HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

HÍRHÁTTÉR TV: Miért vagytok gyávák és bűnözők, jogászok? - Két film Tóth Katalinnal és Molnár F. Árpáddal

2008.05.12. 12:40 Molnár F. Árpád

Tóth Katalin (tkatalin) - Molnár F. Árpád

Tóth Katalin (tkatalin), a lakásmaffia áldozata Molnár F. Árpáddal. Pár szó a bírói- és jogászbűnözés okairól, a kapzsiságról, az önzésről és az egocentricitásról. Érintve a csontzúzó Bánó András, Németh Péter (Népszava és Nap-kelte), Friderikusz Sándor és társai tevékenységét. Emberi jogok, kirekesztettség, jogfosztottság, lakásmaffia, elévülés.

 

Tóth Katalin, a lakásmaffia áldozata a lakásmaffia-ügyekkel kapcsolatban, az ügyében főleg a verzátusabb (tájékozottabb) közönség számára mond néhány gondolatot.

 

Műsorvezető:
Molnár F. Árpád

Beszélgetőpartner:
Tóth Katalin

Lomnici-Magyarországmontázs:
Nagy Sándor (Naleksz)

Zene:
Kodály: Budavári Te Deum

Texter, zenei szerkesztő, vágó és rendező:
Molnár F. Árpád

Hírháttér Média:
2008 május 11.
http://hirhatter.t35.com

A Hírháttér TV stúdiójában Tóth Katalin (tkatalin) és Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány szdsz ariel sharon demszky gábor titkosszolgálat médiabűnözés jézus krisztus sortüzesek kapzsiság bírói bűnözés fösvénység lomnici zoltán lb elnök sebők istván bűnöző arisztokrácia látens bűnözés

HÍRHÁTTÉR TV: Bűnöző bírók nyomában - Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével

2008.05.12. 12:23 Molnár F. Árpád

Sebők István - Molnár F. Árpád

Hírháttér Televízió:
http://hirhatter.t35.com

Sebők István, a Magyar Néppárt (MNP) elnöke pártja az egyetlen párt, amely tevőlegesen is harcol a bírói bűnözés ellen. Most Sebők István - a tengernyi példa közül - három esetet mond el az állam által védett bírói bűnözést leleplezendő.

 

Kamera:
Molnár F. Árpád

Zene:
Robert Schumann: Requiem - Requiem

Texter, zenei szerkesztő, vágó és rendező:
Molnár F. Árpád

A Magyar Néppárt Honlapja:
http://magyarneppart.extra.hu

Sebők István pártelnök a Hírháttér TV stúdiójában

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: bűnözés csőcselék veszprém lakásmaffia veér andrás vérbíró 2006 október 23 sortüzesek söpredék vasvári csaba kovács krisztina városi bíróság

HÍRHÁTTÉR TV: Torgyán és a Turulszobor - A HTV-ben Torgyán József miniszter

2008.05.11. 18:24 Molnár F. Árpád

Torgyán József - Molnár F. Árpád

Torgyán József, az Orbán Viktor vezette kormány földművelésügyi- és vidékfejlesztési minisztere Demszky Gábor, Budapest SZDSZ-es főpolgármestere ellenségessége kapcsán szólal meg a Turul-szoborról, érintve a magyar nemzeti trikolór és az Árpád-sávos zászló kérdését, továbbá beszél a világ nemzeti jelképeiről és azok kivétel nélkül beszennyezett voltáról.

 

Riporter:
Molnár F. Árpád

Kapcsolat:
Szeszák Gyula (olajügyész)

Közreműködött:
Petrás László

A fotómontázsok között:
Nagy Sándor (Naleksz) munkáiból

Zene:

Bizet: I.Szimfónia (3.tétel)

Rögzítette és szerkesztette:
Molnár F. Árpád



Torgyán József a Hírháttér TV stúdiójában

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány izrael fasizmus kommunizmus zsidóság vörös csillag mazsihisz 2006 október 23 nyilaskereszt debreczeni józsef lobogó dávid csillag

HÍRHÁTTÉR TV: Kőrösi Imre önmagáról, a vezető titkosszolgálatokról és Antall Józsefről - 2 film Kőrösi Imre, volt MDF-es országgyűlési képviselővel

2008.05.09. 13:50 Molnár F. Árpád

Kőrösi Imre - Molnár F. Árpád

Beszélgetőtársak:
Kőrösi Imre és Molnár F. Árpád

Technikai háttér:
Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád

A fotómontázsok között:
Nagy Sándor (Naleksz)

Zene:
Wolfgang Amadeus Mozart:
Titus - nyitány

Vágó, texter és rendező:
Molnár F. Árpád



Kőrösi Imre: Az MDF-ben, majd nélküle

Az MDF egykori országgyűlési képviselője, a magyarság egyik legfőbb tényfeltárója, a Magyar Világ újságírója, Kőrösi Imre beszél arról, hogyan került az Országgyűlésbe, miért zárták ki az MDF-ből, milyen kapcsolatban volt Antall József miniszterelnökkel. Szól a privatizációról és az elmaradt elszámoltatásról is.

Kőrösi Imrével, az MDF volt országgyűlési képviselőjével a Hírháttér Televízió (HTV) által készített film részlete.





A vezető titkosszolgálatok Magyarországon és a Föld bolygón (a miniszterelnökök alávetettsége)

Kőrösi Imre a világ legerősebb titkosszolgálatáról, Izraelről és a KGB-ről (FSZB-ről), Európa gyarmatosításáról, és Antall Józsefről, a Magyar Köztársaság első miniszterelnökével kapcsolatos személyes tapasztalatairól szól.

A Hírháttér Televízió (HTV) Kőrösi Imrével készített filmjének részlete.





Balról: Kőrösi Imre és Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp maffia szlovákia isten kormány németország izrael 1956 oroszország kgb moszad globalizáció nato materializmus cionizmus nemzeti ávh államadósság antall józsef hírszerzés titkosszolgálat ndk hazaáruló fszb vagyon kárpótlás mossad szabadkőművesség szabad piac rajnai sándor újraelosztás ballószög aczél györgy terrorista állam rezdidens harangozó szilveszter corvin kórház

HÍRHÁTTÉR TV: Közéleti beszélgetések - 3 film Sebők István pártelnök társaságában

2008.05.09. 13:19 Molnár F. Árpád

Beszélgetőtársak:
Sebők István és Molnár F. Árpád

Technikai háttér:
Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád

A fotómontázsok között:
Nagy Sándor (Naleksz) munkái

Zene:
Richard Strauss:
Hegedűverseny

Vágó, texter és rendező:
Molnár F. Árpád

Szólásszabadságot!
http://hirhatter.t35.com


Néhány szó Sólyom Lászlóról

Sólyom László köztársasági elnökről, érintve a Gerhard Schröder német kancellárral és Gyurcsány Ferenccel közös "antifasiszta" demonstrációjukat.

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével készített filmjének részlete.

 
 



A gyilkos Jelcin; politikusi fizetések, korrupció

A tömeggyilkos Borisz Jelcin elnökről műszaki egyetemet neveztek el Oroszországban. Az Országgyűlés politikusainak fizetéséről, hűtlen kezelésről, a korrupt médiáról. Miért maradt le a Fidesz és Orbán Viktor számos bűncselekmény elkövetésének lehetőségéről?

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével készített filmjének részlete.

 




Politikai üldözések és média-maffia

Gyöngyösi Zsuzsanna, a Független Újságírók Szövetségének (FÚSZ) elnöke ellen elkövetett titkosszolgálati szervezésű gyilkossági kísérletről és a média ehhez és hasonló ügyekhez kapcsolódó szüntelen és osztatlan bűnpártolásáról.

A Hírháttér Televízió (HTV) Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével készített filmjének részlete, melynek címe:
Gyöngyösi-ügyek és média-maffia.

 



Sebők István, a Magyar Néppárt (MNP) elnöke és Molnár F. Árpád


Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: eu mdf választások bíróság izrael kgb demokrácia európai unió putyin merénylet dávid ibolya ügyészség nbh angela merkel zsidóság országgyűlés fszb politikai gyilkosság lakatos pál alkotmányos rend kőrösi imre kozenkay jenő fúsz gyarmatosítás gőbl györgy mnp gyöngyösi zsuzsanna gerhard schroeder jezus krisztus gázüzlet

BETILTOTT FILM!: JÉZUS TV: Az egoista keresztyénség - ateistáknak is!

2008.05.05. 22:47 Molnár F. Árpád

http://jezusradio.extra.hu ; http://hirhatter.t35.com .

A film a világon semmiféle jogszabályba nem ütközik. Betiltása a keresztyénüldözés és a Krisztus Jézus 2000 éve tartó üldözésének tipikus esete és örök mementója. Jellemző az önkény, a gyűlölet és a sötétség világrendszerére, kézjegye a Sátán ügynökeinek, hogy ahol az Isten Igéjét plántálják, ott a Sátán őrjöngése és küszködése sem marad el. Ez esetben is ez történt. Keresztyén filmet üldözni annyi, mint Istent, a Jézus Krisztust, a Megváltót és az Emberiséget üldözni. A gyöngyöket - Mondja Jézus (márpedig minden, ami Isten Igéje, az gyöngy) - csak a disznók tapossák. Az Emberiség rákfenéje és összes veszedelmének okozója ez az ördögi, a Megváltás helyett a kárhozatot és a Poklot építő, csak a hatalmas, sátáni Egó önzését és indulatait előtérbe helyező gonosz hozzáállás. Az Igehirdetések bármely célból történő betiltása - és más sosem létezik, csak az öncél, mely az egész világot sem tekinti többre saját érdekei szemeténél - az egoizmus, a szeretetlenség, a gyűlölet, az átok, a fösvénység és a gazdagság, az önzés és a rosszindulat újabb bizonyságtétele.

Meggyőződésem, hogy bármiféle filmet, írást, gondolatot betiltani bűn. Isten és Jézus Gondoskodtak arról, hogy még az Ellenük őrjöngő Sátán röfögéseit is Beletetessék az Evangéliumba, örök csúfság és bizonyság gyanánt, azokról kiállítva a sötétség bizonyságtételét, akik elkövették. A gondolatok szabad áramlásának cenzúrája - különösen a keresztyénség esetében - soha nem lehet Istentől, csak a világból, a testből, a Sátántól, ezért minden esetben ördögi. Keresztyén Ételt csak az ördögök ütnek ki az emberek kezéből, Isten soha. Csak gyűlölet teremhet ilyet, szeretet soha. Csak átokból jöhet, Áldásból soha.

Ahogyan Jeremiás járt el, én is akként teszek, s amit Jeremiás mondott, én is azt hirdetem:
Bár a gonosz tűzbe dobta az Isten Igéjét, hogy senki ne részesedhessen a világosságból, én nemcsak újra elkészítettem azt, de eme kiegészítésekkel jobb lett, mint eredetileg volt. Ahogyan Júdás Krisztus elleni gyűlölete éppen Isten Igéjének terjedését és az örök tanulságokat szolgálta a Földön, ez most sem lesz másként.

A film a kötelező segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményt is kiemeli, amely a sötétségtől végzetesen megfertőzött keresztyénséget éppen úgy járja át, mint a gazdagság mételye, mely a fertőzöttekben minden más szempontot elsöpör. Akik ezt a filmet betiltották, az Emberiség szemétdombjából jöttek. Korábban már megneveztem őket, ekként:

A Júdásfaj.


A Jézus Televízió műsorában Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád beszél korunk keresztyénségének önzéséről, gyávaságáról, gazdagságáról, kényelemszeretetéről, szeretetlenségéről. Család, vagyon, hittérítés, Btk. 172. §.

A beszélgetésben érintett egyházak között: Katolikus- és Hetednapi Adventista Egyház, Hit Gyülekezete, Jehova Tanúi.

A Btk. érintett paragrafusa: Kötelező segítségnyújtás elmulasztása.
172. § (1) Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.


Technikai feltételek:
Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád.

Gyurcsánymalac-kép:
Nagy Sándor (Naleksz).

Hangeffektusok, vágás és rendezés:
Molnár F. Árpád.

A Jézus Televízió (JTV) felvételére 2008 május 2-án került sor.
 


Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp isten izrael palesztina háború gyurcsány ferenc éhezés biblia evangélium prédikáció újszövetség sátán önzés egománia irigység egoizmus neurózis evangelizáció jézus krisztus éhínség kapzsiság hit gyülekezete bálványimádás katolikus egyház gyávaság monománia fösvénység jehova tanúi sátánimádás jtv jezus televizio hamis mammon szombatisták szombatosok hetednapi adventista egyház sötétség fejedelme hittérítés

HÍRHÁTTÉR TV: Igazságszolgáltatás, Keresztyénség - Beszélgetés Torgyán Józseffel, az Orbán-kormány miniszterével

2008.05.04. 10:55 Molnár F. Árpád

Torgyán József, a Fidesz-kormány minisztere, a Független Kisgazdapárt (FKGP) egykori elnöke a Hírháttér vendégeként Molnár F. Árpáddal beszélget az "igazságszolgáltatás" és az ország általános erkölcseinek tragikus helyzetéről, ezt követően pedig a keresztyén (keresztény) értékrend szükségességéről, keresztyén politikusokról és a keresztyénség vonatkozásában számos más gondolatról. Isten és a Jézus Krisztus Erkölcse kapcsán szó esik Heller Ágnes filozófusnak azon kijelentéséről, miszerint a Bibliai Terminológiákat - mint pl. "bűn" - szerinte nem szabad bevinni az Országgyűlésbe, szó esik Semjén Zsolt és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tevékenységéről, továbbá Kőrösi Imre hajdani MDF-es országgyűlési képviselő szerepéről, így egyebek mellett szinte példátlan mélységű és mennyiségű, a nemzetközi titkosszolgálati bűnözést is tényfeltáró munkájáról. Emellett természetesen láthatnak-hallhatnak az MSZP és a Fidesz, valamint az FKGP hajdani és mostani tetteiről is.

 
 

Riporter:
Molnár F. Árpád

Technikai feltételek:
Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád

Kapcsolat:
Szeszák Gyula (olajügyész)

Közreműködött:
Petrás László

A fotómontázsok közül:
Nagy Sándor (Naleksz)

Zene:
George Frideric Handel: Messiás - And the glory of the Lord

Felelős szerkesztő, texter, vágó és rendező:
Molnár F. Árpád

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: vallás izrael 1956 erkölcs cionizmus kereszténység holocaust szovjetunió zsidóság jézus krisztus kőrösi imre forradalom és szabadságharc 1945 április 4 független kisgazda földmunkás és polgári párt heller ágnes filozófus gyászmenet 1848 49 1849

HÍRHÁTTÉR TV: Csőd előtt a magyar gazdaság - Beszél a Magyar Néppárt elnöke

2008.05.04. 10:28 Molnár F. Árpád

Sebők István, a Magyar Néppárt (MNP) elnöke az államadósságról, a külföldi tőkéről és annak motivációiról, a Fidesz bukásának okairól, a stabilitáshoz szükséges gazdasági intézkedésekről, a bankok kemény megadóztatásáról és a csődről.

Idézet Sebők Istvántól, a filmben elhangzottakból:
   - A Magyarországon működő bankoknak a nyeresége, az 40-50% között van. Ezt megadóztatnám. Keményen megadóztatnám.

Hírháttér Televízió (HTV).
http://hirhatter.t35.com

Technikai feltételek:
Nagy Zsóka és Molnár F. Árpád

Zene: Robert Schumann:
Hermann und Dorothea

Rögzítette és szerkesztette:
Molnár F. Árpád

 

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: eladósodás diktatúra jegybank vadkapitalizmus állambűnözés bankszféra néphatalom alkotmányellenes népuralom tőkeuralom bankszakma szabad piac eladósítás finánctőke monetáris

süti beállítások módosítása