HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A Hírháttér TV-nek az amerikai kormányzat és a CIA magyar osztálya orra előtt a Youtube-on betiltott két filmje - A cionista káosz előképei

2009.01.29. 17:00 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpádnak az állami népirtásokat ellenző cikke, mely született az Amerikai Egyesült Államok CIA-s Obama-kormányzata és a Magyar Köztársaság vezetése népirtásokat támogató világterrorista törekvései ellen

A magyarság öncsonkító, ostoba sötétségére jellemző, hogy minden oldal saját magát üldözte az utolsó pillanatig. A YouTube majd' 200 filmünk közül kettőt tiltott be. Mindkettő betiltása maga a maró barbarizmus és brutális, következetlen, végzetes következményekkel járó öncsonkítás. De még mindig nem értik, ez elképesztő: mondom végzetes! Az egyik Youtube-ról törölt műsorunk betiltása az elkövetők eredményességi irányát tekintve a cigánybűnözésnek nevezett jelenség védelmét, a bűnözés fenntartását célozza, nehogy valaki felszámolhassa a bűnözést (független a betiltásért össze-vissza hazudozott, nép- és Emberiség-ellenes, pártszolgálatos bűnözők szándékától)...

 
szólj hozzá: Cigánybűnözés megoldása

..., a másik film betiltása pedig (lásd alább!) minden létező népirtás védelmét és folytatólagos elkövetését célozza, kivéve a zsidóságot, melyet a bestiális, ön- és tömegpusztító, az egész Emberiséget kiirtással fenyegető, hamisan vádaskodva betiltó köztörvényes bűnözők érinthetetlenként szerettek volna tudni.

Pedig gyökeresen az ellenkezőjét érték el vele, és ha tovább próbálkoznak, azt tapasztalom, valami mérhetetlen rosszat fognak saját maguk ellen előkészíteni, és ez meg is fog történni, azaz már nincs visszalépés.

 

Most már csak előrukkolunk vele, olyan gyomorforgató ez a pártszolgálatos majomparádé:

Régóta olyan információkat kapunk, hogy a cionisták magyarországi - valójában - öncsonkító ámokfutása és rosszindulata kimondottan a zsidóság magyarországi üldözéséhez, valamint meglehet, teljes kirúgásához és kisöpréséhez fog vezetni. Erővel. Ez - kaptuk a rendszerinformációkat annyiszor - nem következett volna be, ha nem az egész Emberiség elleni rosszindulattal kérkedve lopnak, rabolnak és gyilkolnak, hanem úgy, ahogyan korábban, Gyurcsány Ferencig tették. Ennek kapcsán kívánja a Hírháttér a leghatározottabban nyomatékos figyelmeztetéssel élve mindenki figyelmébe ajánlani a Youtube-on most betiltott Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád szelíd, pár perces beszélgető műsorát (lásd fent), melynek betiltása Barack Obama, a villamosszékes és méreginjekciós sátáni, háttérhatalmi tömeggyilkos orra előtt (mert a CIA tudtával és minimum hallgatólagos támogatásával) zajlott és egyértelművé teszi, hogy olyan világban élünk, ahol a Magyar Köztársaságban élő zsidóság és cionista pártfogóik, valamint az USÁ-ban Tom Lantos szenátusi és obama-párti bafometállatai és sátáni szörnyetegei nem kevesebb, mint az egész Emberiséget totális kiirtással fenyegetik, hiszen minden létező nép elleni népirtás védelmében nyújtottak segédkezet e filmünk betiltatásával, mégpedig a teljes zsidóság korlátlan tömegmészárlásainak védelmében, a világ valamennyi népe, nemzete és nyelve ellenségeiként.

Úgyhogy, Mihók Attila, Tasnádi Péter bár rákos volt, így sajnálni kellene, ha ember lett volna, mégis megérdemelted sorsodat.

TERMÉSZETESEN AMINT A RENDSZERREFORM MEGTÖRTÉNIK, MINDAZOKAT, AKIK A NÉPIRTÁSOK ELLEN BÉKÉSEN BESZÉLGETŐ MŰSORUNK BETILTÁSÁT A YOUTUBE-NÁL KEZDEMÉNYEZTÉK (MEGKAPVA A TÖMEGGYILKOS BARACK OBAMA ÉS A CIA TOTÁLIS VÉGREHAJTÓ TÁMOGATÁSÁT), TELJES VAGYONELKOBZÁSSAL ÉS LEGALÁBB SOK ÉVES FEGYHÁZBÜNTETÉSEKKEL KELL MEGFIZETNIÜK!

Mert az Emberiség és a világ népeinek élete és túlélése nem játék, hanem élet-halál, LÉLEKHALÁL, MIHÓK(!), és játszma 10 milliárdért!

Ami engem illet, mind Bush, mind Obama szörnytettei, mind pedig a magyarországi zsidóság népirtó szörnyetegei - betetézve mindezt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete országos vezetője gyermek- és népirtásra felszólító, ezek fényében már az egész egyház kapcsán a totális betiltás szükségességét felvető "prédikációira" - kezdenek meggyőzni engem is arról, hogy szükséges lesz az együttes fellépés, hogy minden cionistát - bezárva a tömeggyilkos Mihók Attiláig, akiről soha többet nem akarok leszállni - fegyházba juttassunk, vagyonukat elkobozzuk, visszaszolgáltatva a magyar népnek, szexlapjaikat és szennylapjaikat betiltsuk, akik mellette álltak, azokkal szemben a törvény minden eszközével fellépjünk, ahogyan ők tették a magyarsággal és az Emberiség minden népének legalapvetőbb élet- és túlélési érdekeivel szemben. Nem, nem nyelvbotlás, nem elvétés. És legyünk törvényesek, ahogyan tőlük tanultuk. De ne pont annyira, mert akkor reccsennek a csontok, fröccsennek a szemgolyók, spriccel a vér, és leválik a koponya a fejből kioperálandó lövedékért. De ha kérnek még - és kérni fognak, mert már tudjuk előre, pedig kik rettegnek, kik őrjöngenek a dühtől, hogy nem tudnak ölni, ölni és ölni, mint az állat -, csak azt és úgy kapják vissza, ahogyan tették a világ összes népével és nemzetével, azt mondván, kivéve, ha cionista!

S mert az ukránoktól azt hallottam, nem kíván hatékonyan lépni Ukrajna két tömeggyilkosa, a mérgezett, meg a fakó... de hiszen már hallom a lövedékek fütyülését. Tudjuk, ilyen ügyekben mindig jönnek és tűnnek a halottak. Isten Kegyelme, hogy a befalazottak egyike sem vétlen, hanem bűnöző. Tehát mindig a legfőbb fogyóeszköz. Ugyanis Mihók tetteinek tengerével szemben nem a nép a fogyóeszköz, hanem egész fajtája! És íme, történni fog.

Ez egy olyan állam, ahol az emberi jogok bárminemű képviselőit és a világ minden népének jogait, minden szegényekkel egyben üldözik és totális betiltó egységszándékkal lépnek fel a világ minden népének nemhogy gondolati- és szólásszabadsága, de puszta létezésének és életben maradásának jogai ellen! Ilyen esetben pedig csak egyetlen lehetőség marad: a Gyurcsány-Dávid-Mihók-Bush-Obama-Peresz-féle népirtó háborús bűnösök és az Emberiség elleni Holocaust tagadói és családjaik teljes vagyonelkobzása, az elkövető és Holocaustunk tagadóinak totális betiltása és elhallgattatása, valamint a lehető legsúlyosabb szabadságvesztésre juttatása. És itt nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ismerjük el az elkövetők minden tisztességét és becsületét, és pontosan olyan korrekten járjunk el a rendőrségi és ügyészségi szakban, valamint a bírósági tárgyalásokon ellenük, ahogyan ők tették a magyarokkal, valamint ahogyan a népirtás ellen szóló minden beszéd totális betiltásával a világ népeinek ellenében. Mert betiltották azokat, akik azt mondták: nem szabad népeket irtani csak azért, mert azok nem zsidók. Ezzel pedig vészterhet zúdítottak a saját nyakukba, hiszen életük volt az, amit megvetettek, üldöztek és betiltottak. Igen: puszta túlélésük biztosítéka és záloga volt!

Na, elő a sötét lyukból, Mihók Attila, és kérj bocsánatot a 100-nál több fagyhalottért, amiket ti, közösen, a Sátán zsinagógáival fellépve okoztatok, pedig a megoldás 4 milliárdból az utcán hevert! Kérj bocsánatot a fagyhalottakért a magyarságtól és az Emberiségtől, népirtó, fasiszta, Veérgőzös tömeggyilkos, akiről le nem szállok, amíg meg nem teszed! Elő, patkány, az odúból, aki jövőt kaptál levélben tőlem alig pár perccel ezelőtt, s melyet a miniszterelnökökig és csapatunkig bezárólag jó páran megkaptak, és annál sokkal többet is!

Láttam a jövőt, ahogy ezt a Mihók-maffia akkor sem fogta fel, amikor Mihókot már főbe lőtték, és éppen azért, mert Mihókot már főbe lőtték. Ahol az egész Emberiség puszta létezését néhány koszos, cionista, kapzsi zsidó bűnöző és söpredék bérencei napi állati védelmében megtorpedózták, ott az egész világot a teljes kiirtással fenyegető sátánista bafometbűnözők ellen visszamenőleg sem létezhet kegyelem.

Ahogyan a majdnem 100 éves aggastyánokon is olyan, esetükben viszont kétségbe vonhatóan elkövetett több, mint fél évszázaddal ezelőtti bűntetteket kérnek számon, amiket állítólagosan olykor "csak" egy-egy zsidó ellen követtek el. Számon kérhetők, de csakis úgy, hogy a MAZSIHISZ, az ATV és a Mihók-panama teljes betiltásra és megsemmisítésre kerül. Mert nem kérhetünk számon 60 esztendős bűnöket, amikor az orrunk előtt lévő tömeggyilkosok előtt hasra esünk, főleg nem úgy, hogy a Mazsihiszesek és a Mihók-félék a magyarok és a világ népeinek holttestein taposnak, VÉDELMEZVE A VILÁG ÖSSZES NÉPIRTÁSÁT(!), ráadásul a tömegtájékoztatásban és a bírói pulpitusokon, az egész Emberi Faj ellenségeiként! Előbb a tömeggyilkosok: a cionisták a fegyházakba, aztán, miután már minden mostani elkövető ott van, jöhetnek az álszocializmus elkövetői, mert az is most van, sőt, ők ülnek kormányon, s majd ha ezekkel is végeztünk, csak akkor a több, mint fél évszázaddal ezelőtti muzeális emlékek.

Mert ha ők üldözték az egész Emberiséget, és minket tekintettek a legfőbb ellenségnek, mondván: számoljunk le a teljes lakossággal, röhögjünk és jól keressünk, akkor a következményekért 100%-ban, mondom: 100%-ban feleljenek!

Azok a cionisták, akik az amerikai CIA-val és az afrikaiakat is eláruló Barack Obama kormányzata oldalán a Kőrösi-Molnár műsorunkat betiltották (lásd fentebb), az egész Emberiség elleni teljes kiirtás mellett törtek lándzsát. Ezeknek a titkosszolgálatoknak, diplomáciai képviseleteknek semmi helyük ebben az országban. Tömeggyilkosokkal - miközben tovább öldökölnek - tárgyaljon a Sátán, nevezzék azt Feldmájer Péternek vagy Mihók Attilának. A gyűlölet fiai addig fogják pusztítani a Földet, amíg élnek vagy mozogni képesek. Összefogva nem feltételes a mód, hanem végzett: úgy vághatjuk őket börtönbe, ahogy ők tették, 2006-tól már nyíltan, mondjuk egy rendőr tanúvallomására, a diplomatákig és a MAZSIHISZ-sortüzes, zsinagógás bafometállatokig bezárólag, ahogy csak akarjuk. Egy utasítás, aztán mehetnek választott módszereikkel, tárgyalás nélkül, ahogy tették tömegekkel, nyomorékon is a fogdába. Aztán a bírósági tárgyalások, szintén megrendelés szerint, ahogyan tőlük tanultuk, és ahogyan a Mihók-párti államállatok az utolsó leheletükig próbálkoztak, mert ocsmányak, undorítók, behozván, söpörvén a szemetet keletről és nyugatról, mert minden bűnözőé és gyilkosé volt ez az ország, csak azoké nem, akik békében lakták volna és megadták volna nekik a nyugalmat és a gazdaságot! De az Emberiség árán semmit! Az Emberiségért az Emberiség árán kell fizetni! Ahogyan a MAZSIHISZ teljes bezáratását és a lakosság elleni, szemkilövető, nyomorékra ütő-vágó-rúgó, őrjöngő pszichopata bűnöző, szilánkos csonttörő, az Alkotmányt felszámoló bűnszervezeti terrorizmus miatti betiltását is már régen végre kellett volna hajtani, hiszen az egész Emberiséget totális kiirtással fenyegetik, övék a kormány és az ellenzék, övék a média, övék a teljes gazdaság, övék a Mihók-panama, mögöttük áll Bush és Obama, a Sátán babiloni, mérgezéses hímringyója, a CIA és a Moszad, a Youtube-ot a népirtás és az állami terrorizmus zászlajaként és a világ népei elleni tömegpusztító szervezésére használják az egész bolygón, a Moszad, a CIA és az angol SIS a világ minden népe ellen, szószólójukul pedig, miközben a népirtások ellen felszólalókat az egész bolygón betiltják, a népirtásokért "prédikációkat" tartó Németh Sándorokat úton-útfélen, mint az ATV-ben előre tolják:

AZ EGÉSZ EMBERISÉG KIPUSZTÍTÁSÁRA.
AZ EGÉSZ EMBERISÉG KIPUSZTÍTÁSÁRA.
AZ EGÉSZ KERESZTYÉNSÉG KIIRTÁSÁRA.
AZ EGÉSZ KERESZTYÉNSÉG KIIRTÁSÁRA.

Ahogyan Megíratta róluk és fajukról az Isten, akiknek neve így Adatott 2008-ban:

A JÚDÁSFAJ.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: youtube izrael cia rasszizmus nbh emberi jogok zsidóság népirtás mazsihisz tömeggyilkosság cigánybűnözés barack obama emberiség ellenes bűnök júdásfaj gyurcsány kormány náci nigger niggernáci illuminátus terrorizmus bafometállatok

A Mihók-féle szennylapkiadó maffiahálózat, mint az Emberiség ellensége

2009.01.28. 02:31 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád leleplező cikke

A Ringier Kiadó Kft.-t vezető Mihók Attila (a képen látható), maffiájára jellemző módon, teljes médiahálózatával az alábbi filmjeinket tiltotta be és üldözi (a teljes listából egy-két film hiányozhat): A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon ; A hajléktalanság és eredete ; Akiknek a Sátán muzsikál ; A törvényfelettiekről ; Magyart ver a magyar (Pajor András plébános verse) ; Szabadosság vagy Istenerkölcs [E felsorolásra, e helyen - az alábbi cikk érintetlensége mellett - 2009 február 11-én került sor.]

 

A Hírháttér filmjének eme következetes betiltása (a címe: "A hajléktalanság és eredete") jól jellemzi a rosszindulatú, háttérhatalmi Mihók-maffiát, amely mindig precízen dolgozik. A Mihók-maffia kifejezetten az ilyen, a világban bárhol élő szegényeket védelmező, vagy a kultúrát és a művészi értéket képviselő és megjelenítő filmjeink ellen utazott, betiltva továbbá mindent, ami csak említeni merte a Háttérhatalom bármely elektromágneses stb. Echelon-módszereit és eszközeit. A Hírháttér Drábik Jánosnál sokkal részletesebben készíti feltárni a Mihókok és mögöttük élő tömeggyilkos bűnözők és tetteinek világát.

Cikkünk témája az állami szervezett bűnözésben közismert név: Mihók Attila, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, aki a közelmúltig Szerbiában is a cég legfőbb vezetője volt, és Ukrajnában a maffiahálózat leányvállalati kápójaként is az ukrán állam és az ukrán maffia (azt mondják, most már éppen) hanyatt-homlok tenyeres-talpas bűnözőjeként próbált meg nyerészkedni, az ukrán lakosság morális és emberjogi veszedelmére és erkölcsi leépülésére.

Mihók Attila a Ringier Kiadó Kft. igazgatójaként az ország számos, a közélettel és a lakosság puszta életérdekeivel szemben álló lapot üzemeltet. A sortüzes-csonttörő, a Hírháttért is abszolút betiltott Népszabadságot nem kell bemutatni, mely a Mihók-maffia gondozásában törte a lakosság csontjait, lövetett ki szemgolyókat, vert nyomorékra fiatalokat és időseket a világ minden részéből, és vezényelte egyik legfőbb médiumként a lakosság elleni koncepciós pereket, fedezve a politikusok korrupciós- és gyilkossági ügyeit, természetesen, ahogy egy Mihók-fasiszta laptól ez másként nem várható. A Mihók-klán többi lapjai sem ismeretlenek, hiszen a szellemileg és morálisan leépítő antiintellektuális tartalmú, továbbá családok magánügyeit és neves személyek családi- és szexuális titkait, egyébként ritkán nem irdatlan hazug rágalmak és hazudozások tömegével teregető lapok között olyanok szerepelnek, mint a Blikk és a Vasárnapi Blikk, a hot, az IM és az IM Style, a Bravo, a Girl és a többi, címoldalain mindenféle szexuális szemetet hétről hétre az ország standjain kipakolva reklámozó szennyorgánumai. (Csak az e heti címlapokról idézve, kitakarva a nem kívánt részeket: "Elégedett vagy a testeddel?", "Szerezd meg a fiút!", "Mi állhat ...-ék szakítása hátterében" stb.) Tehát nemzetünk nagy szennygyártó hálózatáról van szó, ami önmagában persze még nem volna baj, csakhogy Mihók és bandája szervezett keretek között, pontos útmutatások és irányelvek szerint üldöz is mindenkit és mindent, aki és ami a keresztyénséget, a hajléktalanok, a szegények, az emberi jogok, az afrikai éhhalált haltak, az Echelon-üldözöttek és Echelon-tanúk védelmét, jogait és túlélési érdekeit bármiképpen képviselik vagy megjelenítik. Teszik ezt a legutolsó vadkapitalista és nagytőkés bestiákkal és vadállati tömeggyilkosokkal szövetkezve, a hirdető globalista állami bűnözők minden óhaját lesve, azzal a disznófilozófiával, hogy az ember ne csak terjessze az imperialista, globalista és háttérhatalmi rémálom népirtóinak minden erkölcstelenségét mélybevésésre, de üldözze is mindazokat, akik nem pont ugyanezt teszik, vagy bárki érdekében szót emelnek!

A keresztapa, sortüzes-csonttörő és elektrosokkos, imperialista-fasiszta bűnöző Mihók Attila az ország tönkre tételére, az állami bűnözők és összes módszereik védelmére, a lakosság elbutítására, szellemi eltompítására és morális lealjasítására gőzerővel és minden szálon ténykedő tulajdonos a Budapesti Műszaki Egyetem informatika szakán kezdte, majd a közgazdaság-tudományi egyetemen folytatta, és mára a mélységi beavatott és Emberiség-ellenes disznók bélsarában végezte. Mihók ugyanama programozott stratégiai idiotizmus szintjét üti meg, ami az álértelmiséget mindig is jellemezte.

Annyi mindent lehetne róla és bűnszervezeteiről írni, amivel könyvet tudnék megtölteni, ezért egyelőre csak a peremkerületekből egy-egy példa:

Azért panaszkodik, hogy Ukrajnában szennylapjaival nehéz a piacon jól keresni.

 


Mihók Attila, a Ringier-maffia morális, stratégiai és intellektuális idiótája a világ elesetteit üldözi és mészároltatja halomra, a bűnszervezeti, háttérhatalmi tőkés bűnözők pedig ezért fizetik.

Én azt mondom: Nem is kell, hogy az ukrán politikusok és alviláguk az ellenségeink legyenek. Menjenek Ukrajnába olyanok, akiknek minimum semmi közük Mihókhoz, sőt, úgy a legbiztosabb, ha nem magyar megy oda piacot kezdeni. A Hírháttér ugyanis van annyira előre látó, hogy tudja: az ukrán lakosság saját érdekében történő véleményformálása a Hírháttér jelenlegi arculatának hasonlatára hasznos, hogy Ukrajna jövője most, a nagy világváltozások előtt emberjogi és a lakosság békéjének (tehát pl. azért, ne gyújtsák rá saját vezetőikre a Törvényhozás és a média épületeit) és lehető legnagyobb biztonságának kiépítésére sok mindenre szükség van, de speciel Mihók Attilára, Papp Bélára és maffiahálózataik bármely tagjára a világon semmi. Viktor Janukovics, Julia Timosenko és a többiek sem akarhatnak olyan ellentéteket, amiket Mihók antiszociális rosszindulata, stratégiai idiotizmusa és vak analfabétizmusa, Emberiség-ellenes rosszindulata folytán képvisel, irtva és üldözve, ami nem szennylapjaiban kitrágyalható szexuális perverzió, színészek és közéleti szereplők hálószoba- és más családi, valamint egyéb magánügyei, miközben üldözi az afrikai éhezőkért, vagy a világ népeiből való sortüzek ellen bármiképpen megszólalókat. Internetes videótárolóját, mely a Ringier-maffia központjába van bejelentve (hívjuk így a titokzatos Nagy babiloni Szajhára emlékeztetve: tehát a pártközpontba van bejelentve), e videótárolóját éppen olyan csaló és manipulatív módon működteti, mint szennylapjait, a Népszabadságtól kezdve a Blikk, a hot, a Bravo és a többi betiltani való szennyhez hasonlóan. Semmi szükség ugyanis olyan vadkapitalista, nagytőkés keresztapa bűnözőkre, amilyen Mihók Attila, aki központi vezérlésre irtja a szociális érzékenység összes formáját, és lapjaiban pénzért, azaz aljas indokból vagy célból közéleti személyek magánügyein, ráadásul össze-vissza hazudozva csámcsog, és ezzel párhuzamosan üldözi a hajléktalanokat, az afrikai éhezőket és éhhalálra ítélteket, a keresztyénséget és a keresztyén hittérítést, a költészetet, a művészetet, a kultúra, az irodalom és a művelődés összes formáját, valamint mindazokat, akik ez ügyben megszólalnak, különösen, ha a nagytőkés, kizsákmányoló globalista bűnözők gaztetteivel ellentétben emberi jogokról, fagyhalottakról és éhhalálra ítéltekről van szó. Abszurditás az a minden emberi erkölcs legalját megjelenítő bűnözői és tömeggyilkos, Emberiség-ellenes szellem, amivel a Hírháttér filmjeit is a Mihók-maffia aszerint tiltotta be, hogy senki ne képviselhesse, de eszébe se vegye(!) sem a művészeteket, sem a költészetet, sem a hajléktalanokat, sem az afrikai halálra ítélteket, valamint - a kurucinfóhoz hasonlóan - az Echelon-üldözötteket, a mentális rémuralom áldozatait és ez által az egész Emberiséget és annak védelmét.

Olyan ellenségről beszélünk, amelynek faja az egész Emberiséget a totális diktatúrába sodorta, és amely ellenség az egész Emberiség összes kínjáért, jajjáért és borzalmáért felelős. A Sátán országával szemben az Isten Országa és az Emberiség képviselete nem jobb- és baloldali, de nem is középutas, hanem mindig a Teremtő Isten Erkölcsét hirdető, nem csak pártokon és oldalakon, meg mindenféle izmusokon kívül álló, de mindezek felett áll, sosem irányzatokhoz és lobbikhoz, hanem a legfelsőbb rendű élet- és lélekérdekekhez igazított illetve igazodni akaró.

Minthogy Mihók is abba a fajba tartozik, a háttérhatalmista, babilonista tróger ügynökök fajába, akik szép szóból nem csak nem értenek, de azonnal ellentámadásba is lendülnek, amint emberi, nemhogy angyali erkölccsel találkoznak, így mi sem óhajtunk kesztyűs kézzel bánni sem vele, sem azokkal, akik ennek az Emberiség-ellenes bűnözőnek gaztetteit tolerálják. A Mihók-fajtákkal egyféle módon lehet harcolni: minthogy az ilyenek esetében kivétel nélkül adócsalókról és irdatlan mennyiségű gazdasági bűntett elkövetőiről van szó (ha bárki az APEH-től, nemhogy a titkosszolgálatoktól egy kicsit is megpiszkálja, leütve az Enter billentyűt, rögtön kiderül), így a törvény büntetőjogi eszközeivel kell fellépni az ilyenek ellen, s minthogy parazita élősködőkről van szó, akik mindent betiltottak, ami értékeket, erkölcsöt, értelmet, békét, szeretetet és kultúrát képviselt, így mint a társadalom és az Emberiség ellenségeit kell - csak már nem az aljasság, hanem az élet elsődlegessége és Istentől is Parancsolt szentsége alapján - ilyen vagy olyan bíróság elé állítani. Ugyanis az államnak nem az a dolga, hogy az emberi élet képviselőit üldözze, hanem hogy számonkérje annak ellenségeit. Nem az Élet Követeit kell betiltani, elhallgatni, koncepciós perekkel, kínzással üldözni és meggyilkolni, hazugságokkal és rágalmakkal gyalázni őket még holtában is, hanem az állam kötelessége, hogy betiltólag és szabadságvesztéssel lépjen fel egy nemzet, egy unió, egy egész bolygó ellenségeivel, az Emberi faj ellenségeivel szemben, és mindaddig így járjon el, amíg vannak szigetek, azaz vannak keresztyén-erkölcsük és az Élet Igéje miatt kirekesztettek, üldözöttek, fagyoskodók, meztelenek, raboskodók, éhezők és szomjazók, foglyok és megölésre szántak.

Ukrajnában befektetni annyit jelent: behozni az ukrán maffiát. Természetes, hogy aki az élet oldalán áll, semmi szín alatt ilyen közönséges, babiloni kocsmatöltelékeket, amilyen Mihók és a gazságszolgáltatás által védett és fedezett bandája, sem Magyarországon, sem külföldön befektetőként nem támogathatunk. Mert ha bejön az ukrán maffia, nem mindegy, hogy az ott kitermelt Mihók-féle tömegpusztító szellemmel érkezik, vagy azért a korrupciós ügyek és szabad rablás, valamint a közöttük elkövetett gyilkosságok ellenére is elférünk egymás mellett, s nem kell folyton az egész Emberiséget sújtó alapproblémák miatt harcolni a Hétfejű Sárkánnyal és a Sátán országával. Mert ha egy keresztapa keresztapa, a minimum az, hogy miközben kurvákat és sortüzes gyilkosokat szabadít a világra, legalább az Igazság hirdetését tolerálja, ahogyan mi toleráljuk, hogy utolsó, moslék, bűnöző, hányingert keltő, undorító féregként lapjaiban színészek és közéleti személyek - meg aki éppen adódik - szexuális magánügyeiben vájkál, kukucskálva, kukkolva és kémlelve, azon a semmiféle erkölcsi hátteret nem képviselő, rosszindulatú bulvárszinten, ahogy a kurucinfó teszi, viszont ezzel ellentétben kimondottan azzal a céllal, hogy a szexualitást és a nemi aberrációkat, valamint a kukkoló és leskelődő, lapról lapra kimondottan köztörvényes erkölcstelenségét és mentális betegségét az egész lakosságra ráerőltesse.

Mert ezek a lapok, Mihók, azonnal betiltandók kellene legyenek, hiszen mások magánéletében, a lehető legmocskosabb és legalantasabb módszerekkel vájkáltok, és amikor hozzájuttok és amikor nem juttok anyaghoz, akkor is össze-vissza hazudoztok, és miközben kizárólag a sötétséget és Babilon tömegmészárlását plántáljátok és építitek, összes többi lapjaitokban is kifejezetten nyugati és izraeli mintára termelve a butaságot és a szellemi leépülést is, aközben mindenki mást és minden mást üldöztök, ami fajod, a JÚDÁSFAJ morális minőségénél egy szikrányit is magasabb rendű.

A Hírháttér által egyébként nagyon szívesen védelmezett ORTT abbéli gyakorlatával szemben, amikor műholdas csatornák nemi jellegű műsorai miatt akár totálisan betiltólag fellép, az az álláspontom, hogy sokkal inkább az olyan műsorokkal szemben kellene fellépni, amelyek az egyoldalú műsorszórást mások testi épsége és élete veszélyeztetésével végzik. Ilyenek javában az MTV, a tv2 és az RTL Klub politikai műsoraiban lelhetők fel, ahol a fegyvertelen lakosság megnyomorítása és legyilkolása esztendők óta nem titkoltan védett álláspont, viszont amint Isteni Törvényekről, az Alkotmányról, a Btk.-ról és a nem súlyosan paranoid pszichopaták erkölcsi minimumáról esik szó, akkor rögtön értetlenkedve tárják szét a kezüket, mégpedig bűnöző pártok és elektrosokkos és sortüzes-csontszilánkos bűnöző politikusok és gazdasági szörnyetegek védelmében.

A jobboldal által gyakran támadott, a Vona Gáborhoz hasonlítva a bűneit tekintve valójában szálka a gerendához képest Cool TV nemi jellegű műsora is olyan kulturált stílusú, mellyel az Emberiség-ellenes Mihók-féle bűnszervezet szennybirodalmával szemben nem mások fagyhalálra és éhhalálra ítéléséből, valamint a keresztyének és az emberjogvédők üldözéséből próbálnak pénzt keresni. Miközben Mihók szennybirodalma virágzik, aközben a Cool TV a semmiért volt kénytelen külföldre költöztetni a székhelyét. Amíg egy médiahálózat - legyen az a Cool, a Viasat vagy bármelyik - nem az Emberiség érdekképviseletét üldöző módon sugároz, addig azt csinál, amit akar. (Pl. a Viasat az elmúlt időkben jelentősen pozitív, az Emberiség érdekeit szolgáló eredményeket prezentált.) A keresztyén hittérítés pl. a paráznasággal szemben jól megfér a Cool TV South Parkjával és éjjeli, szexuális műsorával, hiszen akinek nem tetszik, ne nézzék, akár éjjel, akár nappal sugározzák azt. Mindenki - Isten Végzése szerint - maga választ magának ideológiát és életmódot, és ha ez akár a homoszexualitás, akár bármiféle szabadosság, szerencsejáték, bármi, az a magánügye, amíg nem kényszerítő hatályú. De Krisztus és a keresztyének, a világ népeinek szegényei, Echelon-áldozatai és halálra ítéltjeinek üldözése - amit a Mihók-birodalom folytat - már nem csak közügy, de a vele szemben való fellépés az Emberiség kötelessége és puszta létezése biztosításának érdeke! Hogy lehet betiltani a Cool TV-t, miközben Mihók összes szennylapja - a Népszabadságtól a Hot magazinig - vétlenek ellenségeként okádja a Sátán mocskát? Hogy-hogy nincsenek ezek a szennylapok betiltva?

Jézus sem üldözte azokat, akik szabados nemi életet éltek vagy szerencsejátékot űztek, hanem ezekről azt Tanította: ti, akik örök életre akartok menni, ne tegyétek. De nem üldözte és nem akarta betiltatni, mert magánügy, ahogyan az is magánügye mindenkinek, hogy prostituáltként, pénzért, vagy önszórakoztatásból váltogatja a partnereit. De az ellen már Jézus is Fellépett, amit a Nap-kelte, a Népszabadság és a tv2 Mihók-fasiszta bűnözői mindig is műveltek, mert az emberi élet szentsége már nem magánügy, erőszakkal fejbe lövetni az embereket utcán járkálásért főbenjáró bűn, és akik a Krisztus-korabeli farizeusokként és más állami gyilkosokként vétlen lakosokat - nemhogy szegényeket, hajléktalanokat, keresztyéneket és éhen halókat - üldöznek, ahogy a Mihók-maffia vadkapitalista, tehát fasiszta bűnöző hálózatai teszik, ott már a törvénynek le kell sújtania. Ha pedig bárki a meglévő törvényekben az eljárás lehetőségét kifogásolja (egyébként minden adott a Mihók-panama elsöpréséhez), akkor a válasz egyszerű: ez az ország, de az összes többi sem Mihók Attiláé, sem Papp Béláé és panama-bandáié. S ha ezt Mihók Attila nem képes tudomásul venni, hanem beteges szexuális késztetései folytán mások családi ügyeit, gyakran nem is létező, mert a Mihók-maffia által hazudozott vitáit a lakosság elé tárja, mint disznó a saját moslékjában hemperegve, csakis fővesztés mellett teheti meg, hogy ugyanakkor akik előtt megalázkodnia kellett volna, a jó szándékú keresztyének, a világ szegényei és éhezői, a világ vétlenül fogságba vitt milliói és milliárdjai, a megkínzottak és megölöttek végeláthatatlan tömegei előtt, őket még üldözi is. Sőt, mint királynéasszony a veres fenevadon, vérrel telt serleggel és az ő minden moslékját abba gyűjtve és abból itatva meg e föld lakosait, azt mondja:

mint királynéasszony trónolok, mit nekem gyász, mit nekem fájdalom, éhezés, szörnyűség és borzalom, hiszen van helyette hazugság, káromlás, istentelen korrupció, harácsolás, magánügyek, családok szétzilálása, szex, vér és erőszak, bestialitás, állati moslék, gyilkosság és háború.

Neked, Mihók, lehet ez az otthonod. Ha magadra zárod szépen lakásod mikrohullámú sütőjének ajtaját, ott olyan kétszarvú és ökörköri disznóólat rendezel be magadnak, amilyet akarsz. De hogy e világ védelmezett Szajhájaként ellenünk hamisítasz, pusztítva minden szerencsétlent és e Föld minden lakóit, hogy ami neked most disznóként ízletes moslék, az mindenki más szenvedése, nyomora, kín-, éh- és fagyhalála, mikrohullámú pusztulása, majd kárhozata legyen, azt már nem tűrhetjük!

Mert aki fogságba visz mást, maga is fogságba megy. Aki pedig fegyverrel öl, úgy kell annak megöletni. De az Echelon-piramis elektromágneses megrontása és sok egyéb már nem lehet tőlünk, hogy megtartsuk Isten Türelmi Parancsát. De segítsen rajtad az Úr Isten, Aki egész életedben cserben hagyott téged, ráhagyva a legnagyobb disznókra tested, lelked és sötét, sátáni bűnbandáidat, hogy butaságból és butításból, moslékból, kínból, gyászból és halálból szerezd minden vagyonodat, és tetteid által vitessen fogságba, aki minket üldözve melletted állt. Csak ahogyan előre jelezték sok-sok hónappal ezelőtt.

Sokan figyelnek téged titkon, veres fenevad, hogy lássák megalázkodásodat, vagy örömmel üssék össze kezeiket, amint megtalálják az ürügyet ahhoz, hogy elevenen süssenek meg abban a téglagyárban, ahová e világ szemetének összehordását Végezte El örök időknek előtte Ő, az Isten.

Utószó helyett:
Csak példaként: a Mihók-maffia országos, minden standon a szennykirakatban heverő szennylapja, a réges-rég óta futó, ezért mindenki által ismert Blikk féléves olvasottsága tavaly 1 millió volt. Na most ezt a Hírháttér az újságárusi kocsmastandok nélkül, D-Notice-szal, azaz központilag rendelt totális elhallgatással, betiltással és eltitkolással, a totális nulláról indulva alig több, mint egy év alatt teljesítette, ráadásul nem ponyvalapként, hanem egyre emelkedő minőséget termelve, és úgy, hogy látogatottsága ahányszor ugrásszerűen megnőtt, maximum három napra rá betiltották, megsemmisítették, miáltal új helyre kellett költöznie és kezdeni szinte mindent elölről. Az eredmények eléréséhez nem költöttem milliókat, mint a Blikk, és senki nem volt, aki feltöltötte volna az ország szennylapárusi kirakatbódéit, nem kellett hozzá semmi, csak - Isten Végzéséből - egy számítógép, valamint az Istentől Biztosított tehetség és képesség a film-, hanganyag- és cikkgyártáshoz. Na meg a szociális segély, amire politikai üldöztetés folytán kerültem. Nem hasaltunk le egyetlen bel- és külföldi maffiának, és egyetlen pártnak sem, de még egyháznak sem, különben soha nem tudtuk volna előkészíteni sem azt, hogy a későbbiekben látványosan alapjaiban írjuk nem csak az ország, de az egész bolygó történelmét. Ahogyan akkor átadták a jövőt, most is ez tétetik, de a lakosságnak az Emberi Faj ellenségei miatti elmaradottsága és barbársága folytán bővebben nem fejthetjük ki.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

A Háttérhatalom alapszintű megértéshez az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.

 

HÍRHÁTTÉR - A keveseknek Áldás, a legtöbbnek átok
2008-12-04. - HÍRHÁTTÉR TV: Válságból lett katasztrófa
/Christian Crown - Nagy Sándor (Naleksz) - Molnár F. Árpád/
(Zene: Trevor Jones: The Dark Crystall)
Tartalom: A film párhuzamosan beszél a mostani gazdasági világválságról, miközben elbeszéli az egész Emberiséget felemésztett, globális háttérhatalmi, Bibliai világkatasztrófát, valamint az elkövetkezőkből. És közben végig szól a zene. (Piros betűs felszólítással a honvédség vezetői felé.) (Film, 7 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: afrika viasat blikk ukrajna szerbia alvilág sátán kínzás hajléktalanság babilon echelon jelenések könyve cool tv háttérhatalom fagyhalál éhhalál mikrohullámok ringier kiadó kft mihók attila bafomet

HÍRHÁTTÉR TV: Lépold Józsefné és ördögi konstrukciók

2009.01.22. 21:16 Molnár F. Árpád

Tánczos Krisztina - Molnár F. Árpád - Rácz Péter

 


Lépold Józsefné, a Magyar Grafológiai Társaság volt vezetője

Tartalom:
Kötetlen szerkesztőségi beszélgetésben a világ titkosszolgálatairól, Tánczos Gáborról és Lépold Józsefnéről, a Magyar Grafológiai Társaság volt vezetőjéről - filmünk gerincét képezve - a Háttérhatalom (a Bibliában: titokzatos Nagy Babilon) és az Emberiség tragédiájának kontextusában. Egy olyan rendszer egyik epizódjaként, amely rendszerben szinte mindenki áruló és az Emberiség ellensége.

A film egy katasztrofális és katartikus végkifejlet(ek) bevezető darabja is, melynek középpontjában a Tánczos-ügy áll, s mely szoros vonatkozásában irdatlan hazugságok és botrányok fognak kirobbanni. A jövő elkészült.

Filmünk csak azoknak való, akik az Emberiség-ellenes magyar média minden pusztítása és globális rombolása ellenére már tudnak arról az elmeirányító, hamarosan az alapokig lemeztelenített rendszerről, amely mikrohullámú és közvetlenebb technológiájával már régen átvette a globális irányítást a Földön.

A Hírháttér fő alaptételei között vannak az államtitkok lehető legteljesebb eltörlése és a titkosszolgálatoknak való engedelmesség mindhalálig való megtagadása, hogy a kevés, maradék választottat Isten erkölcse vagy legalább valamiféle erkölcs, ne pedig az önzés és a Sátán sötétsége motiválja és irányítsa. Mert az utóbbiak tették tönkre az egész bolygót és sodorják az Emberiséget végső katasztrófájába, mielőtt rászakad az ég...

 

Beszélgetnek:
Tánczos Krisztina és
Molnár F. Árpád

Operatőrök:
Rácz Péter,
Nagy Sándor (Naleksz)
és nem publikus

Hangeffektusok:
Molnár F. Árpád

Rendezte:
Molnár F. Árpád

Készült: 2009 január 07.

Hírháttér Multimédia:
http://hirhatter.com
http://hirhatter.t35.com

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.


HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: isten globalizáció gyilkosság biblia vadászat sátán grafológia bnd sugárzás echelon balaton balázs lépold józsefné háttérhatalom heffentrager zsófia hullámok kézírás elemzése korszakváltás mikrohullámok elektromágneses vadászszövetség

Tőzsdehír (is) Szilveszterkor: A Gazprom felett lesz a félhold

2009.01.21. 10:33 Molnár F. Árpád

A cikk megjelenésének ideje: 2009 január 7.

Molnár F. Árpád és +

 

Az alábbi verset - melyet Onnan kaptunk - 2008 december 31-én, 22:20 órakor küldtük el az első címekre. Azokban a napokban - anélkül, hogy utána keresnénk - valószínűleg ez a vers volt az egyetlen, ami jött és ment, és tudtuk, hogy egy új dolgot vezet be. Olyasmit, csak másképp és egyes tekintetekben jobban, mint amivel a WTC-ket szokták előre jelezni, csakhogy házon belül. Nos: mi ezt a gyakorlatot meg szeretnénk valósítani a nyilvánosság szintjén is - a Teremtő Isten Kegyelme szerint. Az anyag - mely szokatlanul aktív előzményeinek és folyományainak tanúja Tánczos Krisztina volt - a jövőt tartalmazta, a Hírháttéren azonban csak ma hoztuk nyilvánosságra. (Korábbi ilyen anyagunkat lássd az "A merényletek közben érkezett" című cikkünket, mely pedig az indiai merényletek első óráiban küldetett tovább.)

A vers már elküldését követően megbolygatta a tőzsdét (hiszen mindenki, aki számít valamit, tud rólunk), ma pedig - a gázcsapok elzárásának és az európai válságnak hírére - rendesen átrendezte az erőviszonyokat. Emlékeztessünk arra, hogy napokkal e vers szétküldését követően is azt hirdette a média, hogy a válság bagatell.

A sok versek közül, melyeket Szilveszter napján kaptunk, s melyet elküldtünk az oroszoknak is (ahogy e cikket is buzgón olvassák):

A Gazprom felett megáll a félhold.
Sok illuminátus az oroszok életét éli.
Beállt Oroszországban a holtak országa,
Ezért meg kell ölni sokat, akik következnek a sorban.

A Gazprom egy nyúlóriás - azt mondja a hatalom.
Amiknek engedelmeskednek, az is az övék.
A fehér Nap megállt az égen a téli éjszakában.
Nem védi már semmi az oroszok lelkét.

Putyin drágán megfizet nekünk minden életért.

A magyarok közül a hazafiak örülnek, hiszen a dicsőség és a siker a miénk. Akik magyarok vagy az Emberiséget képviselik, értik ezt: tehát a siker a miénk, nem az Emberiség ellenségeié. És azoké, akik nem magyarkodtak, hanem a magyarkodás üres szövegei és a gyűlölködés helyett Isten Kegyelméből Kapott tettekkel léptek és lépnek előre a továbbiakban is.

Ez csak a kezdet a Hírháttéren. Hogy többet nem mondhatunk - csak azoknak, akik közénk léptek, s akiknek ezért megnyittattak a kapuk -, annak oka a kurucinfó és azon hasonszőrű társaik, akiket az első pillanatoktól kezdve hiába hurcoltunk sokáig a tenyerünkön (hiszen a mi célunk nem egy párt vagy görény ideológia, hanem az Emberiség szeretete és védelme volt, ami nevében Mark Phillips annak idején minden idők legnagyobb titkos ügynöke lett), tehát akiket minden a magyarságot és az Emberiséget egyszerre és vezető módon szolgáló anyaggal elláttunk, elutasították a magyarság és az Emberiség védelmét - ahogy tegnap a kurucinfó ismét és sokadszor megtette, elutasítva az ilyen és minden hasonló ügyet, pedig tudják, hogy közeleg a vég -, és a gyűlöletet választották szövetségesükül, melyről azt mondom: legyen örökségük és ítéletük is a reformokat követően, mégpedig Emberiség-ellenes bűnökért legalább 10-15 év letöltendő fegyházbüntetés formájában. A többit szintén nem fedhetjük fel, csak azoknak, akik már bent vannak. Mindettől függetlenül nem méltó szabadságra az, aki egy egész bolygót vet rabszolgaságba, hogy egóját és pártszolgálatos, ezért mindenki mást üldöző gyűlöletét táplálja vele. Amíg ezen a bolygón tolvaj cigányokat és verekedő garázdákat börtönbe zárnak, addig az Emberi Faj ellenségeinek előre biztosított igaz perekben fegyházban a helyük. Mások testi épségének és életének védelme nem magánügy, mint Herjeczki sátánimádó, amerobaptista gyülekezeteiben, hanem kötelesség, nemhogy olyan esetekben, amikor egy egész bolygó a tét.

Az Emberiség ellenségei (pártszolgálatosai) miatti áldozatok száma és a veszteség felbecsülhetetlen. Pedig mi leszünk az elsők. Ahogyan a Hírháttér volt az első, és az a néhány név, úgy a Hírháttér lesz a folytatás is és a robbanás is, ha tetszik ez bárkinek, ha nem. Átváltozik tőlünk és általunk plántált mieinktől a Föld, az ellenség pedig őrjöngeni fog.

Ifj. Hegedűs Lóránt pedig zenélni, mert ez már el van döntve, csak előbb fordítsa meg az osztálytermet, különben a holt fák minden padokban ülőt tarkón vágnak, aztán valamennyien meghalnak. És ez nem vicc. Itt nincs egy szemernyi szatíra sem. Ha többet akarsz tudni, Lóránt, és minden részletet, itt vagyunk. A kapuk tárva-nyitva állnak. Ha tudás nélkül esel neki a dolgoknak, mi szóltunk előre. Sokat Végzett rád bízni az Isten, sokat is kell fizetned, ha a Sátán mellett voksolsz.

És még egyszer, hogy mindenki megértse, mert mi nem ördögök vagyunk:

A Hírháttér kapui mindig nyitva állnak. Nem ördögök, hanem keresztyének és olyanok vagyunk. Aki nem csak hallani akar, de tudni is, átsétálhat a kapukon, melyeken túl - mert ahogy Gálfalvy Gallik Béla mondta, aki ott áll a kör peremén, arccal a centrum felé: a történelem előre elkészült, és a választások csak üres látszatok - azt is szétküldtük a Földön, már 2008 februárjában, hogy Barack Obama lesz az elnök. Volt Burma és volt Szecsuán, ahogyan sok tőzsdézőnél, akik készültek a valamire a WTC összeomlása napján, amikor a repülőgépeket a háttérből végigvezették.

S ahogyan az alábbi verssorokat is megkapta a tőzsde.

Csak a faji jellegűek éreznek gyűlöletet azért, mert nem vagyunk gonoszok, hanem tenni akartunk és tenni fogunk ezért a Földért. Akik viszont azt kapták Isten Kegyelméből, hogy ne ismerjenek gyűlöletet, gyakran tárgyakként kezelik a lealjasított veszteseket, hiszen úgyis gonoszok voltak, így legalább a sötétséggel szolgálják az angyalok érdekeit, akik tehetnek másokért. De a rosszindulat maradjon az állatoké.

Sajnálat a botránykövekért, de ez itt nem az angyalok, hanem az ördögök és az állatok bolygója. Egyetlen majom sem tud beszélni, és egyetlen kígyó sem tud két lábon járni. Nekik állatoknak való botrányok készültek, hogy azok által vesszenek el. Az értelem és a józan ész a felsőbbrendűeknek való.

A kurucinfó tegnap közölte, hogy nem hajlandó az Echelon-titkokat publikálni, azaz sem kicsit, sem nagyot, sem gyermeket, sem aggastyánt, sem a 15 milliós magyarságot, sem a 7-8 milliárdot számláló Emberiséget nem hajlandók védeni, sem semmiféle formában képviselni az Emberi Faj éjszakájának közepe táján.

Aki úgy gondolná, hogy az Echelon-technológiák feltárásával és az összefogással, az Emberiség védelmében éjfél előtt 2 perccel még tehettünk volna valamit, mielőtt ezen elmeuralmi technológiákkal az egész Emberiséget végképp elnyelik, azt tájékoztatjuk, hogy a kurucok és társaik közölték: nem kell összefogás az Emberiség utolsó pillanataiban sem, és nem kell tényfeltárás sem. Van helyette - értelmezem - cigó és nigger, meg az utcán gyurcsányozó "hazafiak". A tájékozottak ebből is érthetik, hogyan történhetett a Föld bolygóval az, ami elpusztította az Emberi Faj teljes korábbi állapotát: azaz hogy ez a faj mindig is Júdásokból, önző és gyűlölködő gyilkosokból állt. Ellenségeink - akikről hiába szóltunk idejében, sokszor és mindenféle formában, hogy az Emberiség ellenségei, s hogy miket fognak tenni, s hogy mik következnek, melyeket szépen, tételről tételre végrehajtottak - gyakorlatilag azt felelték: jöhet a Központ, a CIA és a Moszad összes Echelon-fegyvere minden magyar és bárki ember ellen, ahogy eddig, úgy továbbra is a Föld bolygón, ők bizony rendszerreformnak még a csíráját sem óhajtják felvállalni, mert őket az ellenségesség és a pártszolgálatosság mindennél jobban motiválja. Olyanok, mint a káderek a rendszer utolsó éveiben: csak még egy napig, még egy napig húzzuk ki az összeomlás nélkül. VESSZEN AZ EMBERISÉG! - ez röviden Isten Rettenetes Bizonyságtétele a Sátán által megrontottak bizonyságtételeiből, akik nem tudás és Istenerkölcs vagy legalább bármiféle erkölcs és emberség által voltak motiválva, hanem melyek hiányában üldözték a tudást, az erkölcsöket és minden józan észt, az édest keserűnek, a keserűt édesnek, a jót gonosznak, a gonoszt jónak nevezve.

Milyen szerencsétlenek azok, akiknek tudjuk a jövőjét, de olyan elvadult, éhes farkasok, hogy lehetetlen volt még beavatni is őket saját, kijelentett sorsukba

Amit az Emberi Faj ellenségei elvetettek, azokról - hogy a legegyügyűbbek is értsék - ne feledjük el: csak a Cathy O'Brien-botrány 20 évvel ezelőtt kezdődött. Ez azt jelenti, hogy MAJDNEM NEGYED ÉVSZÁZADA! Hogy ez alatt a kuruc- és minden más álnemzeti, romboló és pusztító ügynökök és piszuárnak használt robotok fedezékében és örömteli védelmében tenyésző Központ és titkosszolgálatai az egész Emberiség totális rabszolgasorba taszítását gőzerővel épített CIA, Moszad, FSZB és kínai titkosszolgálatai stb. mekkora iszonyatos technológiai robbanást hajtottak végre mind az eszközök minőségében, mind azok mennyiségét és a lakosság ellen, személyenként való rendszerbe állítását, valamint jó párszor végrehajtott totális cseréjét illetően, csak azok nem fogják fel, akik éppen ezen elmeuralmi eszközök által lettek lélek- és agyhalottak, mert ennyire Méltatta őket az Isten. A Cathy O'Brien-ek elleni technológiák csak az al-alprojectek ócskaságai voltak már abban az időben is, és a rettenet és iszonyat megfagyott Emberiség jéghegyének csúcsain is a csúcsok csupán, mert a Központ legalább 80-100 éve áll. Ellenségeink azt mondták: vesszenek a Cathy O'Brien-ek, a Fenyvesik, a Gálfalvyk, a Molnárok, a Tánczos Krisztinák és vesszen minden magyar és az egész Föld, de ők bizony senkiért nem fognak tenni a világon semmit, mert van már párt és van a... de hiszen nép már nem is létezik. Csak élőhalott rabszolgák és csak látszólag eleven, a szakadékba tömegével vágtató és irdatlan tömegével alázuhanó sáskák, a tervezett lejtőn és buktatókon pedig tervezetten gördülő, halálra és örök szenvedésre készített disznók.

Sokat tudunk, és már régen elmondtunk volna mindent, ha a lakosság lebutítását és minden korábbit alulmúló lealjasítását nem valami éktelen rohanó tempóban - pontosan a 2004-től tömegével kapott, elkészült jövő filmsorai szerint - teljesítették volna be azok, akik még arra is alkalmatlanoknak bizonyultak, hogy saját sorsukat megtudhassák. Ennyire aljasult le ez a Föld, miközben a minden tartalmától megfosztott magyarkodás értelmetlen és vak lármája tervezetten sodort el minden bölcsességet és józan észt. Ettől lesz olyan zajos és tajtrészeg az a vihar, és ezért nem lehet egyetlen tolvajt és garázda verekedőt sem börtönbe zárni többet addig, amíg az utolsó kurucok, akik fellármázták a bolygót, nem kerülnek fegyházba valamennyi ezt megelőző tetteikért. Az éktelenek, a zagyva robotok, akik moslékkal töltötték fel a Kárpát-medencét.

Semmi a CIA, semmi a Moszad, semmi az FSZB, az NBH pedig ugyancsak azóta nem létezik, amióta Magyarország sem létezik, csak úgy, ahogyan tudjuk, és mindenki, aki nem mesterségesen agyi rokkant, máris érti a lényeget.

Azaz: senki nem fog minket megölni vagy eltüntetni, amíg véghez nem visszük a művet. Így Végezte ezt el Az, Aki a Legnagyobb, s Akit így neveznek a fajok:

AZ ISTEN.

Aki nem fél a haláltól és nagyobbá akar lenni vagy a legnagyobbá, a legtöbbet kapva Istentől vagy Kegyelméből, jöjjön és próbálja meg. Mert a kapuk nyitva állnak...

 

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.


HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: vers isten india oroszország központ globalizáció gazprom wtc tőzsde titkosszolgálat jézus krisztus titokzatos nagy babiloni szajha világkormány mark phillips világállam gázüzletág gázcsapok elzárása mumbai merénylet elmeprogramozás agyi programozás

Babilon bűvkörében: a Magyar Baptista Világszövetség és az amerikai magyar baptista mozgalom

2009.01.19. 20:10 Molnár F. Árpád

Herjeczki Géza és beavatott társai áldozatainak emlékére

 


Baphomet - az Echelon-program szerint a jövőben nyílt kultusz lesz a Földön.

Megjegyzés a magyaroknak, mert az amerikaiak tudják, a magyarok elől viszont elhallgatja a média:
A bafomet (baphomet) két szarvú, sátánimádati bálvány, a háttérhatalmi politikusi, üzleti stb. arisztokráciában programozott kultikus és szexuális, imádati jelkép. Az USA MK-Ultra stb. elmeprojectjeiben a programozott szexrabszolgák nemi szervét általában bafometté alakítják át. Ilyen programozott, elnöki szexrabszolgák (presidential model) stb. elmeproject botrányai az USÁ-ban akkorák voltak, amik miatt ezekről ott már mindenki tud, ahogy az elmeprogramozások létéről és számos módszereiről is. A média viszont a magyarok elől - az amerikai kormány- és Pentagon-botrányokig bezárólag - a mai napig mindent elhallgat. A Hírháttér - Isten Áldásából - a magyarság tájékoztatására és sokkal több egyéb miatt hozatott létre.

2009-01-05.
Molnár F. Árpád

Obamaptistáknak is nevezhetjük azokat az amerikai, az Echelon-módszereket rejtegető, az elmeterrorista MK-Ultra áldozatait a CIA-val és az Egyesült Államok világterrorista kormányával világszerte üldöző baptista és más gyülekezeteket, amelyek öltönyös-nyakkendős vezetői és beszervezett hívei a Jézus Krisztus képében rosszabbak, mint a 2000 évvel ezelőtti Moszados farizeusok és fehérre meszelt síroknak nevezett, holtak csontjaival és minden tisztátalan dolgokkal megpakolt, dúsgazdag államzsidók voltak. Ez alól nemhogy kivételeket képeznének az amerikai magyar gyülekezetek, de kimondottan eklatáns módon jelenítik meg az Afrika, Ázsia, Európa stb. kifosztásából és leigázásából dúsgazdag, az MK-Ultrának a Jelenésekben Megprófétált homlokra sütött pecsétjével fanatizált és a háborús Izraelt imádtató gyülekezeteket, akiknek híveit Babilon - ahogy Írja a Biblia - adja-veszi, a Háttérhatalom ember- és lélekkereskedőinek igényei szerint. Az ember- és lélekkereskedelem keresztyéneket sújtó nacionális vezető hatalmai Izrael, az USA, Kína és Oroszország. A Jézus Krisztus Nevében prédikáló keresztyén gyülekezetek ideológiai szabályozását Izrael-, a pénz- és a cionista háborúk, valamint a vezető izraeli és amerikai politikusok imádatához programozva, vezető szerepben Izrael és az USA elmeprojectjei által végzik. A kereskedelmi alapú és stílusú, a pénzt és a gazdagságot imádtató, a Háttérhatalom ügynökeit a legfelsőbb gyülekezeti és prédikátori posztokra toló, beszervezett pásztorok babiloni jellegzetességei sehol jobban nem domborodnak ki, mint az Egyesült Államokban. Az amerikai baptista gyülekezetekben a jómódú, magyarországi fülek számára is elborzasztó imádságokban (nemhogy ha a kifosztott Afrikából nézzük) olyan fohászokat hallhatunk ezen MK-Ultrás stb. gyülekezetekben, mint "És add meg Jézus, hogy a gazdasági válságban is megvásárolhassak bármilyen fogyasztású autót!", "Add, Uram, hogy az új autóm vásárlásakor ne azt kelljen néznem, mennyibe kerül!" stb.

Szégyen és gyalázat, a tisztátalanság bűze száll fel és mételyezi meg a lelket még a magyarországi fülek számára is, amikor a titokzatos Nagy Babiloni Szajha eme baptista gyülekezetei - Obama és a többi Moszados, villamosszékes és méreginjekciós tömeggyilkos imádata mellett - az Afrikából ellopott olajon jogtalanul és sátáni körülmények között, a Nagy Babiloni Szajha által rabolt pénzeken meggazdagodott keresztyének a még több és több vagyonért fohászkodnak, mégpedig azok pénzén, akik Afrikában az ő jólétükért és ördögi tobzódásukért halnak éhen az afrikai olajmezők kellős közepette. Rosszabbak vagytok, mint az útszéli kurvák - akiknek legyen béke, védelem és megtérés -, mert ők munkáért keresik kenyerüket, ti viszont tízmillió afrikaiak éhhalálából tobzódtok, bálványozott tömeggyilkosaitok által elrabolt pénzekből tettestársakként, felbujtókként és világterrorista szócsövekként élősködve. A Föld rákja, fekélye és az Emberiség globális bűnének és minden képzeletet meghaladó rettentő végzetének szentségtelen vasnehezékei vagytok, hogy mindenki, aki nektek hisz, a Sátán és eszközei által vesszen el. E világon fegyházzal bűnhődjetek szörnyű tetteitekért ti, akik már nem tudjátok megállítani a világváltozásokat, de szűköltök és kínlódtok, mint a nácik, amikor már felfogták, hogy a háborút elvesztették, és el kell számolniuk.


Latinos nyelvújítással:
Babilonaptismus In(ter)continentalis.
In(ter)kontinentális, bábeli egymást-kinevezések: a baloldalon álló amerobaptista Herjeczki Géza soros
(györgy) elnök a jobboldalon lévő Gergely Istvánnak adja át az elnöki trónt, aki a Romániai Magyar Baptista
Szövetség ügynök-elnöke. A képen két másik, további interkontinentális és dúsgazdag, babilonista-baptista vezér.

 

Szégyen és gyalázat az az interkontinentális pusztítás, amit az amerikai baptisták a legszegényebbektől elrabolt pénzeken, egymáshoz kontinensről kontinensre utazgatva, mint Herjeczki Géza, öltönyben, nyakkendőben, díszkivilágításban egymást nevezik ki, országról országra a legmagasabb beosztású baptista vezetőkkel találkozván. Szégyen és gyalázat a Baptista Világszövetségnek a Sátántól biztosított busás és démoni vagyona, amellyel az önmagát Krisztus minden Parancsával szemben doktornak nevező Herjeczki Gézát választják meg a Magyar Baptista Világszövetség elnökévé, aki egyúttal az obamaptizmus és bushizmus amerikai sötétségében az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség alelnöke is, Kulcsár Sándor Echelon-áldozatokon taposó háttérhatalmi szörnyszülöttjének elnöklésével. Mert a világ politikai üldözötteit a Bush-ok, Clintonok és Obamák tömeggyilkos szája íze szerint üldözik, gyalázzák, uszítanak és rombolnak az Emberiség legjobbjai ellen, a gyülekezetekben, bafometszörnyekként minden az USA lakossága számára roppant közismert elmetechnológiai módszert elhallgatva, sőt, CIA-s stílusban tagadva, azok feltáróit a Földön körbeüldözve, mintha maga a CIA tenné és tátaná fel sátáni, Moszados száját, hogy minden igazat és valódi keresztyént elnyeljen, és minden igazak vére rajta száradjon, akik megölettek a Földön. És teszitek ezt naponként tobzódva, sátáni pokolfajzatok, abban az USÁ-ban, amelyben az amerikai magyarok - ma is kaptam az USÁ-ból ilyen levelet - a Jézus Krisztust hirdetve, az általatok fedezett és imádott elmeuralmi Babilon-szörnyeitek technológiai és globális hátterét taglalják, visszatérően megkeresve engem olyan levelekkel - igen, az amerikai magyarok az USÁ-ból -, hogy egyházba és gyülekezetekbe nem szabad menni, mert ott a Sátán trónol és nem mondják el az igazat, de éltetik a mammont. Ti pedig szemérmetlenül megfelelve ennek: gyártjátok a butaságot, a gerinctelenséget, az aljasságot és az elbódító fanatizmust mindazok vesztére, akik Isten Szava és saját józan eszük helyett belétek vetették bizalmukat. A keresztyénség szégyene és rákos fekélyei vagytok ti, akik csak annyit mondotok el a Valóságról, amennyit sokkos és mérgezéses tömeggyilkosaitok a CNN sátáni kamerái előtt. De még annál is kevesebbet, hiszen az MK-Ultra, a HAARP és társai szörnyűségeiből rettentő ismereteket maga a kormány tett le az asztalra. Rosszabbak vagytok és hazugabbak, mint egy amerikai miniszterelnök. Talpnyalásotok már olyan lealjasult, hogy - mint Csintalan Sándor a Hír TV-ben - még azt is letagadja, amit maga Izrael hirdetett világgá, hogy felvásárolták Magyarországot. Csak a helyet keresitek, hogy hogyan kellene még és még jobban benyalni és behízelegni a Sátán főapostolainak.

Elvisszük híreteket körül a Földre. Árulásotok ne bálványaitok (bushaitok, clintonjaitok és obamáitok) védelmére, hanem kínjára és lemeztelenítésére legyen, ahogyan számotokra is ezt eredményezte. A magyarságnak CIA-tok által leggyűlöltebb és legelkeseredettebben üldözött és megtűrni kényszerült médiuma, a Hírháttér és vezérszónokai akasszanak malomkövet a nyakatokba.

A Kulcsár Sándorok, a Herjeczki Gézák és chicago-i baphomettársaik, az MK-Ultra és a CIA Emberiség-ellenes, a Jelenésekben leírt elmeátalakító és a világot irányító technológiai szörnyetegeik beszervezett védelmezői, akik a világ legkörnyezetszennyezőbb államában, a túlfogyasztásos luxusautók imádata gyűrűjében, a Babiloni Szajha vezető hóhéraiként mást sem lesnek, csak hogy megfeleljenek a világ legnagyobb henteseinek, függetlenül attól, éppen melyiket tolja a Háttérhatalom és a Sátán elnöki pozícióba. Hiszen a CIA titkos ügynökeként kezdett Cathy O'Brien - akinek elmeprogramozásáról minden amerikai tud - bizony, sok-sok, nála kevésbé ismertté lett társával együtt irdatlan mennyiségű amerikai szemét felnyitotta, miközben az államhatalmi obamaptista gyülekezetek és ördögi pásztorok - a CIA és az amerikai-izraeli, háttérhatalmi kormány igényeinek megfelelve - ezen világelsők és hősök neveit nem csak hogy tagadják, az MK-Ultra, a CIA, az NSA, a NASA és a Moszad Echelon-pásztorai, de még üldözik is az egész bolygón, összefogva egyházuk minden gonosztevőit és általuk megtévesztett idiótáit arra, hogy kivessék, üldözzék és átkozzák mindazokat, akik olyasmiről mernek beszélni, amiről már minden amerikai tud. Az ő kötelességük lenne elsőként, hogy felhívják Istennek és a Jézus Krisztusnak Nevében nemhogy gyülekezetük, de az egész világ figyelmét arra, hogy a Jelenések Könyvében Megprófétált, totális elmeuralmi világtechnológia megvalósult, de éppen ők azok, akik az elsők között fognak össze, pózolva a baptista Obama, a pedofil Echelon-botrányokba bukott idősebb Bush és klánja, a Cathy O'Brienek által női szexrabszolgákkal orális szexet gyakorló Hillary Clintonok előtt, hátha akkor vaskos pénztárcájuk és luxusjárműveik közepette még több és több pénzre tehetnek szert a megkínzottak, a világ titkosszolgálatai által börtönökbe és elmegyógyintézetekbe zártak, az öngyilkosságba vezetettek, az elbutítottak, a megcsonkítottak iszonyatos tömegeinek vére és lelke árán.

Ti vagytok, Kulcsár Sándor, ti vagytok, Herjeczki Géza és sátáni szövetségesei a Bibliában Megjövendölt titokzatos Nagy Babiloni Szajha globalista világhálózatának ördögei és tisztátalan lelkei, akik utolsó baphometállatokként megitattok minket vérrel ama a hazugságért aranyból mintázott kehelyből, mely a titeket befogadó egyháznak, a Sátán által uralt titokzatos Nagy Babiloni Szajhának a kezében van, ahogy Írja a Biblia: minden utálatossággal és tisztátalansággal tele. Megrészegedtetek, Herjeczki, a szentek vérétől és a Jézus Bizonyságtevőinek vérétől, ahogyan ez imádtatott idoljaitok és bálványaitok tetteihez illik, a háborús bűnös és villamosszékes, valamint méreginjekciós Bush-okhoz, az orális szexes, sátáni Clintonokhoz, a szexrabszolgagyártó és elmevilágterrorista Obamákhoz. Úgy jártatok a magyarokhoz képest sokszorosan tájékozott USÁ-ban, mint a Rákosi-rendszer és a Szovjetunió ördögi vezérei: már csak magatok előtt bohóckodhattok, már csak ti vagytok, akik a világ előtt úgy tesznek, mintha mit sem tudnának arról, amiről az USÁ-ban már minden kisgyerek is tud, hiszen sehol akkora botrányok ezekből az ügyekből nem voltak a Föld bolygón, mint nálatok, az USÁ-ban, ráadásul csőstől és tömegével. S miközben bukásotok percei meg vannak számlálva, már semmi másra nem támaszkodhattok itt, Magyarországon sem, csak arra, amit az általatok imádott és imádtatott izraeli sátáni Moszad a felvásárolt Magyarországon felvásárolt médiájával hazudozik és letagad fajotok, a Júdásfaj védelmében, hogy ti a Sátán zsinagógáiként, a Sátán izraelitáiként és Babilonban rekedt ördögökként együtt fedezzétek a Sátán cionistáival az MK-Ultra, a HAARP és Babilon más eszközeinek az Emberiség teljes szabadságának elpusztítására és az Emberi Faj abszolút leigázására, a keresztyének jövőbeni kiirtására és az egész Emberiség elkárhoztatására létrehozott eszközeit. Mert ti vagytok a fehérre meszelt sírok, Herjeczki, akinek még a neve is Hitler herrjeit és kutyáit idézi, akik pompás ruhákban jártok, hogy fel ne fedessék az emberek előtt szemérmetek, és ne vegyék észre, hogy nyitott sírok vagytok ti, keresztyén testvéreink, Isten gyermekeinek csontjaival rakva!

A világ hóhérai, a Cathy O'Brienek kínzói és megrontói, a titokzatos Nagy Babiloni Szajha örökre bennrekedt, Jézus és az angyalok előtt örökkön örökké szenvedésre elválasztott ördögei közül vagytok. A Sátántól, és a Sátán által e világ elnöki pozíciójáig emelt Obamák, Bush-ok és Clintonok MK-Ultrás és HAARP-ogó degeneráltjai, átkozott mutánsai, mesterséges idiótái és kétszarvú baphomet-szörnyszülöttjei.

Térden állva kell bocsánatért esedeznetek Mark Phillips, Cathy O'Brien és a világ minden olyan MK-Ultra- stb. áldozata és fajotok, a Júdásfaj élősködése miatt a legkegyetlenebb körülmények között halomra, halomra és halomra gyilkolt áldozatai előtt, akikről megnyomorított gyülekezeteitekben, ahová Jézus helyett a Sátánt ültettétek két szarvval és MK-Ultra jeladókkal, nem csak az eltitkolást, de a Sátán eszközei által Babilon vezető ördögeinek tiszteletét, és saját gerinctelen aljasságotok és sátáni sötétségetek árulását vittétek és terjesztettétek el. Mert ahogyan Jézus Mondja: megszereztétek a tudás kulcsát, de ti magatok nem mentetek be, akik pedig átmentek volna, azokat sem hagytátok.

Takarodjatok Istenünk gyülekezeteiből, sátáni, sötét gonosztevők, echelonista, bűnöző, Cathy O'Brienen és az áldozatokat vállaló keresztyéneken taposó vérivó és vért itató, a veres fenevadon ülőt imádó és imádtató babiloni ördögök! Még egyszer mondom: takarodjatok a Teremtő Isten gyülekezeteiből, baptistáknak nevezett amerofasiszta szörnyek és moszados torzszülöttek, akik az áldozatokat a CIA módszereivel és retorikai eszközeivel üldözitek, hogy a Sátántól nyerjetek - Obamátoktól, Bushotoktól és Clintonotoktól - démoni dicsőséget, miközben minden Cathy O'Brien, Molnár F. Árpád, Tánczos Krisztina, Fenyvesi Theresa és minden Júdásfajotok miatt neve elhallgatását kérő, jóindulatú beavatott, avagy segélykiáltásra is titokban kényszerült üldözöttek ellenségei vagytok!

AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEIKÉNT.

CIA-s és MK-Ultrás gyalázatotok híre mindaddig taposásként terjedjen, mindaddig malomkőként a nyakatokban maradjon, amíg nem kértek nyíltan bocsánatot Istentől, az egész Emberiségtől, valamennyi áldozatotoktól és mindenek lelkétől, akik megölettek a Földön. Még egyszer mondom: mindaddig - Jézus Szavaival - malomkövet a nyakatokba és a tenger fenekére veletek, s ha a Sátán férgei és babiloni roncsai közül bárki veletek mutatkozik, vagy nevét sátáni Júdásfajotokhoz adja, legyen az mintául és mustra gyanánt, miként rontja meg a Sátán az általatok titkolt, általunk és a Mark Phillipsek által feltárt módszerekkel azokat, akiket Isten a gyalázat hamis dicsőségére vetett, hogy az általatok védett és épített Babilon eladott és megbolondított ördögeiként sötétben, Echelon- és mammonbüdös testetek nyomán járjanak, és a ti véghetetlen sötétségetekben vesszenek el örök szenvedésre.

A tegnap "Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából" című cikkünk a világ összes baptista egyházának és gyülekezetének ajánlva arról, mi mindenről tudnak és mi mindent üldöznek az amerikai magyar baptista gyülekezetek, ahol a pásztort és a gyümölcsöket hol pénznek, hol amerikai autónak, hol Bushnak, hol Hillary és Bill Clintonnak, hol Barack Obamának nevezik, melyeknek együttesen és külön-külön is egyetlen főpásztora van:

A SÁTÁN.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.


HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: usa isten cia nasa biblia nsa jézus krisztus titokzatos nagy babiloni szajha jelenések könyve háttérhatalom gazdagok mk ultra emberprogramozás herjeczki géza baptista egyház obamaptisták fenevad bélyege

Seres Mária gyöngyöket hintett a disznóknak és felfröccsent a bélsár

2009.01.16. 20:17 Molnár F. Árpád

Seres Mária hírlevelére Molnár F. Árpád reagált

Négy lábú és szőrös, a békés közeledésre, az emberi jogokra, mások életének védelme érdekében tett felhívásokra stb. ugató és röfögő hangokat hallat.
 
Így is lehetne jellemezni azokat a kapitalizmus által kinevelt szépen fejlett vágódisznókat, amelyek a békés levelekre vagy bármikor, ismétlem: bármikor lemondható cikk-, filmajánlatokra olyan állatokként lódulnak meg éktelen röfögéssel és ugatással, mint akiket egész létükben erre idomítottak.
 


Kétirányú kezdő sertés: A kék tükör a Hírháttér tükre, mely megmutatja a szörnyet. A másik tükör - mint a Sátán színe a Bibliában - vörös színű. Egy kicsit is nívósabb keresztyén naponként szeretné meglátni önmagát. Az ördöglelkek viszont a Sátán hazugságait választják.
(Hírháttér)

 
Seres Máriát, aki azzal a kérdéssel indított népszavazási kezdeményezést, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?", ugyanilyen népi és állami tenyész-vágódisznók röfögik és ugatják, akik Seres Máriától egy általuk bármikor lemondható levelet kapnak, ugyanis fenséges négylábúságuk méltóságteljesen vágómarha tudatában úgy érzik, valami hihetetlen és tolerálhatatlan szentségtörés érte mocskot felhalálhörgő testi és okádott állatlétüket azzal, hogy valaki olyan levelet küldött a postaládájukba, amit
 
     a) ha akarnak, meg sem nyitnak,
     b) ha akarnak, el sem olvasnak,
     c) ha pedig zavarja őket a látvány, hogy aki írt, az pl. nem négylábú vágódisznó, melyet viszont tükörbe nézvén a reklamáló bármikor megcsodálhat,
 
akkor bármikor lemondhatják a levelet.
 
Ugyanis a kulturált viselkedés nem pártállás kérdése. Tudom, most nagyon sokan elcsodálkoznak, mondván: hát az meg hogy-hogy, hiszen az ember vagy Jobbikos vagy MSZP-s, mint a kommunisták mondták, hogy valaki vagy kommunista vagy fasiszta, de nem-nem, nem erről van szó. Hanem arról, hogy az ilyen esetekben, amikor akár jobbról, akár balról bárki hírlevelet küld - aminek nem az a célja, hogy a disznó disznólétébe betörjön és megrontsa őröfögiségét, hanem az, hogy segítsen, tájékoztasson, számára fontosnak vagy értéknek tartott dolgokat méltasson -, az ember nem, csak a disznó kezdjen el mocskos csülkeivel éktelenül trappolva és közben valóban maga alá eresztve, saját sarát és bélmocskát legelőször is saját magára szétfröcsögtetve röfögni, mint aki disznóvágáson érte magát tetten, mégpediglen disznóként.
 
Nem úgy, ahogyan a Jobbik (nem szavazói, mert közöttük sokféle van, hanem) pártgörényei teszik, ugyanis szükségtelen a szentségelés és a disznóröfögés csak azért, mert a jószág emberi jogokkal vagy emberéletek képviseletével, védelmével vagy bármi egyéb olyan dologgal találkozik, ami alsóbbrendű pártértelmét oly' roppant különbséggel meghaladja. Nem is úgy, ahogyan az államilag talpnyalásra kiválasztott romák, melyek köztörvényes bűnözőkként a cigányok jogai helyett (közismerten roma jogvédő vagyok) a közpénzeken való öltönyös-nyakkendős élősködést választották (sajnos nem ismerek olyan cigányvédő szervezetet, amely egy szikrányit különbözne ettől). Ugyanis ha valaki akár pártdisznó, akár öngyilkos módon röfögő, állami bűnözők által fizetett megélhetési cigány, és ezzel a teljes cigányság ellensége, nem okvetlenül szükséges, hogy jellemtelenségét, buta és primitív pártgörénylétét vagy éppen a cigány áljogvédőkre jellemző, az őket kitartó politikusok iránti mindent überelő talpnyalását felhörögje és örök csúfságára világgá okádja. Egy médium meg sem tehetné, hogy lemond egy hírlevelet, mert akkor mitől médium? Ha pedig magánszemélyről van szó, ezen belül pedig nem valami visszataszító, undorító pártgörény minőségben, akkor a hisztérikus őrjöngés helyett megteszi helyette pl. ennyi: "Köszönöm, nem kérek több hírlevelet." Vagy: "Leiratkozás."
 
Újra és továbbá: Egy médium viszont nem teheti meg, hogy lemond egy hírlevelet, mert akkor nem médium. Ez nem pártidentitás kérdése, pártidiotizmusnak ilyen téren helye sincs, mert az információ mindig információ, aki pedig bármiféle információt szolgáltat, azt nem megröfögöm, ahogyan álszentséges baromként és disznólétű vágómarhaállatként kétségtelenül ezt tenném, ahogy a kuruc.info vagy a magyar.film.hu (amikor pl. nem milliókból, hanem az üldöztetések ellenére, a kapzsiság hiánya és a szakértelem kvalitása végett fillérekből és professzionális módon készült, ráadásul művészi értéket is képviselő magyar filmet ajánlanak a figyelmébe egy levelezőlista egyik tagjaként), hanem médiaként megnézem, mi érkezett, ugyanis az a dolgom. Ha mégis inkább röfögök, mint a kuruc.info vagy a magyar.film.hu, akkor lehet, hogy korlátlanul magyar vagyok, de ember már biztosan nem, ugyanis ez esetben korlátlanul magyarnak lenni annyit jelent, mint korlátlanul disznónak lenni, ezt pedig semmiképpen nem akarom, és ebbéli szándékom máris felsőbbrendűvé tesz a korlátlanul disznókhoz képest, akik kifejezetten ügyelnek arra, hogy semmi, ami nem pártgörénylétű, de valóságtartalma miatt kellemetlen, ne jusson el vágóbarom létükhöz, mert nem tudnak ellenében tenni semmit. Az ember, ha pártgörény, minimum, hogy kedvetlenül fordul el az igazságtól, mert pártgörényléte mindennél fontosabb számára. Az olyan lapoknak, mint a kuruc.info és bizonyos szempontokból lelki rokonsága, a romaweb.hu Szűcs Erika miniszter által a pénzünkön kitartott lapjának a pártgörénylét és a gerinctelen, igénytelen, nem az igazságra és az objektív tájékoztatásra, hanem a fenntartható disznólét kollektív bűnöző és pártgörény társadalmának kiépítése a lételeme és a célja, ezért ők megtehetik - meg is teszik -, hogy egy hírlevelet, melyet tanulmányozniuk, aztán általa a világ népei vagy a magyar lakosság, máskor a romák érdekeit képviselve a mi pénzünkön (merthogy az nem a Szűcs Erikáé) megszólalniuk, publikálniuk kellene, nem - mint egyes korcsmédiumoknál - ordenárébbnál ordenárébb stílusban és minőségről tanúbizonyságot téve tiltakozniuk még az ellen is, hogy hozzájuk bármi eljusson. De ettől nem valódi médiumok, ettől pártszolgálatosok, a romaweb.hu pedig ettől megélhetési cigány; mondom ezt roma jogvédőként, vissza-visszatérően emlékeztetve Szűcs Erikára, aki az MSZP szociálisnak nevezett munkaügyi minisztereként közpénzünkön nem a romák jogait képviseli, hanem talpnyaló, gerinctelen, megélhetési cigány bűnözőket ültet a nyakunkra, akik azt hiszik, hogy a röfögéssel kellő védelmet biztosítanak maguk számára, hiszen miniszterük és kormányfőjük ezt, nem pedig az emberi jogok vagy a romák jogainak védelmét várja tőlük.
 


Balról: ún. "dr." Herjeczki Géza, a Nagy Babiloni Szajha dúsgazdag ügynöke, a Cathy O'Brieneken és minden Echelon-üldözötteken taposó Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség alelnöke, a Magyar Baptista Világszövetség soros elnöke a hívők pénzén tett interkontinentális utazáson más államok állami baptista vezetőivel éppen egymásnak osztogatnak előléptetéseket. Herjeczki, mint detroit-i, fehérre meszelt sír és megjövendölt barom a vágóhídra. Eldöntheti, hogy megjövendölt fajának, a Júdásfajnak ki osztja vissza az életnyi árulása miatt cserben hagyott megölöttek és miatta elkárhoztatottak lelkeit. Herjeczki: vajon Isten vagy a felettesed, a Babiloni Szajha fizet? Lehet, mindkettő egyszerre, hiszen az ördögöket minden hatalom ugyanoda szánja, és végül mindig egy a sorsuk.
(Hírháttér, Herjeczki-első rész)

 
Valahogy úgy, ahogyan a - Biblikus Kifejezéssel és már minden szatirikus tónust félre téve - égig érően botrányos módon túltájékozott és a politikai-titkosszolgálati üldözötteket utolsó, de annál képmutatóbb sátáni ügynökökként saját mocskos anyagi és egzisztenciális hasznuk reményében bukásukig elhajtó öltönyös-nyakkendős észak-amerikai baptista vezető "lelkész" bűnözők és más herjeczki gézák, a hulláktól és Echelon-áldozatoktól hemzsegő, dögbűzös és Echelon-rothadó, milicista Chicago-tól Detroit-ig. A Cathy O'Brienek, a Mark Phillips-ek és a Babilon titkait feltáró magyarok, amerikaiak, fehérek és színes bőrűek osztatlan ellenségei, akik a hívőktől rabolt pénzeken markentingelt interkontinentális utazásaik (ördögi és testi pocsékolásaik) során egymást jutalmazzák és tüntetik ki, léptetik elő herjeczki gézákként, megjövendölten minden látomást és bejelentést ostoba óldisznókként beteljesítve, a Sátán parazitáiként és az Isten Által Gyűlölt, pusztító, globalista-terrorista bűnözőkként. Hogy torkomat kezdő lépésben megköszörüljem, Herjeczki Géza, a Háttérhatalom ellenséges ügynöke abban a világban, amelynek szovjet érájáról kirobbant botrány során a Mitrohin-aktákban is megemlékeztek róla, hogy a Szovjetunió a papság 100%-át kényszerítette az együttműködésre. Hát mi ellen is tiltakozol az Egyesült Államok ügynöki és sátáni bűnözőjeként, Obamát, a Bush-okat és a Clintonokat (kik csak apró panelek) egyszerre képzelve a hátad mögött, Herjeczki Géza, aki Krisztus Parancsai ellenére "doktor"-nak mered nevezni magadat, minden keresztyének, minden ember, minden igazság és minden Cathy O'Brien vak, menthetetlen és sárkánysötét ellenségeként!
 
A herjeczkik antikrisztusi halálgyárából a szatirikus hangvételre visszatérve idézzük Seres Mária hírlevelét, aki szokatlanul türelmesen reagál a magyarság saját disznóállati moslékjában halálhörögve és éktelen mocskolódással fetrengő söpredékére, melyről mondjuk el újra a leggyengébbek kedvéért: nem érdekel engem sem, hogy jobb- vagy baloldali, mert a disznó az korlátlanul disznó, boruljon bal- vagy jobboldalával saját bélsarába.
 
Seres Mária hírlevele:
 
 
Tisztelt Címzettek!
Még egyszer megkérnék minden érintettet, hogy a felesleges levelezgetés és az értelmetlen trágárkodás helyett aki nem szeretné a népszavazási kezdeményezésről szóló hírleveleket megkapni, az csak annyit tegyen, hogy ezen levél bal alsó sarkában található Leiratkozás a hírlevélről szövegre (linkre) rákattint, és ezzel automatikusan törlődik a rendszerből.

Akinek pedig emiatt volt valamilyen kellemetlensége, elnézést kérünk érte, de ez rajtunk kívülálló okok miatt történhetett, mivel a levelezőlistára az ismerősei vagy levelezőpartnerei is felírhatták vagy ajánlhatták a tudtán kívül. A szemrehányó levelek növekedése miatt jó okom van feltételezni sajnos azt is, hogy a honlapomon keresztül rosszakaróink szándékosan mások címeit megadva mérgezik meg a levelezőlistánkat, hogy feljelentést tegyenek a címzettek.

Mivel vétlenek vagyunk, a békesség kedvéért és a gyakoribb hírlevél küldések miatt arra kérünk mindenkit, hogy belátása szerint döntsön inkább egy kattintással, mintsem fenyegető, számonkérő vagy gyalázkodó leveleket írogasson nekünk érdemtelenül.

Mennyivel jobb lenne, ha mindenki egyetértene azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek is csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járjon költségtérítés, ahogyan a többi 10 millió állampolgárnak. Máris nagyobb lépést tehetnénk afelé, hogy az ellenségeskedés helyett inkább összefogjunk egy mindenkit bosszantó témában, a vezetőink erkölcsi megtisztuláshoz vezető út egyik első lépcsőjeként…


A http://www.seresmaria.hu honlapon innentől egyre gyakrabban és egyre több információ fog megjelenni, hogy segítsük a munkát és az egymás közötti kapcsolatot. A BEÉRKEZETT LEVELEK VISSZAELLENŐRZÉSE gomb (http://www.seresmaria.hu/pl.php?tid=40) segítségével most már mindenki önállóan le tudja ellenőrizni, hogy megérkezett-e a levele.

Ezen kívül azt kérném még minden aláírásgyűjtőtől, feltétlenül regisztráljon be, hogy ott legyünk minden településen, és a gyűjtési adatokat rendszeresen frissítse, illetve most már ha belép, akkor önállóan is megadhatja azt, hol és mikor tart gyűjtést, amit bárki megtekinthet a HOL ZAJLIK MOST ALÁÍRÁSGYŰJTÉS gombra kattintás után (http://www.seresmaria.hu/alki.php). Ezzel ésszerűen bánjunk, csak azt és olyan adatot adjunk meg, amiből bárki megtudhatja, hogy hol és mikor tud az adott helyen aláírni.

Egy szebb, jobb és főleg boldogabb újesztendőt kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel: Seres Mária
 
Leiratkozás a hírlevélről
 

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: stílus isten egyház kuruc.info hírlevél sátán jézus krisztus cigányság háttérhatalom mitrohin akták seres mária herjeczki géza amerikai baptisták

Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából

2009.01.03. 23:40 Molnár F. Árpád

HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja

Molnár F. Árpád leleplező cikke
(Közreműködött: Tánczos Krisztina)

Azok közül, akik magyarul elsőkként kezdték nyíltan feltárni a mindannyiunk által ismert valóságot, és az Emberiség szolgálatában azóta sem buktak el (ABC-sorrendben):

Christian Crown, Drábik János, Fenyvesi Theresa, Molnár F. Árpád, Nagy Sándor (Naleksz), Tánczos Krisztina, Vitéz Gálfalvy Gallik Béla.

A Háttérhatalom (a Biblia a "Nagy Babiloni Szajhának" Nevezi) elektromágneses és számos egyéb technológiákkal gyakorolt elmeuralmi leírásaiból és egyéb politikai, pénzügyi stb. titkos társaságairól és lobbijairól való dokumentációkból, tényfeltárásokból és tapasztalati, belsős beszámolókból egyértelműen kitűnik, hogy azok az egész világon, egymástól teljesen függetlenül azonosak, mind a Háttérhatalom és tagjai által használt jelképrendszerektől kezdve a sok egyéb beletapasztalási beszámolókig bezárólag.

Ahogy Tánczos Krisztina is mondja: "Az egymástól függetlenül tájékoztatást adó tanúk, akik a Háttérhatalomról beszélnek, ugyanazokról számolnak be, amiket már én is régóta megtapasztaltam és folyamatosan tapasztalok."

Valamennyien így vagyunk ezzel.

 


Mark Phillips - a Pentagonhoz tartozó, a lakosság gondolkodásának irányítására kifejlesztett MK-Ultra projectjének kutatója és elmeprogramozója, a Védelmi Minisztérium CIA-s vállalkozója - menekítette Cathy O'Brient Alaszkába, ahol csapatával újraprogramozták az agyát.
(Hírháttér)

Az MK-Ultra egy az Amerikai Egyesült Államok globális uralmi, a lakosság mentális-emócionális irányítására és a Föld bolygó egyéb természetű időjárás-szabályozására kifejlesztett állami-katonai és titkosszolgálati project. Jelenleg a világ leghíresebbé és legnagyobb alakjává vált adattároló- és szexrabszolganője (szakkifejezéssel "Presidential Model"), az USA kormányának egyik titkosszolgálati fájlere és üzenetközvetítője, Cathy O'Brien ennek az elmeirányító és -átalakító project-nek az áldozata és mindeddig (mert még az Emberiség ellenségeként el nem bukott) világtörténelmi hőse egy személyben. Őt az MK-Ultra Monarch keretében fejlesztették ki. Úgynevezett elnöki modellként személyesen végzett szexuális szolgáltatásokat sok egyéb mellett Ronald Reagan-nek, a Bush- és a Clinton-családnak, miközben az agyát adattárolónak is használva nemzetbiztonsági anyagokat programoztak belé, mely dokumentumfájlokat külföldön - a megfelelő kódkulcsok beprogramozásával - nyitottak meg. Az ilyen emberprogramozási és államközi dokumentumcsempészeti eljárás nemcsak széles körben ismert az Egyesült Államokban, de jó pár botrány is kirobbant ilyenek miatt. A magyar lakosság nem beavatott része viszont egy mesterséges őslényparkhoz hasonlóan - hála az összes jobb- és baloldali médiumnak is - egy árva kukkot sem tud mindezekről.

Ahogy egy titkosszolgálati szakértőnk mondja: "Az embert ma már nem csak Isten, hanem a Háttérhatalom is megteremti."

A globális és gigászi MK-Ultra egy a Központ - az egyetlen adott nemzethez sem köthető Globalista Titkosszolgálat - által létrehozott alproject, minden tekintetben a Központnak (a Biblia "Babilonnak" Nevezi) alárendelve. A világhatalmat megcélzó MK-Ultra összes technológiája a Központi, Globalista Titkosszolgálat által átjátszott és biztosított technológia eredménye. Annak a Központnak, amely irányítja az egész bolygót és előre megírta az Emberiség történelmének forgatókönyvét. Erről minden beavatott és mélyebben beszervezett ügynök és az engedelmességet megtagadó roppant kevés maradék tud.

Itt most arra emlékeztessünk, hogy a magyar lakossághoz képest technikai téren nagyságrendekkel tájékozottabb amerikai lakosság éppen tájékozottsága okán sem vette különlegességszámba, amikor pár hónapja a ma élő két legfőbb amerikai űrhajósok egyike, aki a Holdon járt, nem kis vihart és kormányzati riadalmat okozva bejelentette, hogy a NASA mai űreszközeiben földönkívüli technológiát használ. Az amerikai űrhajósok - tudom, hogy ezt is külön kell mondani, különben a magyarok még annyira sem fogják fel - töménytelen mennyiségű titkos anyaghoz és adathoz férnek hozzá, és számos titkosításról szóló dokumentumot aláírnak, különben oda sem szagolhatnak az űrhajózáshoz, nemhogy olyan esetben, ahol az alanyt már elindítása előtt a Világtörténelem egyik legnagyobb űrhajósának szánták. Az asztronauták egyébként is mind mélységi beszervezettek.

Közbevetőleg: a tájékozott keresztyének tudják, hogy a földönkívüliek azonosak az angyalok fogalmi körével, s hogy korunkban keresztelték át az angyalokat földönkívülieknek; de a kettő egy és ugyanaz. Ők mindeddig angyaloknak nevezték magukat, most pedig - mert a Hírháttér megint jövőt mond - a két fogalom fúziója következik, ami pár éven belül tulajdonképpen globális megértésre és elfogadásra fog kerülni. Jákób angyalokkal, azaz földönkívüliekkel találkozott, ahogyan Ellen G. White 150 évvel ezelőtti látomásaiban is angyalok, azaz földönkívüliek által került elragadtatásra, azaz egyszerű belső, tudati irányítás során látomások, hallomások és életélmény-beletapasztalások birtokába.

Mark Phillips, aki korábban az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának - a Háttérhatalom beavatott ügynökeként - titkosszolgálati technológiai project-eket és eszközöket építő alvállalkozója, a Pentagon és a CIA hatáskörébe tartozó, a világ egyik legtitkosabb elmeprogramozó project-je, az MK-Ultra kutatója és elmeprogramozója volt, a magyarországi álrendszerváltás idején, a legfelsőbb hatalmi beavatkozás következtében (a keresztyének ilyenkor Istenre, az ateisták földönkívüliekre vagy egyéb ősökre gondolnak) irányt váltott, és Cathy O'Brient, az USA egyik Presidential Modelljét megszöktette, majd Cathy-vel az oldalán elkezdte feltárni az addig egész életében eltitkolt, csak belső körökben megbeszélt titkosszolgálati eszközöket és államhatalmi módszereket. Mark Phillips CIA-s volt az, aki kiszabadította Cathy O'Brient abból a börtönből, aminek fogságában az állami vezetők és multimilliomosok, valamint milliárdosok hierarchiájában és szexuális szórakoztatására kifejlesztett Presidential Modellek és egyéb biorobot rabszolgák élnek. Mark Phillips, aki Cathy-vel a Világtörténelem egyik legfontosabb leleplező könyvét publikálta, Alaszkába menekítette Cathy O'Brient, ahol - a Teremtő Isten Kegyelméből - felülről megfelelő lobbiba szervezett titkosszolgálati team-mel, csapattal és Mark Phillips roppant széles elmetechnológiai ismereteivel, melyekkel korábban az USA világterrorista hadigépezetét szolgálta, jelentősen előnyös irányba módosították korábban a CIA ügynökeként nevelkedett és felnőtté vált Cathy O'Brien tudati állapotát. (Cathy O'Brien szintén programozott lányát - mert ő is beszámolt ismereteiről és politikusok stb. bűncselekményeiről - a CIA először a bíróságon elmebeteggé nyilváníttatta, aztán elmegyógyintézetbe záratta és mentálisan leépítette. Az állami és államközi gyilkosságok ilyen jellegű magyarországi központjai az IMEI és bezárásáig az OPNI.)

 


Cathy O'Brien, akit nem csak kiskorától fogva terveztek Pentagon-project-ek keretében elnöki modellnek (szexrabszolgának és programozható, államközi dokumentumcsempésznek), de már sokkal-sokkal korábban...
(Hírháttér)

Mark Phillips és Cathy O'Brien, valamint háttércsapata a világ médiájának csaknem egésze által kollektív bűnszervezetként agyonhallgatott irdatlan történelmi botrányok során, melyekben miniszterelnökök kényszerültek erőtlen mosakodásra, egészen az Egyesült Államok szenátusáig vitték a több, mint fél évtizeden keresztül tartó pert, melyet aztán a háttérhatalmi és Emberiség-ellenes amerikai szenátus az USA nemzetbiztonsági törvényére hivatkozva leállított és titkosított, mondván, hogy az elmeuralmi technológiák és módszerek feltárása sérti az Egyesült Államok nemzetbiztonsághoz fűződő érdekeit. Bizonyára csak az idiótáknak kell magyarázni, hogy az amerikai szenátus nem a nemzetbiztonság, hanem a Föld népeinek totális ellenségeként, a Háttérhatalom (Babilon) globális rémuralma és Babilon parazitáinak és tömeggyilkosainak védelmében állította le még a látszatvizsgálatot is. Ezt követően került sor Mark Phillips és team-je könyvének megírására, melyet természetesen magyarra azóta sem fordított le senki; titkosabban kezelik, mint pár évvel ezelőtt a Mein Kampfot vagy a Talmud sorait.

A titkosszolgálat házon belül nagyon szellős. Ezért van az, hogy az olyan merényletekről, mint amilyen a 2008-as indiai terrortámadás is volt [link: 1 és 2], már hónapokkal előre tud minden titkosszolgálat, de a lakosságnak még akkor sem árulják el, amikor már bekövetkezett. Ugyanígy volt ez a WTC önmerénylete stb. esetében is. A Háttérhatalmat szolgáló, Széles Gábor alapította Echo TV-ben, a titokzatos Nagy Babiloni Szajha létezését és totális uralmát leleplező, ezért betiltott Vitéz Gálfalvy Gallik Béla kapcsán is evidens, hogy ilyen kész összegzésekkel csak olyan rendelkezhet, akinek környezetében értelmes és beszervezett emberek vannak, ezért az elrejtett ismeretekre szert tehet, vagy maga is - az Emberiség hasznára váltva - beszervezett. Az Országgyűlési politikusokról szintén köztudott - ahogy ez a 2000-es Olajbizottság előtt is elhangzott -, hogy ha valamit tikosítanak, akkor az a "Tisztelt Ház" folyosóján negyed óra múlva már mindenki által nyíltan tárgyalt. Többek közt ennek eredménye az is, hogy amikor egyik alkalommal egy miniszterrel találkoztam, annak ellenére, hogy közöttünk levélben, telefonon vagy személyesen kommunikáció nem folyt, mégis olyan velem kapcsolatos ismeretekről beszélt nyíltan, amiket még senkinek nem mondtam el, és amelyekről csak a legmélyebb titkosszolgálati eszközökkel és ezen információk "családon belüli" továbbadásával lehetett szert tenni. Egyebek mellett úgy is, hogy a képviselők az Országház folyosóján - Istennek hála - a világon mindent kibeszélnek és megbeszélnek. Minden államtitkot is. Hogy a képviselők úton-útfélen államtitkot sértenek, nem átok és üldözni való bűntett, hanem Isten Adta Áldás és Kegyelem, mert a diktatúrára romboló, a jövő Emberiségére pedig építő hatással járnak. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) végletekig gépesített droidjai kapcsán azt is mondhatnám, ha nem keresztyén, hanem babiloni ördög volnék, hogy tehát kéretik őket eszerint újraprogramozni.


Az elit kollektíven elhallgatott, de belül oly jól ismert hétköznapjaiból (a képen csaknem Szabó István "Mefisztó" című Oscar-díjas filmje jelenetére emlékeztető módon):
Az illuminátus Hillary Clinton egy arisztokratáknak szervezett partin hívta félre Cathy O'Brient, ahol kérte, mutassa meg a nemi szervét, melyet a háttérhatalmi rendek szerint operáltak át ún. bafometté. A világ médiája felkapta Monica Lewinski Bill Clintonnal való kapcsolata történetét, amit nem véletlenül tolerált Hillary Clinton, de Központi szóra hallgatták el a botrányt, hogy a háttérhatalmi és volt first lady Clintonné - a számukra készített bafomet láttán - tűzbe jövén orális szexre kényszerült Cathy O'Briennel.

(Hírháttér)

 

A házon belüli nyíltságot sok minden befolyásolja. Ezek részleteibe hosszas volna belemenni. Most csak egy példa:
Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárítóval való első találkozásomkor - Kőrösi Imre oldalán - olyan nyíltan kezdett el beszélni Babilonról, hogy még én is hátrahőköltem, s attól tartva, hogy esetleg elrettentően nyílt lehetek, abban a helyzetben én magam akasztottam meg az eszmecserét. Ugyanis akkor még nyíltan egyetlen árva szót sem szóltam sehol arról, hogy belülről tudok a Háttérhatalomról és annál sokkal többet is, miközben azt, hogy beavatott vagyok, már minden belsős régóta tudta, ahogy beavatásom előtt sokan azt is, hogy a beszervezésemre sor fog kerülni. Előbb tudták ezt, mint én. (Kőrösi Imrét, Kozenkay Jenőt és Lakatos Pált azóta a titkosszolgálat leállította, hogy inkább a Nagy Babiloni Szajha Emberiség-ellenes árulói legyenek, és akkor az nekik jobban fizet.)

Németh Sándor élete meglehet, legvilágosabb prédikációjában, 2008 december 28-án az Emberiség történelmének mostani és végső alakulását "Isten-program"-nak nevezte. Minthogy Németh Sándor már a '80-as években olyan mélységi beszervezettekkel tartott szoros kapcsolatot, amilyenek sok egyéb mellett a Magyar Köztársaság későbbi vezető politikusai, miközben a vezető lelkész jelenleg is nemzetközi hatalmi lobbik sűrűjében és védelmében él, így nem kell különösebb utána járás sem annak ténymegállapítására, hogy a Hit Gyülekezete országos vezetője is legalább annyira tud a világot irányító technológiai rémuralomról, ahogyan az Országgyűlés politikusai is nyíltan beszélnek róla egymás között és otthoni, családi környezetükben egyaránt. Ebben élünk, el sem tudjuk kerülni, hogy ne ebben kommunikáljunk.

A világreformok végrehajtásához elsőkre van szükség, akik Isten Áldásából mindenkinél előbb ébredve, a világ árulóival szemben az Emberiség áldására lerombolják a Sátán és a mindenki homlokára pecsétet helyezett titokzatos Nagy Babiloni Szajha emelte interkontinentális és globális hazugság falait, hogy az Emberiséget az Új Világkorszakba vezessék át. Isten pásztorai ebben, a Sátán pásztorai ennek ellenében munkálkodnak. Ha egyszer Drábik János már 2004-ben arra kérte a magyarság azóta is lapító beavatottjait, hogy legalább kezdjenek el beszélni arról, ami kiépült és ami megszabja a Világtörténelmet, akkor senki nem teheti meg, hogy fél évtizeddel később még mindig lapít, és a magyarsággal együtt az egész világot is a két lábon járás helyett a négy lábon trappolásra kényszeríti a földalatti, babiloni patkánytársadalom ördögi példányaként. Akik pedig a tényfeltárás ellenségeiként lépnek fel, elő kell készítenünk azok számára az Emberiség ellenségeinek kijáró következő nürnbergi pereket, a lehető legsúlyosabb fegyházbüntetésekkel, az Emberiség elleni bűnök legfőbb támogatóinak és előidézőinek kijáró jogos örökségükként.

 


Molnár F. Árpád: Lépésről lépésre, biztosan a cél felé. Egy világ, amelyben a lakosságot nem lehet felnőttként kezelni, a gonoszok csak játékszerei a hatalomnak, a legjobbak pedig arra vannak kárhoztatva, hogy a világ sötétsége miatt elrejtsenek tengernyi igazságokat.
(Nagy Sándor (Naleksz) felvétele)

A Hírháttér egyik Isten Áldotta feladata az, hogy a magyarok felfogó képességének határáig a lehető legtöbb eltitkolt ismeretet adja át, mielőtt az elkerülhetetlen és minden eddiginél jelentősebb reformok bekövetkeznek. Ezekről úgy tudjuk, hogy a magyarok lesznek valamennyi nép közül a világelsők (ahogyan a szocialistának nevezett világbirodalomból is elsőként szálltak ki) és innen fog diffúzálni minden világváltozás. Ahogyan - sok egyebek mellett - Bogár László és a Jobbik is feltárta, hogy az 1990-es világváltozás sok évvel előtte tudott volt és előre tervezett, éppen úgy tudjuk azt is, hogy a most következő változások során a magyarságban számottevő felerősítésre kerül az úgynevezett "nemzeti hangulat" (a titkosszolgálatok között már terjed ez a kifejezés), a Hírháttért gyalázó anyagokat maguk az elkövetők akarják majd a legsietősebben eltüntetni, a világváltozások kataklizmái pedig vallási világébredésbe fognak torkollni. Ezek miértjét és hátterét itt hosszú lenne kifejteni, de áldottak azok, akik különösebb előzetes ismeretek nélkül is megértették, mert összerakták a szükséges panelekből a valóságot, melyek megértése a Központi Hatalmak elmemanipulatív technológiái hiányában már jó pár évtizede rém egyszerű lett volna az egész Emberiség számára.

Azokra az egyházi vezetőkre, akik a Háttérhatalom (a Nagy Babiloni Szajha) szolgálatában fékezni merik, hogy a világ megtudja a nagy betűs Igazságot, nos, az ilyen papokra, lelkészekre és pásztorokra vadásznunk kell. Az olyan szervilizmust, amiről a titkosszolgálati Mitrohin-aktákban is beszéltek, s amely tény bejárta a Földgolyót, amikor a volt Szovjetunió egyik neves papja elkezdett kipakolni arról, hogy a szovjet éra alatt a papság 100%-át kényszerítette a titkosszolgálat valamiféle együttműködésre, tehát az összeset(!), az ilyen szervilizmust el kell söpörnünk, az árulókat pedig - szemben azzal, ahogyan a szocialista éra összes egyházi ügynökét felmentették - meg kell neveznünk és fegyházba kell juttatnunk. Nem a régi, hanem a mostani és elkövetkező árulókat. Nincsen szükségünk olyan papokra és lelkészekre, akik Jézust hirdetve a Nagy Babiloni Szajha ördögeiként funkcionálnak, és megakadályozandó lépnek fel az Emberiség sok millióinak lelki üdvözítésével szemben.

Azok közül, akik magyarul elsőkként kezdték nyíltan feltárni a mindannyiunk által ismert valóságot, és az Emberiség szolgálatában azóta sem buktak el (ABC-sorrendben):
Christian Crown, Drábik János, Fenyvesi Theresa, Molnár F. Árpád, Nagy Sándor (Naleksz), Tánczos Krisztina, Vitéz Gálfalvy Gallik Béla.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.
 

Az alapfogalmakhoz az alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő 2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
/Molnár F. Árpád cikke/
Részlet: ... ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: ufo usa isten jézus cia globalizáció hillary clinton ronald reagan nagy babiloni szajha háttérhatalom cathy o brien mark phillips marc phillips mk ultra monarch presidential model emberprogramozás emberiség ellenes bűntett

Állami terrortámadás Mónus Áron ellen - A Hírháttér eredetileg nem nyilvánosságra tervezett válaszlevelével

2009.01.03. 14:50 Molnár F. Árpád

Állami terrortámadás Mónus Áron ellen - A Hírháttér eredetileg nem nyilvánosságra tervezett válaszlevelével

Mónus Áron (matematikus, író) - Molnár F. Árpád (főszerkesztő)
 


Az ország ez, ahol minden valamire való tényfeltárót üldöznek:
Már 1998-ban, amikor a magyaroknak még halvány fogalma sem volt arról sem, hogy a Moszad egyáltalán bármiképpen jelen lehet Magyarországon (akkoriban az emberek még azt hitték, hogy a titkosszolgálatok néhány szupertitkos kémmel dolgoznak, mindenki más pedig egyszerű honpolgár), Mónus Áron matematikus és író már akkor feltárta, hogy Magyarország irányításában legfőbb nacionális tényező a Moszad. Tényfeltárásáért azóta is javában titkos nemzetközi állami támadásokat indítanak ellene, a maffia önálló életre képtelenné akarta nyilvánítani, a média ügynökei és rosszindulatú sajtóbűnözői pedig az Interneten indítanak ellene állami minőségű, disznó- és patkánylétű támadásokat, amilyeneket Gálfalvy Gallik Béla és a Hírháttér ellen. Ugyanis:
Az ország ez, ahol minden valamire való tényfeltárót üldöznek.
(Hírháttér-kommentár)

Kedves Olvasó! (Dear Reader,)

Boldog Új Évet kívánok Önnek!

(I wish you a Happy New Year!)

Ezen a napon kell beszámolnom olvasóimnak arról, hogy hosszú időn keresztül miért nem mutattam be új könyveket. 2007. május 15-én a megsemmisítésemre és a vagyonom elrablására irányuló támadás indult ellenem. Vagyonomnak része a könyveimre vonatkozó szerzői jogom is.

(I should this day relate to my readers why I have not presented new books for a long while. On the 15th of May 2007 an attack was launched against me in order to annihilate me and to rob my wealth. My copyright on my books is also part of my wealth.)

2007. május 15-én Hódmezővásárhely polgármestere gondnokság alá helyezésem iránt indított eljárást, az állítólagos indok a személyem és a vagyonom védelme volt. Kérem, nyissa meg az alábbi linket.

http://www.monusaron.com/gyam.html

(On the 15th of May 2007 the mayor of Hodmezovasarhely initiated a procedure to place me in charge of a guardian, the alleged motive was the protection of my person and of my wealth. Please open the link below.)

http://www.monusaron.com/gyam.html

Ha sikerült volna engem gondnokság alá helyezni, akkor ezzel elveszítettem volna a jogot a vagyonom feletti rendelkezéshez, beleértve a könyveimre vonatkozó szerzői jogomat is: ezután a könyveim terjesztése megszűnt volna.

(If the procedure to place me in charge of a guardian had succeeded, then I should have lost my right to the disposition over my wealth, inclusive of my copyright on my books: after that the diffusion of my books would have come to an end.)

Tiltakozásom következtében a gondnoksági ügy a Szegedi Polgármesteri Hivatalhoz került, amely a 2008. évben megszüntette az ellenem indított eljárást hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.622/2005/6. számú, 2005. november 15-én hozott ítéletére. Idézek a Legfelsőbb Bíróság ítéletéből: "az ügyben feltárt bizonyítékokból tisztázódott, hogy a magánvádló elmebeteg voltának állítása alaptalan. Mónus Áron magánvádló beszámítási képességét korlátozó vagy kizáró elmebetegségben nem szenved és nyilvánvalóan nem is szenvedhetett, nem mutathatta ennek jeleit a kérdéses tévéműsorban történt fellépése során sem."

(As a consequence of my protestation the procedure to place me in charge of a guardian was transferred to the Office of the Mayor of Szeged, which, in the year 2008, has quashed the procedure with reference to the sentence of the Supreme Court of the 15th of November 2005, n° Bfv.I.622/2005/6. I quote the sentence of the Supreme Court: "from the proofs discovered in the lawsuit it has been cleared that the statement according to which the civil suitor is insane is unfounded. Mónus Áron civil suitor does not suffer from any mental disorder which would restrict or preclude his capacity of responsibility, and it is obvious that he could not suffer, he could not present symptoms of such suffering during his appearance on the television programme in question.")

Írókat akkor üldöztek ilyen formában Magyarországon, amikor Rákosi Mátyás volt "a magyar nép bölcs tanítója".

(Writers were persecuted in such a manner in Hungary when Rákosi Mátyás was "the wise teacher of the Hungarian people".)

Hódmezővásárhely, 2008. december 31. (the 31st of December, 2008).
Üdvözlettel: (Yours sincerely:)
Mónus Áron, 6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi utca 27., Hungary
Tel.: (36)(62) 242 270; Mobil: (36)(30) 963 01 85
www.monusaron.com; monusaron@vnet.hu

* * *

A Hírháttér válaszlevele
(eredetileg nem nyilvános publikálásra tervezve)

Kedves Mónus Áron Úr,


a Hírháttér egyik profilja a 15 milliós magyarságban jobb- és baloldalon egyaránt totálisan elhallgatott, állami- és bűnöző közéleti lobbik által kezdeményezett törvénytelen elmebeteggé nyilvánítások, pszichiátriai és elmegyógyintézeti kényszerbezárások, gyógyszerekkel és elektrosokkal történő elbutítások és gyilkosságok. Kihelyezett egyik honlapunk a témában: http://pszichterror.atw.hu/ . Az USÁ-ban nem tabutéma, mi folyt és folyik Magyarországon, jellemző, hogy csak a magyarok nem tudnak róla, a médiumaik pedig gondoskodnak is arról, hogy minél kevesebbet tudjanak meg. Minket is minden oldalról üldöznének (nem sokra futja nekik, később még rosszabbul fognak járni) azért, mert beszélünk ezekről, de teljesen hasztalan, mert minket legfelülről védenek, nem holmi piti kis NBH vagy csicska CIA ügynökségek.

Hogy Hódmezővásárhelyen ilyesmi előfordulhatott egy a közéletben nyíltan szerepet vállaló személlyel szemben, arra utal, hogy a titkosszolgálatok jelentős elszigeteltséget tudtak megvalósítani. Mi arra az esetre, ha újabb támadások érnék, közvetlen segítséget tudunk biztosítani olyan mélységi és vaskos cikkekkel, a legütőképesebb filmekkel stb., amiket mások soha nem mernének képernyőre sem vetni. A segítséget ne valami hivatalos stílusú védelemnek tekintse, hanem közvetlenül családias jellegű összefogást kínálunk, ami kifelé egyértelműen mint buldózer a porcelánboltban jelenik meg. Ha elszigetelik, az a titkosszolgálati és állami támadások hajlandóságát relevánsan felerősíti, ezért az ellen a nyilvánosság fegyverével - és hozzánk fordulva - tud a leghatékonyabban védekezni. Aki jelenleg is velem tartózkodik (szintén mélységi beavatott, mint Cathy O'Brien és a többiek), szintén garantálhatja a velem együtt történő közös fellépést. Nekünk Megadta az Isten, hogy még pert sem mer indítani sokáig senki ellenünk, bármit mondunk, mert központi utasítás, hogy nevemet és a Hírháttért sem pozitív, sem negatív kontextusban még csak említeni sem szabad; azaz D-Notice van rajtunk az egész bolygón.

Az a véleményem, hogy aki gyámság alá helyezést indítványoz Ön vagy bárki más ellen azért, hogy politikai lobbiknak megfeleljen vagy egyéni, vélt haszonra tegyen szert, minimum 15 év letöltendő fegyházbüntetést kell arra ráhúzni, és amint a rendszerreformok bekövetkeznek, ilyen ítéleteket feltétlenül keresztül kell vinnünk azokon, akik kijelölésre kerültek, mert súlyosan antiszociális bűnöző alkatú, paranoid pszichopátiájukból nem tudtak békében maradni, hanem utolsó leheletükig próbálták beteges és betegesen megszállott bűnöző hajlamaikat kiélve a lakosság ellenében kamatoztatni. Mindenképpen el kell végeznünk ezeket az elrettentő és szükséges ítéleteket. Ezekre sort kell kerítenünk. Aki ezeket elmulasztja, az éppen úgy nem rendszerváltó, ahogyan az eladott rendszerváltás miatt került Veér András, a hírhedt tömeggyilkos is kinevezésre 1990-ben, és ezért akartak belőle sokkal később az MSZP és az SZDSZ országgyűlési képviselőt is faragni annak ellenére, hogy Szabó István mint elektrosokkos állami bűnözőről már az Oscar-díjas "Mefisztó" című filmjében is megemlékezett.

A Hírháttéren - terveink szerint - tevékenységét és munkásságát népszerűsíteni kívánjuk. Ha ezekhez - megjelentetésre - anyagokat, cikkeket kíván prezentálni, bármikor szívesen fogadjuk.

Üdvözlettel, mind hasznosabb termékenységet kívánva
Molnár F. Árpád és a Hírháttér

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia hódmezővásárhely izrael moszad polgármester lázár jános terrorizmus bűnszervezet mazsihisz tömeggyilkos opni imei titkosszolgálatok mitrohin akták gondnokság

süti beállítások módosítása