Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

Talán senki a magyarságból nem beszélt olyan nyíltan az alteregók létezéséről, mint én tettem esztendőkkel korábban. Most Kiss Ernő immár az országos médiumokon keresztül törte át az intézményesített hallgatás falát arról, hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Persze a média mind a mai napig hallgat arról, hogy voltaképpen mit is jelent ez. Most alighanem újra én következem azzal, hogy mindenkit megelőzve a legnyíltabban beszélek arról, mit jelent az alteregó kifejezés, miért létezik és mi veszi körül ezt a világszerte alkalmazott módszert.

Nem szívesen védek meg egy olyan köztörvényes bűnözőt, amilyen Kiss Ernő dandártábornok, de senki nem kommentálja, miféle "alteregóról" beszél, amikor azt állítja a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) egykori vezetője, hogy nem ő vezette részegen az autót és nem ő karambolozott, hanem ellopták az autóját és egy alteregója karambolozott azzal, hogy lejárassák őt. Az alteregó hasonmást jelent.

Ilyen esetekben az alteregóval történő védekezés enyhén szólva is furcsa, hiszen eddig ennek a létezését is titkolták. Az a tény, hogy Kiss Ernő mégis beszél ilyesmiről, legalábbis felveti annak a lehetőségét, hogy netán tényleg lehet ez a helyzet, különben feltehető, hogy nem talált volna ki olyan magyarázatot, amit azért nem hinne el senki, mert a politika által és az állam részeként a média eddig totális D-Notice-t (azaz teljes titoktartást) pecsételt az alteregó egyébként naponta alkalmazott hétköznapi intézményére. Alteregót a rendőrség és a titkosszolgálatok szoktak alkalmazni (valamint a nagyon gazdagok, akik megtehetik), amikor valakinek üzeneteket akarnak átadni, amikor valakit (politikust vagy civilt) helyettesíteni akarnak utazások stb. során, amikor bárkire bűncselekményeket akarnak ráverni, és az alteregóval akarnak gondoskodni tanúkról stb.

Két nagyon hasonló ember fölöttébb ritka, ha egy adott személy ismerőseit vesszük alapul, de messzemenően nem, ha egy adott állam lakosságának valahány százalékát tekintjük.

A titkosszolgálatok, az állam rendszeresen tartja fenn alteregók egész sorát, akiket általában lassan, hosszan tartó, precízen kidolgozott és világszerte nagyon hasonló módszerekkel szerveznek be, hogy aztán a beszervezést követően, amikor már nem kell annyira tartani attól, hogy az illető kifecseg mindent, titoktartási szerződéssel nyilvánosan is felkeresnek - mert addig konspiratív módszerekkel tartanak fenn vele kapcsolatot -, mely titoktartási nyilatkozatban kötelezik arra, hogy amennyiben megszólal, államtitoksértésért a legkevesebb, hogy börtönbe juttatják. Más esetekben nincs szükség hosszas beszervezésre, mert az illető vagy rendelkezik az alapismeretekkel (netán olyan helyen is dolgozik, hogy azonnal nyíltan fel lehet keresni (pl. hadsereg, rendőrség stb.)), vagy pedig sürgősen szükség van rá, és olyan politikai döntés születik, hogy nem vacakolnak vele sokáig, nem várják ki a hosszas beszervezési folyamat végét, hanem azonnal kiszállnak hozzá, vagy beidézik valamilyen általában kreált ügy kapcsán.

Standard gyakorlat, hogy egy állam minél kevésbé titkolja, hogy nem demokratikus, hanem diktatórikus berendezkedésű, annál nyíltabban és gyorsabban megy a beszervezés is. Gyurcsány Ferenc óta pl. soha nem látott mértékben szaporodott el Magyarországon az állam és a pártok által nyíltan felvállalt, akár tömegek ellen alkalmazott koncepciós perek és állami brutalitás intézménye. A koncepciós perek és az állami brutalitás eddig is bevett gyakorlat volt, és soha nem volt, hogy ne így lett volna, de Gyurcsány Ferenc óta - aki sokkal nyíltabban vállalja fel a diktatúra, a koncepciós perek és az intézményesített brutalitás tényét - az állami, addig rendkívüli egységszándékkal titokban tartott módszerek közül számos egyre nagyobb nyilvánosságot nyert. Ez a információs diffúzió egyébként létérdekünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy az egyre bukottabb és egyre leleplezettebb állam bukási folyamata a továbbiakban is mind szélesebb mederben nyerjen manifesztációt.

Az állam nem szokott olyan személyeket hivatalos formában felkeresni, akiket ellenségeinek tart, mert relevánsabb a kockázata annak, hogy az illető nem tartja titokban, hogy megkeresték, viszont jó eséllyel eszében sem lesz titoktartási szerződést aláírni. Az ilyen személyekkel (akiket fekete listára tettek) érthető módon inkább konspiratív módszerekkel érintkeznek, de sosem tűnnek el végleg. A titkosszolgálatok ugyanis soha, senkivel, akivel egyszer már szorosabb kapcsolatba kerültek, nem fogják megszakítani a kapcsolatot. A titkosszolgálatok soha, senkit nem hagynak ott, aki már túl sokat tud róluk. Ez vonatkozik a szocialistának nevezett rendszerben egykor beszervezett ügynökökre is.

Alteregóból tehát van bőven, és az állam nagyon is gondoskodik arról, hogy minden a nemzetbiztonságra kiemelten veszélyesnek vagy hasznosnak titulált személy alteregóiról, tehát hasonmásairól gondoskodjanak. Ilyenek beszervezésére kerül sor az állam ellenségeiként vagy az állam barátaiként nyilvántartott személyek esetében, hogy az állam lehetősége szerint korlátlan önkénnyel használhassa fel ezen személyeket saját klientúrájának és bűnözőinek védelmében, valamint szimpla és mocskos bosszúállási célzattal. Alteregók beszervezésére kerül sor pl. a politikusok, a milliomosok, a gazdagok, az NBH-ügynökök, a vezető vagy kulcsfigurává vált rendőrök, a média nevesebb személyei és a polgárjogi aktivisták stb. esetében.