HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


A jó katona és a jó ügyész mindig bűnöző és folyton hazudik (És Hegedűs Antalnak üzentek valamit)

2010.02.26. 17:55 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, tényfeltáró, Echelon-tanú)   Szekeres Imre honvédelmi miniszter azzal az April H. Foley volt amerikai nagykövettel, akivel a kiterjedt nemzetközi terrorizmusuk miatt mi is összerúgtuk a port.…

Szólj hozzá!

Címkék: szekeres imre ávh hadsereg katonaság titkosszolgálat vesztegetés bűnöző állam honvédelem sorozatgyilkosság elektrosokk katonai ügyészség katonai biztonsági hivatal katonai felderítő hivatal sokkos gyilkos szenilis repülőrobbantás ei zrt húgyos amerikai nagykövetség nemzetvédelmi egyetem

Ügynöknek lenni azt jelenti... - Leplezzük le, amiről még soha, senki nem beszélt!

2009.04.14. 13:31 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke  Ügynöknek lenni azt jelenti - de ezt még soha, senki nem merte leírni, éppen azért, mert titok -, hogy ismerni (legalább) az NBH egyes konspirációs, azaz nem publikus kommunikációs módszereit, ezen módszerek által a…

2 komment

Címkék: pedofilia szexualitás németország irak palesztina libanon jobbik vona gábor ávh ávó titkosszolgálat für lajos papság hazaárulók schumann frekvencia elf hullámok spiclik legnagyobb magyarok neuronhálózat idegszál

Feljelentéshullámot a betiltók betiltására és a gyűlöletkeltők börtönbe juttatására - Feljelentéssel és Draskovics Tibornak írt nyílt levéllel

2008.12.20. 01:23 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád feljelentése, csatolt, a nácik által az egész bolygón üldözött filmmel A feljelentés csatolva a következő formátumokban is: html, JPEG, txt, word (docx). Feljelentés, mely címzett a következőknek: Legfőbb Ügyészség, Belügyminisztérium, ORFK,…

Szólj hozzá!

Címkék: börtön feljelentés barikád jobbik rasszizmus kurucinfo hitler vona gábor ávh magyar gárda draskovics tibor kirekesztés rosszindulat antikrisztusok uszítás fegyház cigánygyűlölet nemzeti hírháló kisebbségi ombudsman harctér

Megborult a tömeggyilkos cigányok sátáni halálpiramisa

2008.12.04. 21:02 Molnár F. Árpád

    Zsidó, amerikai, afrikai, cigány, vengri, egy kutya. Mert nem az számít, hogy ki, milyen nemzetből való, hanem az - ahogyan Jézus Tanítja -, miként cselekszik. A hulladék magyar (vengri) médiumok…

Szólj hozzá!

Címkék: romák központ putyin cigányok merénylet inda otp wtc ávh terrorizmus hírszerzés ávó titkosszolgálat atomháború tömeggyilkosok predesztináció mkultra időjárásszabályozás önmerénylet

HÍRHÁTTÉR TV: Dávid Ibolya és az árulók; A zsidók és a söpredék - A HTV-ben korunk egyik legnagyobb tényfeltárója: Kőrösi Imre

2008.05.12. 13:13 Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád Jelenkorunk egyik legnagyobb tényfeltárója, Kőrösi Imre Molnár F. Árpád társaságában Dávid Ibolyáról és hátteréről, az Országgyűlés pártjainak hazaárulóiról, az elmaradt igazságszolgáltatásról, majd a gigászi Holocaust-businessről…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp usa szdsz isten kdnp izrael palesztina boross péter lamperth mónika soros györgy ávh sztálin holocaust zsidóság antall józsef olajmaffia veér andrás cigányság szili katalin ász mécs imre sorstalanság tom lantos lantos tamás don kanyar göncz árpád soros alapítvány zsigár béla tisztelet turné szabó iván simon wisenthal örmény népirtás kurd népirtás

HÍRHÁTTÉR TV: Kőrösi Imre önmagáról, a vezető titkosszolgálatokról és Antall Józsefről - 2 film Kőrösi Imre, volt MDF-es országgyűlési képviselővel

2008.05.09. 13:50 Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád Beszélgetőtársak: Kőrösi Imre és Molnár F. Árpád Technikai háttér: Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád A fotómontázsok között: Nagy Sándor (Naleksz) Zene: Wolfgang Amadeus Mozart: Titus - nyitány Vágó, texter és rendező: Molnár F. Árpád…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia szlovákia isten kormány németország izrael 1956 oroszország kgb moszad globalizáció nato materializmus cionizmus nemzeti ávh államadósság antall józsef hírszerzés titkosszolgálat ndk hazaáruló fszb vagyon kárpótlás mossad szabadkőművesség szabad piac rajnai sándor újraelosztás ballószög aczél györgy terrorista állam rezdidens harangozó szilveszter corvin kórház

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: A rendőrök géppisztollyal gerincét törték - Lakásperéről, állami csatározásairól Kovács Gyula beszél

2008.02.11. 00:22 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád összeállításaAz adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3Kovács Gyulát a rendszerváltozásnak nevezett időszak előtt egy a volt feleségével, majd a rendszerrel folytatott lakásper kapcsán - többek között géppisztollyal ütlegelve - olyan súlyosan…

Szólj hozzá!

Címkék: maffia börtön mdf agresszió korrupció alkotmány boross péter ávh ávó btk bűnszervezet géppisztoly szervezett bűnözés állami bűnözés rendőrbűnözés büntetőper genfi egyezmény fogda igazságügyi elmeszakértő belügyminiszter bírói bűnözés rendőri brutalitás rokkant nyugdíj akasztás bántalmazás hivatalos eljárásban lakásper k.g. bírói visszaélések rokkantosítás állami erőszak fegyelmi

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Egészségügy és tudatos állami népirtás: Tényekről, amelyekről mindenki hallgat

2008.02.05. 01:20 Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3 Újra feltöltve! Letöltés és sokszorosítás MP3 Újra feltöltve! A tartalomból: Az állampártok (valamint államhatalom) és a bűnöző globalista nagytőkés bűnszervezet ama gazdasági összefonódásáról, amely az egészségügy számára gyártó és…

2 komment

Címkék: afrika kína mszp fidesz maffia bűnözés börtön ukrajna szdsz isten mdf tesco japán pornográfia izrael szombathely 1956 demokrácia aids cia moszad zsidó gyurcsány ferenc kerékpár fasizmus orbán viktor pakisztán globalizáció egészségügy ördög erkölcs biblia evangélium kóka jános dávid ibolya kereskedelem kereszténység horváth ágnes újszövetség tolókocsi ávh multik nbh tervezés sátán közpénz sztálin holocaust kártérítés szovjetunió belgium nácizmus testvériség népirtás nemi erőszak árverseny tolószék kongó titkosügynök bűnszervezet akkumulátor sátánista vadkapitalizmus rabszolgaság egypártrendszer tömeggyilkosság államhatalom mountain bike médiabűnözés adolf hitler szervezett bűnözés hazaárulás jézus krisztus állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérbíróság gazságszolgáltatás dedó lomnici zoltán alkotmányos rend gyilkos ágnes alsóbbrendűség felsőbbrendűség kádár rendszer keresztyénség sortüzesek tömegmészárlás emberkereskedelem csonttörők néphatalom titokzatos nagy babiloni szajha hit gyülekezete simon peresz jelenések könyve kisebbségi erzsébet híd blokádja titkosszolgálatok globalizációs bűnözés sátán zsinagógája salamon berkowitz milliárdosbűnözés elitbűnözés globalista bűnözés szexkereskedelem népuralom zsidó világszövetség népfelkelés fegyházbüntetés sábesz dekli mossad lb elnök európa legmagasabb menórája sátán országa szemkilövés belga királyság vérbírák országgyűlés feloszlatása bankrendszer jános apostol eljárás spanyolfal pervez musharraf gyógyászati segédeszközök vizsgáló asztal emberiség elleni bűntett rokkantkocsi vérnyomásmérő ambu kézi lélegeztető mediker gyógyszergyárak kiváltságosok érinthetetlenek papírlepedőtartó tömeggyilkos ágnes egészségügyminiszter ávós felakasztás felgyújtás gengszterbanda magasságmérő akasztófa csecsemőhosszmérő holocausttúlélő szovjet hadsereg vörös hadsereg martin luther holocausttagadás próféciák próféták pathmos szigete látomások elragadtatás hangvilla infúziós álvány paraván magic johnson pártok támogatása forgószék globalizációs bandaháború műszerasztal röntgenfilmnéző életfogytig tartó szabadságvesztés sábesz dekni zsidó sapka nem életszerű alkotmányos rend fegyveres erőkkel történő megdöntése büntető törvénykönyv

süti beállítások módosítása