HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog


Bölcsességet vagy terrorizmust? - Ha köztársasági elnök: Pálinkás József vagy Sólyom László?

2010.05.08. 20:43 Molnár F. Árpád

CIKK: Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, filmrendező, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja) Pálinkás József MTA-elnöktől balra Sólyom László köztársasági elnök - mint Ellen G. White 150 évvel korábbi…

Szólj hozzá!

Címkék: kuruc.info jobbik kereszténység sólyom lászló vona gábor köztársasági elnök repülőgépek magyar gárda jézus krisztus atomfizika pintér sándor toroczkai lászló részecskefizika pálinkás józsef haarp magyar tudományos akadémia mk ultra hvim hírháttér multimédia echelon tanúk

Nehézsúlyú keresztmetszet Molnár F. Árpád nemzetbiztonsági testamentumából

2009.06.10. 12:36 Molnár F. Árpád

Ajánló: Molnár F. Árpád elmúlt 10 évének vázlatán keresztül olyan - nevekkel (Gergényitől, Bárándyn át Orbánig) közzétett - állami bűnügyi anyagokkal találkozhatnak, amiket csak innen tudhatnak meg! A Hírháttér ismét abszolút első osztályú tényfeltárást…

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz gyurcsány olaszország irak moszad orbán viktor jobbik medgyessy péter kiss péter gergényi péter vona gábor titkosszolgálat nemzeti nyomozóiroda pintér sándor silvio berlusconi dietmar eduard clodo tasnádi péter kiss elemér lakatos andrás kisbandi bárándy péter igazságügyminiszter

Szórakoztatóan és velősen arról, kicsoda Szeszák Gyula főügyész és mik a magyarok

2008.12.12. 00:07 Molnár F. Árpád

  'Helyre, kutyák, vissza a kutyaólba!' Másként: párt-szürkemarháknak és disznóknak nem Krisztus Olaja, hanem moslék való. A képen Szeszák Gyula olajügyész és túlélő (Hírháttér-felvétel) Szórakoztatóan és velősen…

Szólj hozzá!

Címkék: peru jobbik cigányok hősök erkölcs emberiség brazília vona gábor nácizmus olajmaffia szeszák gyula igénytelenség állami gyilkosság olajbűnözés pintér sándor für lajos titkosszolgálatok vengrimajmok katonai főügyész

Roháč, Boross, Mečiar, a KGB és a többiek - Személyes tapasztalatokkal a nemzetközi állami bűnözés sűrűjéből

2008.10.29. 22:10 Molnár F. Árpád

A média szerint elfogták az 1998-ban Budapesten, az Aranykéz utcában végrehajtott, több halálos áldozatot követelő, addig példátlan robbantásos merénylet egyik elkövetőjét, Jozef Roháčot, akinek ügyei és vonzáskörzete után sokat nyomoztam annak idején nem csak…

1 komment

Címkék: mszp fidesz szdsz merénylet gyilkosság kuncze gábor robbantás tahitótfalu solymár pintér sándor olajbizottság jozef rohac seress zoltán boros tamás

TABU: HÍRHÁTTÉR TV: A rendőrszakmáról a teljes állománynak - Tényfeltáró film nektek és rólatok, ahogyan még senki nem szólt hozzátok

2008.05.01. 10:42 Molnár F. Árpád

A film készítője több, mint fél évtizeddel ezelőtt összekülönbözött a rendőrséggel és az NBH-val, ami miatt tönkre akarták tenni, aztán meg akarták ölni. Tényfeltáróan a rendőrség működéséről, a rendőrség erkölcsi- és mentális állapotáról, az állami…

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz bűnözés rendőrség szdsz mdf orbán viktor rendőrterror alkotmány dávid ibolya medgyessy péter gergényi péter szilvásy györgy demszky gábor nbh emberi jogok olajmaffia olajszőkítés btk tömeggyilkosság veér andrás nemzetbiztonsági hivatal állami bűnözés erkölcstelenség rendőrbűnözés vérbíró kényszervallatás politikai gyilkosság vérügyész szabadságvesztés tömegmészárlás rosszindulat pintér sándor bűnöző alkatú pszichopátia rendőri pszichopátia bács kiskun megyei rendőrfőkapitányság bántalmazás hivatalos eljárásban vérügyvéd veérügyvéd veérügyész veérbíró fedett nyomozók kubicsek andrás kecskemét rendőrkapitánya rendőrfaj rendőrper beismerő vallomás kövér lászló titokminiszter

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Gazságszolgáltatási maffia, Lomnici, elektrosokk, politikai gyilkosságok

2008.01.10. 04:01 Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3Letöltés és sokszorosítás MP3A TARTALOMBÓL:- Lomnici Zoltán az OIT-n ülésezve kapta a szörnyű hírt: annyi-annyi esztendő csendet követően egy hétköznapi ember megtámadott egy bírónőt egy polgári peres tárgyaláson. Minden öltönyös-nyakkendős…

3 komment

Címkék: pedofilia mszp fidesz maffia keszthely usa bűnözés eu népszabadság szlovákia rendőrség börtön ukrajna szdsz isten agresszió baleset bochkor gábor németország izrael szombathely oroszország csőcselék népszava kgb demokrácia moszad zsidó gyurcsány ferenc fasizmus európai unió orbán viktor árpád kecskemét elmebeteg kádár jános törvény telepítés erkölcs biblia evangélium alkotmány alkoholizmus lamperth mónika lehallgatás kereszténység tényfeltárás polski fiat gergényi péter függetlenség vérvád újszövetség elmebaj molnár demszky gábor nanotechnológia baseballütő nbh emberi jogok szovjetunió kettős mérce nácizmus tűzoltóság kármán irén amnézia feledékenység bűnszervezet hazudozás szent korona paranoia fszb állambűnözés fejbelövés szervezett bűnözés hazaárulás molnár f árpád nemzetbiztonsági hivatal oknyomozás bnd rendőrbűnözés vérper vérbíróság vérítélet kaiser ede tánczos gábor kényszervallatás legfelsőbb bíróság elnöke d notice államvédelem pálffy istván 2006 október 23 rszvsz mérgezés lomnici zoltán bűnöző alkatú pszichopata lakatos pál betechnikázás szabadságvesztés nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat orosz maffia büntetőper koncepciós per sis kádár rendszer keresztyénség sortüzesek andrej szaharov aranykéz utca boross tamás fehérgalléros bűnözés mészáros antónia szívinfarktus pintér sándor csonttörők söpredék boxer igazságügyi elmeszakértő dénes gábor nni titokzatos nagy babiloni szajha kuzma mihály pusoma dénes gyermekkereskedelem strasbourg politikai üldözés lépold józsefné lb ügyészbűnözés antikrisztusok rudolf jános tömeggyilkosok csintalan sándor átvilágítás agyvérzés titkosszolgálatok sátán zsinagógája salamon berkowitz elitbűnözés öltönyös nyakkendős bűnözés virtus pont hu disznócsorda bűnügyi szakértő balaton balázs újságíró kiemelten közhasznú tevékenység vadállatok vérengző ebek disznónyáj mossad jézus krisztus beszédei tasnádi péter oit országos igazságszolgáltatási tanács n lászló kozenkay jenő kémelhárító jan rohac joseph rohac faller ferenc szemkilövés karsai józsef aljas indokból vagy célból éhségsztrájk f. titkos és nyílt információgyűjtés bérgyilkosság kuncze gábor belügyminiszter akasztás polgári peres eljárás személyiségtorzulás bírónő kábítószercsempészet vasszék jellemtorzulás alkoholista pszichopaták kényszerinjekció horn gyula miniszterelnök életösztön poloskák móri tömegmészárlás titkosügynökök gázspray karlendítés aranyfog testőrség tóth gábor budapesti rendőrfőkapitány mmpi teszt rövid ital budai bernadett kormányszóvivő jozef hamala arcon lövés jozef rohac kínzókamrát rendőrségi törvény hajléktalankérdés rendőrférgek isten plántái sátán plántái jános apostol jános levele gyurcsány blog gáztámadás önkívület rádióadóvevő walky talky emlékezetkiesés stadler józsef internetes újságíró emlékezettörlés agysejtpusztítás lomnicionista agyroncsolók ukrán maffia álöngyilkosság globalizációs állami bűnözés álomlátás álmodás neveket akarok hallani kik 56 hóhérai gyermekgyilkosságok rendőröngyilkosságok kurtág györgy

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Erzsébet híd: Feljelentés és vádbeszéd a rendőrség és az áligazságszolgáltatás ellen

2007.11.23. 17:56 Molnár F. Árpád

Erzsébet híd: Feljelentés és vádbeszéd a rendőrség és az áligazságszolgáltatás ellenA mikrofonnál: Molnár F. Árpád MP32007-11-23.Molnár F. Árpád2007 november 23-án, a mai napon kaptam kézhez azt a rendőrségi határozatot, amely hamis vádak alapján a maximális, 50 ezer Ft…

2 komment

Címkék: anglia mszp maffia usa franciaország cenzúra isten kanada izrael szabadság demokrácia cia zsidó gyurcsány ferenc rendőrállam orbán viktor gyilkosság rogán antal alkotmány horn gyula lendvai ildikó lehallgatás kereszténység nemzetbiztonság gergényi péter teve utca szólásszabadság ávh nbh megfigyelés kínzás diktatúra kuncze gábor emberi jogok vérengzés nsa bene lászló burma becsület titkosszolgálat tényfeltáró orfk bűntett bűncselekmény btk bűnszervezet szabálysértés országgyűlés hamis vád állambűnözés despotizmus fejbelövés médiabűnözés szervezett bűnözés jézus krisztus molnár f árpád politikai bűnözés oknyomozó rendőrbűnözés kaiser ede tánczos gábor nemzeti nyomozóiroda kényszervallatás gazságszolgáltatás médiacsőcselék 2006 október 23 zéró tolerancia politikai gyilkosság rszvsz tüntető önkény szélsőségesek betechnikázás életfogytiglan nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat alsóbbrendűség felsőbbrendűség keresztyénség sortüzesek áligazságszolgáltatás tömegmészárlás fehérgalléros bűnözés pintér sándor csonttörők dénes gábor nagy babilon tisztesség titkos információgyűjtés nni bizonyítékeltüntetés kuzma mihály pusoma dénes politikai üldözés bizonyítékmegsemmisítés legfőbb ügyészség erzsébet híd blokádja fidez elektrosokk kemény olga rendőrfőhadnagy fajelmélet állami trógerek eltussolás rendőrgyilkos rendőrség nagy zoltán rendőralezredes v kerületi rendőrfőkapitány szociopaták pszichopaták pénzesné kiss edit rendőr őrnagy bűnöző alkatú pszichopaták nyomozati anyagok fasfelmetsző jack fehérre meszelt sírok hrubenák joakim 2007 október 26

KGB-ügynök az NBH élén - Válaszok Laborc Sándorról és kinevezésének okairól

2007.11.16. 11:51 Molnár F. Árpád

2007-11-16.Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megbízott igazgatóját tervezi az NBH élére kinevezni az MSZP. A Fidesz tiltakozik.Laborc Sándor 6 éven keresztül a KGB kebelében, Moszkvában tevékenykedett olyan helyen, hogy KGB-s ügynöki mivoltát letagadni sem tudná, csak…

3 komment

Címkék: mszp fidesz mdf olaszország izrael oroszország kgb moszad zsidó gyurcsány ferenc fasizmus putyin globalizáció cionizmus alkotmány moszkva nemzetbiztonság nacionalizmus ügynök nbh diktatúra szovjetunió antall józsef titkosszolgálat olajszőkítés btk fszb babilon hazaárulás pintér sándor romano prodi silvio berlusconi alekszandr litvinyenko laborc sándor titkos ügynök tömeggyilkos titkosszolgálatok

süti beállítások módosítása