HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

"Egytől egyig bűnözők" - Pártszolgálatos, nyilas jellegű egyenruhás bűnbandák Magyarországon

2007.11.26. 21:17 Molnár F. Árpád

A magyar híradásokból persze megint nem derül ki semmi, de úgy tűnik, hogy a rendőrök üldözték azt a 15 éves suhanc párost, akik lopott motorkerékpárral közlekedtek, és akiket a rendőrök halálra gázoltak. A média gondosan hallgat arról, hogyan gázolták őket halálra. Egy szemtanút bejátszottak, aki elmondta, hogy az ütközés után a rendőrautó még 15 méteren keresztül tolta a motort.

Ebből az sejthető, hogy netán nemcsak üldözték őket, de életveszélyes módon tették ezt. Talán le akarták őket tolni az útról, vagy mi?

Itt nem történne semmi ilyen esetben, de Franciaországban országszerte tüntetések robbantak ki, és autók sokaságát gyújtották fel.

Ezért is mondtam: a lehetetlennel egyenlő volt, amikor 2006 október 23-án nyugdíjas asszonyok arcába lőttek könnygázgránátot, ujjakat robbantottak le, országgyűlési képviselőt mártottak vérbe, kanadait, amerikait, angolokat, németet, franciát, peruit stb. vertek, ütöttek-vágtak és rúgtak, csontjaikat törték, aztán hamis vádakkal feljelentették őket, szemeket lőttek ki, 25-30 méteren belül nem használható fegyverekkel fél méterről tüzeltek fekvő járókelőbe, volt tüdőlövés, a nyak alatt ment be, a tüdőt sértve állt meg, voltak fejlövések, koponyaműtétek, fényképezőgépeket semmisítettek meg, videotelefonokat dobáltak a Dunába a bűnözők, hogy ne legyen ellenük bizonyíték, a magyar lakosság pedig abnormális módon otthon maradt.

Az ateista világ egészséges válaszreakciója és élete védelméhez fűződő normális reflexe az lett volna, hogy másnap akár az Országház borul lángba, ha pedig odáig nem jutnak el a százezer helyett legalább félmillió tüntetők, akkor pártházak égnek le. Ez az egész világon így van. Ahol a hatalom a népet lövi, ott csak olyankor húzódik vissza a nép, amikor már tankokkal lőtték szét őket.

Buszmegállókból fogdosták össze az aztán hamisan megvádoltakat, akik várták a buszt, meg az éjszakai néptelen utcán - mint a videofelvételek bizonyítják - hátulról, mint a marhák, mint az esztelen, őrült vadállatok, hátulról neki rontottak a sétáló embernek, leverték a földre, aztán ott ütik és rúgják, ahol érik, ott a társadalom egészséges önvédelmi reflexe az országszerte azonnal kirobbanó tüntetés. De itt csak az Interneten estek egymásnak azok a szélsőségesek, akik azt mondták, hogy aki hajnal 2-kor az utcára megy, megérdemli, hogy a rendőrség rárontson hátulról, összeverje és hamis vádakkal börtönbe juttassa, meg az egészséges, normális lakosság, aki az Interneten keresztül mondta, hogy ebből elég volt! Az ügyvédek meg a bíróságok folyosóin hüledeztek, hogy ilyen mocskos eljárásokkal és ítéletekkel 1956-ban sem találkoztak, mert még akkor is jobban ügyeltek a látszatokra.

Fontos körülmény, mert ezt semmiféle foglalkozásnál nem lehet megcsinálni, amit a rendőrök rutinból megtettek: amikor bárkit megtámadtak az utcán, leverték, illetve csontjaikat törték, anélkül, hogy a körülnézésre igényt tartottak volna, egyszerűen odakiáltottak a bűnözők a többi bűnözőknek, vakon, azt sem tudva, kiket ér a kiáltás, hogy:

- Megvertek! Megvertek! Láttátok?!

És erre azonnal jelentkeztek az éppen arra vágtató őrültek, és visszakiáltották:

- Láttuk! Láttuk!

Megesett, hogy a hatalmas, kiképzett, dromedár, állig felfegyverzett és páncélozott, gyáva és hitvány bűnözők, akik annak idején Balaton Balázs újságíróra is csoportosan mertek csupán támadni, mert egymagukban olyanok, mint a nyulak, egy a kórházba az unokájához tartó nagymamának estek neki csoportosan, és ezeknek a kis mitugrász, nagyfejű senkiháziaknak még bűnöző tanúkra is szükségük volt, hogy elbánjanak egy nagymamával.

Ilyen utolsó, ordenáré, igénytelen, abszolút, a teljes egész állományt egy az egyben lesulytó bűnözői BÍZONYÍTÉKTENGER(!), bizonyosság, abszolút biztos bűnözői elárasztás egyetlen egy foglalkozásból való egyének esetében sem létezik. Ez csak a rendőrök esetében exisztál.

Milyen igaza volt azoknak, akik azt mondták - politikai berkekből is -, hogy a teljes rendőri állományt fel kell oszlatni.

Nem volt 2006 október 23-án talán egyetlen civil sem, aki bármelyik rendőrnél ne vizsgázott volna köztörvényes szempontból is olyan magasságokban a rájuk támadó, őket hamisan megvádoló, undorító rendőrbűnbandákhoz képest, amihez képest bármelyik rendőrnek nevezett pszichopata, lecsúszott - ahogy egy zsidó mondta, aki éppen csak megúszta a verést: - "pártszolgálatos", a 'nyilasokhoz hasonló' tróger ne lett volna az ösztönállat a felsőbbrendű emberhez képest.

2006 október 23-a önmagában bizonyította be, hogy a rendőrség teljes kivezényelt állománya egytől egyig bűnöző. Egytől egyig, mind bűnöző.

Máig állományban vannak. Máig dirigálni akarnak. És gyártják a bűncselekményeket, futószalagon, politikai háttérrel, a nyilvánosság elől eltűnt Lendvaival - ELŐ LENDVAI!!! -, a nyilvánosság elől eltűnt Rogánnal.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

Szólj hozzá!

Címkék: anglia mszp fidesz franciaország peru kanada németország izrael 1956 tüntetés szabadság demokrácia zsidó rendőrállam fasizmus nagy britannia erkölcs alkotmány lendvai ildikó demonstráció terrorizmus diktatúra emberi jogok nácizmus becsület megfélemlítés btk bűnszervezet szabálysértés nyilasok hamis vád állambűnözés despotizmus rémuralom fejbelövés bűnpártolás néplövetés médiabűnözés hitlerizmus szervezett bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérbíróság 2006 október 23 vérügyészség alsóbbrendűség felsőbbrendűség pártszolgálatosok csonttörők tisztesség jogos védelem elrettentés állami terrorizmus megvetés balaton balázs újságíró bűnözők bűnbandák fegyveres bűnözők önkényuralom terrorista diktatúra vérperek népfelkelés pártbűnözés hátba támadás jogos önvédelem életvédelem személyiségi jogok bűnöző foglalkozás párttróger uszítás gyűlöletkeltés hivatalos személy részéről elkövetett bűnpártolás undor

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr31242948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása