Nem az a fontos, hogy hányan halnak meg, hanem hogy ne öljünk. Senkiben nincs nagyobb szeretet, mint aki életét adja másokért.
HTML
Állami-, politikai- és rendőrbűnözés
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával.
http://hirhatter.com/
yonatn:
Folytatnám példákkal, hogy Jézus nem volt "prófétálva" a héber Bibliában, az Ószövetségben:
6, Ismételten a keresztény... (2015.06.17. 15:45)Kivehető-e a vallásból az Ószövetség?
Tényfeltáró glossza: Varga Szibilla Anna (politikai üldözött Echelon-leleplező, a Magyar Sors Online alapító-főszerkesztője, legalább Európa legfőbb női tényfeltárója) Jó két éve írtam egy cikket: „Ki ez az Orbán Viktor?” címmel. Az egyik fő motiváció e…
Tényfeltáró: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja) Egely György minden normálisabb országban a nemzet büszkesége és…
Írta: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja) Molnár F. Árpád, minimum egész Európa legfőbb Echelon-tanúja 2010-ben, legalább…
CIKK: Varga Szibilla Anna (A Magyar Sors Online alapító-főszerkesztője, a Hírháttér Multimédia főmunkatársa, legalább fél Európa legfőbb női tényfeltárója) Molnár F. Árpád Echelon-tanú 2010 április. A felvételt Varga Szibilla Anna készítette Kecskeméten. Az…
Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén emberjogvédő, oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú) Egy hosszú alapú, háromszög formájú nagyfeszültségű távvezeték "alatt", Kecskeméten Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia…
Molnár F. Árpád (oknyomozó, tényfeltáró, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője) (A képernyőre vetést követően visszaolvasás és javítás nélkül a katonai titkosszolgálatoknak elküldve: 2009.08.19.) Legújabb, de máris nagy sikerű nemhogy…
Molnár F. Árpád A sortüzeket és a csonttöréseket pártfogó, ellenünk szervezkedett Győr Online után a ZTV cigánykérdése - avagy kell-e nekünk bal- és jobboldali államfasizmus, vagy inkább az Igazság, az Isten Erkölcse és a…
A Garbage együttes tagjai ugyancsak ismerik a Háttérhatalmat. Ahogy a Hírháttér csaknem valamennyi, a valóságot burkoltan és csak a belsősök számára érthető módon kódolt filmjeit a beavatottak értik, úgy a Garbage "Push It" című videoklipje is a…