Pedig a Cogito-t sem reptereken és népi forgalmú utakon, valamint az In-Kal Security céghez hasonló titkosszolgálati maffiaszervezeteknél alkalmazott takarítónőkön kellene bevetni annak címén, megbízható-e az illető, és szimpatizánsa-e a Háttérhatalom, ama titokzatos Nagy Babilon barack obama és Leon Panetta-féle tömeggyilkosai emberiség-ellenes bűntetteinek (KLIKK!), vagy hogy In-Kal-bűnözéskompatibilis vagy sem, hanem orbán viktoron, gyurcsány ferencen, és az általuk védett tömeggyilkosaikon, amilyen a Pintér Sándorral örök gyilkos barát Csányi Sándor OTP-vezér (KLIKK!), Szűcs Attila pszichiáter professzor, vagy pl. Pigniczki Zsuzsa (KLIKK!), a Kádár-érából átmentett, mai napig állami bűnöző és sokkos gyilkos igazságügyi elmeszakértő szociopata és pszichopata ringyó, gátlástalan, kapzsi, harácsoló és rosszindulatú alkotmány-ellenes bűnöző és tömeggyilkos.

De itt már kicsit továbbléptünk. Többek között oda is, hogy ha - amiként a napokban is tettük - a pigniczki-faj egy osztályon dolgozott (az MN II. Katonai Kórháza Ideg-elme osztályán működött) állami bűnszervezetéből 6 nevet mintegy véletlenszerűen felsorolunk, azt láthatjuk, hogy az elmúlt pár évben a 6-ból 5 rákban, infarktusban eliminálásra került. De amikor - igen, évek óta hangoztatom - ezen kiirtani való JÚDÁSFAJ-ból csak egy is megmarad, mert életben hagyták, pedig meg kellett volna halnia, ahogy a többiekkel Tette, tehát amikor a javíthatatlan és féktelen pszichopata bűnözőkből - mint pigniczki zsuzsa - egy is megmarad, miközben gyilkos munkatársainak közel fél tucatját likvidálták, akkor ezen utolsó ringyó miatt is globális az előre tervezett káosz és tömeges, tömeges, tömeges háború.

Mert ahol ma a Sátáni gyilkos él, és az ártatlanok hullanak, ott már régóta a kárhozat és a halál angyalian, sőt, istenien(!) Megtervezett és előre ezerszer Bejelentett MEGTORLÁSA készül...

(Írta: Molnár F. Árpád; 2010.05.31., Szeged környéke)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel. : 30/919-6386
Elérhetőség: 6000 Kecskemét,  Reptéri út 15/b., fsz. 2.

Szólj hozzá!

Címkék: pszichiátria kuruc.info jobbik keresztény gondolatolvasás vona gábor kémkedés gondolatrendőrség földönkívüliek biometria háttérhatalom titkosszolgálati eszközök biofizika magyar tudományos akadémia hírháttér multimédia leon panetta suspect detection systems ltd power shield biztonsági szolgáltató kft polográf biometrikus kémkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr302090776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása