HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Világrendszert döntünk - 1. Rózsa Flores Eduardo, Ficsor Ádám titokminiszter és az NBH, Mészáros Antónia; 2. Draskovics Tibor házának felgyújtása; 3. A Valóság

2009.04.22. 10:56 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád

Mészáros Antónia az MTV "Este" című műsorában Ficsor Ádámot, az MSZP-kormány 29 esztendős, újonnan megválasztott titokminiszterét kérdezte.

Ficsor Ádám állításával ellentétben Rózsa Flores Eduardo-nak, a néhány napja megölt, majd pánik sebességgel eltemetett költő-forradalmárnak szoros kapcsolata volt az NBH-val, ahogy ezt a kérdést feltevő Mészáros Antónia is tudja, minthogy kiváltképpen az angol BBC-től a magyar állami főtévéig (az MTV-ig) ilyen erősen pozícionált ügynökökre, amilyen Mészáros Antónia, nem az a jellemző, hogy az ABC ("ábécé") első betűjének megértésével is évtizedeken át bajlódnak, Angliától Magyarországig, azt szimulálva, mintha a BBC kimondottan idiótákat alkalmazna, hanem az ABC messze tetemes mennyiségű karakterével is tisztában vannak! (Mészáros Antónia jelenleg is jó kapcsolatokat ápol a BBC-vel. 2008-ban pl. a BBC megrendelésére készített dokumentumfilmjét a BBC World News mutatta be, ami a háttérhatalmi médiatársadalomban a karrier egyik legfőbb csúcsát jelenti.)

Senkinek, aki legalább a rendőrséggel valamelyes kapcsolatba került valaha, nem kell külön magyarázni, hogy csak a speciális esetekben számít az, aki titkosszolgálatokkal nem tart fenn valamiféle kapcsolatot. Nem komoly tétel az a személy, akivel a titkosszolgálatok nem tartanak fenn valamiféle kommunikációs kapcsolatot, és nem próbálják akaratukat, szándékaikat, hangulatjelentéseiket valamilyen módon a személy tudomására hozni. A titkosszolgálatok mindenkivel kapcsolatba lépnek, aki olyan környezetbe kerül - így Rózsa Flores Eduardo, Mészáros Antónia, és a további poén kedvéért: a politikus Ficsor Ádám titokminiszter -, ahol állami ügynökök, kémek, hírszerzők stb. vannak, illetve számos, nem publikus államtitokhoz stb. értelemszerűen hozzáfér.

Rózsa Flores Eduardo nem kezdő kiscserkész volt, hogy ne járta volna rendszeresen körbe a titkosszolgálat, amerre csak megfordult. Az is természetes, hogy mint mindig, valamennyi esetben, a házában talált fegyverekről is tudott mindenki, mert aki kicsit is profi, az tudja, hogy a titkosszolgálat mindenről, ami ennél százszor jelentéktelenebb és kevésbé feltűnő, tud, és nem is titkolja azok előtt, akik nem túlzottan alulkvalifikáltak, hogy minden dolgukról tud. Rózsa Flores meggyilkolása pedig minimum a világ főbb titkosszolgálatainak legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül sosem jöhetett volna létre. Ez azt is jelenti, hogy az NBH természetesen kommentálta is Rózsa Flores számára, hogy mi a véleménye arról, és támogatja vagy sem, hogy fegyvereket tart a birtokán.

Bár nagyon nyomorult a hírekből kirekesztett népi idiotizmus, mégis segít felfogni a helyzetet, ha emlékeztetünk pl. arra, hogy az Internetről ingyenesen letölthető a Google Világtérkép, amelyen kémműhold-felvételekről nem csak a világ összes utcáját, de a települések vonatkozásában a világ összes fáját is megcsodálhatják, megannyi területen az emberi fejeket is, a testek árnyékával együtt. A delikvens éppen csak az autó-rendszámokat nem olvassa le. Ez tehát nem titok, csak arról nem szoktak, csak az Emberiség vezető tényfeltárói beszélni, azaz mi, hogy a digitális műholdas filmrögzítés során a computerprogram a hajszálakat is megszámlálhatóvá teszi, a GPS helyzetmeghatározás pedig a műholdról való rádiókommunikácót is atomi pontossággal garantálja az emberi agyba. (Azt mondják most, nem a lakásból, hogy "ha így haladok..." ... de inkább mégsem írom. Aki mindent akar, mondtuk számtalanszor: jöjjön és megkapja. Mert a Teremtő Megadta nekünk, hogy elsők lehessünk, mindenkit megelőzve, mindenkinél inkább képviselve az Emberiséget, és amit kapunk Istentől és a Háttérhatalom minket kényszerrel elviselt technológiai és legfőbb ismereteiből, arról ne csak beszélhessünk, de adhassunk is azoknak, akik kérik azt. Sajnálatos, hogy ennek a primitív fajnak sok mindent még mindig nem mondhatunk el, mert ez az irányított állatkert az első pillanattól háttérhatalmi für lajosok és mindenféle rissz-rossz, áruló pártok és orbán viktori elektrosokkos gyilkos politikusok nevében volt rosszindulatú és öngyilkos, hogy ezek meg miért nem pártgörények, mikor mindenki az, és mindenki PÁRT-nak szolgál, de a környezet barbársága által ránk kényszerített elhallgatás nem lesz mindig így! Mert mi vagyunk a jövő, és a jövőt nem lehet feltartóztatni koszos államvédelmi pártocskák és Isten-, Emberiség- és hazaáruló percpatkányok védelme nevében!)

A Mészáros Antóniákat - akik a titkosszolgálatok kommunikációinak természetesen számos-számos módját közvetlenül ismerik - azért fizetik, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amikről csak a pancserek nem tudják, hogy már a kérdés maga is felér a hazugsággal. Így azt, hogy Rózsa Flores Eduardo-nak szoros kapcsolata volt-e az NBH-val.

Az MTV "Este" című műsora ugyaneme adásában, a Ficsor-riport közben jelentette meg az MTV a feliratot: "Depolitizált titkosszolgálat?".

Szégyen, noha megszokott, hogy állami, azaz háttérhatalmi, ezért velünk, azaz az Emberiség alapvető életérdekeivel ellenséges médiumok, amilyen az MTV, ilyen feliratot egyáltalán megjelentethet. Hiszen soha, sehol nem volt és nem is lesz a Jézus Krisztus Parúziájáig (Eljöveteléig, korszerű kifejezéssel: "Kozmikus Inváziójáig") állami titkosszolgálat a Földön, amely depolitizált (politikamentes) lett volna. A jelenlegi NBH-t természetesen legelőször is az Emberiség teljes elbutítására tört Háttérhatalom, a 2000 évvel ezelőtt János apostol által Nagy Babilonként Kijelentett elmetechnológiai globalizált Világrend irányítja. Az NBH irányításában - a Háttérhatalom után közvetlenül - az izraeli Moszad, az amerikai CIA és a putyini FSZB következik, a titokminiszter pedig nem a Mennyországból alászállott angyal, hanem a pokoli erősen cionista és orosz maffia (FSZB) befolyásoltságú MSZP-nek az előre helyezett embere, a Háttérhatalom, valamint orosz vezető tisztek és magyar nemzetbiztonsági keresztapák által irányított MSZP-s politikus: Ficsor Ádám. Így olyat felvetni egy "közszolgálati"-nak nevezett tévében, hogy depolitizált lesz-e a titkosszolgálat, a világot irányító erők feje tetejére állított "remekművének" és az ennek szerves részét képező, a média által is folyamatosan konstruált, leglebutítottabb népi hülyeségnek posztulátumi attribútuma.


Draskovics Tibor házát felgyújtották. Mi is ezt tesszük.
(A teljes méretért a képre kattintson!)

 

A másik, amiről szólunk: a hét végén felgyújtották Draskovics Tibor házát. Mindent meg kell tennünk e hazafias és az Emberiség érdekeit képviselő akció végrehajtói védelmében, és vadásznunk kell azokra, akik Draskovics házának felgyújtása ellenében állami besúgókként lépnek fel a magyarság maradék immunitása iménti módon végrehajtott képviselőivel szemben. Draskovicsnak pedig azt tanácsoljuk, hogy azt követően, hogy az Echelon-tényfeltárásunkkal, és ezzel az Emberiség maradék elérhető immunitásával szemben diffúzáltan ellenséges kurucinfós nácikat először a bush-i, majd az obamai CIA és a putyini FSZB óhajára megvédte és elrejtette, holott ezen kurucosoknak a szexuális szokásaik is világszerte - kisgyermekkorukig visszamenően - a titkosszolgálatok orra előtt hevernek, fogja be a pofáját, és ha az emberi élet, meg a lakosság jogainak védelméről merne szövegelni, foglalkozzon azzal, mi módon rejthették el és indíthattak ellenünk PÁRT-támadásokat a Fenevadja vezetésével azért, mert feltártuk a 100 évre visszamenőleg Magyarországon, állami megrendelésre végrehajtott pszichiátriai kényszerbezárások, elektrosokk terápiák és politikai gyilkosságok tényét, konkrét és folyamatban lévő ügyeket leleplezve!

Közvetlenebbül: ha nem akarod, hogy a tiéddel együtt a családod agyát is elevenen megégessék, ahogyan ti tettétek és teszitek, akkor fogd be a pofád, és húzz vissza a disznóólba, ahonnan ellenünk, elektrosokkos bűnöző Fideszes haverjaiddal és sokkos gyilkos kurucdisznóiddal előtrappolni merészeltél!

A Hírháttér - ami nem a Molnár - felszólítja Draskovics Tibort, családját és bűntársait a Hírháttér előtti megalázkodásra, a lakosság tényfeltárói és állami bűnözők védelmében folytatott üldözések és gyilkosságok befejezésére, valamint korábbi politikai gyilkosságaik és összpárti politikai üldözötteik ügyei előre mozdításában a további állami és nemzetközi terrorista aknamunkák haladéktalan befejezésére! Minthogy alkotmányos rendről szó sem lehet, hiszen azt az Országgyűlésen belülről - mondom én: a Molnár - ti pusztítottátok a legfőképpen, ráadásul ügyemben is biztos bukásotokra, így bármely ország részéről tanúsított bármiféle védelmed nem csak a magyarsággal, de az egész Emberiséggel szembeni ellenséges magatartásként értékelhető.

DE FATTO!

 

Több, mint film: A TÖRTÉNELEM! Legújabb filmünkben (melynek címe: "Az Áldásból Lett Borzalom"; innen pedig letölthető) nem csak konkrét jövőt leplezünk le, de egyebek mellett a most szíven szúrt orosz diplomatáról is láthatnak rejtjeleket, mielőtt a holttestét a diplomáciai védettségű épületben megtalálták volna.
Draskovics Tibor! Hogy-hogy a szívéhez nyúlt a Molnár ezen a jelen-jövő filmen, amikor a felvétel és a film Internetes publikációja idején még meg sem találták az FSZB-s diplomata holttestét?! Hm. Egy ellenségünk. Olyasmi a pedzegetés, hogy ha nem kellett az Áldás, Lesz helyette Betonfal!
Idézzünk csak a filmből, öngyilkossá lett nemzeti nyomozóirodás zsaruidióták és állami veérfasiszták:
1. "Így van! Jól beszélt!" (Közben kinéz jobbra. Kire nézett, Draskovics Tibor? Hiszen ott nem ült ember...)
2. "És ez mindegy, hogy milyen távolságra van..." (Segítek: mármint az orosz diplomata szíve, de bárki és bármi bármije! Ugyanis messziről is, egy gondolattal lehet likvidálni, egy gondolattal, bárhonnan, bármit átformálni.)
3. Mi pattant, Draskovics Tibor? Mire válaszolt a Molnár, amikor elhangzott a szó: "kommunikál".
Aki akarja, jöjjön, és megkapja.
Aki akarja, jöjjön, és megkapja.

(Molnár F. Árpád)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Az Emberiség ellenségeinek Júdássöpredéke által aljas indokból és célból, napi egytálnyi Júdásétekért eltitkolt Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/   (Film, 31 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

2008-12-26. - Beszervezésem elő(zmé)nyei
/Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

HÍRHÁTTÉR - Átadja a titkokat
2008-11-28. - HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/   (Zene: Ennio Morricone: A Polip)   (Film, 16 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiségért!
2009-03-24. - Nem lesz szebb jövő a sábesz-patkány távozása esetén sem
/Tánczos Krisztina/

Szólj hozzá!

Címkék: google bbc mszp kémműhold kereszténység nbh draskovics tibor jézus krisztus prófécia mészáros antónia parúzia háttérhatalom kurucinfó ficsor ádám rózsa flores eduardo titokminiszter mtv este kurucdisznó orosz nagykövetség

Eduardo Rózsa-Flores meggyilkolására - A katolikusnak nevezett bolíviai elnöktömeggyilkos és Orbán Viktor zsinagógája

2009.04.17. 18:07 Molnár F. Árpád

Mottó helyett: Soós József (Kárpáti Magyar):
"Az összes bűnöző közöttetek! (...) VEÉR-szomjas vadállatok vagytok, mindannyian kollektíven bűnösek az Emberiség ellen, és Isten ellen elkövetett bűntetteitek miatt!!!"

Molnár F. Árpád cikke

Bolíviában a katolikusnak nevezett ámokfutó és emberkínzó, interkontinentális drogkereskedő és kartell-keresztapa tömeggyilkos Evo Morales elnök elleni merényletterv vádjával, a kormányfő REBISZ-nél Veér-fasisztább bűnöző pártrendőrsége agyonlőtte a hazánkban is közismert, régóta Magyarországon élő horvát-magyar-bolíviai állampolgárságú Eduardo Rózsa-Florest, továbbá az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Duayer Michael Martint. Evo Morales, a dél-amerikai tömeggyilkos fasiszta rezsim tömeggyilkos és sortüzes-csonttörő gyurcsányi diktátora a választások előtt szervezett hentes-akcióját követően azt állította, hogy Eduardo-ék az ő, valamint más legfőbb politikai vezetői meggyilkolását tervezték. Tehát hogy Eduardo-ék világtörténelmi szintű vérengzésekre készültek.

Nem kell hozzá sok fantázia, hogy az ember megértse: a tömeggyilkos és népirtó drogkartell-államban, Bolíviában a választások nemhogy élet-halál kérdése, de sokkal több annál. Azaz egy Moralesnél minden belefér, és semmi sem szent! A bűnöző pártok és tömeggyilkos kábítószer-kereskedő, ezért Amerika (és az FSZB) baráti politikusai az egész bolygót is képesek lennének a földdel egyenlővé tenni, csakhogy egy-két bármiféle úton összerabolt, összegyilkolt szavazatra szert tehessenek. Hogy az egész bolygó elpusztítására is bármikor képesek lennének, nem csoda, hiszen Magyarországon is azt tapasztaltuk, hogy - csak egy példa - az Orbán Viktor irányította bűnbandái által 100 évre visszamenőleg elkövetett pszichiátriai (bolíviai minőségű) lakásbetörések során végrehajtott állami elhurcolások (a mai napig mennek ezek!), a politikailag nem tömeggyilkos-kompatibilis személyek pszichiátriákra és elmegyógyintézetekbe záratása, memóriatörlés és szó szerinti megnyomorítások érdekében elkövetett elme-szétroncsoló elektrosokk terápiák, és a koncentrációs táborbeli körülmények között végrehajtott állampolitikai tömegmészárlások védelmében olyan irdatlan moslék pártegység mutatkozik - legutóbb első helyet szerezve magának - a Fidesz és Orbán Viktor részéről, valamint berkeiben, ami még az MSZP-t is messze túlszárnyalja. Az Orbán Viktor és Kövér Lászlós, Lázár Jánosos, Pesty Lászlós elektrosokkos fasiszta bűnöző érdekeket védő mocskos-állati Hír TV teljes vezetősége és minden bármiképpen a tárgyba folyó munkatársi bűnbandája olyan elkeseredett háborút folytatnak a az osztrák-magyar monarchia és Hitler, valamint Rákosi alatt elkövetett pszichiátriai kínzások és tömegmészárlások eltussolása érdekében is, valamennyi, az Orbánék által átmentett és kinevelt pszichiátriai fasiszta hentesek védelmével és növesztgetésével egyben, ami Evo Morales mocskos-állati elnök stílusát is számos tekintetben überelni látszik. Ugyanez a helyzet az Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt általa, valamint Demeter Ervin és Kövér László titokminiszterei stb. által a magyarság teljes rabszolgasorba taszítására és az Emberiség teljes elvesztésére elrejtett, a lakosság tömegei ellen - a külső hatalmak igényei szerint - felhasznált Echelon-eszközök és azok általunk leleplezni kezdett módszerei és eszközei vonatkozásában, ahol a legellenségesebbek a tényfeltárásoknak az orbáni pártszempontok szerinti totális betiltásért Kövérrel és Orbánnal szövetkező Lázár János, Pesty László és bandái, a Fidesz és a PÁRT bíróságai és összes gazságügyi morales-szaltó szervei, valamint a Hír TV szintén életfogytig tartó fegyházbüntetésre vágandó vezetősége és megannyi államPÁRTriportere és szerkesztője. Azok, akik egy már halott órendszer szó szerint rothadó testének, a nagy Babiloni Szajha mocskában rángatózó, vonagló férgei és oszladozó húscafatjai, hogy Lázár Jánosnak is valami, igen, a valami izgatót terjengessek a teljes igazság igényével. Noha tudom, hogy a szagát nem szereted.

Nem véletlen, hogy amiként a bolíviai és a térség tömeggyilkos médiái "lelki vezetőnek" nevezik a tömeggyilkos és sokkos gyilkos, emberrablásokban, emberkínzásokban, főként az USA, Izrael és a putyini Oroszország emberkísérleti porject-jeiben kimagaslóan mocskos és Veér-fasiszta teljesítményt nyújtó interkontinentális drogkereskedő tömeggyilkos bolíviai elnököt, ahhoz hasonlóan Hitler és Sztálin állampszichiátriai módszereit, eszközeit, szerveződéseit és halomra gyilkolásait a mai napig folyamatos alkalmazásai és napi politikai, bevett gyakorlata miatt kétségbeesetten rejtegető Orbán Viktor Fideszes politikusi és média-bűnbandái lelki vezetőjüket, a gerinctelen, sunyi sokkos gyilkos anti-Krisztus Orbán Viktort is bolíviai médiatestvéreikhez szinonim módon aposztrofálják. Azaz a Sátán emberkínzó pesty lászló, lázár jános mocskos Veér-fasiszta állatainak gerinctelen anti-Krisztusi párjai a tengerentúlon is a PÁRT-nak és annak mindenkori lelki főpártgörényének igényei szerint pusztítják a Földet, az egész Emberiség ellenségeként általuk titkolt titokzatos Nagy Babiloni Szajha, azaz a Háttérhatalom förtelmes, undorító, mocskos-náci, sztálinista Veér-állataiként.

A fasiszta múltú, Orbánékhoz hasonlóan háttérhatalmi, illuminátus XVI. Benedek Pápa érdekcsoportjába tartozó Evo Morales bolíviai elnök és Emberiség-ellenes PÁRTtömeggyilkos PÁRTmunkássága kapcsán semmi kétségünk nem lehet atekintetben, hogy megközelítőleg annyit fognak össze-vissza hazudozni Rózsa-Flores Eduardo és agyonlőtt, valamint jelenleg a rendőrség és az orbáni-gyurcsányi PÁRTszervezetek gyakorlatához hasonlóan éppen kínzás alatt álló elhurcolt személyek vonatkozásában, amennyit Orbán Viktor, Pokorni Zoltán, Kövér László, Répássy Róbert, Navracsics Tibor, a Demszky Gáborral sziámi ikerré forrott Rogán Antal, a Hír tv és testvérsöpredékei, valamint a Nemzeti Nyomozóirodás stb. elektrosokkos, Veérengző-moslék, rákosista bűnbandái a Molnár F. Árpád kapcsán eddig és ezt követően. S ahogyan nem restelkedtek az orbáni-demeteri-pokornii, majd medgyessyi és gyurcsányi állambiztonsági szervezetek ellenem orrba-szájba dokumentumokat hamisítani, az elárkosítani való hamis tanúk volt, hogy hónapról hónapra új és új hamis tanúvallomásait tollba mondatni, úgy Bolíviában sem lesz ennél sokkal enyhébb a helyzet, hanem olyasféle formát ölt a helyzet, ahogy Rákosi Mátyás regélte nevezetes "álmatlan éjszakái"-ról, hogyan göngyölítette fel a Rajk-féle összeesküvést, amelynek kiötlője a PÁRT, csókos társa a KGB, végrehajtója pedig a magyar állampolitikai Veér-szolgáltatás volt.


Filmünk, mely témája Orbán Viktor és bandája egyik legnagyobb aggodalommal rejtegetett területét leplezi le, ahogy eddig senki 15 millió magyar közül. A területet illetően szakértőnek számító Molnár F. Árpád előadásfilmjének címe: "Lázár János és Orbán Viktor életfogytiglanja". A film, amely ellen bűnszervezeti összefogásra röffent Orbán Viktor, Lázár János, Répássy Róbert, Áder János, a Hír tv gyakorlatilag teljes vezetése és megannyi újságírója, ide kattintva letölthető!

 

 

De mindez nem változtat a lényegen, hogy ez a film, amelynek címe: "Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja" előre elkészítve (ahogy ki lett jelentve) Orbán Viktor Életfogytiglanja lett és lesz, testzik ez a Hír tv-s magyargyilkos-rtömeggyilkos és répássysta-pestysta-kövérista államállatoknak vagy sem, csupán az a kérdés, hogy mindössze lázári-pestysjárványi-hír tv-s bűnbandáikkal övezve élete meghatározó tragédiarészévé válva, illetve azt előidézve, vagy úgy készíttetett el a Mindenható Isten Példás Kegyelméből, hogy az az Életfogytiglan nem csak képletesen, hanem ténylegesen végrehajtandó életfogytiglant készít elő, Orbán bitófáját eszeveszett sebességgel ácsoló pancser állami-Veérnáci pestysta és Hír tv-s ügyvédidiótái által.

Addig is, míg ezt megtudjuk, rúgjunk bele mindannyiszor Orbán Viktor bűnöző politikusi és áltényfeltáró, a rendőrségi és a titkosszolgálati működés és módszerek vonatkozásában a totális tájékozatlant megjátszó Pesty László-féle férgekbe és a Fideszes és Hír tv-s sokkos gyilkos Kövér László-féle PÁRTdisznókba, ahányszor csak nekünk rontanak azért, mert nem nyaljuk Veér-esre egy utolsó senkiházi, a teljes magyarsággal együtt az egész Emberiséget totális rabszolgasorba taszításra és Echelon-kiirtásra hajított mocskos monarchista-hitlerista-rákosista-kádéárista-kapitalista tömeggyilkos bűnöző, Orbán Viktor nemzet- és Emberiség-áruló, emberkínzó és sokkos gyilkos "lelki vezető" fenekét.

És ahogyan befejeztük a pesty-kövér-lázár-orbánbandának írott egyik legutóbbi levelünkkel, válaszul arra, hogy Pesty László echelonista, háttérhatalmi, hazudozó, gerinctelen kövérista-orbánista államvédelmi ügynökbűnöző bíróságon indított államtitkosszolgálati háborút ellenünk, minden magyar idők legfontosabb és legkiemelkedőbb tényfeltárói ellen:

Azt mondja a Bubó Nagy, a nagyon-nagyon Nagy:
   - Kérem a következőt!

És fröccsen lábaink és talpaink alatt a szétfröccsenésre készült következő Veér-disznó. De odanézzen, aki kapott rá szemeket(!): hogyan dülöngélnek-menetelnek pont elénk és lábaink alá e Veér-ivástól kikerekedett szaftos-kapzsi zsírdisznók, hogy egyetlen tompa vagy hatalmasat pukkadt durranással fröccsenjenek szét, szép, piros szőnyeget festve, hogy annak dicsőségében haladjunk előre, egészen a végig. A Mindenható Készítette El örök időknek előtte, eleve elrendelve ezeket a nyomorult PÁRT-állatokat, tudván, hogy majd azokon járunk, de még mennyire sokat lendítve ezzel a Jézus Krisztus felé, a világ sötétségének és a Nagy Babiloni Szajha mocskos PÁRT-állatainak végzetes megbuktatására és fel-halálhörgésére.

Már alig várom, Orbán, hogy elmondhassam a teljes igazságot, mi vagy te, és miket követtél el életed során, míg utolsó, mocskos JÚDÁSSÁ züllöttél, te ócska nímand, karrierista, háttérhatalmi hazaáruló, aki megöletted azokat, akik jóhiszeműen, mások titkosszolgálataid terrorizmusa alatti rettegésből neked szolgáltak, hogy az Emberiség söpredékeként - de ki ne engedjen az Isten a mikrohullámú sütőből(!) -, utolsó bandáddal minden idők egyik legutolsó moslék állatává aljasuljál.

Mi pedig gondolkodjunk: akarjuk-e, hogy továbbra is Morales és Orbán hazudozzon, raboljon és gyilkoljon, végezze mészárlásait még a húszas évek állammaffiamódszereit is PÁRTmédiumaival rejtegetve, mint a Hír tv olyan tömeggyilkos rosszindulattal, amiről a kívülálló honpolgárnak halvány fogalma sincs(!), vagy amikor az akasztás és a főbelövés ideje következik, inkább véljük azt: ennyi hulla, ennyi igaz és legnagyobb, ezért elrejtett magyar sírja fölött, és egy világ Veér-ben gyászát követően ideje, hogy a bolíviaival szinonim magyar Ceausescu, az álmagyar orbáni cigányvajda dögöljön meg, mint ahogy tömeges Veérengzéseit követően a veszett kutyát lövik bele a veszett állat által eredetileg mindenki más belekotrására kikapart mocskos sírgödrébe.

BUMM!   BUMM!   BUMM!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz horvátország hódmezővásárhely áder jános pszichiátria orbán viktor merénylet bolívia lázár jános navracsics tibor kövér lászló titkosszolgálat elmegyógyintézet veér andrás pesty lászló eduardo rozsa flores

Hősök robbantottak a Szilvásy-villánál (is) - Kiáltvány az Emberiség ellenségeivel szemben!

2009.04.16. 08:28 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád cikke és filmje

A Molnár F. Árpád soha nem hitt abban, hogy a szocialista politikusok és más hazaáruló, államszolgálati bűnözők elleni támadások mögött a kormány állna. Viszont mindenki tudja, hogy ilyen szervezett csoportok, akik hazájuk szolgálatában bűnöző politikusokat vernek meg, és a robbantásos "ijesztgetés" módszereit választják, csakis úgy tevékenykedhetnek, hogy a világ titkosszolgálatainak tudtával és a befogadó állam kormányerőinek az orra előtt. Azaz megfelelő nemzetközi, avagy a legfőbb hatalmi védelem mellett.

Bízunk abban, hogy a rendszerreformokat követően minél hamarabb rehabilitálásra és kiszabadításra kerülnek azok a szándékukban is hazafias erők (így azok is, akiket állítólagos robbantásos és egyéb tetteikért most fogtak el), akik a Magyar Köztársaság és az Emberiség MSZP-s és más cionista ellenségei és titkosszolgálati vezető bűnözői ellen, sortüzes-csonttörő, tolvaj, a kurucinfóhoz hasonló hazug, nemzet- és Emberiség-ellenes, a kurucbűnözőkhöz hasonlóan sokkos gyilkos bűnszervezeti államterroristái ellen bármiféle támadásokat indítottak, függetlenül attól, hogy ezt az Emberiség érdekében vagy hitleristákként, a magyarság nevében cselekedték.

Bízunk abban is, hogy minél hamarabb sikerül kiharcolni, hogy a hasznos tettekben bővelkedő valódi hazafias erőknek - így azoknak, akiket az MSZP és a sokszoros és sokkos gyilkos Szilvásy György Nemzeti Nyomozóirodája  megtámadni merészelt - a rehabilitálása mellett sikerül végre az egész bolygón betiltani és börtönbe juttatni ama a CIA és annak draskovics-bűnözői által a nyakunkra szabadított kurucinfós és más, hozzájuk hasonló pártszolgálatos csőcselékmédiumokat, amelyek a szintén Jobbikos Barikádhoz, Nemzeti Hírhálóhoz és Harc Térhez hasonlóan azért támadtak minket, mert mindenki előtt lepleztük le 100 év valamennyi párt és a Vona-banda által elrejtett állami gyilkossági módszereket, szervezettséget és eszközöket, a Vona Gáborék által a PÁRT-tal és a Háttérhatalommal közös egységtömeggyilkos módon, napi hazaáruló és Emberiség-pusztító pártérdekekből elrejtett rendőrségi és titkosszolgálati bűnözést, módszereket, valamint eszközöket, és a világot irányító, az állam-Jobbikos Für Lajos volt katonai kémfőnök miniszter titkosítási hatálya alá tartozott elmeirányító Echelon-rendszereket, mely utóbbi elrejtése, és a maradék tényfeltárók üldözése szólóban felelős a Föld bolygó összes lakosának minden bajáért, a magyarság és a világ népei elleni összes terrorcselekményért, valamennyi háborúért. a kurucbandák által vastapsolt afrikai éhínségért és az afrikai gyermekek elleni éhhalálgyártó kurucsöpredékfaji (JÚDÁSFAJI, anti-Krisztusi) tömegmészárlásokért, minden népirtásért, népek és rasszok gyűlöletéért és megvetéséért, amivel az állattá és pártállattá aljasított lakosság nem cselekedetek, hanem pártok és rasszok szerint üldözi a világ népeinek rászorulóit, megvédelmezve és közös világtömegmészárlási Sátán-koalícióban elrejtve a valódi háttérhatalmi erőket, felelős azért, amit a kurucinfós-barikádos-hazai verás-sághy rékás-harctéres-nemzeti hírhálós-kovács jánosos utcasöpredék tettei kapcsán is az "Utolsó Trianon"-nak neveznek, és közvetlenül felelős - ahogyan az egész bolygón levadászandó és fegyházba vágandó kurucinfós bűnbandák, akik számtalan alkalommal tettek ezért eltörölhetetlen tanúbizonyságot - az Emberiség közvetlen kihalás szélére sodrásáért.

Az Emberiséggel ellenséges, mesterségesen az Isten és a Jézus Krisztus, valamint az Igazság követei ellenségeiként leszerepelt hazaáruló, magyartömeggyilkos, sokkos gyilkos, keresztyénüldöző, igazságtaposó, minket a tényfeltárások miatt gyalázott és üldözött Vona Gábor-féle csőcselékmédiumok terrorista elkövetői a vona-söpredék bűnbandáikkal üldözött és átkozott bennünket, mert igazat mertünk mondani, mert számos kategóriában a magyar történelem csúcsteljesítményű tényfeltárásait tettük meg minden magyar és a világ minden népe és nemzete védelme és szeretete erejében. Fizessenek meg ezen utolsó, terrorista, draskovicsok és CIA-s tömeggyilkos elmeprogramozó bűnözők által a világ minden népe lealjasítására és az Emberiség kipusztítására nyakunkba ültetett pártszolgálatos bűnöző paraziták, az Emberiség ellenségei! Azok fizessenek, akikre azt mondta Bush, Obama és a CIA, ezért ezt visszhangozta a szintén sokkos gyilkos draskovics sortüzes-csonttörő, gyáva és gerinctelen állampártszolgálatos háttérhatalmi bűnöző is, hogy "demokrácia" van, ezért azt csinálnak, amit akarnak! Azaz úgy pusztítják a CIA és Putyin akarata szerint a Földet, ahogyan akarják, mert ezt mondták azok, akik Hitler elmeprojectjeit az USÁ-ba menekítették, ott 60 évvel ezelőtt(!) kiépítették, és kitermelték általa az idősebb, aztán az ifjabb George Bush-t azért, mert előbbi apja, utóbbi nagyapja Hitler legfőbb pénztárosa volt, és a Háttérhatalom, a 2000 éve megjövendölt titokzatos Nagy Babilon mindig fasiszta hátterű volt, és célja ma is, hogy a világ országaiban rasszista háborúkat kirobbantva a lehető legteljesebb pusztítást és globális kiirtást követhesse el, amihez képest Hitler II. Világháborúja - az atom- és a hidrogénbomba, az Echelon elektromágneses globális kiirtó eszközei, a nanotechnológia és a nanorobotika, valamint egyebek mellett a virológia nélkül - csak a bush-kláni nácik ujjgyakorlata volt.

Fizessenek a kurucok, fizessenek az anti-Krisztusok, akik valamennyi segítségünk és tényfeltárásunk ellenében, az Isten ellen, az Igazság megsemmisítésének szándékával az Emberiség totális és globális kiirtására indítottak ellenünk sátáni háborút! Vesszenek azok, akik azt merték mondani és tenni, hogy vesszen az egész Emberiség, és éljen a PÁRT!

Molnár F. Árpád
HÍRHÁTTÉR - Hajtóvadászat az Emberiség ellenségei ellen

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

 

Egyik sokkoló, vérlázító (pár perces), korábban publikált filmünket tekinthetik meg. Vadászat az Emberiség ellenségeivel szemben. Hosszú ideig roppant türelmet tanúsítottunk a kurucinfó és pártbandái iránt, mert bár nem értettünk egyet tömeggyilkos, színes bőrű-irtó stb. nézeteikkel, de próbáltunk általuk is használni az Emberiségnek, melyet mindig gyűlöltek. Ezért megannyi rendőrségi és titkosszolgálati módszert, lakosság elleni eszközt stb. feltártunk, nekik is elküldve, megjelentetésre. Vona söpredék, Emberiség-pusztító bűnbandái - miközben a világon semmit nem hoztak nyilvánosságra - támadásokat kezdtek indítani olyan sátáni háttérrel, hogy a Fenyvesi Theresa miért német származású, a Molnár F. Árpád honnan tud ennyi mindent, biztos azért, mert ügynöki hazaáruló, s miközben a volt katonai kémfőnök miniszter, Echelon-titkosító Für Lajost tolták le az ostoba nép torkán, aki immáron harmadszorra hitette el a lakossággal - ezúttal Vona Gáborral párban lehazudva a csillagokat az égről(!) -, hogy rendszerváltó, Vona csürhéi példátlan támadásokat indítva ellenünk, totális betiltásokat és utcai, tettleges megtorló akciókat követelve, az Emberiséget közvetlen végveszélybe vetett Echelon-technológiák általunk történt feltárásával szemben is példátlan háborút indítottak. Ehhez csatlakozott és betonozódott be a 100 év állampszichiátriai (fürista) tömeggyilkosságait ellenségesen bujtató, minden más tényfeltárásunk ellen is a Vona Gábor-féle államtitkosszolgálati, Fürj Lajos notórius hazudozó haverjához hasonlóan mindenkit átejtett terrorista Vona Gábor többi csőcselékmédiuma is, amelyek a Barikáddal, a Nemzeti Hírhálóval, a Harc Térrel, a kurucinfóval és Vona más pártcselédlapjaival nem sajnálták a magyarsággal együtt az egész Emberiséget is a pillanatnyi pártérdek szeméttelepére hajítani és okádni! Sokáig toleráltuk a betiltási követeléseket is, válaszolván, hogy mi viszont nem akarunk betiltatni senkit. Aztán elég lett ebből az utolsó, mocskos, elektrosokkos gyilkos, a legnagyobb magyarokon és az Emberiség utolsó védelmén taposó sötét-sátáni, anti-Krisztusi, babiloni csürhéből: a JÚDÁSFAJBÓL! Most már akarjuk és követeljük az Emberiség-ellenes terroristák totális és végérvényes betiltását és levadászását az egész Föld bolygón! Ahogy követeljük a sortüzes-csonttörő, a hazafiakat üldöző Draskovicstól, úgy követeljük bushista-obamista CIA-s háttérsöpredékétől is, afro-amerika legsátánibb bűnözőjéig, ellenségünkig, Barack Obamáig bezárólag, akik CIA-s-Moszados elmetechnológiai terrorizmusukkal ültették a nyakunkra a magyar történelem leghitványabb és legmocskosabb pártszemetét! Inkább néhányan az Emberiség leghitványabb férgei közül, inkább a Hazai Vera- és Sághy Réka-féle CIA-gyártott, tömeggyilkos pártsöpredék, sokkos gyilkos hazaáruló antikrisztusok, mint a teljes magyarság és az egész Emberiség! Levadászni azokat, moslék náci CIA-patkányok, Hitler pénztárosának fiai és unokái, levadászni azokat, akik azt szavazták, hogy tovább égjenek az emberi agyak és az állam máglyáin forrjon fel a legnagyobb hősök agyveleje! Barack! Meséljetek már arról - jut eszembe a kuruc-vona-sághy-bandák féltett fürista, titkosszolgálati elektrosokk terápiáiról -: Obama: mondjátok már el, hogyan kell elektromágneses hullámokkal az agy kiválasztott erében csordogáló Veért felforralni! Hogyan bugyog egy sokkos gyilkos, agyégetést szavazó Harc Téres, Nemzeti Hírhálós kovács jános vagy kurucinfós magyari gábor agyának erében a Veér, amikor fél évszázados technológiával mikrohullámú tűz alá veszik!
(Molnár F. Árpád)

(Megírva: 2009.04.10.)


Barikád-fékező-nevelő nyakörvek, állattartó és fémes - hogy jól vezessék az Echelon-áramot - kínzóeszközök. A kívülálló, tudatlan, Für Lajos és Vona Gábor által teljesen megtévesztett és elbutított honpolgár el sem tudja képzelni, milyen csodálatos eszközök léteznek arra, hogy egy Hazai Vera, Sághy Réka, sokkos gyilkos Echelon-söpredék kurucMagyari Gábor, egy Harc Téres vagy Nemzeti Hírhálós Kovács János-féle hentes tömeggyilkosból egyetlen pillanat alatt kezes bárány, más szóval: barika váljon. Kérdésünk: egyetért-e Ön azzal, hogy Vona Gábor és a Jobbik érdekében tovább rejtegessük ezeket a csodálatos módszereket, és a megszállott hazudozó álrendszerváltó és Echelon-titkosító Für Lajos elektrosokk terápiái folytatólagos elkövetése védelmében továbbra is az ártatlanok és a legnagyobb magyarok hulljanak el, vagy itt az ideje, hogy azokat is kezelésbe vetessük, akik minden idők leghitványabb férgeiként meg merték tenni, hogy tapostak 100 év lemészárolt és megégetett túlélő magyarjain, és az egész Emberiséget készek voltak totális megsemmisítés alá vetni, hogy a tömeggyilkos fürista-vonista hentes hazaárulók tovább őrizzék az állam lakosság elleni, 50-100 éve bujtatott tömeggyilkos titkait. Embereket már sokat égettek azok, akik a katonai kémfőnök Für és a Párt nevében az igazak ellen indítottak háborút. Nem kellene-e az emberek és az emberi agyak helyett most már állatokét égetni? Nem volna-e helyesebb embermáglyák helyett állatmáglyákat gyújtani? Elvégre bár Magyarország mindig is olyan volt titkon, Für-titkon, mint a hitlerista Berlin és Auschwitz, de annál is inkább követelhetjük, hogy most már ne égett emberi hús szaga, hanem az állatok égett agyának bűze szálljon fel!
(Molnár F. Árpád)

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

 

Szólj hozzá!

Címkék: kuruc.info barikád jobbik vona gábor sátán kínzás népirtás hitlerizmus hazaárulás echelon für lajos elektrosokk háttérhatalom júdásfaj akasztás nemzeti hírháló harctér utolsó trianon sághy réka hazai vera

Az Igazság győzni fog!

2009.04.16. 07:57 Molnár F. Árpád

Soós József (Kárpáti Magyar)

Tisztelt Hírháttér Multimédia-Nézők, -Hallgatók és -Olvasók! Az útról fogunk beszélni, arról az ösvényről, melynek széle az igazság drágaköveivel van kirakva, és a TEREMTŐ törvényei szerint lett kiépítve. Amely célba fog érni hamarosan. Az Emberiség előtt két út létezik, és ezek között tud csak választani, hogy melyiken halad tovább. Az egyik a HÁTTÉRHATALOM által kitaposott út, mely a sötétségbe vezet, és az út végén a SZAKADÉK van, mely azok halálát okozza, akik a TITOKZATOS NAGY BABILONT választják. Lehet, hogy most könnyebbnek tűnik azt az utat járni, és csábítónak érezni a varázsát. A VÁGÓHÍDRA terelt BARMOK útjára lép az, ki nem ismeri fel, és nem veszi észre, hogy a VESZTÉBE rohan. Tudatlan, buta állat az, aki a HÁTTÉRHATALOM ECHELON-programozott, agymosott idiótájává változik.

Mikor ott a LEHETŐSÉG az ÖRÖK és TELJES BOLDOG életre, melynek forrása mindenki számára könnyen hozzáférhető BIBLIÁBAN van leírva. A TÖRVÉNY, mely soha el nem múlik, és értékéből nem veszít egy cseppet sem. Az, mely minden BABILONI (világi) kincsnél többet ér, hiszen az jelenti az örök élet forrását. Az EMBERISÉG történelme van benne leírva, példákkal alátámasztva! Örök érvényű igazságokkal, melynek a tudatában az ember hatalmas műveltségre tehet szert.

Az TEREMTŐ SZAVA megtanított, hogy ha választanom kell "VILÁGI-HÁTTÉRHATALMI TÖRVÉNY" és ISTENI IGAZSÁG között, melyiket válasszam! Amikor dönteni kell, hogy NAGY BABILONI hamis csillogás, vagy ÖRÖK IGAZSÁG, TUDÁS és ÉLET, akkor az utóbbi lesz az, amit én választani fogok.

Ezért bátran kijelenthetjük, hogy a HÍRHÁTTÉR összes munkatársa nevében számunkra KIZÁRÓLAGOS ELSŐBBSÉGET ÉLVEZNEK AZ ISTEN TÖRVÉNYEI, és KRISZTUS URUNK TANÍTÁSA! Amennyiben a Háttérhatalmi-Világi törvénykezés és KRISZTUS szava egymással szembe kerül, akkor az IGAZ KRISZTUSI szó fog győzedelmeskedni, és mi kizárólag annak engedelmeskedünk, ELSÖPÖRJÜK, ÁTGÁZOLUNK mindenen, ami ISTEN törvényeivel ellentétes!

Mert NINCS OLYAN HATALOM, amely felül írhatná a TEREMTŐ szavát!

FÉREG MINDENKI, aki saját maga "rongy életét" féltve TITKOLJA AZ IGAZSÁGOT, és hátat fordít JÉZUSNAK; arra a biztos HALÁL vár. Mert eljön a NAP, mikor megítéltetik minden, és mindenki a Föld bolygón! Azok mind, akik MEGTAGADTÁK a KRISZTUST, az örök kárhozatra lesznek ítélve, NEVÜK NEM LESZ BEÍRATVA AZ ÉLET TEKERCSÉBE!!!

Nem lehet fontosabb az ÖNZŐ érdek, mint az ISTEN TÖRVÉNYE és AKARATA! Az minden felett áll, és bírálhatatlan! Azok, akik HAMISAN tanítják, félrevezetve a nagy sokaságot, halálos bűnt követnek el, mert bár azt hiszik, hogy "ismerik" a NÁZÁRETIT, de semmi közük nincs Hozzá, és azon a napon, mikor lejön közénk ismét, kijelenti, hogy TITEKET SOHA NEM ISMERTELEK! Nevük nem lesz beíratva az életnek tekercsébe!

Utálatos minden olyan ember a Teremtő színe előtt, aki a törvényeivel és akaratával ellentétesen cselekedik. Mindazokra HALÁL vár, akik eladták magukat a NAGY BABILONI HÁTTÉRHATALOMNAK. De azokkal sem lesz könyörületes, akik más emberek nyomorúságára HASZONÉLVEZŐI voltak a HÁTTÉRHATALMI Rendszernek! Mind-mind ISTEN- és EMBERISÉG-árulók, osztályrészük a PUSZTULÁS lesz. A JELENÉSEK Könyve csodálatosan leírja mindazt, ami azokra vár, akik eképpen cselekedtek.

Ember!!!! ISTEN TÖRVÉNYEIT EL NE HADD! Ha pedig nem ismered, akkor keresd, mint a DRÁGA KINCSET, mert az jelenti számodra az örök életet és boldogságot! Neked a "Rendszer" nem fog segíteni, hiszen a PUSZTULÁSODAT akarja!

Észre fogod venni, mikor jársz a KESKENY, DE AZ ÉLETHEZ VEZETŐ ÖSVÉNYEN, mert amennyiben a HELYES, Istennek tetsző utat választod, a VILÁG és mindaz, aki benne van, utálni fog téged, és megvet! De ne félj, mert nem árthat neked senki sem többé, hiszen a legfőbb hatalom védő keze és oltalmazó szava őrködik feletted! Nem szolgálhatsz két Istennek egyszerre; ha a TEREMTŐT választod, akkor helyes útra léptél, és MEGTAGADOD a FENEVADAT, és a gonosz HÁTTÉRHATALMI ECHELON Rendszerét!

Nehéz napok jönnek, és szorongó fájdalmak, de ISTENT SZÜNTELENÜL KERESVE erőd lesz általa, hogy szembeszállj és legyőzd a Háttérhatalmat. Elfut tőled, mert GYÁVA féreg Ő, és nem lesz többé hatalma tefeletted! DE VIGYÁZZ, mert folyton MEGKÍSÉRT, és próbálkozik azzal, hogy elpusztítson téged!

Hatalmas erő a HÁTTÉRHATALOM, egyedül szembeszállni vele nem lehetséges! A segítség Istentől és Krisztustól jön, Akik védenek téged, és Általuk te erősebb leszel mindennél. Mert a te erődet az igazság és a szeretet adja, ami Jézustól jön! Emberfia és HÁTTÉRHATALMI áruló szembeszállni vele nem képes! Ha megteszi, a biztos pusztulás vár rá!

ISTENTAGADÓK, EMBERISÉG-ELLENES ÁRULÓK, HAZUG HÁTTÉRHATALMI VEZETŐK, BESZERVEZETT ÜGYNÖKÖK! Az összes alantas féreg, aki ISTEN szava ellen cselekszik, átgázolunk rajtatok, tiporjuk az IGAZSÁGTALANSÁGOTOK, mint ahogy vonat eltolja mindazt, ami az útjába kerül. Nem lehet a HAZUGSÁGRA, A GYALÁZATRA várat építeni, nem lehet bűntelenül gazságokat, szörnyűségeket elkövetni! Mindennek ára van, és ez nem csak a ti HÁTTÉRHATALMI pénzvilágotokban van így.

Isten szemében sokkal drágább minden olyan dolog, ami Neki tetsző, és mindenki hatalmas érték Neki, akiben örömét és kedvét leli!

Alávaló söpredék, EMBERISÉG-ELLENES, MOCSKOS FÉRGEK, hát mit képzeltek ti, hogy az IGAZSÁG ÚTJÁBA ÁLLTOK; vissza sem vagytok azt képesek tartani, sem megállítani.

Krisztus ereje, hatalma végtelen, hiszen a TEREMTŐ ATYÁTÓL kapta azt, és nem fog kegyelmezni veletek, mikor eljön a NAP! Mert hamarább eljön, mint azt gondolnátok! Megrövidítettnek azok a napok abból a célból, hogy aki kedves az Úr szemében, életben maradhasson, mert ha meg nem rövidülnének azok a napok és órák, akkor senki emberfia nem maradhatna életben!

A Mindenható jóságát mutatja az is, hogy figyel azokra, akikben örömét leli, akik neki szolgálnak!

Nekem a VILÁGI-HÁTTÉRHATALMI TÖRVÉNYEK nem mértékadók, és cseppet sem értékesek! Egyedül és kizárólag az ISTEN törvényei azok, melyeket követni kell!!!

Isten áldásával, Jézus Krisztus ereje által íratott!

Felelős szerkesztő: Molnár F. Árpád
szerkesztő: Kárpáti Magyar

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját... (Film, 31 perc)
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek.
(Megtekinthető és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: vallás isten apokalipszis keresztény református evangélikus katolikus jézus krisztus parúzia nagy babiloni szajha jelenések háttérhatalom adventista hitközség szombattartó hétfejű sárkány vörös fenevad vadállat bélyege pecsétje

Ügynöknek lenni azt jelenti... - Leplezzük le, amiről még soha, senki nem beszélt!

2009.04.14. 13:31 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád tényfeltáró cikke

 Ügynöknek lenni azt jelenti - de ezt még soha, senki nem merte leírni, éppen azért, mert titok -, hogy ismerni (legalább) az NBH egyes konspirációs, azaz nem publikus kommunikációs módszereit, ezen módszerek által a titkosszolgálattal - szinte mindig a célszemély döntésétől függetlenül - rendszertelen kapcsolatba kerülni, a szolgálattól irányelveket, elvárásokat, hangulatjelentést kapni, és - itt a lényeg -
 
    1. az elvárásoknak legalább nagy részben megfelelni (aki nem felel meg, arra nyomást gyakorolnak, hős pedig, aki a titkosszolgálatnak nem engedelmeskedik, 10 ezerből szó szerint jó, ha 1 akad!),
 
    2. a kapcsolattartási módszereket és egyéb, a kapcsolattartás során megszerzett nem publikus, hivatalosan államtitkot képező információkat a lakosság tájékoztatására nem megosztani, hanem saját érdekből megőrizni.

 Tehát ügynöknek lenni azt jelenti, hogy
   1. engedelmeskedni,
   2. a kapcsolattartási és egyéb módszereket, struktúrát, eszközöket stb. elhallgatni.
 
 Tehát senki nem beszél arról, hogy nem attól lesz valaki ügynök, hogy beül egy összekötővel egy autóba, aki rá akarja venni, hogy aláírjon egy dokumentumot, és onnantól jelentsen, hanem az ügynökök nagyságrendekkel, sokkal-sokkal többen vannak, akiket soha, semmiféle dokumentum aláírására sem kértek meg, éppen azért, hogy ha bármi kiderül, ne mondhassák sem bíróság, sem senki előtt, hogy aláírtak volna bármit.

 Továbbá - ami a fentiekből kiderült - nem csak az az ügynök, aki jelentéseket tesz, hanem az is, de még mennyire, hogy nagyon(!), aki kapcsolatban állva a titkosszolgálatokkal, engedelmeskedik, és de még mennyire, hogy esze ágában sincs feltárni azt, amit az államról, annak működéséről és a titkosszolgálatokról tud!

 Az ilyen, nem aláírt, hanem tetszik, nem tetszik alapon a titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló, azok (pl. utcán, látszólag csak járókelők által stb. átadott üzenetek formájában) átadott követeléseinek megfelelő személyekből (ügynökökből) rettentően sok van. Előttem hatalmas, hiteles lista hever, akikről konkrétan tudom - tehát nem hallomásból -, hogy engedelmes rendszerszolgák. Régen nagyon rosszul toleráltam ezt a totális, hiánytalan létszámban manifesztált szervilizmust, nem értettem, hogyan lehet a rendszerszolgák 100%-a engedelmes rabszolga (ma már tudom, hogy az Echelon elmetechnológiáinak mindenkit maga alá gyűrő hatása miatt), fel akartam őket lázítani, és nem ment, nem is mehetett, mert a hősök messze ritkábbak, mint a fehér holló.

 Csak példának: a Nap-kelte összes, a kamerák előtt megjelenő személye ügynök. Ügynök az összes országgyűlési és azon kívüli párt első embere is stb. (Lehet, hogy egy-két nagyon apró párt vezetője még nem az.) Egyébként nem is komoly ember az, aki ha pl. kimegy Iránba, akkor nem járja körbe az iráni titkosszolgálat azzal, hogy mit akar (mármint az iráni titkosszolgálat), és ne merjen ellenkezni (merthogy így szokták mindenütt).
 
 A titkosszolgálatok az egész világon ugyanazokat a nyomásgyakorlási módszereket szokták alkalmazni:
 az illető gyerekkoráig visszamenő legkisebb kikezdhető eseti dolgoktól (felhúzta a padtársa szoknyáját, és ilyenekkel, ha nem engedelmeskedik, hamis tanúkkal úgy lehúzzák, hogy vége az életének stb.) a bűntettekig. A nyomásgyakorlás gerincét ritkán nem a szexualitás képezi: kivel, mikor és hogyan szereti stb., 5, 10 vagy 30 évvel ezelőtt megsimogatta a templomban, papként a kislányt, tehát pedofil, és lesz rá annyi tanú (mert szerveznek), hogy mekkora pedofil, ami bőségesen elegendő stb. A vállalkozókat stb. emellett a legapróbb pénzügyi stikliktől a súlyos gazdasági bűntettekig e téren is zsarolják: az nem kis stikli volt, mert a médiával úgy tönkre teszik, hogy öngyilkos lesz. Aztán a többi: tüdőrák, ne feledje, hogy szülei is agyvérzésben stb. haltak meg, tehát hajlamos rá, mert örökölte, agydaganat, szívinfarktus, halálos kimenetelű TBC, tüdőgyulladásban éjjel, álmában megfulladt stb., stb., stb. Tehát csak akik semmitől nem félnek - ahogyan mi, a Hírháttéresek közül valók, akik eképpen gyűjtettünk az Isten Kegyelméből erre a helyre -, azokkal nem tudnak mit kezdeni. Ebből a fajtából pedig egy államban tulajdonképpen összesen annyi lelhető fel, ahányan mi vagyunk.

 


Hátgerinc-, csigolya- és roppanó bordázatvizsgálat röntgenfényben. A Jobbik és lakájsajtója félelmetesen butító és lealjasító államtitkosszolgálati hadjáratának következtében az ügynökök közül is sokan olyan mélyen leépültek, hogy az alkoholistákhoz hasonlóan saját államvédelmi életmódjukat amolyan bocsánatos bűnként élik meg, mindenki máséval szemben! Így aztán üldözést indítottak saját fajtájuk megbélyegzésére, már nem is tudatosítván önmagukban, hogy nem csak azok ügynökei a tömeggyilkos államrendszernek, akik jelentéseket tesznek, hanem mindenki, aki az államnak bármiben engedelmeskedik, ismereteit pedig mindenféle ringy-rongy ürüggyel elhallgatja.
(Molnár F. Árpád)

 Nekem pl. olyan jó dolgom van, hogy rám egyáltalán nem lehet nyomást gyakorolni, nagyon régóta nem is próbálkozik ilyennel senki, tartanak attól is, hogy amint megteszik, azonnal főoldalas hír lesz az Interneten (hírt sem mer eszközölni ilyesmiről senki 15 millió magyarból), így engem úgy kezelnek, mint aki teljesen levált minden rendszerről és engedelmességi vagy nyomás alá helyezhető állami, titkosszolgálati stb. háttérről, és azt csinál, amit akar. Megölni sem tudnak, nem is titkolják (mert amit az illető tud, azt nem szokták titkolni), és azért nem tudnak megölni, mert Legfelülről kapok védelmet. S hogy mi az a Legfelülről, arról mindenki felfogóképessége szab határt: számunkra egyértelműen az Isten az; aki az Isten Létének elkerülhetetlenségét nem fogja fel, az a világ titkosszolgálatainak forrására vagy annak első személyére gondol, és ettől általában a frász töri ki.

 Amíg az embernek nincs lehetősége széles körben (így az Interneten) vaskosan feltárni azt, amiről korábban azért nem lehetett beszélni, mert az emberek olyan sötétek voltak, hogy nem hitték volna el, addig a politikai üldözés titkosszolgálati spektrumát folyamatosan gyakorolják. 2006 azért áldásos, mert annyi minden kiborult az utcára, annyi mindent megtudtak az emberek, hogy nagyon sok államtitokról, amikről addig a lakossági butaság miatt nem lehetett beszélni, ma már egyszerűen közre lehet adni úgy, hogy az állami, küldött és "maguktól" lóduló, túlbuzgó ügynökidióták, akik igyekeznek minél jobban benyalni az államsöpredéknek, sem nagyon mernek kötekedni, mert amiket elmondunk, az mindenki előtt pillanatok alatt kézenfekvő.

 Fontos, hogy ahogyan annak idején a lakosság értelmi felfogóképességének korlátai szabták határát annak, mit mondhattam el és tehettem közzé, úgy most is ez az egyetlen akadály. Tehát a nép butasága a nép rettenetes ellensége is!
 
 Az Echelontól pedig úgy fél szinte mindenki - aki belsős vagy belsősebbként tud róla, avagy kívülálló, de kapiskálja, hogy az valami rettenetes -, hogy még a hírére is messzire fut. Olyan rettegett a híre (egyébként nem véletlenül), és olyan borzasztó erős hatalom. Semmi fölötte nem áll, csak az Isten. Semmiféle kormány és titkosszolgálat, pénzügyi lobbi nem rendelkezik fölötte. Nincsenek számára országhatárok, törvények, nincsen semmi, ami korlátozhatná: csak az ISTEN!

 Ha eljön az ideje, feltárjuk, kik voltak azok a politikusok és más értelmiségi rétegekből maradékként, akik titokban, de a legtöbbet merték és tették az Echelon vonatkozásában, természetesen mellettünk, hiszen senki más nem mert róla nyikkanni sem, tényfeltárókként is mi voltunk az első és máig az egyetlen médium. S mint mondottam: sokkal többet tárhatnánk fel róla, ha a lakosság elég értelmes volna ahhoz, hogy felfogja, a pártügynökök pedig, akik az Igazság miatt támadnak (ilyenek régóta vezető szinten a Jobbik és Vona Gábor klientúra pártlapjai (mint a kurucinfó, a Barikád, a Harc Tér, a Nemzeti Hírháló és egyebek) és a Jobbik, valamint Vona Gábor szellemileg-erkölcsileg teljesen leépített utcaszemete), megszűnnének a magyar történelem legnyíltabban hazaárulói és az Emberiséggel legkérkedőbben ellenséges barbár bennszülöttei és JÚDÁSFAJA lenni. Ezeket azért gyártották éppen most az országra, hogy lekössenek és lepusztítsanak minden tevékeny és eredetileg hazafias lelkülettel indult, pártprostituálttá züllesztett erőt, egy áruló állampárt, a Jobbik vadállati, primitív aklába hajtva mindenkit, mint a barmokat a vágóhídra szokták, és a lehető legnagyobb pusztítást előidézve megakadályozzák, ami nélkülük már régóta győzelmet aratott volna: a lakosság minden eddiginél grandiózusabb felvilágosításra és történelmi meghatározására megteremtett Hírháttér-team munkásságának de még mennyire eltörölhetetlen, ellenségeit eleve elbukásra ítélt világszínvonalú és a világot feltétel nélkül átformáló igazságait és világtörténelmi bizonyságtételeit.
 
 Az Echelon kb. olyan tabutéma volt addig, amíg nem lettünk, mint 2006 előtt az a szó, hogy "titkosszolgálat". Pár évvel vagy fél évtizeddel ezelőtt kívülállóknak és beszervezetteknek egyaránt elkerekedett a szeme, ha meghallották, hogy "titkosszolgálat", úgy bele volt kódolva az emberekbe, hogy azt a szót még kiejteni sem szabad. Az első kritizálója és buktatója a Kopács Miklós volt, akit Németországban szerveztek be; helyesebben észrevette a Moszad német beáramlását, és rászállt először a BND és a CIA, majd - Magyarországra visszatérte után - az NBH, utána pedig - miután elég információra tettem szert, ezért háborúba is kerülve az állammal - én következtem, messze überelve a Kopácsot, akit azért hallgattak el abban az időben is a mai napig, mert a legnagyobb magyar volt. Kopács Miklósról szintén valamennyi nagyobb napilap, jobb- és baloldali újságíró, és valamennyi országgyűlési képviselő stb. tudott. Lapított is mindenki, mivel valamennyien ügynökei voltak a Rendszernek.
 
 Egyébként Kopács Miklós mára szintén rendesen elhasalt. Ő is állami kövületté vált. Minket ettől remélhetőleg véd a keresztyénség, mert az tiltja a megalkuvás minden formáját, és az erkölcsöt, valamint a pillanatonként halálra kész elszántságot megköveteli!

 Tartson meg minket ebben az erőben a Teremtő Isten Hatalma, az Ő Kegyelme szerinti legnagyobb akarattal és bölcs elszántsággal a Jézus Krisztusban!
 Ámen!

(A cikk publikálva: 2009 április 10.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

*   *   *   *   *   *   *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/   (Film, 31 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

2 komment

Címkék: pedofilia szexualitás németország irak palesztina libanon jobbik vona gábor ávh ávó titkosszolgálat für lajos papság hazaárulók schumann frekvencia elf hullámok spiclik legnagyobb magyarok neuronhálózat idegszál

Háború a hazaáruló, államvédelmi pártparaziták ellen! (Levél a Barikád.hu-nak)

2009.04.11. 00:08 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád főszerkesztő levele

T. Barikád,


felajánlottam a lehetőséget, hogy a magyarság megtévesztésére és az Emberiséggel ellenséges, tényfeltárásainkat semmibe vevő, hazug és hitvány gerinctelenséggel pártszolgálatos antimagyaritázó hamis vádjaikat stb. kamerák előtt igazolják, akár 20 az 1 ellenében, ahol én állok szemben 20 magyarkodó, hazudozó bűnözővel. Még csak nem is válaszoltak, ahogyan az antimagyarita, pártszolgálatos, gyáva söpredékhez illik.

Az ajánlatom a következő:
Nagy Bandó András ellen annak idején a Kacsa Magazinban jelent meg hazugság. Nagy Bandó András felszólította a Kacsa Magazin újságíróját a korrekcióra, de az nem tette meg. Ezért odament, és olyat behúzott a hazug államsöpredéknek, hogy az sodorta a berendezést.

Én ugyanezt ajánlom: várom ehhez Hazai Vera és Sághy Réka [a Barikád fő szerkesztői - a szerk.] elérhetőségét vagy a már nem titkolt divatnak megfelelően a GPS-koordinátáit. A többit lerendezzük azzal a becsülettel és tisztességgel, ahogyan annak idején az urak rendezték le becsületbeli, tehát a pártszolgálatos, gerinctelen idiotizmussal és hazaáruló, Emberiség-ellenes rosszindulattal szembeni ügyeiket.

Nagyon sokáig az igazmondásért és minden magyarokat megelőző tényfeltárásomért akartak betiltani azok a hazaáruló, parazita, rosszindulatú, sokkos gyilkos bűnözők, akik magukat nemzetinek nevezték, élükön minden magyar idők legmocskosabb szájú lapjával, a kurucinfóval. A válaszunk mindig az volt, hogy mi viszont nem akarunk betiltatni senkit, és ezzel is felsőbbrendűek kívánunk maradni. Ennek az egyoldalú toleranciának - mely elképesztően mély, de előre bejelentett morális lecsúszást okozott az ilyen Veérfasiszta söpredék révén, amilyen a hazai-sághy-féle pártszemét és párthulladék, a nemzet legutolsó, legmocskosabb ellenségeié - vége! Akik nemzetünk lealjasítására és tönkre tételére törtek, ennyire, a Nagy Babiloni Szajhára aggatott 2000 éves jelzőkkel halálazonosan "féktelen" módon, fékezhetetlenül, mint a Hazai-Sághy-banda, azok semmiféle toleranciát, elnézést és irgalmat nem érdemelnek!

Én már akkor a Saddam-féle iraq-i titkosszolgálattal találkozgattam Bécsben a hazám és Európa védelmében, hogy leleplezhessem, Bagdadból megbuktatva azokat az állami és államközi, titkosszolgálati és nagyhatalmi módszereket és eszközöket, amiket a pártszolgálatos Für Lajosok és hazudozó, mocskos, sághysta henteseik és hazaáruló, terrorista bűnözőik rejtegettek, amikor a hazai-sághy-féle bűnözők éppen úgy pártpelenkára szorultak, mint most, és egyetlen kenyerük a hazaáruló, meghunyászkodó gyávaság és bujkálás volt! A hazám védelmében és a vonaféle fürbandák által 100 éve és azóta bevezetésre került lakosság elleni maffiamódszerek, szerveződések és eszközök megbuktatása érdekében palesztinokkal és libanoniakkal tárgyalva többek között a libanoni Beeka-völgybe utazva akartam terrorista kiképzést és a szükséges titkosszolgálati és professzionális terrorista kapcsolatok megszerzését követően egy ütőképes hadtestet szervezve visszatérni Európába, hogy azzal buktassam meg a magukfajta alsórendű, gerinctelen, gyáva és hitvány államvédelmi pártbűnözők által az egész kontinensen egy pártban és egypárti médiaként elrejtett módszereket, eszközöket, napvilágra hozva a naponkénti hullák és politikai gyilkosságok tengereinek tényét, abban az időben is régen a legnagyobb magyarként rehabilitáltatva szükség szerint fegyveres forradalom útján azokat, akiket a magukfajta állami vona-für-féle lumpensöpredék napi aljas indokból és pártcélból elrejtett a lakosság elől apáról fiúra, nemzetségről nemzetségre, ha tehették volna, akkor örökkön és örökké! Bőségesen volt alkalmam megismerkedni az üldözés és a kínzás olyan módszereivel és eszközeivel, amiknek esélyétől is olyan messzire menekülnének az olyan senkiházi, mocskos államvédelmi paraziták, amilyenek a Barikád-söpredék antimagyarita és antiemberita fasiszta bűnözői, Hazai Vera és Sághy Réka, ahogyan kurucpatkányok bújnak a kurucpatkánylyukba, mindenféle szemtől szembeni találkozás lehetőségétől is, nyilvánvalóan tartva az elnyomó és elsöprő erkölcsi fölénytől, nem beszélve az egyebekről, amiktől napról napra egyre inkább okkal tarthatnak! Hiszen aki Isten szolgálatában az erkölcs védelmét élvezi, az semmiféle megmérettetéstől sem fél, de akinek sem becsülete, sem tartása, csak egy hibbant, Veéreskezű, sokkos gyilkos, államtitkosszolgálati, fürista kémpártja van, annak minden oka megvan, hogy pártja és pártszemete mögé bújjon az erkölcsi felelősség és minden más következmények elől, hadd aljasítsa rongy emberként tovább és tovább azt, ami amúgy is régen bizonyította államsöpredék tetteivel és gerinctelen, államtitkosító megalkuvásaival, hogy a történelem szemétdombján kívül másra nem érdemes!

Eszemben sincs tolerálni mindazokat a hazugságokat és rágalmakat, azt az antimagyaritázást és pártakolba terelést, a magyarok megtévesztését és rosszindulatú leépítési és újra és újra pártszemétté tételi próbálkozásait, amit minden felsőbbrendű üldözésével és gyalázásával egyetemben elkövettek! Kezeskedni fogok róla, hogy megtaláljam mindazokat a módszereket, amikkel az ilyen hazaáruló, Emberiség-ellenes, hulladék pártparazitákat, amilyenek a magukfajták, és amilyenek eme pártszeméttelepnek az élén Hazai Vera és Sághy Réka, az elérhető legmegfelelőbb helyre juttassam, oda, ahová valók. Ahol könyöröghetnek irgalomért és kegyelemért olyanok előtt, akiket rejtegettek, és akik ezeket a fogalmakat maximum hírből ismerik, és legalább annyira fogékonyak 100 esztendő fürista módszerekkel megégetett agyú és fürista állami gyilkosságok útján halomra mészárolt magyarok és túlélőik fájdalmai iránt, amennyire a Hazai Verás-Sághy Rékás-féle államvédelmi, tömeggyilkos, antimagyarita, moslék, undorító pártsöpredék és vonista párthulladék!

Molnár F. Árpád államvédelmi anti-Krisztusokat taposó pár mondata végeérhetetlen folytatásokban, egészen a teljes sikerig.

HÍRHÁTTÉR - Vadászat a magyarság ellenségeire és az Emberiséggel ellenséges JÚDÁSFAJ söpredék, pártszolgálatos, gerinctelen bűnözői ellen

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból pártelrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból, azaz milyen (így a Für Lajos katonai kémfőnök és bandái által titkosított) tények leleplezése miatt üldözött minket Vona Gábor és bűnbandája:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: irak palesztina libanon barikád jobbik kurucinfo államtitok vona gábor hadsereg für lajos antikrisztusok háttérhatalom júdásfaj szaddam husszein antimagyarizmus nemzeti hírháló harctér kovács jános pártsöpredék

Mi, magyarok lehetnénk a legnagyobbak!

2009.04.10. 09:26 Molnár F. Árpád

Soós József (Kárpáti Magyar) cikke

Tisztelettel üdvözlöm a HÍRHÁTTÉR Multimédia Nézőit, Hallgatóit és Olvasóit! Egy olyan dologról beszélünk most, ami az egész világ sorsát meghatározza, és a 15 milliós MAGYARSÁGOT FELEMELHETI abból a szörnyűséges erkölcsi és morális válságból, amiben jelenleg van.

Molnár F. Árpád szerkesztő úr már több ízben is elmondta, hogy a miáltalunk véghezvitt, Isten kegyelméből elvégzett, és ezután megvalósuló dolgok milyen nagy hatással vannak az egész Föld bolygóra nézve. De itthon, a KÁRPÁT-MAGYAR HAZÁBAN mégsem történik semmi pozitívum, ami a MAGYAR emberek életét gyökeresen megváltoztatná, és a LEGRANGOSABB pozícióba emelné ezt a NEMZETET. Mi olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek az emberek életét pozitív irányban változtatják meg, hiszen minden bajok forrására-gyökerére vezetjük vissza a dolgokat. Így mindenki számára könnyen megérthetőé válnak a dolgok.

A MAGYAR nemzet lehetne az első a nagyvilágban, aki a HÁTTÉRHATALOMRÓL elsőként nagy mértékekben, nemzeti összefogásban beszél, és CSELEKSZIK ellene. Sajnos ezt feltételes módban kell kijelenteni, mert ez jelenleg nem így van.

A NEMZETÜNK "eladta magát", vezetőink a legvégsőkig kiszolgáltatottá tették hazánkat, oly' mértékben, hogy nálunk teljes egészében megfigyelhető a BIBLIÁBAN megjövendölt NAGY-BABILON létezése-működése!!! A KÁRPÁT-MEDENCE jelenleg egy sötét, fekete lyuk, ahol az értelem és érzelem BÖRTÖNBE van zárva, mi több, SZÁMŰZVE van! Az állat értelmi szintjén vannak tartva az emberek tömegei, és csak keveseknek adatott az meg, hogy MEGISMERJÉK AZ IGAZSÁGOT! De akinek ez megadatik Isten kegyelméből, vagy egy másik (háttérhatalmi) forrásból, annak hatalmas távlatok és lehetőségek nyílnak meg.

Nekünk KÖTELESSÉGÜNK segíteni az Emberiségen, és én személy szerint ezen kívül még feladatomnak tartom azt, hogy a MAGYAR nemzetet kiemeljem ebből a MÉLY BUTASÁGBÓL, TUDATLANSÁGBÓL, amibe az ECHELON-technológiák által mesterségesen belekerült!

Mert szándékosan tartják ebben az állapotában a NEMZETÜNKET!

Én mindig NEMZETRŐL beszélek, és soha nem NÉPRŐL! Mert a kettő között hatalmas KÜLÖNBSÉG van! A NÉP csupán egy nagyobb EMBERTÖMEGET jelent, bizonyos helyen vagy időben. Ez akár egy "ország" területére és időszakára is érthető! A NÉP buta, tudatlan, és azt cselekszi, amit elhitetnek vele. A NEMZET az sokkal MINŐSÉGIBB csoportot jelent. Mert a NEMZET olyan embertömegekből áll, akinek van NEMZETTUDATA, ÖNTUDATA, KULTÚRÁJA, VALLÁSA, HAGYOMÁNYAI, TÖRTÉNELME, MÚLTJA, JELENE... És még az is lehet, hogy JÖVŐJE is lesz! Ez hatalmas különbség a NEMZET és a NÉP között!

A HÁTTÉRHATALOMNAK a célja, hogy ISTENTŐL minél jobban ELTÁVOLÍTSA az embereket, és olyan dolgokra vezesse rá, ami a TEREMTŐ szemében utálatos. Ennek érdekében a NEMZETBŐL népet "csinál", amelyet kénye-kedve szerint IRÁNYÍTHAT, alakíthat. Mert már több alkalommal írtuk, hogy a HÁTTÉRHATALOM nem tűr meg a Föld bolygón semmilyen ÖNÁLLÓ NEMZETET és NEMZETÁLLAMOT sem. Így egy UNIÓVÁ alakítja a világ összes ORSZÁGÁT, és a benne lévő NEMZETBŐL pedig NÉPET csinál! Mindezek megvalósításához használja fel a HÁTTÉRHATALOM az ECHELON-technológiát!

A MAGYAR NEMZETNEK általunk LEHETŐSÉGE nyílna arra, hogy TUDÁSBAN és ERKÖLCSILEG a jelenlegi összes NEMZET fölé kerekedjen! Tévedés ne legyen, itt nem a FELSŐBBRENDŰSÉGRŐL BESZÉLEK, mert az teljesen más fogalom, és mást jelent! Attól mi elhatárolódunk, mert az a BABILONI rendszerek sajátja, hiszen a HÁTTÉRHATALOM alakította ki, "INDUKÁLTA" bizonyos nemzetekben a KIVÁLASZTOTTSÁG érzését! Ilyen volt a HARMADIK BIRODALOM is, Adolf Hitler vezetése alatt. Természetesen a HÁTTÉRHATALOM irányította és hozta létre azt a szörnyű rendszert, éppen úgy, mint a SZOCIALIZMUST, amit sokan fogalomzavarban szenvedve "KOMMUNIZMUSNAK" neveznek! Ez helytelen megfogalmazás, mert KOMMUNIZMUS csak az eszmékben valósult meg, gyakorlatban "csak" a SZOCIALIZMUSIG jutottak el. A VÉGSŐ CÉL LETT VOLNA a kommunizmus. Vagyis egy KÖZÖSSÉGI ÁLLAM, mert a "KOMMUN" szó "KÖZÖSSÉGET" jelent.

De egy kicsit elkalandoztunk a témától; a lényeg az, hogy a LENIN-SZTÁLIN-HRUSCSOV-BREZSNYEV által éltetett ideológia, és mesterségesen fenntartott gazdaság éppen olyan HELYTELEN, és HÁTTÉRHATALMI alkotás, mint a HITLER NEMZET-SZOCIALIZMUSA! Ezek az ESZMÉK és ÁLLAMFORMÁK több millió ember életét követelték világszerte. De ezen ne csodálkozzunk, hiszen a NAGY-BABILONI-HÁTTÉRHATALMI kormányzattól jött, maga SÁTÁN alkotta meg, és JELÖLTE KI azokat a SZEMÉLYEKET, akiknek az "arcával" ezt véghez kívánja vinni!

Mi, kik tiszta szívvel szolgáljuk a TEREMTŐ ISTENT, azt a lehetőséget kínáltuk fel több alkalommal is a 15 MILLIÓS lélekszámú MAGYARSÁGNAK, hogy minden lehetséges eszközzel segítjük azt, hogy NEMZETÜNK felemelkedjen, és ISTEN irányadó mértéke szerint éljen, ezzel az Úrnak dicsőséget szerezzünk, és a HAZÁNKAT, NEMZETÜNKET FELEMELJE olyan magaslatokba, ahova még soha egy NEMZETET sem az Emberiség történelme során! Mi magunk, MAGYAROK lehetnénk az elsők, akik a HÁTTÉRHATALOM mindennemű működéséről lehúzzuk a leplet, és nyilvánvalóvá tesszük azt más népek előtt is, ezzel Istennek tetsző dolgot cselekedve! Tömegével cselekedve azt meg! Így TÖBBET SOHA, SENKI SEM LENNE KÉPES arra, hogy ELNYOMJA A NEMZETÜNKET, és MINDEN megadatna neki, amiről csak álmodik!!!

Ezért vagyok én, a KÁRPÁTI MAGYAR, hiszen a 15 milliós Magyarságból a legelsők között voltam és vagyok, akik ISTENNEK TETSZŐ DOLGOT CSELEKSZENEK, hiszen Jézus Krisztus szavát hirdetem/hirdetjük mindenkinek, tesszük ezt az EGÉSZ EMBERISÉG ÉRDEKÉBEN, önzetlenül, minden ellenszolgáltatás igénye nélkül! Mert itt nem csak a Magyarságról van szó, mert az ÚR nem nemzetekben, hanem EMBERISÉGBEN gondolkodik. De azt mindig szerette, ha a VILÁGTÖRTÉNELEM folyamán akadtak olyan NEMZETEK, akik Neki tetsző dolgokat cselekedtek. Ezért azokat a népeket mindig megvédte, és megadatott nekik sokkal több minden, mint a többinek.

Ezt a hatalmas munkát Molnár F. Árpád, a SZÖVETSÉGEK ÁRPÁDJA kezdte el, nélküle nem indulhatott volna el ez, és nem is működhetne! Minden Magyarok közül Ő a legnagyobb aki valaha is élt, és élni fog!

Én azért lettem Kárpáti Magyar, mert itt születtem a KÁRPÁT NAGYMAGYAR HAZÁBAN, a Trianon előtti hazában, mert morálisan, erkölcsileg nekünk most is olyannak kell lenni. A "Kárpáti" azt mondja, arra utal, ahol születtem, a "MAGYAR" pedig arra, hogy milyen NEMZETSÉGBŐL való vagyok!!!! Mert a Világtörténelem során éltek itt, és a mai napig is élnek ezen a helyen különböző népcsoportok, nemzetségek! (remélhetőleg békességben)

Az, hogy ez nem így van, annak is a HÁTTÉRHATALOM az okozója, természetesen az ECHELON-fegyver által!

A mi NEMZETÜNKNEK elsöprő ereje lenne általunk; olyan hatalmas TUDÁSRA és ERKÖLCSI többletre tehetne szert, ami minden népek fölé emelhetné! Mindezt Isten kegyelméből, mert Neki tetsző dolgokat végezne a nép. A BIBLIA is több példát megemlít arra, hogy Isten párfogásába vett népeket azért, mert azok Neki tetsző dolgokat csináltak! De ha ellene fordultak, akkor ISZONYATOS KÍNOK KÖZÖTT BÜNTETTE MEG ŐKET!!! Ez mostanra sem változott meg! Ő ugyanaz maradt, aki volt, és mindörökké az marad! Hiszen a Világmindenség ALKOTÓJA, létrehozója Ő!!!

Szeretnénk, ha ebből a DISZNÓÓLBÓL és értelmi mélységből kitörne a MAGYAR nemzet! És együtt munkálkodhatnák, több millióan az egész Emberiség érdekében, a világ minden nemzete javára! Ekkor lenne a MAGYAR NÉP A TUDÁS NÉPE, nem most! Mert jelen pillanatban a BUTASÁG népe vagyunk, és magatehetetlen "röfögéssel" a nemzetünk sírját ássuk meg, és a koporsóba, nemzetünk koporsójába "verjük bele a szegeket"!

Mi NEM KÉRÜNK ÉRTE SEMMIT, hiszen nem szolgáljuk a HÁTTÉRHATALMAT; mi Istennek szolgálunk, az egész Emberiség érdekében, ezzel az Úrnak tetsző dolgot cselekedve védelmét élvezzük! De ez a VÉDELEM, és KIMAGASLÓ POZÍCIÓ nem csak pár ember kiváltsága lehetne, hanem akár egy egész Nemzeté is! Akkor lenne a MAGYAR név megint szép és ékes. Hogy egy kicsit Petőfi Sándor szavával éljek, de sajnos Ő sem látta át a dolgokat mélységében. De bizonyára jót akart hazájának!....

Láthatjuk, hogy világviszonylatban is a MAGYAR NEMZETSÉGBŐL valók voltak azok, akik elkezdték az ECHELON-rendszerek világméretű leleplezését. És bízzunk benne, hogy szerte a VILÁGBAN, de itt, a KÁRPÁT-NAGYMAGYAR HAZÁBAN is egyre többen leszünk!

Mert a TÖRTÉNELEM ELŐRE MEGÍRATOTT, és GYŐZEDELMESKEDNI a TEREMTŐ fog, így érdemes Őt szolgálni!!!! Nem csak EGYÉNEKNEK, de egész NEMZETEKNEK is!!!

Tisztelettel: Kárpáti Magyar

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450

*   *   *   *   *   *   *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)
(Megtekinthető és letölthető!)

1 komment

Címkék: magyarság biblia kereszténység hungaricum lsd hazaárulás echelon biorezonancia kárpát medence háttérhatalom hazafiasság jahve jhvh nemzeteszme totális kontroll schumann frekvencia elf hullámok

A Háttérhatalom üldöz mindannyiunkat! - Tisztelt Nézők, Hallgatók, Olvasók!

2009.04.09. 08:58 Molnár F. Árpád

Soós József (Kárpáti Magyar) cikke

Tisztelt HÍRHÁTTÉR Multimédia-Nézők, -Hallgatók, -Olvasók!

Örvendünk annak a ténynek, hogy egyre többen nézik, hallgatják, olvassák a HÍRHÁTTÉR Multimédiát, és színvonalas műsoraink nagy sikert aratnak! Annak ellenére, hogy a HÁTTÉRHATALOM mindent elkövet annak érdekében, hogy mi "titokban, rejtve maradjunk", hiszen TITOKZATOS NAGY BABILONNAK az a célja, hogy az Emberiséget az ÖRÖK KÁRHOZATBA VEZESSE! Vagyis ISTEN- és EMBERISÉG-, pontosabban fogalmazva ÉLETELLENES a FENEVAD HÁTTÉRHATALMI VILÁGRENDSZERE!!!!

FŐSZERKESZTŐ ÚR, és a Hírháttér összes munkatársa tudatában van annak, hogy történelmet ír, és az eleve elrendelt jövőt teljesíti be, erre lett létrehozva ISTEN kegyelméből; ezen sem ember, sem pedig a NAGY-BABILONI VILÁGRENDSZER nem tud változtatni.

Sajnos befolyásolni azonban képesek azt, hogy a LÁTOGATOTTSÁGI ráta kisebb legyen annál, mint amilyennek lennie kellene! (Normál esetben legalább 50-100-szor több látogatónk lenne!)

De annál inkább léptékekkel több.....

Az emberek figyelmét SZÁNDÉKOSAN ELTERELI A HÁTTÉRHATALOM erről az oldalról. Ha viszont már megnyitotta, akkor mindent elkövet, hogy bezárja, vagy rosszabb esetben még azt is, hogy SEMMIT NE ÉRTSEN MEG BELŐLE!!! Magamról tudom, és az összes HÍRHÁTTÉR munkatárs arra törekszik, hogy a LEHETŐ LEGEGYSZERŰBBEN, DE MINDENT ÁTFOGÓ RÉSZLETESSÉGGEL VEZESSE LE AZT A TÉMÁT VAGY GONDOLATMENETET, AMIVEL ÉPPEN FOGLALKOZIK! Természetes: ehhez mindig kérjük a TEREMTŐ ISTEN segítségét! Mert az a CÉL, hogy mindenki megértse a dolgok lényegét! Azokat a szörnyűségeket meg kell tudni mindenkinek, amiket a VILÁGBAN ELKÖVETNEK, és ami ennél is fontosabb: ELTITKOLNAK!

Egyetlen média sem mert, és nem is akart az ELMEIRÁNYÍTÓ, ELMEURALMI TECHNOLÓGIÁKKAL foglalkozni, pedig ez már nem "új" dolog, hiszen a HITLERI NÉMETORSZÁGBAN is alkalmazták ennek a rendszernek a kezdetlegesebb technikáit. Amiket a HÁBORÚ után az AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBA vittek ki! IGEN, kivitték az összes tudóst, mérnököt, és mindazon dokumentációkat, amik rendelkezésükre álltak. A MUNKÁT OTT FOLYTATTÁK, kint, az ÁLLAMOKBAN!!!

Hosszú évtizedek teltek el azóta, és már csak a TEREMTŐ ISTEN tudja pontosan megmondani, hogy az általa létrehozott Világegyetemben, és az ISTEN fizikai, anyagi, kémiai, matematikai és mindennemű tudományokban milyen szintre jutottak el napjainkig! Természetesen ezt csak a HÁTTÉRHATALOM, és a MINDENHATÓ ÚR tudja egyedül.

A NAGY-BABILONI Rendszernek a rendelkezésére álló technológiák ALKALMAZÁSÁBAN egyedül, és KIZÁRÓLAGOSAN a TEREMTŐ ISTEN szab határt! Egyedül Ő tudja korlátok közé szorítani azokat a lehetőségeket, amikkel a HÁTTÉRHATALOM rendelkezik! Itt van a magyarázata annak, hogy a mi gépeinket miért nem tudják tönkretenni, és bennünket miért nem tudnak bántani! Azért, mert erre NEM ADOTT ENGEDÉLYT A TEREMTŐ A HÁTTÉRHATALOMNAK, AZ EGYSZERŰEN NEM TEHETI MEG!!!

Istennek pedig NEM LEHET ELLENT MONDANI!!!!

De szerencsére vannak sokan, és egyre többen, akik ÁLTALUNK, mondhatnánk azt, hogy a mi munkásságunk által jutottak hozzá azokhoz az ismeretekhez, amelyek közelebb hozták az ISTENHEZ, és ez által tértek meg az Úrban!! Ez is a céljaink közé tartozik, hogy MINDEN ESZKÖZZEL, ÖNZETLENÜL SEGÍTSÜNK A FELEBARÁTAINKON, AZ EMBERISÉGEN! A BIBLIÁBAN le van írva, hogy SEGÍTŐ SZÁNDÉKOT kell mutatni minden ember iránt. Az már más kérdés, hogy elfogadja-e vagy sem, de nekünk meg kell tenni az első lépéseket ennek érdekében!

Egyre többen nézik a HÍRHÁTTÉR Multimédiát! Ez - így van - előre be lett jelentve! MINDEN ELISMERÉSEM ÉS TISZTELETEM A FŐSZERKESZTŐ ÚRNAK, AKI ÁLDOZATOT ÉS FÁRADSÁGOT NEM ISMERVE TESZI A DOLGÁT, ÉS NAPRAKÉSZEN A MÉDIA SZÍNVONALÁT MEGŐRIZVE, SŐT, NÖVELVE TEVÉKENYKEDIK!!!! Erre csakis és kizárólag ISTEN kegyelméből képes, és KRISZTUS ereje van vele ahhoz, hogy ezt fedhetetlenül, és minőségben véghez tudja vinni!

MINŐSÉGI MUNKA A MIÉNK, és ezt nem a magunk dicsérete érdekében mondom. De az nevetséges, hogy a HUNHÍR és a szennyes KURUCINFON annyit mertek csak kijelenteni, hogy idézem: "olyan rendeletet hoztak az UNIÓBAN, hogy az INTERNET és MOBILTELEFON SZOLGÁLTATÓKNAK rögzíteni, és tárolni kell minden adatot, ami a FELHASZNÁLÓKKAL kapcsolatos!"

Egy kicsit nevetséges, de inkább szánalmas az, amilyen ÜGYNÖKI FÉREG MIVOLTUK MIATT ilyen arcátlanul REJTEGETIK AZ IGAZSÁGOT! De nem szégyellik magukat, hogyan is tennék azt, hiszen a HÁTTÉRHATALOM szolgálatában állnak, gyakorlatilag a "RENDSZER" termelte ki magukból ezeket a FÉRGEKET arra, hogy ELTITKOLVA AZ IGAZSÁGOT, az embereket MEGTÉVESSZÉK, FÉLREVEZESSÉK!!!

Egyszerűen NINCS TÖBB OLYAN MÉDIA, MINT A MIÉNK, és nem is lesz több! Éppen ezért nekünk hatalmas a FELELŐSSÉGÜNK, mert minden riportunknak, cikkünknek, hozzászólásunknak, egyszóval mindennek HATALMAS SÚLYA VAN AZ EMBERISÉGRE NÉZVE!

Mi nem pártokban vagy népcsoportokban gondolkodunk, hanem ISTENBEN és EMBERISÉGBEN! Nekünk az ISTEN törvényei azok, amelyek szerint élni kell, és minden más "világi", NAGY-BABILONI törvény és törvénykezés MÚLANDÓ, és TARTALOM NÉLKÜLI, ÉRTÉKTELEN, SZENNYES SEMMI!!! Nekünk az IRÁNYADÓ MÉRTÉKET a KRISZTUSBA VETETT HIT ADJA, és az Ő TANÍTÁSA az, amely minden korban és időben ALKALMAS A TANÍTÁSRA, FEDDÉSRE, AZ ÉLETRE!

ÖRÖK IGAZSÁGOK EZEK, MERT A VILÁGMINDENSÉG URÁTÓL VALÓK!!!!

A HÁTTÉRHATALOM SZENNYES, FÉRGES, eleve PUSZTULÁSRA van ítélve, és mindazok vele vesznek el, akik RÉSZT VÁLLALNAK A GONOSZSÁGAIBÓL! Isten megbüntet mindenkit, aki utálatos a szemében!

A HÍRHÁTTÉR Multimédia az ELSŐ, az EGYETLEN, a LEGJOBB a Világtörténelemben valaha létrejött, és működött tömegtájékoztató, tanító médiumok között! Ilyen nem volt, és nem is lesz több! Ezt az "őrölő-dolgozó" MOLNÁR indította el, a "szövetségek Árpádja" Isten kegyelméből, és Krisztus Urunk ereje által!

Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy a HÁTTÉRHATALOM összes "al-projektje" figyelemmel kíséri a munkánkat, és előbb ott van az asztalán a megírt anyag, mint ahogy ki tudnánk tenni a VILÁGHÁLÓZATRA!

Milyen jó dolog az, hogy a NAGY-BABILONI SZAJHÁT a saját maga által létrehozott fegyverrel támadjuk meg! Saját "fegyverét" fordítjuk ellene. De ez is eleve el lett rendelve, már akkor, mikor még meg sem születtünk!

Mi! Most, itt, ezen a módon fogunk VILÁGTÖRTÉNELMET ÍRNI, Isten kegyelméből.

A legnagyobb emberek vagyunk, akik valaha éltek ezen a bolygón, de köztünk is a legelső ember maga a szerkesztő úr, a "szövetségek malomköves Molnár F. Árpádja!" volt és lesz továbbra is.

Tisztelettel a HÍRHÁTTÉR Multimédia minden látogatójának! Ha valakinek segítségre van szüksége, mi készséggel a rendelkezésére állunk!

Szerkesztő: Kárpáti Magyar
Felelős főszerkesztő: Molnár F. Árpád úr

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek első és kizárólagos magyar nyelvű leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450


Az Erkölcs gyönyörűség azok számára, akik arra Készíttettek, hogy azokban éljenek, de utálatosság azok örök nyomorúságára, akik disznó létükben képzeltek percnyi életet. Az Isten azoknak, akiket arra Választott, hogy mindenkit megelőzzenek az Igazság feltárásában, hatalmat is adott, hogy azokkal, amik hatásukra az egész Emberiség előtt nyilvánvalókká lesznek, megalapozhassák nem csak egy nemzet, de az egész Emberiség hátralevő jövőjét is! Ezért ne magasztaljunk olyanokat, akik az egész világ ellenségei voltak, de leplezzük le és állítsuk ki szégyen példázatául azokat, akik magukkal együtt az egész Emberiséget kárhozatra vetették volna.
Másképp: Lázár és Orbán! A zombiknak vissza a sírba!
(Molnár F. Árpád)

*   *   *   *   *   *   *

Az Emberiség júdási ellenségei által aljas indokból és célból elrejtett Valóság pártmentes (tehát felsőbbrendű) megértéséhez néhány ajánlat a bevezető alapirodalomból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Tehát: az égboltot homorú tükörként használják, amivel az USÁ-ban, Alaszkában, Oroszországban, Kínában stb. felépített HAARP-rendszerrel a világ távoli pontjára(!!!) történő fotonszórással személyeket, csoportokat, de egyszerre egy egész nemzetet is besugározhatunk úgy, hogy észre sem véve kerüljön alfa-befolyásolás, alfahullámú kontroll alá! De ébrenléti REM-állapotot (tudatos és nem tudatos ébrenléti álomállapotot) nem csak alfahullámokkal lehet előidézni. Amikor az MK-Ultra hivatásos elmeprogramozója...


HÍRHÁTTÉR: A Valóság kapuja
2009-01-03. - Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
Tartalom: Ez a cikk kétségtelenül az egyik legfontosabb, ami magyarul eddig valaha megjelent. A Hírháttér a későbbiekben ontani kívánja az ilyen anyagokat. Amiről ez a cikk valahol a háttérben szól, az az Emberiség tragédiája és hátralevő vesszőfutása. Akik pedig elég tájékozottak, tudják, hogy a kevesek számára van csupán menedék.
 

BETILTVA! - HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
Tartalom: A titkosszolgálat legmélyébe beavatottak is megszólalnak eme történelmünkre hamarosan elkerülhetetlen reformhatást gyakorló dokumentumfilmünkben. Akikre nem méretik vakság, azok között lesznek, akiket magával ránt a mélység, akiknek pedig nem teljesen új a terület, mert már elindíttattak az úton, sokan elborzadnak majd attól, amit kapnak. Számos belsős pedig, akik számára az Echelon-rendszer, azaz Babilon napi beszédtéma, terített asztalra lelnek. (Film, 31 perc)

Szólj hozzá!

Címkék: isten németország fasizmus kereszténység kurucinfo hitler sátán világháború jézus krisztus fekete mágia háttérhatalom hunhír utolsó idők bluebird artichoke mk ultra elmeprogramozás pártokrácia mengele elmetechnológia

süti beállítások módosítása