Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

Zuschlag János korábban többeknek elújságolta, hogy olvasta a róla titokban készült, államtitoksértés útján hozzá eljuttatott lehallgatási jegyzőkönyvet. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, aki a megrendelőnek továbbította a lehallgatási jegyzőkönyvet, azt hazudta, hogy az ilyen anyagok egy példányban készülnek. Azt állították továbbá - ami szintén hazugság -, hogy eddig minden alkalommal kiderült, hogy lehallgatási jegyzőkönyvek sosem a szakszolgálattól, hanem a megrendelőtől szivárogtak ki, akinek a jegyzőkönyveket továbbították. Magyarul, hogy a megrendelő másolta le törvénytelenül az anyagokat és adta tovább az elitklubban, kézről kézre, mint az NBH-tól kicsempészett Boross Tamás-videót, amelyet Tasnádi Péter lakásában éppen úgy megtaláltak, ahogyan számos színész és vállalkozó archívumában a mai napig megvan. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hazudott, amikor azt állította, hogy ők fedhetetlenek, mivel nem létezik belső vizsgálat, ami nem politikai koncepciók mentén zajlana, ahol azt mentik fel és azt nevezik meg bűnbaknak, akit csak akarnak. Túl ezen nem ritka, hogy maga a titkosszolgálat konkrét operatív célokból csempészi ki az államtitokká nyilvánított anyagokat és dokumentumokat. Megesik olykor, hogy néhány ember ennek következtében - a napi rutinhoz igazodóan - halálos közúti balesetet szenved, zárt osztályra vagy börtönbe kerül. Operatív államtitoksértés esetén a magát patyolattisztának hirdető Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éppen úgy csupán eszköz, mint bármelyik szervezet vagy magánszemély.

A titkos megfigyelési anyagok törvénytelen vándorlása nagyon gyakori, az állami szervek is tudnak róla, de ritkán kreálnak belőle ügyet. Valójában a fél országot le lehetne csukni ilyesmikért. Ami a kicsempészett anyagokról a hírekbe kerül, az egy hatalmas, láthatatlan méretű hegy legteteje.

Emlékezhetünk arra, amikor a Putyin által Moszkvában nemrégiben őrizetbe vett Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi), aki Magyarországon is az egyik legnagyobb, korlátlan hatalmú zsidó-orosz tömeggyilkos gengszter volt, a Garamvölgyi Lászlók, Doszpot Péterek, valamint a döglött ügyek osztályát vezető Kovács Lászlók bűnpártolására és szervezett bűntetteik elkövetésére, Budapestre érkezvén azzal dicsekedett el - ha jól emlékszem egyenesen Tonhauser Lászlónak, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) vezetőjének, melynek vezetői között volt Sándor István (Papa) is -, hogy felmutatta a róla készült vaskos KGB-aktát. Nem volt miért titkolnia, úgy sem mert hozzá nyúlni senki. Az államtitkot tehát nemcsak megkapta, de még a határon is úgy sétált át vele, hogy a legfőbb szervezett bűnözés "elleni" államszervek vezetőinek mutogatta, természetesen minden következmény nélkül.

Kőrösi Imre volt országgyűlési képviselő, az elmúlt esztendők egyik legkiemelkedőbb botrányköve, minthogy az egyik legtöbb, a politikusok számára kellemetlen bűnügyi adatot és titkosszolgálati módszert hozott napvilágra, maga számolt be arról, hogy az elmúlt kb. 15 évben az ellene folytatott rosszindulatú állami titkos nyomozások költsége mára kb. 15 milliárd forintra rúg, ami évente 1 milliárd forint körüli összeg. Ennyit herdál el a politikai maffia közpénzből azért, hogy egy-egy bátrabb tényfeltárót megszorongathasson.

Nagyon gyakori - és ez sokkal halmozottabban jelentkezik országos politikusok és a médiával keresztül-kasul jóban lévő vállalkozók, színészek stb. kapcsán -, hogy az illető személyek nemcsak arról tudnak, hogy megfigyelés alatt állnak, de arról is, kik megbízásából, milyen politikai háttérrel, valamint milyen közvetlen célból. Túl ezen az NBH gyakran nemhogy nem titkolja a megfigyelés tényét, de nagyon-nagyon sokszor maga jelenti azt be, amihez közvetítőket használ (ez a ritkább), vagy emellett vagy ettől függetlenül nyíltan megmutatkozik utcai követőként. Ez utóbbi a gyakori. A rendőrség, de főleg a titkosszolgálatok egy-egy konkrét személy vonatkozásában is felváltva használják a leplezni igyekezett követés, valamint a nem leplezett követés módszereit, ahogyan esetemben annyiszor megtették az elmúlt több, mint egy évtized alatt, mind a mai napig. A nemzetbiztonsági "szolgálatok" (jobban szeretem a "szervezetek" szót) azóta, hogy a videomobiltelefonok elterjedtek, félvén a lebukástól szignifikánsan csökkentették az utcai követések, az utcai konspiratív információátadások és terrorizálások számát, meghatározóan átállva a digitális konspirációs módszerekre és adatgyűjtésre, mely utóbbiak egyrészt tökéletesen megbízhatók, másrészt a lebukási kockázatuk szinte nulla! A nem leplezett követés gyakorta olyan céllal kerül foganatosításra, hogy az illető személyre nyomást gyakoroljanak abból a célból, hogy pillanatnyi tevékenységét szüntesse be vagy változtassa meg.

A titkosszolgálatok mindig, mindenről tudnak és tájékozódnak, de ahogyan a rendőrség, a lebuktatható emberek közül ők is politikai irányelvek és politikai erőviszonyok mentén válogatnak, amelyekhez a lehető legritkábban van köze bármiféle erkölcsnek.

A rendőrség és a titkosszolgálatok rendkívül szoros kapcsolatban vannak egymással. Az alosztályok egyes vezetőit rendszeresen rendelik megbeszélésre, egyeztetésre és tárgyalásra a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, de nem ritka, hogy az alosztályok vezetői mellett a beosztott nyomozókat is. A nemzetbiztonsági "szolgálatok" célja kvázi mindig ugyanaz, mint a rendőrségé ama tekintetben, hogy számukra nem léteznek ártatlan emberek, csak politikai erőviszonyok és személyes becsvágy. Ez azt jelenti, hogy gyakran kerülnek képbe teljesen vétlen és ártatlan áldozatok, akiket nemcsak igyekeznek lejáratni, bűncselekményekbe keverni, de sokan ülnek miattuk hamis vádakkal és vérítéletekkel zárt osztályokon és börtönökben, továbbá sokakat juttattak temetőkbe is. A rendőrség és a titkosszolgálatok olyanok, csak professzionálisabb szinten, mint a 2006 október 23-án megbukott rendőri állomány: velejükig megbízhatatlanok, rosszindulatúak, bűnözők, akiknek lételeme az idült és krónikus hazudozás és az értelmetlen, irracionális bosszú.


Szilvásy György titkosszolgálati miniszter (nevezzék akárhogy, titokminiszterről van szó) azt állította, hogy nem tudott arról, hogy Zuschlag Jánost megfigyeli a kancelláriaminiszter titkosszolgálata. Ez természetesen hatalmas hazugság, de a média készséggel elhitte, minthogy azért fizetik, hogy a lakosság érdekeivel szemben lehetőleg mindent elhiggyen saját magának, a maffiának, és morbustudata (azaz betegségtudata) semmiféle ne legyen, ahogyan azért is, hogy a Nógrádi Ádámok irdatlan hosszú időre történő elítéltetéséről éppen csak egy mondatot hozzanak nyilvánosságra, hiszen nem akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a Pintér-Gergényi-Kubicsek-Szilvásy vonal által eltakarított Ádám mindenki szerint ártatlanul ül több esztendeje emberölés hamis vádjával. Méghogy Szilvásy nem tudta, hogy megfigyelik Zuschlag Jánost?! Hogyne tudta volna! Nemcsak ő, de rajta kívül nagyon sokan tudták! És ez nemcsak azért van így, mert

     1. Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György a '80-as évek óta haverok, akik már akkor együttesen nyomták az ipart és követték el az egyre súlyosabb bűncselekményeket, továbbá nemcsak azért, mert

     2. Zuschlag János bármiféle megbuktatása közvetlenül őket (Gyurcsányt és Szilvásyt) fenyegette szabadságvesztéssel, hanem mert

     3. ebben a világban - vezető politikusok, milliomosok, hát még milliárdosok(!), médiasztárok, vezető vállalkozók - mindenki tud mindenről, és mindenki úgy énekel a többieknek, mint a pacsirta! Semmi titokban nem marad! A 2000-es Olajbizottság előtt hangzott el annak idején, hogy ahányszor zárt ajtók mögött egy-egy politikus államtitkokhoz fér hozzá, nem telik bele negyed óra, és már az Országgyűlés folyosóján beszéli azt boldog és boldogtalan, jobb- és baloldali egyaránt.

Juttassuk emiatt börtönbe a politikusokat? Szó sincs róla, hiszen ami nyilvánosságra kerül, valamennyi lakos számára hasznos, építő, éppen azt a diktatúrát rombolva, amelyiket az államtitok bűnszervezeti intézményrendszere hivatott építeni, és annak fedezékében a legundorítóbb és legocsmányabb bűnözőket kinevelni, amilyen legutóbb az úgynevezett "védelmemre" kirendelt moslék állami veérügyvéd is volt, alig pár méterre a Magyar Köztársaság Országgyűlésétől, aki jobban igyekezett vádbeszédet mondani ellenem, mint maga veérügyész.

Én kezdettől fogva mondom: Zuschlag Jánossal alkut kellene kötni: amennyiben feladja Gyurcsány Ferencet, szabad legyen. Ha ezt megteszi, régi módszer szerint öngyilkos lesz a cellában (azaz új személyazonossággal külföldre csempésztetik), vagy mondva csinált ürüggyel, netán gyorsított eljárásban elítélve, aztán hirtelen a köztársasági elnök külön kegyelme által, tekintettel jó szolgálataira szabadul, vagy egyéb módszerek, Gyurcsány Ferenc pedig börtönbe kerül, mégpedig életfogytiglani szabadságvesztéssel. Ilyen ügyekben a Magyar Köztársaság felé foganatosított amerikai és izraeli diktátumok nemcsak hathatós megoldások, de hálára is okot adnak, elsősorban - hogy mi se váljunk hazaárulókká - konkrét külföldi politikusoknak juttatott gigászi anyagi ellenszolgáltatások formájában, ami nem magyarországi befektetési lehetőségeket, hanem más formában történő jelentős vagyongyarapítást jelent a Magyar Köztársaság népének tett szolgálataikért. Nevezzük nevén: megvesztegetésről van szó, amit nyugodtan lehet közpénzekből finanszírozni, hiszen a magyar lakosság szolgálatáról és megmentéséről van szó. A hatályos törvényeknek sem az előbb tárgyaltak terén, sem a megvesztegetés ügyében nincsen semmi jelentősége, azokat a döntéshez tulajdonképpen vizsgálni sem kell, hiszen a törvényeket eddig sem tartotta be senki. Az állam és annak szervei, így a rendőrség, az ügyészség, a bíróság naponta akkorákat hazudnak saját bűnszervezeti bűncselekményeik igazolására, hogy az emberek hol dührohamokat kapnak, hol pedig nagyokat nevetnek a közpénzünkből eltartott bűnöző politikusi és jogásztársadalom már a látszatokra is egyre igénytelenebb döntései hallatán. (A mulatságos gazságszolgáltatási döntésekre apró példaként lássd a Hírháttér legújabb videóját, mely tegnap készült el.)

Egy elkövető akkor jár el helyesen, ha bűncselekményeit a köz javára fordítja. Ilyen esetekben gyakran már nem is nevezhető bűnözőnek, hiszen célja a maffiával szemben a társadalom jogainak mind nagyobb biztosítása és a lakosság szabadságjogainak kiterjesztése, tehát a bűnöző állam szabadságának korlátozásával. Itt természetesen alapvető probléma, hogy az állami bűnözők (így a jogászok és a média, valamint kiegészítő államhordáik, mint pl. a bűnügyi és igazságügyi "szakértők") nem a közjóért követnek el életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket, hanem saját zsebük és sátáni egzisztenciájuk biztosítására, a gyakorlat pedig világszerte és az egész történelem során azt mutatta, hogy kísérteties precizitással a gonosznak, a Sátánnak és bűnbandáinak odaadó, hason csúszó, szánalmasan alacsonyrendű, gerinctelen, jellemtelen és rendkívül undorító szolgálatában.

Az állami bűnözők közötti különbség legfőbb fokmérője így nem hagyatkozik másra, mint arra, melyikük tudja önmagát jobban csomagolva tálalni a lakosság előtt. Vannak tehát gyurcsányok, akik napról napra megbuknak, leleplezve ezzel az állam és annak riherongy, moslék bűnbandáinak számos módszereit, és vannak orbán viktorok, akik szép szónoklataikkal elhitetnek sokakat, számos tekintetben sokkal veszélyesebbekké válván ezáltal az olyan gyurcsányokhoz képest, akik a bűnöző államot saját barbarizmusuk és ostobaságuk folytán folyamatos lemeztelenítéssel, naponként buktatják és vettetik meg a lakosság mind szélesebb tömegei által. Orbán tehát olyan, mint aki paravánnal takarja el a bűnöző jogásztársadalom és álértelmiség veérfertőző mocskát és szennyét, miközben a saját feneke már jól látható, Gyurcsány Ferenc és társai pedig olyanok, mint egy holt fából összetákolt babiloni vécé, ahová egyrészt a világból mindenki csak nagy dolgát végző szándékkal üríteni jár, másrészt amelyiknek naponta dől ki mind a négy fala, így naponta néhányszor hirtelen előbukkan a kenetteljes, mocskos valóság, átjárván a dolgozó nép ruháját az álelit szagának még a büdössége is.