HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

Bűnös-e bárki azért, ha ügynök? - Avagy honnan, hová vezette a gyávaság, a dilettantizmus és az ostobaság ezt az országot?

2008.05.27. 15:18 Molnár F. Árpád

Kezdjük egy példánál:
nem hiszem, hogy bárki mondani tudna csupáncsak egyetlen, a hajdani III-as főcsoportfőnökségből bárkit, vagy a mostani NBH-ból, vagy a hajdani rendszer összes titkosszolgálataiból akárkit, aki akárcsak a nyomába léphet Kozenkay Jenő kémelhárítónak, sőt, a világon senkit a magyarságból, aki akármi láthatót letett volna az asztalra. Egyszerűen nincsen senki az elmúlt fél évszázadból, amit annak idején pontosan ilyen éllel hiányoltam, mondván - amikor még azért akartak megölni, mert bírálni mertem az NBH-t (ilyen idők is voltak a XXI. században is) -, hogy külföldön fel-felbukkannak hősök, akik elkezdenek borogatni, de itt nincsen senki.

Na, mostmár van, és később lesz több is, minthogy egy példa sok más példát szül, egy jó példa sok követőre vezet.

Szabad-e együttműködni magyar vagy külföldi titkosszolgálatokkal?

Itt is kezdjük példával:
Amikor Magyarországon az NBH-val harcászkodtam, a Fidesz pedig - miután Orbán Viktor, akkori miniszterelnökhöz fordultam - segítségnyújtás helyett azonnal ügynököket küldött rám, majd módszeresen megpróbált végleg eltakarítani, az oroszokhoz fordultam (igen, az FSB-hez), mert úgy véltem, ellenérdekeltek a Fidesszel, hogy Orbánt megbuktathassam külföldről. Akkoriban más világ volt, be is voltam tojva, hogy ahová (az FSB-hez) besétálok, onnan kijönni már nem fogok. Hogy miért lett az, ami lett, itt nem fedem fel.

Később a Saddam Hussein-féle Iraq-kal is kapcsolatba kerültem még a háború előtt, sőt, nagyon jóban voltam velük egy ideig annyira, hogy többször hívtak Bagdadba, hogy - idézem őket: - "disszidáljak", mégsem hazaáruló voltam, hanem pont ellenkezőleg:

Az abszolúte tönkre vágott Magyarország és Brüsszel megbuktatását terveztük Iraq-ból, minthogy a világon minden nemzetközi olajügyet, gyilkossági ügyek és robbantásos merényletek tömegét tussolta el az EU a magyaroknak és viszont, és az ember ennek az országnak, valamint egész Európának is - mert ilyen tétekben nyomultam, sosem lokálisan - azzal használt a legjobban, ha a magyar politikai maffiával nem koherens vagy kifejezetten ellenséges titkosszolgálatokkal/államokkal szövetkezett. Mert vannak, akik pénzért vagy hülyeségből teszik, és vannak, akik azért, hogy a bűnöző rezsimet megbuktassák.

A titkosszolgálatokról és az ügynöklétről roppant téves elképzelések vannak Magyarországon, amit az önmagát hazafinak képzelő, de teljesen tehetségtelen, sőt, tanulni semmit nem akaró, de még a tanulástól és okulástól el is zárkózó ún. "szélsőjobboldal" nevelt bele önmagába, megtoldva a morálisan szintén analfabéta, viszont jól tájékozottságukat gyávaságból és karrierért, valamint a médiában való csillogásért rejtegető, javában ún. "jobboldali" szóvivőkkel, elnökökkel stb., akik hivatalosan sosem beszervezettek, mégis állami ügynököknek tekintendők.

Nos: az újonnan elterjedt hülyeségekkel szemben nem az a bűnös, aki akár az NBH-val vagy annak szárnyával szövetkezik, sem az, aki Iraq-kal, a Mossad valamely érdekcsoportjával vagy a KGB-vel (FSB-vel) szövetkezik, hanem az, aki nem azért teszi, hogy minimum a saját országának használjon ezzel. A médiából is ismert nagyszájú jobboldaliak között vannak azok a halmozottan dilettáns és tehetségtelen figurák, akik képtelenek különbséget tenni a fehér és a fekete között. Bölcsességük semmi, csak nagy szájuk van, és valami idiotizmusból fakadóan magukat még hazafiaknak is képzelik. Totálisan semmire valók és teljesen hasznavehetetlenek, legyenek bármennyire beavatva bármibe. Gyávák, az utcán nagy a pofájuk, de valójában nem beszélnek soha, semmiről, amit az állam titokként őrizget, mert mindazt, amit tudnak, éppen az NBH kegyei elnyerése érdekében rejtik el. Arra elegendők, hogy azokat az egyszerű gyerekeket, akiknek gőzük nincs arról, miben élnek, önmagukat valami tisztának kiállítva - egyébként annyi közöttük a beszari félügynök és ügynök, mint a tenger - maguk után csődítsék. Ez az a réteg, amelyikkel az ég egy adta világon semmit nem lehet kezdeni, semmit nem lehet velük építeni, mert a nagy pofájukon és a melldöngetésükön kívül valóban a világon semmi lelki értékük és stratégiai képességük, továbbá bátorságuk nincsen. Márpedig bátorság nélkül senki, semmire sem való. Nem is tudnak felmutatni többet, csak némi reklamálást a pártok ellen azóta, hogy ezt sokan meg merik tenni, mert pár éve még sehol nem voltak, amikor az állam súlyosan megtorolta, ha valaki nagyobbat beszólt a kormánynak vagy annak vezetőjének. Amit pedig ma felmutatnak, az maximum egy banda, amelyikkel lehet hangoskodni, de hogy bármiről le mernék rántani a leplet, azt nem! Aki konkrét veszélyben van, azt messze elkerülik, nehogy nekik is bajuk essen az NBH-tól vagy más, külföldi állami lobbiktól. Ezen vezetők, akik szónokolnak a Kossuth-téren és a Külügyminisztériumnál, szépen, sorban tudják, hogy mit küzdöttem az elmúlt lassan egy évtizedben, de gyávaságból, valamint állásért, az országos tévékben való szereplésért és pénzért a világon nem segítettek soha, semmit, senkinek, pedig tudták, hogy hányan életre-halálra küzdöttek az életükért, és tudták, hogy az iméntin túl én is lassan tíz éve a politikusi bűnözők megbuktatásáért és az ország teljes átformálásáért harcoltam, azzal a céllal, hogy lerombolhassam azt a borzasztó egységes és az országot Európában is az utolsók közé vető hallgatás falát, amelyet ők emeltek, szépen, kézen fogva, pár évvel ezelőtt, amikor még csak a magunkfajta mert reklamálni és harcolni, összetojva magukat a "titkosszolgálat" vagy az "NBH" szavak puszta említésétől is, ahogyan egyébként sokuk ma is összetojja magát, ha az ember pl. annyit, nem többet mond, hogy "Molnár" vagy - az ellenpólusból is említsünk - a szlovák "Rohac".

Na most: akik nem merik használni azt a kifejezést sem, hogy "politikai gyilkosság", akik nem mernek még csak fingani sem Veér Andrásról, éppen azért, mert olyan jól tájékozottak ezekben az ügyekben, és rólam is az NBH-tól és ilyen kapcsolatoktól szerezték az információkat - kapták is cserébe a civil szervezetnek nevezett szervezetek elnöki posztjait -, azoknak javát pontosan ismerjük, és csodák csodája - ezen is változtatni fog ez az ország - mi nem mondunk róluk semmit, pedig mind tudjuk, hogy hozzánk képest betoji nyulak, és totális erkölcsi roncsok, akik egész életükben rémülten futottak el, ha jobbról vagy balról azt látták, hogy egy államgörény - országos vagy nagyobb utasításra - csupán ingatja a fejét.

Elég az, ha az ember szépen, lépésben - ahogyan ők nem tudnak - halad előre. Le lesznek leplezve a gyáva ügyvédek, a "civil" szervezetek kapzsi és betoji elnökei (hol voltak pár éve, honnan lett hirtelen ez a rengeteg NBH-t ugató vakarék, hiszen pár éve ha csak elhangzott a társaságukban az "ügynök" kifejezés, szemük rebbent, fülük vörösödött, hogy jaj-jaj, mi lesz, mert tabuszó hangzott el!), akik (ezek) az NBH-nak és az állami mosléknak falaznak. Nem szükséges, hogy mindig a legjobbak hallgassanak, miközben gyávák viszik a prímet, és semmire vezető ordibálásokhoz és idétlen vágtákhoz vezetik ki az embereket, mert csupán ennyi, amit önmaguk érdekében tenni mernek, és amikből semmiféle haszna nincsen senkinek.

Én is jegyzem a neveket, mindazokét, akik mossák kezeiket, és mindazokét, akik mások előtt úgy tesznek, mintha nem ismernének, négyszemközt pedig - mert annyira hülyék, hogy le vannak maradva több évvel - az országosan ismert és jutalmazott médiabűnözők és gazságszolgáltatási hullák egykori terrorizálásait - ahogyan évtizedekkel ezelőtt a KGB dolgozott - ismétlik.

Akik pedig - mielőtt arccal is megjelentem az Interneten - a híremet hallották (sok nagyszájú a Kossuth-térről), gyakran megrettennek, amikor mások társaságában bemutatkozom, mert 2001 óta mindenki ismer a keleti határtól a nyugatiig, és mindenki tudja, hogy az ellenem vétlenségem és igazságharcom ellenében folytatott állami üldözés és kollektív bűnözés lassan 10 évre megy vissza.

Egyenként, szépen-sorban fel kell fedni őket, a valódi ügynököket, akik azért szégyellik, hogy ügynökök, mert soha, semmit nem fedtek fel, soha, semmi hasznosat nem végeztek; és én itt megint a pentatolon morfiumot és más igazságkemikált ajánlok, mert arra minden száj megnyílik. Ha egyszer bevetésre kerül - az egészségre nem káros - lesz jaj és tömegével elhullás azok közül, akikről még csak nem is feltételezi az egyszerű ember, mi mindent tudnak, és ennek ellenére a világon mindenről, de valamennyien, kivétel nélkül, egységesen, gyáva és hitvány, utolsó, erkölcstelen és jellemtelen módon hallgatnak.

Súlyos-súlyos bűncselekmény, súlyos-súlyos bűnözők. A haza és az egész Emberiség ellenségei. A gyávák és a kapzsik: az Emberiség örökké magunkkal hurcolt rákfenéi.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: ügynökök titkosszolgálatok

Szabálysértés helyett államközi maffiaügy

2008.05.21. 22:30 Molnár F. Árpád

A mai napon a rendőrségen jártam egy szabálysértési ügy beidézettjeként, ahol természetesen nem voltak hajlandóak átvenni az általam az ügyhöz csatolni kívánt CD-lemezt azzal, hogy nem tartozik az ügyhöz. A rendőrség látszólagos látnoki képességeivel szemben, mellyel mindenáron arról akartak meggyőzni, hogy állításommal ellentétben a CD általuk sosem látott tartalma semmiképpen sem tartozik a tárgyhoz, ezzel szemben az osztályvezetővel - Farkasné Benke Aranka rendőralezredessel - is evidensen és halmozottan közöltem, de, igen, az ügyhöz tartozik, sőt, meghatározó és döntő a szabálysértési határozatot illetően, hozzátéve, hogy az úgynevezett "nyomozás" - amit a CD-n tartalmazottak feltétlenül ki kellene, hogy váltsanak - nem az én problémám (megjegyzem, hogy nem is érdekel, minthogy bármilyen koncepciós, bűnszervezeti módon járnak el a legfőbb ügyészig bezárólag, a hatályos törvények és az igazság mindenhogyan engem igazolnak). E két szót halmozottan használtam: "meghatározó" és "döntő".

Farkasné Benke Aranka rendőralezredes visszatérően közölte, hogy el kívánja juttatni Gergényi Péterhez a szavaimat tartalmazó (alább elolvasható) jegyzőkönyvet, és a Gergényi feljelentéssel élhet ellenem. Gergényi Péter volt ugyanennek a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányságnak a vezetője, mielőtt a Sátán kinevezte Budapest rendőrkapitányának, hogy minden idők egyik legmocskosabb és leghazugabb sortüzeseként írja be magát a történelem fekete könyvébe annak ellenére, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH), az MSZP-t és az SZDSZ-t, valamint a gazságügyi szerveket halmozottan figyelmeztettem, hogy Gergényit nem nevezhetik ki, hiszen nemcsak a Molnár-ügy lóg a nyakukban semmiféle módon nem rendezve, de Gergényi elektrosokk terápiái és gyilkossági ügyei is folyamatosan - csak a média részéről elhallgatva, de nem a közéletben, ahol folyamatos vihart kavarva - napirenden vannak.

Visszatérve a jelen ügyre: Minthogy a feljelentést sem az osztályon, sem a panaszirodában nem voltak hajlandóak felvenni, a CD-t ugyancsak sehol nem voltak hajlandók átvenni, így minimum, hogy a legfőbb ügyészhez írom meg az esetet feljelentés formájában. Láttam már ilyet, amikor átadni kívánt adatokat nem voltak hajlandók átvenni: korábban irdatlan mennyiségű olajügyről, gyilkosságról és nemzetközi hátterű robbantásos merényletről szóló, valamint az ellenem folytatott állami üldözés részleteit nevekkel bizonyító mikrokazettahalmokat és dokumentumokat próbáltam átadni a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak Magyarországon, Szerbiában és Olaszországon, továbbá az RTL Klubnak, a tv2-nek és a Magyar Televíziónak (MTV) egyaránt, de semmit átvenni hajlandók nem voltak, csak az ellenem folytatott állami üldözést és megtorlást gyorsították és súlyosbították, amíg a végén Olaszországban a bűnöző rendőrök a világon mindent el nem koboztak, majd letagadták, hogy lefoglalták az anyagokat. Ekkor már régóta nemzetközi méretű botrány volt körülöttem, amiből a médiában semmi több, csak valamennyi bemutatkozásom ellenére - egy-egy külföldi akció kapcsán - annyit mertek bemondani, hogy történt valami, nem tudják, ki volt. Dehogyis nem tudták, folyamatosan értesítettem őket mindenről, ahogyan tartózkodási helyemről is egészen végig részletesen értesült és értesítettem nemcsak a médiát, de a Belügyminisztériumot és más gazságügyi szerveket is.

Az a véleményem, hogy a hazugságvizsgáló gép mellett az állami szervezett bűnözés részéről nem véletlenül az emberi jogokra hivatkozó kollektív butítással és süketeléssel szemben a tiltott pentatolon morfiumot vagy egyéb, a világon minden titkot feloldó kemikált kell bevetni az olyan személyek kivallatására, amilyen Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, Pintér Sándor, Gergényi Péter, Lendvai Ildikó, Bene László, Magyar László, Kákonyi Róbert, Zala Attila, Pálffy István és sokan mások. Ez humánus és az egészséget nem károsító módszer, noha be kell vallanom, hogy Gyurcsány Ferenc lakosság elleni módszerei óta szívesen venném a rendőrök és más állami bűnözők, így politikusok ellen a videokamerák előtt végrehajtott, majd az Internetre kitett kényszervallatás meztelenre vetkőztetve kínzó és egyébként csonttörő formáit is, ahogyan nyilván üdvözli ezt a bűnöző kecskeméti rendőrség említett alezredesnője, Farkasné Benke Aranka is, hiszen máskülönben hogyan maradhatott volna rendőr, és miért hivatkozott volna állandóan Gergényi Péter becsületére, Gergényire, mint valami ördögi rendőristenre, amelyik fekete lyukként nyelte el az idióta, sortüzes, súlyosan patológiás és beteg rendőri állományt, mely a becsületet, a hatályos törvényeket és az igazságot éppen úgy gyűlölte mindig, mint a világ népeiből mindazokat, akiken nincsen egyenruha, ezért főbe lőni, szétlőni és darabosra, szilánkosra és pépesre zúzni való.

Farkasné Benke Aranka rendőralezredes rendőröknél természetes arroganciával fenyegetett azokért az evidenciákért, melyeket az alább olvasható szelíd kis jegyzőkönyvben megfogalmaztam, s amelyeket csak Gyurcsány sortüzes pártbűnözői, továbbá rendőrök, ügyészek és bírók számára kell bizonygatni, minthogy a hülye is tudja, hogy milyen szélsőségesen pszichopata módon viselkednek a rendőrök a rendőrségen belül és kívül egyaránt. Így Kassai László kecskeméti rendőrkapitány, a többszörös gyilkos és sortüzes bűnöző Bene László haverjának embere alá beosztott Farkasné Benke Aranka alezredes arra is utasítást adott beosztottjának, Klajó Anita rendőrszázadosnak, hogy a rendőrségnél maradt papírokra felvezetésre kerüljön, hogy én a rendőrökről (egyébként Farkasné számonkérésére) azt feleltem, hogy nem értem, miért hazudoznak a rendőrök notórius módon valamennyi ügyben, legyen szó akár a legkisebb szabálysértési ügyről, és hogy annak idején azt tanították nekem a rendőrségen, hogy ha cigány, mindig hazudik. Ezzel szemben - mondtam - az a helyzet, hogy ha rendőr, akkor mindig hazudik. Újabb arrogáns és jogi következményekkel való fenyegetésére közöltem, hogy azt kellene megtanítani a rendőröknek, hogy ne provokálják a civil lakosságot, és fölöslegesen, teljesen értelmetlenül ne hazudozzanak össze-vissza, mint a vízfolyás. Ezt követően elviharzott, majd azzal sietett vissza, hogy ismételte: Gergényi Péternek (aki egyébként az Orbán Viktor-féle tömeggyilkos KGB-s Pintér Sándornak a barátja, üzlet- és vadásztársa) elküldi a jegyzőkönyvet arról, miket nyilatkoztam róla, és a Gergényi ezért feljelenthet. Erre azt feleltem, hogy lapítani fog, és csak kerülő utakon fog akciózni a Pintérrel közösen, melyre válasz Farkasné Benke Aranka részéről nem következett, de ha kíván még valamit akár ő, akár Kassai László sortüzes-csonttörő rendőrkapitány, a kecskeméti maffia keresztapája és jelenlegi atyja, szívesen megfelelek bővebb tájékoztatással is. Minthogy Kassai rendőrkapitány valami rendőr volna, vagy micsoda, bizonyára repesve várja az újabb részleteket Bene Lászlóról, a hajdani belső elhárítás rendőrgyilkos vezetőjéről, az őt, azaz Kassait kinevező sortüzes pszichopatáról és Kassai rendőrsége bűnszervezeti állománya tagjai tetteinek szaftosabb részleteiről.

A fenyegetések és a szokásosan arrogáns rendőrségi fellépés okán már csak idő kérdése, hogy a Gergényi Péter és Lamperth Mónika által oly jól ismert és egész életére szó szerint megnyomorított, agyát és homloklebenyét szétroncsolt egyik személy vonatkozásában, mely ügy ha Franciaországban pattan ki, egészen biztosan véres zavargásokhoz vezet, mikor teszek feljelentést, a sokadikat, melyet ma már - szemben a korábbi évekkel - sokkal nehezebb úgy kezelni, mintha az a feljelentés sosem történt volna meg, és sokkal nehezebb a feljelentésre válaszul pl. mentőt hívni, ahogyan pl. Pekingben, Rómában és Moszkvában a mai napig szokás. Nyilvánvaló, hogy az az ügy is önállóan indokolja, hogy ezt az Orbán-Kövér-Demeter-Medgyessy-Pintér-Gergényi-féle bűnszervezeti - tehát életfogytos - disznóólat, mint a tornádó söpörje el valamennyi sortüzes-csonttörő, bűnöző alkatú állami pszichopatával és elektrosokkos tömeggyilkossal együtt egy jótékony, de annál hatalmasabb, az áldottak részéről megszervezett vihar. Gergényi Péter tetteiről általam annak idején, kinevezése előtt sorról sorra feltárt és feljelentések formájában Orbán Viktor és gazságügyi szervei, majd a Medgyessy-féle gazságügyi szervek felé elküldött feljelentéseim valamennyije süllyesztőbe került, kérdéses, elismerik-e egyáltalán, hogy léteztek, nem beszélve arról az iszonyatos mélységű és mennyiségű állami üldözésről, melyet Gergényi Péter bűnszervezeti, összpárti védelme önállóan okozott, mielőtt sortüzeivel és csonttöréseivel történelmet írt, hogy a többi ügyről ne is beszéljek.

Tanuljátok meg, kecskeméti rendőrcsőcselék, sortüzes, náci, csonttörő, börtönérett, csontropogásra és pépesre zúzásra leszakítandó bűnöző rendőrsöpredék, hogy Gergényi Péter és Pintér Sándor nevével egyetlen emberjogvédő előtt ne merjetek még egyszer kérkedni, ha csak nem akarjátok, hogy a Pokolba vágás előtt életetekké váljon azok jajja, ordítása, visítása, nyomoréksága és valamennyi család kínjai és könnyei, amikkel az irgalmat nem ismerő sötét, mocskos fajtátok minden nem létező, hanem hamisan kreált, valamint abszolút jelentéktelen bűnt is maximális agresszivitással, hamis vádakkal és egységszándékban fellépő brutalitással, de minden létező kritikán aluli antiszociális pszichopátiával akar megtorolni, ahogyan a három himpellér, engem igazoltató és feljelentő rendőr annak ellenére, hogy tudták, emberéletekért, kárvallottakért, olajügyekben és gyilkossági ügyekben, minden emberért dolgozom úgy, hogy közben kenyéren és 299 Ft-os virslin kívül semmit nem eszek.

Az intolerancia történelmien mocskos, sötét példányai vagytok, én pedig amíg élek, egyre többekhez eljuttatva, egyre hangosabban és egyre lebuktatóbban fogom neveiteket és tetteiteket világgá kürtölni, beírva neveteket a történelem fekete könyvébe, hogy családjaitok is örök jajjal és szenvedéssel viseljék azt a szégyent, amiben moslék, bűnöző szüleik benne maradtak, ahogyan eme történelmi súlyú kordokumentum következményeként is.

Íme, álljon itt a három rendőr feljelentése, melyet az általam aláírt jegyzőkönyv követ:

 Az elolvasáshoz az egérrel jobb klikk, majd "Kép megjelenítése" vagy "Kép mentése más néven"!


Most következzék az általam aláírt jegyzőkönyv, a szabálysértési előadó (Klajó Anita százados) közbevetett kérdéseivel, aki arrogáns személyként kevésbé, utólagos hamis tanúként azonban a rendőrfajra vonatkozó törvények és totálisan elterjedt bűnszervezeti állományminőség miatt feltétlenül számíthat kivétel nélkül mindenki, aki nem Gyurcsány Ferenc és Gergényi Péter pszichopata idiótáitól kölcsönözte az eszét:

Az elolvasáshoz az egérrel jobb klikk, majd "Kép megjelenítése" vagy "Kép mentése más néven"!


Az elolvasáshoz az egérrel jobb klikk, majd "Kép megjelenítése" vagy "Kép mentése más néven"!
Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kecskemét rendőrkapitánya bács kiskun megyei rendőrfőkapitányság kiszel sándor rendőrhadnagy csertő attila rendőrtörzsőrmester bűdi bálint rendőrőrmester kubinyi péter rendőrtörzsőrmester pintér sándor kgb s tömeggyilkos gergényi péter sortüzes pszichopata klajó anita rendőrszázados farkasné benke aranka rendőralezredes bene lászló megyei rendőrfőkapitány kassai lászló kecskeméti rendőrkapitány

HÍRHÁTTÉR TV: Egypártrendszer - Az elrabolt rendszerváltás

2008.05.18. 21:43 Molnár F. Árpád

Lakatos Pál - Molnár F. Árpád

Lakatos Pál korunk talán legnagyobb újságírója. A Vasárnapi Újság hajdani főszerkesztője jelenleg a Magyar Világ újságírója és övé a lakatospal.hu. A Hírháttér Televízió (HTV) vele beszélgetett az elrabolt rendszerváltozásról.

 



Korunk talán legnagyobb újságírója, Lakatos Pál és Molnár F. Árpád

http://hirhatter.t35.com
http://lakatospal.hu

Beszélgetőtársak:
Lakatos Pál és Molnár F. Árpád

Közreműködött:

Kőrösi Imre

Egyes fotómontázsok:
Nagy Sándor (Naleksz)

Zene:
Richard Strauss:
Alpesi szimfónia - Belépés az erdőbe

Szerkesztő-rendező:
Molnár F. Árpád

http://lakatospal.hu ; http://www.lakatospal.hu
http://hirhatter.t35.com

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

1 komment · 1 trackback

Címkék: magyar rádió mr lakatos pál magyar világ vasárnapi újság

HÍRHÁTTÉR TV: A Fidesz 2002-es bukásának okairól; Olaszország elnökei, Litvinyenko - 2 film Molnár F. Árpáddal

2008.05.18. 21:36 Molnár F. Árpád

Sebők István (MNP-elnök) - Molnár F. Árpád

A Fidesz 2002-es bukásának okairól

Molnár F. Árpád Orbán Viktor 2002-es bukásának okai között lelhető a Moszadnak és Izraelnek, a nagytőkéseknek, az Uniónak és az USÁ-nak való gerinctelen megfelelni akarás.

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével készített filmjének részlete.
http://hirhatter.t35.com

 

 

Olaszország, KGB, Litvinyenko: Ki kinek dolgozik?

Hány állam van benne egy Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásában? Továbbá: eddig nem publikált információk az olasz belpolitikáról. Kik irányítják Romano Prodi és Silvio Berlusconi miniszterelnököket és Itáliát? Sebők István és Molnár F. Árpád beszél.

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt (MNP) elnökével készített filmjének részlete.
http://hirhatter.t35.com

 

Beszélgetnek:
Sebők István és Molnár F. Árpád

A fotómontázsok között:
Nagy Sándor (Naleksz) munkái

Zene:
Richard Strauss:
Hegedűverseny

Vágó, texter és rendező:
Molnár F. Árpád

Szólásszabadságot!
http://hirhatter.t35.com

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: olaszország tony blair itália vlagyimir putyin politikai gyilkosság állami gyilkosság lugovoj romano prodi silvio berlusconi alekszandr litvinyenko

HÍRHÁTTÉR TV: (Poszt)Fasizmus-Gyurcsányizmus

2008.05.18. 21:27 Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád - Tóth Katalin (tkatalin)

Molnár F. Árpád beszél:
A hitlerizmus és a Holocaustok párhuzama a gyurcsányizmussal, Auschwitz stb. képeivel; a Jézus Krisztus és az Evangélium Idézeteivel; Gyurcsány és más életfogytiglanosok, valamint 2006 október 23.; az újabban megint tabutéma, az álrendszerváltó jobboldal részéről gyáván és hitványul rejtegetett és agyonhallgatott Veér András és bűnbandái politikai elektrosokk terápiái és halálra kínzásai, melyeket egységes D-Notice rejt. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője tevékenységének párhuzama a nácizmus rémtetteivel; Popper Péter és Bodor Pál (Diurnus), volt MÚOSZ-elnök, akik Veér András társtettesei voltak, s akik ma is sortüzes-csonttörők.

 

HÍRHÁTTÉR MÉDIA:
http://hirhatter.t35.com

A stúdióban:
Tóth Katalin (tkatalin) és Molnár F. Árpád

Egyes fotómontázsok:

Nagy Sándor (Naleksz)

Különleges hangeffektusok:
Molnár F. Árpád

Zene:
Kodály: Budavári Te Deum

Texter, szerkesztő és rendező:
Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mtv mszp m1 népszava friderikusz gyurcsány ferenc nácizmus nap kelte hitlerizmus adolf hitler bánó andrás magyar1

HÍRHÁTTÉR TV: Vadkapitalizmus, bankrendszer, tömeggyilkos globalizáció

2008.05.18. 21:24 Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. ÁrpádKőrösi Imre, korábban az MDF országgyűlési képviselője az SZDSZ korábbi zsarolási potenciáljáról, az olajról és a vadkapitalista szabad rablásról és újraelosztásról; tőzsde, globalizáció és felelőtlenség, bankrendszer, gazdaság, tudatos eladósítás és eladósodás, titkos kormányhatározatok, rasszizmus, antiszemitizmus, maffia, oktatás, patriotizmus.

 

Egyes fotómontázsok:
Nagy Sándor (Naleksz)

Hangeffektusok:
Molnár F. Árpád

Zene:
Mozart: Titus - nyitány

Vágó, texter és rendező:
Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kőrösi imre magyar világ

HÍRHÁTTÉR TV: A Magyar Néppárt segítségét kínálja - 2 film Sebők István pártelnökkel

2008.05.18. 21:21 Molnár F. Árpád

Sebők István - Molnár F. Árpád

MNP-program és segítségnyújtás
A Magyar Néppárt bemutatkozik és segítségét kínálja

Az Internetről már régóta elérhető filmünk most először került fel a Hírháttér Honlap- és Blogláncra.

Bemutatkozik a Magyar Néppárt (MNP) és annak elnöke, Sebők István, felhívva a lakosság figyelmét arra, hogy aki bajba jutott, aki segítségre szorul, aki politikai üldözésben részesül, keresse fel a Magyar Néppártot (MNP), és ingyenes tanácsadásban és segítségben részesül.

A Magyar Néppárt (MNP) Honlapja: http://magyarneppart.extra.hu
E-mail cím: empart@invitel.hu

A Magyar Néppárt a rövid filmben deklarálja, hogy Magyarországon nincs demokratikus államrend, ezért azt létre kell hozni.

A párt programjában - e film keretében - új Alkotmányt és új választási törvényeket is sürget.

A filmet rögzítette, vágta és rendezte: Molnár F. Árpád

Készítette a Hírháttér Média
Hírháttér Televízió (2008)





Tőkeuralom, zsidó és goj nacionalizmus

Az EU és a nemzetiségi politika; német, lengyel, magyar érdekérvényesítés. Államközi szerződések a zsidó gyarmatosításokról. A sortüzes Népszava és Népszabadság és a szólásszabadság. Putyin harca a Moszad ellen.

Beszélgetőtársak:
Sebők István és Molnár F. Árpád

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével készített filmjének részlete.





Beszélgetőtársak:
Sebők István és Molnár F. Árpád

A fotómontázsok között:
Nagy Sándor (Naleksz) munkái

Zene:
Richard Strauss:
Hegedűverseny

Vágó, texter és rendező:
Molnár F. Árpád

Szólásszabadságot!
http://hirhatter.t35.com

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mnp magyar néppárt sebők istván

HÍRHÁTTÉR TV: Dávid Ibolya és az árulók; A zsidók és a söpredék - A HTV-ben korunk egyik legnagyobb tényfeltárója: Kőrösi Imre

2008.05.12. 13:13 Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád

Jelenkorunk egyik legnagyobb tényfeltárója, Kőrösi Imre Molnár F. Árpád társaságában Dávid Ibolyáról és hátteréről, az Országgyűlés pártjainak hazaárulóiról, az elmaradt igazságszolgáltatásról, majd a gigászi Holocaust-businessről és a világ népeinek kirekesztéséről, ahol tilos beszélni a sztálinizmus bűneiről, 1956 bűnözőiről, nincs megemlékezés az ukrán-, a kurd- és az örmény népirtásról, a cigányság és a magyarság elleni Holocaustról, hogy a zsidóság lehessen a domináns. Kőrösi Imre személyes élményei Simon Wiesenthalról, az időseket és a haldoklókat üldöző cionistagyár vezetőjéről.

 

Beszélgetőtársak:
Kőrösi Imre és Molnár F. Árpád

A fotómontázsok közül:
Nagy Sándor (Naleksz)

Zene:
Mozart: Titus - nyitány

Zenei szerkesztő, texter, vágó és rendező:
Molnár F. Árpád

Készítette a Hírháttér Televízió (HTV)
2008 május 11.
http://hirhatter.t35.com


Felvétel közben: Kőrösi Imre és Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp usa szdsz isten kdnp izrael palesztina boross péter lamperth mónika soros györgy ávh sztálin holocaust zsidóság antall józsef olajmaffia veér andrás cigányság szili katalin ász mécs imre sorstalanság tom lantos lantos tamás don kanyar göncz árpád soros alapítvány zsigár béla tisztelet turné szabó iván simon wisenthal örmény népirtás kurd népirtás

süti beállítások módosítása