HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

A debreceni rendőrrohamon keresztül a média tömegpusztító gaztetteiig

2007.09.25. 22:55 Molnár F. Árpád

Most hallgatom a médiában, hogy a debreceni rendőrség azzal indokolta meg a lovasrohamot és támadást, hogy egy ember megdobta az egyik lovas rendőrt sörösüveggel. Ezért hajtottak bele és vágtattak végig ütlegekkel az egész tömegen! - ahogy ezt a felvételek is bizonyítják.

Ha nem tévedek, ez a kollektív bűnösség elve, amire éppen a minap tanította az Európai Unió és Washington a magyarságot, akik a háttérből végigkísérték a szlovák fasiszta cirkuszt, és a világ nevében, a zsidó lobbi meghatározó erejével támogatták a magyarság elleni náci intézkedéseket és gettókat, a földfosztással és a kilakoltatásokkal együtt. Azaz a világ úgy szerepelt le, ahogyan Gyurcsány Úr és bűnöző rendőrsége október 23-án, mely mögött legfelsőbb szinten - egyre kevesebbek előtt titok ez - szintén Izrael állt. Üssed, mert magyar! Hadd hulljon a férgese!

Jelen esetben pedig gyakorlatilag arról volt szó, hogy ha a szurkoló és járókelő fajból az egyik sörösüveget dob egy rendőrre, kollektíven és statáriálisan azonnal elítélendő az egész tömeg, akik csak a helyszínen - a felvételeken látható -, háttal a rendőröknek, gyanútlanul és békésen sétálnak el a helyszínről.

Ahogy egy személy mondta, aki átvészelte az újabb, a következő állampatológiai, szervezett bűnözői elmerohamot:
- Ha egy ember sörösüveggel dobálózott, miért nem azt az egy embert vették ki a tömegből, miért hajtottak végig az egész tömegen?

Rendkívül ostobának és vaknak kell lenni ahhoz, hogy ezt bárki ne fogja fel.

A rendőri vezetőknek a felvételek és a hatályos törvények ismerete ellenében tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy bűnpártoló módon lépnek fel, alkalmatlanok a rendőri szolgálat ellátására, és azonnali hatállyal legalább el kell őket bocsájtani! Ez a legkevesebb, hiszen még annyit sem hajlandóak felfogni, amennyit mindenki lát, akinek nem vette el eszét a lakosság elleni vérengzésekben és csontzúzásokkal vegyes sortüzekben lelt gyurcsányi, állampatológiai gyönyörűség! Ha ezeket a bűnszervezeti hamis tanúzásokat és bűnpártoló magatartást ilyen körülmények között, amikor tudva tudják, hogy azonnal lebuknak ország-világ előtt, ezek a rendőri vezetők mégis megteszik, akkor miket csinálnak a rendőrség zárt falai mögött?

Megmondom: hát azt, amit itt, Kecskeméten is: szétlopják a lefoglalt tárgyakat, kicserélik a vért, hogy befolyásos bűnözőket mentsenek fel, vétleneket pedig elítéltessenek, rendőrgyilkosságoknál és más bűnügyeknél megváltoztatják a bűnügyi adatokat, hogy rendőri vezetőket és politikusokat mentesítsenek a felelősségre vonás alól, megváltoztatják és meghamisítják a tanúvallomásokat és a jegyzőkönyveket, és halomra verik a vétleneket (kényszervallatásnak nevezik), hogy a valódi elkövetők helyett vétlenek jussanak börtönbe.

A rendőrség kollektív bűnössége senki ember előtt nem lehet kérdéses.

Kezdem azt gondolni, amit meglepően sokan vetnek fel (korábban elképzelhetetlen lett volna ilyesmi), hogy az egész rendőri állományt meneszteni kellene, de szabadságvesztéssel járó ítéleteket csak akkor nem kimondani rájuk, ha a hozzájuk képest ma született bárány, civil lakosokra sem mondanak ki többet egyetlen ilyen elmarasztaló ítéletet sem. Amíg egyetlen civil is börtönben ül, addig a rendőrségnek is ott a helye. Márpedig a másutt rendbontó szurkolókat pillanatok alatt végrehajtandó szabadságvesztésekre ítélték, kit egy, kit két hónapra! Úgyhogy most jöhetnek az elkövető rendőrök mellett a rendőri vezetők, akik megvizsgálták a felvételeket, és bűnpártoló magatartásukkal bizonyították, hogy akik nyíltan ilyen alávaló és hitvány módon szerepelnek, azok úgy ontják a kegyetlen és szadista bűntetteket a rendőrség falai mögött titokban, ahogyan egy rendőri vezetőnek kell!!!

Magyarán: innentől ZÉRÓ TOLERANCIA a sörösüveg miatt több száz emberre hátulról rárohanó rendőröknek, a parancsot kiadónak, de legfőképpen azoknak a vezetőknek, akik a felvételek láttán azt merészelték mondani, hogy a tömeg megtámadása indokolt volt, és semmi kivetni valót nem találtak, csak a nekik háttal közlekedő, békés, TOTÁLISAN GYANÚTLAN állampolgárokban!

A Kurucz Péternek és az ATV vezérstábjának pedig újfent üzenjük, hogy sokan vannak, akik ellenük nem is titkoltan több tíz esztendőig terjedő szabadságvesztéseket szeretnének kérni, mégpedig - a Kurucz-stábbal szemben - törvényesen!

Mert a törvény a miénk, a fasizmus pedig a tiétek! Úgyhogy ti legyetek azok, akik a törvények szerint fizetnek!

Az államfasiszta Dávid Ibolya meg egyfojtában az állam szentségéről és annak tiszetelete helyreállításáról beszélget a vele nagyon egyetértő, ezért megjutalmazott ATV-s Kálmán Olgával közösen, ahol valójában az is kérdéses, ki interjúvol kit, minthogy úgy ülnek ott a rendőrség szentségét és az állam becsületlét éltetve, mint akiket előbb megátkoztak, hogy esélyük se legyen, aztán tarkón lőttek, mert Gyűlöli őket az Isten.

Az a kollektív bűnösség elve és statárium, amit a rendőrvezető bűnözők a világon semmit el nem követett civil tömegek ellen felmutatnak és igazolnak és bátorítanak, serkentenek, védenek és cselekedtetnek, a 2006 október 23-i - Kurucz Péter biztosan emlékszik rá, nehéz lenne annyit hazudozni úgy, hogy az ember elfelejtse, miket művelt -, a Gyurcsány Ferenc részéről megrendelt állami vérengzéseket és sortüzeket idézi, ahol - vezető szinten a Népszavával, a Népszabadsággal, az MTV-vel, a tv2-vel, az ATV-vel és az RTL Klubbal - összesen 100 ezer magyar embert és külföldit mondtak ki kollektíven bűnösnek, megverhetőnek, legázolhatónak, lesortüzelhetőnek, összetörhető csontokkal, ezt követően hamis vádakkal illethetőnek, börtönbe juttatandónak, valamint egy egész életre MEGBÉLYEGZENDŐNEK!

Százezer embert! Ennyien voltak, illetve mentek keresztül hazafelé és munkába, kórházba és ismerőseikhez tartva, illetve túristákként a világ minden részéből 2006 október 23-án azokon a helyszíneken, amelyeket legázolt a bűnöző, fasiszta, sortüzes államhatalom.

Kurucz Péter, D. Tóth Kriszta, Mészáros és Kálmán Olga: ti vagytok a csőcselék, ti vagytok a söpredék, ti vagytok az elkövetők, a bűnpártolók, a felbujtók, a sortüzesek és azok, akik az egész helyzetet előidéztétek az éveken át folytatott hazugságaitokkal, aztán a bűnügyi szervezkedéseitekkel, szeptembert és októbert követően pedig az elkövetők további felmagasztalásával és végeláthatatlan bűnügyi mosdatásával a mai napig. Mosolyogva, Kurucz Péter, mosolyogva, ahogyan te tetted. Ha a vétlen járókelők, akiket kiraboltatok, kifosztottatok, csak azért, mert az utcán voltak, csak azért, mert voltak, mert éltek(!), szerintetek megérdemelték a véres állami leszámolásokat, holott ti a közélet legalsóbb bugyraiban a világon mindenhez hozzáfértetek, a világon mindenről a legrészletesebben értesültetek, és úgy hamisítottatok napi jussért és pénzért, akkor nektek a Pokol sem lesz elég. Akkor nektek a Pokol sem lesz elég.

Szólj hozzá!

Címkék: rtl klub tv2 mtv kálmán olga atv usa gyurcsány eu népszabadság rendőrség mdf izrael népszava zsidó debrecen fasizmus európai unió kecskemét washington dávid ibolya kínzás vérengzés lobbi bűnszervezet csonttörő bűnpártolás szervezett bűnözés rendőrbűnözés vérbíróság kényszervallatás 2006 október 23 vérügyészség szabadságvesztés benes dekrétumok kollektív bűnösség lovasroham sörösüveg tömegoszlatás futballszurkoló statárium népsortüzes hamis tanúzás rendőrgyilkosság börtönbüntetés államfasizmus kurucz péter

A bejegyzés trackback címe:

https://allambunozes.blog.hu/api/trackback/id/tr6177080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása