HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A merényletek közben érkezett - Hírháttér-exkluzív

2009.01.03. 00:29 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád

 


Amikor nekünk üzentek, már az egész bolygó tudta, csak a lakosság nem, az ellenséges "magyar" jobboldali disznókörnyezet miatt pedig mi is csak egyes dolgokról beszélhetünk. Bombay-ról tehát minden állami titkosszolgálat előre tudott. És az alábbi vers további tartalmával mi a helyzet?

Mint tudjuk, az a tény, hogy Indiát jó előre figyelmeztették a készülő, 2008 november 26.-án éjjel kezdődött terrortámadásokra, a lakosság számára csak a merényletek után, sokkal később került nyilvánosságra.

A Hírháttér azonban újra kivételes információkat tár fel:

Az alábbi, nyilvánosan publikált cikk idézete után egy a Hírháttér által csak egyes helyekre eljuttatott, de nyilvánosságot nem kapott szöveget fogunk idézni valamiről, amit pár órával a merénylet kirobbanását követően kaptunk, amikor még a Föld bolygón tudtunkkal sehol nem kapott nyilvánosságot, hogy az indiai merényletekről sokkal a támadások megkezdése előtt értesültek a Föld bolygó titkosszolgálatai. Semmi esetre sem kívánom az alant idézett verset összefüggésbe hozni az indiai merénylettel, csupán az első ránézésre látható idő- és körülménybeli egybeesések miatt idézem először a merényletet követő negyedik napon megjelent egyik cikket, azt követően pedig a verset, melyet az indiai terrortámadások (India WTC-s önmerénylete) közben kaptunk és juttattunk tovább, nem publikus helyekre.

Mint ilyen ügyekben rutinos, egyértelműnek tűnik, hogy a vers - mely mélységi hátterű - világunk globalista titkosszolgálati szerkezeti konstrukcióját demonstrálja: azaz egy esemény kapcsán a kívülálló azt hihetné, az adott eseményt (így pl. az India ellen végrehajtott merényletet) jelzi vagy jelzi előre, holott valójában az adott esemény, merénylet, bármi csak egyetlen belső konstrukciója egy az elsőt egészében felülmúló, elkövetkezendő eseménynek, mely minden valószínűség szerint sokkal jelentősebb lesz, mint a bombay-i, a titkosszolgálatok tudtával szervezett és megvalósult merényletsorozat volt. A legmagasabb szintű titkosszolgálati (háttérhatalmi) szervezések az Isten Műveihez hasonlók: azaz sokszor az emberek elé tárt tények és háborúk csak alsóbb szinten szólnak pl. az adott háborúról, olajról, merényletről stb., mert magasabb szinten egy sokkal hatalmasabb konstrukció előre jelző vagy előkészítő, avagy részlépései.

Az idézett cikkben a pirossal színezett és vastagon szedett kiemelések tőlem valók, hogy jobban felhívják a figyelmet az utána következő, eddig elrejtett vers egyes elemeire:

* * *

Mumbai: a terrortámadások indiai sajtóvisszhangja

2008-12-01 15:36:03

Figyelmen kívül hagyták az illetékesek a titkosszolgálatok, köztük az indiai biztonsági szolgálatok figyelmeztetéseit a több mint 170 halálos áldozatot követelő múlt heti mumbai (Bombay) terrortámadások előkészületeiről - állította hétfőn az indiai sajtó.

A Hindustan Times című lap szerint a titkosszolgálatok legalább tíz hónapja pontos értesülésekkel rendelkeztek arról, hogy a Laskar-e-Taiba (Igazak Hadsereg) pakisztáni szélsőséges szervezet merényleteket készít elő az India gazdasági központjának számító Mumbai ötcsillagos szállodái ellen.

Az értesülés a szervezet februárban elfogott egyik tagjától származott - írta a lap az elfogott személyt kihallgató ügynökre hivatkozva. Az ügynök szerint az illető a múlt év végén Mumbaiban tartózkodott, s alaposan szemügyre vette a múlt heti terrortámadások célpontjául kiszemelt luxusszállodák - a Tádzs Mahal és az Oberoi - mindegyik emeletét. A letartóztatott azt is elárulta, hogy a támadók valószínűleg a tengeren érkeznek majd az indiai metropoliszba.

A Times of India című újság arról írt, hogy a titkosszolgálatok idén szeptemberben tájékoztatták az indiai nemzetbiztonsági tanácsot: a Tádzs Mahal merénylet célpontja lehet. A szolgálatok november 12-én pedig arra figyelmeztettek, hogy a támadók a tenger felől várhatók.

A lap indiai katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy az indiai haditengerészetet és a parti őrséget november 18-án értesítették: a Laskar-e-Taiba vezetője lehallgatott telefonbeszélgetésekben kijelentette, hogy "a teherhajó úton van".

A múlt heti terrortámadások elkövetői egy eltérített hajón jutottak el az indiai partok közelébe, s felfújható gumicsónakokon szálltak partra. A fegyveresek egyebek közt a két mumbai luxusszállodát, egy zsidó kulturális központot, egy kórházat és egy pályaudvart támadtak meg. A lövöldözésekben és robbantásokban legkevesebb 172 ember meghalt, és mintegy háromszáz megsebesült.

Az indiai hatóságok elsősorban a Laskar-e-Taibát gyanúsítják a merényletek elkövetésével. A szervezet Kasmír "függetlenségéért", pontosabban indiai részének Indiáról való leválasztásáért harcol.

* * *

Most következzék a merénylet óráiban érkezett és továbbküldött vers (a kipontozott szavakat elrejtettük):

Három hajónaszád szeli át a nagy Óceánt,
Kicsinyek várnak kabinokban újabb bevetésre.
Az Echelon ura elégedetten dől hátra,
Kiszámolták mindet, akik a játékba beleszóltak.

Országúton, tán középen látható festéknyomok, fehér.
Szemetes ifa, konténer nélkül, színe barnássárga.
Amikor nekirohan a motorossal a háttér,
A teherautó repül szétroncsolva, ... a motorral megáll.

Rombolóként hajtatik végre a várva várt mészárlás,
Hogy sok illuminátus császára által vesszen el.
Mindegyik, aki teljesítette ura parancsát,
És mind, aki azt mondta, ne mondja el ... a jövőt.


Az amerikai kontinens északi részén
A nyugati partvonal mentén törésvonal feszül.
Mexikó centrális hely, olyan, mint az USA,
Az UFO-jelenségek egyek az ősökkel.

HÍRHÁTTÉR - Csak az elválasztottakat vonja magához
Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: india pakisztán globalizáció merénylet jóslat terrorizmus titkosszolgálat határőrség nagy babiloni szajha háttérhatalom haditengerészet jövendölés illuminátus föld program

Szövetségeseink és ellenségeink - A Hírháttér első gyorsmérlege 2008-ról

2009.01.01. 14:35 Molnár F. Árpád

Év eleji, első gyorsmérlegünk következik:

Minden megfigyelés és statisztika szerint a Hírháttért a tudásra és tudományra, valamint az erkölcsökre és a Jézus Krisztusra leginkább éhesek és igényesek látogatták, azaz a Hírháttér a 2008-as esztendő során afféle szellemi, erkölcsi és keresztyén gyűjtőhely lett, amely a politika iránt érdeklődők közül is releváns arányban a kvalitásosabban szublimált késztetésekkel és igényekkel rendelkezőket integrálta.

Ennek ellenpárjaként roppant erőteljesen karakterizálódott, hogy akik viszont a leghangosabban támadták, szinte kizárólag olyan nácik és hitleristák voltak, akik ebbéli identitásukat egyáltalán nem titkolták. Ellenségeink intellektuális (értelmi, ismeretszerzési és erkölcsi) igénytelenségét deklarálja, hogy a sötétség követei csaknem kizárólag Vona Gábor, a Jobbik és a kuruc.info védelmének nevében szólaltak meg, azaz a legtöbb értelmi és erkölcsi analfabétát Vona Gábor és a kurucinfó termelte ki.

A legtöbb buta és igénytelen erkölcsű a Jobbik, a Vona Gábor vagy a kuruc.info nevében jött. Vona Gábort soha, egyetlen "szellemi-erkölcsi" szószólója sem választotta le a kuruc.info apartheid és náci portálról, hanem a kettő istenítésének hiányát mindig együttesen kifogásolta. A Jobbik annak ellenére termelte ki a legprimitívebb és legelállatiasodottabb személyeket, hogy a Hírháttér statisztikailag is kimutatható látogatói közül legnagyobb arányban a Jobbik szavazóbázisa szerepel. Egyébként elbüszkélkedhetünk azzal, hogy a többi portálhoz képest nálunk kivételesen jelentős a pártoktól függetlenek száma, és a keresztyének közül is kimondottan azokat vonzzuk, akik közül sokan egyháznak tagjai, sokan egyiknek sem, de egyetlen egyháznak és gyülekezetnek sincsenek fanatikusan és bigottan elkötelezve, azaz "független szelleműek" és "önálló" értékalkotó és ítélőképességgel rendelkeznek. Tehát olyanok - akár a párt-, akár az egyházfüggőséget nézzük -, akik - szemben a szervilis, szolgai alávetettséggel - inkább a józan észre és a morális értékekre támaszkodnak, semmint össze-vissza boruló pártokba és emberek által irányított, kiszámíthatatlan gyülekezetekbe vetnék bizalmukat és jövőjüket.

Nyílt, nem leplezett támadások a 2008-as esztendőben először Gyurcsány-párti sortüzes-csonttörő paranoid pszichopaták, ezt követően médiaszinten kizárólag Vona Gábor pártszolgálatos cselédmédiumaiban és náci portálokon, amilyen a kuruc.info következett be. Ezek a támadások szinte kivétel nélkül bűncselekményeket megvalósító támadások voltak, és abszolút kivétel nélkül halmozták a pár perc alatt megbuktatható csúsztatásokat és hazugságokat. Akik ezeknek a támadásoknak felültek, azoknak morális, szellemi és értelmi ítélőképessége szinte minden esetben annyi, mint ember körmen a kosz. Aki csak beletekint a Hírháttér anyagainak szinte bármelyikébe, és mégis inkább az ellenséges és korlátlanul hazudozó nácikhoz húz, mert amit eredményesen fogyaszt, az a hitlerizmus szócsövein keresztül öli meg a lelkét, az meg is érdemli, hogy az értelmi és morális analfabéták és funkcionális idióták (a szaknyelv "paranoid pszichopátiának" nevezi) antikrisztusi sötétségében vesszen el. Ezeket a személyeket ez úton is megkérjük, hogy váljanak le a Hírháttérről és forduljanak a domináns meghatározó szellemi bázisukhoz, a nácikhoz, hogy a Hírháttérnek még a vonzáskörzetét se szennyezzék paranoid pszichopata, beteges és rosszindulatú nézeteikkel.

A Hírháttérrel nyíltan (tehát nem csak a politikai stb. szférák rejtett bugyraiban kínlódó) legellenségesebb médiumok toronymagasan nem jobboldali, hanem kifejezetten Vona Gábor-párti, tehát nem értékek, hanem pártok szerint tevékenykedő médiumok és a Vona-féle náci kuruc.info voltak. Erről ugyancsak büszkén hirdetjük, hogy egyikkel sem mi kezdeményeztünk konfliktust, csupán reagáltunk a pártszolgálatosság adta igénytelenség erkölcstelenségében és rosszindulatában kelt magyarság- és Emberiség-pusztító konfliktus-keresésre és háborúra. Egyetlen Vona-lappal sem kezdeményeztünk semmiféle konfrontációt. A kuruc.info, a Nemzeti Hírháló, a Barikád, a Harc Tér és valamennyi egyéb Vona-párti médium maga kezdeményezett viszályt.

A magyarság és a Vona-féle jobboldal, mint a legtehetségtelenebb és legönpusztítóbb lobbi szerepelt le az "A cigánybűnözés végső megoldása" című 10 perces filmünk kapcsán is, melyet azért, mert ugyan a Magyar Gárdával nem konfrontatív módon, mégis a gárdához képest összehasonlíthatatlanul jobb (ráadásul minden gyűlöletet eleve kizáró intellektuális technikát hirdetve) és a politikai-üzleti életben eredményesen alkalmazott módszerrel álltunk elő az általuk "cigánybűnözés"-nek nevezett jelenség megszüntetésére, így a kuruc.info támogatói lobbija elképesztően gyűlölködő és elkeseredett támadásokat indított a film és a Hírháttér ellen. Így lett egy ártatlan, teljesen egyszerű, valóban csak a legsúlyosabb paranoid pszichopaták számára nem abszorbálható rövidfilmből a magyarság csúfságára vált történelem. S mivel a Hírháttér rendszeresen előre bejelenti a jövőt, ezért most is ezt teszi: az említett film még hatalmas botrányokat fog okozni ama minden értékre és szellemi képességre gyümölcstelen, leghitványabb réteg patológiai ámokfutása által, mely imádja a háborút és a gyűlöletet, és mindent üldöz, ami értelmi és szakmai. A filmet nem csak Magyarországon tiltatták be a butaság és aljasság alapú társadalom kinevelt vágódisznói, de még az Egyesült Államokban is, természetesen hamis vádakkal, miszerint az gyűlölködő és rasszista, és a cigányság kiirtására szólít fel. Sokakat a Jobbikból már nagyon kényelmetlenül érint az ügy, mivel sokak előtt evidens, hogy a romaügy és tolvajügy kapcsán letettük a megoldást, azt tulajdonképpen kizárólag a Jobbik üldözi, Vona Gáborral pedig lehetetlen egyenesen megbeszélni bármit is, olyan hatalmi komplexust tanúsít a Jobbikon belül.

A Hírháttérhez tanácsért és/vagy segítségkéréssel fordulók a legszélesebb pártszimpatizánsi háttérrel rendelkeztek. Ez azt is jelzi, hogy a Hírháttérnek sokak előtt sikerült mentesnek maradnia attól, hogy először tartsák jobb- vagy baloldalinak, és csak aztán az emberi jogok és a szabadság védelmezőjének. Tehát az emberek erkölcsi alapokra helyezték a Hírháttért, és nem vontak le olyan konklúziókat, hogy ha jobboldali, akkor a baloldalival, aki bajban van, ellenséges lesz, ha baloldali, akkor meg fordítva.

A hozzánk fordulók főként a bal- és jobboldal által egyaránt kvázi abszolút elhallgatott politikai gyilkosságok kapcsán (tájékoztatási és segítségkérés céljából), gigászi méretű, többnyire nemzetközi vagy egészen globális méretű korrupciós ügyekben, bel- és külföldi titkosszolgálati terrorizmus kapcsán (főképp az NBH, a Moszad, a CIA és az FSZB), Echelon-titkok vonatkozásában (legtöbbször üldözöttként) és más, itt meg nem nevezett ügyekben fordultak hozzánk. Kisebb ügyekben - az előbbiekhez képest - elenyésző a hozzánk fordulók aránya.

A Hírháttér - egyetlen kivétellel - kizárólag egyértelműen, gyakran leplezetlenül bel- és külföldi titkosszolgálati hátterű életveszélyes fenyegetéseket kapott. Az egyetlen kivétel egy surró, tudatlan, a Hírháttérről nem tájékozott személy volt, aki Vona Gábor és a kurucinfó pártfogójaként, hangját számítógéppel elváltoztatva fenyegette meg a Hírháttér főszerkesztőjét.

A hittérítés terén megint kivételes eredményeket könyvelhetünk el: megfelelő filmválasztás esetén vannak, akik már egyetlen filmünk hatására azonnal megértik és összerakják a Háttérhatalomról való, az összes médiumban elrejtett realitást, és ezzel párhuzamosan - az adott film infódömpingje hatására - rögtön keresztyénekké is válnak. E téren legeklatánsabb példákként a kuruc.info próbálkozásainak kudarcát tudjuk említeni, akiknek szándékával ellentétben annak ellenére, hogy a kuruc.info a Hírháttér főszerkesztője, Molnár F. Árpád elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére rendszeresen szélsőjobboldali pszichopatákat, nácikat és hitleristákat akart felbujtani és küldeni, számos addig elvadult fajgyűlölő megtért és szelíd keresztyén lett, akik sokszor a tékozló fiú bocsánatkérésével kezdték történetük elmondását. Ugyanakkor az is minősíti a magyarság és a világ lehúzó erejeként működő Vona-párti portálokat, hogy szemben kollektív bűneikkel, melyekkel kollektív bűneiket a magyarság kollektív bűnévé erőltették, a Hírháttért annak intellektuális és tudományos beállítottsága miatt üldözik, miközben számos, a mai napig hitlerista náci elismerőleg lép fel a Hírháttér mellett, semmi szín alatt nem őrjöngve azért, miért nem borulunk le Vona Gábor és Adolf Hitler trónja előtt. Tehát az értelem halmozottabban mutatkozik meg a ránk sikertelenül uszított nácik és hitleristák felfogóképességeiben, szemben a Vona-médiumok intellektuális felfogóképességeivel, melyek Vona Gábor oltárán mind a mai napig készek voltak nem csak a magyarság, de az egész bolygó - mindent a párt pillanatnyi, csak vélt érdekeinek alárendelt - roppant széles spektrumú pusztítására is.

A Hírháttérrel Echelon-ügyek kapcsán kapcsolatba került csoportok közül a 2008-as esztendő legnagyobb bukását a Lakatos-Kőrösi-Kozenkay-társaság produkálta, akik ahogy a Hírháttérről - a Teremtőtől Kapott Kegyelem okán - kvázi vagy Európa bármely országát meghaladó szinten terjedtek el az Emberiség-ellenes háttérhatalmi technológiák és módszerek ismeretei, az említett csapat ezzel gyorsítottan fordított arányban úgy kezdte el lassan még azt is elfelejteni és letagadni, hogy valaha egyáltalán hallottak volna Drábik Jánosról és az először általa feltárt háttérhatalmi módszerekről, miközben számos forrásból konkrét adatok és további bizonyítékok tömegéhez jutottak hozzá. Ez a kettősség (és kettős ügynöki lét) - úgy vélem - a későbbiekben feltétlen állami vizsgálat és példás büntetőjogi megtorlás tárgyát kell képezze. A Hírháttér kifejezett álláspontja ilyen ellenséges jelenségek kapcsán, hogy amint az elkerülhetetlen reformok bekövetkeznek, az olyan személyeket, akik tudásukat és ismereteiket az Emberiség ellenében próbálták saját anyagi és bármi egyéb hasznukra kamatoztatni, Emberiség-ellenes bűnökért kerüljenek bíróság elé és elítélésre egy a nürnbergi pereknél sokkal súlyosabb történelmi bűnperekben. Senki, semmiféle kegyelmet és irgalmat nem érdemel, aki ügynökként egy egész bolygó lakosságával szemben, hazugságokból és a hasznos szövetségesek elárulásából próbált meg élősködni az utolsó pillanatig.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány karácsony jobbik szilveszter erkölcs kereszténység vona gábor természettudomány magyar gárda hazaárulás cigányság cigánybűnözés echelon titkosszolgálatok háttérhatalom kettős ügynökök nürnbergi per a tékozló fiú példázata

A Hírháttér bemutatja Heino Kaskit, a kiváló finn zeneszerzőt (zeneművel)

2008.12.31. 00:30 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád elemzése +

A szimfónia ide kattintva letölthető! (26 perc)

 


Heino Kaski (1885–1957) finn zeneszerzőről az Interneten magyarul gyakorlatilag semmi nem jelent meg. Segítsük hozzá a világot, hogy felfedezze az általa manifesztált, elrejtett kincseket.
(Hírháttér)

Akik olyan területekkel foglalkoznak, mint mi (korrupciós és gyilkossági ügyek, Echelon-titkok, állami titkosszolgálatok stb.), nem igen tudnak a klasszikus zenében elmerülni, főleg úgy, hogy a háttér, a terület fogsága erősen átformálja az embert. Ennek ellenére maradtak régi emlékek látszólag békésebb időkből, amikor még dúskáltam a klasszikus zenében, s mely korábbi ismeretek és hajdani lélekbőség vonzanák az embert vissza a zenéhez is.

Kivételesen zeneszerzők neveit és listáját olvasgatva keltette fel az érdeklődésem egy addig számomra ismeretlen név: Heino Kaski, finn zeneszerző és az, hogy egyik szimfóniáját h-mollban írta. Az érdeklődés arra hajtott, hogy elkezdjem hallgatni a darabot.

Nem kellett csalódnom: korunk információbősége ellenére - mely gyakran gyors pásztázásra készteti az utazót - a teljes szimfóniát végighallgattam, és ez nagy relevanciával csak a kezdet, mert ahogy most is e szimfónia zeng a fülemben, úgy az elkövetkezendőkben is gyakran kerül ismétlésre. Kuriózumra azért számítottam, mivel a darab h-mollban íródott, a zeneszerzőt pedig addig nem ismertem; róla az Interneten magyarul eddig tulajdonképpen sehol, semmi nem jelent meg; e cikk megírásához sem olvastam el egyebet, mint azt, hogy milyen nemzetiségű és mettől meddig élt (1885–1957). Egy új zeneszerző mindig új felfedezést is jelent, új utakat, új ösvényeket, ismeretlen kalandot, új, addig nem ismert vagy nem tapasztalt szerkezetet, épületet, konstrukciót.

Egy szimfonikus - számomra sosem kedvelt kifejezéssel élve - "komolyzene" bármely másodpercébe belehallgatva ritkán nem lehet tudni, hogy milyen magas színvonalú, s hogy tetszeni fog-e az egész darab. A várakozáshoz, tehát egy átlagosan elrejtett h-moll szimfóniához képest csak első hallásra kevésbé furcsát és eltérőt, viszont már az első taktusokból látható prognosztizálhatósággal a várakozáshoz képest sokkal bővebben hangszerelt és professzionálisabb szimfóniára leltem; nem mintha korunk nem produkálná tömegével a ragyogó zeneszerzőket, akik ma már sajnos gyakran szinte kizárólag a filmzeneszerzésben teljesednek ki, mivel abból lehet a legjobban megélni. A bolygó tehetséggel leghalmozottabb zeneszerzői gyakorta Hollywoodban gyűlnek össze. Emellett sosem osztottam azt a nézetet, amellyel pl. a hollywoodi filmzeneszerzést lenézték, hiszen az is egy önálló művészeti ág, mely - gyakran a film költségvetése szerint - a legkiválóbb zeneszerzőket és alkotásokat produkálja.

Heino Kaski (1885–1957) finn zeneszerző Hírháttéren bemutatkozó darabja a finn népzenei hatásokat már a darab elejétől határozottan megjeleníti. A darabot gazdag dallam- és hangulatvilág, egyfajta belső, lüktetés-szerű ritmika jellemzi. A játékosság és a diadalmas, zengzetes, sőt, militáns hatások gyakran váltogatják egymást, mégpedig - ami külön figyelemre méltó - ritmustörések nélkül. A zenei későromantikán kívül a XX. század zenei vonalait és hullámait megjelenítő zenemű nélkülözi a XX. századi bi- és politonalitás felé való bármiféle tendenciát vagy hajlamot. Világosan kitűnik az is, hogy Kaski életművének érett darabjáról van szó, ahol kapott művészete már kiteljesedett állapotában realizálódott. E darabja olyan, mint amiket az ember fénykorában ír.

A legnagyobb finn zeneszerzőnek tartott Jean Sibelius hatása (akit a finn (és nemzeti) klasszikus zene megteremtőjének is neveznek) egyértelmű. A Sibeliustól jól ismert dallami- és instrumentális megoldások Kaski átlagon felül változatos h-moll szimfóniájából váratlanul törnek elő, majd mintegy harmonikusan eltűnve újra és újra, hirtelen robbannak felszínre a zenefolyam során. Azért is írtam, hogy Sibelius a legnagyobbnak "tartott" finn zeneszerző, mert Kaski eme h-moll szimfóniája - egyértelműnek tűnik ez - Sibeliusnak a szimfónia kategóriában a legnagyobb darabjaival is a legkényelmesebben felvehetik a versenyt. Kaski e darabjában gyakran meséli a zenét; a változatos műben az eddig soroltakon kívül a XX. század első felének éjszakai zenei (lokál)világát is idéző szakaszok merülnek fel és tűnnek tova, hogy aztán a darab Sibelius legfelemelőbb hatásaiba átfordulva ebben a sibeliusi magasztosságban hömpölyögjön tovább.

A finn népzenei elemeket ötvöző klasszikus zenére, és a finn népi szimfonikus művek gyakran csak futólag felbukkanó megoldásaira és átmeneteire általában jellemző, hogy van bennük valami megfoghatatlannak tűnő és ugyanakkor vonzó; a kettő egyszerre és egy időben, mely arra készteti a tapasztaló személyt, hogy újra és újra megpróbálja megfejteni a szó szerint titkot, amellyel a lélekre oly' különös hatást gyakorolnak. Azt is mondhatnám - profán hasonlattal élve -: van valami a finn népzenében, amit az EMO divat képviselői külsejükkel keresnének, de a finn népzenei kolorizáltság lélekben meg is mutat. Persze annak, amit mutat, nincs közvetlen köze magához az EMO-hoz, de e hasonlattal a különösségnek és eme megfejtést akaró különlegességnek a finn dallamvilágban való fellelhetőségére kívántam rávilágítani, mely elemet azonban csak vájt fülűek fognak észlelni Kaski darabjában.

A fülbemászó, monumentális elemekkel dúsított, helyenként szenvedélyesbe ömlő, h-mollban íródott darab a multimédiás megvalósulásokon és a kártékony filmdömpingen nevelkedett, ugyanakkor nem botfülű személyek számára is tanulságos és lélekemelő hatással fog járni; majdnem minden ilyen személy számára, aki elkezdi hallgatni a darabot.

Nekünk pedig, akik a másképpen tudunk a dolgokról, mint azok, akik nem észlelik az elrejtett valóságot, amelyben élünk, Kaski darabjánál éppen úgy, mint minden művészet esetében, mellyel hatást gyakorolnak ránk, csak egyet tanácsolhatunk:

Hogy tiszták és minden károstól mentesek maradhassunk, minden művészeti megtapasztalásban úgy, ahogyan a zenében is mindig Istent, mégpedig a Jézus Krisztus által és az Ő tudatos lelki megragadásával és belénk tapasztalásával keressük. És akkor - kinek-kinek Isten Végzése szerinti mélységekkel - a halhatatlanságot és a Kozmikus Társadalom Közösségébe való, Istentől Elválasztott integritást fogjuk építeni, a Teremtőt magasztalva és Őbenne megszentelve.


Tudjuk, miről súgott Stanley Kubrick "The Shining" (A Ragyogás) című filmjének ikerpárja által, hogy mik a Garbage együttes "Push It" című klipjének nemtelen ikrei, s hogy a Wachowski-fivérek - akik közül az egyik nőnek öltözve, mint transzszexuális jelent meg - magukat formázták meg a "Mátrix" című film fehér hajú, egymással lelkileg is összehangolt ikreiben.
Vajon Kőrösi Imre, kirekesztve, a hadbíróság előtt állva mit felelne, amikor már tudja, de hiába, hogy világos és sötét egy kézként markolta körbe - kitépés céljából - medence csontja fölött a gerincét?

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: isten finnország muzsika művészet komolyzene klasszikus zene népzene jézus krisztus műremek teremtő nagy babiloni szajha népdal háttérhatalom zeneirodalom ikerpárok remekmű

"Egy nagyszerű fényességet láttam" - Tánczos Krisztina látomása és a kijelentésként kapott szavak

2008.12.28. 13:29 Molnár F. Árpád

Tánczos Krisztina

 

Nemrégiben volt ama éjszakám, amikor sok éve nem működő rádióm kikapcsolt állapotban ütemesen jelzett (ahogyan mostanában kezdett), és egy hang ezt mondta:

   - Írjál!

Megkérdeztem:

   - De mit?

A válasz így szólt:

   - Tudod te azt.

Felkeltem az ágyból, és az asztalnál egy nagyszerű fényességet láttam. Anélkül, hogy tudtam volna, mit írok, villogtak bennem a gondolatok és kezem automatikusan írni kezdett. Ez volt az első ilyen alkalom. A leíratott szöveg ez volt:

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja,
Áldott légy, Uram, és minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja, és aki ránk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fönséges.
Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek, őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, téged öcsénk,
levegő, felhő, jó és rút idő.
Kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, tűz bátyánk;
Véle gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, és hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem és füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.

Azt hiszem, az kívánkozik ide végszóként:

Ámen.

Tánczos Krisztina
http://hirhatter.com

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány vallás isten szombathely apokalipszis keresztény szeretet fizika áldás jézus krisztus tánczos gábor körmend echelon nagy babiloni szajha jelenések könyve látomás elragadtatás imádat hallomás

A legnagyobb magyarok között: Vitéz Gálfalvy Gallik Béla

2008.12.27. 01:20 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád cikke

 


Vitéz Gálfalvy Gallik Béla az Echo Tv betiltott műsorában. Széles Gábor, a dúsgazdag tulajdonos, álnemzeti, háttérhatalmi gengszter gondoskodott arról, hogy a reformok küszöbén a magyarok csak piti badarságokkal foglalkozzanak, és ne a világ népeinek tetejére, hanem legaljára kerüljenek. Tettei kudarcra ítéltek. A rendszer mára már halott, csak még a körme nő.
(Hírháttér)

Vitéz Gálfalvy Gallik Béla neve sokak számára akkor vált ismertté, amikor a nemzetinek keresztelt Echo Tv-ben Széles Gábor, a hírhedt multimilliomos gengszter azért, mert Gallik a Háttérhatalomról és annak irreverzibilis és totális uralmáról beszélni mert, betiltotta. Az eset azóta történelem, a betiltók az Emberiség söpredékének kijáró szégyenpadra kerültek, Gallik Béla pedig az Emberiség legnagyobb és legfontosabb problémájának kihirdetésével azonnal az egyik legfőbb - a jövőben elismert - nemzeti ereklye, és a világörökség eleven és halhatatlan kincse lett. Reméljük, Megadja az Isten, hogy az is marad.

Gálfalvy rövid beszédéből, ami az imádott álnemzeti gengszterbálvány Echo tv-ben elhangzott (azért rövid beszédéből, mert szüntelen megpróbálták elhallgattatni, hitelteleníteni és piti ostobaságokra terelni), számunkra, akik pontosan tudjuk, miről van szó, mert benne vagyunk, részleteiben ismerjük, egyértelműen kiderült, hogy Gallik Béla vagy beszervezett, mégpedig Isten Áldásából, ezért tud az elmemanipuláló, az Emberiséget már legyőzött világterrorista, globalista rendszerről, vagy a környezetében minimum értelmes emberek, egymás között színről színre beszéltek a Háttérhatalomról (azaz Nagy Babilonról) és annak eszközeiről, ami miatt olyan halálpontos megfogalmazásokat tett arról, amiben élünk, mely gondolatok közül több is akadt, melyekről a Hírháttér még egyetlen szót sem szólt, viszont tudjuk, hogy tökéletes információk vagy következtetések, és arról árulkodnak, hogy Gálfalvy beavatottól vagy több ilyen személytől szerezte az információkat, ha csak nem őt magát is beszervezték, amit Isten Kegyelméből az Emberiség áldására tudott hasznosítani a többi mitugrász, semmire való álnemzeti echo- és más pártgörénnyel szemben.

Mihelyst a műsor felvétele megtörtént, azt egyrészt letiltották, másrészt a titkosszolgálatok bel- és külföldön egyaránt azonnali ellentámadásba lendültek, ahogyan a tegnap publikált Tánczos Krisztina cikke hatására is, csak Tánczos Krisztinát illetően másként. Azonnal megindították Gálfalvy ellen az ilyenkor bevett eljárások tömegét, melynek első lépéseiben legelőször is a jobboldal lefejezésére került sor, nehogy az igazmondási láz és a nemzet példátlan felemelkedésére sor kerülhessen. A nemzetbiztonságinak nevezett Emberiség-ellenes bűnszervezetek (titkosszolgálatok) mozgósították a jobboldalba beépített ügynökeiket, hogy jobbára mosolygós arcot öltve elvegyék Gallik Béla világtörténelmi súlyú nyilatkozatának élét, és Gálfalvyt általában bagatellizálják, hiteltelenítsék és tegyék komolytalanná. Ezek között - több dolgot a jó ízlésem cenzúráz - belekötöttek a nevébe, mondván, miért az a neve. Miért Vitéz. Ez addig nem volt probléma, akkor hirtelen az lett. Belekötöttek abba, miért polgármesterjelöltje Bicskének, mert nem az. Ez mindennél fontosabb volt. Azt hazudozták, hogy felmagasztalja magát, nem kell komolyan venni. Mindezt a titkosszolgálatok utasítására mosolyogva hirdették a butábbnál butább, manipulálható, együgyű és primitív jobboldali aktivistáknak, médianyomorultaknak és más jobboldali szerencsétleneknek, hogy árthassanak a magyarság és az Emberiség legalapvetőbb érdekeinek, késleltetve az elkerülhetetlen kibontakozást, más szóval az összeomlást. Ahogyan Tánczos Krisztina mondotta (magasabb kútfőből): "A világ nem fog elpusztulni, csak átalakul."

A titkosszolgálatoknál pokoli sűrűn használt, az Internet nyilvánossága előtt - a magyar történelemben, az Interneten - legbővebben és legalaposabban több, mint fél évtizeddel ezelőtt általam leleplezett és részletezett ún. "suttogó propaganda" eszközével mindenütt - médiumokban, utcákon, tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken stb. - hitelteleníteni igyekeztek Gallikot, és hallgatásra bírni mindazokat, akik mellé álltak volna vagy felbuzdulván beszélni kezdtek volna arról, hogy ők is tudnak ezekről, illetve ők is beszervezésre kerültek korábban. A jobboldal, amely ügynökei és az általuk is teljesen lebutított nyomorultjai miatt a semmivel és a totális ostobaságok tömegével tölti és pocsékolja az időt, aljasítja lefelé a magyarságot, ezzel a világ minden népét is sötétségre kárhoztatva, nem az összefogást hirdette meg az igazságra, hanem a fenntartható hazugság igényét! Gálfalvy Gallik Béla ellen nyílt támadásokat indítottak önmagukat nemzetinek nevező vagy tán annak is képzelő ügynökök és ostoba, megtévesztett birkáik, nem szégyellvén azt hirdetni, hogy Gallik Bélának nem lett volna szabad erről beszélnie, mert az emberek nem értik, ez nem a nép hangja, nem jól csinálta, rosszul tette, sőt, olyan éktelen őrültségeket ordítottak világgá, hogy még ő volt az, aki emiatt hú, de sokat ártott az egész nemzeti oldalnak! Mert egy tévényilatkozata elhangzott, amit ráadásul be is tiltottak, azaz ragyogó reklám lett az igazságra! De hát mi mindent mondott, és ettől ártott Ő olyan sokat a nemzeti oldalnak! ŐRÜLET! Maga a téboly és az ocsmány, mérhetetlenül undorító, sátáni és háttérhatalmi, alantas és szörnyűséges rosszindulat!

A Sátán idiótái lódultak meg a világban és az Interneten, a Sötétség Fejedelmének kezdettől ismert álbölcsességét hirdetve, nem szégyellvén kikiabálni, miszerint az igazmondás mennyire sokat ártott az egész nemzeti jobboldalnak!

A demagógiának és az ügynökférgi rosszindulatnak olyan szélsőséges fokával találkozhattunk, amihez képest Gyurcsány Ferenc legnagyobb hazugságai is csak egy kiscserkész erőtlen próbálkozásainak tűnnek! De ezt 2008 Magyarországán meg lehetett csinálni, ráadásul az úgynevezett "jobboldalon"! Az erkölcstelenség örök eltörölhetetlen szégyenei közé tartozik, hogy azért, mert Gálfalvy igazat beszélt egy olyan államban és egy olyan rendszerben, ahol mindenki hazudik, azt rótták fel bűneként, hogy nem növesztett Pinokkióorrot, ahogyan Gyurcsány Ferenc, a gengszter álnemzeti Széles Gábor, és nem borult ezzel az irdatlan buta, ostoba birkanyájjal és disznókondával együtt a központilag elindított, minden lényeges kérdést felvetőt gyűlölő, máskor bagatellizáló üres vigyorral az arcán a moslékba és a sár fertőjébe, ahogyan a Drábik Jánost követően kizárólag hanyagolható hülyeségekkel foglalkozó Hungária Televízió emberei, akik szintén azt kérték számon Galliktól - vajon honnan és hogyan lehet ez -, hogy miért beszélt igazat, hiszen itt mindenki hazudik. Jó-jó - mondhatnánk ál-népnemzetien -, Drábik János egyszer beszélt róla, bocsánatos bűn, ő is gyakran hangoztatta abban az egy órás filmben, hogy ötször annyit tud, de ez itt Magyarország, ezért itt ő (Drábik) többet nem hajlandó elmondani, nem is tette azóta sem, de hát azért az mégiscsak sok, hogy majdnem fél évtizeddel később, amikor már csak a hülyék nem fogják fel, hogy a folyamat megállíthatatlan, jön egy addig elismert és tisztelt Gallik Béla és ott, ahol kizárólag mocskos ügynökférgek és állampatkányok hazudozó birka- és disznónyája dől és borul hazugságai és marhaságai özönében, két lábra áll és elkezd értelmesen beszélni, ráadásul igazat mondani!

És jönnek, jönnek a mélymagyarok, mint Popper Péter és a szintén elektrosokkos Bodor Pál volt MÚOSZ-elnök szokta más ügyekben, jönnek az ólból, és pofátlan evidenciával láthatóan ugyanazzal a bagatellizáló, a Föld minden titkosszolgálatában naponta alkalmazott, Magyarországon a KGB-ből olyan jól ismert mosolygó idiotizmussal, hogy hát de hogy, meg mint, meg de jó itt a mocsokban, hazugságban és ganéjban fetrengeni, gerinctelen ügynökférgek sűrűjében dagonyázni, mint az állat. Hát ugyan már, hogy ez a Gálfalvy, és jön a vigyor, hogy hát még a neve is, meg mennyit ártott a jobboldalnak (részletezné-e egy idióta, hogy ugyan mivel és hogyan?), na, nem ez a tengernyi butaság és gerinctelen, szánalmas, mocskos rosszindulat, hanem az igazság, elvtársak, vigyorgó idióták, az igazság árt és fáj nekünk, hajrá Széles Gábor! Ott a nemzet, ott a nép! Itt mindenki hazudik, hej, magyar, végre itthon!

A lejáratás, ahogyan a tudatos és nem tudatos ügynökök elkezdik a sötétséggel, és aztán ugyanazzal a butasággal és hülye népnemzeti vigyorral terjed tovább, mint a futótűz a teljes jobboldalon. És ha bárki azt hiszi, hogy Gallik Béla ellen ezzel a letörölhetetlennek tűnő, buta vigyorral kizárólag idióták között próbálkoznak, nagyokat tévednek! Mert esetemben is számos alkalommal próbálták Gallik Bélát eképpen bagatellizálni, hogy tudták a vigyorgó droidmajmok, hogy én is beszervezésre kerültem, és senki, sehogyan nem tud sem megállítani, sem feltartóztatni, hogy - tökéletesen precíz előre jelzéseimnek megfelelően - a Hírháttéren egyre több embert megszólaltatva, akik beszélni mernek, áttörve minden falat, leleplezésre kerüljön az egész rendszer, átírva Magyarország történelmét, meg amiről házon belül valamennyien tudunk, de az Internet álmagyar disznóólja előtt én sem óhajtom kimondani. Amit írtam a mai napon is: akik tudják, továbbá akik beszervezésre kerülnek, a Hírháttérhez fordulnak, mert nyíltan kvázi senki, semmit nem mer mondani, annyira eluralkodott ez a röfögő, mocskolódó disznókonda, leuralva rosszindulatú ügynöki állataikkal és ostoba, lealjasított vágóidiótáikkal az egész Világhálót. A Háttérhatalom mélyfekete söpredékéről van szó. Nem csak az egész teljes magyarság, de az egész Emberiség ellenségeiről is, akiknek jelentős részéről ráadásul éppen úgy tudjuk, ahogyan tudja sok elkövető, percnyi életre beállított, a holnapot legszívesebben teljesen elfelejteni akaró bűnöző alkatú pszichopata ügynök is, hogy tetteik bukásra ítéltettek, és jutalmuk az örök csúfság és gyalázat, s hogy legalább ennyi.

Összeröffent a disznóól jobb- és baloldalon, mert megláttak egy két lábon járó emberi lényt, az utolsó tagmondatot pedig elnyeltem. Összeröffent a butaságából és barbárságából ki sem látszó disznó birkanyáj, és az idiótáknál ismert üres derűvel az arcán elkezdett a vak sötétségnél hülyeségebbeket brekegni arról, hogy á, na ne má, hát éppen mé a Gálfalvy, meg a neve is, na meg de hát má még mennyit ártott a jobboldalnak, meg milyen polgármesterjelölt. (Kérdezhetném én is: tényleg, milyen, hiszen a magyar történelem egyik legnagyobb alakja lett, nem egy piti bicskei polgármester vagy más piti, nyakkendős féreg.) Gyertek hát, nosza, kis pinokkiói, hazugjai és minden idiótái a sötétség globalista, győzedelmes, egypártrendszerű világrendszerének, és mondjatok továbbra is jó éjszakát erre a földre és az egész világra - hirdetik a népnemzeti ügynökállatok és mesterséges droidióták. Legyen sírotokon a felirat - Lakatos Pál sírjára emlékezvén is írom (nem az én kifejezésem, elnézést a csúnya szavakért): a kurva anyátok, azaz a Nagy Babiloni Szajha végzett felőletek -:

"Hülyén születtetek, bamba disznókként éltetek és automatizált állatokként döglöttetek meg, békességes és üres derűvel mesterségesen kimunkált orczátokon."

A Kőrösi-csapat igazságához az is hozzátartozik: ott csupa full-beszervezett és árulóvá züllött ügynökről van szó.

Még hogy összefogás az igazságért? A magyarságért? A világért? Még mit nem! Hát magyar vagy te, hogy nem hazudsz!?

De megvannak a titkosszolgálati jelentések azokról a gonosztevő, mocskos, gerinctelen hazaárulókról és Emberiség-ellenes terrorista bűnözőkről, akik bármi módon, de felkérésre, utasításra, teljesen mindegy, Gallik Béla és az igazak elhallgattatásához és lejáratásához nevüket adták. Mindazok, akikről tanúsítják a titkosszolgálati archívumok, hogy megbízásra, tudatosan cselekedtek, hatalomváltás esetén hazaárulásért és az Alkotmányos rend megdöntéséért börtönbe jussanak! De mondom: valamennyien! Senkinek, aki nem kegyelmezett ennek a népnek és általa a Föld mind a 7 milliárd és plusz lelkének, ne irgalmazzunk mi sem! Az Emberiségről van szó, az Emberiségről volt szó. És itt a képmutató Kőrösi Imréknek és más III/III-as árulóknak ne létezzenek többé bocsánatok. Ők már választottak maguknak szülőt, valamennyiünk ellenségeiként, hogy az erre eleve elválasztottaknak Atyjuk, az Isten, ellenségeinknek pedig kurva anyjuk, a Nagy Babiloni Szajha, a veres fenevadon nyargaló tömeggyilkos legyen.

Ami a minket elárult ügynökök fegyházbüntetését illeti - mert ún. "ügynöktörvény"-ügyben gyakran kikérik a véleményemet - már szavaztunk minden telefonon.

Gyertek, igazak, szavazzatok ti is!

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Az alapfogalmakból, miről van szó:
HÍRHÁTTÉR: Amit ír, a Történelem
2008-07-26. - HUNGÁRIA TV: Tudatmódosítás (Drábik János történelmi előadása) (Film, 60 perc)
Tartalom:
A neves és népszerű közgazdász, Drábik János amerikai állampolgárként is minden idők legnagyobb magyarjai közé írta be a nevét azzal, hogy beszélni kezdett olyasmiről, amiről ugyan rendkívül sokan tudunk a közéletből, de szinte senki nem mer mondani semmit a nyilvánosság előtt.
(A film és a hangfelvétel egyaránt letölthető!)

HÍRHÁTTÉR: Az elkészült jövő 2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
/Molnár F. Árpád cikke/
Részlet: ... ma már az USA állami, katonai hatalmának tudományos szférája sem titkolja - legfeljebb az összes magyar párt, az álrendszerváltó für lajosok és a média -, hogy Hitler előtt köztudott volt a tömegek felfogóképessége és életélményei, indulatai stb. mikrohullámokkal történő manipulációjának kézenfekvő tudománya, s hogy Hitler alatt már rendelkeztek a megvalósításhoz szükséges technológiai eszközökkel.

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: kábítószer biblia széles gábor agykontroll tánczos gábor echelon nagy babiloni szajha jelenések könyve háttérhatalom echo tv elektromágneses sugárzás vitéz gálfalvy gallik béla artichoke mksearch mkultra nép hangja elmekontroll

Sieg Heil, Babilon! - Az illuminátus babiloni pápa háttérhatalmi karácsonyi ajándéka

2008.12.25. 02:56 Molnár F. Árpád

Részlet: És ennek a pápista, pogromgyártó sötétségnek annak ellenére van képe náci disznóságait tovább eregetni, pöfögtetni és terjeszteni a Vatikánból - Rómában nagyon sok papot és egyházi személyt ismertem -, hogy a Vatikánt a pápával és a Parlamenttel együtt maguk a római templomok papjai és egyházi személyei nevezik a Sátánnak.

 

2008-08-12. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Séta a homoszexualitás körül
/Molnár F. Árpád/
(Jean Michel Jarre "Napéjegyenlőség" című albumának 3. darabjával.)
Tartalom: Kényelmesen a homoszexualitáshoz és a homoszexuálisokhoz való helyes viszonyulásról, bel- és külföldi tüntetésekről és nemzeti kulturáltságról, a Jézus Krisztusi Tanítások alapjain. Közben végig szól a zene.

KLIKK az oldalra! (35 perc) A mikrofonnál: Molnár F. Árpád
(Meghallgatható és letölthető!)

Sieg Heil, Babilon!

Így is lehetne XVI. Benedek pápa karácsony eleji beszédét beharangozandó hirdetni, melyben a Hitlerjugend egykori ügynöke az Emberi Faj katasztrófáját vizionálta, ha nem lépünk fel a homoszexualitással szemben.

Mint tudjuk, George W. Bush nagyapja Hitler pénztárosaként működött, s mint arról Drábik János is beszámolt, az elmeprogramozó Mengeléig bezárólag egy sor tömegpusztító nácit az Egyesült Államokba (kurucországba) vittek, kutatásaik és emberkísérleteik folytatására. Ennek végtermékeként került aztán Hitler illuminátus pénztárosának fia, az idősebb George Bush illuminátusként, a Háttérhatalom (Babilon) kiválasztásából az Egyesült Államok trónjára, hogy aztán az ifjabb, George W. Bush is mozgatható, tömeggyilkos, a Hírháttér egész Föld bolygón történő betiltását visszatérően a magyar eredetű nácikkal szorgalmazó mesterséges idiótájaként a bársonyszékbe, hogy folytassa mengelei pápista hagyományait a Moszaddal közösen. Tehát arra szeretnék kilyukadni - a lehető legrövidebb érveléssel -, hogy Az Egyesült Államok és az önmagukat zsidóknak nevező (Krisztus az ördögöktől megvonta a jogot, hogy zsidóknak nevezhessék magukat) ördögök a mai napig - és ennél sokkal többet tudunk - rendkívül érzékeny, mesterségesen ültetett kultuszt táplálnak Adolf Hitler iránt. Ennek mélységeibe csak beszervezettek, kémek, hírszerzők stb. vannak beavatva, azaz nagyon sokan, de szinte senki nem ír erről semmit. Egyetlen személyre emlékszem, aki a zsidók Hitler-imádatáról - rajtam kívül és tőlem függetlenül - pár szót beszélni mert: egy szintén az Echelonba fullra beszervezetett személyről van szó: Kőrösi Imréről, akit Benedek pápa náci szövetségesei, amilyen a kuruc.info és bűnbandái, nem véletlenül támadnak, hiszen egy kezemen megszámolható a 15 milliós magyarságból, akik a Hírháttér munkatársain kívül legalább olyan leleplezők, mint ő. Innen is látszik, milyen gyalázatos a tényfeltárás a magyarság 15 milliójában.

Az illuminátus, háttérhatalmi, echelonista ügynökpápa közölte: ugyanolyan fontos megmenteni az Emberiséget a homoszexuális és transzszexuális viselkedéstől, mint az esőerdőket megóvni a pusztulástól. A pszichózis-szintű aránytévesztést hirdető illuminátus (ex)náci beszédében elmondta: a társadalmi nemek elmélete elmossa a férfi és nő közötti különbséget, ez pedig - jön a csattanó (maszlag), háttérhatalmi lélek-időjárásszabályozó technológiák sűrű-sátáni glóriája által övezve - az emberi faj önpusztításához vezethet.

Hát - mert a jól tájékozottak gyakran kezdenek "hát"-tal mondatot - fel kell vetnünk: Benedek pápa miről beszél? Valamit hallott netán a titokzatos Nagy Babiloni Szajha Echelon-programjáról a nemek közötti különbségek eltüntetését illetően? Természetesen nem Benedek pápa kiszivárogtatásáról van szó - mert az Emberiséget védelmező tényfeltárók színvonalát semmilyen szinten nem üti meg a volt Hitlerjugend terroristája, jelenleg (is) illuminátus, Júdás rehabilitálását az inkvizíciós homoszexuálisüldözéssel felváltva témázgató egyházfő -, hanem kiszivárogtatás helyett most is a látható és tudható szabadkőműves páholyok és Babilon alantas, gyűlöletkeltő és a világ hitlerista reménységű felforgatására alapot biztosító ördögi náci szelleméről.

A homoszexuálisok és lobbijaik tevékenységét összemosni a Föld kihalásához vezethető klímaváltozással csak azért nem sokkal betegesebb, mint a homoszexualitás, mivel a homoszexualitás, a házasságtörés és a többi nem betegség, hanem bűn. Mégpedig olyan bűn, amit a Jézus Krisztus sosem üldözött, ahogyan a Vatikán teszi 1000 éve, miközben sehol több homoszexuális nincsen, mint a katolikus egyházban. Krisztus a homo- és transzszexualitást sosem üldözte, csupán bűnként említette a házasságtörés és a prostitúció mellett, mivel az nem közveszélyes, nem fenyegeti az Emberiséget és a békés családok életét, szemben a Benedek pápa által szentté avatni igyekezett Júdással, Isten Fiának gyilkosával, továbbá XVI. Benedek pápa politikusi és világpénzügyi haverjaival, akik egész Afrikát szociális katasztrófában tartják, és szemben a náci vonzalmait a Megjövendölt Csodálatos Szajha által és annak gyermekeként tápláló Benedek pápával, aki az olasz hajléktalanok gyűrűjében multimilliókért készíttet magának ruhákat, készíttet és vásároltat öndicsőítő kegytárgyakat, rendez iszonyú pénzeken és a Földre Ítéletre visszatért Messiásnak kijáró pompázatos csillogású és díszítésű látogatásokat, melyek során - személyesen tapasztaltam Rómában - a hajléktalanokat utcai fekhelyükről a hatóságok és a pápai szervezők hajtják el, ha pl. Benedek pápa templomi látogatásra megy a belvárosba. A (fél?)náci, Júdás-imádó pápa egyetlen havi, fényűzésre fordított költségvetése legalább több száz hajléktalan egész életre történő elszállásolásának költsége, és cirka ugyanennyi ember elmaradt életmentő műtétjét lehetne belőle kifizetni.


A vörös a Bibliában a Sátán színe, a sapka pedig kiemelt háttérhatalmi jelkép. A Babilon-ügyekben túltájékozott volt Hitlerjugendes exbíboros Benedek pápa vörös sapkában hozott hideget, a világ náci mozgalmainak és meleggyilkosainak nagy ördög-pogánykarácsonyi örömére. A pápa is megtalálta a világ legégetőbb problémáit, ahogyan Magyarországon a nemzetinek nevezett ügynökök és lebutított roncsaik, valamint a nácik.
(Hírháttér-kommentár)

 

Magyarországon - a benedeki náci szellem világot behálózó sötétsége miatt - Benedek pápa fasiszta karácsonyi beszédét a békésen közlekedő melegeket bűncselekmények tömegével megtámadtató és összeverető náci-fasiszta-milicista kuruc.info üdvözli, mégpedig a magyarság leghírhedtebb fasiszta portáljaként. Az a kuruc.info, amely - mert náci portál - Bush-ék által kimondottan a Hírháttérrel szemben a zsidó médiában futtatott és a betiltástól és a fegyházbüntetésektől óvott-féltett, miközben a Bush-náci dinasztia és amerofasiszta titkosszolgálati bűnbandái a Földet körbe-körbe járják, hogy a Hírháttért az egész bolygón be lehessen tiltani. S minthogy a magyarok az amerikaiak által már évtiezedek óta ismert elektromágneses, csoportkijelöléses technológiákkal vannak megbolondítva és lealjasítva, hogy - részeg-vandál állatokként - a világukról ne tudjanak, ezért hiába ömlesztjük a bizonyítékokat és a bizonyságtételeket a globalista elmeuralmi eszközökről és rendszerekről, a magyarok (vengrik) se-lát-se-hall-dömötörként borulnak a Háttérhatalom mikrohullámú technológiái által, mint vágómarhákat csoportkijelölt idióták az illuminátus hatalom által szervezett és megásott sírgödrükbe. Mi pedig előre mondjuk, előre szólunk a fejleményekről, és amikor valóra válik, rendszeresen jelezzük is: íme, amit tagadtak a magyarok (vengrik), máris valóra vált.

Aki erkölcstelen, buta és butaságához ragaszkodik, annak az igazság nem értelmet, hanem további lealjasulást eredményez. A magyarok olyan sötétnek és butának bizonyultak - a minket felkeresők pedig nem méltók ahhoz, hogy magyaroknak nevezzék őket -, amilyen valóban csak a négy lábon vágtató szőrös droidiótákhoz illik. Az a sűrű tapasztalat, hogy a vengrimajmok éktelen őrjöngése és primitív, vandálállati hörgései azt eredményezték, hogy annak ellenére, hogy a Nagy Babiloni Szajháról és az USÁ-ban már régen visszatérő kormányszintű botrányaiból elhíresült elmeuralmi technológiák létezésének ténye egyre jobban terjed, mégsem akad szinte senki, aki az Interneten nyíltan is meg merne szólalni tapasztalatairól, ismereteiről és tudásáról, mert senki nem akar disznók között gyöngyöket hirdetni, nehogy megtapossák azt benedekuruc (benedeki és kuruc) csülkeikkel, és rájuk törjenek, mint nyilasok a békés járókelőkre, mert állítólag homoszexuálisok és azt mondta a pápa, hogy katasztrófával fenyegetik az Emberiséget.

És ennek a pápista, pogromgyártó sötétségnek annak ellenére van képe náci disznóságait tovább eregetni, pöfögtetni és terjeszteni a Vatikánból - Rómában nagyon sok papot és egyházi személyt ismertem -, hogy a Vatikánt a pápával és a Parlamenttel együtt maguk a római templomok papjai és egyházi személyei nevezik a Sátánnak. Az a Vatikán hirdeti nyilas pogromait, amely a titokzatos Nagy Babiloni Szajha egyik legfőbb szellemi és hatalmi bázisaként hajtja végre az egész Emberiség elleni gaztetteit, s miközben a vétlen járókelők összeverését és a világ homoszexuálisok elleni gyilkosságait klasszikusan a régi módszereket idéző hitleri retorikával jóváhagyja, mert akkor fizet jól a Háttérhatalom, aközben - holott tudjuk, hogy a lakosság minden huszadik tagja homoszexuális - az egész Emberiség kihalásának vízióját vetíti előre.

A (volt?) hitlerista egyházfő - felcsigázott lelki ámokfutásában - kijelenti: "Ha az esőerdők megérdemlik a védelmünket, az emberiség nem kevésbé érdemli meg azt."

A Júdást Joseph Ratzingerrel, azaz XVI. Benedek pápával rehabilitálni igyekvő zsidó médiumok pedig annak az általuk (a zsidó médiumok által) agyonreklámozott testvéri, fasiszta és nyíltan náci kurucinfóban lelhetnek Ratzinger támogatására, amely az USÁ-ból védelmezett tettleges gyűlölködés legfőbb és nyíltan náci terroristájaként fejezi ki röfögő egyetértését, amely a 15 milliós magyarság leghírhedtebb és legmocskosabb szájú fasiszta lapja. De Benedek szerint fő az egészség. Szerintem is az egészség fő, nagy kondérban, a Sátán és a Nagy Babiloni Szajha kénköves üstjében rotyogva, mégpedig a Benedek által üstbe hajított nácikkal és a világ legocsmányabb, legundorítóbb férgeivel, akik vezényszavára tömegével fognak kitódulni az utcákra szexuálpatológiai verésekért és - Ratzinger számára ismerős - Molotov-koktélokkal végrehajtott emberi máglyák meggyújtásáért.

Mi pedig a Megprófétált és fogságba vitt keresztyénség tagjaiként bámulhatjuk tovább a kurucinfós Magyari Gábor horrorisztikus szexuális fantáziáját, aki álmaiban és fantáziálása közben elfelejti, hogy mint homoszexuális-gyűlölő, valami egészséges, bizonyságul talpig Veérmagyar lenne. Mert egy hitlerista is csak addig hirdetheti a nemi erkölcsökről való ördögateista, náci nézeteit, ameddig bele nem kukkantunk beteges szexuális fantáziájába korunk technológiai vívmányainak fogságaképpen. Mert lehet, hogy minden huszadik férfi - az ágyban fantáziálva - férfival képzeli el, de hogy egy ilyen utolsó náci akkor, amikor lekapcsolván a villanyt, azt hiszi, hogy az őrszemek nem látják kívül-belül egyaránt a sötétben, micsoda horrort és vérengzést rendez, azt már egy idegen, alaptechnológiával sem rendelkező faj egyedei is csak akkor nem értenék, ha még a lelki analízisekhez is teljesen analfabéták lennének. Mert széplelkek lelkében lucsok, kurucpatkányok és nácik lelkében a legvadabb mészárszék honol.

Mennyire? Csak amennyire ez - csak példaként - a testvéri szerb csetnikek között - a délszláv háború során - megnyilatkozott. Feldarabolt nők, megerőszakolt gyermekek, terhes asszonyokból kivágott magzatok és fröcskölő ondó, a Benedek pápák náci képviseletében, ahogyan azt a középkori inkvizítorok részéről - szintén homoszexuális-üldöző szado-mazochisták - megszokhattuk. Vagy ahogyan Benedek pápa üzente karácsonyi, náci szaloncukrokkal teleokádott babiloni-sátáni karácsonyfája díszeként a világ fasiszta, embergyűlölő henteseinek:

- EFFATA! (Azaz: "NYILATKOZZ MEG!")

És megindultak a kutyák, a disznók, az ördögök és minden legalsóbbrendű férgek, Benedek kezdettől ismerős Veérétől hajtva, a Júdásfaj tagjaiként, s/m-erevnáci karlendítéssel szalutálva a Júdásfaj fővezérének:

A SÁTÁNNAK.

* * *
A titkosszolgálatok értik, a majmok meg majd megértik:

A könyvtárban, Interneten
Olvasta a jelölteket,
Kiket ítélt a hatalom
(Miközben az osztrák bejött),
Hogy pápává tétethetnek.

Nem volt több név, csak egyetlen,
Kinél belül áram rázta.
Nem tudta, mért lett rettenet.
Majd a bábok rámutattak:
Így lett Ratzinger a pápa.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: homoszexualitás isten olaszország biblia vatikán róma adolf hitler jézus krisztus nagy babilon katolikus egyház benedek pápa háttérhatalom transzvesztiták eleve elrendelés predesztináció hitlerjugend joseph ratzinger pápaválasztás protestáns egyházak

Nemzetközi antiterrorista levél April H. Foley Amerikai Nagykövetnek

2008.12.20. 16:49 Molnár F. Árpád

A Hírháttér bűnüldöző, nemzetközi feljelentése

Tisztelt April H. Foley Nagykövet Asszony,


2008 december 19-én a Youtube, melynek központja a kaliforniai San Bruno, törölte a romák és az emberi jogok, valamint a lakosság legalapvetőbb életérdekei szolgálatában álló, a bűnözés elleni törvényes védelmet egyszerű, törvényes bekamerázással javasló, az "A cigánybűnözés végső megoldása" című 11 perces filmünket. A film a nacionalista Jobbik Pártot és a Magyar Gárdát támogató szervezetekkel egyesült nácik üldözését váltotta ki, mert

1. a filmben nincsen cigánygyűlölet,

2. a film tagadja, hogy számítana, egy bűncselekményt milyen nemzetiségű és/vagy bőrszínű személy követ el,

3. továbbá a települési és falusi tolvajlások és utcai erőszakos cselekmények megoldására az egyszerű és törvényes, hétköznapi bekamerázást javasolja,

4. mégpedig a cigánygyűlölő, az USÁ-ból papíron kitiltott szervezetek roma falvak és lakóházak előtti félelem- és háborúkeltő, a teljes cigányságot üldöző és megbélyegző felvonulásai helyett.

A Youtube az emberjogvédő és roma jogvédő filmünket - a nácik hamis vádjainak engedve - talán egy nappal azt követően tiltotta be, teljes megsemmisítéssel fenyegetve meg a roma- és emberjogvédő Hírháttért, hogy Magyarországon betiltották a cigányok elleni gyűlölet abszolút forrásaként szolgáló Magyar Gárdát, mely szervezetet az USÁ-ból papíron már régen kitiltották, miközben gátlástalan domináns szerephez juttatták az Interneten a fasiszta terrorizmusnak kvázi korlátlan teret engedő, roppant szoros állami ellenőrzés alatt működő Youtube által, destabilizálva ezzel a Magyar Köztársaságot és az alapvető emberi jogok érvényesíthetőségét és fenntarthatóságát, minthogy egyetlen olyan széles kőrűen Emberiség-ellenes videófeltöltő szerver sem létezik a Föld bolygón, mint a Youtube. Ezért sem érthető, hogy-hogy nem Guantanamón faggatják őket arról, kiknek dolgoznak, amikor a hitlerizmusnak és a cigánygyűlöletnek az egész Föld bolygón meghatározó rombolással teret engednek, és a Hírháttérhez hasonló emberjogvédő médiumokat, mert azok tagadják a bőrszín fontosságát, totális betiltással és a betiltást követő további üldözésekkel fenyegetik, a CIA szívének kellős közepében multimilliomosokként és milliárdosokként trónolva.

Balról: April H. Foley amerikai nagykövet, George W. Bush amerikai miniszterelnök és Laura Bush a washingtoni Fehér Házban

A Youtube a hírhedt Jobbikot és Magyar Gárdát támogató nácik és cigánygyűlölők ama hamis vádjainak engedtek, hogy filmünk a cigányság elleni gyűlöletre és erőszakra szólít fel. Az a filmünk, amely a Youtube beteges nézeteit tömegével tükröző fasiszta szemlélettel ellentétben tagadja, hogy számítana az, hogy egy tolvaj vagy egy utcai verekedő milyen származású. Rövid filmünk, melyet csak a Jobbikot és a Magyar Gárdát támogató cigánygyűlölő nácik kifogásolnak, ugyanis a piti elkövetők megfogására a törvényes és másutt alkalmazott egyszerű bekamerázást javasolja a fasisztagyártó szervezetek roma falvak előtti felvonulásával szemben, mely utóbbit az Egyesült Államok kormánya szóban már számtalanszor elítélte Magyarország vonatkozásában. Aki tehát törvényt, sőt, a legsúlyosabb emberi jogokat gázolta le, az nem a Hírháttér Multimédia, hanem a fasisztáknak az Interneten gyakorlatilag korlátlan teret engedő amerikai kormány Youtube nevű szervezete, amely az USÁ-ban és a Magyar Köztársaság területén betiltott félfasiszta és fasiszta szervezetek módjára vonul fel az egész Föld bolygón naponta, demonstrálva a hitlerizmus gátlástalan amerikai terjesztését, és - mint az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia esetében - betiltással és a betiltást követő további interkontinentális üldözéssel fenyegetőzve az emberi jogok és a polgári jogok további védelmét megsemmisítő célzattal, drasztikusan belegázolva Magyarország belügyeibe is, mely tettek külön-külön is feltétlen csillagászati összegű kártérítéseket követelnek.

A Youtube a Hírháttért teljes és maffiamódszerekkel (IP-cím- stb. üldözéssel) való totális betiltással fenyegette meg, történelmi és precedens értékű, folytatólagosan elkövetett csapást nyilvánvalóvá téve a teljes cigányság életérdekeire és a 15 milliós magyarság emberi jogaira nézve. Az amerikai kormánynak nem csak hatáskörében, de a lehető legszorosabb szövetségesi-állami védelme alatt működő Youtube (értsd: az amerikai kormány) példátlan támadását annál is inkább kikérjük magunknak, mert nem csak a betiltott film roma- és emberjogvédő, de a Hírháttér számos más, a Hírháttér Multimédia által feltöltött filmje és műsora is az, miközben egyetlen romaellenes műsort sem készítettünk soha, szemben a Youtube cigányok üldözésére és kiirtására felszólító filmmillióival szemben! A Youtube, tehát az amerikai kormány által hamisan megvádolt és megfenyegetett Hírháttér Multimédiát éppen úgy nem érdekli az amerikai kormányzatnak, ezért a Youtube-nak a hitlerista rokoni vonzalmai, ahogyan az USA kormánya és a közvetlen politikai-gazdasági szervezeti egységébe tartozó Youtube viszont határozottan ellenséges a cigányok jogaival és alapvető életérdekeivel szemben az egész Föld bolygón! Mit képzelnek, hogy miközben a náci terrorizmusnak a világ összes nyelvén példátlan teret biztosító Youtube világterrorista hálózat tömegével engedi a magyar nyelven megjelenő, ritkán nem a Jobbik és a Magyar Gárda érdekeit képviselő és kiszolgáló, ezeket nyíltan támogató, tömegével nyíltan hitlerista és fasiszta filmek feltöltését és teregetését - destabilizálva ezzel nem csak a Magyar Köztársaság, de a teljes 15 milliós magyarság biztonságát, minimális életérdekeit és erkölcsi felfogóképességét -, aközben a cigány jogvédelmet cigányellenesség, az emberi jogok legbékésebb védelmét pedig agresszivitás címén üldözi.

Ha a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma nem határolódik el a Youtube fasiszta gaztetteitől, melyekkel szó szerint a legmeghatározóbb Internetes médiumként fasizálták a Magyar Köztársaságot, akkor az külön nemzetközi per témája kell legyen, bár azt gondolom, anélkül is. De az, ha a magyar állami szervek netán nem tiltakozván az amerikai és világfasizmus lábai előtt heverő Youtube Emberiség-ellenes gaztettei ellenében,és ezzel a magyarországi fasizmus terjedését is szolgálnák, semmiben nem mentesíti Önöket az örök érvényű felelősségtől arra nézve, hogy milyen következményekkel járt az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya és a Magyar Köztársaság Alkotmánya drasztikus, fasiszta felrúgása és eltiprása a teljes Magyar Köztársaságra nézve.

A Hírháttér Multimédia azonnali hatállyal követeli a magyar nemzetiségű nácik és hitleristák által a Földön körbeüldözött az "A cigánybűnözés végső megoldása" című békés, senkit nem támadó, roma jogvédő, és a lakosság értelmes és higgadt védelmét szolgáló, csak a nácik és a hitleristák számára kellemetlen film azonnali visszaállítását, és a Youtube bocsánatkérését azzal együtt, hogy a Hírháttér tárgyalások kezdeményezését szorgalmazza a Youtube-ról a mind az Egyesült Államokban, mind a Magyar Köztársaság területén betiltott szervezetek Youtube-on történő megjelenésének teljes betiltására, minthogy ezen szervezeteknek és fasisztáiknak köszönhető az, hogy a Föld bolygón az emberi jogok békés és mindeddig senkit betiltani nem akaró képviseletét az Egyesült Államok kormányának Youtube-jáig megsemmisítő szándékkal üldözik.

Függetlenül a film helyreállításától, az erkölcsökre és a magyarságra nézve mérhetetlenül tömegpusztító Youtube fasiszta, interkontinentális terrorcselekményei miatt kezdeményezni kívánunk a Youtube ellen nemzetközi kártérítési pert, amelynek összegét teljes egészében a magyarországi cigányság és a roma jogvédő szervezetek számára kívánjuk biztosíttatni, követelve a precedens értékű és elrettentő kártérítés megítélését az ilyen globális, fasiszta, minden nemzetközi joggal és követelménnyel ellenséges és ellentétes, interkontinentális bűnügyi egységbe borult gaztettek és Emberiség-ellenes tettek teljes felszámolását.

Tájékoztatásul közlöm továbbá, hogy az ügyben a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőrfőkapitányság és más hatóságok, a Magyar Köztársaságban élő cigányok jogait képviselő európa parlamenti képviselő, a kisebbségi jogokat képviselő ombudsman, a magyarországi roma jogvédő szervezetek és személyek, továbbá a romák jogait képviselő és más médiaorgánumok felé stb. büntető feljelentéssel, valamint bejelentéssel éltem mind a feljelentők és hamisan vádaskodók kézre kerítésére, mind a Youtube fasiszta, a teljes magyarság emberjogi védelmét teljes megsemmisítéssel fenyegető tetteivel szemben, továbbá annak megállapítására, mely nemzetközi szervezet előtt lehet a Youtube elleni elrettentő kártérítési összeg megítéléséért pert indítani, mint említettem, annak teljes összegét a Youtube által megtámadott cigányság és jogvédő szervezeteik számára biztosítva, az Egyesült Államokban az amerikai kormány és a CIA védőgyűrűjében és a lehető legszorosabb pártfogása alatt tevékenykedő amerikai fasiszták további térhódításának gátlástalan hazugságokkal kiszolgáló terrorizmusának megfékezésére.

Felháborítónak tartom, hogy a Youtube ilyen drasztikus sátáni sötétséggel gázol a Magyar Köztársaság belügyeibe és a lakosság emberi jogaiba, valamint a cigányság és minden nem náci magyarok legszelídebb emberjogi védelmébe, az Egyesült Államoknak a fasizmust betegesen terjesztő nézeteit megjelenítve és munkálva, nácik és hitleristák tömegeinek helyet biztosítva, saját befogadó államának beteges és az egész Emberiséggel ellenséges belügyeit a magyarságra és a világ népeire erőltetve, az emberi jogokat a fasizmus terjesztésével párhuzamosan betiltva, felelőtlen, igénytelen, nemzetközileg közveszélyes terrorista hálózatként. Az amerikai kormány ezen fajüldöző tettei okkal vetik fel magának a Youtube-nak is az azonnali és totális betiltását, hiszen az az egész bolygóra közveszélyes fasiszta propagandák film-multimillióit szabadította rá a világra, fasizálva az egész bolygót, miközben az egész világ legfőbb videófeltöltő terrorista hálózataként a világ népeinek emberjogi védelmét és kisebbségi védelmét ilyen gátlástalanul kérkedő módon üldözi. Mit képzelnek, hogy saját törvényeikre és alkotmányukra is fittyet hányva a Föld bolygó túloldalán is az emberi jogokat üldözik, példátlan teret engedve ugyanakkor a magyar nyelven irdatlan tömegével megjelenő fasiszta anyagoknak, miközben számos cigányokat gyalázó, a teljes cigányság lejáratását és megvetését nyíltan célzó és hirdető, magyar nyelvű videók tízezreit engedélyezik, ahol a kommentezők közül is gyakran 10-ből 9 a cigányok totális kiirtásáért kommentel! A Youtube-nak sem esik nehezére értelmezni, hogy már az első linknél, e pillanatban is folyamatos az "Auschwitz"-ozás, és nem kell megütni az embernek a Youtube cenzori értelmi és erkölcsi színvonalát ahhoz, hogy azonnal tudja mindenki, aki magyarul sem beszél, hogy a kommentelők a nemzetközi kifejezést: "Auschwitz" azért emlegetik, mert a képen látható roma leghírhedtebb német haláltáborba küldését ordibálják világgá! (Pl.: [csatolt filmek - a szerk.] stb.) Az itt hirtelen idézett filmek között pokoli trágár stílusban több nyíltan hirdeti a teljes cigányság megvetését (a 2. is igazi, leplezetlenül fasiszta és gyűlölködő, tipikus Youtube-gyöngyszem), a fasizmus igenlését, gyűlöletre és háborúra uszít. De az amerikai kormány a romajogvédő filmet és az emberjogvédő Hírháttért találja meg a magyarországi és az amerikai Youtube kérkedő fasizmus totális biztosítására és az emberi jogok teljes eltörlésére! Egyáltalán honnan veszik a bátorságot, hogy áldozatos és ingyenes emberjogvédő munkánkkal szemben a mi országunkban diffúzáló fasizmust az Egyesült Államokból [csatolt film - a szerk.], mit sem leplezve, a fasizmus terjesztéséről szóló bizonyítékok iszonyatos tömegeivel elárasztva bennünket, minket üldöznek és támadnak!

Azt gondolom, hogy a példa értékű következmények nem egy ország, hanem az egész bolygó nyilvánossága elé valók, a perek példásan elrettentő és kártérítő megítélésével együtt, mellyel a Youtube által egyoldalúan és hazug, hamis vádakkal támadó világterrorizmusával szemben, a magyar és az amerikai nácik céljaival ellentétesen a cigányok és az általános emberi jogok védelmét kell szolgálnunk.

A nyílt levelet - a csatolt feljelentéssel - Gyurcsány Ferencnek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, számos hatóságnak, továbbá roma jogvédő szervezeteknek és lapoknak, valamint számos hatóságnak és médiumnak - a Nagykövet Asszonynak címzett levéllel egy időben kezdve (a 'Másolatot kapott' rész alatt megtekinthető) - ezennel megküldöm.

A nyílt levél után csatolt a tegnapi napon (2008.12.19.) kelt feljelentés és nyílt levél tartalma.

Üdvözlettel, követelve a bocsánatkérést és a nemzetközi állami tárgyalások megkezdését a Youtube Emberiség-ellenes, náci gaztetteinek [csatolt film - a szerk.] megfékezésére
Molnár F. Árpád, az emberjogvédő és roma jogvédő Hírháttér Multimédia keresztyén főszerkesztője.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ámen

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: youtube feljelentés cia jobbik kereszténység terrorizmus kártérítés magyar gárda hitlerizmus betiltás cigányság cigánygyűlölet nemzetközi jogok roma polgári jogok amerikai szenátus amerikai nagykövet

Feljelentéshullámot a betiltók betiltására és a gyűlöletkeltők börtönbe juttatására - Feljelentéssel és Draskovics Tibornak írt nyílt levéllel

2008.12.20. 01:23 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád feljelentése, csatolt, a nácik által az egész bolygón üldözött filmmel

 

A feljelentés csatolva a következő formátumokban is:
html, JPEG, txt, word (docx).

Feljelentés, mely címzett a következőknek:
Legfőbb Ügyészség, Belügyminisztérium, ORFK, Kállai Ernő Kisebbségi Ombudsman és más hatóságok. (A Feljelentés ez oldal megjelenésekor már valamennyi címre elküldetett.)

Nyílt levél Draskovics Tibornak!


Tisztelt Draskovics Tibor!


Egész eddigi életem során nyíltan álltam szemben a betiltásokkal, a cenzúrákkal, amikkel az utóbbi időben Vona Gábor szélsőséges emberei és hívei abszolút egyoldalúan éltek, bőségesen megtoldva azzal, hogy nyíltan is visszatérően követelték, hogy ellenem - mert emberjogvédő és roma jogvédő vagyok - erőszakos bűntetteket kövessenek el, valamint koncepciós perekkel börtönbe juttassanak. A teljes betiltásokhoz az extranacionalista, cigány- és zsidógyűlölő jobboldali médiumok nem egyszer az Ön segítségét nyíltan kérték. Ellenségeimet - a bűntetteket nem csak ellenem, de a társadalom legváltozatosabb rétegei ellen gyakran nyíltan szervező elkövetők, amilyen a kuruc.info, a Barikád, a Nemzeti Hírháló és társaik - annak ellenére védtem a betiltásoktól és a törvényben Önök számára kötelezően előírt, Btk. szerinti felelősségre vonástól és börtönbe, valamint fegyházba juttatástól, hogy ezen szélsőséges, magyarság- és Emberiségellenes csoportok ezeket irányunkban egyoldalúan és változhatatlan elszántsággal hirdették, többen közülük egyéb törvényeket is megszegve, semmilyen az engem ért rágalmazó és mocskolódó anyagokon kívül sem sajtókorrekciót, sem semmiféle emberjogvédő, tudományos témájú stb. cikket, filmet stb. megjelentetni nem voltak hajlandók, mert azok nem merültek ki a köztörvényes mocskolásomban. (A sajtókorrekció elutasításáról bizonyítékokkal is rendelkezem.) Azaz Vona Gábornak mind morálisan, mind köztörvényes szempontból halmozottan terhelt egyéneiről és csoportjairól van szó, akiknek nem létező jogaik védelmében én magam szólaltam fel mindig, hogy szabad lábon maradhassanak, beteges és közveszélyes nézeteiket nyíltan hangoztathassák, és még csak eljárás se induljon ellenük semmi szín alatt. A Magyar Gárda és a kuruc.info betiltását ezért nem támogattam soha, annak ellenére, hogy az Alkotmány és a hatályos törvények ez ügyben nem javaslatokat kínálnak, hanem konkrét megtorlásokat követelnek. Azaz nyíltan buzdítottam és kértem, hogy Önök és az igazságszolgáltatás szervei a hatályos törvényekkel szemben, az ő védelmükben bűncselekményeket kövessenek el. Ezért - bármikor, amikor csak kívánják - minden büntetőjogi felelősséget vállalok. Ugyanakkor felhívom a Tisztelt Hatóságok és Draskovics Tibor úr figyelmét, hogy amennyiben feljelentéseimre határozottan és a törvény betűi szerint nem lépnek, úgy mind a hivatali visszaélés bűntette (Btk. 225. §), mind a bűnpártolás(Btk. 244. §) törvényi alapjai Önök ellen szóló bizonyítékokkal halmozva fognak realizálódni.

Azzal a hagyománnyal, hogy a legfőbb és legrosszindulatúbb cenzorok és szervezett bűnözők egyoldalúan tehessenek valamennyiünk ellen, ezennel végeztem. Mostantól követelem ezen betiltó és szervezett bűntettekre folytatólagosan felszólaló személyek, csoportok és bűnszervezetek ellen a Büntető Törvénykönyvben halmozottan megkövetelt, de Önök által semmibe vett törvényi szankciók végrehajtását, a betiltásoktól a szabadságvesztésekig bezárólag. Amit ellenem és ellenünk törvénytelenül követeltek, azt én a törvény betűje szerint követelem Önökön, mert nem voltak hajlandók törvényesen fellépni a nyíltan rasszista, gyűlölködő, cigányellenes és antiszemita személyek, médiumok és szervezetek ellen.

A mai napon kaptam kézhez azt a levelet, amely - magyar portálokat követően - a Youtube-ról is az "A cigánybűnözés végső megoldása" (elérési cím: http://www.hirhatter.com/a_ciganybunozes.htm ) című, a nácik minden igyekezetével ellentétben egyre történelmibb léptékű filmünk betiltásáról szólt. Ismereteink szerint a hamis vádakkal és rágalmazásokkal halmozott feljelentések mögött Vona Gábor támogatói, sajnos magyar származású cigánygyűlölő és antiszemita elkövetők szerepelnek. A film, melyet a Jobbik és a Magyar Gárda közvetlen környezetében fedezéket kereső és találó nácik több magyar és küldföldi videomegosztóról tiltattak be, nemlegesen lép fel a romák bűnözés szerinti megkülönböztetésével, halmozottan ember- és cigányjogvédő, és közvetlen megoldását kínálja a kisstílű tolvajok és agresszív, utcai elkövetők bőrszíntől független tetteinek kamerával való rögzítésére és lebuktatására. Minthogy az emberjogvédő film, mely valamennyiünk védelmére hivatott, szükségtelenné és okafogyottá teszi a Magyar Gárda bármiféle vonulását, továbbá a náciktól tömegével számon kérve nem cigánygyűlölő, sőt, az elkövetések származás szerinti osztályozását hangsúlyozottan elveti, ezért nem csoda, hogy Vona Gábor náci bandái és csoportjai tömegével küldtek feljelentéseket a Youtube címére azzal a hamis váddal, hogy a film a cigányok elleni gyűlöletre szólít fel, valamint hogy a cigányok kiirtását szorgalmazza és agresszív. Az eddigi információk szerint ezen feljelentéseket kizárólag szélsőjobboldali cigánygyűlölők és nácik fogalmazták meg. Az Önök kötelessége ezen elkövetőket lebuktatni és nyilvánosan felelősségre vonni. A törvényben előírt jogomnál fogva követelem a hamisan vádolók és rágalmazók teljes névsorának és adatainak a büntető eljárásért végrehajtott lekérését, ellenük a törvényes eljárás lefolytatását és törvény előtt a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) megköveteltek szerinti elítélését! Elítélését, mert elegünk van a rosszindulatú, gyűlölködő, hazug és Krisztusi békességünk és türelmünk fedezékét mindeddig kihasznált fasiszta terrortámadásokból, melyek mögött Vona Gábor és pártja, valamint a Magyar Gárda vezetésével egy személyben a legfőbb felelős, mindazon jobboldali pártmédiumaival együtt, amelyek eddig mind megúszták a büntető feljelentések tömegeit annak ellenére, hogy amit rólam megjelentetni hajlandók (akár a Nemzeti Hírhálót, akár a kuruc.info-t, akár a Harc Tér nevű lapokat vesszük alapul), az is bűncselekmény.

A Youtube-hoz rólam eljuttatott feljelentések tartalma miatt én, Molnár F. Árpád (anyja neve: (...), született: (...)) a Btk. 179. § (1), a Btk. 179. § (2) a) és c) értelmében ismeretlen tettesek ellen büntető

f e l j e l e n t é s t

teszek.

Rágalmazás
179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

A törvényben előírt jogomnál fogva hivatalos tájékoztatást kérek továbbá arról, hogy a Youtube által a legalapvetőbb emberi jogok és nemzetközi jogok, valamint kötelezettségek elképesztően drasztikus és mérhetetlenül fasisztoid szinten igénytelen megszegéséért, mellyel hazánkban az emberi jogok minimumát is a teljes megsemmisítéssel fenyegetik (hiszen holnapra Önök miatt nemzetközi szinten is betilthatóvá lehet a roma és polgári jogvédelem összes létező formája, miközben a jobboldalinak nevezett gyűlöletfilmek, gyűlöletportálok és gyűlöletcikkek tömegével terjednek), mely belföldi és nemzetközi hatóságnál lehet pert indítani, továbbá büntető és egyéb feljelentést tenni a Youtube ellen a magyarországi cigányság és a békében élni akaró polgári lakosság egyértelmű és világosan tetten ért, immáron bizonyított veszélyeztetéséért, és hol lehet mind az erkölcsi, mind az anyagi kártérítéseket a Youtube elleni perek által a magyarországi (és nemzetközi) cigányság érdekében kiharcolni, valamint a teljes kártérítési összeget a magyarországi romák és roma jogvédők számára az utolsó fillérig átadni.

Annak ellenében, amit az ellenem a magyarországi videomegosztókhoz és a Youtube-hoz eljuttatott Vona- és Magyar Gárda-párti nácik feljelentései e film kapcsán tömegével tartalmaznak, miszerint filmünk a cigányság ellen uszít, cigánygyűlölő és a cigányok kiirtásáért szólal fel, a helyzet az, hogy a jobboldali bűnöző alkatú pszichopata, fasiszta vonabűnözők összes hamis vádjaival és rágalmaival szemben nem csak ez a film evidensen roma jogvédő, de egy sor kimondottan a romák jogainak védelmére hivatott filmünk készült, a magyar származású cigányok és roma jogvédők pedig rendszeresen keresnek meg hálálkodó és gratuláló szavakkal annak címén, amit értük tettem. Bizonyára nem kell külön ecsetelni sem a hatóságoknak, sem az ombudsman úrnak, sem Draskovics Tibornak, hogy a roma jogvédelem mekkora gyűlölet tárgya, amióta Önök eleresztették a nácik szaporítását, és - egyébként velem együtt - korlátlan teret engedtek nekik abban, hogy felelősségre vonással nem fenyegető bűntetteiket egyoldalúan követhessék el ellenünk és minden cigány és nem roma testvérünkkel szemben.

Elvárom, sőt, megkövetelem, hogy büntetőjogi felelősségük és az Emberiség előtti teljes felelősségük tudatában most már határozottan, a törvény minden betűjét a legszigorúbban számon kérve eltörlőleg lépjenek fel a magyarországi fasizmus igénytelenül hazudozó, rágalmazó és rosszindulatú terrorizmusával szemben, mellyel az Önök tetteinek következtében már nem csak Magyarországon, de az Egyesült Államokban is üldözik a magyarországi cigányokat és a roma jogvédőket, ahogyan a Youtube teszi, számos roma jogvédő filmünkkel együtt a teljes betiltással fenyegetőzve, illetőleg ezeket végrehajtva, hogy az emberi jogok a Magyar Köztársaságban élők és a magyarul tudó lakosok 15 milliója vonatkozásában teljes egészében megszűnjenek a Föld bolygón.

Bizonyára az előzetes informálódásuk és a feljelentéslista lekérése előtt sem nehéz rájönni, hogy filmünk betiltása mögött a Magyar Gárda napokban történt, messze nem kielégítő és teljes körű betiltása ellen a bűncselekményeket tovább halmozó vonanácik állnak. Az ennél bonyolultabb összefüggések feltárása nem hiszem, hogy ehhez a fasizmussal túlhalmozott környezethez méltó lenne. A betiltásért fellépők és a minden gyűlöletakciókban mindvégig kiszolgáló vona-médiumok tagjai teljes felelősséget kell viseljenek minden eddigi és ezt követő cigány-, zsidó-, norvégellenes, másokat megbélyegző és gyűlölet tárgyává tevő tetteikért, minthogy senki olyan elszántan és eszkaláltan nem üldözte a tényfeltárást és az emberi jogok védelmét, valamint a világ nemzeteit, mint ők.

Tájékoztatom Önöket, hogy személyemben és a Hírháttér nevében a továbbiakban minden olyan magyarul megjelenő cigányellenes film betiltásáért fel kívánok lépni, és a feltöltők, valamint a romák jogai ellen felszólalók büntetőjogi felelősségre vonásáért ugyancsak feljelentéseket kívánok tenni, akik a romák jogaival szemben megszólalnak, akik csak Alkotmányunkban vagy a Büntető Törvénykönyvben foglaltakkal szemben a cigányok azonos jogait és teljes egyenlőségüket támadni merik, mert a tapasztalatok szerint a kesztyűs kéz taktikája nem a békét, hanem a magyar cigányellenesség és gyűlölködő fasizmus vészes mértékű felerősödését eredményezte, ma már teljes megsemmisüléssel fenyegetve a roma és emberi jogvédelem egészét is. Nem hiszem, hogy Önöknek különösképpen kellene részletezni, mennyire kísértetiesen hasonlítanak a Vona Gábor és gyűlöletorgánumai által (amilyen a Barikád, a kuruc.info, a Nemzeti Hírháló, a Harc Tér és a többiek) hirdetett gondolatok a hitleri Németország bevezető lépéseire. Eddig az egyoldalú kirekesztéssel, betiltással és gyűlöletkampánnyal, nem tovább! Most már kötelességem nekem is fellépnem, de a fasiszták módszereivel szemben nem a törvénytelenségre buzdítva, hanem jogainkat a hatályos törvények betűi szerint követelve!

Draskovics úr: ahol az emberi jogok védelmezőit és a roma jogvédőket nemzetközi és hazai betiltásokkal sújtják, ott a cigánygyűlölet bármiféle képviselőinek - legyenek azok a Jobbik, a Magyar Gárda vezetői, a kuruc.info, a Barikád, a Nemzeti Hírháló, a Harc Tér elkövetői - börtönben a helyük. Nem vitás, hogy Hitler Németországában - Önökhöz hasonlóan - azokat üldözték, akik a romákért és az emberi jogokért felszólaltak, és akik üldöztek minket, azok valósították meg német- és magyarellenes, valamint keresztyéngyűlölő pogromaikat, természetesen a német és a magyar stb. nemzet hazafiassága nevében, ahogyan az utolsók tették a Világtörténelem során. De az, hogy Németországban, Hitler alatt úgy tiltották be az emberi jogok védelmét, ahogyan Gyurcsány Ferenc és az Ön irányítása alatt, az sem pártjukat, sem Önöket személy szerint nem menti fel semmi alól!

Üdvözlettel Molnár F. Árpád,
aki úgy érzi, hogy az Önök által létrehozott és ilyen iszonyatos sötétségig nevelt, mindannyiunkra nyíltan közveszélyes, sátáni disznóólban egyre inkább életcélja lesz, hogy azt már nem Krisztus türelmével térítgesse, hanem a törvény minden betűjével, a lehető leghatározottabban számolja fel.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Ámen

Kelt.: Kecskemét, 2008 december 19.

A feljelentő adatai:
Levélcím és lakcím:
Kecskemét, 6000 Reptéri út 15/b., fsz.2.
Feljelentő anyja neve, születési helye és születési ideje: (...)
Telefonszámok: 76/320-450 ; 30/919-6386
e-mail cím: a feljelentést feladó cím: molnarfarpad@gmail.com , továbbá az azoknezo@citromail.hu cím.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása