HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


Drábik János, ügynökök, sokkos gyilkos tutseki kurucok és Toroczkai László; Illuminátusok és Echelon-tanúk

2010.05.12. 03:33 Molnár F. Árpád

Írta: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja) Molnár F. Árpád, minimum egész Európa legfőbb Echelon-tanúja 2010-ben, legalább…

1 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz tudomány kuruc.info kecskemét jobbik torgyán józsef kereszténység ismeretterjesztés molnár f árpád für lajos tudatmódosítás illuminati toroczkai lászló háttérhatalom világkormány magyar jelen drábik jános hvim echelon tanú tutsek gusztáv vazul

Hírháttér-botrány a Torgyán-Kisgazda-kampánygyűlésen

2010.02.02. 01:04 Molnár F. Árpád

2010-02-02. Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú) [A Hírháttéren való megjelentetés előtt néhány apró helyesírási hibát - újraolvasással - korrigáltunk. - A szerk.] (Ez nem cikk, hanem egy rögtönzött,…

2 komment

Címkék: országgyűlési választások torgyán józsef kereszténység kisgazdapárt molnár f árpád háttérhatalom fkgp cjb szőr anna szöőr anna illuminátusok drábik jános kampányzáró kampánynyitó hittig gusztáv egyetemi docens soós józsef duna palota fehér terem

HÍRHÁTTÉR TV: Torgyán József az előre hozott választásokról és a kisebbségi kormányzásról

2008.04.08. 12:34 Molnár F. Árpád

A Hírháttérnek nyilatkozott Torgyán József, az Orbán-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere, a Független Kisgazdapárt (FKGP) egykori elnöke. Riport, kamera, text, vágás és zenei szerkesztés: Molnár F. Árpád Közreműködött: Nagy Zsóka Kapcsolat: Szeszák…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz szdsz fodor gábor kóka jános torgyán józsef szeszák gyula molnár f árpád 2006 október 23 fkgp rahmanyinov nagy zsóka földművelésügyi miniszter

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: "Éljen a magyar nép a hatalmával!" - Riport Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével

2008.02.16. 16:51 Molnár F. Árpád

Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke az ügyvédi-, ügyészi-, bírói- és politikusi korrupcióról, a néphatalomról, az "igazságszolgáltatás" és a maffia elleni harcukról, pereikről és pártjukról.Az adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3NÉHÁNY…

3 komment

Címkék: mp3 amerika fidesz maffia usa mdf választások erőszak háború demokrácia korrupció forradalom béke koalíció népszavazás erkölcs lakásmaffia alkotmány mn dávid ibolya riport torgyán józsef igazságszolgáltatás közbiztonság felkelés btk visszaélés országgyűlés parlamenti pártok országház alkotmányos rend hírháttér rádió jogbiztonság népfelkelés megvesztegetés fkgp igazságügyminiszter magyar néppárt elnöke ügyvédi korrupció bírói korrupció politikusi korrupció nméphatalom polgári perek büntető perek kötelességszegés wekler ferenc szőlője kispártok sebők istván mn elnök

süti beállítások módosítása