HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Vizitdíjból több, mint 40 millió Ft öncélú reklámokra: FELJELENTETTEM a kormányt hűtlen kezelés bűntette miatt

2007.12.03. 22:14 Molnár F. Árpád

A feljelentés word-ben innen letölthető!
 
A kormány az étkeztetés "javítását" azzal hozta összefüggésbe, hogy a vizitdíjból befolyt összegekből lám, a kórházaknak visszaosztott pénzből erre is telik. A reklámra, azaz saját maguk reklámozására - az újsághirdetések formájában - kb. 42 millió Ft-ot költöttek közpénzből! Ez mintegy 140 ezer ember által befizetett vizitdíj összege(!), illetve még sokkal több, mert a papírmunka, a fizetések a sok helyen a vizitdíj miatt felvett alkalmazottak okán, a vizitdíj-automaták stb. nincsenek benne az iménti kalkulációban.

Ha ez nem hűtlen kezelés, akkor nem tudom, mi a hűtlen kezelés. Ha ezt a Btk. nem súlyos börtönbüntetésekkel szankcionálja, akkor a törvény maga a bűnöző törvény, vagy a feljelentést negligáló ügyészség, elutasító bíróság maga a bűnöző ügyészség/bíróság. A Büntető Törvénykönyv 319. §-ának 1. bekezdése ugyanis kimondja:
 
"Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el."
 
Márpedig ennek felső büntetési tétele 10 év!

Ez az összeg, amit a kormány önreklámra költött, 42 hajléktalan ember teljes egész életére biztosítandó lakásának ára! Így azonban 42 ember maradt fedél nélkül, 42 ember élete maradt romokban, nyomorban, hidegben, szélben fagyban és hóban, esély, kilátások nélkül. Remények nélkül, minden remény nélkül, mert a kormány bűnözőkből és mocskos, utolsó, undorító férgekből és hitvány sátáni gonosztevőkből áll.
 
Ugyanis keresztyén vagyok, hadd használjam a Jézus Krisztus Szavát:
 
- Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.

Döbbenetes, hogy a lábuk előtt hever a média, éjjel-nappal róluk beszél, de még azt is kikövetelik maguknak ezek az evidensen bukott köztörvényes bűnözők, hogy a külön, kevés embert elérő, de annál is sokkal kevesebb embert megható reklámokra költsék a közpénzt, azaz a régen nem rájuk bízott, hanem tőlünk kirabolt, elvett pénzünket, ahol az egyetlen cél saját maguk, és saját, rendkívül rosszul profitáló piárjuk alantas és visszataszítóbbnál visszataszítóbb növelésének igénye.

42 millió Ft. 42 ember élete, 100 elmaradt életmentő műtét ára, 140 ezer szegény ember kifizetett vizitdíja. És sokak élete, akiknek nem jut arra, hogy váratlan betegségük mellett még vizitdíjakra is költsenek. Tudjuk, mennyien voltak eddig is, akik azért nem mentek orvoshoz, mert a táppénz a családtól vonta volna meg a megélhetést.
 
Ez a 42 millió viszont önmagában igazi, reális, tényleges népirtás.

És akkor engem üldöznek, a maximális 50 ezer Ft pénzbírsággal sújtva, rendőrnek álcázott állami, gyáva bűnözők törvényről hadoválva, hamis vádakkal ostromolva, miközben lisztet vízzel keverve étkezem, mert ugyanez a banda úgy tönkre vágta az országot, hogy a kenyér árát 169 Ft-ra emeltette, egyszeri segélyért sorban állva pedig közlik az önkormányzatnál, hogy ha nem vallok be jövedelemként 20 ezer Ft fix havi jövedelmet, annak ellenére, hogy havi juttatásom 0 Ft, akkor nem fogadják el még a kérelmet sem, amire jövedelem nélkül sem ítélnek meg egyszeri 10 ezer Ft-nál többet! Aztán több hónapig semmit. Akik megkeresnek, hogy segítsek nekik, nem tudok, mert nincsen pénzem, akik megkeresnek, hogy korrupciós ügyekben tegyek a kárvallottakért, hogy állami bűnügyekben nyomozzak, hogy tönkre tett életek miatt mozduljak, mert a kormány, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a média, az önkormányzat stb. nem tesz, hanem összefogva rombol és pusztít, egységben felállva, nem tudok tenni semmit, nem tudok utána járni, nem tudom beszerezni az adatokat, nem tudok odamenni, de még telefonálni sem, mert nincsen pénzem arra, hogy akár egyetlen percig is mobiltelefonon megkeressem a kárvallottakat és a politikai üldözötteket.
 
Amit ez az egységbe rendezett bűnbanda tesz, az történelmi bűn már annak tekintetében is, amit körülöttem és ellenem művelnek, mindent elkövetve azért, hogy a világon senkiért ne tudjak tenni semmit sem.
 
HELYETTEM SENKI NEM FOGJA ELVÉGEZNI!

Utolsó, mocskos, gyáva, hitvány, tróger rendőrbűnözők! Emlékeztek a szocialista rendszer rendőri retorikájára? Most én mondom nektek: tróger, tetves huligánok, ingyenélő, himpellér senkiháziak! Nem felejtem el soha az arcotokat, és azt az egyöntetű, együtt mozgó gyávaságot, ami kínotokban lerítt rólatok, amikor meghallottátok, hogy oknyomozóként jártam az Erzsébet hídnál is. Sosem felejtem el, amikor kínotokban, tehetetlen alsóbbrendűségetek tudtával a fogdában, októberben csak vigyorogni tudtatok, és a Jézus Krisztus Evangéliumát megtalálva a táskámban együtt, vigyorogva tehetetlen züllöttségetek és gerinctelen bukásotok láttán csak fennhangon röfögni tudtatok! Gyáva bűnözők, senkiházi tróger szaralakok vagytok mind!

Ami pedig a 42 millió Ft-unkat illeti, a fedél nélkül maradt hajléktalanok tömegét, a vizitdíjat befizetett szegények százezreit, az életmentő műtétek és a 42 millió Ft-os egészségügyi műszerek miatt meghalt civilek tucatjait:

BÖRTÖNBE VELETEK, UTOLSÓ, FÖRTELMES, UNDORÍTÓ, SÁTÁNI, DÉMONI ÉS ÖRDÖGI POLITIKUSI GONOSZTEVŐK!

AZ VESSE RÁM AZ ELSŐ KÖVET KÖZÜLETEK - BANDÁK MOCSKA, UTOLSÓ, TRÓGER BANDITÁK, MOSLÉK GYILKOSOK, PSZICHOPATA, TRÓGER BŰNÖZŐK -, AKI BŰNTELEN KÖZÜLETEK!
 
Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com
 
 
 
A feljelentés word-ben innen letölthető!

Feljelentés

 

 

LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

Székhely: 1055 Budapest, Markó u. 16.
Postacím: 1372 Budapest, Pf. 438.
T.: 354-5500
E-mail: info@mku.hu
Honlap: www.mklu.hu
Tárgy: Feljelentés

 

Tisztelt Legfőbb Ügyészség! Tisztelt Uram/Asszonyom!

 

  Alulírott Molnár F. Árpád, (…)sz. alatti lakos (Anyám neve: …), élve a törvényben biztosított jogommal, A Btk. 319. § (3) bekezdése alapján bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen bűnvádi

F E L J E L E N T É S T

teszek.

 

INDOKLÁS:

A magyar kormány a lakosságtól beszedett vizitdíj egy részét – bevallása szerint – a kórházak részére fizette ki, amelyek a hatályos törvényeknek megfelelő módon ezen összeget az étkeztetés javítására fordították. A magyar kormány ezen intézkedését egyebek mellett több sajtóorgánumban közpénzből, semmiféle közcélt nem kimutatható módon, abszolút öncélúan, egyéni haszonszerzés céljából több, mint 40 millió Ft-ot elköltve (elherdálva) reklámozta – holott erre minden magyar állampolgárnál, továbbá kis-, közép- és nagyvállalkozásnál, valamint multinacionális cégnél szélesebb lehetőségekkel rendelkezett és rendelkezik az országos médiumok, az összes nagyobb és irdatlan mennyiségű kisebb sajtóorgánumokban való éjjel-nappali megjelenés és kommunikáció által –, ezzel a hűtlen kezelés (Btk. 319. § (3)) bűntettét megvalósítva.

 

BIZONYÍTÉKOK:

A Magyar Televízió 1-es csatornájának, 2007 december 3-án, délután 19:30-20:00 óra közötti Híradójában elhangzottak, valamint az elektronikus és nyomtatott médiumok megannyi közlése.

 

Kérem, hogy feljelentésemet a törvényes határidőn belül bírálják el, s az eljárás eredményéről a jogszabályban megadott módon engem a fenti címen értesítsenek.

 

…, 2007-12-03

                                                                 Molnár F. Árpád

Szólj hozzá!

Címkék: maffia híradó börtön apeh isten önkormányzat feljelentés adó erkölcs evangélium vizitdíj újszövetség jános evangéliuma sátán népirtás btk bűnszervezet ördögök hűtlen kezelés állambűnözés szervezett bűnözés jézus krisztus molnár f árpád kormánybűnözés politikai bűnözés erkölcstelenség életmentő műtét szabadságvesztés röfögés fogda démonok gyávaság legfőbb ügyészség állampolgári jogok hajléktalanság felszámolása bírói bűnözés megvetés bűnöző alkatú pszichopaták alkotmányos rend megdöntése disznókonda ügyészi bűnözés rendőri pszichopátia különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ördögatya ügyészmaffia disznónyáj közpénzek elherdálása elkótyavetyélés kórházi étkeztetés javítása államvagyon közvagyon rendbűnözés vizitdíj automaták különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette 319 fogház hajléktalanüldözés írástudók farizeusok parázna asszony fagyhalál történelmi bűnök emberiség ellenes bűnök közokirat hamisítás jövedelembevallás egyszeri segély szociális segély politikai üldözöttek politikai huliganizmus kormányhuliganizmus politikusi pszichopátia az vesse rám az első követ mtv1

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr13251444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása