HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


A gyurcsányi-orbáni bandák fenyegetéseire és koncepciós pereire válaszul

2008.03.18. 14:33 Molnár F. Árpád

Alapvető különbség mutatkozik a hatalom rabszolgái és gerinctelen talpnyalói, valamint azok között, akik az igazságért, a demokráciáért, egy bűnözésmentesebb világ érdekében munkálkodnak. A tapasztalat az, hogy a gerinctelenek, a júdások és az antikrisztusok nem értik, nem…

1 komment

Címkék: mszp fidesz maffia fenyegetés szdsz mdf konspiráció izrael mártírok gyurcsány ferenc orbán viktor etika hazafiak hősök erkölcs cionizmus alkotmány medgyessy péter hányinger zsidóság zsarolás hamisítás titkosszolgálat bűntett btk bűnszervezet hamis vád szervezett bűnözés állami bűnözés politikai bűnözés rendőrbűnözés vérper vérbíró vérbíróság vérügyész koncepciós per kapzsiság rosszindulat informátor titkos információgyűjtés államtitoksértés életveszélyes fenyegetés megvetés milliomosbűnözés fösvénység alkotmányos rend megdöntése titkosszolgálati bűnözés nbh bűnözés undor fegyházbüntetés közokirat hamisítás politikai üldözöttek sábesz dekli beépülés vérügyvéd veérügyvéd veérügyész magánokirat hamisítás titoktartási szerződés életfogytiglan terjedő szabadságvesztés veérbíró fedett nyomozó nemzetközi bűnözés okirathamisítás veérper

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: "Magyarországon nincs demokratikus államrend" - Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke a Hírháttér vendége volt

2008.02.23. 00:02 Molnár F. Árpád

Az összeállítást Molnár F. Árpád készítetteAz adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3Tartalom: Sebők István az Alkotmány hibáiról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, az Országgyűlésről, az ügyészség és a bíróság hibáiról és…

Szólj hozzá!

Címkék: pop maffia tatabánya bíróság parlament demokrácia korrupció törökország törvény alkotmány mn ügyészség diktatúra legfelsőbb bíróság komolyzene bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet klasszikus zene országgyűlés szervezett bűnözés lomnici zoltán országház hírháttér rádió bírói bűnözés eltussolás ügyészi bűnözés ügyészmaffia lb elnök megvesztegetés mnp magyar néppárt sebők istván képviselői fizetés budaházy györgy pere lefizetés öntörvényűség özge fiskin levent yüksel török zene richard strauss íim ígyen szóla zarathustra

A lebutított társadalom utolsó esztendeinek evolúciójáról

2008.02.08. 11:42 Molnár F. Árpád

Van egy alapvető probléma, amit jó lenne tisztába tenni:Sokan azért, hogy jobban kihangsúlyozhassák a jelenlegi közélet korrupt, kleptokrata és lezüllödt állapotát, szüntelen úgy fogalmaznak, hogy a jogállamiság és a demokrácia a korrupt hatalom miatt megszűnt létezni.És itt a…

Szólj hozzá!

Címkék: rtl klub tv2 mtv franciaország cenzúra eu mdf olaszország demokrácia korrupció európai unió brüsszel alkotmány dávid ibolya lehallgatás szólásszabadság jogállam nbh megfigyelés diktatúra legfelsőbb bíróság belgium tabu olajügyek európai parlament orfk bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet vétség médiabűnözés szervezett bűnözés állami bűnözés politikai bűnözés pálfy istván pálffy istván politikai gyilkosság rszvsz állami gyilkosság önkény emberölés betechnikázás médiamaffia kirekesztés titkos információgyűjtés hága strasbourg legfőbb ügyészség lb orvosbűnözés állami terrorizmus titkosszolgálatok jogállamiság eltussolás orvosmaffia pszichiátermaffia pszichiáterbűnözés segítségnyújtás elmulasztása bandokrácia eurobanditizmus eurobanditák kleptokrácia parlamentáris demokrácia likvidálás elhallgatás index fóruma origó fóruma euroombudsman euroombudsmann batiz andrás kormányszóvivő igazságügyminiszter

Alapismeretek a "demokráciáknak" nevezett rendszerek állami bűnözéséről - ALAPMŰ!

2007.12.17. 00:01 Molnár F. Árpád

Pár órája került elém egy szimpla közéleti bűnügyről írott újságcikkecske, ami kapcsán megint méltatlankodni kényszerültem, mert az ügyészség államtitokká nyilvánított egy sor olyan adatot, amit soha nem lett volna szabad államtitokká nyilvánítani. Egy egyszerű…

Szólj hozzá!

Címkék: anglia körlevelek rtl klub tv2 mtv atv maffia népszabadság híradó börtön kábítószer bochkor gábor öngyilkosság olaszország hír tv objektív csőcselék népszava kgb pszichiátria demokrácia korrupció gyurcsány ferenc mór nagy britannia globalizáció kádár jános rendőrterror alapismeretek gyilkosság erkölcs alkotmány nemzetbiztonság független manipuláció vérvád államtitok nbh kínzás diktatúra emberi jogok aktív itália zsarolás nap kelte titkosítás lobbi áldozat bűntett bűncselekmény btk elmegyógyintézet békés megye vadkapitalizmus fszb egypártrendszer állambűnözés bűnpártolás médiabűnözés szervezett bűnözés bánó andrás legfőbb ügyész politikai bűnözés erkölcstelenség rendőrbűnözés zuschlag jános vérbíróság kaiser ede tánczos gábor legfelsőbb bíróság elnöke d notice gazságszolgáltatás pálffy istván vérügyészség elítélt körmend nyomeltüntetés rszvsz fókusz felelős értelmiség mérgezés emberölés szabadságvesztés életfogytiglan médiamaffia kádár rendszer robbantásos merénylet tömegmészárlás fehérgalléros bűnözés genfi egyezmény rosszindulat mészáros antónia csonttörők söpredék popper péter kényszergyógyszerelés kényszergyógykezelés dénes gábor ász koncepciós perek bizonyítékeltüntetés bűnmegelőzés kuzma mihály pusoma dénes gál lászló közjogi méltóság paraziták orvosbűnözés állami terrorizmus bírói bűnözés titkosszolgálatok globalizációs bűnözés trógerek szociopaták milliárdosbűnözés milliomosbűnözés globalista bűnözés öltönyös nyakkendős bűnözés alkotmányos rend megdöntése politikai gyilkosságok bűnöző alkatú pszichopátia disznócsorda ügyészi bűnözés konspirációs szabályok nagytőkés bűnözés orvosmaffia életvédelem vadállatok mártíromság bűnöző államok állambiztonsági szervezet tasnádi péter n lászló áligazságügyi szervek összefonódások hivatalos eljárás jogásztársadalom rendvédelmi szervek maffiaperek lee harvey oswald megöngyilkolódás önakasztás igazságügyi elmeszakértők bandaháborúk pszichiátermaffia disznófalka pártfegyelem párthűség sortüztesek államvédelmi bűnözés amnesztia megyei rendőrfőkapitány híradó bemondók hírszerkesztők hírigazgatók szerkesztőségek színészmaffia színészbűnözés sértett alperes felperes vádlott riválisok bűnöző jellem titkosszolgálati eszközök abúzia rászokás drogkúra drogterápia dependencia gyógyszerfüggőség szabadi béla szilvásy györgy kancelláriaminiszter bizonyítékhamisító szervek bombarobbantások parazitáns fenevadak tanúvallomás

Faji szeparáció és (állami) szervezett bűnözés

2007.11.28. 21:59 Molnár F. Árpád

2007-11-28.A mikrofonnál: Molnár F. Árpád MP3(Ha kéri a felvételt, írjon és elküldjük! /azoknezo@citromail.hu/)Az adásban elhangzott/érintett nevek:Adolf Hitler (Führer), Gyurcsány Ferenc, Bencze József országos rendőrfőkapitány, Tóth Gábor Budapest rendőrkapitánya, Jézus…

Szólj hozzá!

Címkék: kína fórum index anglia rádió origo amerika 2006 hisztéria mszp orbán fidesz maffia usa gyurcsány máv volán franciaország bűnözés cenzúra peru ausztria börtön híd szdsz románia demszky japán vadai viselkedés hazugság kanada németország tüntetés oroszország összeesküvés csőcselék jézus pszichiátria demokrácia korrupció ferenc venezuela jogok télapó kuncze rendőrállam fasizmus kiss bene árpád erzsébet csomag viktor díj keresztény krisztus lopás szerbia nagy gyilkosság erkölcs v rend biblia evangélium lukasenko f keresztyén szegénység 23 joakim nemzetbiztonság beszéd szociális bélyeg brutalitás wtc újszövetség kutyák ügyészség elmebaj molnár hamis sötétség hitler kreml ávh sátán zoltán kínzás diktatúra útlezárás politikai román jelcin emberi súlyos testi kezelés malév kiesés repülőtér tóth borisz nácizmus hűtlen gábor hajléktalanság állami országos való lászló osztrák szervezett okozó hugo józsef ion rendőrfőkapitány lendvai sértés legfőbb bencze bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet visszaélés szabálysértés nyilasok parkoló téboly fehéroroszország vád tilalom őszödi október ferihegyi neonáci adolf agresszivitás pszichopátia fajelmélet jogfosztás állambűnözés despotizmus rémuralom ágnes bűnpártolás médiabűnözés hitlerizmus hírháttér kormánybűnözés rendőrbűnözés ildikó önkény hazugságvizsgálat emberölés megtorlás elmebetegség vízágyú életfogytiglan médiamaffia kirekesztés alsóbbrendűség felsőbbrendűség sortüzesek farkasok gazdagság cezarománia pártszolgálatosok antiszociális csonttörők söpredék szemkilövők fogda kóros taxisblokád társadalmi takarodj könnygázgránát gyurcsányi chavez ernő hatalmi világosság milliárdosbűnözés milliomosbűnözés bankárbűnözés disznócsorda disznókonda jogegyenlőség bűnözők uszítás nyugdíjasverők hátbatámadók führer főbelövés koponyacsonttörők likvórfolyasztók tüdőlövők hatalommánia tankcsata pártház fejbelövők turistaverők turistalövők ördögatya vérengzők vadállatok birkaszellem gyurcsányfaj ávósok pilóták agyvízfolyasztók fejberúgók emberdózerolók bankárdiktatúra emberellenesség fegyházbüntetés bordatörés koponyafűrészelés britannia blokádja rendőrkapitány alkotmányos elleni fegyveres kijárási folytatólagosan elkövetett bűncselekmények különösen vagyoni hátrányt rendőri elmeállapot atyja normák patológiás megszállottság vérengző ebek mártók látótér parkolási dolgozók sztrájkja vasutasok álarcos szúnyognyi bűnök tevényi életellenes életveszélyt lőfegyverrel kerületi rendőrkapitányság burmai cédula nicolae ceaucescu iliescu hrubenak alekszandr vérbe

Államilag üldözött oknyomozók és tényfeltárók; Konspirációs módszerek; A rendőri pszichopátiáról

2007.11.25. 11:18 Molnár F. Árpád

Egy világból, ahol az állam a valódi bűnüldözőket üldözi, a bűnözőket pedig védelmeziMint arról írtam, a 2007 októberi Erzsébet hídnál történt tüntetés kapcsán 50 ezer Ft maximális pénzbírsággal sulytottak, mert kamkorderrel, diktafonnal és fényképezőgéppel, nem…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz maffia agresszió olaszország kgb pszichiátria korrupció fasizmus kakas rogán antal alkotmány pszichológia lendvai ildikó morvai krisztina alvilág nbh emberi jogok milánó itália nácizmus rebisz titkosszolgálat bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet szabálysértés fszb hamis vád perverzió fajelmélet állambűnözés médiabűnözés hitlerizmus szervezett bűnözés fegyveres erők politikai bűnözés rendőrbűnözés vérper vérbíróság tánczos gábor kényszervallatás vérügyészség körmend betechnikázás médiamaffia alsóbbrendűség felsőbbrendűség kádár rendszer sortüzesek aberráció genfi egyezmény csonttörők szívbetegség flaisz ferenc titkos információgyűjtés civil jogász bizottság silvio berlusconi erzsébet híd blokádja globalizációs bűnözés eltussolás vii kerületi rendőrkapitányság alkotmányos rend megdöntése bűnöző alkatú pszichopátia titkosszolgálati bűnözés főbe lövés betörők keresztapák maffiavezérek felbujtás kovács géza möm elnök kiemelten közhasznú tevékenység konspiratív követés konspiratív módszerek konspirációs szabályok szexuálpatológia öregkor preexit olasz politikai maffia nagy zoltán rendőrkapitány rendőri pszichopátia nbh bűnözés kecskeméti rendőrség bács kiskun megyei rendőrfőkapitányság

Feljelentettem a rendőröket, valamint az V. és VII. Kerületi Rendőrkapitányságot a belső elhárításnál

2007.11.24. 19:09 Molnár F. Árpád

Meghallgatható rádiós változat! MP3Nyílt feljelentésV. Kerületi Rendőrkapitányság!Tisztelt RSZVSZ! CÍMZETTEK:IRM Rendvédelmi Szervek Védelmi SzolgálataCím: 1066 Budapest, Ó utca 27.   Postacím: 1391 Budapest, pf. 239.Telefon: 475-3700   Fax:…

1 komment

Címkék: mszp fidesz börtön fenyegetés vallás isten románia öngyilkosság olaszország demokrácia korrupció feljelentés gyurcsány ferenc rendőrállam fasizmus orbán viktor biblia evangélium medgyessy péter kereszténység nemzetbiztonság vérvád újszövetség morvai krisztina nagy lászló provokáció műveleti terület gonosz ávh nbh terrorizmus sátán kényszermunka diktatúra emberi jogok itália nácizmus rebisz burma titkosszolgálat neonácik nemi erőszak bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet vétség szabálysértés nyilasok ördögök hamis vád pszichopátia állambűnözés ombudsmann despotizmus bűnpártolás médiabűnözés hitlerizmus szervezett bűnözés jézus krisztus fegyveres erők molnár f árpád kormánybűnözés rendőrbűnözés vérbíróság vérítélet tánczos gábor vérügyészség nyomeltüntetés rszvsz belső elhárítás hazugságvizsgálat emberölés megtorlás felségsértés nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat alsóbbrendűség felsőbbrendűség keresztyénség sortüzesek rosszindulat csonttörők fogda dénes gábor titkos információgyűjtés rágalmazás bizonyítékeltüntetés kényszerítés közterület kuzma mihály helsinki bizottság gyülekezési jog bizonyítékmegsemmisítés erzsébet híd blokádja bírói bűnözés v kerületi rendőrkapitányság vii kerületi rendőrkapitányság fellebbezés nagy zoltán rendőr alezredes megbízott kapitányságvezető oknyozók tényfeltárók rendőrgyilkos rendőrök törvénysértés hivatalos személy hamis tanú alkotmányos rend megdöntése politikai gyilkosságok köztörvényes rendőrség közérdekű bejelentő üldözése lakás elárverezése bűnöző alkatú pszichopátia szociopata rendőrök rendőri brutalitás rendőrbűnözés megtorlása egy állítás egy tagadás disznócsorda disznókonda jogegyenlőség bűnügyi szakértő szembesítés baranyi ügy balaton balázs újságíró antiszociális viselkedés pártszolgálatos bűnözők romániai rendőrbűnözés jogbiztonság hirháttér ügyészi bűnözés kemény olga rendőr főhadnagy

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Erzsébet híd: Feljelentés és vádbeszéd a rendőrség és az áligazságszolgáltatás ellen

2007.11.23. 17:56 Molnár F. Árpád

Erzsébet híd: Feljelentés és vádbeszéd a rendőrség és az áligazságszolgáltatás ellenA mikrofonnál: Molnár F. Árpád MP32007-11-23.Molnár F. Árpád2007 november 23-án, a mai napon kaptam kézhez azt a rendőrségi határozatot, amely hamis vádak alapján a maximális, 50 ezer Ft…

2 komment

Címkék: anglia mszp maffia usa franciaország cenzúra isten kanada izrael szabadság demokrácia cia zsidó gyurcsány ferenc rendőrállam orbán viktor gyilkosság rogán antal alkotmány horn gyula lendvai ildikó lehallgatás kereszténység nemzetbiztonság gergényi péter teve utca szólásszabadság ávh nbh megfigyelés kínzás diktatúra kuncze gábor emberi jogok vérengzés nsa bene lászló burma becsület titkosszolgálat tényfeltáró orfk bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet szabálysértés országgyűlés hamis vád állambűnözés despotizmus fejbelövés médiabűnözés szervezett bűnözés jézus krisztus molnár f árpád politikai bűnözés oknyomozó rendőrbűnözés kaiser ede tánczos gábor nemzeti nyomozóiroda kényszervallatás gazságszolgáltatás médiacsőcselék 2006 október 23 zéró tolerancia politikai gyilkosság rszvsz tüntető önkény szélsőségesek betechnikázás életfogytiglan nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat alsóbbrendűség felsőbbrendűség keresztyénség sortüzesek áligazságszolgáltatás tömegmészárlás fehérgalléros bűnözés pintér sándor csonttörők dénes gábor nagy babilon tisztesség titkos információgyűjtés nni bizonyítékeltüntetés kuzma mihály pusoma dénes politikai üldözés bizonyítékmegsemmisítés legfőbb ügyészség erzsébet híd blokádja fidez elektrosokk kemény olga rendőrfőhadnagy fajelmélet állami trógerek eltussolás rendőrgyilkos rendőrség nagy zoltán rendőralezredes v kerületi rendőrfőkapitány szociopaták pszichopaták pénzesné kiss edit rendőr őrnagy bűnöző alkatú pszichopaták nyomozati anyagok fasfelmetsző jack fehérre meszelt sírok hrubenák joakim 2007 október 26

süti beállítások módosítása