HTML

Állami-, politikai- és rendőrbűnözés

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA, a 15 milliós magyarság toronymagasan vezető tényfeltáró, ezért üldözött médiuma, mely a világ háttérhatalmi (és) elmetechnológiai Echelon-rendszereinek a feltárására, a világreformok feltétlen és közvetlen előidézésére, valamint az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére hozatott létre, az Isten Létezése ugyancsak minden eddigit meghaladó erejű és mértékű bizonyításával. http://hirhatter.com/

Kommentált topicok

Linkblog

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: SZÓLÁSSZABADSÁGOT! - Új közéleti társalgó műsor - "Az Isten irgalmazzon nekik!"

2008.03.27. 01:30 Molnár F. Árpád

Kovács Gyula - Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3


Kovács Gyula (Hírháttér-fotó)

"Szólásszabadságot" címmel új társalgó műsorsorozatot kezdünk, melyben közéleti, politikai, vallási és egyéb témakörökben fogunk szabadon, a cenzúráktól menekülve beszélgetni, amolyan újságíróklub-szerűen. Egyelőre elsősorban olyanok fognak megjelenni a Hírháttér stúdiójában, akik nem motiváltak arra, hogy az emberi jogokkal pénzért, karrierért vagy bármi egyébért szembe menjenek. Tehát becsületes és becsületességre törekvő személyekkel fogunk beszélgetni, nem úgy, ahogyan egyes televíziós műsorokban ez szokás, ahová becsületes embereket, illetve akik bármiféle szervezett bűnözéssel szembe mennek, avagy emberi jogokkal foglalkoznak, be sem engednek. Nem akarok neveket mondani, így egyszerűen csak emlékeztetek pl. az ATV újságíróklubjára, amely a hajdan még becsületesebb napokat megélt Bolgár György és más, a magyar néppel és az Emberiség alapvető érdekeivel ellenséges személyeket invitál.


A témakörökből:

     - Tanárverések.
     - Az egri Markhot Ferenc kórház (korrupt) vagyonkezelési privatizációja elleni tüntetés betiltása.
     - Veres (Fenevad) János pénzügyminiszternek a Hír TV elleni tettleges akciói és rendőrstílusú gátlástalan hazudozása.
     - Partizáninfó és Kurucinfó - Amiben össze kellene fogni.
     - Hogy legyen az ellenállás?
     - Tüntetések és antiglobalizációs tüntetések, izraeli világmédia-hazugságok, Black Block.
     - A zsidó multik megadóztatása felszámolná Afrika tömeges éhhalálozását.
     - A Jézus Krisztus, a Jelenések Könyve, a Nagy Babiloni Szajha és a globalista, emberkereskedő lobbik, meg a 94%-os zsidó világtöbbségű média.
     - Kína Tibet elleni vérengzése.
     - Nepálban a sokkal enyhébb rendőri brutalitás ellen azonnal tiltakozott az ENSZ, a 2006-os magyarországi súlyos vérengzések kapcsán - mert az izraeli háttérrel ment - viszont a mai napig bujdosnak.
     - Kovács Gyula fegyvereket hordott 1956-ban. A forradalomban vállalt aktív szerepéről.
     - A bíróságok és a gazságszolgáltatás korrumpáltságáról és az áldozatok bátor, sokszor hősies kiállásáról.
     - Kovács Gyula bátor konfliktusa a szabálytalanul eljárt bírósággal szemben.


Zene:

Onur Akin: Memleket Isterim és más.

Az adás zenei szerkesztője és rendezője: Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3


Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

A Hírháttér kapcsolódó anyagjaiból:

2008-02-11. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: A rendőrök géppisztollyal gerincét törték - Lakásperéről, állami csatározásairól Kovács Gyula beszél
/Molnár F. Árpád összeállítása/
A tartalomból: Kovács Gyulát a rendszerváltozásnak nevezett időszak előtt egy a volt feleségével, majd a rendszerrel folytatott lakásper kapcsán - többek között géppisztollyal ütlegelve - olyan súlyosan bántalmazták a rendőrök, hogy egyebek mellett bordatörést és gerinctörést szenvedett, ami miatt nyugdíjazni is kellett. KLIKK az oldalra! A mikrofonnál: Molnár F. Árpád
(Meghallgatható és letölthető!)

Szólj hozzá!

Címkék: kína anglia tv2 amerika atv mszp fidesz maffia usa franciaország cenzúra horvátország eu peru fenyegetés tények szdsz eger mdf románia tesco agresszió kanada india németország izrael hír tv 1956 tüntetés ensz oroszország korrupció jegyzőkönyv törökország tibet gyurcsány ferenc forradalom fasizmus európai unió bürokrácia orbán viktor nagy britannia kommunizmus veres jános wittner mária auchan erkölcs újságíróklub evangélium kóka jános lakásmaffia cionizmus alkotmány lendvai ildikó kereszténység diktafon nacionalizmus szocializmus újszövetség kurucinfo sátán sztálin ateizmus emberi jogok debreceni egyetem nácizmus zsidóság antall józsef becsület népirtás ellenforradalom ndk bűncselekmény btk bűnszervezet szabálysértés nyilasok sajtótájékoztató vesztegetés jelzálog mecsek hamis vád pénzügyminiszter dalai láma george w bush adolf hitler betiltás jézus krisztus állami bűnözés rendőrbűnözés zuschlag jános vérbíróság gazságszolgáltatás médiacsőcselék bárdos andrás pálfy istván 2006 október 23 vérügyészség nepál szabadságvesztés horváth ágnes egészségügyminiszter kádár rendszer keresztyénség börtönbüntetés néphatalom titkos információgyűjtés titokzatos nagy babiloni szajha simon peresz taxisblokád jelenések könyve hírháttér rádió civil jogász bizottság gyülekezési jog öltönyös nyakkendős bűnözés rendőri brutalitás népfelkelés mtm sbs gyarmatosítás zsidó világszövetség elnöke garázdaság bolgár györgy budaházy györgy szabadságharc lakásper cjb magyar néppárt népképviselet hitleristák schönfelder józsefné sebők istván mnp elnök vérügyvédek robbanóanyag szólásszabadságot kovács gyula sajtóklub mecsek nyugdíjas egyesület onur akin memleket isterim tanárverések fiatalkorú bűnözés partizáninfo rokkantsági nyugdíj milliomos gyerekek könnyű testi sértés helmut kohl egri markoth ferenc kórház heves megye hospinvest zrt gazdasági bűnözés egri közgyűlés egri forradalmi emlékbizottság tocsik márta princz gábor robert schekley digitális népszavazás rendőrhazugság népbörtön veres fenevad jános törvényen kívül 2008 március 15 mahatma gandhi antiglobalizációs tüntetés black block zsidó világmédia afrikai éhezés multik megadóztatása máté kriszta mali zoltán drávapiski polgármestere gyurcsányrendőrség zsvsz kukoricagránát ítélőtábla ítélő tábla szegedi ítélőtábla bírósági tárgyalás

Kóka János Kína elleni bojkottért szólalt fel, Putyin úr házi Gyurcsány Ference - aki egyébként mindenhez hozzászól - viszont lapít

2008.03.25. 21:10 Molnár F. Árpád

Kóka János már bejelentette: Magyarország bojkottálhatná a magyar politikusok Pekingi Olimpiától való távoltartásával a sortüzes tömeggyilkos kínai kormányzat gaztetteit, de a Magyar ún. "Köztársaság" legfőbb pszichopatája, Gyurcsány Ferenc, a kínai sortüzesek apró(d)ja nagyokat hallgat.

A tömeggyilkosok nagy babiloni, szajhista klubjának egyik vagy legfőbb gonosztevője, a valahogy rendkívüli precizitással szinte minden létező ügyben mindig a gonosz pártjára álló Vlagyimir Putyin jó viszonyt ápol a sortüzes-csonttörő pszichopata bűnöző magyar miniszterelnökkel, így Gyurcsány Ferenc úr megpróbál jó sortüzeshez méltón viselkedve - ahogyan a tanárverő tanítványok fejlődnek az ő és Veres fenevadjai hatására az iskolákban - igazodni a szlávok legsötétebb antikrisztusához és sátáni urához. Vlagyimir Putyin úr, minden oroszok ellensége, a nagy demagóg jéghidegen viszonyulva az erkölcsökhöz és az emberéletekhez, köztudottan elvtelenül Kína- és szerbbarát, aki két ló közül mindig arra tesz, amelyik gonoszabb, rosszindulatúbb, és amelyik vörösebb (a Bibliában a vörös a Sátán színe). Kóka János, az SZDSZ mikropárt illegitim elnöke kétségtelenül népszerű húzásával megelőzte a mindig aluszékony és lassú, állandóan lépéshátránnyal küszködő Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, aki úgy tűnik, még mindig hallgat, mint sortüzes nagybátyja és egypártrendszeri tejtestvére, Gyurcsány Ferenc, akinek viszont hivatalból már régen állást kellett volna foglalnia, ahogyan a fél világ már megtette.

Érdemes megemlékezni a világ médiájában bemutatott nepáli rendőrbrutalitásokról is, ahol részletesen látható, hogyan ütötték a nepáli - rendőrnek nevezett - pártszolgálatosok azokat a tibetieket, akik békésen tiltakoztak a kínai, korábban gyanútlan fegyvertelen fiatalok ellen tankokkal trancsírozó gyurcsányi-tienanmeni söpredék globalista mészárszékének szörnytettei ellen. A hír azért érdekes, mert az ENSZ - írd és mondd - azonnal tiltakozó nyilatkozatot adott ki a nepáli gyurcsányőrség tettei minősítéseképpen, de 2006 óta lapít és hallgat azokról a gaztettekről és számos esetben életre szóló testi és lelki megnyomorítást elkövetett sortüzekről és brutális állami veérengzésekről, amelyeket Izrael akaratából Gyurcsány Ferenc és az üres sörösdobozzal őrjöngve hadonászó Lendvai Ildikó (mondván, azt dobták egy rendőr felé) és társai követtek el, azóta is koncepciós pereket folytatva az éppen Gyurcsány úrék ostobasága és mentális megbetegedései miatt történelmi méretűvé kinevelt áldozatok és emberjogvédők ellen, azaz korunk hősei és legnagyobb magyarjaivá kinőtt, szépen fejlett igazságbajnokaival szemben.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-63-86 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kína szdsz orbán viktor globalizáció erkölcs kóka jános lendvai ildikó vlagyimir putyin despotizmus csonttörő pszichopata állami bűnözés rendőrbűnözés nepál veres jános pénzügyminiszter sortüzesek rosszindulat nagy babiloni szajha tömeggyilkosok rendőri brutalitás gyurcsányizmus veres fenevad vörösök

HÍRHÁTTÉR TV: A gyurcsányi rendőrök által 2006 őszén megvert perui szavaiból

2008.03.24. 15:56 Molnár F. Árpád

Angel Mendoza perui állampolgár barátaival tartott egy vacsoráról hazafelé. A kapuban fegyveres állami bűnözők rohantak rá. A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) 2008 márciusi alakuló gyűlésén eme Angel Mendoza perui állampolgár beszél arról, hogyan támadták meg ok nélkül a rendőrök 2006 őszén, hogyan hurcolták el, verték össze és ebből következő természetességgel jelentették fel hamis vádakkal, miszerint megtámadta a rendőröket.

Érdekes, hogy az éjfekete Demszky Gábor, a többszörös gyilkos, sokkos, csonttörő-sortüzes Kuncze Gábor, a teljesen kótya és őrjöngő Lendvai Ildikó és bűnszervezeti, csonttörő, uszító, fasiszta és minket hamisan vádoló bűnszervezetük számára mintha ez sem tűnt volna fel. Persze tudjuk, hogy csupán az igényességük akkora, amekkorát még nem tapasztaltunk az elmúlt két évtizedben egyetlen gyilkos és elektrosokkos pszichopata bűnszervezeti bűnöző politikustól és - Kuncze Gábor szavait idézve - szétlőni való, Bánó András-féle médiacsürhétől és médiacsőcseléktől sem.

A KJE - amelynek alakuló gyűlésén Angel Mendoza perui állampolgár is beszélt - főleg a 2006-os áldozatokból alakult nemre, rasszra, bőrszínre, származásra és vallásra tekintet nélkül. Az áldozatokból álló tagok között egyaránt vannak keresztyének és külföldi állampolgárok. A helyszínen megjelent többek között Morvai Krisztina is, akit emberjogi tevékenysége miatt volt férje és társai, az undorító és gyomorforgató Bánó Andrások Izraellel kart karba öltve üldöztek, a sortüzek, a csonttörések áldozatai és a világ népeiből való áldozatok elleni hamis vádakat az antiszemitizmus hülyeségével próbálva lesöpörni. Kuncze Gábor, a többszörös sokkos gyilkos érthető okokból nem propagálta, hogy akik ennyire semmibe veszik ártatlanok és emberjogvédők életét, azokat szét kell lőni. A lakosság tagjai közül viszont egyre többeket sikerül meggyőznie a Népszabadságos Léderer Páloknak, a Veérbe fúlt Popper Pétereknek, valamint az antiszemita-álszakértő Bánó Andrásoknak arról, hogy valóban: az erőszak és a szétsortüzelés megfelelő megoldás lehet az olyan semmire kellő sátáni gonosztevők végső eliminálására, amilyenek a magukfajták.

És mindebben az a legszebb, hogy még eljárás alá sem lehet minket vonni, hiszen ők fegyvertelen és vétlen tömegek ellen szavazták ezeket, uszítottak, fegyveres harcokra szólítottak, az alkotmányos rend fegyveres erőkkel, bűnözők törvénytelen megmozdulásai és rohamai által való megsemmisítésére és az ÁVH-t idéző, annak idején utóbb felakasztott és felgyújtott csonttörő szörnyetegek gaztetteinek pártolására szólítottak fel, ahogyan Rákosi Mátyás egykoron, öltönyben és nyakkendőben. A mai napig fedezik az elkövetőket, a mai napig gyűlöletkampányt folytatnak és koncepciós perekre uszítanak azok ellen, akik megkínzottak és testi-lelki megnyomorítottak érdekében megszólalnak, és ahogyan a szétlőni való Népszabadságos Léderer-család, kizárják és kirekesztik mindazokat, akik a korábban Morvai Krisztina-féle bizottság dokumentumfilmjeit ajánlani merik megtekintésre.

Bár a csonttörő-sortüzes pszichopata szörnyetegek gyűlöletkampányai és a fegyvertelenek, valamint az ártatlan áldozatok további kínzását és börtönbe juttatását kifejezetten célzó szavaik és tetteik globális pusztítás érdekében realizáltattak, csak nemzetünk legutolsó, legalacsonyabbrendű fenevadjai fogadták el szörnyű szavaikat és gyűlölettetteiket: a sortüzesek. Az a réteg és az az álértelmiség és öltönyös, mai farizeusi bűnöző jogászhordák, amik sem emberi jogok terén, sem oknyomozóként, sem a politikai bűnözés és annak összefonódásai leleplezése terén nem képesek létrehozni és képviselni sem semmit, hiszen saját magukról van szó, csak az egoista és bűnöző nagyképűség üres talaján szaporodnak, mint a sárban fetrengő, förtelmesen igénytelen és visszataszító, mérhetetlenül undorító disznók, üldözve mindazokat, akik megvakított, megnyomorított ártatlanokat képviselnek ezen a földön.

Kamera és szerkesztés: Molnár F. Árpád
Hírháttér Televízió





Angel Mendoza perui állampolgár Gaudi-Nagy Tamás ügyvéddel beszél a javarészt 2006-os áldozatokból alakult KJE gyűlésén. A kép jobboldalán Szabó Bálintné, aki fiának két ujját letépte egy életveszélyes, emberélet kioltására alkalmas Gyurcsánygránát. Gyurcsány úr és az MTV, valamint a Népszava és a Népszabadság rendőrei fegyvertelen tömegekre támadtak. Az ügyeket azóta is közös erővel próbálják eltussolni. Az életszerű szakértések szerint egyértelmű, hogy a parancs is úgy szólt, hogy nem számít, ha bárki meghal. Bánó András és tettestársainak csontjai érthetetlen okokból - annak ellenére, hogy összesen 100 ezer szerintük "csőcseléket" lövetett szét pártjuk és kormányuk - a mai napig épségben vannak, és Léderer Pál gyerekének sem tépte le több ujját egyetlen szerinte "söpredék" néhány fős társaság sem. A fejleményeket azonban figyelemmel kíséri a Hírháttér Léderer Pál - ihletetten fogalmazva: - nagy nyilvánosság előtt tett bocsánatkéréséig bezárólag, hiszen világszerte gyakori, hogy a hóhérokat viszik akasztani, így nem árt az óvatosság.


Molnár F. Árpád, aki méltó háláját fejezi ki Léderer Pálnak azért, hogy egy 1956-ban körömletépett, 2006-ban pedig hátulról fejbe lőtt, kis híján megvakult, emellett hamisan megvádolt idős úr videóra rögzített tanúvallomását nem kívánatosnak nyilvánította a Népszabadság oldalain az összes Morvai-bizottság által készített videóval együtt.
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.


A Hírháttér kapcsolódó anyagaiból:

2008-03-15. - Magunkfajták civil szervezet (a KJE) alakult meg a sortüzes-csonttörő, életfogytos kormány áldozataiból
/Molnár F. Árpád összeállítása/
Tartalom: A Hírháttér fényképekkel, neves áldozatokat és emberjogvédőket megszólaltató riportösszeállítása a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) alakuló gyűlésén történtekről és elhangzottakról.

Szólj hozzá!

Címkék: mtv népszabadság morvai krisztina bánó andrás kormánybűnözés rendőrbűnözés 2006 október 23 léderer pál médiamaffia sortüzesek csonttörők popper péter életveszély népfelkelés robbanószer morvai bizottság gaudi nagy tamás angel mendoza emberölési kísérlet 1956 október 23 gyurcsánybűnözés szétlövés szabó bálintné rendőrgránát életellenes bűntettek robbanóanyag gyilkossági kísérlet forradalom és szabadságharc

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: "Minden törvényt lesöpörtek" - Tóth Katalin lakásmaffia-kálváriája a hatalommal

2008.03.23. 02:27 Molnár F. Árpád

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3


Tartalom:


Egy férj, egy feleség, néhány közös gyermek, egy anyós. Tóth Katalin férjével élt egy közösen felújított házban, ám a 15 éves házasság során vagyonszerződés nem született, az ingatlan pedig a férj és annak anyja nevén maradt. A férj a válást követően a volt feleségét - a gyermekekkel együtt - kitúrta az ingatlanból, amihez olyan szervezett bűnözői csoportokkal szövetkezett, akiknek neve ismerős a lakásmaffia ügyekben és más, sokkal súlyosabb bűntettekben, melyekről e helyen nem beszélhetünk. A volt feleség, Tóth Katalin, aki könyvet is írt történetéről és az állammal szemben folytatott harcáról, azt mondta: a rendkívül idős asszony (a férj édesanyja) az ingatlan eladásának idején már kórházban volt, magatehetetlen állapotban töltötte utolsó napjait, így a férj saját anyja aláírásának meghamisításával adta el az ingatlant, a felesége és a gyermekei elől is eltitkolva az adásvétel tényét és annak körülményeit.

A bíróság minden a Tóth Katalin mellett szóló bizonyítékot és szakértői véleményt lesöpört, a törvényeket is következetesen megszegve és akként értelmezve, hogy a később is más lakásmaffia ügyek miatt körözés alá került szervezett bűnözők malmára hajtsa a vizet. (Tóth Katalin honlapja: http://tkatalin.uw.hu)

Most a felvételből való idézet helyett egy cikkből idéznék, melyben annak a Sztojka Katalinnak a neve is szerepel, akinek családja az adásban tárgyalt lakásmaffia-ügyben is benne maradt.

Idézet a cikkből:
Tóth Sándor alezredes, XI. Kerületi Rendőrkapitányság:
     - Különböző ingatlanokat érint ez a cselekménysorozat. Olcsó panellakásoktól a 100 millió forintot megközelítő budai telkekig terjed a sor. 16 gyanúsítottunk van eddig, 4 ügyvédgyanúsítottunk is van, szomorú, de így van. És hát az érdekessége ennek még az, hogy a 4 ügyvéd közül kettő vak.
A gyanúsítottak közül heten előzetes letartóztatásban vannak. Egy nőt azonban, akinek komoly szerepe volt a károsultak megtévesztésében, még keres a rendőrség. A képen látható Sztojka Katalint, környezetében inkább Barbara, vagy Barbi néven ismerik, feltehetően Gyálon vagy környékén bujkál. És bár az ingatlanbejegyzéseket a nyomozás miatt felfüggesztették, sokan mégsem nyugodtak.

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3


Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

1 komment

Címkék: tv2 korrupció lakásmaffia alkotmány erkölcstelenség lomnici zoltán stadler bírói bűnözés szociopátia antiszociális viselkedés grespik lászló mnp magyar néppárt tóth katalin ügyvédi bűnözés sebők istván pártelnök jogászbűnözés tkatalin sztojka család családvédelem bírói szociopátia a lakásmaffia fogságában sztojka katalin tóth sándor alezredes xi kerületi rendőrkapitányság házassági szerződés vagyonszerződés sorstársak egyesület lakásmaffia pertársaság budaörsi ingatlamügyek gazdagréti ingatlanügyek

Gyurcsány Ferenc távozása után az orosz állami maffiával, a putyini KGB-vel tervez a lakosság számára is látható formában szerződést kötni. De mit szól ehhez Izrael?

2008.03.21. 14:22 Molnár F. Árpád

Gyurcsány Ferenc júliusban történő esetleges lemondásáról szóló hírek mellett az is kiszivárgott, hogy a miniszterelnöki posztról történő távozását követően Vlagyimir Putyin keresztapa és az orosz maffia hatókörébe tartozó Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság élére kerül. Gerhard Shröder korábbi német kancellár példájára Gyurcsány Ferenc is az izraeli érdekekkel szembenállva az orosz állami maffiával tervez hegemóniát.

Mint ismeretes, a Gazprom, mely mindig is az orosz maffia egyik csúcsa volt, rengeteg halottal, Vlagyimir Putyin óta erőteljesen veszített izraeli (Moszados) tulajdonosi hányadából, mivel az orosz elnök, Putyin módszeresen legyilkoltatta és letartóztattatta mindazokat, akik nem az ő, azaz Putyin érdekeit szolgálták a Gazpromnak az elnök részére történő megszerzését és kisajátítását illetően.

Gyurcsány Ferencnek a Gazprommal, és ezzel a KGB-vel, tehát az FSZB-vel és Vlagyimir Putyinnal történő, látható szerződésbe is foglalt összegyógyulása azért is kuriózum, mert ezzel Gyurcsány Ferenc nem Izrael és a cionizmus, hanem az orosz állami maffializmus érdekeit szolgálja, ezért Isten Kegyelméből akár Izrael szempontjából gyűlölt ellenséggé, tovább már nem használható gójjá (azaz "barommá") válhat, akitől érdemesebb inkább megszabadulni, mint tovább védelmezni. Gyurcsány Ferenc és Izrael konfliktusa annál is inkább hasznos lenne, minthogy nem kerülhet letartóztatásba és elítélésre Gyurcsány Ferenc mindaddig, amíg Izrael ezt nem engedélyezi a Magyar Köztársaság számára. Gyurcsány úr antiszemitizmusa (azaz Izrael érdekeivel való szembenállása és Putyin kiszolgálása) a Magyar Köztársaság érdekeit is szolgálhatja, hiszen azzal, hogy a sortüzes és súlyosan patológiás miniszterelnök az orosz maffia, azaz a KGB agresszív és gyilkos magyarországi terjeszkedését, és ezzel az egész európai kontinensen történő diffúzióját, exódusát segíti, elősegítheti az újabban sajnos háttérbe szorult orosz maffia és annak európai kapcsolatai és állami módszerei leleplezését, és ezzel a lakosságnak az utóbbi esztendőkben érdemben gyarapodott felvilágosításának további kiszélesedését.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kgb moszad gyurcsány ferenc gazprom antiszemitizmus cionizmus barmok vlagyimir putyin fszb állami bűnözés állami gyilkosság orosz maffia koncepciós perek déli áramlat gójok mossad gázháború

Amiről a gyávák és a bűnözők hallgatnak - Beszéljünk a titkosszolgálatokról

2008.03.21. 00:15 Molnár F. Árpád

Zuschlag János korábban többeknek elújságolta, hogy olvasta a róla titokban készült, államtitoksértés útján hozzá eljuttatott lehallgatási jegyzőkönyvet. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, aki a megrendelőnek továbbította a lehallgatási jegyzőkönyvet, azt hazudta, hogy az ilyen anyagok egy példányban készülnek. Azt állították továbbá - ami szintén hazugság -, hogy eddig minden alkalommal kiderült, hogy lehallgatási jegyzőkönyvek sosem a szakszolgálattól, hanem a megrendelőtől szivárogtak ki, akinek a jegyzőkönyveket továbbították. Magyarul, hogy a megrendelő másolta le törvénytelenül az anyagokat és adta tovább az elitklubban, kézről kézre, mint az NBH-tól kicsempészett Boross Tamás-videót, amelyet Tasnádi Péter lakásában éppen úgy megtaláltak, ahogyan számos színész és vállalkozó archívumában a mai napig megvan. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hazudott, amikor azt állította, hogy ők fedhetetlenek, mivel nem létezik belső vizsgálat, ami nem politikai koncepciók mentén zajlana, ahol azt mentik fel és azt nevezik meg bűnbaknak, akit csak akarnak. Túl ezen nem ritka, hogy maga a titkosszolgálat konkrét operatív célokból csempészi ki az államtitokká nyilvánított anyagokat és dokumentumokat. Megesik olykor, hogy néhány ember ennek következtében - a napi rutinhoz igazodóan - halálos közúti balesetet szenved, zárt osztályra vagy börtönbe kerül. Operatív államtitoksértés esetén a magát patyolattisztának hirdető Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éppen úgy csupán eszköz, mint bármelyik szervezet vagy magánszemély.

A titkos megfigyelési anyagok törvénytelen vándorlása nagyon gyakori, az állami szervek is tudnak róla, de ritkán kreálnak belőle ügyet. Valójában a fél országot le lehetne csukni ilyesmikért. Ami a kicsempészett anyagokról a hírekbe kerül, az egy hatalmas, láthatatlan méretű hegy legteteje.

Emlékezhetünk arra, amikor a Putyin által Moszkvában nemrégiben őrizetbe vett Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi), aki Magyarországon is az egyik legnagyobb, korlátlan hatalmú zsidó-orosz tömeggyilkos gengszter volt, a Garamvölgyi Lászlók, Doszpot Péterek, valamint a döglött ügyek osztályát vezető Kovács Lászlók bűnpártolására és szervezett bűntetteik elkövetésére, Budapestre érkezvén azzal dicsekedett el - ha jól emlékszem egyenesen Tonhauser Lászlónak, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) vezetőjének, melynek vezetői között volt Sándor István (Papa) is -, hogy felmutatta a róla készült vaskos KGB-aktát. Nem volt miért titkolnia, úgy sem mert hozzá nyúlni senki. Az államtitkot tehát nemcsak megkapta, de még a határon is úgy sétált át vele, hogy a legfőbb szervezett bűnözés "elleni" államszervek vezetőinek mutogatta, természetesen minden következmény nélkül.

Kőrösi Imre volt országgyűlési képviselő, az elmúlt esztendők egyik legkiemelkedőbb botrányköve, minthogy az egyik legtöbb, a politikusok számára kellemetlen bűnügyi adatot és titkosszolgálati módszert hozott napvilágra, maga számolt be arról, hogy az elmúlt kb. 15 évben az ellene folytatott rosszindulatú állami titkos nyomozások költsége mára kb. 15 milliárd forintra rúg, ami évente 1 milliárd forint körüli összeg. Ennyit herdál el a politikai maffia közpénzből azért, hogy egy-egy bátrabb tényfeltárót megszorongathasson.

Nagyon gyakori - és ez sokkal halmozottabban jelentkezik országos politikusok és a médiával keresztül-kasul jóban lévő vállalkozók, színészek stb. kapcsán -, hogy az illető személyek nemcsak arról tudnak, hogy megfigyelés alatt állnak, de arról is, kik megbízásából, milyen politikai háttérrel, valamint milyen közvetlen célból. Túl ezen az NBH gyakran nemhogy nem titkolja a megfigyelés tényét, de nagyon-nagyon sokszor maga jelenti azt be, amihez közvetítőket használ (ez a ritkább), vagy emellett vagy ettől függetlenül nyíltan megmutatkozik utcai követőként. Ez utóbbi a gyakori. A rendőrség, de főleg a titkosszolgálatok egy-egy konkrét személy vonatkozásában is felváltva használják a leplezni igyekezett követés, valamint a nem leplezett követés módszereit, ahogyan esetemben annyiszor megtették az elmúlt több, mint egy évtized alatt, mind a mai napig. A nemzetbiztonsági "szolgálatok" (jobban szeretem a "szervezetek" szót) azóta, hogy a videomobiltelefonok elterjedtek, félvén a lebukástól szignifikánsan csökkentették az utcai követések, az utcai konspiratív információátadások és terrorizálások számát, meghatározóan átállva a digitális konspirációs módszerekre és adatgyűjtésre, mely utóbbiak egyrészt tökéletesen megbízhatók, másrészt a lebukási kockázatuk szinte nulla! A nem leplezett követés gyakorta olyan céllal kerül foganatosításra, hogy az illető személyre nyomást gyakoroljanak abból a célból, hogy pillanatnyi tevékenységét szüntesse be vagy változtassa meg.

A titkosszolgálatok mindig, mindenről tudnak és tájékozódnak, de ahogyan a rendőrség, a lebuktatható emberek közül ők is politikai irányelvek és politikai erőviszonyok mentén válogatnak, amelyekhez a lehető legritkábban van köze bármiféle erkölcsnek.

A rendőrség és a titkosszolgálatok rendkívül szoros kapcsolatban vannak egymással. Az alosztályok egyes vezetőit rendszeresen rendelik megbeszélésre, egyeztetésre és tárgyalásra a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, de nem ritka, hogy az alosztályok vezetői mellett a beosztott nyomozókat is. A nemzetbiztonsági "szolgálatok" célja kvázi mindig ugyanaz, mint a rendőrségé ama tekintetben, hogy számukra nem léteznek ártatlan emberek, csak politikai erőviszonyok és személyes becsvágy. Ez azt jelenti, hogy gyakran kerülnek képbe teljesen vétlen és ártatlan áldozatok, akiket nemcsak igyekeznek lejáratni, bűncselekményekbe keverni, de sokan ülnek miattuk hamis vádakkal és vérítéletekkel zárt osztályokon és börtönökben, továbbá sokakat juttattak temetőkbe is. A rendőrség és a titkosszolgálatok olyanok, csak professzionálisabb szinten, mint a 2006 október 23-án megbukott rendőri állomány: velejükig megbízhatatlanok, rosszindulatúak, bűnözők, akiknek lételeme az idült és krónikus hazudozás és az értelmetlen, irracionális bosszú.

Mérgezett madár: amikor a hasát mutatja, akkor kell szúrni.

Szilvásy György titkosszolgálati miniszter (nevezzék akárhogy, titokminiszterről van szó) azt állította, hogy nem tudott arról, hogy Zuschlag Jánost megfigyeli a kancelláriaminiszter titkosszolgálata. Ez természetesen hatalmas hazugság, de a média készséggel elhitte, minthogy azért fizetik, hogy a lakosság érdekeivel szemben lehetőleg mindent elhiggyen saját magának, a maffiának, és morbustudata (azaz betegségtudata) semmiféle ne legyen, ahogyan azért is, hogy a Nógrádi Ádámok irdatlan hosszú időre történő elítéltetéséről éppen csak egy mondatot hozzanak nyilvánosságra, hiszen nem akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a Pintér-Gergényi-Kubicsek-Szilvásy vonal által eltakarított Ádám mindenki szerint ártatlanul ül több esztendeje emberölés hamis vádjával. Méghogy Szilvásy nem tudta, hogy megfigyelik Zuschlag Jánost?! Hogyne tudta volna! Nemcsak ő, de rajta kívül nagyon sokan tudták! És ez nemcsak azért van így, mert

     1. Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György a '80-as évek óta haverok, akik már akkor együttesen nyomták az ipart és követték el az egyre súlyosabb bűncselekményeket, továbbá nemcsak azért, mert

     2. Zuschlag János bármiféle megbuktatása közvetlenül őket (Gyurcsányt és Szilvásyt) fenyegette szabadságvesztéssel, hanem mert

     3. ebben a világban - vezető politikusok, milliomosok, hát még milliárdosok(!), médiasztárok, vezető vállalkozók - mindenki tud mindenről, és mindenki úgy énekel a többieknek, mint a pacsirta! Semmi titokban nem marad! A 2000-es Olajbizottság előtt hangzott el annak idején, hogy ahányszor zárt ajtók mögött egy-egy politikus államtitkokhoz fér hozzá, nem telik bele negyed óra, és már az Országgyűlés folyosóján beszéli azt boldog és boldogtalan, jobb- és baloldali egyaránt.

Juttassuk emiatt börtönbe a politikusokat? Szó sincs róla, hiszen ami nyilvánosságra kerül, valamennyi lakos számára hasznos, építő, éppen azt a diktatúrát rombolva, amelyiket az államtitok bűnszervezeti intézményrendszere hivatott építeni, és annak fedezékében a legundorítóbb és legocsmányabb bűnözőket kinevelni, amilyen legutóbb az úgynevezett "védelmemre" kirendelt moslék állami veérügyvéd is volt, alig pár méterre a Magyar Köztársaság Országgyűlésétől, aki jobban igyekezett vádbeszédet mondani ellenem, mint maga veérügyész.

Én kezdettől fogva mondom: Zuschlag Jánossal alkut kellene kötni: amennyiben feladja Gyurcsány Ferencet, szabad legyen. Ha ezt megteszi, régi módszer szerint öngyilkos lesz a cellában (azaz új személyazonossággal külföldre csempésztetik), vagy mondva csinált ürüggyel, netán gyorsított eljárásban elítélve, aztán hirtelen a köztársasági elnök külön kegyelme által, tekintettel jó szolgálataira szabadul, vagy egyéb módszerek, Gyurcsány Ferenc pedig börtönbe kerül, mégpedig életfogytiglani szabadságvesztéssel. Ilyen ügyekben a Magyar Köztársaság felé foganatosított amerikai és izraeli diktátumok nemcsak hathatós megoldások, de hálára is okot adnak, elsősorban - hogy mi se váljunk hazaárulókká - konkrét külföldi politikusoknak juttatott gigászi anyagi ellenszolgáltatások formájában, ami nem magyarországi befektetési lehetőségeket, hanem más formában történő jelentős vagyongyarapítást jelent a Magyar Köztársaság népének tett szolgálataikért. Nevezzük nevén: megvesztegetésről van szó, amit nyugodtan lehet közpénzekből finanszírozni, hiszen a magyar lakosság szolgálatáról és megmentéséről van szó. A hatályos törvényeknek sem az előbb tárgyaltak terén, sem a megvesztegetés ügyében nincsen semmi jelentősége, azokat a döntéshez tulajdonképpen vizsgálni sem kell, hiszen a törvényeket eddig sem tartotta be senki. Az állam és annak szervei, így a rendőrség, az ügyészség, a bíróság naponta akkorákat hazudnak saját bűnszervezeti bűncselekményeik igazolására, hogy az emberek hol dührohamokat kapnak, hol pedig nagyokat nevetnek a közpénzünkből eltartott bűnöző politikusi és jogásztársadalom már a látszatokra is egyre igénytelenebb döntései hallatán. (A mulatságos gazságszolgáltatási döntésekre apró példaként lássd a Hírháttér legújabb videóját, mely tegnap készült el.)

Egy elkövető akkor jár el helyesen, ha bűncselekményeit a köz javára fordítja. Ilyen esetekben gyakran már nem is nevezhető bűnözőnek, hiszen célja a maffiával szemben a társadalom jogainak mind nagyobb biztosítása és a lakosság szabadságjogainak kiterjesztése, tehát a bűnöző állam szabadságának korlátozásával. Itt természetesen alapvető probléma, hogy az állami bűnözők (így a jogászok és a média, valamint kiegészítő államhordáik, mint pl. a bűnügyi és igazságügyi "szakértők") nem a közjóért követnek el életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket, hanem saját zsebük és sátáni egzisztenciájuk biztosítására, a gyakorlat pedig világszerte és az egész történelem során azt mutatta, hogy kísérteties precizitással a gonosznak, a Sátánnak és bűnbandáinak odaadó, hason csúszó, szánalmasan alacsonyrendű, gerinctelen, jellemtelen és rendkívül undorító szolgálatában.

Az állami bűnözők közötti különbség legfőbb fokmérője így nem hagyatkozik másra, mint arra, melyikük tudja önmagát jobban csomagolva tálalni a lakosság előtt. Vannak tehát gyurcsányok, akik napról napra megbuknak, leleplezve ezzel az állam és annak riherongy, moslék bűnbandáinak számos módszereit, és vannak orbán viktorok, akik szép szónoklataikkal elhitetnek sokakat, számos tekintetben sokkal veszélyesebbekké válván ezáltal az olyan gyurcsányokhoz képest, akik a bűnöző államot saját barbarizmusuk és ostobaságuk folytán folyamatos lemeztelenítéssel, naponként buktatják és vettetik meg a lakosság mind szélesebb tömegei által. Orbán tehát olyan, mint aki paravánnal takarja el a bűnöző jogásztársadalom és álértelmiség veérfertőző mocskát és szennyét, miközben a saját feneke már jól látható, Gyurcsány Ferenc és társai pedig olyanok, mint egy holt fából összetákolt babiloni vécé, ahová egyrészt a világból mindenki csak nagy dolgát végző szándékkal üríteni jár, másrészt amelyiknek naponta dől ki mind a négy fala, így naponta néhányszor hirtelen előbukkan a kenetteljes, mocskos valóság, átjárván a dolgozó nép ruháját az álelit szagának még a büdössége is.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: maffia konspiráció izrael oroszország gyurcsány ferenc lehallgatás szilvásy györgy államtitok nbh megfigyelés zsidóság bűnszervezet vlagyimir putyin médiabűnözés szervezett bűnözés nemzetbiztonsági hivatal állami bűnözés rendőrbűnözés zuschlag jános 2006 október 23 nsz nemzetbiztonsági szakszolgálat titkos információgyűjtés államtitoksértés szemjon mogiljevics kőrösi imre titkosszolgálatok garamvölgyi lászló titkosszolgálati bűnözés tasnádi péter szeva bácsi doszpot péter titkos szolgálatok zsidó maffia kbi központi bűnüldözési igazgatóság boross tamás videó sándor istván papa tonhauser lászló kovács lászló döglött ügyek osztálya 2000 es olajbizottság jogászbűnözés

HÍRHÁTTÉR TV: "Amit lélegzik ki, meg be, az is hazugság." - Wittner Mária és Gőbl György szónoklata a CJB-gyűlésen

2008.03.20. 00:36 Molnár F. Árpád

A Civil Jogász Bizottság 2008 március 13-ai, a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentés nyilvánosságra hozatala céljából tartott ülésén Wittner Mária 1956-os halálra ítélttől és Gőbl György soproni emberjogvédőtől elhangzottakból.







Wittner Mária Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről: "Ami történt [2006-ban], egyértelműen, csak és kizárólag erre a miniszterelnök adhatott utasítást (...). Ezek az emberek (...) két lábon járó hazugság. (...) Milyen ember az ilyen?"



Gőbl György: "Hazudik az ügyészség, hazudnak a bíróságok (...).



Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság alelnöke.



Szemüvegben Gonda László MNB-elnök, pirosban Gőbl György, a háttérben Bene Gábor.


Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz maffia sopron gyurcsány ferenc fbi wittner mária emberi jogok interpol bűnszervezet szervezett bűnözés molnár f árpád rendőrbűnözés 2006 október 23 genfi egyezmény civil jogász bizottság ügyészbűnözés bírói bűnözés politikusi bűnözés gőbl györgy cjb bene gábor kje gonda lászló mnb elnök völgyesi miklós bíró 1956 október 23 közhatalom josértettjeinek egyesülete mnb 2006 szöőr anna hírháttér tv

Kína Oroszországra hivatkozik a tibeti lakosság ellen elkövetett sátáni tömegmészárlásai elfogadtatására és folytathatóságára

2008.03.19. 22:36 Molnár F. Árpád

Putyin Oroszországa szinte bármihez nyúl, egészen bizonyosan államok lakosságai, tíz- és százmillió békében és életben maradni akaró állampolgárok alapvető jogaival szemben a Sátán képviseletében mutatkozik. A Kína részéről évtizedek óta megszállt Tibetben elkövetett tömeges vérengzések kapcsán a Kínai Nemzetközi Rádió kijelentette:

"Az orosz külügyminisztérium honlapján megállapította, hogy Tibet Kína elidegeníthetetlen része. Oroszország reméli, hogy Kína képes megállítani a bűncselekményeket."

Mint arra emlékezhetünk, a tömeggyilkos putyini Oroszország Koszovó kérdésében is a fasiszta, valamennyi háborúért fő felelős törpeállam, Szerbia fajelvű törekvéseit pártoló megnyilatkozásokat tett és követelt, tovább buzdítva ezzel a szélsőséges szerb mozgalmak és szervezetek albán-, horvát-, szlovák-, magyar- stb. gyűlöletét, szemben állva Koszovó lakosságának 90%-os fölénnyel megszavazott álláspontjának, miszerint Koszovó független állam akar lenni.

Mint Oroszország utóbbi gaztetteiből kiderül, Putyinék a kínaiak tömegmészárlásai ellenére is arra buzdítják a kommunistának nevezett államot, hogy továbbra is kemény eszközökkel fellépve állítsák meg a tibeti nép ellenállását és függetlenségi törekvéseit. Az orosz fasizmusnak természetesen most sem volt esze ágában sem, hogy Tibet lakosságának sorsáról a tibeti népre bízza a döntést, azaz hogy Tibet népszavazás útján dönthesse el, hogy továbbra is a tömeggyilkos, államelvű, megszálló kínai-szovjet államfasizmus nyomorgatott és kiszolgáltatott rabszolgájaként, vagy az 1940-es évekhez hasonlóan függetlennek nevezett Tibetként szeretne-e továbbélni. Tibet lakosságáról a tömeggyilkos bűnöző despota, Vlagyimir Putyin, aki mindig a nép ellenségeként voksol, kvázi akárhová teszi be a lábát, már döntött: Tibet népe kínai rabszolgaságban maradjon, aki pedig ellenáll, az megöletessék és brutálisan lemészároltassék.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Szólj hozzá!

Címkék: kína horvátország szlovákia agresszió erőszak oroszország szabadság tibet forradalom ázsia fasizmus szerbia távol kelet elnyomás diktatúra szovjetunió koszovó autonómia albánia felkelés megszállás vlagyimir putyin dalai láma despotizmus tömeggyilkosság állami bűnözés humanitás idegengyűlölet genfi egyezmény rosszindulat revolúció hentesek politikusférgek nemzetközi jogok

süti beállítások módosítása